Találatok száma: 133
BABAY DEZSŐ dr. állatorvos
(Sárkeresztes, 1895. szeptember 21. – Pornóapáti, 1945. február )
Elemi iskoláit Sárkeresztesen végezte el, ahol édesapja Babay Dezső köztiszteletben álló főjegyző volt. Édesanyja Novotny Emma. Ezután a pápai református kollégium tanulója lett, ahol a nevét négy éven át említik. Innen 1912-ben elkerült és máshol érettségizett. Az I. világháborúban a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred hadapródjelölt őrmestereként harctéri szolgálatot teljesített. 1918-ban iratkozott be a Budapesti Állatorvostudományi Egyetemre, amelyeket megszakításokkal jár ki. Itt államvizsgázott, de tény, hogy Szövettani vizsgálatok a ló agyfüggelékén c. doktori disszertációját csak 1942-ben fogadták el, amely ugyanekkor jelent meg nyomtatásban a tapolcai László nyomdában. Nem tudjuk, hogy a háborúban milyen szerepet játszott, de tény, hogy 1930-ban háborús emlékéremmel tüntették ki. A világháború után katonai szolgálatot teljesített. Az 1920-as évektől élete kész rejtély, amelynek kibogozásához Szabó Gyula ny. gépészmérnök kutató munkája adott használható támpontokat. A kommün után az Egyetemi Csendőrtiszti Zászlóaljban teljesített szolgálatot. Tudjuk, hogy 1927 januárjában, mint helyhatósági állatorvos foglalta el tapolcai állását és egyben megkezdte magángyakorlatát. Szakmai és közéleti tevékenysége Tapolcán rendkívül aktív volt. A Faluszövetség állatorvosi tanácsadójaként sok közleménye jelent meg a Tapolczai Lapokban és a Tapolcai Ujságban. Szerepet vállalt a protestáns templom építési költségeinek összegyűjtésében, a tapolcai mozi fejlesztésében, vágóhíd létesítésében stb. A Népművelési Bizottság tagjaként komoly részt vállalt a felnőtt-nevelésben. Az elöljáróság tagjaként hivatalból is befolyása volt a település életére. 1941-ben „miután tiszta keresztény származását igazolta, hadnagy állatorvossá léptették elő”, katonai szolgálatra hívták be, ahol katonalovak gyógyításával bízták meg. Kollégái Kijevben és Brjanszkban találkoztak vele. Közben többször járt itthon szabadságon. Egy ilyen alkalommal a háborús kilátásokra irányuló megjegyzéséért feljelentették és bíróság elé állították. Ekkor még szerencséje volt. 1943. január 19-én a szombathelyi honvéd törvényszék felmentette a valótlan hír terjesztésének vádja alól. 1943-tól újra ellátta Tapolca és környéke körzeti állatorvosi feladatait, motorkerékpárjával járta a vidéket és látszólag élte a vidéki állatorvosok életét. Hiteles szemtanuk visszaemlékezései szerint 1945 februárjában a Gestapo emberei és nyilas fegyveresek tapolcai lakásánál rajtaütöttek. Rövid házkutatás után a lefoglalt tárgyakkal együtt Babay Dezsőt ismeretlen helyre hurcolták. Csak az utólagos nyomozás valószínűsíti, hogy a szövetséges hatalmak részére végzett kémkedés és hazaárulás vádjával Pornóapáti mellett kivégezték, és tömegsírba temették. Felesége és két leánya méltósággal viselték el a családfő mártíromságát. Életének, tevékenységének még több fontos részlete vár felderítésre.
Műveiből: – Szövettani vizsgálatok a ló agyfüggelékén. Bp. 1942. – Állattenyésztés, fajnemesítés. = TU., 1927. március 4. – A tejtermelés fokozása. = TL, 1929. szeptember 15. 4 p. – A sertésvészről és annak gyógyításáról. = TL. 1929. szeptember 29. – A közvágóhíd építése egészségügyi követelmény. A trichinozis elleni védekezésről. = TL. 1930. február 9. – Háziállataink emberre is ragályos fertőző betegségei és az ellenük való védekezés. = TU., 1933. március 26. – A kutyák veszettség elleni oltásáról. = TU., 1934. március 18. – Állatorvosi hír. = TU., 1935. július 21. –
Irodalom: – MPKC – Állatorvosi hír. = TL. 1927. január 21. 6 p. – Az emberi és állati gümőkór összefüggéséről. = TU., 1927. január 28. – Háborús emlékéremmel kitüntetettek. = TU., 1930. szeptember 14. – Népművelési Bizottság gyűlése Tapolcán. = TU., 1930. szeptember 28. – A testület amely városunk sorsát intézi. = TL. 1930. december 25. – Tiszti kinevezés = TV. 1941. május 31. – Kitüntetés. = TV., 1942. október 3. – Szabó Gyula: Olvasói levél. = Pikoló, 1998. szeptember 18. – B. D. = TLÉ., 2001. szeptember 28. –
BABINSZKY PÁL dr. tanár, repülőtér-parancsnok
(Nagyszénás, 1927. augusztus 9. – Kaposvár, 2003. december )
Édesapja ács és kőműves volt. Munkát keresve a család 1932-ben Bp.-re költözött. Itt elemi- és polgári iskolát végzett, majd az Állami Tanítóképző Intézet növendéke lett. 1946-ban tanítói oklevelet kapott. A XII. kerületi, bentlakásos Erdei iskolában kezdett tanítani. Az itt öltött 3 év alatt a Zeneművészeti Főiskolán ének szaktanítói diplomát szerzett. 1949-ben katonai szolgálatra vonult be, ahol lehetőséget kapott repülőtiszti főiskola elvégzésére, melyet 1952-ben kiváló minősítéssel fejezett be. Öt évet töltött Tapolcán, itt nősült és itt születtek gyermekei. Előbb századparancsnok, majd 1953 októberétől 23. Önálló Csatarepülő Ezred parancsnoki beosztásban dolgozott. A repülőtér-parancsnoki posztot aztán ismét felcserélte az osztályteremmel. 1956. szeptemberétől a Moszkvai Katonai Repülő Akadémián tanult, ahonnan 1956. decemberében saját kérésére hazajött, majd 1957. januárban tartalékállományba helyezték. Tapolcáról Mezőtúrra költöztek, ahol a Mezőgazdasági Gépész Technikumban tanított. Közben az ELTE-n középiskolai orosz nyelvtanári diplomát szerzett, majd az akkor alakult Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum nyelvtanára lett. 1966-ban az ELTE-n orosz nyelvészetből doktori szigorlatot tett. 1967. augusztusában a Teleki Blanka Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója lett. 1976-ban meghívták a Budapest-Ferihegyen megalakult Repülés-oktatási Központba hajózó tanszékvezetőnek. Rövidesen kiderült azonban, hogy ez nem az általa óhajtott repülést és oktatást összekapcsoló feladat, hanem hivatalnoki munka. 1978. január 1.-től megpályázta a kaposvári Tanítóképző Főiskola orosz nyelvtanári állását. Itt oktatott nyugdíjba vonulásáig a rá jellemző igényességgel és szakmai felkészültséggel. Nyugdíjazása után Tapolcához közel a Balaton északi partján töltötte az év nagyobbik részét, változatlan szellemi és fizikai aktivitással. Váratlanul hunyt el. Sírja Kaposváron van.
Irodalom: – Gyászjelentés. = Népszabadság, 2003. december –
BABOS MARGIT tanárnő
(Budapest, 1890. május 31. – Budapest, 1993. )
Babos Gyula és Somogyi Mária gyermeke. Gimnáziumi tanulmányainak befejeztével tanárképzőbe járt, ahol 1926-ban végzett, nyelv- és történettudomány, valamint német nyelv tanítására képesítve.
Első munkahelye a kisvárdai polgári leányiskola volt, ahol megbízott óradíjas, helyettes tanárként két évig tanította tárgyait. Innen 1930 augusztusában helyezték Tapolcára, ahol a Harasztosi Király Margit vezette leánypolgári iskolában németet, szépírást, tornát, történelmet és földrajzot tanított, heti 21 órában. Emellett osztályfőnök lett a IV. osztályban. Ellátta a tanártestület jegyzői, valamint a földrajz és történelem szertár-őri teendőket is. Rendkívüli tárgyként kezdő és haladó csoportban igen sikeres német társalgási tanfolyamot tartott vegyes korcsoportú tanulók részére. Jó pedagógiai kvalitásai lehettek, mert mindjárt rábízták az összevont szülői értekezlet fő témájának „A gyermek tanulása a szülői házban” c. téma előadását. Három évig kezelte a tanári és iskolai könyvtárat is. Tagja volt a Könyvbarátok Szövetségének és az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesületnek. Vezető tanára volt a Szilágyi Erzsébet Sportkörnek. Igyekezett beilleszkedni a tapolcai közéletbe, de komolyabb kötődésre már nem volt alkalma. Ötévi tapolcai szolgálat után a Vallás és Közoktatási Miniszter 1935. július 23.-tól áthelyezte a szigetvári áll. polgári leányiskolához. „Benne egy kiváló szorgalmú, kitűnő tanárt vesztett az iskola, de mennie kellett, mert a nyelv- és történettudományi szakcsoportra képesített tanárok száma túl sok volt a tanári testületben.” A szigetvári iskolában 1944.-ig tanított, ekkor a Vas megyei Narda település iskolájába került. Ott 1953.-ig volt a tantestület tagja. Későbbi sorsának részleteit nem ismerjük. 2003. nyarán a szigetvári Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola új könyvtárat és folyóiratolvasót avatott és egykori kitűnő tanáruk emlékezetére Babos Margitról nevezték el. Matuzsálemi kort ért meg.
Irodalom: – PLI.Ért. 1930/1931 – 1935/1936. – A kaszinó legközelebbi kultúrestje. = TU., 1934. január 14. – Áthelyezés. = TL. 1935. szeptember 28. – Egy tanárnő emléke. = Új Dunántúli Napló, 2003. június 13. –
BACSÁNYI GYULÁNÉ, LŐBL MÁRIA JANKA (MARIANNA) szülésznő
(Tapolca, 1855. szeptember 30. – ?, ? )
Szülei a Nagyvázsonyból Tapolcára beköltözött Lőbl Sámuel és Frühzeitig Julianna. Gyermek- és ifjúkora nem ismert. Alapiskolái után bábának képezte magát. A Fővárosi Közgyűlés engedélye alapján évekig Budapesten praktizált. Továbbképzéseken is részt vett. Korán önállósodhatott és a jelek szerint volt egy fiatalon kötött, rosszul sikerült, rövid életű házassága is. 1885. június 8.-án tartotta esküvőjét Bacsányi (Bocsányi) Gyula asztalossal, a költő Batsányi János utolsó egyenes-ági leszármazottjával, akitől a következő hónapban megszületett Paulina Erzsébet nevű kislánya, a későbbi jeles színésznő. A házasságkötés idején már 30 éves volt, férjezett és izraelita. Nyilván korábbi férjétől elvált, majd felvette a katolikus hitet. Több gyermekük nem született. Férje 1906-ban hatvanévesen hunyt el. Utána egyedül élt. Még 1897-ben Budapesten, egy gyakorlati szaktanfolyamon a masszázs-gyógykezelés fogásait is elsajátította és ezzel bővítette szolgáltatását. Szolgálatait a tapolcai és a környékbeli településen élő családok egyaránt szívesen igénybe vették.
Irodalom: – Györe – György Lajos: A Batsányiak Tapolcán. = Batsányi János Tapolca szülötte, Tapolca, 1986. (Tapolcai Füzetek 2.) – Massage = TV. 1897. május 9. – Anyakönyvi kivonat = TL. 1906. április 8. –
BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRÉNÉ, BENDE MÁRIA tisztviselő
(Vác, 1900. március 14. – Tapolca, 1974. május 16.)
Szülei Bende Dénes és Mester Anna. Iskoláit Vácon és Bp.-en végezte. Az 1920-as évek közepén az Országos Társadalombiztosító intézet alkalmazottja lett, ahol az 1930-as évek közepétől 1944-ig a vezérigazgató titkárnője. 1944. augusztus 11-én kötött házasságot Bajcsy Zsilinszky Endrével a Gestapo börtönében, a német börtönparancsnokság engedélyével. 1945. április 2.-től a debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés, 1945. augusztus 20.-tól az FKgP Országos Intéző Bizottságának tagja. Vezető szerepet vitt a párt női szervezetében. 1945. október 7-én beválasztották a Bp.-i Törvényhatósági Bizottságba. 1945. november 4.-től, 1947. július 25-ig képviselő. 1947 őszétől, többnyire a pálkövei házikóban visszavonultan élt és férje szellemi hagyatékával, emlékének ápolásával foglalkozott haláláig. Ügyeinek intézése közben gyakran megfordult Tapolcán. A tapolcai kórházban hunyt el. Hamvait a Farkasréti temetőben helyezték nyugalomra, azzal a szándékkal, hogy később mártírhalált halt férje tarpai sírjába temetik.
Irodalom: – MÉL – Az 1944. évi dec. 21-i Debrecenben összegyűlt, majd később Bp.-re összehívott Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja. 1944. dec. 21. – 1945. nov. 9. Főszerk.: Vida István. Bp. M. Országgyűlés, 1994. –
BAJNÓCZI ISTVÁN gazdálkodó
(Tapolca, 1869. március 12. – Tapolca, 1947. október 28.)
Szülei Bajnóczy József és Mayer Anna. A sümegi születésű Lázár Vilmát vette feleségül. Portájuk a Batsányi u. 37. sz. alatt volt, ezt később a Halápi út 108.-ra cserélték fel. Közéleti érdeklődése, szerepvállalásai egész életében elkísérték. 1917. nyarán egyhangúan községgazdának választották. Az 1919. augusztus 4-i túszszedés egyik áldozata volt. 1921 novemberében, majd 1924-ben községi elöljárónak választották. Hosszú ideig különböző tisztségeket viselt a közbirtokosság vezetésében, pl. 1835 júliusában elnökké választották, de hirtelen természete, szókimondása miatt gyakran súrlódott társaival. Életének 80. évében tüdőgyulladásban hunyt el.
Irodalom: – Községi tisztújítás Tapolczán. = TL. 1917. július 8. – Községi gyűlés. = TL. 1919. március 23. – Községi választások. = TU. 1921. november 20. – Nyilatkozat = TU., 1928. január 20. – Tisztújítás a tapolczai közbirtokosságnál. = TL. 1935. augusztus 3. –
BAK LÁSZLÓ gazdaság-vezető
(Letenye, 1920. május 20.– Tapolca, 1985. augusztus 8.)
Édesapja Bak József, állampénztári főtanácsos volt. Iskoláit a nagykanizsai polgári fiúiskolában kezdte, érettségit a nagykanizsai fiú felsőkereskedelmi iskolában szerzett 1940-ben. 1841–1943-ban a doni harcokban vett részt. 1943–1944-ben a letenyei körjegyzőségen gyakornokként dolgozott. 1944. szeptember 20.-tól ismét katonáskodott. 1945. április 8.-tól, 1945. szeptember 23.-ig hadifogságban volt. Hazatérve ismét a letenyei körjegyzőségen dolgozott 1948-ig. 1948. januártól – 1949. júniusig az FM Gépesítési Főosztályán majd a Népjóléti Minisztérium központi igazgatóságán könyvelőként dolgozott. Innen kinevezték a Karcagi Állami Gyermekotthon vezető gondnoki állására. Pályázat útján elnyerte a Devecseri Kórház gazdaságvezetői állását, ezt követően 1952. szeptemberétől a Tapolcai Kórház gazdasági vezetője volt 1976-ig. 1954-ben képesített egészségügyi, könyvelői vizsgát tett. 1972-ben sikeresen elvégezte az Egészségügyi Minisztérium által előírt kétéves komplex gazdaságvezetői iskolát. 1976–1980-ig, nyugdíjazásáig a kórház gazdasági-műszaki ellátásvezetője volt. Működése alatt indult el a Kórházbarlang további feltárásának és átépítésének folyamata, a kórházi szennyvizek elvezetésének megoldása, a konyha korszerűsítése, a személyzet szociális helyiségek létesítése és korszerűsítése. Új mosodát épített, komplex nővérszálló építését szervezte meg. A kórház ötvenedik évfordulójára fejeződött be a műtő korszerűsítése. 1968–69-ben készült el a véradó állomás, majd később a szülészeti műtő, az újszülött szoba és a gazdasági hivatal is. Munkájáért többször részesült elismerésben. Hosszantartó súlyos betegségben, 65 éves korában halt meg. Sírja a régi köztemetőben van.
BALÁS MÓR JENŐ bányamérnök
(Gyergyóremete, 1882. december 19. – Bp. 1938. március 6.)
A székelyudvarhelyi reáliskolában érettségizett 1900-ban, bányamérnöki oklevelét a selmecbányai akadémián szerezte 1910-ben. Rövid ideig az Osztrák-Magyar Vasúttársaságnál majd a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. Szalánki üzemében dolgozott. Ezután Borossebesben átvette a gróf Wenckheim Frigyes-féle uradalom menyházi és vaskohi bányáinak irányítását. 1912-ben Kolozsváron magánmérnöki irodát nyitott, szövetkezetbe tömörítve Erdély apró ércbányáit. 1914-ben ismerkedett meg a bauxittal és mindjárt felismerte jelentőségét. 1919 augusztusában a román hatóságok kiutasították Erdélyből ezért Budapestre költözött és majd bánya- és kohómérnöki irodát nyitott. Még ez évben Halimbára utazik és tanulmányozza a terület geológiai viszonyait. Rövidesen a gánti bauxit felfedezésében munkálkodott. 1924-ben az Országos Bányászati és Kohászati Egyesület közgyűlésén nagy feltűnést keltő előadást tartott a bauxitról. Sokat dolgozott és kutatásai kiterjedtek Iszkaszentgyörgy, Halimba, Nyirád környéki bauxitra, a Balaton környékén termálvízre, és a Bakony mangán-előfordulásaira. Elkészítette a Sió csatorna hajózhatóvá tételének tervét is. Kutatásai révén óriási értéket képviselő ismeretanyag birtokába jutott és ezzel az eltérő érdekű, rivális nemzetközi nagytőkés csoportok ütközőpontjába került. A náci titkosszolgálat erőszakkal akarta Németországba vinni, hogy a Szovjetunió feldarabolása után az ásványkincsek felkutatásánál hasznosítsák tudását. Közben az amerikaiak is megkísértették. Jelentős összegeket, laboratóriumokat, állampolgárságot ígértek neki. Rejtélyes halálának okát is itt, a politika környékén kereshetjük. 1938. március 12-én kisérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben. Sírját később nem váltották meg, így ma már nem található. Emlékét Gánt-Bányatelepen 1976-ban alapított, róla elnevezett múzeum őrzi.
Műveiből: – Bózit problémák. = BKL. 1924. 21. sz. – Az alumínium ércről és az alumínium gyártásáról. Bp. 1929. – „Budapest fürdőváros” alapjai. Székesfehérvár, 1936. –
Irodalom: – A bauxittal szanálni lehetne Magyarországot = TL. 1932. október 29. – B. J. bányászati objektumainak kivonatos ismertetése és rentabilitása. Bp. 1932. – Balás Jenő emlékezete. = BKL. 1938. 5. sz. – Andássy Antal: Ahol a vörös út vezet… Tapolca, 1987. – Tóth István: Balás Jenő bányamérnök. 1997. Múzeumi Füzetek. 6. sz. Magyar Alumíniumipari Múzeum. – Tóth István: Emlékezés Balás Jenőre a gánti bauxit felfedezőjére. = BKL. 1998. 4. sz. –
BALASSA BÉLA plébános
(Balatongyörök, 1760.április 19. – Veszprém, 1837.április 3.)
A teológiát Pozsonyban kezdte, és Budán fejezte be. Pappá szentelték 1785.szeptember 24-én. Káplán Veszprémben 1785-től. Rövid ideig plébános Reziben, majd a szentírástudomány tanára a veszprémi szemináriumban. 1801. november 4-én a tapolcai plébániára iktatták be. 1804.január 11-től a tapolcai kerület esperese. 1808-ban a király veszprémi kanonokká nevezte ki, ahova szeptember 25-én iktatták be. 1815. november 30-tól pápai főesperes, 1832-től éneklőkanonok. Öt évvel később meghalt. Vagyonát jótékonysági célokra osztotta szét. Könyvszerető, tudós pap hírében állott. A veszprémi székesegyház kriptájába temették.
Irodalom: – Pfeiffer –
BALASSA DÁVID plébános
(Tapolca, 1785. december 18. – Somogyacsa, 1855. szeptember 22.)
Tapolcai földműves szülők gyermeke. Unokaöccse Balassa Béla egykori tapolcai plébánosnak. A népiskolai osztályokat Tapolcán végezte. Gimnáziumi oktatást Keszthelyen és Veszprémben kapott. A veszprémi szemináriumba felvették 1805-ben. A filozófiát Szombathelyen, a teológiát Veszprémben tanulta. Pappá szentelték Veszprémben 1809. március 14-én. Első szentmiséjét is Veszprémben mondotta. Kézvezetője itt nagybátyja Balassa Béla kanonok volt. 1809-1814-ig káplán volt Siófokon és Devecserben. 1814. április 29-én a balatonszabadi plébániára mutatták be, ugyanekkor zsinati vizsgát tett, és be is iktatták. Három évvel később egy könyvecskében kiadta a híveknek szánt énekek szövegeit. 1841. május 31-től Somogyacsán plébános. Itt 13 évi szolgálat után 70 évesen kolerában hunyt el. Az ekkor dúló kolerajárvány áldozatait önfeláldozással ápolta, lelki vigaszban részesítette, miközben maga is áldozatává vált a kórnak.
Műveiből: – A Fok Szabadi hívek ájtatosságára mise alatt való énekek. Veszprém, 1817. –
Irodalom: – Pfeiffer – Matyikó Sebestyén József: Utca hirdesse emlékét! = Új Ember, 2004. február 29. –
BALÁZS ISTVÁN villamosmérnök
(Tapolca, 1946, augusztus 31. – Tapolca, 2014. augusztus 29.)
Az általános iskolát szülővárosában végezte, majd Budapesten a Vasútgépészeti Technikumban folytatta. 1964-ben felvették a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karának erősáramú szakára. Itt 1970-ben végzett. Még ez évben a Közép-dunántúli Kőbánya Vállalat uzsai üzemében helyezkedett el villamosmérnökként. 1975-ben áthelyezéssel a Bakonyi Bauxitbánya vállalat állományába került. Előbb a Halimba III. bányaüzemben volt villamos részlegvezető, majd 1984. októbertől a vállalat központjában kapott gépészeti osztályvezető-helyettesi beosztást. Fő feladata a vállalat villamosenergia-ellátásának felügyelete, irányítása volt. 1993-tól a fejlesztési, majd a műszaki osztály keretében a vállalat főenergetikusa volt 2004-évi nyugdíjazásáig. Közben 1997-98-ban a Szolgáltató Üzem üzemvezető-helyettese volt. 1984-től nyugdíjazásáig a bányamentő szolgálatban is részt vett. Nyugdíjasként 2005-2010 között a MAL Zrt. foglalkoztatta főenergetikusként a korábbi munkaterületén. Megbízható pontos munkájáért több kitüntetést kapott. Emberi tulajdonságaiért munkatársai és környezete becsülték. Tapolcán alapított családot, itt építette fel otthonát. A tapolcai régi temetőben nyugszik.
Irodalom: – B. I. (1946-2014) = BKL-B. 2014. 5-6. sz. –
BALÁZS ISTVÁN költő, újságíró
(Tapolca, 1906. november 25 – Budapest, ?)
Apja Balázs Lajos (Lipót) fővárosból érkezett könyvelő volt. 1902-ben itt vette feleségül Österreicher Rózát. István fiuk már Tapolcán született, kisgyermekkorát itt töltötte. Iskolás éveiben Badacsonyban élt. Középiskoláit a Budapesti Munkácsy-úti Gimnáziumban végezte. Tisztviselőként dolgozott és bekapcsolódott a főváros irodalmi életébe. A Vajda János Társaságban találta meg szellemi társait. Köteteit is e társaság adta ki. Sokak által kedvelt szentimentális, mélabús hangulatú verseket és novellákat írt. Első kötetéről Kozocsa Sándor kedvező kritikát írt. A II. világháború után már nem hallottunk róla. Versei és novellái a Függetlenség, Magyar Világ, Magyarság, Pesti Hírlap, Pesti Napló és az Újság című lapokban jelentek meg.
Műveiből: – Orgonabúgás. Versek. Bp. 1928. – Fájdalom… egyszerűség… Versek. Bp. 1930. –
Irodalom: – Kozocsa Sándor: Orgonabúgás. (B. I. versei) = Magyar Világ, 1929. 6. sz. – Antalffy Endre: Fájdalom… egyszerűség. = Erdélyi Helikon, 1930. október 1. –
BÁLINT ANDOR erdőmérnök
(Cegléd, 1894. február 15. – Tapolca, 1933. július 22.)
Édesapja Bálint András kereskedő volt Cegléden. Alap és középiskoláit szülővárosában végezte. 1914. június 10.-én érettségizett. Itt, a gimnázium önképzőkörében bontakozott ki költői tehetsége. A Kossuth Gimnázium önképzőköri érdemkönyve több szép versét örökítette meg. Ezután erdőmérnöki iskolát végzett Selmecbányán. A kitűnő előmenetelű diákot a trianoni döntés következményeként Sopronba áttelepülő Erdészeti Kar tanársegédként alkalmazta. Keszthelyen nősült meg 1923-ban. Felesége Lovász Terézia postai alkalmazott lett. Ott született kisfia is 1924-ben. Nősülése után már nem írt verset. 1927 őszén került a tapolcai erdőhivatal élére, Vígh József elhelyezésével megüresedett posztra, Lakásuk a Batthyány utcában volt. Rövid idő alatt sok tapolcai barátot szerzett Többek között Dr. Csányi Pál, Dr. Lódner Nándor, Dr. Bock Pál tartozott baráti köréhez. Tevékeny tagja volt a Magyar Turista Egyesület Balaton Osztályának. 1933 tavaszán egy erdei program során nagyon megfázott, tüdőgyulladást kapott. Szervezete nagyon legyengült, már nem volt képes regenerálódni. Szíve felmondta a szolgálatot. Egykori ceglédi diáktársai és a legendás önképzőkör egykori tagjai megdöbbentek tehetséges barátjuk tragikusan korai halálán és emlékét ápolva az akkor fellelhető 40 versét egy kis kötetben kiadták. 39 évesen hunyt el. A tapolcai régi köztemetőben nyugszik feleségével közös sírban.
Műveiből: – Bálint Andor versei. Cegléd, 1933. 46 p. –
Irodalom: – Szabó Alfréd: Arcok, képek Ceglédről. Cegléd, 2014. – A M.K.E. vándorgyűlése = TL. 1932. november 5.– Halálozás = TL. 1933. július 29. – Bálint Andor = TU. 1933. július 30. – Gyászjelentés – Szilágyi-Ilosvay Lajos: Bálint Andor a költő = Erdészeti Lapok, 1934. 2. füzet. 194-198 p. –
BÁLINT ANDOR dr. orvos
(Tapolca, 1890. december 16. – Auschwitz, 1944. október 25.)
Szülei a Lesencetomajról bevándorolt Berger Vilmos kereskedő és a Bécsből érkezett Strauss Paula. A tapolcai izraelita népiskola elvégzése majd a gimnáziumi érettségi letétele után orvosi végzettséget szerzett. A gyakornoki évek után hazajött szülővárosába, ahol gyógyító munkáját csendben, feltűnés nélkül végezte. Mindez nem számított, mert zsidó volt. Szüleivel és testvérével Dr. Bálint Gézával együtt 53 évesen gyilkolták meg.
Irodalom: – Györe –
BÁLINT (BERGER) GÉZA dr.
(Tapolca, 1895. március 29. – Auschwitz, 1944. július 8.)
Szülei Berger Vilmos kereskedő és Strausz Paula, aki Bécsből érkezett Tapolcára. A tapolcai izraelita népiskola, majd a gimnázium elvégzése után Jogot tanult Budapesten. A gyakornoki évek és a szükséges szakvizsgák letétele után hazajött Tapolcára és ügyvédi irodát nyitott. Az I. világháború folyamán cs. és kir. hadapródjelölt tüzér őrmesterként teljesített harctéri szolgálatot. 1916. nyarán a Bruszilov-offenzíva során sebesülten orosz fogságba esett, ahonnan 1918. májusában sikeresen hazaszökött és folytatta katonai szolgálatát a háború végéig. Ügyvédi munkáját igyekezett feltűnés nélkül végezni, a vészkorszakban azonban kegyetlen sorsát nem kerülhette el. Szüleivel és testvérével együtt 50 évesen lett a holokauszt áldozata.
Irodalom: – Györe –
BALLI JOLÁN OTP fiókigazgató
(Kevermes, 1932. december 6. – Tapolca, 2019. január )
Szülei Balli Béla tisztviselő és Csurgai Jolán. Alapiskoláit szülőhelyén végezte, majd Gyulán érettségizett. Ezután rövid ideig 1951-1952-ben Budapesten a Villanyszerelő Vállalatnál dolgozott. 1952 év elején jött Tapolcára, ahol átmenetileg a Veszprém megyei MÉH vállalat kirendeltségén dolgozott majd 1952. május 19-én az OTP megalakulásakor az új intézményben működött. Kezdetben járási ellenőrként dolgozott. Munkatársaival együtt vidékre járt, a tapolcai járás községeiben betétet gyűjtöttek a Postatakarék számára. Kedvező bizalmi légkört, jó kapcsolatokat alakított ki az emberekkel és vállalatokkal, amelynek későbbi munkája során nagy hasznát vette. Időközben rendszerint tanult, 1962.-ben Budapesten elvégezte az I. István Közgazdasági Technikum Pénzügyi tagozatát. Képesített könyvelői és vállalati tervező oklevelet szerzett. Családot nem alapított, édesapja halála után édesanyjával élt. Az évek során a betétszerzés mellett beindult a hitelezési üzletág, ami már több dolgozót és hiteles vezetőt kívánt. 1954-ben megbízták a fiók vezetésével, ekkor már 22 munkatársát kellett irányítani. Később igazgatói címet kapott. Éltető eleme a munkája volt. Szerette, tisztelte az embereket, becsülte beosztottjait. Szigorú, de igazságos, dolgozói mellett mindenkor kiálló főnök volt. Szakmai munkájában végletekig korrekt volt, érdemi kifogást soha nem találtak az általa vezetett takarékpénztár ügyeiben. Kiváló munkájáért számos elismerésben, dicséretben részesült. 1986-ban megkapta a Tapolcáért Emlékérmet. Tevékenyen részt vett a város közéletében, tanácstagként segítette a testület munkáját. Alapító tagja volt a Tapolcai Városszépítő Egyesületnek. 1988-ban vonult nyugdíjba. Tudását, tapasztalatait már szűkebb közösségében az Alkotmány utcai társasház ügyeinek felelős intézésében kamatoztatta. 87 évesen hunyt el. Szülei mellett a régi tapolcai köztemetőben nyugszik.
Irodalom: – Mementó B. J. = Tapolcai Újság, 2019. február 15.
BALOGH ÁDÁM, BÉRI kuruc brigadéros
(Hegyhátkisbér, 1665 körül – Buda, 1711. február 6.)
Régi középbirtokos nemesi családból származott. Birtokaik Vas és Sopron vármegyében voltak. A török elleni harcok alatt tett szert katonai ismereteire. Fiatalon Csobánc várában szolgált és a várbeli gyalogság vajdája volt. Ez időben nyilván többször járhatott Tapolcán a környék legnépesebb településén. 1690 körül feleségül vette Festetics Juliannát, akitől hét gyermeke született. Házasságkötése idején megvált a katonaságtól. 1695-ben a rábaközi járás főszolgabírója lett. Anyagi nehézségei miatt néhány évig Tolnában élt, de 1700. május 14-én megválasztották a rábamelléki járás főszolgabírójának. 1703-ban már a kemenesaljai járásban töltötte be ugyanezt a posztot. 1704-ben csatlakozott Rákóczihoz, aki ezereskapitánnyá nevezte ki. Seregével meghódította Kőszeget és egészen Bécsig portyázott. Az első dunántúli hadjárat összeomlásakor apósa Festetics Pál kívánságára hűséget esküdött a császárnak, de hamarosan visszapártolt a kurucokhoz. 1706 novemberében, amikor a győrvári csatában a rohamot vezette, megsebesült. 1707-ben Sárvár körül harcolt a császáriak ellen. 1708 augusztus 9-én Rákóczi brigadérossá nevezi ki, de erről csak később értesült. 1709-1710-ben a túlerő fokozatosan felmorzsolta ezredeit. 1710 októberében Decs közelében elfogták, Eszéken tömlöcbe vetették, majd Budára szállították és Rákóczihoz való hűsége miatt fővesztésre ítélték. Emlékét legendák, népdalok őrzik.
Irodalom: – MNL – UMÉL – VÉL – Tóth Gyula: Balogh Ádám kuruc brigadéros. Bp. 1958. – Vitányi János: Balogh Ádám a nevem… (Regény) Bp. 1958. – Esze Tamás: Béri Balogh Ádám. 1-4. közlemény. = Vasi Szemle, 1962. 1, 2, 3, köt. 1963. l. köt. – Béri Balogh Ádám, a Dunántúl hőse. = Hadvezérek, hősök, katonák a magyar történelemben. –
BALOGH ÁRPÁD plébános
(Sármellék, 1940. április 22. – )
1963.június 21-én szentelték pappá. Egy tanulmányi év után 1964-1966 között káplán Badacsonytördemicen majd Iszkázon. 1966-1967-ben Sümegen segédlelkész. Ekkor helyezték Tapolcára, ahol tíz éven át szolgált káplánként. Ezután Káptalantótiban és Salföldön plébános. 1992-től Szentbékállán és Köveskálon szolgált. 1977-1997-ig helyettes, majd 2004-ig kerületi esperes, 1996-ban érseki tanácsos lesz. 1997-1999 között Badacsonytomaj (és oldallagosan Káptalantóti. Köveskál, Kővágóörs, Salföld, Szentbékálla) plébánosa. 2004-től címzetes esperes, majd plébániai kormányzó. 2016.augusztus 1-én nyugalomba vonult.
Irodalom: – Pfeiffer –
BALOGH ENDRE dr. szolgabíró
(Zilah, 1896. január 9. – Salgótarján, 1964. november 17.)
Családi hátterét, gyermek- és ifjúkorát nem ismerjük. Először 1916. május 8.-tól helyezték Tapolcára, ahol 1927. február 15-ig a tapolcai járás szolgabírója volt dr. Sághváry Jenő majd Polgár Ferenc mellett. 10 évi tapolcai szolgálata idején korrekt kapcsolatokat ápolt a járás községeivel, azok vezetőivel. 1919 szeptemberében a tapolcai és diszeli zsidópogromok idején – Polgár Ferenc távolléte miatt – ő volt a tapolcai járás első embere. Kísérletei a rend helyreállítására ekkor eredménytelenek maradtak. 1927. február 15-én a novai járás főszolgabírójának nevezték ki. Itt 17 évig volt a járás első embere. Újpesten nősült 1937-ben, felesége Hébelt Ilona lett. 1940 januárjában a tapolcai főszolgabírói hivatalba helyezték át. Szolgálata itt nyugdíjba vonulásáig, 1944. június 30-ig tartott. Későbbi sorsáról keveset tudunk. Állami szolgálatban már nem dolgozott, ügyvédként, ill. jogtanácsosként működött Salgótarjánban. Utolsó éveiben már sokat betegeskedett. 68 évesen hunyt el. Salgótarjánban temették.
Irodalom: – Együttélés – Zm. Arch. – Községi gyűlés = TL. 1917. október 28. – Áthelyezések a vármegyénél. = TL., 1940. január 27. – Nyugalomba vonult a novai főszolgabíró. = TV., 1944. május 20. –
BALOGH GYÖRGY vendéglős
(Németlövő, 1862. – Tapolca, 1902. október 20.)
Gyermek és ifjúkoráról nem sokat tudunk. Valószínűleg ő is a hentes- és mészáros szakmából nyergelt át a vendéglátásba. A 19. sz utolsó éveiben jött Tapolcára. 1892 januárjától bérbe vette a Mojzer-féle nagyvendéglőt, a későbbi Balatont. Központi fekvése, jó konyhája, étel-italválasztéka, népszerű zenekarai miatt kedvelt színhelye volt a nagyszabású helyi báloknak, társas vacsoráknak. Vendéglőjének különtermében szívesen tartották rendezvényeiket a tapolcai jótékony egyesületek, akiknek kedvezményeket is adott. 1895.-ben pl. az Izraelita Jótékony Nőegylet itt ünnepelte fennállásának 25.-ik évfordulóját. Gyakran adott helyet az ipartestület és a tapolcai iparos ifjúság különféle rendezvényeinek is. A vendéglő udvarán kialakított u. „színkör”-ben a nyári szezonban műkedvelő előadásokat rendeztek. Az „úri közönség” megnyerése okán időnként komoly felújítással tette vonzóbbá vendéglőjét. Szerződés alapján egy ideig helyet adott a tapolcai kaszinónak is. 1895-ben nőül vette Karácsonyi István galsai földbirtokos Laura leányát. 1896-ban a Balogh-vendéglő volt Kossuth Ferenc kortes-csapatának bázisa. Gyülekező helye lett a századforduló körül fellendült korcsolyázó mozgalmaknak. Számottevő szőlőbirtokán kiváló borokat termelt. A jó hírű vendéglős súlyosbodó tüdőbajában, 40 éves korában váratlanul elhunyt. Sírja a régi tapolcai köztemetőben van.
Irodalom: – A kaszinó új helyisége. – Értesítés. = TV., 1892. október 8. – A tapolczai ipartestület = TV. 1894. január 20. – Az iparosok bálja. = TV. 1895. június 2. – Eljegyzés. = TV., 1895. július 14. – Képviselőválasztási mozgalmak járásunkban. = TV. 1896. október 11. – Műkedvelő színielőadás. = TV. 1897. szeptember 19. – Jégsport. = TV. 1898. január 1. – A tapolczai kath Legényegylet = TV. 1898. május 8. –
BALOGH LAJOS dr. járásbírósági titkár
(Kővágóörs, 1909. június 2. – Budapest, 1985. április 27.)
Elszegényedett nemesi származású szülei földműveléssel foglalkoztak. Jó-eszű gyermekük a keszthelyi premontreieknél érettségizett. Ezután Budapesten jogvégzettséget szerzett, majd állami szolgálatba lépett.1949-ben helyezték Tapolcára a járásbíróság titkárának. Halkszavú, családjának és munkájának élő emberként ismerték. 1943-1945 között katonai szolgálatot teljesített. Felesége Zólyomy Ilona volt. Két gyermekük is Tapolcán született az 1940-es évek elején. Lakásuk a Sümegi u. 8. sz. alatt volt. Életének utolsó szakaszában Törökbálinton éltek.
Irodalom: –
BÁN SÁNDOR honvédszázados
(Berhida, 1806. – Diszel 1874. )
A cs. kir. (Ernő főherceg) sorgyalogezred kiszolgált őrmesterként és zalaegerszegi írnokként önként lépett be a honvédseregbe. A 7. honvédzászlóalj kötelékében 1848 júniusától hadnagy, október 1-től főhadnagy, majd százados lett. Részt vett a Jellasics elleni harcokban. 1849. február 2-án Lipótvár feladásakor fogságba esett. A szabadságharc leveréséig hadifogoly volt Königgrätzben. Szabadulása után egyes források szerint Szenbékállán és a környékbeli erdők mélyén húzta meg magát. Berhidai születése ellenére Diszelben telepedett le és ott élt haláláig. Tagja volt a Zala megyei honvédegyletnek. Állítólag 1867. június 8-án Ferenc József királlyá koronázási ünnepségén ő tartotta a zászlót. A diszeli temetőben, a ravatalozó előtt található faragott szürke homokkő sírján életkorát 71 évesnek írták, de ha hinni lehet az ugyanitt található születési-halálozási évszámoknak, akkor csak 68 évet élt.
Irodalom: – Bona Gábor: Századosok az 1848/49-es szabadságharcban. I. - II. köt. Budapest, Heraldika Kiadó – Szabó Lajos, H.: Negyvennyolcas emlékművek, honvédsírok Veszprém megyében. Pápa, 2000. –
BARABÁS ANTAL kádár mester
(Monostorapáti, 1869. május 22. – Tapolca, 1924. október 3.)
Szülei Barabás György és Csabi Rozália földművesek. Fiukat az elemi iskola után kádárinasnak adták. Az inaséveket részben szülőfalujában töltötte el, majd Tapolcára jött és itt folytatta és a segédévek alatt is itt dolgozott. A filoxéravész csapása után ekkor futott fel az oltványszőlők telepítése és a 20. sz. kezdetétől évről-évre nagyobb bortermést kellett tárolni. Ez kedvezett a kádáriparosoknak. 1901-ben lett kádármester és még ez évben megnősült, Szigeti Annát vette el, Szigeti Antal asztalosmester leányát. Frigyük gyermektelen maradt. Talán éppen ezért különös gondot fordított a tanoncok nevelésére és a kádársegédek gondos képzésére. Megrendelésekben soha nem szűkölködött. 55 évesen gyomorfekélyben halt meg. Sírja a régi köztemetőben található.
BARABÁS GYULA asztalosmester
(Tapolca, 1861. február 16. – Tapolca, 1911. március 15.)
Tekintélyes földművescsaládból származik. Szülei Barabás György és Bogdán Juli. A katolikus népiskola után szülei az aprózódó családi birtokra tekintettel asztalosinasnak adták. Az éppen felbomlóban lévő céhben alaposan elsajátította a különféle famunkák fortélyait majd segédévei alatt is felfigyeltek kézügyességére, megbízhatóságára. Az 1880-as évek közepén elérkezettnek látta az időt, hogy saját lábára álljon. Mestervizsgát tett, önálló műhelyt nyitott. A századvégi konjunkturális viszonyai között sok megrendelése volt, üzlete jól ment. Minden együtt állt, hogy családot alapítson. 1887. február 9-én magához illő leányt választott feleségül, Borbély Szerafint, aki egész életében biztos hátteret jelentett a családnak. A fiatal iparos-házaspár és családja elismertségét jelzi, hogy olyan tekintélyes tapolcai emberek voltak tanúik, mint Fodor Lajos, Szigly Emma, Keszler Gyula és Pruska Vilma. A következő években asztalosműhelyére építve temetkezési vállalatot alapított. A millenniumi évektől egyre több közéleti feladatba is bekapcsolódott. Megválasztották a Tapolcai Ipartestület pénztárosának, majd részt vett az iparosok betegsegélyző pénztárának létrehozásában és működtetésében. Váratlan halálát 50 évesen tüdőlob okozta. Temetkezési vállalkozását özvegye folytatta. Feleségével közös sírja a régi temetőben található.
Irodalom: – Hirdetmény. = TV., 1897. június 13. – Köszönet nyilvánítás. = TL., 1911. március 12. – Értesítés. = TL., 1911. március 26.
BARABÁS GYULA JÁNOS postafőnök
(Tapolca, 1902. augusztus 26. – Badacsonyörs, 1988.)
Tősgyökeres tapolcai család sarja. Apja Barabás Gyula tekintélyes iparos, a századforduló előtt a betegsegélyző pénztár és az Ipartestület pénztárosa. Anyja Borbély Szerafin. Az elemi iskola elvégzése után a tapolcai polgári fiúiskola diákja lett, majd annak kitüntetéssel való elvégzése után szülei gimnáziumba íratták. Az érettségi után rövid ideig községi írnoki feladatokat látott el, majd a posta szolgálatába állt. A postatiszti tanfolyam elvégzése után Budapesten volt szolgálatban. Egyúttal ellátta a Tapolcai Ujság fővárosi tudósítói szerepkörét is. Rendszeresen közölte írásait, pl. a központi Kossuth ünnepségekről, a hercegprímás utazásairól és más témákról. 1928-ban a M. Kir. Postatisztek Egyesülete az országos vezetőség sorába választotta. 1929. november 1.-től, mint első osztályú postatisztet visszahelyezték a tapolcai postahivatalba főpénztárosnak és egyúttal a postafőnök helyettese lett. Töretlenül haladt előre a hivatali rangsorban. 1931-ben meghívták a Magyar Postatisztviselők Országos Egyesülete választmányában dunántúli delegáltként. Az 1934-től már posta-főtiszt, 1941. január 1-től postafelügyelő. Kisfaludy József Nagykanizsára helyezésével 1941 áprilisától Barabás Gyula lett a tapolcai postahivatal főnöke. A háborús években a Légoltalmi Liga vezetőségi tagja. A háború után Németországba disszidált, de rövidesen visszajött és Badacsonyörsön telepedett le. Ott halt meg.
Műveiből: – Fejedelmi hódolatok közepette érkezett bíboros-hercegprímásunk a hazai földre. = TU., 1928. január 27. – A vidék és annak értelmisége. = TU., 1928. február 24. – Az új iparosnemzedék. = TU., 1928. október 28. – Magyarok karácsonya. = TU., 1928. december 23. – Seregszemlét tart …= TU., 1928. augusztus 19. – Magyarok karácsonyára. = TU., 1928. december 23. – Amit nekünk is akarnunk kell. TU., 1928. december 30. – Áthelyezés megbízatással = TU., 1929. október 27. –
Irodalom: – Községi tisztújítás Tapolczán. = TL. 1917. július 8. – Áthelyezés. = TU., 1927. április 22. – Áthelyezés, megbízatással. = TU., 1929. október 27. – Személyi hír. = TU., 1930. augusztus 31. – Meghívás. = TU., 1931. április 26. – Előléptetések. = TU., 1934. augusztus 5. – Nyugdíjazás. = TL. 1936. február 1. – Új postafőnök. = TV., 1941. április 26. – Az új tapolczai posta. = TL., 1942. május 16. – A tapolczai posta modernizálása. = TL., 1942. július 11. –
BARABÁS JÓZSEF tanár, igazgató
(Tapolca, 1888. február 21. – Tapolca, 1955. szeptember 7.)
Szülei Barabás Gyula és Borbély Szerafin. Az elemi és polgári iskolákat Tapolcán végezte el. Tanári képesítésének megszerzése után 1910-ben a körmendi polgári iskolában kezdte pályafutását. 1916-ban Erdélybe, a gyergyóditrói iskolához kapott kinevezést de a háborús helyzet miatt azt nem foglalhatta el. Taliándörögdön nősült 1918-ban, Fodor Jolánt vette el. Ekkor kapta meg rendes tanári beosztását a tapolcai polgári fiúiskolához. Képesítésének megfelelően főként magyar nyelvet és történelmet tanított de esetenként feladatokat kapott a földrajz és szépírás tanításában is. Hosszú ideig kezelte a történelmi és földrajzi szertárat valamint az ifjúsági könyvtárt. Vezette az Ifjúsági Segélyező Egyesületet és az Ifjúsági Önképzőkört. Részt vett az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület munkájában, tagja volt az Országos Eötvös Alapnak és a helyi katolikus egyesületeknek és köröknek. Titkára volt a tapolcai Emericana Corporationak. 1926 tavaszán rá kívánták bízni a siófoki polgári iskola igazgatását, de ő tapolcai kötődéseire hivatkozással elhárította a felkérést. Munkája elismerését jelentette, hogy Daday Dezső távozásakor 1926 októberétől őt bízták meg a fiú polgári iskola igazgatásával. Ezt a tisztet egészen nyugalomba vonulásáig betöltötte. Az iskola anyagi és tanulmányi ügyeinek felelős intézése mellett új társadalmi feladatokat is vállalt. Dolgozott a település közegészségügyi és népművelési bizottságában, a Stefánia Szövetségben, segítette a cserkész és levente mozgalmakat. Gondnoka lett az egyházközségnek. A helyi társadalom életjelenségeiről, főként az ifjúság nevelése körében kialakított magvas gondolatait gyakran megfogalmazta és közzétette a helyi sajtó hasábjain és az iskola minden évben kiadott értesítőiben. Rendszeres szereplője volt a tapolcai társadalmi eseményeknek. 31 évi szolgálat után, saját kérelmére 194l. december 1-én nyugalomba helyezték. Tevékenységét a közvélemény és sajtó egyaránt tisztelettel méltatta és magasra értékelte. Hosszú időn keresztül biztosította a tanári kar egységét, harmóniáját. Tanítványai hangsúlyozták, hogy „ ... nemcsak tanítójuk, nevelőjük volt, hanem a gyakorlati életre, realitásra, józan gondolkodásra irányította és vezette őket.” Nyugdíjasként visszavonultan élt. 67 évesen hunyt el. Sírja a tapolcai temetőben van.
Műveiből: – Iskola és élet. = TU., 1926. december 31. – Iskolánk hivatása és feladata. = PFI Értesítő, 1926/27. 3-4 p. – Polgári fiúiskolánk hivatása és feladata. = TU., 1927. március 18. – Igazgyöngyök a gyermeklélekben. = PFI. Értesítő, 1927/28. 3-6 p. – Amit nekünk is akarnunk kell…= PFI. Értesítő, 1928/29. 3-5 p. – A polgári iskoláról. = PFI. Értesítő, 1930/31. 3-5 p. –
Irodalom: – Deák – Kinevezés. = TL., 1926. augusztus 27. – Igazgatóválasztás. = TL., 1926. november 7. – Polgári fiúiskolánkból. B. J. igazgatói székfoglalója. = TU., 1926. november 19. – Igazgatóváltozás a polgári fiúiskolában. = TL., 1941. december 6. – B. J. nyugdíjba ment. = TV., 1941. december 13. –
BÁRÁNY ANDRÁS, rendesi, alszolgabíró
(Kővágóörs, 1810. december 3. – Kővágóörs, 1872. április 28.)
A kővágóörsi székhelyű rendesi Bárány család sarja. Szülei Bárány András és Duchon Erzsébet. Szülei ág. evangélikus hitben gondosan nevelték és iskoláztatták. Minden bizonnyal nagybátyja a Somogy és Zala vármegyében egyaránt birtokos „fiskális” Bárány Pál példája nyomán jogi tanulmányokat is folytatott. A kis családi birtok kezelése mellett Zala vármegye szolgálatába állott. Kisebb hivatali megbízások, a vármegyei bizottságokban végzett munka után, 1840. szeptember 28. – 1844. június 10.-ig Malatinszky Ferenc mellett, majd 1847. június 14. – 1848. július 31. között Varga Lajos főszolgabíró mellett a tapolcai járás alszolgabírója volt. 1843. június 1.-én nősült, felesége a szintén kővágóörsi Gombos Eleonóra lett. Egyre nagyobb szerepet, tisztségeket vállalt a zalai evangélikusság életében. Hosszú ideig a kövágóörsi egyházközség felügyelője és a zalai evangélikus egyházmegye törvényszéki ülnöke volt. Az 1860-as évek elején a kővágóörsi algimnázium tanodai felügyelője volt. Feleségével együtt sokat jótékonykodott, jelentős összegeket áldozott helyi és országos célokra. Adakozott pl. a MTA székházának építésére, Pákh Albert síremlékére stb. 62 éves korában szívszélhűdésben hunyt el. Sírja a kővágóörsi temetőben még megtalálható.
Irodalom: – ZmArch – Gyászjelentés –
BARÁTH JÁNOS férfiszabó
(Lesenceistvánd, 1895. július 2. – Tapolca, 1975. december 10.)
Apja cipész volt. A nagycsaládos szülői házból gyermekfejjel került Tapolcára szabóinasnak a Palkovics-szabósághoz. Alig múlt 19 éves, amikor önkéntesként – a világháború forgatagába kerülve – 1914. decemberében bevonult a 20. honvédgyalogezredhez Nagykanizsára. Ezt követően Pozsonyban híradós, távírász kiképzést kapott. Részt vett a romániai és galíciai hadműveletekben, majd 1918-ban az olasz frontra vezényelték (Piave, Isonzó). Az összeomlás kiképző tizedesként érte Elzász-Lotharingiában. A háború után 1925-ig szabósegédként dolgozott a Holler-szabóságnál. 1926-ban mesteroklevelet szerzett és önálló lett. Szabóműhelyét, egyben üzletét Tapolcán a Csány László utca 15. sz. alatti épületben nyitotta meg. Tehetsége hamar megmutatkozott és szabásmintáiban hatásosan alkalmazni tudta a kor nyugat-európai és amerikai divatjának stílusjegyeit. Az 1920-as évek végén már hét segéddel dolgozott és inasokat is tanított. A szabóüzletét felkeresők könyv alakú katalógusból választhatták ki a nekik tetsző szövetet, s ha az véletlenül nem volt raktáron, úgy máris ment a megrendelés a korszak híres szövetkereskedőihez, a Barna testvérekhez vagy a Schnábel-céghez, Győrbe vagy Budapestre. Precíz, megbízható divatos munkáinak hírét sok településen ismerték a Balaton-felvidéken. A kuncsaftok köre főleg a polgári középosztályból, orvosokból, ügyvédekből, mérnökökből, tanárokból, kereskedőkből, iparosokból került ki, de a környékről több földbirtokos is nála dolgoztatott. 1930-ban megnősült és házat épített a Tavasbarlanghoz közeli Attila (ma Kölcsey) utcában, a műhelyét is ide helyezte át. Munkája és családja mellett a Szent György-hegyi szőlője volt a mindene. Szerette az irodalmat, a folyóiratokat, az újságokat. Az Erdélyi helikon íróit anyagilag is támogatta, ezért az Erdélyi Szépmíves Céh 1939-ben díszoklevéllel tüntette ki. Elismertségéhez méltóan vette ki részét a tapolcai ipartestület munkájából is. 1945 elején a szovjet katonai parancsnokság munkaszolgálatra hurcolta. A megpróbáltatások során jobb szemére csaknem megvakult. A Rákosi-korszak erőszakos szövetkezetesítését szembetegsége miatt – ha nehezen is– de elkerülte, s egy segéddel és egy inassal, később pedig egyedül dolgozott tovább. Az akkori évtizedekben bűnnek számító kisiparosi lét, a megbélyegzés, az adóterhek igen megnehezítetté családja helyzetét, amelyet csak tetézett, hogy kollektivizálás címén 1962-ben a szőlőjét is elvették. 80 éves korában hunyt el. Felesége hamvaival együtt a tapolcai régi köztemetőben nyugszik.
Irodalom: – DCM – B J. férfiszabó mester = UTU. 2014. november –
BARCZA GÉZA szabómester
(Dabrony, 1878. – Tapolca, 1931. július 22.)
Szülei Barcza József és Horváth Anna. A szabómesterséget Celldömölkön tanulta ki és ott is szabadult fel 1893-ban. Segédi éveit a fővárosban töltötte. Mestervizsgát tett és Tapolcára költözött. Önálló üzletének megnyitásáról a kor szokásai szerint újságközleményben értesítette remélt megrendelőit. „Üzlet-megnyitás. Van szerencsém a nagyérdemű közönséget értesíteni, miszerint helyben a postautcai [ma Csányi L. u.] Schwarcz-féle házban a mai kornak megfelelő férfiszabó-üzletet nyitottam. A fővárosban szerzett tapasztalataim biztosítékot nyújtanak arra, hogy a legnagyobb igényeket is képes vagyok kielégíteni. A t. közönség becses pártfogását kérve vagyok mély tisztelettel Barcza Géza.” Rövidesen családot alapított, Buzás Gizellát vette feleségül, 3 gyermekük született. Üzletét később a Kossuth L. u. 21. sz. alá helyezte. Az első világháborúban harctéri szolgálatot teljesített. ahol orosz fogságba esett, ahonnan csak öt év múltán tudott hazatérni. Hazajőve folytatta üzletét. Tagja volt az Ipartestületnek, és elöljárója az iparos körnek. Hosszas betegeskedés után életének 54 évében gyomorrákban hunyt el. Sírja a régi köztemetőben van.
Irodalom: – MIA 1929. – Üzlet megnyitás. = TL., 1905. augusztus 13., 1905. szeptember 24. – Értesítés. = TL., 1910. január 1. – Halálozás. = TL., 1931. július 25. – Szövetek, selymek, flanelok. = TL., 1942. január 24. –
BARCZA TIBOR tanár, festőművész (Tapolca, 1938. november 27. – Tapolca, 2000. december 24.)
Szülei Barcza Gyula kereskedő és Bözöli Margit könyvelő voltak. Itt járt általános iskolába. 1956–1960 között a tapolcai Batsányi János Gimnázium tanulója. 1960–1964-ig Pécsen a Tanárképző Főiskola hallgatója. Bár eredetileg vadászpilóta szeretett volna lenni, rajztanári oklevelet szerzett, majd később Bp.-en elvégezte a Képzőművészeti Főiskola felsőszintű kurzusát. Első munkahelye 1964–1970-ig Káptalanfán az Általános Iskola, majd Tapolca, 2. sz. Általános Iskolában tanított. 1970–1996-ig a tapolcai Batsányi János Gimnázium rajztanáraként dolgozott. Azóta nyugdíjasként élt. Fiatalabb éveiben sok területen kipróbálta magát. Sokat és sokfélét sportolt, túrázott, síelt, vadászott, ejtőernyőzött és megtanult repülőgépet vezetni. A természet szépségeivel, változásaival, a Tapolca környéki tájjal, a Bece-hegyi szőlőjéből látott panorámával sohasem tudott betelni. Tanári munkája mellett rendszeresen festett, főleg tájképeket. Főbb egyéni és gyűjteményes kiállításai: 1972 Tapolca, egyéni, 1973 Tata, 1974 Tapolca egyéni, 1970–1980 között többször az Ajkai Tavaszi Tárlaton, 1984 Győr, 1992 Érd, 1994 Tapolca egyéni, 1995 Tapolca, 1996 Veszprém. 2001. szeptemberében a Batsányi János Gimnázium 50 évfordulóján, emlékének tisztelgő nagy sikerű életmű-kiállítást rendeztek az MMTK-ban. A Bakony és a Balaton igézetében alkotott. Rövid súlyos betegsége, korai halála megakadályozta életműve kiteljesítésében. Így is maradandót alkotott. Sírja a tapolcai régi köztemetőben van.
Irodalom: – Fontos emberek lexikona. Ki kicsoda 2000 pótkötet. Bp. 2001. – Sáry Gyula: A jel és a kép egysége. = Napló, 1995. február 8. – N. Horváth Erzsébet: B.T. = Új Tapolcai Újság, 2001. január – Varga Tiborné: Tiszta szívvel. = Új Tapolcai Újság, 2001. október. – Szűcs István: A „harsogó tavasztól” a „bársonyosan matt őszig.” = MPK. 2001. l sz. – N. Horváth Erzsébet: B.T.= TKal. 2002. Tapolca. –
BÁRKA FERENC gazdálkodó
(Tapolca, 1913. december 18. – Tapolca, 2002. április 21.)
Ősei már a 17.század végén Tapolcán éltek és gazdálkodtak. Édesapja Bárka Lajos szőlőművelő-gazdálkodó kisbirtokos volt. Anyja Kovács Erzsébet. Az elemi iskolában nagy hatással volt rá Dr. Nagy Jenő. Tovább nem tanulhatott, apja mellett dolgozott. 21 éves korában besorozták. Katonaidejét Zalaegerszegen, Csáktornyán, töltötte a 17. m. kir. gyalogezred honvédjeként. 1942-ben ismét behívták és ezredével a szovjet frontra került. Részt vett a nagy timi offenzívában, majd a Don-menti harcokban, ahol 1942. októberében súlyosan megsebesült. Mint hadi szolgálatra alkalmatlant hazaküldték és leszerelték. Gyógyulását követően ismét bekapcsolódott a családi gazdaság művelésébe. A tapolcai mgtsz megalakulásakor birtokuk nagy része a „közösbe” került. Itt gyalogmunkás lett, emellett a háztáji gazdaságot vezette. Rövidesen kilépett a tsz-ből és az ÁFOR benzinkút éjjeliőre volt éveken át. Szabad idejében a Honvéd utcai lakásához közeli cementárú-készítő műhelyben segédkezett „cementes” Pintér Lajos kisiparosnak. Családot nem alapított, egyedül élt, mégsem volt magányos. Környezetével szívélyes, jó viszonyt ápolt. Kertészkedés, méhészkedés mellett sokat olvasott, autodidakta módon tanult, nyitott volt a világ történéseire. A helytörténeti kutatások megbízható adatközlője volt. Utolsó éveiben az idősek napközi otthonának gyakori vendége volt. Egyre többet betegeskedett, végül a tapolcai kórházban tüdőgyulladás vetett véget életének. A régi köztemetőben nyugszik.
BARNA EMIL villanyszerelő, lakatos és bádogosmester
(?, 1879 – Tapolca, 1942. november 21.)
Szülei Bloch Zsigmond és Kohn Johanna. Villanyszerelőnek készült és tanulóéveiben már segédként került Tapolcára. Heimler Miksa bádogos és lakatos mesternek csak leányai maradtak életben. Nem volt, aki iparát folytatta volna. Leontin leányának megfelelő férjet talált Barna Emil villanyszerelő segéd személyében. 1909. január 10-én a helyi lap olvasói értesülhettek a következő hírről. „Tisztelettel tudatom a n. é. közönséggel, hogy Tapolczán 40 év óta fennálló bádogos, lakatos, rézműves és vaskereskedés üzletemhez vőmet; Barna Emil urat társul vettem. Vőm évek hosszú során át Budapesten, mint üzletvezető működött előkelő és nagyobb szabású műhelyekben és így rátermettsége és szakképzettsége bátorít arra, hogy az eddigi üzletkört ezentúl villanyszerelés, telefon és villanycsengők, vízvezeték, szívó és nyomó kutak és villámhárítók készítése és felszerelésével, closett és fürdőszoba berendezésével kibővítsük. Különös súlyt helyezünk még az épületmunkákra amennyiben a legdíszesebb munkák elkészítésére is vállalkozunk. Minden e szakmába vágó javítás olcsón, pontosan és gyorsan eszközöltetik. Midőn cégünket szíves figyelmébe ajánlom, bátor vagyok egyúttal hálásan megköszönni azon jóakaratú támogatást melyben cégemet a múltban részesíteni szíves volt és kérem azt a jóakaratot cégtársamra is átruházni szíveskedjék. Főtörekvésünk leend mindenkor pontos és jutányos kiszolgálás által a t. vevőközönség megelégedését kiérdemelni. Kiváló tisztelettel Heimler Miksa.” 1911. február 20-án vállalkozását, bádogos és rézműves fő tevékenységi körrel a Zala megyei Cégbíróságon is bejegyezték. A Kossuth L. u. 13. sz. házban működő cég jól prosperált, de a megrendelők figyelmét gyakori újsághirdetési akciókkal is ébren tartotta. 1911-ben új szerkezetű permetezőgépet konstruált és arra szabadalmat kért. Az 1920-as években már cementtetőcserép-gyárának termékeit és szolgáltatásait hirdeti. Elsők között volt, aki az általa végzett munkákra jelentős idejű szavatosságot is vállalt. Bloch Zsigmond és Kohn Johanna fia, 63 évesen májrákban halt meg. Tapolcán a régi köztemetőben temették.
Irodalom: – ZML Cégjegyzék – DCL – Györe – Hirdetés. = TL., 1909. január 10. – Új szerkezetű permetezőgép. = TL., 1911. április 9. – Szőlőgazdák figyelmébe ! = TL., 1918. február 17. – Cementtetőcserépgyár!= TL., 1926. december 19. – Háztulajdonosok figyelmébe ! = TL., 1929. január 13. – Mielőtt rádiót vesz… = TU., 1931. január 11. – Halálozás. = TV., 1942. november 28. –
BARTOS GYULA tanár
(Mezőberény, 1908. július 29. – Baja, 1945. február 13.)
Szülei: Braun Gyula és Münnich Ilona. Előbb tanítói, majd polgári iskolai tanári képesítést szerzett. A kultuszminiszter 1938. augusztus 1-vel Mezőberényből helyezte Tapolcára, ahol a polgári fiúiskolából eltávozott Jeges Károlyné Fülöp Sára helyét töltötte be. Ekkor már egy évtizedes tanári múlt volt mögötte. Német – magyar szakos tanárként mindjárt az első osztály főnöke lett. Az iskola német és testnevelésóráit vezette, de alkalmilag éneket és kézimunkát is tanított. Tapolcai tartózkodása idején a „Csobánc” Ifjúsági Sportkör vezetője volt, és az iskolai karéneket is vezette. Vibráló személyiségét tanítványai és szüleik kedvelték. Kezdettől fogva részt kért a városka társadalmi életéből. Beválasztották a település népművelési, levente és cserkész-bizottságaiba és a Keresztény Társaskör vezetésébe. A Tapolcai Kaszinó ügyvezető alelnökeként számos kultúrelőadást tartott. Munkatársa volt a Tapolca és Vidéke hetilapnak, tagja az Országos Magyar Sajtókamarának. Titkára volt a MÉP tapolcai szervezetének. Tapolcai évei alatt viharos lefolyású szerelmi románc szövődött közte és tanártársa Pausch Irén között, amely nyomán 1940. február 1-én Székesfehérváron házasságot kötöttek. A frigy nem volt hosszú életű, a helyzetet Bartos Gyula távozása oldotta meg 1941. november 1-vel. „Bartos Gyula polgári iskolai tanárt saját kérelmére a főigazgatóság Tapolcáról Sopronba helyezte át s ezúttal a tapolcai polg. iskola épületének tatarozása körül tanúsított buzgalmáért, valamint az igazgatóhelyettesi és eredményes tanári működéséért elismerését fejezte ki. Bartos Gyula távozása komoly veszteség Tapolca társadalmi életében, mert vezető szerepet töltött be. Tevékeny tényező volt a MÉP szervezésében, a Tapolca és Vidéke szerkesztésében és irányításában, a Keresztény Társaskör megalakításában. Igyekezett az iskolán kívül is betölteni azt a szerepet, ami egy kisvárosban a tanítókra és tanárokra hárul – így szerezte meg a társadalom becsülését és szeretetét.” A soproni Petőfi Sándor Polgári Fiúiskola nyelv- és történettudomány, valamint tornatanáraként nagy lendülettel látott munkához, de a háború szele rövidesen őt is elsodorta. 1942 márciusától rövid ideig katonai szolgálatot teljesített, majd 1944. május 19-én ismét be kellett vonulnia. Rövidesen fogságba, majd a bajai hadifogolytáborba került, ahol vérhasban meghalt. Ott van eltemetve.
Műveiből: – Új úton! = TV., 1939. december 16. – Tapolcai munkáslakások építése. = TV., 1939. december 23. – Félre a kishitűekkel. = TV., 1939. december 30. –
Irodalom: – PFI. Ért. 1938/39 – 1940/41. – Áthelyezések. = TU., 1938.május 8. – Házasság. = TV., 1940. február 3., 10. – Tanügyi hírek. = TV., 1941. november 8. – Kinevezések a polgári fiúiskolánál. = TL., 1941. november 1. – Búcsúzó. = TV., 1941. november 8. –
BARTOS GYULÁNÉ, Pausch Irén tanár, igazgató
(Székesfehérvár, 1889. október 20. – Balatonalmádi, 196? )
Apja Pausch Rafael Székesfehérváron volt elemi- és polgári iskolai igazgató, pedagógiai szakíró, az ottani iparostanonc-oktatás elismert megújítója. Édesanyja Hoffmann Anna. Elemi és középiskoláit szülővárosában végezte el. Tanítói oklevelet a Bp.-i Ranolder Intézetben szerzett. 1914-ben. Ezután megszerezte a polgári iskolai tanári oklevelet mennyiségtan és természettudományi szakokban. 1918 szeptemberében helyezték Tapolcára, ahol helyettes tanárként a polgári fiúiskolában számtant, mértant, rajzot és fizikát tanított heti 21-22 órában. Osztályfőnöki megbízásán túl hosszú időn keresztül kezelte az iskola könyvtárát és a természettudományi szertárat. 1921-ben Puskás Apollónia Veszprémbe helyezésével kinevezték a leánypolgári iskola tanárának. Itt 1930 áprilisáig tanított, amikor ismét a tapolcai polgári fiúiskolához helyezték rendes tanárnak. Bekapcsolódott az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület munkájába. Itteni munkája nyomán 1939-ben a megalakuló szombathelyi tankerületi kör választmányi tagja lett. 1940. február 1.-én férjhez ment Bartos Gyula polgári fiúiskolai tanárhoz, egyúttal visszahelyezték a leánypolgáriba. A házasság nem volt hosszú életű, Bartos Gyulát 1941-ben saját kérésére Sopronba helyezték, így Pausch Irén is visszakerülhetett a fiúiskolához. Egy év múlva már ismét a leányiskolában tanított. Itt ellátta a Szilágyi Erzsébet Sportkör elnöki tisztét és vezette az Ifjúsági Vöröskereszt csoportot, továbbá az Ifjúsági Segélyegyletet is. 1946 szeptemberében igazgatói kinevezést kapott, amely tisztséget az iskola államosítását is megélve 1951-ig látott el. Ekkor nyugdíjba ment, és a Balatonalmádi családi házába költözött.
Irodalom: – PLI. Ért. Tapolca 1921/22-1929/30., 1938/39-1939/40., 1941/42.–1946/47. – PFI. Ért. Tapolca, 1918/19-1921/22. 1930/31-1938/39., 1940/41. – Tóth József: A tapolcai M. Kir. Áll. Polgári leányiskola. Tapolca, 1998. – Áthelyezés. = TU., 1921. augusztus 28. – Halálozások. = TU., 1936. március 8. – Házasság. = TV., 1940. február 10. –
BATSÁNYI JÁNOS költő
(Tapolca, 1763. május 9. – Linz, 1845. május 12.)
A legismertebb tapolcai, az alsó tó partján, a ma nevét viselő utca 12. sz. házának udvari épületében született. A szülőházat a 19. sz. végén elbontották. A templomdombi kántorházban működő népiskolában járt. Gimnáziumi tanulmányait Keszthelyen, Veszprémben és Sopronban, jogi tanulmányait Pesten végezte. Itt került kapcsolatba az irodalmi élettel és a felvilágosodás eszmerendszerével. 1787-től az Orczy család támogatásával Kassán lett kamarai gyakornok, majd írnok. Valószínű, hogy itt lett szabadkőműves. Kazinczy Ferenccel és Baróti Szabó Dáviddal együtt megalapította a Magyar Museum (1788-1792) c. első hazai irodalmi folyóiratot, amelyet a második számtól már egyedül szerkesztett. Vezető szerepét tudatosan vállaló irodalomszervezőként hatása kiterjedt az egész országra. Költészete a nemesi reformizmus jegyében bontakozott ki és a polgári reformok irányába fejlődött. Verstani törekvései ( pl. az óda műfajának megújítása, az epigramma tökéletesítése, stb.) nagy hatással voltak kortársaira. Mindhárom korabeli versrendszert mesterien alkalmazta. 1793-ban forradalmi versei miatt elvesztette állását és elhagyta Kassát. 1794.szeptemnber 10-én, Budán a jakobinus összeesküvésben való részvétele miatt elfogták és egy évi fogságra ítélték. Szenvedéséből gyönyörű versek fakadtak. A kufsteini várbörtönből 1796.május 26-án szabadult, és Bécsben lett hivatalnok. Itt bekapcsolódik a császárváros élénk társadalmi és művészeti életébe. Bécsi éveinek fő műve a Der Kampf (A viaskodás, 1799.1809) amely a bonapartizmussal rokon világképének művészi lenyomata. Édesanyja halálakor, 1800-ban járt utoljára Tapolcán. Megismerkedett Baumberg Gabriellával akit 1805-ben feleségül vett. 1809-ben pontosította és kiegészítette Napóleon magyarokhoz intézett proklamációját. A távozó franciákkal együtt Párizsba ment, ahol egykori kufsteini rabtársa Maret államtitkár kegydíjat járt ki számára. 1815. augusztus 5-én a Párizst megszálló osztrák katonák elfogták, majd Spielberg várbörtönébe szállították, ahonnan csak egy év múltán szabadult. Ezután kijelölt lakhelyén Linzben, feleségével együtt élt haláláig. A hazai irodalmi- és közélettől elszakítva már keveset alkotott. Utolsó éveiben csak néhány hazai íróval tartott kapcsolatot. 80 éves születésnapjára a MTA tagjai közé választotta. Zaklatott életműve a magyar irodalom egyik korszakos csúcspontja. Ő volt az első magyar forradalmár költő, aki a személyesség addig nem tapasztalt hőfokán alkotott. A magyar felvilágosodás rendi, majd polgári változatát képviselte, amely a modern közéleti irodalom felé vezetett. Linzben Gabriella mellé temették el, de 1934-ben országos mozgalom keretében hamvaikat Tapolcára hozták. Kultusza szülővárosában már több mint száz éves. Nevét Tapolcán intézmények, emléktáblák, szobrok őrzik, emlékét a Batsányi Emlékbizottság tartja ébren.
Műveiből: – Versei Pesten, 1827. – Poétai munkái. Buda, 1835. – Összes művei. 1-4.köt. Kiad. Keresztury Dezső, Tarnay Andor, Bp. 1953-1967. – B. J. válogatott versei. Tapolca, 1988. – B. J. összes költeményei. Bp. 1994. –
Irodalom: – Gulyás – MÉL I. – MIL. – MKL – Pallas – Révai – Szinnyei – UMIL – VÉL – ZÉL – Bayer Ferenc: B. J. Bp. 1878. – Ernyei István: B. J. = ZÉM – Szinnyei Ferenc: B.J. 1763-1845. Bp. 1904. – Horánszky Lajos: B.J. és kora. Bp. 1907. – B.J. Tapolca szülötte. Tapolca, 1986. Keresztury Dezső: B.J. = Örökség. Bp. 1970. – Elemzések, tanulmányok B. J.-ról. Szerk.: Kertész Károly. Tapolca, 1995. – Horváth Szilveszterné – Őriné Szilvási Anna: B. J.-ról – tapolcai tizenéveseknek. Tapolca, 1997. – Keresztury Dezső: B. J. Tapolca, 2004. –
BATSÁNYI PAULINA ERZSÉBET színművész
(Tapolca, 1885. július 21. – Budapest, 1960 körül)
Szülei Bacsányi Gyula asztalosmester és Lőbl Mária Janka bábaasszony. Alsóbb iskoláit Tapolcán végezte, Már fiatalon, 16 éves korában többször fellépett szülővárosában a tapolcai iparos ifjak önképzőköri estélyein. A helyi sajtó is beszámolt arról, hogy olasz népdalokat énekelt nagy sikerrel. 19 évesen 1904. szeptember 27-én Tapolcán kelt egybe Magasházi János debreceni színésszel. Tőle született Tapolcán Magasházy Ferenc Antal nevű fia. Követte férjét és rövidesen Bacsányi Paula ill. Paulina névvel kórista, majd maga is színésznő lett Krecsányi Ignác színtársulatában. 1906-ban vidéken lépett először színpadra. Később Komjáthy színigazgatóhoz, majd Sebestyén Géza társzulatához szegődött. 1915-ben a Fővárosi Nyári Színházban és a Budai Színkörben játszik. Az első világháború utolsó éveiben önkéntes ápolónőként dolgozott. 1920 októberében a Buda–temesvári színtársulat tagjaként vendégszerepelt Tapolcán. A Mágnás Miska és a Vengerkák c. darabokban mutatkozott be. 1921-ben Budapestre költözött, ahol a Renaissance Színházban, később az új Belvárosi Színházban játszott nagy sikerrel. Elvált férjétől és 1923. június 28-án ismét férjhez ment Ádám Béla fővárosi anyakönyvvezetőhöz. 1923-ban a Várszínház Hamletjében Gertrud királynő szerepét alakította nagy sikerrel. Gyakran feltűnik a Rádiószínház színlapjain is. Kodolányi János: Földindulás c. színművében nyújtott emlékezetes alakításáról a Tapolcai Lapok is beszámolt. A szaksajtó egyértelműen dicsérte pl. Móricz: Nem élhetek muzsikaszó nélkül, és a Sári bíró-ban nyújtott alakításait. A Nemzeti Színházban színész és súgó is volt. Játszott a Halálos tavaszban is. Szerződött színésze volt a Király Sinháznak. 1941 után a Magyar Színházban, a Vidám Színházban és a Madách Színházban is dolgozott. Idősebb korában is sokat foglalkoztatták. Pályája kezdetén fiatal leányfigurákat, később anyaszerepeket alakított. 1934. május 11-én részt vett rokona Batsányi János tapolcai újratemetésén és ott verset mondott. Schöpflin Aladár Nyugat-ban megjelent színikritikáiban igen nagyra értékelte karakterformáló képességét. A Cserépy László által 1942-ben rendezett A harmincadik. c. filmben Somlay Artúr és Páger Antal partnere volt. A korabeli színlapok tanúsítják, hogy a háború előtti fél évszázadban együtt játszott minden vezető magyar színésszel. 1959-ben még Budapesten élt a színészek szociális otthonában.
Irodalom: – MAL – MSZL – VÉL – ZÉL – György Lajos: Batsányiak Tapolcán. In. Tapolcai füzetek 2. Tapolca, 1990. – B. P. = TV. 1901. február 10. – Házasság. = TL., 1904. október 2. – Színházi krónika. = TU., 1920. október 17. – Kodolányi János: ”Földindulás” = TL. 1939. április 22. – Bozzai Margit: Magyar asszonyok lexikona. Bp. 1931. – Schöpflin Aladár: Színművészeti Lexikon. Bp. 1931. –
BAUER FERENC kereskedő
(Búrszentgyörgy, 1904. június 17. – Tapolca, 1958. február 7.)
Szülei Bauer Gyula és Hlagyik Ilona. A polgári iskolát Tapolcán végezte el, majd kereskedelmi pályára lépett. 1921-ben lett önálló kereskedése Tapolcán.
Fűszer- és csemegeboltja először a Sümegi út 15. sz. épületben volt. 1930 áprilisában ezt a Sümegi út 5. sz. alatti un. Győry-féle házba helyezte át.
1938. április 19.-én nősült Tapolcán. Felesége Dienes Sarolta, Dienes Kálmán vendéglős és Vehofer Teréz leánya volt. A TAC tagja, az úszószakosztály vezetője és mecénása volt.1940 januárjában az OMKE tapolcai kerületében a választmány tagjává választották meg. Kereskedését államosították. Utolsó éveiben anyagraktárosként dolgozott. 54 évesen agyembólia okozta halálát.
Feleségével közös sírban a régi tapolcai köztemetőben nyugszik.
Irodalom: – Z.vm.ism. – Üzletáthelyezés = TL. 1830. április 26. – Tisztújítás az OMKE-ban. = TL. 1940. január 13. –
BAUER GYULA mozdonyvezető
(Ostoros, 1884. – Tapolca, ?)
Iskoláit Szombathelyen végezte. A polgári iskola után 1909-ben a MÁV szolgálatába lépett. 1925-ig volt Celldömölk-Tapolcán vonatszolgálatban. Itt alapított családot Varga Margittal, 3 gyermeke is Tapolcán született, és nyugdíjasként is itt lakott. Az első világháborúban a vasúti ezrednél teljesítet szolgálatot és több kitüntetéssel, mint őrmester szerelt le. Rendkívül aktív tagja volt a VOGE csoportjainak. Testvérei Bauer József és Ferenc kereskedők és az ő nevéhez fűtődik 1930-ban a TIAC úszó- és vízilabda szakosztályának megalakítása. Heti három-négy alkalommal a Malomtó vizében vezette az edzéseket. Mindkét sportágban háziversenyeket szerveztek és barátságos mérkőzéseket rendeztek Tapolcán, de vidéken is sokat szerepeltek. Ekkor Bauer Gyula keze alatt érettségiző diákként itt edzett az 1936-os berlini olimpia későbbi 100 m-es gyorsúszó bajnoka a Keszthelyről átjáró Csík Ferenc is. A szakosztály néhány évnyi önerejű működés után anyagilag ellehetetlenült és megszűnt. Sírja a tapolcai régi temető I. parcellájában van.
Irodalom: – Z.vm.ism – Felhívás! = TU., 1922. október 15. –
BAUER NÁNDORNÉ, ADOBA MÁRIA dr. tanár, igazgató
(Salánk, 1947. augusztus 21. – Budapest, 2004. augusztus 5.)
Kárpátaljáról származott. Családja nagy áldozatok árán taníttatta. Nagyszőllősön a 3. sz. Magyartannyelvű Középiskolában 1965-ben érettségizett, kitüntetéssel. Ezután az Ungvári Állami Tudományegyetemen magyar nyelv- és irodalomból szerzett középiskolai tanári diplomát. Két évig a Beregszász melletti Gát nagyközség középiskolájában tanított magyar nyelvet és irodalmat valamint francia nyelvet. 1972-ben települt át Magyarországra. Ajkán a Csingervölgyi Általános Iskolában dolgozott. Férjhez ment, majd 1984-ben családjával Tapolcára költözött. Itt tanárként, szakfelügyelőként, pedagógiai tanácsadóként, a piros iskola igazgatóhelyetteseként, majd a Templomdombi iskola igazgatójaként látta el feladatait. 1980-ban Debrecenben a KLTE-n pedagógia szakos diplomát szerzett. Egyetemi bölcsészdoktori címét is itt kapott 1982-ben. 1996-tól Veszprémben a Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója lett. Munkáját a hallatlan szorgalom, a lankadatlan tenni-akarás jellemezte. A pedagógia több szakterületén ért el fontos eredményeket. Sokat és színvonalas írásokat publikált, pedagógiai könyveket és sorozatokat szerkesztett. Önálló kötetein kívül több mint félszáz írása jelent meg különböző periodikákban. Fontos szerepeket vállalt a tapolcai a megyei és a szakmai közéletben is. 1998-ban a Veszprém Megyei Közgyűlés képviselője, a Megyei Oktatási Bizottság és a Megyei Szakképzési Bizottság tagja lett. Alelnöke volt a tapolcai FIDESZ-nek. Kurátora, majd elnöke a Kajáry Gyula Emlékalapítványnak. Súlyos betegsége 57 évesen vitte a sírba.
Műveiből: – Méltó próbatételek, méltatlan megpróbáltatások. Veszprém, 1997. – NAT-szerűek lettünk. Veszprém, 1998. – A korai nyelvoktatás didaktikai kérdései. Veszprém, 2000. – Évezred után – évezred előtt. Veszprém 2001. – A Templomdombi Általános Iskola. = TU., 1994. április 14. – Legszebb felelősségünk – a gyermek. = TU., 1994. szeptember 3. –
Irodalom: – VÉL – Veszprém megye közgyűlése. 1998-2002. Veszprém, 1999. – Lasztovicza Jenő: B. N. dr. = Új TU., 2004. augusztus – Radics Tibor: Emlékezés Bauer Nándornéra. = Napló, 2004. október 6. –
BAUMBERG GABRIELLA, BATSÁNYI JÁNOSNÉ
(Bécs, 1766. március 24. – Linz, 1835. július 24.)
Apja Baumberg Flórián udvari tanácsos és levéltár igazgató. Leánya nevelését kezdettől személyesen irányítja. Gabriellát maga tanítja meg írni-olvasni. Egy ideig nyilvános iskolába, apácákhoz is járt. Családja révén bekapcsolódik a bécsi társasági életbe. Itt ismerkedik meg a bécsi szellemi élet elitjével, a költő Blumauerrel, Alxingerrel, a történész Johan Müllerrel, a festő Fügerrel és a híres zeneszerző Haydnnal. Irodalmi érdeklődése, költői tehetsége már korán megnyilvánult. Naplót vezetett, versikéket írt. Első álnéven írt verse a Wienerblättchen c. lapban 1785-ben jelent meg. Még ez évben a Wiener Musen-Almanach is közli verseit. Több mint tíz éven át a folyóirat rendszeresen közreadta a kor divatjához illő egyszerű, bensőséges, tiszta és mindig rövid verseit. Ezek igen kedvelt olvasmányok voltak és szerzőjüket „Bécs Szapphójának” nevezték el. Költészetének magas megítélésére utal, hogy verseit Schubert és Mozart is megzenésítette. Batsányi János 1799.október 17-én Kinninger bécsi festő estélyén ismerkedett meg vele de csak hosszas udvarlás után vezethette oltárhoz 1805.június 10-én. Ugyanekkor Batsányi kötetbe szerkesztve kiadja Gabriella költeményeit. Idilli boldogságukba beleszólt a történelem. 1811-ben férje után Párizsba megy ahonnan csak 1914-ben tért vissza Bécsbe. Férjére azonban Spilberg börtöne várt, Gabriellára pedig a férjéért aggódó, küzdő hűséges asszony szerepe. Kiadatlan levelezésük jelentős irodalmi értékkel bíró kortörténeti dokumentum. Beadványok sorát írta férje érdekében de szabadság helyett csak a Linzi száműzetés jutott kettejük számára. Ekkor már nem versel de életük, sorsuk még jobban egybefonódik. Egyre többet betegeskedik, a köszvény mind jobban kínozza. Hetven éves korában, 1835-ben végleg megszűnnek szenvedései. Férje karjai között halt meg aki a linzi temetőbe helyezi el, ahova tíz év múlva maga is követi. Hamvaik 1934 májusában együtt kerültek a tapolcai temetőbe. Emléküket közös síremlék hirdeti. Mellszobrát az alsó-tó partján láthatjuk.
Művei: – Sämmtliche Gedichte. Wien, 1800. – Gedichte. Wien,1805. – Amor und Hymen. Hochzeitgedicht in Gesängen. Wien, 1807. – Batsányiné Baumberg Gabriella versei. [Bilingvis kiadás] Fordította Németh István Péter. Tapolca, 1992. –
Irodalom: – Horváth Balázs: Bacsányiné. Kassa, 1908. 52 p. – Berde Julianna Mária: Bacsányiné Baumberg Gabriella élete és költészete. Kolozsvár, 1912. – Vajda Ilona: Batsányi János és Baumberg Gabriella. Bp. 1938. – Kunszery Gyula: Batsányi Jánosné Baumberg Gabriella.= Látóhatár, 1966. 7-8.sz. – Nemes Éva Margit: Batsányi Párizsban. Találkozás Gabriellával. 1810-1811. Bp. 1942.– Csányi László: Gabriella emléke.= TU., 1994. október 7. –
BAYAZID (PAJAZIT) vajda
(1520 körül – 1562. )
Török tiszt a XVI. századi Észak-dunántúli végvári harcok időszakában. 1561. április 17-re virradóra a török kézen levő veszprémi vár csapatainak egy portyázó egysége rajtaütéssel elfoglalta Hegyesd várát Tapolca szomszédságában. A várba erős török őrség fészkelte be magát Bayazid parancsnoksága alatt. A várat a vajda irányításával gyors ütemben erősítették. Bayazid, katonái kíséretében Tapolcán is járt egy további erősség kiépítésére alkalmas helyet keresve. Felmerült annak komoly veszélye, hogy a törökök Tapolcán egy huszárvárat vagy más erősséget építenek. Terepszemléje során a vajda buzogányával bántalmazta a tapolcai bírót. Bayazid 1562 tavaszán életre-halálra szóló viadalra állt ki rátóti Gyulaffy Lászlóval, a szomszédos csobánci vár kapitányával. Gyulaffy az első összecsapásban kioltotta ellenfele életét.
Irodalom: – Takáts Sándor: Régi magyar kapitányok és generálisok. – Veres D. Csaba: Várak a Bakonyban. Bp. 1983. – Koppány Tibor – Sági Károly: Csobánc. Bp. 1965. – Iványi Béla –Sági Károly–Takács Kálmán: Hegyesd, Tátika, Rezi. Bp. 196l. – Kiss Gábor: Várak, várkastélyok, várhelyek Magyarországon. Bp. 1981. – Hangodi László: Csobánc és a Gyulaffyak. Tapolca, 1994. –
BECK HUGÓ telekkönyvvezető
(Alsólendva, 1876. június 19. – Auschwitz, 1944. július 8.)
Alsó- és középiskoláit szülőhelyén végezte. Érettségizett, majd pályáját az alsólendvai Királyi Járásbíróságnál díjnokként kezdte, és 1914 januárjában itt nevezték ki telekkönyvvezetővé. 1915. október 1.-én bevonult a 20. honvéd gyalogezredhez, a keleti fronton harcolt, majd 1918 őszén hivatalból felmentették. A szerb-horvát megszállás alatt erős hazafias érzésről tett tanúbizonyságot és ezért el kellett menekülnie. Ekkor Tapolcára nevezték ki telekkönyvvezetőnek. Itt mindjárt aktív részese lett a helyi közéletnek. Tagja volt több társadalmi egyesületnek. Olvasott, tájékozott emberként évekig ellátta a kaszinó könyvtárosi feladatait. A harmincas évek közepétől nyugdíjasként élt Tapolcán. 1941-ben ő volt a Tapolcai Kaszinó utolsó elnöke. Feleségével, Schlesinger Margittal és gyermekeivel együtt lett a holokauszt áldozata.
Irodalom: – Békássy – Z.vm.ism. – Alsó-Lendva nagyközség millenniumi emlékkönyve. 1896. Nagykanizsa, 1898. – A Tapolcai Kaszinó válsága. = TV., 1941. március 29. –
BECSKE ADOLF fényképész
(Budapest, 1849. – Veszprém, 1923. május 24.)
Szülei Becske Mór és Goldstein Rozália Budapesten voltak kereskedők és őt is e pályára szánták. Iskoláinak elvégzése után azonban az akkor rohamosan fejlődő fényképészet mellett döntött. 1873-ban Veszprémen telepedett le és megnyitotta műhelyét. Viszonylag hamar integrálódott a város társadalmába, ahol Veszprém első igazi fotográfusaként tartják számon. Emellett sokat járt vidékre fényképezni. Vándorfényképészként rendszeresen, az 1870-es évek közepétől többnyire kéthavonta megfordult Tapolcán. Ilyenkor munkájához néhány napra kibérelte egy vendéglő kisebb helyiségét, máskor egy magánház szobáját. Tapolcán nősült 1880 szeptember 12-én. Felesége Hoffmann Mór tapolcai kereskedő, Erzsébet (Berta) leánya, aki három gyermeket szült neki. Váltakozó helyszíneken, de legtöbbet a Wolf kávéház (a Pannónia szálloda és étterem egykor földszintes elődje) e célra kibérelt helyiségében készítette felvételeit, melyek közül a régi tapolcai családok albumaiban néhány még mindig megtalálható. Rendkívül értékesek a régi Veszprémet és az ottani eseményeket megörökítő képei, amelyekért több kitüntetést is kapott. Ezeket a megyei múzeum őrzi. 1922-ben az Országos Ipartestület ezüst díszérmével tüntették ki. Műtermét 1879-től leendő apósa házában (ma Szabadság tér 8.) rendezte be, amelyet azóta Becske-házként tartanak számon a veszprémiek. 74 évesen hunyt el. A veszprémi zsidó temetőben nyugszik.
Irodalom: – Györe – VL – Becske A. = TL. 1908. június 28. – Molnár Jánosné: Mesélő házak: Az első fotográfus háza. = Veszprémi 7 nap. 2000. január 20. –
BEÉR GYULA dr. szolgabíró, író
(Csáktornya, 1894. – Budapest, 1945. )
A keszthelyi premontrei gimnáziumban tanult. A jogi egyetem elvégzése után frontszolgálatot teljesített, majd Zala megye szolgálatába állott. 1920. május 10. – 1927. február 11.-ig szolgabíró volt a balatonfüredi járásban. Ekkor a tapolcai járásba helyezték hasonló feladatkörbe. Még ez évben a novai, majd a sümegi járásba helyezték szolgabírónak. Itt tb. főszolgabírói címet kapott. 1928 márciusától a Belügyminisztériumba helyezték, ahol miniszteri segédtitkárként dolgozott, 1936-ban miniszteri titkár lett. Az 1930-as évek végén Gyöngyösön volt szolgabíró, az 1940 év elejétől Esztergomban alispánként és helyettes-főjegyzőként dolgozott. Figyelemreméltóan igényes szövegalkotási és retorikai képességekkel rendelkezett. Szépírói ambíciói is voltak. Egyes vélemények szerint Budapest ostroma során hunyt el.
Irodalom: – Gulyás – ZM. Arch. – Gyöngyös Almanach. 1938. – Beér Gyula miniszteri segédtitkár. = TU., 1928. február 24. –
BEKE KÁROLY vendéglős
(Csákberény, 1876. május 18. – Tapolca, 1945. július 25.)
Szülei Beke János és Stumfel Zsuzsanna. Fejér megyéből érkezett Tapolcára. Itt néhány évig csapos és felszolgáló volt a helyi vendéglőkben, majd önálló üzletet nyitott. Vendéglője és lakása a Csobánc u. 8. sz. alatt volt. Vállalkozása nem tartozott a csillogó, az elegáns helyek közé. Szerény ételválasztékot és főleg helyben, ill. a környéken termelt borokat forgalmazott. Kisebb társas rendezvényeknek, baráti, családi összejöveteleknek is helyet adott. 26 évesen, 1900.-ban nősült. Felesége Czeiner Anna volt. Mindent az anyagi haszonnak rendelt alá. Nyilasokkal való kollaborálás gyanújával a1945-ben a zalaegerszegi Népbíróság vádat emelt ellene, de súlyosbodó betegsége miatt a pert már nem tudták befejezni. Halálát 69 évesen szívgyengeség okozta. A régi temetőben nyugszik.
Irodalom: – Halálozás = SzÉ. 1945. július 28. – Gyászjelentés –
BEKŐ ERNŐ dr. járási főügyész
(Dobri, 1932. február 5. – Tapolca, 2004. november 17.)
Nehézsorsú földműves szülők gyermekeként nevelkedett. Korán elkerült otthonról, 1949-1952-ben a MASZOLAJ lovászi üzemében gépészként dolgozott. Közben középiskolai tanulmányokat folytatott és Kecskeméten 1952-ben érettségizett. Kiemelik majd a Bírói és Ügyészi Akadémia hallgatója lett. Itt 1954-ben végez és egyúttal Keszthelyre ügyésznek nevezték ki. 1955-1958-ig Pápán teljesít ügyészi szolgálatot. Közben elvégezte az ELTE Állam és Jogtudományi Karát. Itt 1962-ben doktorált. Tapolcára a járási városi ügyészségre 1958-tól nevezték ki vezető ügyésznek. 1987-től főügyészségi tanácsosnak nevezték ki. Szerepet vállalt a közélet más területein is. Több mint két évtizeden át munkálkodott a tapolcai TIT városi-járási szervezetében, éveken át annak elnöke is volt. Hosszú időn keresztül szakértőként részt vett a Tapolcai Népi Ellenőrzési Bizottság munkájában. Érdemeit több kitüntetéssel ismerték el. 70 éves koráig dolgozott. Ekkor ment nyugalomba. Kedvenc időtöltésére a szőlészkedésre, borászkodásra azonban már kevés ideje maradt. 72 éves korában hunyt el.
Irodalom: – VKÉL – Gyászjelentés. = Napló, 2004. november 19. –
BELÁNYI (HIRSCH) IMRE okl. gazdatiszt
(Tapolca, 1887. február 16. – Auschwitz, 1944. július 8.)
Apja Hirsch Lipót szőlőbirtokos és borkereskedő, anyja Weisz Szidónia.
Az érettségi után mezőgazdálkodási ismereteket tanult és képesített gazdatiszt lett. Ismereteivel a Balatonfelvidéki széttagolt Hirsch családi birtokok korszerűsítésén sokat fáradozott.
Egész családjával együtt 57 évesen lett a holokauszt áldozata.
Irodalom: – Györe – Dornyay Béla: Római régiségek Révfülöpön. = Villa Filip, 2003. 1-2. sz. –
BENEDEK ÁBRAHÁM EDE id. vendéglős
(Diszel, 1865. augusztus 16. – Tapolca, 1928. február 24.)
Szülei Benedek Adolf és Schlesinger Johanna. Iskoláit Diszelben végezte és ugyanott tanulta ki a szakmáját is. Eredeti foglalkozása kereskedő-kocsmáros volt, de hosszú ideig dolgozott pincemesterként is. 1890-ben nősült Káptalantótiban. Felesége Rotschild Teréz nyolc gyermekkel ajándékozta meg. 1917-ben eladta diszeli vendéglőjét és még az évben a gyulakeszi úton levő Weisz-féle kocsmát átvéve lett önálló vendéglős Tapolcán. E vállalkozásával jól összefért, hogy 1921. június 28-én borügynöki tevékenységét is bejelentette a Zala megyei Cégbíróságnál. 60 éves korában tüdőgyulladásban halt meg. Feleségével együtt a tapolcai izraelita sírkertben nyugszik.
Irodalom: – DCL – Györe – ZML Cégjegyzék – Z. vm. ism. – Esküvő. = TV., 1895. április 28. – B. E. vendéglője = TL., 1917. július 15. – Tisztelettel tudatom… = TL., 1917. december 9. – Bérbeadnám = TV., 1941. február 22. –
BENEDEK PÁL kereskedő
(Sáska, 1891. július 17. – ? , ? )
Apja Benedek Ede diszeli és tapolcai vendéglős volt. Sör, üveg és porcelán kereskedelem, vaskereskedelem fő tevékenységi körökkel foglalkozó vállalkozását 1921. június 21-én jegyezte be a Zala megyei Cégbíróság. 1925 év végén tapolcai üveg és porcelán kereskedését átadta öccsének és ő más vállalkozásba fogott. A sörkereskedelmet mindvégig megtartotta. Fiatal éveiben igen aktív tagja volt a kereskedő ifjak önképző körének. Itt éveken át volt könyvtáros, sőt 1919-ben Sebestyén Jenővel együtt kezelték a kör és a kaszinó egyesített könyvtárát is. A tapolcai járás területén sör-nagykereskedői tevékenységet is folytatott, vendéglők részére főleg hordós sört értékesített. Pl. a kőbányai Dréher-gyár sör-lerakatát ő működtette Tapolcán.
Irodalom: – Györe – ZML Cégjegyzék – Tisztelettel értesítem = TU., 1920. április 18. – B. P. = TU., 1920. október 24. – Értesítés. – Kérelem. = TU., 1925. december 25. –
BENEDEK SÁNDOR (SALAMON) kereskedő
(Tapolca, 1899. július 9. – Auschwitz, 1944. június 15.)
Apja Benedek Elek tapolcai vendéglős volt, anyja Rotschild Teréz. A tapolcai izraelita népiskola elvégzését követően 1917-ben kereskedelmi érettségit tett Zalaegerszegen. Ekkor bevonult a 20. honvéd gyalogezredhez és az összeomlásig az olasz fronton harcolt. Mint hadapród őrmester szerelt le. A nemzeti hadseregben a határőr zászlóaljnál és Zalaegerszegen a fogolytáborban szolgált. 1925-ben lett önálló kereskedő Tapolcán. A céget bátyja Benedek Pál alapította, amit 1926. év elejétől saját tulajdonába vett. Ezt a tényt a Zala megyei Cégbíróság 1926. április 20-i bejegyzése rögzíti. Üzletében elsősorban üveg, porcelán, villamossági, rádió, háztartási cikkeket stb. forgalmazott. Boltját 1931 augusztusában a Harangozó házból áthelyezte a Fő tér déli oldalára, az Oroszlán patikával szembe. 46 évesen feleségével, Spitzer Irénnel együtt lett a holokauszt áldozata.
Irodalom: – ZML Cégjegyzék – Z. vm. ism. – Napfényt varázsol otthonába …= TL., 1926. október 31. – Ne törje a fejét ! = TL., 1926. december 19. – Mélyen Tisztelt Cím! = TL., 1931. augusztus 8. – Átköltözködtem = TL. 1931. november 21. – 6 színből, 60 mintából = TL., 1931. június 6. –
BERGER JAKAB FARKAS kereskedő
(Lesencetomaj, 1823. – Tapolca, 1907. február 25.)
Az 1848-as tapolcai összeírásban neve nem szerepel. Ekkor még Lesencetomajon lakott. 1848–1851-es évek között jöhetett Tapolcára. Tudjuk, hogy 1851-ben már itt nősült, elvette Pollák Teréziát, akivel annak haláláig, 1894-ig boldog házasságban élt. Gyermekeik már itt születtek, közülük különösen Károly, Manó, Sándor és Vilmos vitte sokra és játszott később fontos szerepet Tapolca társadalmi és gazdasági életében. Kereskedelmi cégét 1851-ben alapította, amely kezdetben sok mindennel foglalkozott. Az 1870-es évektől Berger Jakab és Fia néven működött és a vidék egyik vezető kereskedőjévé nőtte ki magát. 1882-től már döntően borkereskedelemmel foglalkozott és fokozatosan feladta egyéb üzletágait. Vállalkozásait először saját neve alatt jegyezték be 1876. július 10-én, vegyeskereskedelem megjelöléssel, 1890. július 1.-én ezt közkereseti társasággá módosította, bor- és szesz-nagykereskedelem fő tevékenységi körrel. Szépen művelt, jól termő badacsonyi oltványszőlője volt az alap, de borforgalmának, ill. jövedelmének legnagyobb részét a kistermelőktől felvásárolt borok szakszerű kezelése és házasítása nyomán azok forgalmazásával szerezte. 1889-ben egyik alapítója és igazgatósági tagja volt a Balaton-melléki Takarékpénztár Rt.-nek. 84 évet élt. Sírja az izraelita sírkertben található.
Irodalom: – Györe – ZÉM – ZML Cégjegyzék. – Z.vm.ism. – Tóth: TVZST – Halálozás. = TV., 1894. december 8. – Gyászjelentés –
BERGER KÁROLY banktisztviselő, idegenvezető
(Tapolca, 1878. – Auschwitz, 1944. július 8.)
Apja Berger Jakab tekintélyes borkereskedő, anyja Pollák Terézia volt. Családi indíttatásból pénzügyi pályát választott. A Tapolcai Gazdasági Takarékpénztár tisztviselője és igazgatósági tagja volt. Örökölte apja vállalkozását, amelyet a megyei cégbíróság Berger J. fiai (Berger Károly) név alatt 1917. július 29-én jegyzett be, szesz-nagykereskedelem tevékenységi körrel, de ez sohasem mutatott fel igazán jelentős volument. Érdeklődése és tevékenységének iránya azonban mind jobban a tapolcai Tavasbarlang felé fordult. Felesége a jánosházai Stern Sarolta lett. Fiatalemberként élte meg a barlang felfedezését és kezdettől fogva nagy lehetőséget látott benne. Magáévá tette Vastagh János felismerését, aki a barlang minél teljesebb műszaki és tudományos feltárását, valamint idegenforgalmi szempontoknak megfelelő kiépítését szorgalmazta. Az 1911 nyarán megalakuló Barlangfeltáró Társulatnak alapító tagja volt. A nagy lendülettel megindult munka nyomán kiépítették a barlangi lejárót és 1912. május 5-én tartott ünnepélyes megnyitóval a barlang egy szakaszát látogathatóvá tették. A Barlang Társulattá átalakuló gazdasági és kezelő szervezet ezután Berger Károlyt választotta meg igazgatójául. Mivel a Társulat vagyonát a Takarékpénztár kezelte, Berger Károly sokat tudott segíteni a költségigényes munkában. A háború alatt a barlang látogatása és a feltárás további munkálatai szüneteltek, de az 1920-as évek elején újraindultak és a villanyvilágítással is felszerelt barlang 1924-ben már újra fogadta a látogatókat. Az 1925-évi nagykanizsai földrengés miatt támadt aggodalmak nyomán ő hívta meg Kadic Ottokárt a neves barlangkutatót, hogy tanácsaival segítse a város alatti barlangok biztonságát is szavatoló továbbfejlesztés mikéntjét. 1927-ben Berger Károly vetette fel elsőnek a Tavasbarlang és a kórház alatti barlang kapcsolatának kérdéskörét, amelynek tisztázásához szakértőket hívott. Így került Kessler Hubert is Tapolcára. Berger Károly rajongásig szerette a barlangot és ezt igyekezett átadni másoknak is. Életének értelmét, legfőbb boldogságát a barlanglátogatók kalauzolásában és a természeti ritkaságok ismertetésében találta meg. Bankári hivatását is elhanyagolva lassan főfoglalkozású "barlangi emberré" vált. Ő volt Tapolca első idegenvezetője. Buzgalma ellenére egyre több sajtótámadás érte. A kórházbarlang kiépítésében, és a barlang óvóhellyé való átalakításában már nem vett, nem vehetett részt. Élete gázkamrában ért véget. 2002-ben a tapolcai Hotel Pelion alapozási munkáinál felfedezett új barlangrendszert róla nevezték el.
Műveiből: – Válasz „A Barlang és az idegenforgalom” című közleményre. = TL.,1932. június 11.– A barlang föltárása. = TL., 1933. december 9. – Élet a föld alatt. Két német biológus kutatása a tapolcai Tavasbarlangban. = TU., 1938. december 11. – A tapolcai barlang története. = Barlangvilág, 1940. 10.köt. 3-4 sz. 43-48 p. – Reflexió a tapolcai tavasbarlang című cikkre. = Balatoni Kurir, 1943. február 25. –
Irodalom: – Györe – ZML Cégjegyzék – Halálozás. = TV., 1894. december 8. – – Esküvő = TV. 1902. augusztus 17. A tapolczai tavasbarlang műtanrendőri bejárása. = TL., 1912. március 31. – Halpert Salamon: Elkésve = TL. 1933. december 2. – A mi értékeink. = TU., 1933. december 17. – A város átvette a tavasbarlang „igazgatását”. = TL., 1936. április 18. – A mi barlangunk. = TL., 1937. augusztus 7. – B. K. = UTU, 2008. május –
BERGER MANÓ borkereskedő
(Tapolca, 1863. – Tapolca, 1939. november 19.)
Apja Berger Jakab Farkas kereskedő volt. Anyja Pollák Teréz. Iskoláit Tapolcán kezdte, majd Pápán érettségizett. Apja Berger Jakab, akinek borkereskedő cége, mindjárt a Lessnerek vállalkozásának indítása után, 1851-ben alakult. Ez jogelődje volt a későbbi Frisch József és fia cégnek. Az 1890-es évektől már ő irányítja a cég kereskedelmi ügyleteit. 1909-ben része volt az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesület keszthelyi gócpontjának megalakításában, e szervezet alelnökévé választották, majd még ugyanez évben a tapolcai körzet létrehozásában is főszerepet játszott. Itt két évig elnök volt, majd tisztségéről Neményi Géza javára lemondva alelnökké választották. Cégének tőkeereje tovább gyarapodott, amikor üzlettársa, Frisch József bornagykereskedő Etelka leányát feleségül vette. Szőlői-pincéi voltak a Balaton-felvidék több pontján, Badacsonyban mintaszőlőt, oltványkészítő és gyümölcsfatelepet működtetett. Az egyik legnagyobb borexportőr volt. Badacsonyi őszibarack ültetvényének messze földről csodájára jártak. Borkereskedelmi vállalkozását 1911. március 11-én jegyezték be a Zala megyei Cégbíróságon. Ezt 1918. november 15-én közkereseti társasággá alakította. Alapítója és igazgatósági tagja volt a Balatonmelléki Takarékpénztárral Egyesített Segélyszövetkezetnek. Alapító tagja volt a tapolcai barlangfeltáró bizottságnak. Tagja a Balatoni Társaságnak. Virilis jogon, évtizedeken át részt vett a képviselőtestület munkájában. Az ő kezdeményezésére állítottak a kórház folyosóján emléktáblát legjobb barátjának és egykori iskolatársának, Klein Gyulának. 77 évet élt. Feleségével közös sírja az izraelita sírkertben van.
Műveiből: – Kerékpáros juniális. = TV., 1898. július 3. –
Irodalom: – Györe – ZML Cégjegyzék – A kereskedők egyesülete. = TL., 1909. december 12. – Az O. M. K. E. = TL., 1912. január 7. – A tapolczai tavasbarlang műtanrendőri bejárása. = TL., 1912. március 31. – BÉ.1921. – A testület, mely városunk sorsát intézi. = TL., 1930. december 25. – Emlékezés dr. Klein Gyulára. = TL., 1935. február 16. – A badacsonyi barack. = TL., 1935. szeptember 7. – Halálozás. = TU., 1939. november 26. – Halálozás. = TL., 1939. november 25. –
BERGER SÁNDOR dr. ügyvéd, hitközségi elnök
(Tapolca, 1868 – Auschwitz, 1945. július 8.)
Tekintélyes tapolcai kereskedőcsaládból származott. A tapolcai izr. népiskola után gimnáziumi tanulmányokat folytatott. Apja Berger Jakab borkereskedő akinek cége 1851-ben alakult. Pincészete a mai Fő téri könyvesbolt alatt volt. Anyja Pollák Terézia. A tapolcai izr. népiskola elvégzése, majd a győri főgimnázium érettségi bizonyítványának megszerzése után 1886-tól jogi tanulmányokat folytatott. Az ügyvédi vizsgálatok letétele után hazajött Tapolcára és ügyvédi irodát nyitott. Feleségül vette Breuer Fridát. Kezdettől élénken részt vett a tapolcai közéletben. A kaszinó társas-életének egyik mozgatója volt. 1902-ben a Tapolczai Takarékpénztár ügyészévé választották. 1914-ben a kaszinó titkára lett. A fehérterror tombolásakor, nagyon nehéz időszakban, 1920-ban a tapolcai izraelita hitközség elnökévé választották és ezt a tisztséget mártírhaláláig viselte. Felkészültsége, ismeretei révén tagja volt az 1929-ben megjelent Zsidó Lexikon nagybizottságának. Alapító tagja volt a Balatoni Társaság Irodalmi, Művészeti és Tudományos Egyesületének. Igazgatósági tagja volt a Mezőgazdasági és Kereskedelmi RT.-nek. Tapolca virilistái közé tartozott, de a szegények segélyezésében is jó példát mutatott. A legtöbb adót fizető polgárok jogán volt tagja a tapolcai képviselő testületnek, és ezt a munkát is nagyon komolyan vette. Feleségével és hitközsége tagjainak nagy részével együtt nyelte el az auschwitzi krematórium.
Műveiből: – A nők jogáról. =TV., 1896. március 8. –
Irodalom: – DCL – Halálozás. = TV., 1894. december 8. – Tíz éves találkozó. = TV., 1896. június 14. – Takarékpénztári ügyész. = TV., 1902. június 1. – Márczius 15. = TL., 1909. március 28. – BÉ.1921. – Ünneplés. = TL., 1930. június 14. – A testület, amely városunk sorsát intézi. = TL., 1930. december 25. –
BERGER VILMOS borkereskedő
(Lesencetomaj, 1860. – Auschwitz, 1944. október 25.)
Apja Berger Jakab gazdag borkereskedő volt, anyja Pollák Terézia. Polgári iskolát Tapolcán végzett és szőlőtermeléssel kezdett foglalkozni. A család szőlőbirtokain és a bérelt területeken mintegy 400 holdon termett szőlőt dolgozta fel és szállította Ausztriába, Csehországba, Németországba. A cég 1851-ben alakult, alapítója Berger Jakab, az akkori idők egyik vezető kereskedője volt. A cég korábban Berger Jakab és Fia néven működött. Vállalkozását 1919. január 10-én jegyezte be a Zala megyei Cégbíróság, borkereskedelem, borbizomány tevékenységi körrel. Modern pincészetet hozott létre, amely az 1920-as években már 6000 hl. bor befogadására volt alkalmas. Tagja volt a Tapolcai Takarékpénztár igazgatóságának. Részese és egyik irányítója a Badacsonyvidéki Szőlősgazdák Szövetkezetének. Jelentős tőkét fektetett be Tapolca villamosításába. Igazgatósági tagja volt a Tapolcai Villamossági Rt-nek. Alapító tagként tőkéjével részt vett a Barlang Társulatban. Virilistaként tagja volt a községi képviselőtestületnek. Tisztségviselője az izraelita hitközség képviselőtestületének. Tagja volt a vármegyei törvényhatósági bizottságnak is. Vagyonából jutott jótékonykodásra is. 1918. októberében pl. tízezer koronás alapítványt tett a szegény-sorsú tapolcai hadiárvák megsegítésére. Felesége Strauss Paula. Fiai már a Bálint vezetéknevet használták. Egész családjával együtt 85 évesen lett a holokauszt áldozata.
Irodalom: – Györe – ZML Cégjegyzék – Z.vm.ism – Halálozás. = TV., 1894. december 8. – A vármegye virilistái. = TL., 1908. december 18. –
BERGLEITER JÓZSEF szőlészeti és borászati felügyelő
(?, – ?, 1919.)
Erdélyi szász család sarja. Felsőbb szőlő és borgazdasági tanfolyamot Budapesten végzett. 1897-ben Szekszárdra helyezték az ott működő vincellériskolába. 1899-ben megnősült, Gyöngyösön elvette sóváradi Biró Gizellát. 1902-től rendes tagja lett a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesületének. 1903-ban a nagyenyedi vincellériskolában tanít. 1905-ben már a pécsi kerület felügyelője. 1907-ben Tarcalon dolgozik. A kitűnő szőlészeti-borászati szakembert innen helyezték Tapolcára a vincellériskolába, ahol a tanítás mellett felügyelői feladatokat is ellátott. 1911-ben Tapolcáról Dicsőszentmártonba helyezték, ahol azonos beosztásban dolgozott. Emellett megbízták Kis- és Nagyküküllő, Udvarhely, Csik és Háromszék vármegyék területére állami borellenőrnek, az elharapódzó borhamisítások megakadályozására. Az első világháború utáni atrocitásoknak, román nacionalista indulatoknak esett áldozatául. Emlékét őrzi Budapesten a Kossuth tér 11. sz. épület, az egykor Földművelésügyi Minisztérium épületének első emeletén található első világháborús emlékmű. (Alkotója: Horvai János, avatták 1935-ben.)
Irodalom: – Magyarország tiszti cím- és névtára 1896-1918. – Kinevezések = Borászati Lapok, 1898. június 5. – Házasság = Budapesti Hírlap, 1899. január 6. – Kinevezések = Borászati Lapok, 1907. január 6. – Borellenőrző megbízása = Borászati Lapok, 1911. szeptember 17.
BÉRI ZSIGMOND FERENC bencés tanár, könyvtáros
(Tapolca, 1881. január 16. – Zalaapáti, 1918. február 13. )
A kedvelt tapolcai vendéglős Kovács Györgyné unokája volt. Iskoláit Tapolcán kezdte. 1897. augusztus 8-án bencésnek beöltözött. 1904-ben szentelték áldozópappá. 1904-1905-ben Komáromban, 1905-1912-ben Pápán, 1912-től ismét Komáromban tanár és könyvtáros a bencés gimnáziumban. Több-száz írása, elbeszélések, kritikák, hitvédelmi és várospolitikai cikkek jelentek meg a különféle periodikákban. A Komáromi Jókai Közművelődési és Múzeumi Egyesület irodalmi osztályának választmányi tagjaként fejtett ki értékes tevékenységet. 37 évesen súlyos betegség ragadta el. Holttestét a bencés rend zalaapáti sírboltjába helyezték el.
Irodalom: – Gulyás – PPL – A pannonhalmi Szt. Benedek rend tört. VI. B. Bp., 1916. – BZSF. = TL., 1918. február 17. –
BERKES JÓZSEF kisgazda
(Tapolca, 1873. július 6. – Tapolca, 1954.)
Tősgyökeres tapolcai famíliából származik. Ősei már a 18. sz. közepén Tapolcán éltek és gazdálkodtak. Szülei Berkes József és Nyirádi Erzsébet. Gyermekkorától belenőtt, ifjúkorában fokozatosan átvette szülei gazdaságát. 1896. május 31-én oltárhoz vezette Szél Máriát. Nem volt nagy birtoka, de azon okszerűen gazdálkodva tekintélyt vívott ki a gazdatársak között. Részt vett az első világháborúban és kisebb sebesülésekkel szerencsésen hazatért. Ezért később háborús emlékéremmel tüntették ki. Egyike volt az 1919. augusztus 4-i túszdráma szereplőinek. A helyi kommün leverése utáni első községi választáson, 1921 novemberében községi képviselőnek választották.
Irodalom: – Községi választások. = TU. 1921. november 20. – Fölényesen győzött = TU., 1936. december 27. –
BERKES SÁNDOR dr. járási számvevő
(Tapolca, 1895. október 16. – ? , ? )
Berkes Sándor és Sós Terézia gyermeke. Dr. Berkes Róbert sajtóvállalati igazgató és Berkes Ödön jegyző féltestvére. Jogi végzettséget szerzett, majd majd királyi pénzügyi számtisztként adóhivatali tisztviselő lett Tapolcán. 1917. december 16-án házasságot kötött Ács György tapolcai útbiztos Mária, Terézia leányával. Gyermekei Tapolcán születtek. A számvevőségi rendszer átszervezésével, tapolcai beosztása 1924. október végén megszűnt, ezért a vármegyei számvevőségre osztották be. Családjával együtt Zalaegerszegre költözött. Tapolcai üzleti érdekeltségei azonban érintetlenek maradtak.
Irodalom: – Eljegyzés. = TL., 1917. december 2. – Házasságkötés. = TL., 1918. január 6. – Kinevezés. = TU. 1923. július 1. – B. S. számvevő áthelyezése. = TU., 1924. október 12. – Tapolca nagyközség új virilis képviselői. = TU., 1925. január 25. –
BERKES (BERGER) JÓZSEF kereskedő
(Tapolca, 1891. június 29. – Auschwitz, 1944. július 8.)
Berger Manó kereskedő és Frisch Etel legidősebb fia. Az izraelita elemi iskola hat osztályának elvégzése után a polgári iskolát is elvégezte. A kereskedés fortélyait apja mellett tanulta, majd az 1920-as évek végén fokozatosan önállósította magát. Vállalkozását 1933. július 31-én jegyezte be a Zala megyei Cégbíróság; borügynök, borbizományos, gabona, mezőgazdasági termény, szeszes és szálastakarmány, liszt, őrlemények, fűszer és gyarmatáru nagy és kiskereskedő, közvetítő és bizományi ipart folytató tevékenységi körökben. Üzlete a Szentháromság tér (mai Fő tér) 10 sz. épületében volt. A megfelelően csiraképes vetőmagvakat sokan nála szerezték be. Nevét 1936-ban Berkesre magyarosította. Feleségével együtt lett a holokauszt áldozata.
Irodalom: – ZML Cégjegyzék – Legmagasabb napi árak mellett = TL. 1932. szeptember 24. – B. J. gabona és terménykereskedő = TL. 1933. április 22. – Névmagyarosítás. = TL. 1936. március 7. –
BERKES (BRÜNDL) RÓBERT dr. Rt. igazgató
(Győr, 1890. március 29. – ?, ?)
Szüleit Kirchenaui-Bründl Alajost és Straub Terézt rokoni kapcsolatok fűzték több tapolcai családhoz. Ő maga Marton Gyula tapolcai fakereskedő és Frank Olga Katalin leányát vette el Budapesten 1922. február 27-én. A keszthelyi premontreieknél tanult, majd a szombathelyi felső-kereskedelmi iskola elvégzése után Bp.-re került gyári tisztviselőnek. Ekkor kezdett újságírással foglalkozni. Az 1910-es években a Balatonvidék c. lapban rendszeresen publikált verseket, tárcákat és más műfajú írásokat is. Budapesten kereskedelmi akadémiára járt. Itt és Pozsonyban elvégezte a jogot. Az első világháborúban főhadnagyként vett részt, megsebesült és több kitüntetést kapott. Leszerelése után a Pesti Hírlap propaganda főnöke, felelős szerkesztője volt az Új Nemzedék-nek, majd a Központi Sajtóvállalat megalakulásakor annak igazgatója lett. Mint a Magyar Újságkiadók Egyesületének társelnöke és a Budapesti Napilapok Testületének főtitkára, 1933-ban megkapta a kormányfőtanácsosi címet. 1939-ben a Sajtókamara kiadói főosztályának tagja lett. Sokat járt, hosszasan időzött Tapolcán és környékén, nagyon szerette e vidéket. Korrekt, kiegyensúlyozott kapcsolatokat tartott az egymással élesen szemben álló tapolcai hetilapokkal. Marton Gyula halála után, 1924-ben átvette és működtette a tapolcai székhelyű Marton Gáspár és Fia fakereskedelmi céget. Állandó lakóhelye is Tapolca lett. Már 1926-ban Tapolca legnagyobb adófizetői közé tartozott. Mint a virilisek egyike részt vehetett és esetenként részt is vett a képviselőtestület munkájában. 1938-ban Budapesten egyik kezdeményezője, alapító tagja és választott elnöke volt a Tapolca és Hegyvidéke Barátai Egyesületének. Választmányi tag volt az OMKE tapolcai kerületében. Sokat tett Tapolca sportéletéért. A keszthelyi út és a vasút között létesített régi tapolcai sportpálya területét jutányosan, részben ingyen bocsátotta a TIAC rendelkezésére. A háború alatti és utáni sorsáról nincsenek ismereteink.
Műveiből: – A magyar újságkiadás 40 éve. (Szerk.) Bp. 1929. – „Vasbakák” a haza védelmében északon és délen. Bp. 1931. – A szombathelyi állami fiú felsőkereskedelmi iskola hősi halottainak emlékműavató beszéde. Bp. 1937. –
Irodalom: – Gulyás – Ki kicsoda. Bp. 1936. – KMKA – MTáL – Értesítés. = TU., 1924. március – A testület, mely városunk sorsát intézi. = TL., 1930. december 25. – A sportpálya. = TL. 1931. június 6. – B. R. dr. új tisztsége. = TL., 1931. november 14. – Dr. B. R. előadása a rádióban. = TL., 1933. január 1. – Dr. B. R. – kormányfőtanácsos. = TU., 1933. október 22. – Dr. B. R. külpolitikai előadása a Kaszinóban. = TL., 1936. február 22. – Dr. B. R. külpolitikai előadása. = TL., 1936. március 14. – Tapolca és Hegyvidéke Barátainak Egyesülete. = TU., 1938. január 30. – Megalakult Tapolca és Hegyvidéke Barátainak Egyesülete. = TU., 1938. március 6. – Tisztújítás = TL., 1940. január 13. –
BERKI FERENC munkásmozgalmár
(Tapolca, 1901. június 16. – Szombathely 1965. március 15.)
A korán árvaságra jutott fiú az elemi iskola elvégzése után 13 éves korában inasnak állt. Az őszirózsás forradalom idején kereskedősegéd Tapolcán. 1918 októberében belépett az MSZP-be, majd a KMP megalakulásakor a kommunista pártba. A Tanácsköztársaság kikiáltásának híre szülővárosában Tapolcán érte. Az augusztusi végnapokban a Cserni-különítmény oldalán vett részt a tapolcai csetepatékban. Többfelé bujkált, 1922-ben elfogták és Hajmáskérre internálták. Sorkatonai, majd Körmenden töltött évek után 1928-ban Szombathelyen kapcsolódott be újra be a munkásmozgalomba, belép az MSZDP-be. 1933-tól tagja a Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének. Újra megtalálta az utat az illegális KMP-hez. A Lukács József vezetése alatt álló sejtben a „Kemény” fedőnevet viselte. Fasisztaellenes plakátokat ragasztottak, lengyel menekülteket szöktettek át Jugoszláviába. A világháborút munkaszolgálatosként élte túl. Feleségét és gyermekét a náci haláltáborok egyike nyelte el örökre. A munkáspártok egyesülésekor Berki Ferenc is tagja lett az MDP-nek. Az 1950-es években gazdaságszervezői és politikai feladatokkal bízták meg. 1956. október 24-től részt vett a szombathelyi pártbizottság védelmében. 1957-ben beválasztották a Vas megyei Pártbizottság tagjai közé. Egyre súlyosbodó betegsége miatt csökkent aktivitása. Hosszas szenvedés után hunyt el. Szombathelyen temették.
Irodalom: – Ki a jövőnek vet magot… Szombathely, 1978. –
BERNÁTH MIKLÓS dr. rabbi
(Kápolnokmonostor, 1885. január 7. – Budapest, 1945. )
Szülei Bernáth Dávid és Fényes Róza. Alsó és középiskoláit Szolnok-Doboka vármegyében, szülőhelyén és Tordán végezte. 1906-tól 1916-ig volt a budapesti rabbiképző növendéke. Közben hittanári feladatokat is ellátott a fővárosban. Bölcsészdoktori oklevelét 1915-ben szerezte meg a budapesti egyetemen. 1917-ben avatták rabbivá. Első munkahelye Tapolcán volt. Itt 1917-től 1923-ig volt főrabbi. Ez időben alapított családot Weisz Erzsébettel, akivel Budapesten 1920. október 14-én kelt egybe. 1923-tól a pesti izraelita hitközség vallástanára lett. A háború előtt a zuglói hitközség főrabbija volt. Judaisztikai írásai, cikkei főleg a Magyar Izrael c. lapban jelentek meg. Valószínűleg a nyilas szabadcsapatok egyikének áldozata lett. Sírja a Kozma utcai temetőben található.
Műve: – Az etimológia a Midrásban és a Talmudban, viszonya a Septuagintához, Vulgatához és az „Onomastica Sacra”-hoz. Bp. 1916. –
Irodalom: – Gulyás – MZSL – Dr. B.M. rabbi = TL., 2001. december 14. –
BERTA GYULA vendéglős
(Szigetvár, 1872. november 17. – Nagyatád, 1934. október 18.)
Szülei Berta Gábor és Horváth Terézia. Gyermek és ifjúkora nem ismert, de nyilvánvaló, hogy már jelentős vendéglátó múlttal érkezett városunkba. Már működött tapolcai vendéglője, amikor1899 februárjában, Marcaliban a róm. kath. templomban oltárhoz vezette Klaisz Gizella kisasszonyt. Tevékenysége a saját korában gyakori vándor-vendéglősök tipikus példája. Mindig ott bérelt üzlethelyiséget, ahol szakmai tapasztalataival, ötleteivel, kapcsolataival fel tudta lendíteni vendéglője forgalmát. Sokat adott konyhájának jó hírére, gyakran rendeztek a vendéglő nagytermében társas vacsorákat. Főleg az iparosoknak volt kedvenc találkozó és barátkozó helye. A vendéglő többször volt jótékonysági összejövetelek színhelye. Nála gyűjtöttek adományokat a nélkülöző, agg honvédek megsegítésére. Általában itt rendezték meg a március 15-i megemlékezéseket is. A vendéglő előtti tér gyakran volt politikai gyűlések, választási kortes-beszédek színhelye. A vendéglő kerthelységében működött az un. „nyári színkör”. 1903 év végén a keszthelyi út elején a volt Frankl Károly-féle házban megnyitotta az Erzsébet Szállodát amelyben, ill. a kerthelyiségben gyakran rendeztek táncmulatságot, színi előadást és mindenféle társas összejövetelt. Jó üzleti érzéke nyomán kacérkodott a mozival is. Állandó mozi építésére benyújtott pályázatát ugyan nem karolták fel, de nyári estéken vendéglője kerthelyiségébe gyakran hívott vándormozisokat. Alig tíz évig működtette vállalkozását Tapolcán, de távozása után még hosszú ideig emlegették. Nagyatádon nyitott vendéglőt, ahol felesége családja élt. Ott halt meg váratlanul, 62 éves korában. Sírja is ott található.
Irodalom: – Esküvő. = TV., 1899. február 26. – Színészet Tapolczán. = TV.,
1899. december 17. – Hazafias ünneplés és jótékonyság. = TV., 1901. március 31. – Márczius 15. = TL., 1903. március 29. – Szocziálista gyűlés = TL., 1903. november 1. – Új szálloda. = TL., 1903. december 6. – Hangverseny. = TL., 1904. július 24. – Különleges színház. = TL. 1904. augusztus 7. – Mulatság. = TL., 1904. augusztus 14. – Táncmulatság. = TL., 1905. augusztus 13. – Gyászjelentés 1934. október 18.
BERTA JENŐ dr. járásbírósági elnök
(?, 1898. – Zalaszentgrót, 1939. október 12.)
Az 1920-as évek elején Zala vármegye szolgálatába állt. Vitézi címet kapott. A gyakornoki idő letelte után 1926. december 13-tól 1929. december 9-ig aljegyző; ezután tb. járásbíró a nagykanizsai járásban, 1929. december 9. és 1938. szeptember 9 között másodfőjegyző; 1938. szeptember 9-től haláláig főszolgabíró a zalaszentgróti járásban. Többször helyettesített Tapolcán is. Rokonságának egy része itt lakott. Érzékeny idegrendszerét a túlzott munkaterhelés és magánéleti problémái, elsősorban pedig gyógyíthatatlan betegsége nagyon megterhelték. 41 évesen lett öngyilkos. Családi birtokán, Zalaszabarban nagy részvét mellett temették el.
Irodalom: – ZM.Arch – Kinevezés. = TL. 1930. április 26. – Agyonlőtte magát = TL. 1939. október 14. – Gyászjelentés –
BERTALAN KÁROLY dr. geológus, barlangász
(Veszprém, 1914. november 18. – Bp., 1978. augusztus 27.)
Szülei pedagógusok. Veszprémi érettségi után a budapesti egyetemen szerzett tanári oklevelet, majd doktori címet. Először fővárosi középiskolákban tanított, közben a Nemzeti Múzeum geológus szakértőjeként is dolgozott. 1935-1938 között megalapította és vezette az MTE Bakonyi Osztálya Barlangkutató Csoportját, majd az 1940-es években a BETE Barlangkutató Szakosztályát is. A Bakony legtájékozottabb barlangkutatójává vált. A Bakony hegység barlangjai c. munkájában 57 különböző barlangot ismertet. Többször járt és kutatott a tapolcai Tavasbarlangban is. Az 1950-es évektől a Földtani Intézetben dolgozott és geológiai kutatásokkal foglalkozott. 1951-ben Tapolca térségében is végzett bauxitkutatásokat. Nevéhez fűződik pl. a fenyőfői és kislődi bauxit-előfordulások feltárása. Fiatal korától fogva osztályozta és regisztrálta a hazai barlangokat, élete utolsó éveiben elkészítette az ország barlangleltárát. Feldolgozta a hazai barlangászat történetét, elkészítette kronológiáját és összegyűjtötte (társszerzőként) irodalmát. Több szakmai szervezet vezetőségi tagja volt. Szpeleológiai és geológiai folyóiratok, évkönyvek szerkesztőjeként is jelentős érdemeket szerzett. Szerkesztőbizottsági tagja volt a Karszt- és Barlang c. szaklapnak. 1964-ben Hermann Ottó–Emlékéremmel ismerték el munkásságát.
Műveiből: – Jelentés az 1951.évben Magyarországon a Tapolca-Zalahaláp-Sáska-Hegyesd-Monostorapáti körzetben végzett bauxitkutató munkálatokról. Kézirat. MÁFI., Bp., 1952. – Bauxitföldtani kutatások Magyarországon. 1950-1954 között. = MÁFI Évkönyv, Veszprém, 1957. – A magyar karszt- és barlangkutatás története évszámokban. –
Irodalom: – RUL – UMÉL – VÉL – VL – Dénes György: Búcsú B.K.-tól. = Karszt és Barlangkutatás. 1979. 1. sz. – Veress Márton: B. K. emlékére. = VMMK.16. Természettudomány. Veszprém, 1981. –
BERTALANFFY (BOCK) PÁL dr. járásbíró
(Szarvaskend, 1891. április 1. – Veszprém, 1979. szeptember 16.)
Édesapja körjegyző volt Szarvaskenden. Szombathelyen végzett gimnáziumot, 1909-ben érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karára iratkozott be. Jogi pályafutását Győrben kezdte, mint bírósági fogalmazó, majd jegyző. 1920-ban nőül vette Kristóffy Idát, akitől három gyermeke született. Néhány év múlva Veszprémbe helyezték törvényszéki tanácsbírónak. 1930-ban helyezték Tapolcára, ahol a Járásbíróság elnöke lett. Ezt a tisztséget 1936-ig látta el. Ekkor Veszprémbe helyezték törvényszéki tanácsvezető bírónak. A megyei bírói kar elnökeként nagy tekintélyre tett szert. 1947-ben édesanyja családnevét felvéve magyarosította nevét Bertalanffyra. 1946-tól 1948-ig, a veszprémi Népbíróság elnöke lett. Bár a politikától távol tartotta magát, 1951-ben megvonták nyugdíját. Ekkor jogügyi előadó lett a Várpalota és Környéke Kiskereskedelmi Vállalatnál. Innen 1961-ben ment nyugdíjba. 88 évesen hunyt el. Sírja Veszprémben a dózsavárosi temetőben van.
Irodalom: – Horváth Zsolt: Jogszolgáltatás Zala megyében a polgári korban. (1872-1945) Zalaegerszeg, 1999. – Kinevezés. = TL., 1936. február 22. –
BERTALANFI GYULA színész
(Gyulakeszi, 1858. február 1. – ? )
Bertalan Gábor és Rozman Katalin gyermekeként látta meg a napvilágot Gyulakesziben. Gyermekkorát főleg Diszelben töltötte. Alapiskoláit is ott végezte. Elsősorban Diszelinek vallotta magát, ezt tartja nyilván róla a Schöpflin Aladár szerkesztette Magyar Szinművészeti Lexikon 1929-ben megjelent első kötete. Őt is a Tapolcán vendégszereplő vándortársulatok sikeres, hatásvadászó produkciói csábították a színház világába. Színipályára lépett 1883. március 24-én Tóth Béla miskolci és székesfehérvári színiigazgató társulatában Bertalanfi néven. 25 éves korától itt tanulta ki a színészmesterség alapelemeit. Először csak kisebb epizódszerepeket kapott. Rövidesen már az Árpád ébredése c. drámai költeményben és a Szép Galathea c. operettben szerepelt.
Irodalom: – MSZL –
BERTHA BULCSU író
(Nagykanizsa, 1935. május 9. – Budapest, 1997. január 19.)
Bár nem itt született, második szülővárosának Tapolcát tartotta. Apja Bertha Vince Tapolcán és Zalahalápon tanítóskodott. 1950-ig Tapolcán lakott a Fazekas utcában és a kertvárosban majd a Tavasbarlang utcájában. Itt járt elemi iskolába. 1950-1954 között Balatongyörökön élt. A gimnáziumot bejáró tanulóként Keszthelyen végezte. Érettségi után sokféle munkával próbálkozott. Különféle vidéki üzemekben dolgozott. Sajtótanulmányokat folytatott és egy ideig könyvtáros volt. 1960-tól 1967-ig a pécsi sajtóélet mind fontosabb szereplője. Előbb az Esti Pécsi Napló munkatársa, majd a Dunántúli Napló kulturális rovatvezetője, közben a Jelenkor egyik szerkesztője. 1967 után Budapesten élt, egy ideig az Új Írás felelős szerkesztője, majd az Élet és Irodalom főmunkatársaként. Néhány regénye mellett főleg novelláival és a kortársait bemutató, egyéni hangú interjúival, íróportréival valamint társadalmi jelenségeket elemző, sokszor vitákat kiváltó publicisztikájával szerzett hírnevet és tekintélyes olvasótábort. Írásainak élményanyagát sokszor az általa jól ismert balatonfelvidéki táj és nép ihlette. A Balatoni évtizedek c. szociográfiája pontos látleletet ad e táj életének alakulásáról. Azok közé tartozott, akik jól össze tudták egyeztetni az írói pályát az újságírói mesterséggel. Gyakran járt Tapolcán, és rendszerint a könyvtárban találkozott, beszélgetett olvasóival. Három József Attila díja mellett, egyebek mellett SZOT-díjat, Gábor Andor díjat, Füst Milán díjat, Táncsics Mihály díjat és Illés Endre díjat kapott. 1992-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett. Posztumusz kapta meg a Pro Literatura díjat és az alternatív Kossuth-díjat. Súlyos betegsége mind jobban elhatalmasodott rajta és 62 évesen elhunyt. Bp-en a Farkasréti temetőben nyugszik.
Műveiből: – Lányok napfényben. Bp. 1962. – Harlekin és szerelmese. Bp. 1964. – Füstkutyák. Bp. 1965., 1989., – A bajnok élete. Bp.1969., 1989., – Tűzgömbök. Bp. 1970., 1985., – Át a Styx folyón. Bp.1969. – Meztelen a király. Bp. 1972. – Írók műhelyében. Bp. 1973. – Balatoni évtizedek. Bp. 1973., 1978., 1984., – A Teimel villa. Bp. 1976. – Ilyen az egész életed. Bp. 1980. – Te jössz Lupusz… Bp. 1988. – Írók, színészek, börtönök. Bp. 1990 – Utazás fehér lavórban. Bp. 1994. – Kommunizmus délutáni napfényben. Bp.1996. –
Irodalom: – Harmath-Katsányi – UMIL – Pomogáts Béla: Fejezetek egy nemzedék önkereséséhez. = Jelenkor, 1970. 5. sz. – Tüskés Tibor: B.B. írói útja. = Kortárs, 1972. 7. sz. – Borbély Sándor: Bertha jelenség. = Tájékozódás, Bp.1986. – Fonay Tibor: B.B. = Emberek a tájban. Nemesgulács, 1989. – B.B. emlékkönyv. Bp. 1999. –
BERTHA VINCE néptanító
(Nemeskeresztúr, 1908. április 27. – Tapolca, 1997. november 20.)
Kemenesaljáról, Nemeskeresztúrról indult. Elemi iskoláit is itt járta ki. 1918-ban a sümegi reál-gimnáziumba iratkozott be. 1922-től a budai tanítóképzőben, kitűnő tanárok segítségével ismerkedett meg a pedagógia mesterségével. 1927-ben megválasztották Zalahalápra osztálytanítónak, ahol 12 évig tanított. Közben egy évig Nagykanizsán katonáskodott és hadapród őrmesterként szerelt le. Nyaranta újra egyenruhába bújt és továbbképzések, valamint a tiszti vizsgák letétele után főhadnagyi rangot kapott. 1939-ben már Tapolcán találjuk a nyolc osztályra fejlesztett felekezeti iskolában. Itt belevetette magát a város társadalmi életébe. Felfokozott élettempójával barátokat és ellenségeket egyaránt szerzett magának. Rövidesen leventeparancsnok lett, előadásokat tartott, cikkeket írt a Tapolca és Vidéke című hetilapba. Kinevezték a balatonfüredi járás iskolafelügyelőjének is. Esetenként közel került a fajvédők eszméihez is. A háború alatt századparancsnokként részt vett az erdélyi harcokban. A katonai összeomlás után visszatért Tapolcára. Itt a háború előtti politikai megnyilatkozásai miatt egyre hevesebb támadások érik, majd állását is elveszti. Fenyegetettségében 1950. november 1.-én a Bakony erdőségeibe bujdosott el, ahonnan 1956 év tavaszán jött csak elő. Magányában, önfenntartásán túl meditációval és sajátos hangulatú prózaversek alkotásával foglalkozott. Életének e rejtett szakasza erősítette a személye körül kialakult nimbuszt. 1956. november 4-én közfelkiáltással a Tapolcán felfegyverkezett tömeg parancsnokának választotta. E szerepkörében nagy felelősségérzettel munkálkodott. Társai becsülték, de ellenfelei is elismerték érdemeit. Mint a hatalom képviselői később megfogalmazták: „… Bertha Vince 1956. november 3-4-én az ellenforradalmi katonai intézkedések következtében felfegyverzett tapolcai és környékbeli férfilakosságot felvilágosította, megfékezte és lefegyverezte a városban rendet teremtett, mindennemű erőszakoskodást megakadályozott és a párttagsággal együttműködve végzetes katonai lépéseket hárított el.” 1958-tól újra taníthatott. 1970. szeptember 1.-én vonult nyugdíjba. Azóta folyamatosan Tapolcán élt, és amíg egészségi állapota engedte, művelte szigligeti szőlőjét. 90 évesen halt meg. A balatongyöröki temetőben nyugszik.
Műveiből: – A bujdosók koncertje. Kézirat. – Május balladája. Kézirat. – Halálos szerelem. Kézirat. – Az eltűnt idő nyomában. = Alkotó pedagógusok. Veszprém, 1977. – Koncentrikus magyar. = TV., 1939. december 16. – Karácsonyfák fényében. = TV., 1939. december 23. – Magyarok dóga. = TV., 1939. december 30. – Egy film a rejtélyek kulcsa. = TV., 1942. október 31. – „Oh, nagy volt hajdan a magyar…” = TV., 1943. augusztus 10. – A magyar állampolgárnak kell megújulnia = TV., 1944. június 24. –
Irodalom: – Új tanítók. = TU., 1927. Tanítóválasztás. = TL., 1939. június 17. – Németh Jenő: Tanítóválasztás Tapolcán. = TL. 1939. június 24. – Tanügyi hír. = TL., 1940. április 20. – Példabeszéd. Videofelvétel. Veszprém, OOK. 1984. – „Ki is ez az ember….” Videofilm. Bp. 1993. – Búcsú Bertha Vince bácsitól. = Pikoló, 1997. november 28. –
BERTÓK PÁL vasutas, helytörténész
(Budapest, 1926. június 22. – Keszthely, 1998. június 28.)
Régi vasutas családból származott. Apját MÁV altisztként 1936-ban helyezték Tapolcára. 1937-1938-ban a tapolcai polgári fiúiskola tanulója volt. Megbetegedett és a polgári iskolát csak később magánúton fejezte be. A tapolcai fatelepen majd a vasúton dolgozott. Forgalmista tanuló lett, de rövidesen bevonult katonának. 1948-ban a tapolcai fűtőházban lett szénkirakó, majd a rendőrség kötelékébe lépett. Itt 1951-ben „B-listára” tették, sőt Kunmadarasra elvitték munkaszolgálatra. Csak 1955 áprilisában sikerült a vasútra visszakerülnie. Tapolcán vonatkísérő volt. 1956. október 1-től Keszthelyen lett vonatvezető. Balesete miatt 1979-ben leszázalékolták. Ekkor kezdett a vasúti helytörténet kutatásával és feldolgozásával foglalkozni. Ezek mellett novellákat és verseket is írt. 1980-1990. között a MÁV keszthelyi nyugdíjas csoportjának alelnöke, a Magyar Éremgyűjtők Keszthelyi Csoportjának alelnöke, 1992-93-ban Keszthely Barátainak Köre Helytörténeti és Honismereti Szakosztályának vezetője, a II. Világháború Keszthelyi Áldozatainak Emlékére alapítvány kuratóriumának elnöke volt. Önzetlen munkásságát több kitüntetéssel ismerték el. Halála előtt megkapta a Keszthely városért kitüntetést. Sírja Keszthelyen van.
Műveiből: – Keszthely vasúti közlekedésének története. [Kézirat] Keszthely, 1987. – A Fenéki révátkelés és a Fenéki Zala-hidak építésének története. [Kézirat] Keszthely, 1990. – Az 1956-os forradalom Keszthelyen. [Kézirat] Keszthely, 1991. – Sümeg-Tapolcai és a Balaton-parti vasútvonalak építésének története. = TVMK. 2. 1991. Tapolca, 1992. 357-383 p. –
Irodalom: – Ki kicsoda Keszthelyen ? Keszthely, 1996. – Kókai Károly: Egy „Pályaőr” emlékére. = Pályaőr, 1998. augusztus. –
BESZEDITS EDE orvostudor
(Csata, 1838. szeptember 12. – Tapolca, 1900. október 31.)
Anyai ágon az O’Egan ír nemesi családból származott. A középiskolát Budapesten, az egyetemet Bécsben végezte el, ahol 1861-ben nyert orvostudori oklevelet. Orvosi gyakorlatát az Algemeine Krankenhausban kezdte, de rövidesen a Vas megyei Tarcsán már, mint fürdőorvos működött. Itt kezdett orvosi szakcikkeket írni, amelyek a Gyógyászat és az Orvosi Hetilap hasábjain jelentek meg. 1865-ben írta és jelentette meg a Tarcsa és ásványvizei c. értékes munkáját, amelyet húsz évvel később újra kiadtak. Tapolcán 1866-ban telepedett le, mint gyakorló orvos. Itt 1867-ben járás-orvossá, 1870-ben tb. vármegyei főorvosnak nevezték ki. Lakásuk a főtéri Cséby házban, a Lőwy könyvkereskedés feletti emeleten volt. Higgadt, kulturált és a köz érdekeit mindig elősegítő férfiú új szint hozott Tapolca életébe. Példát mutatott az igényes társadalmi élethez. Az elsők között volt, akik meghonosították a polgári szokásrendet, aki összhangot tudott teremteni a kulturális értékek alkotása és fogyasztása terén. Vendégszerető háza olykor igazi szalonná változott. Társaságában sokan megfordultak itt a fővárosi művészek közül. Közismert volt pl. Reményi Edével a világhírű hegedűvirtuózzal ápolt barátsága, aki sokat vendégeskedett nála. Maga is zongorázott, otthonában gyakoriak voltak a kamarazenéléssel a családi muzsikálással színesített összejövetelek. Szoros barátság fűzte egykori iskolatársához Ágai Adolfhoz, akit a modern magyar szatíra egyik megteremtőjeként tartunk számon. Sokat fáradozott Tapolca oktatásügyének fejlesztésén. Ő volt az 1872-ben alakult községi iskolaszék első elnöke. Munkálkodása kimutatható a közélet szinte minden területén. „A városi képviselőtestületnek tagja és minden szép és jónak erélyes előmozdítója volt.” - írták nekrológjában. Orvosként sokat tett a járványos megbetegedések visszaszorításáért. 1885. márciusában egy héttagú bizottság élén elsőként látott hozzá a Tapolcán felépítendő kórház tervének és költségvetésének kidolgozásához. Több idegen nyelvet beszélt, különös előszeretettel foglalkozott az angol nyelvvel, amelyet anyanyelvi szinten művelt, rendszeresen olvasta az angol klasszikusokat. Beszedits Ede művészi hajlamai leányában, Margitban éltek tovább. Ő a húszas években romantikus, nosztalgikus hangvételű életképekben idézte fel gyermekkora Tapolcáját és szeretve tisztelt édesapja alakját. A töredékesen ismerve is jelentős életmű feltárása további kutatásokat igényel. 62 évesen gégerákban halt meg. Sírja a tapolcai temető ravatalozójával szemben van.
Műveiből: – Tarcsa és ásványvizei. Szombathely, 1865., ua. 2.kiad. Felső-Őr, 1885. – Gyermekek veszedelme. = TV., 1891. január 1. – Városunk egészségügye. =TV., 1891. május 24. –
Irodalom: – Szinnyei – Varjas Gábor: Városunk egészségügye. = TV., 1891. május 24. – B. E. dr. = TV. 1900. november 4. – Gyászjelentés –
BETHLEN ISTVÁN gróf politikus, Tapolca, díszpolgára
(Gernyeszeg, 1874. október 8. – Moszkva, 1946. október 5.)
Az ősi arisztokrata család sarja jogot végzett Bp.-en, majd a magyaróvári Mezőgazdasági Akadémia hallgatója lett. 1900-tól erdélyi birtokain gazdálkodott. 1901-től a szabadelvű, 1903-tól a függetlenségi párt országgyűlési képviselője. Az 1909-es pártszakadáskor Kossuth Ferenchez csatlakozott. 1913-18-ban alkotmánypárti képviselő. 1919. februárjában megalakította a jobboldali konzervatív Nemzeti Egyesülés Pártját. A proletárdiktatúra idején az Antibolsevista Comité vezetője. 1920. elején a magyar békedelegáció tagja Párizsban. 1920-1939 között nemzetgyűlési ill. országgyűlési képviselő. 1921-1931 között az ország miniszterelnöke. Nevéhez fűződik a Horthy-rendszer konszolidációja. 1921-ben a Bethlen-Peyer-paktummal lojális és korlátozott mozgásterű ellenzékévé tette a szociáldemokrata pártot. 1922-ben a Kisgazdapártot átformálva és kibővítve létrehozta az un. Egységes Pártot. 1926-ban megszervezte a főrendiház helyébe lépő felsőházat. Lerakta egy modern szociál- és kultúrpolitika alapjait. 1931-ben lemondott, de a kormányzó tanácsadójaként, és 1935-ig a kormánypárt vezetőjeként továbbra is jelentős befolyása volt. 1935-ben a szélsőjobb felé sodródó Gömbössel támadt nézeteltérése miatt kilépett az Egységes Pártból. 1939-ben a főrendiház örökös tagja lett. Ellenezte az ország háborús szerepvállalását és a különbéke kísérletek irányítója volt. Az ország német megszállásakor illegalitásba vonult. 1944.decemberében a szovjet hatóságok elfogták és a SZU-ba hurcolták. Egy moszkvai börtönben halt meg. A két háború közötti Magyarország legnagyobb formátumú politikusának hamvait 1994-ben hozták haza. Államférfiúi érdemei miatt 1926. június 3-án Tapolca díszpolgárává választották.
Műveiből: – Beszédei és írásai. 1-2 köt. Bp. 1933. – B. I. emlékirata, 1944. Sajtó alá rend. Romsics Ignác. Bp. 1988. –
Irodalom: – MÉL – NM – OA 1939/1944. – Surányi Miklós: B. Bp. 1927. – Fenyő Miksa: B. I. Bp.1937. – Gr. B. I. városunk díszpolgára. = TL., 1926. május 30. – Gr. B. I.-t Tapolcza díszpolgárává választotta. = TL., 1926.június 6. – Gr. B. I. Tapolca nagyközség díszpolgára. = TU., 1926. június 11. – Gr. B. I. tapolczai díszpolgársága. = TL., 1926. június 20. – Átadták gróf B. I.-nak a díszpolgári oklevelet. –
BEUDANT, Francois Sulpice geológus, utazó
(Párizs, 1787. szeptember 5. – Párizs, 1852. december 10.)
Az avignoni majd a párizsi egyetemeken tanította a természettudományokat. 1814-ben ő rendezte XVIII. Lajos ásványtárát. Hírnevét elsősorban mineralógiai és geológiai munkái alapozták meg. 1818-ban beutazta Magyarországot és Erdélyt. Útjáról írt alapvető műve sokáig meghatározta a külföld Magyarország képét. Utazásai során járt Tapolcán és környékén és erről számunkra is érdekes földtani megfigyeléseket írt le. A balatonvidéki tapasztalatairól írt fejezeteit Dornyay Béla jelentette meg Lóczy Lajos előszavával. A könyvecske éppen Tapolcán a Lőwy-nyomdában, a Tapolcai Lapok kiadásában jelent meg 1935-ben.
Művei: – Voyage minéralogique en Hongrie pendant l”annee 1818. Párizs, 1822. – Beudant balatonvidéki útleírása 1818-ból. Irta: Dornyay Béla, Ford.:Pénzes Zoltán, Előszavát írta: Dr.Lóczy Lajos. Tapolca, 1934. –
Irodalom: – VÉL – Faller Jenő: B. francia geológus 1818. évi tanulmányútja Veszprém-vármegyében. = Veszprémvármegye, 1933. 1-10 sz. –
BICSÉRDY RAFAEL főmozdonyvezető
(Nemesvita, 1884. október 7. – Tapolca, 1963. január 16.)
Bicsérdi Dömötör és Szente Anna gyermeke. Iskoláit szülőfalujában kezdte, majd géplakatos inasnak állt. Felszabadulása után segéd lett a budapesti MÁV gépgyárban. Ezután két magán-gyárban is működött. Esti tanfolyamon elvégezte az un. „technológiát”, majd 1907. március 3-tól, 1909. május 16-ig Budapesten, a Nyugati Pályaudvaron, mint mozdonyvezető teljesített szolgálatot. 1909-ben Tapolcára költözött és megnősült. Felesége Speer Irma lett. Az itteni vasútállomáson szolgált, ahol főmozdonyvezetővé nevezték ki. 1919-ben beválasztották a községi munkástanács tagjai közé, de a kommün radikalizálódása miatt elfordult a politikától. 1933. február 28-án vonult nyugalomba. Szolgálata alatt két elismerést kapott. Tagja volt a MÁV Csobánc dalkörnek és a MÁV mozdonyvezetők országos egyesületének. Feleségével közös sírja a régi tapolcai temetőben található
Irodalom: – Szeghalmy – Választások. = TL. 1919. április –
BIRKÁS GÁSPÁR kertészeti főintéző
(Szepezd, 1882. augusztus 22. – Szepezd, 194? )
A Káli medencében évszázadok óta honos kurta-nemes Birkás-família sarja. Szülei Birkás Antal és Gregovits Erzsébet. Kővágóörsön anyakönyvezték. Középiskoláit Keszthelyen végezte. Budapesten kertészeti szaktanfolyamon szerzett képesítést. Önkéntesi évét a 17. honvéd gyalogezrednél szolgálta le. Hosszabb svájci tanulmányútja után Sepsiszentgyörgyön működött, majd nagy érdemeket szerzett a marosvásárhelyi gyümölcsészet fejlesztése körül, később Ungváron volt négy évig. Ezután Tarcalon, később Budaörsön a Kamaraerdőben dolgozott. Innen 1909-ben helyezték Tapolcára kertészeti főintézőnek. Itt kilenc esztendeig élt és dolgozott. Családot alapított, Fodor Etelkát vette feleségül. A házasságukból négy gyermek született: Jenő (aki orvos lett), Margit, Antal (aki katona volt) és Erzsébet. A tapolcai kertészeti telepet ő létesítette, vezette és fejlesztette fel jóhírű gazdasággá. A kertészeti telep vezetőjeként a tapolcai polgári fiúiskolában kertészetet tanított az I., II., III., és IV. osztályokban és vezette a mezőgazdasági gyakorlatokat. A kommün alatt Tapolcáról távoznia kellett és szülőfalujába vonult vissza. A Tanácsköztársaság bukása után ismét jelentkezett és akkor a jászberényi iskolába helyezték, ahol egy esztendeig működött. 1920 végén saját kérelmére nyugdíjazták és ezután saját birtokán, Szepezden gazdálkodott 20 kat. hold területen. Itt szép kúriát épített magának. Számottevő szakirodalmi munkásságot fejtett ki, praktikus ismeretterjesztő cikkei jelentek meg a Tapolczai Lapokban, amelynek kertészeti rovatvezetőjeként szerepelt, és munkatársa volt a Földművelésügyi Minisztérium szaklapjának is.
Műveiből: – Az almamoly és az ellene való védekezés. = TL., 1914. július 5. – A gyümölcscefre készítése. = TL., 1914. szeptember 20. – Kertészetünk és a háború. = TL., 1914. március 14. – Kertészetünk és a háború. = TL., 1915. március 14. – A tapolczai állami kertészeti telep. = 1917. július 22. – Kertet a földnélkülieknek = TL., 1917. február 18. – Termeljünk konyhakerti magvakat. = TL., 1917. március 4. – A tisztviselők kertje. = TL., 1917, március 4. – A tapolczai állami kertészeti telep… = TL., 1917. július 22. – Termelésünk irányításáról. = TL., 1917. szeptember 16. –
Irodalom: – Békássy – Gulyás – PFI.Ért. – Kertészeti ismeretek terjesztése. = TL., 1914. június 14. – Kérelem. = TL., 1914. szeptember 20. – A tapolczai állami kertészeti telep. = TL., 1917. július 22. – Előléptetés. = TL., 1917. október 7. –
BIRKÁS GÉZA ifj. dr. miniszteri tanácsos
(Budapest, 1909. március 15. – Budapest, 1969. április 12.)
A Káli medencében őshonos kisnemesi család leszármazottja. Apja egyetemi tanár, a francia kultúra, főképpen a nyelv- és irodalom tudósa, avatott tolmácsa. Középiskoláit Budapesten végezte, jogi tanulmányait Pécsen folytatta, ahol 1931-ben doktorált. 1931/32-ben a Berlini Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként a kieli egyetemen nemzetközi jogi tanulmányokat végzett. 1933/34-ben a pécsi egyetem nemzetközi jogi intézetében dolgozott. 1934-ben Wolf Károly titkára volt Budapesten. Ezután Tapolcán az adóhivatalban dolgozott. Rövid itteni tartózkodása idején a tapolcai társasági élet egyik kedvelt alakja volt. 1935. március 26-án Budapesten egységes bírói és ügyvédi vizsgát tett. Rövid ideig a nagykanizsai járásbíróságnál működött. 1936-ban a főváros szolgálatába lépett, ahol segédfogalmazóként a IX. kerületben dolgozott. Mint az Egyesült Kereskedelmi Nemzeti Liga főtitkárát Teleki Pál kinevezte a Központi Statisztikai Hivatal miniszteri fogalmazójának és berendelte a Miniszterelnökséghez. Rövidesen miniszteri tanácsosi kinevezést kapott.
Utolsó éveit javarészt Szentbékállán, családi házában töltötte, és gyakran járt ifjúságának kedves városkájában Tapolcán is. Súlyos betegsége fokozatosan elhatalmasodott rajta, szenvedései 60 éves korában szűntek meg. A Farkasréti temetőben nyugszik.
Műveiből: – D. Staatsinteresse als Grundlage d. Völkerrechts. Berlin, 1933. –
Irodalom: – Gulyás – Oltárczi Ferenc: Szentbékálla. [Bp.] Quint, 2004. – Dr. B. G. = TU. 1935. március 31. – Kinevezések. = TU. 1937. július 18. – Gyászjelentés –
BIRÓ BÉLA geológus
(Kecskemét, 1935. március 14. – Tapolca, 1986. április 28.)
Alap és középiskoláit Kecskeméten járta ki. A Nehézipari Műszaki Egyetemen 1958-ban szerzett oklevelet. Kezdettől fogva a Bakonyi Bauxitbánya Vállalatnál dolgozott és mind felelősebb beosztásokba került. Utolsó éveiben a vállalat csoportvezető geológusaként dolgozott. Nagy részt vállalt a tapolcai bauxitbányászati gyűjtemény földtani anyagának létrehozásában. Tevékeny tagja volt az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek és a Magyar Földtani Társulatnak. Számos tanulmányt, szakcikket írt. 28 évet töltött a bauxitbányászatban. Tulajdonosa volt a Bányászati Szolgálati Emlékérem arany fokozatának. Tragikus halálát követően 1986. április 30-án Tapolcán temették el.
Műveiből: – A halimbai és nyirádi bauxit előfordulások karsztos fekvője. = Földt. Kut., 1967. 10 évf. 1 sz. 11-15 p. – A halimbai és nyirádi bauxit előfordulások fekvője. = Földt. Közl. 1969. 99 köt. 98-104 p. –
Irodalom: – B.B. = Földtani Közlöny, 1987. 117. köt. 3. füz. –
BIRÓ MÁRTON (Padányi) püspök, egyházi író
(Padány, 1696. április 15. – Sümeg, 1762. augusztus 10.)
A nyitrai piaristáknál fejezte be középiskoláit. Nagyszombatban filozófiát és teológiát tanult. 1723-tól plébános volt Bicskén. 1729-től veszprémi kanonok, majd nagyprépost, 1745. március 15-től veszprémi püspök. Kemény kézzel rendbe szedte a török harcok alatt szétzilálódott veszprémi egyházmegye ügyeit. Személyesen járt minden településen, Tapolcán is többször. E látogatások tapasztalatait és a hozott intézkedéseket 10 vaskos kötet tartalmazza. Tataroztatta a tapolcai templomot és javíttatta felszerelését. Mint Tapolca földesura 1740-ben érvényben hagyta a lakosság helyzetét szabályozó 1656-évi Széchényi-contractust de kötelezte a lakosokat évi 140 forint summa megfizetésére és a terménytizednek a sümegi rezidenciába történő behordására. 1752-ben szerződést kötött a tapolcai taksás nemességgel és ezáltal önálló státussá tette őket. Kivette őket a nem nemesi bíró joghatósága alól és biztosította, hogy ügyeiket maguk intézhessék. Megengedte, hogy a püspöki földeket továbbra is használják, de elrendelte, hogy mindezekért a püspöki kasszába évi 80 forintot fizessenek, a sátoros ünnepekre pedig élelmet adjanak. A parasztokhoz hasonlóan a tapolcai nemesek is kötelesek voltak a föld terméséből a „törvényes tizedet” megfizetni. Az egyházmegyét gyakran Sümegről irányította. Rekatolizációs buzgalma nem ismert határt. Emiatt sok konfliktusban volt része. Pártolta a művészeteket és főleg az irodalmat. Maga is sokat írt, több olyan egyházi éneket költött, amelyek közül több ma is él a hívek ajkán. 26 egyházi művet jelentetett meg.
Műveiből: – Lelket őrző látogatás … Buda, 1747. – Angyali társaságnak szövetsége. Győr, 1754. – Epistola pastorális. 1755. – Armatura fortium in fide. Taurini, 1756. – Micae et spicae evangelico-apostolicae avagy evangyeliumi kenyérmorzsalékok és apostoli búzakalászok. 1-6 köt. Győr, 1756-1762. – Ünnepnapokon mondott … prédikációk. Győr, 1761. – Padányi B.M. naplója. (Közli Hornig Károly) Veszprém, 1903. –
Irodalom: – Gulyás – MÉL – MIL – MKL – Pfeiffer – Szinnyei – UMIL – VÉL – ZÉL – Pehm [Mindszenty] József: Padányi B.M veszprémi püspök élete és kora. Zalaegerszeg, 1934. – Padányi Biró Márton veszprémi püspök emlékezete. Szerk. Hermann István. Veszprém, 2014. 304 p.
BISCHOFF ILONA tanár, igazgató
(Nagytétény, 1883. december 22. – Baja, 1977. január 2.)
Szülei Bischof Máté és Fricz Anna. A tapolcai leánypolgári iskola első igazgatójának életrajzához még sok adatunk hiányzik. Annyit tudunk, hogy Budapesten szerzett pedagógiai képesítést a II. kerületi tanítóképző intézetben, ezután a nyelv- és történettudományi szakcsoport polgári iskolai oktatására is jogosultságot szerzett. Négy év pedagógiai gyakorlattal 1910-ben helyezték Tapolcára. Az akkor alakult leánypolgári iskola igazgatói teendőinek ellátása mellett magyar és történelem tárgyakat tanított, de estenként háztartástant, földrajzot, éneket és szépírást is. Sikeresen megszervezte az oktatáshoz szükséges feltételeket, az iskolai könyvtárt és a szertárakat. Kezdettől tagja volt az Országos Polgári Iskolai Egyesületnek, alapító vezetője volt az iskola Zrínyi Ilona Önképzőkörének. A háború alatt rendben ellátta a Vöröskereszt Egyesület tapolcai fiókjának jegyzői teendőit. Tagja volt a polgári fiúiskola gondnokságának is. 15 éven át sikeresen igazgatta az iskolát. Tagja volt a Balatoni Társaságnak. 1925-ben férjhez ment Dr. Pilinszky Ferenc miniszteri tanácsoshoz, majd 1926 februárjában Budapestre költözött Logodi utcai lakásukba, ezért megvált itteni munkájától. A következő évben nyugalomba vonult. Jól szervezett, működőképes intézményt hagyott utódjára, Országh Kálmánra. Későbbi sorsáról keveset tudunk. Férje nyugalomba vonulása után, annak szülőhelyére és házába Bajára költöztek. Ott hunyt el 92 éves korában. A bajai Rókus temetőben, a Pilinszky család sírboltjában nyugszik.
Irodalom: – PLI. Ért. Tapolca 1910/11-1924/25. – Tóth József: A tapolcai M. Kir. Áll. Polgári Leányiskola. Tapolca, 1998. – Tanügyi kinevezések. = TL., 1913. augusztus 10. – Áthelyezés. = TU., 1926. február 26. – Gyászjelentés –
BLAU GÉZA EMIL dr. járásbíró
(?, 1861. – Tapolca, 1925. február 8.)
Gyermek és ifjúkoráról nincsenek adataink. Jogi tanulmányai végeztével ügyvédi pályára lépett 1882-ben. Szabadkán nyitott ügyvédi irodát. Ott nősült meg, felesége Réti Fanny lett. 25 évi sikeres ügyvédi pálya után a közszolgálatot választotta. Sikeres továbbképzés után ítélőbíróvá avatták. A háború alatt Tapolcán talált otthonra és került a tapolcai járásbíróság állományába. Szerénységgel párosult kiváló felkészültsége, korrektsége általánosan elismert volt. Jogi pályafutása 40-ik évfordulóján, 1922. október 29-én a tapolcai kaszinóban nagy ünnepséget rendeztek tiszteletére. Röviddel ezután betegeskedni kezdett és hosszú szenvedés után 64 éves korában meghalt. Nagy részvét mellett Tapolcán temették el. Sírja már nem található.
Irodalom: – 40. éves jubileum. = TU., 1922. október 15. – Jubileum. = TU., 1922. október 22., november 5. – Halálozás. = TU., 1925. február 22. –
BÓDAI ANTAL ÁRPÁD műbútorasztalos-segéd, tűzoltó, politikus
(Tapolca, 1899. október 24. – Budapest, 1983. március 7.)
Szülei Bódai Sándor megbecsült asztalosmester és Antal Eszter. Az elemi iskolát Tapolcán végezte, majd kitanulta a műbútorasztalos szakmát. Segédéveit több helyen töltötte. Budapesten kapcsolatba került a munkásmozgalommal, amelyben 1922-től különféle szerepeket vállalt. 1945-1952 között az MKP, majd az MDP tagja és tisztségviselője. 1945-ben megbízták a fővárosi tűzoltóság újjászervezésével. A Budapesti Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka, majd főparancsnoka volt. 1947-től vezérőrnagyi rangban a tűzoltóság országos főparancsnoka lett. Elnöke volt a Tűzoltók Szabad Szakszervezetének. 1949-től az Országos Tűzoltó Egyesület elnökeként működött. Sírja Budapesten az Új Köztemetőben van.
Irodalom: – Halasi László: Budapesti közéleti névmutató 1945-1950. II. Bp. 1988. –
BÓDAY IMRE tanító
(Tapolca, 1907. június 11. – ?, 1986. )
Régi tapolcai földműves családból származott. Apja Bóday Lajos gazdálkodó, bíró is volt Tapolcán. Anyja Tibola Teréz. Elemi és polgári iskolát Tapolcán végzett. A tanítóképzőt 1927 évben Szegeden végezte el. 1927-től 1929-ig a Sopron megyei Bogyoszlón tanított. 1930-ban elvégezte a Túrkevén tartott néptanítói gazdasági tanfolyamot. 1929-től, 1967. szeptember 30-i nyugdíjazásáig folyamatosan Tapolcán az elemi iskolában majd az általános iskolában tanított. Az 1930-1940-es években az iparostanonc-iskolában is tanított közismereti tárgyakat. Utolsó szolgálati éveit a napközi otthon vezetőjeként töltötte. Minősítéseiben mindig kiemelték szakmai igényességét, türelmét, lelkiismeretes munkáját. 1936-ban nősült, Badacsonytomajon kelt egybe Horváth Gizellával, házasságukból gyermek nem származott. Közéleti szerepekre nem törekedett, de részt vett a Keresztény Társaskör életében, és pl. a háború után a pedagógusok képviseletében részt vett a járási igazolóbizottság munkájában. 1967. október 15-én helyezték nyugdíjba. Utolsó éveiben már sokat betegeskedett. Tapolcán temették.
Irodalom: – A Tapolcai Nagyboldogasszony Egyházközség megválasztotta elöljáróit s betöltötte a megüresedett osztálytanítói állást. = TU. 1929. szeptember 15. – Tanítóválasztás Tapolczán. = TL. 1929. szeptember 15. – Házasság. = TU. 1936. november 1. – Tanítói jubileumok. = TV., 1942. június 27. –
BÓDAY LAJOS ifj. r. k. lelkész
(Tapolca, 1911. április 27. – Székesfehérvár, 1989. december 21.)
Szülei jómódú földművesek, Bóday Lajos egykori bíró és Tibola Teréz. A katolikus elemi népiskolát és a polgári iskolát Tapolcán végezte el. Ezután a szaléziánusokra bízta életét. Nyergesújfalura került diáknak. Leérettségizett, majd elvégezte a teológiát. Megkedvelte a szalézi életet és a noviciátusba jelentkezett. 1927. augusztus 2-án tett fogadalmat Péliföldszentkereszten. Az esztergomi székesegyházban szentelték szaléziánus áldozópappá. Első szentmiséjét szülővárosában 1936. június 28.-án mutatta be a templomot zsúfolásig megtöltő hívek előtt. Jó lelki nevelést nyújtott a diákoknak. Utolsó állomáshelyéről, Ceglédről felveszik a váci egyházmegyébe. Néhány év múlva átjött a veszprémi egyházmegyébe. Tapolcán buzgó lelkipásztor. Megrokkanva utolsó éveit a Szociális Otthonban tölti. 78 éves korában hunyt el az idős papok otthonában. A tapolcai régi köztemetőben szülei mellé temették.
Irodalom: – Egyházi hírek. = TL. 1936. július 11. –
BÓDAY LAJOS földműves, bíró
(Tapolca, 1876. május 8. – Tapolca, 1965. január 12.)
Tapolca földműves-társadalmában meghatározó szerepet játszó családból jött. Ősei már az 1700-as évek közepén itt gazdálkodtak. Szülei Bóday József és Koczó Borbála. Háza a Batsányi J. u. 15. sz. alatt volt. 1901. január 29-én oltárhoz vezette Tibola Terézt, Tibola János leányát. Közéleti aktivitása korán kezdődött. 1910-ben a képviselőtestület soraiba választották. Egyúttal helyettes községgazdai feladatot is kapott. Tisztséget vállalt a római katolikus hitközségben. A háborúban derekasan helyt állt, megsebesült és többször kitüntették. Az összeomlást követően fellépő eszmeáramlatokkal semmiféle közösséget nem vállalt. Nem lehet véletlen, hogy 1919-ben ő is a túszok között volt. 1920-ban Zákány Gyula mellett korteskedett. 1924-ben ismét képviselővé, egyben előjáróvá választották. Ettől kezdve, különböző tisztségekben folyamatosan képviselte Tapolca gazdatársadalmának érdekeit a városházán. Az 1930-as évektől alelnöke volt a Tapolca és Vidéke Hitelszövetkezetnek, elnöke a tapolcai erdőbirtokosság és legelőtársulatnak, 1932-től elnöke a Tapolcai Közbirtokosságnak, pénztárosa a gazdakörnek. 1940. január 5-től községbíróvá választották, e tisztet 1942. december 23-ig látta el. Gyermekeit taníttatta, Lajos fia pap, Imre tanító lett. Leányát Marton Károly kovácsmester vette el. 89 évesen a tapolcai tsz. nyugdíjasaként érelmeszesedés miatt hunyt el. Feleségével együtt a tapolcai régi temetőben nyugszik.
Irodalom: – Községi képviselők választása Tapolcán. = TL., 1911. március 12. – A tapolczai rom. kath. hitközség önkormányzata. = TL., 1919. január – Öreg B. L. = TL., 1926. december 1. – Nyilatkozat. = TU., 1927. január 21. – Képviselőtestületi tagok választása. = TU., 1930. december 21. – A tapolczai közbirtokossági affér újabb állomása. = TL., 1932. május 21. – A tapolczai közbirtokosság új vezetősége. = TL., 1932. június 4. – Községi választások Tapolczán. = TL., 1932. december 16. – A törvényhatósági választások eredménye. = TU., 1932. december 2. – A tapolczai lecsapoló Társulat közgyűlése. = TL., 1935. március 2. – Újjá alakult a Tapolca és Vidéke Gazdakör. = TU., 1938. március 6. – Tisztújítás Tapolcán. = TL., 1940, január 6. – Tapolca új tanácsa. = TL., 1940. január 13. – Kritika. = TL., 1941. március 29. – Megsemmisítette a vármegye a tapolcai bíróválasztást. = TV., 1943. február 20. –
BOGDÁN JÓZSEF vendéglős
(Tapolca, 1897. május 5. – Tapolca, 1969. április 27.)
Szülei Bogdán János földműves és Hosof Terézia. Alapiskoláinak elvégzését követően szülei gazdaságában segédkezett majd vendéglátóipari tapasztalatokat szerzett. Feleségül 1922-ben Komjáthi Máriát választotta. A Fazekas utcában nyitotta meg szerény vendéglőjét, amely többnyire csak vegetált. Szolgáltatásainak szintje miatt az un. Zacsik kocsmával volt egy sorban. Közéleti érdeklődése miatt többször is jelöltette magát képviselőnek. 1924-ben az 1. választókerületben meg is választották. Közszereplésétől vendéglője forgalmának fellendülését remélte. Számítása nem vált be.
72 évesen halt meg, Tapolcán temették.
Irodalom: – Van szerencsém = TU., 1920. október 24. – A községi képviselőválasztás. = TU., 1924. december 14. –
BOGDÁN LAJOS ifj. aljárásbíró
(Tapolca, 1854. február 2. – Zalaegerszeg, )
Hasonló nevű apja a tapolcai járás alszolgabírója volt 1862-1965 között, majd Tapolca város tollnoka, azaz jegyzője lett. Az elemi népiskolát Tapolcán járta ki. A gimnáziumot Keszthelyen, Veszprémben és Győrben végezte el 1872-ben. Beiratkozott a győri jogakadémiára, majd az államvizsgái letétele után három évig joggyakorlatot végzett. A bírói vizsgát Budapesten tette le. Ezután állami szolgálatba lépett, és mint kinevezett írnok dolgozott Zalaegerszegen a kir. járásbíróságnál. Néhány év múlva az alsólendvai járásbíróság aljegyzőjének nevezték ki. Hazajött Tapolcára, ahol a járásbíróságon irodakezelőként dolgozott. 1884. május 10.-től Zalaegerszegen a kir. járásbíróságon telekkönyvvezetőként működött. Ifjú korától vonzódott a zenéhez, elsősorban zongorára képezte ki magát. Elméleti zongora-tankönyvet írt magánhasználatra. Zeneszerzéssel is próbálkozott. Számos zeneművet alkotott, amelyekből több nyomtatásban is megjelent 1879-től.
Irodalom: – Szinnyei – ZM.Arch. – Új zenemű = Balaton, 1884. január 16. –
BOGDÁN LAJOS jegyző
(Tapolca, 1818 – Tapolca 1880-körül)
Régi tapolcai családból származott, melynek tagjai már a 18. század elején Tapolcán éltek. Gyermekkoráról, tanulmányairól nem sokat tudunk. Feltehetően a győri jogakadémiát végezte el. 1848 májusában, a tapolcai nemzetőrök összeírásában, mint 30 éves ügyvédet az altisztek között, nemzetőr őrmesterként regisztrálták. A szabadságharc csatáiból épen tért haza, és a megtorlás szenvedőinek körébe sem kerülhetett bele, hiszen 1852 januárjától, mint „Tapolcza Mező Város Tanácsjegyzője” szerepelt a nyilvántartásokban. A korabeli jogszabály szerint ehhez a munkakörhöz jegyzői vizsgát kellett tenni. Bogdán Lajos esetében ezzel némi gond lehetett, hiszen a korabeli tanácsülési jegyzőkönyvekben évről-évre visszatérő téma volt a jegyzői bizonyítvány meglétének kérdése. A hivatalos megyei nyilvántartásokban 1855. március 19. és 1861. január 30. között a tapolcai járás tollnokaként szerepel. Ez időben valószínűleg egyszerre töltötte be a járási és községi jegyzői posztot, ami nézeteltérésekre adott okot. A vita csak 1861. november 30-tól oldódhatott meg, amikor a tapolcai járás alszolgabírójaként regisztrálták. 1865 novemberéig volt ezen a poszton. Megvált a közszolgálattól és ügyvédként dolgozott. Ettől kezdve nem olvashattunk róla. Tudjuk, hogy anyagi támogatást adott az akadémiai székház felépítésére. Hasonló nevű fiát is jogásznak taníttatta, és közigazgatási pályára szánta. Az 1880-as évek elején hunyhatott el. Sírja már nincs meg.
Irodalom: – Zm.Arch. – Tárház. A magyar Akadémia palotája. = VU., 1860. augusztus 5. – Hangodi1848/49. –
BOGDÁN LAJOS MÁV mérnök, főtanácsos
(Tapolca, 1932. február 7. – Tapolca, 2000. )
1950. július 17.-én pályamunkásként került a vasutasok nagy családjába, később vonatfékező majd kocsi-felíró munkakörökben dolgozott. A kínálkozó lehetőségeket megragadva folyamatosan képezte magát. 1952.-ben forgalmi és kereskedelmi tanfolyamra iskolázták be, amelyet sikeresen elvégzett. 1953.-tól forgalmi szolgálattevő lett. 1960-ban végzett Szegeden a Vasútforgalmi Technikumban és a MÁV tisztképző kereskedelmi tagozatán. 1975. január 1.-től kereskedelmi állomásfőnök-helyettesi teendőkkel bízták meg. 1973-ban elvégezte a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola üzemmérnöki szakát Szegeden. 1982. április 1.-től kinevezték Tapolca állomásra üzemfőnöknek. Ez a megbízatása 1990 decemberéig tartott. Szakmailag jól felkészült vezető volt. Munkatársai és felettesei egyaránt elismerték szakmai tudását, emberi rátermettségét. Számos kitüntetést kapott. Itt nősült, három gyermeke közül egyik a vasúti pályát választotta hivatásául. 68 éves korában érte a halál. A tapolcai régi temetőben nyugszik.
BOGDÁNY GÁBOR káplán
(Pápa, 1787. május 9. – Pápa, 1832. szeptember 9.)
Alapiskoláit szülővárosában, a filozófiát Győrben, a teológiát Veszprémben végezte el. Pappá szentelte Somogy Lipót szombathelyi püspök Pinkafőn a plébániatemplomban 1812. augusztus 13-án. Káplán volt Kaposváron 1812. szeptember 1-től. 1812. november 17-én Tapolcára helyezték káplánnak Szmodiss János, majd Hagen Gottfrid plébánosok mellé. 12 évi tapolcai szolgálat után 1824. szeptembert 24-től elnyerte a szentbékkállai plébániát. Ennek zilált ügyeit rendbe hozta, szőlőt telepített. Később elmezavarában öngyilkosságot kísérelt meg, ezért 1827-ben elvitték a pápai Irgalmasok kórházába, ahol még öt évet élt.
Irodalom: – Pfeiffer –
BOGLÁR (BELLOVITS) LAJOS dr. diplomata (Lesencetomaj, 1891. – Pozsony, 1945.)
Nevelőapja a tapolcai Brattán József fogtechnikus volt, ezért a polgári iskola első két évét Tapolcán végzi. Budapestre kerül, ott érettségizik. Közgazdasági egyetemet végzett és érdeklődésének megfelelően a Keleti Akadémián tanult. Közgazdaságtanból tett doktorátust. Az első világháborúban dunai monitoron szolgált, majd a Külügyminisztérium szolgálatában előbb a milánói magyar konzulátuson, majd 1927-től 14 évig Brazíliában végzett diplomáciai küldetést. Sokáig a Sao paulói magyar konzulátust vezette, de 1942-ben amikor Magyarország hadat üzent Brazíliának, hazarendelték. 1943–44-ben a pozsonyi magyar követség konzuli igazgatási tanácsosa. A háború végén 1945-ben szerencsétlenség áldozata lett. Brazíliai működése során felfejlesztette és ápolta a kereskedelmi kapcsolatokat, és jelentős kulturális missziót is végzett. Intenzíven foglalkozott a Brazíliában élő 300.000 magyar sorsával. Nevéhez fűződik a Sao Pauló külvárosi kerületeiben létrehozott hét magyar nyelvű iskola létesítése. 1939-ben jelentős visszhangot kiváltó expedíciót vezetett Közép Brazíliába. 1938-ban jelent meg a Brazíliai magyarok c. kötete Sao Paulóban. 1942-ben állította össze a Magyar világ Brazíliában c. kötetének kéziratát, amely évtizedekig kallódott és most kiadásra vár. Több írásában foglalkozott a magyar kolóniák sorsával. A Dél Amerikai Magyar Újságban Magyar Lajos álnéven publikált. Többször járt Tapolcán és mindig szeretettel emlegette tapolcai nevelőszüleit és gyermekkorának színterét.
Irodalom: – VÉL – Iratok a magyar külügyi szolgálat történetéhez. Szerk. Pritz Pál. Bp. 1994. – Diplomáciai pályán egy tapolczai fiú. = TL.,1929. január 27. – Brazília. = TL. 1929. február 3. – Dr. B.L. itthon van. = TL. 1932. július 23. – Brazíliai
BOGNÁR KÁROLY vasutas
(Zágráb, 1905. december 25. – Tapolca, 1992.)
Vasutas családból származik. Kisgyermekként került Tapolcára, a polgári iskola négy osztályát már itt végezte. 1927. május 3.-án vették fel a MÁV kötelékébe. Először órabéres vonatfékező volt. 1930. július 1.-től kalauz. 1950. július 17.-től irányító kalauzként dolgozott. 1950. október 31.-től vonatvezető. Még 1928-ban vonatkezelői, majd ugyanebben az évben vonatvezetői vizsgát tett. Rendkívül igyekvő, az ismeretekre fogékony, szorgalmas ember volt, amiért több soron kívüli előléptetést is kapott. 1949-ben élmunkás lett. 1951.-ben és 1955.-ben üzemveszélyes járműhibák felfedezése érdekében kifejtett tevékenységéért igazgatói dicséretet kapott. Munkája során mindig nagy figyelmet fordított a fiatalok segítésére és betanítására. Nyugdíjasként sem szakadt el a közösségi élettől, szívesen tudósított a helyi újságokba és a Naplóba is. A városi brigád mozgalom irányításában is irányító szerepet vállalt. Szívügye volt a város szebbé, rendezettebbé tétele, számtalan visszásságra hívta fel a figyelmet és tett javaslatot megoldásukra. 87 évesen hunyt el. Sírja a tapolcai régi köztemetőben található.
Írásaiból: – Nevezzünk el helyi születésűről utcát! = TK. 1990. június 5. – Utazzon nosztalgiavonaton. = TK. 1990. július 31. – 15 éves a Vasutas Nyugdíjas Klub = TK. 1990. október 30. – Pezsgő élet a nyugdíjasklubban. = TK. 1990. november 20. – Lám, már a diákok is…= TK. 1991. január 29. – Tapolcai apróságok = TK. 1991. február 12. – Vasúttörténeti kiállítás az állomáson = TK. 1991. február 26. –
Irodalom: – Tóth József: Kedves Károly bácsi! = TK. 1991. január 29. –
BOGNÁR KÁROLY esperes, plébános
(Veszprém, 1844. február 9. – Káptalantóti, 1917. július 4.)
Gimnáziumi érettségit a győri bencés gimnáziumban tett. 1865-ben felvették a veszprémi szemináriumba. Pappá szentelték 1869.július 20-án. A papi pályát Kiskomáromban káplánként kezdte 1869-től. Somogyszentpálon 1870-től, Káptalantótiban 1873-tól, Buzsákon 1878-tól káplán. Zsinati vizsgát tett 1882.május 24-én. A káptalantóti plébániába 1882. május 24-én iktatták be. 1891-től helyettes esperes és tanfelügyelő, majd Bakacs Imre kerületi esperes halála után 1902. október 15-től a tapolcai esperesi kerület irányítója. A század elején több lépésben teljesen felújíttatta a káptalantóti plébániatemplomot. Nemestördemicen letette az új templom alapkövét. Kerületi egyházmegyei tanfelügyelőként is lelkiismeretes pontossággal töltötte be hivatalát. „E réven ismeretes volt a járásban s nemcsak paptársai részéről, hanem mindenkitől szeretettel párosult tisztelet vette körül a különben mindig kedélyes esperest és tanfelügyelőt.” Halála előtt tisztéről lemondott, utódja Ley József lett. 74 évesen hunyt el. Síremléke a káptalantóti un. keleti temetőben van.
Irodalom: – Pfeiffer – Horváth József: Káptalantóti története. – A tapolczai alesperesi kerület esperese... = TL., 1917. július 1. – Halálozás = TL., 1917. július 8. –
BOGNÁR LÁSZLÓ cipész, politikus
(Tapolca, 1910. július 29. – Sopron, 1973. június 13.)
Bognár Dezső cipészmester és Hozbor Gizella gyermeke. Elemi iskolába Tapolcán járt, majd a cipőfelsőrész-készítő szakmát tanulta ki. Több munkahelyen dolgozott itthon és külföldön. Szenvedélyes igazságkeresése a kommunistákhoz sodorta. 1928-ban tagja lett az Osztrák Kommunista Pártnak. Szervezői és agitációs munkát végzett, amiért 1934-ben letartóztatták. Kiszabadulása után ismét bekapcsolódott az illegális Kommunista Párt újjászervezésébe, kapcsolatot keresett a KMP-hez és összekötő szerepet vállalt. 1938-ban kiutasították Ausztriából. A Szovjetunióba igyekezett, de nem sikerült átjutnia ezért visszatért Magyarországra. Sopronban ismét letartóztatták. Kiszabadulása után 1940-ben a Gestapo Bécsbe hurcolta, de hat hónap múlva visszatoloncolták Magyarországra. Összesen négy évet töltött internáló táborokban. 1945-ben egyik szervezője volt az MKP soproni szervezetének. 1948-ig pártmunkás, 1956-ig a Cipőipari K. Sz. elnöke. 1956-ban letartóztatják. 1957-től a Győr-Sopron megyei Bánya- és Építőanyagipari Egyesülés igazgatója lett.
Irodalom: – Jakus Lászlóné: Elvtársi megbecsülés övezi… = Kisalföld, 1970 április 15. –
BOGOVICS MIHÁLY földműves
(Tapolca, 1864 szeptember 4.. – Tapolca, 1941. április 12.)
Néhány holdon gazdálkodó, csekély jövedelmét alkalmi fuvarokkal kiegészítő földműves. Szülei Bogovics Antal és Rábenhofer Teréz. 1907-ben Feleségül Ruisz Máriát választotta. Nem volt közéleti szereplő, nem alkotott sem magának, sem szülőföldjének maradandót, mégis kiemelkedett sorstársai közül. Igazán nagyot, amivel beavatkozott Tapolca népének sorsába, csak egyetlen egyszer tett a hirtelenharagú férfiú. 1919. augusztus 3-án, ama napon, amikor Tapolcán elindult a vörös terror. Ezt így írta le egy szemtanú: „A finom vasárnapi ebéd és a vele járó üveg bor elfogyasztása után ment a Dienes-téren (ma Hősök tere) ostorral a kezében, hogy a legelőről hazatérő jószágait fogadja. A véletlen útjába sorolta Sándor Lajos járási politikai megbízottat, aki az utóbbi napok eseményei miatt nagyonis gyúlékony volt. A találkozás, amelyet a véletlen rendezett, a tragédiában fordulópont. Rövid szóváltás: részeg, nem részeg, nekem is szabad, nemcsak nektek, s hasonlók. Bogovics megfordítja a korbácsot és üt úgy istenigazában. Tömeg verődik össze, fenyegető hangok és öklök, mind belejátszanak a mozdulatba: Sándor pisztolyt kap elő és kétszer rálő Bogovicsra. Egyik lövés a szemén találja. Sándor helyzete szorongatott lesz, megszalad, s a házak, udvarok labirintusában könnyen eltűnik, mert zápor veri szét a népet. Este előjött rejtekéből és reggelre meghozta a terrorcsapatot.” Bogovics Mihály e meggondolatlan tette pszichikai fordulópontot hozott a Tanácshatalom Tapolcai végnapjaiban. Egyik szemét ugyan elvesztette, de rövidesen felépült és 78 évig tartó élete végéig büszke volt tizenkilencbeli híres szereplésére.
Irodalom: – Békássy Jenő: Zala vármegye Trianon után. Bp. 1930. – Bogovics Mihály. = TL. 1941. április 19. – Halálozások. = TU., 1941. április 19. –
BOGYA IMRE alezredes, ezredparancsnok
(Kőrösladány, 1926. október 24. – ? , ? )
1955. október 29.-től 1957. július 22-ig a nagyatádi gépkocsizó lövészezred parancsnoka volt századosi rangban. 1958-1960-ban a 38. Lövész Ezred parancsnoka, egyben a tapolcai helyőrség parancsnoka volt alezredesi rangban.
1966-1969. között már ezredesi rangban volt parancsnok. Az 1969-től vezérőrnagy. 1974-ben a külföldieknek adományozható legmagasabb mongol állami kitüntetést a Sarkcsillag Érdemrend kitüntetést adományoztak neki.
Műveiből: – A kiképzési értekezletek jelentősége és a levezetés módszere. = Katonai Szemle, 1958. 1. sz. 253-257 p. – Konkrét és reális követelményeket a harcászati kiképzésben. = Honvédségi Szemle, 1969. 2 sz. 231-235 p. –
Irodalom: – RÚL – Szülői értekezlet a laktanyában = Dunántúli Napló, 1968. január 25. – Kinevezések és felmentések = Népszabadság, 1969. október 7. – Tábori díszszemlén a Dunántúlon. = Dolgozók Lapja, 1973. szeptember 25. –
BOGYAY ÁKOS PONGRÁC törvényszéki bíró
(Zalahaláp, 1838. november 10. – Budapest, 1903.)
A várbogyai és nagymadi nemesi előnévvel felruházott, ősrégi dunántúli nemesi család sarja. Apja Bogyay Elemér miniszteri fogalmazó, főispáni titkár. A győri jogakadémia elvégzése után badacsonyi, ill. halápi birtokán és Tapolcán élt. 1865. júniustól 1867. május 6-ig esküdt volt a tapolcai járásban. Utána néhány hónapon át megyei másodalügyész. A közigazgatásnál azonban közelebb állt hozzá a törvénykezés, ezért az igazságügy felé orientálódott. Feleségül vette Stomayer Karolinát. Nősülése után Budapestre költözött és törvényszéki bíróként dolgozott. E tisztségéből ment nyugdíjba. Idősebb éveiben is többször járt a családi birtokon, Halápon és Tapolcán. 65 évesen hunyt el.
Műveiből: – Központi telekkönyvi igazgatóság. = Jogtudományi Közlöny, 1877. 40. sz. –
Irodalom: – Gulyás – NCS. – ZM.Arch. – ZML.N.Kat. –
BOGYAY ISTVÁN VILMOS földbirtokos
(Haláp, 1835. február 15. – Zala-Haláp, 1900. június 25.)
Apja nagymadi és várbogyai Bogyay Lajos megyefőnök volt. Édesanyja várbogyai Bogyay Eleonóra. Feleséget Constance-t a nemes Nedeczky családból választotta 1867-ben. 1889-től a zalamegyei nemesi és alapítványi választmány tagja volt. Kezelő-örököse a Bogyay Ignác által létrehozott majorátus (Csabrendek, Ó- és Újdörögd, Zalahaláp) területén és badacsonyi birtokain eredményesen gazdálkodott. Sok szállal kötődött Tapolcához. Egyik alapítója és felügyelő-bizottsági tagja volt az 1889-ben Tapolcán megalakult Balaton-melléki Takarékpénztár Rt.-nek. Súlyosbodó betegsége 65 évesen okozta halálát. Zalahalápon felravatalozott és beszentelt tetemét Hosszúfaluba szállították és ott a családi sírboltban helyezték nyugalomra.
Irodalom: – ZÉM – NCS – Zm. Arch – Halálozás = TV. 1900. július 8. – Gyászjelentés 1900. június 25.
BOGYAY LAJOS főszolgabíró, megyefőnök
(Haláp, 1803. január 9. – Zalahaláp, 1875. december 19.)
A várbogyai nemesi előnevet viselő, ősi zalai birtokos család sarja jogvégzett emberként, a kor legfejlettebb színvonalán gazdálkodott keszthelyi, sármelléki, halápi és badacsonyi birtokain. Pápai engedéllyel első unokatestvérét, Bogyay Eleonora Barbarát (1808. 12. 14. – 1883. 12. 27.) vette nőül, aki 14 gyermeket szült neki. Elsők között vezette be a vetésforgó tudatos alkalmazását és a talajerő megőrzésének korszerű módszereit. A katonaságtól leszerelve 23 évesen kezdett hozzá a Badacsony déli lejtőjén található szőlőbirtoka korszerűsítéséhez. Óriási munkával rendeztette az erodált lejtőket, a Balaton termékenyítő iszapjával pótolva a lemosott termőréteget, bástyákat, vízlevezetőket építtetett. Páratlan szőlőfajta-gyűjteményt hozott létre. E munka eredményeit regisztráló 1870-ben megjelent könyvecske 592 szőlőfajtát sorol fel, melyeket Európa szőlőtermelő országaiból hozatott. Pl. saszlából 35 félét, muskotályosból 51 félét. Ezek tulajdonságait megfigyelte és tapasztalt értékeik szerint szaporította. Joggal tiszteljük benne a modern badacsonyi szőlőkultúra megteremtőjét, és e borok hírnevének megalapozóját. Érdekesen alakult politikai pályája is. Mint feltétlen császárhű politikus, a zalai konzervatívok egyik hangadója volt. 1844. június 10-én a tapolcai járás főszolgabírójává választották. E tisztséget 1847. június 14-ig viselte. Ekkor, az 1847-évi tisztújítás során, Zala megye másodispáni tisztéért folytatott választási harcban alul maradt a liberális tábor jelöltjével szemben, ezért visszavonult birtokaira. 1848-49-ben nemzetőrtisztként a tapolcai járás nemzetőreit irányította, később őrnagyi rangot kapott. A szabadságharc leverése után 1849. október 22. és 1861 januárja között ő volt Zala megye cs. kir. megyefőnöke, a zalai Bach huszárok elöljárója. Hivatali szolgálataiért cs. kir. kamarássá nevezték ki és az uralkodótól megkapta a „vaskorona rend lovagja” kitüntetést. 72 évesen hunyt el. Feleségével közös síremléke a keszthelyi sírkertben található
Irodalom: – VÉL – ZÉL – ZM. Arch. - Parragh Gábor: Várbogyai B.L. úr szőlője leírása. = Falusi Gazda, 1859. december 27. – Fonay Tibor: Emberek a tájban. Nemesgulács, 1989. – Kalmár László: B.L. = Badacsony, 1999. május. –
BOJA GERGELY tanfelügyelő
(Szeged, 1817. november 2. – Szeged, 1892. január 8.)
Polgárcsaládban született. Iskoláit Szegeden végezte. A gimnázium hat osztályát elvégezve kegyesrendi szerzetes lett. Röviddel ezután kilépett, és a pesti egyetemen bölcsészetet tanult. 1840-től Tatán a Ghyczy családnál lett nevelő. 1844-ben Nagykanizsán lett a tanítóképző tanára. Innen Bajorországba küldték tanulmányútra. 1848-ban a kanizsai kerület országgyűlési képviselőjének választották. A bukás után Gulácson bujkált. Ekkor került közelebbi kapcsolatba Tapolcával is. 1850-ben haditörvényszék elé állították. Felmentették, de tanári állásától meg kellett válnia. 1852-ben Gulácsról Szegedre került és az ott 17 évig tanított a város reáliskolájában. Emellett hírlapi cikkeket és verseket írt. 1869-ben visszatért Zalába a megye tanfelügyelőjének. 1870-ben alapította és két évig szerkesztette a Zalai Tanközlöny c. pedagógiai szaklapot. Ez időben többször járt Tapolcán és jelentős munkát végzett a felsőbb népiskola előkészítésében. 1872-1878-ig Budapest tanfelügyelője volt. Nyugdíjazása után Pancsován, majd szülővárosában, Szegeden élt. Síremléke a szeged-alsóvárosi temetőben van.
Műveiből: – Alkalmi költemények. Szeged, 1865. – Szünidői emlékkönyvecske. Tanulók számára. Szeged, 1868. –
Irodalom: – Szinnyei – Gulyás - Pallas – ZÉL – Mejlinger Katalin: Zala megyei képviselők 1848-49-ben. = Nótárius, 1988/2-3. sz.– Molnár András: Nagykanizsa első képviselője. = Zalai millennium. Zalaegerszeg, 2000.– Halálozás. = TV., 1892. október 22. –
BOKOR LÁSZLÓ villanyszerelő és rádiómechanikus
(Szombathely, 1900. december 19. – Tapolca, 1956. május 27.)
Édesapja Bokor Nándor mozdonyvezető, lakatos és ezermester volt. Anyja Kálivinoz Mária. Alapiskoláit szülővárosában végezte el, majd egy évi mozigépészi munka után kitanulta a villanyszerelő szakmát. 1918 januárjában már Tapolcáról vonult be a távíróezredhez St. Pöltenbe. A 10. pótszázaddal májusban az olasz frontra vezényelték, ahol Roveretónál mint műszerész teljesített szolgálatot egészen az összeomlásig. 1919-1922-ig Szombathelyen dolgozott. Ekkor hazatért Tapolcára és a szükséges vizsgák letétele és engedélyek megszerzése után villanyszerelő műhelyt nyitott. 1922-ben családot alapított, felesége a szombathelyi Wagner Margit volt. Leányát Vanya István törzsőrmester, bombázórepülő lövész és szerelő vette el. 1926-27-ben hg. Esterházy Mária gyülevészi birtokán, mint villanyszerelő és mechanikus állt alkalmazásban. Miután végleg Tapolcára költözött, 1928. március 21-én kapott iparengedélyt villamos árammal, elektronikus erőátviteli berendezések, mérőeszközökkel kapcsolatos munkákra, 1929-től pedig, rádióvevő berendezés létesítésére és üzemben tartására. 1943. július 16-án műhelye mellett üzletet is nyitott a Deák Ferenc utca 5. sz. házban. A háború utáni években már villanyszerelési és mechanikai vállalatát továbbá rádiószaküzletét hirdette, ahol „elvállal mindennemű erős- és gyengeáramú berendezéseket, író és varrógépek javítását, motorok és dinamók tekercselését, valamint rádiók javítását és felszerelését.” Ő tervezte és végezte a Tavasbarlang első komolyabb villanyszerelési munkáit. Részt vett a város társadalmi életében, a VOGE és a Légoltalmi Liga tevékenységében. 1941-től mozigépészként is dolgozott. Tagja volt a Magyar Természettudományi Társulatnak. 1950-től községi tanácstag, VB-tag, kulturális állandó bizottsági tag. Évekig a KIOSZ titkára, a tapolcai színjátszó-kör tagja. Ő végezte a nagyobb helyi rendezvények kihangosítását és gyakran javította a kórház röntgen-gépét. 56-évesen hunyt el, a régi köztemetőben nyugszik.
Irodalom: – DCL – Rádióját átalakítom…= TL., 1942. január 17. –
BOLDIZSÁR TIBOR dr. bányafőmérnök, professzor
(Budapest, 1913. június 9. – Budapest, 1998. november 26.)
Érettségi után a József Nádor Műszaki é Gazdaságtudományi Egyetem Bányamérnöki Karára járt 1931-1935 között Sopronban. A gyakorlati évek után a Duna Gőzhajózási Társaság Pécsi Bányaüzemének lett üzemvezetője. 1938-tól Lökös Géza helyettese volt a nyirádi bányaüzemben. Heroikus és szakszerű munkát végeztek az üzem fejlesztésénél, a növekvő termelés folyamatos biztosításánál. Ekkor ő is Tapolcán élt és lakott. A front közeledtekor megvált e munkától. A háború után a Magyar Bauxit Társulat főmérnöke volt, majd Bányászati Kutató Intézet Gépészeti Osztályának vezetője lett. A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem megalakításakor a Bányagéptani Tanszék Tanszékvezető tanára lett. 1952-ben lett a műszaki tudományok doktora, 1979-ben a NewYork Academy of Sciences tagja, 1980-óta az American Geophysical Union, 1987-óta az American Institution of Mineral, Metallurgical and Petroleum Engineers választott tagja. A bányászati munkafolyamatok gépesítése mellett fő kutatási területe a geotermikus energia hasznosítása. Munkásságáért a közvetlen hasznosítású geotermikus energia magyar atyjaként tartják számon. Nyugdíjas éveiben tanácsadó volt az OMFB-ben, a Központi Bányászati Fejlesztési Intézetben, az ENSZ Egyetemen Tokióban, és a pisai Nemzetközi Geotermia Főiskolán. Óriási nemzetközi tekintélye okán a világ minden egyetemén, tudományos társaságában szívesen látott vendégelőadó volt. 85 évet élt.
Műveiből: – Bányászati kézikönyv. 1-4 köt. (Szerk.) – Korszerű bányagépek Bp. 1951. – A geotermikus gradiens bányászati vonatkozásai. I. – II. 1943. 20, 21 sz. –
Irodalom: – Gulyás – FELex – Révai Új Lexikona – Természettudományi és Műszaki Ki-kicsoda. Bp1988. –
BORDA ANTAL pékmester
(Vonyarc, 1861. december 24. – Tapolca, 1940. március 8.)
Alapiskoláit és szakmáját szülőhelyén és Keszthelyen sajátította el. Segédként érkezett Tapolcára, de rövidesen mestervizsgát tett és önálló műhelyt nyitott. Itt 1896-ban feleségül vette Máté Karolina hidegkúti születésű leányt, akitől a következő évben, 1897. október 13-án született Antal nevű fia. 1902-ben megözvegyült. Még ebben az évben újranősült. 50 évesen elvette a 24 éves Fodor Emiliát, akitől 1924 novemberében Zoltán, Lajos nevű fia született. Munkáját lelkiismeretesen végezte, pékségével szerényen, de el tudta tartani családját. Termékeit szívesen vásárolták, fogyasztották. Súlyosbodó epilepsziája 82 évesen okozta halálát.
BOROMISSZA JENŐ adófőtiszt, állampénztári tanácsos
(Kalocsa, 1881. március 31. – Tapolca, 1934. január 23.)
Szülei Boromissza Károly és Belágyi Mária. Az 1910-es évek elején képzett és megbízható adóhivatalnokként helyezték Tapolcára. 1914 júniusától már állampénztári főtisztként szolgálta a kincstár érdekeit. 1921. október 1-től a pénzügyminiszter állampénztári tanácsossá emelte. Neje Perger Lujza volt. Egyetlen gyermekének tragikus halála nagyon megviselte. Rövidesen maga is betegeskedni kezdett. A tapolcai Erzsébet Kórházban 59 éves korában hunyt el.
Műveiből: – Ünnep után. = TU., 1928. szeptember 16. –
Irodalom: – Kinevezések. = TL., 1914. július 19. – Kinevezés. = TU., 1921. október 2. – Halálozás. TU., 1934. január 28. –
BORSÁNYI GÁBOR tanár, zeneiskola igazgató, karvezető
(Kajászószentpéter, 1924. február 17. – Tapolca, 1988. augusztus 14.)
Tízéves koráig szülőfalujában a református elemi népiskolában tanult, a polgári iskolát Budapesten végezte el. Hegedülni tanul és ez a hangszer végig kíséri egész életét. 1944-ben tanítói oklevelet szerzett a Nagykőrösi Református Tanítóképző Líceumban. A vakációk idején szülőfalujában kántorizált. 1944-1948-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult. Hegedű tanszakon végzet, de tanult orgonálni is. Később „A” kategóriás karvezetői vizsgát tett. 1948 őszén zenetanárként pályázattal került a pápai Református Kollégiumba. Egyházzenét, zenetörténetet és harmóniumot tanított. Gimnazistákból, teológusokból énekkart alakított, de felnőttek is csatlakoztak a kórushoz. Vegyeskarával sokat szerepelt Pápán és környékén. Az iskola államosításakor 1952-ben Tapolcára a gimnáziumba helyezték. Közben az ELTE TTK-n biológia tanári képesítést szerzett. Tapolcai pedagógusokból énekkart szervezett. Diákkórusával állandó szereplője volt a városi rendezvényeknek. 1961-1971 között a gimnázium igazgatóhelyettese volt. Hírneve, tevékenysége alapján 1971-ben őt bízták meg a tapolcai zeneiskola megszervezésével. Alapító igazgatóként sokat és eredményesen dolgozott, de sajnos nem érhete meg, hogy a zeneiskola önálló épületbe költözzön. Igazgatói munkája mellett vonószenekart szervezett és vezetett. Kisebb csoportok mellett 29 évig vezette Tapolca város vegyeskarát. 1985-től volt nyugdíjban és ekkor már sokat betegeskedett. 64 évesen halt meg. Tapolcán temették. Az általa alapított, már Járdányi Pál nevét viselő Zeneiskola alapításának 25 évfordulóján több évtizedes oktató-nevelő, karvezető munkájáért a „Tapolca városért” posthumus kitüntetést kapta.
Irodalom: – PPL – Ki kicsoda a magyar zenében? (Szerk.: Székely András) Bp. 1979. – Reindl Erzsébet: Borsányi Gábor. Tapolca, 1996. – Péni Béla: 30 éve hunyt el Borsányi Gábor. = TU., 2018. augusztus 17. 6 p.–
BORSAY ALADÁR tanár
(Nagykálló, 1918. február 1. – Budapest, 1993. május 21.)
Iskoláit szülővárosában kezdte, majd a debreceni reálgimnázium és a debreceni Református Tanítóképző Intézet bentlakásos tanulójaként folytatta. 1938 júniusában szerzett elemi népiskolai tanítói képesítést és református kántori oklevelet. A szokásos elhelyezkedési nehézségek után 1939 februárjától helyettesítő és segédtanító Mezősason, szeptembertől Csökmőn választották meg tanítónak és kántornak. 1951-ben kötött házasságot Somogyi Etelka matematika-kémia szakos tanárnővel. Itt 1952. július 31-ig volt státusban. 1940 decemberétől katona a nyíregyházi Hadik András huszárezredben, ahol századosi rangig vitte. 1945. május 9-től, 1948. július 8-ig hadifogoly Tbilisziben. Hazatérte után a csökmői iskolát igazgatta 1952. augusztus i-ig, a berettyószentmártoni iskola élére történt áthelyezéséig. Közben Baján testnevelői oklevelet szerzett. 1953. augusztus 1-től nevelő, igazgatóhelyettes, majd igazgató Lesencetomajon. 1961. szeptember 1-től tanulmányi felügyelő, megbízott csoportvezető a tapolcai járási, később városi művelődésügyi csoportnál. 1970. szeptember 1-től nevelő Tapolcán az I. sz. Általános Iskolában. 1978. szeptember 8-án ment nyugdíjba. Pedagógusi és testnevelői voltát nyugdíjazása után sem tagadta meg. 1979 márciusától 1984 októberéig minden nyáron a Tapolcai Bauxitbányász SE pályakarbantartójaként dolgozott betegségéig. Életében, magatartásában, munkájában önmagával és másokkal szemben is igényes volt. Igazi néptanítói tudattal dolgozott az iskolában és azon kívül is. Életének utolsó évtizedét súlyos betegsége keserítette meg. 75 évesen hunyt el. A régi köztemetőben nyugszik.
BOTÁR ÁRPÁD hírszerzőtiszt, lapszerkesztő
(Dicsőszentmárton, 1883. január 3. – Tapolca, 1965. október 31.)
Az egykori Kis-Küküllő vármegye székhelyétől változatos életúton juthatott el Tapolcára Botár Árpád. Gyermek- és ifjúkoráról szinte semmit sem tudunk. A gimnáziumot valószínűsíthetően Marosvásárhelyen végezte el. Minden bizonnyal felsőbb iskolába is járhatott, erre utal sokoldalú érdeklődése, átfogó műveltsége, széles nyelvtudása. 1915-16-ban a bukaresti Ziua c. lapba írt cikkei a központi hatalmak érdekeit tükrözték. Anyanyelvén kívül kitűnően beszélt németül, franciául és románul. E képességét az első világháború éveiben a hadsereg kémelhárító tisztjeként hasznosította. Itteni élményeit, tapasztalatait is felhasználva, de széles szakirodalmi bázisra alapozva írta meg a magyar irodalom talán mindmáig legizgalmasabb kémtörténet-gyűjteményét a három kiadásban is megjelent könyvet. A láthatatlan hadsereg. Kémek, árulók, merénylők. címmel írt mű legújabb kiadását éppen 1990-ben hozta ki a Zrínyi ny. Kiadó. A könyvet, mint volt cs. és kir. hírszerző állomásvezető, emléklapos százados jegyezte. Még a háború alatt, 1917-ben írta és adta ki A román árulás okai. c. művét. Nem tudhatjuk, hogy a brassói mozgó hírszerző állomás vezetőjeként végzett tevékenysége mit takart, meddig terjedt, de tény, hogy a vesztes háborút követően a mi vidékünkön bukkant fel. Házat vett Diszelben, majd szőlőt a Hajagos hegyen. Előtte azonban egy ideig Bécsben élt és szerkesztette az Ardealul c. magyarbarát lapot. Itt írta és adta ki 1922-ben a trianoni diktátumot bíráló művét francia és angol nyelven. 1925-től tizenhét éven át a mindvégig jó színvonalú hetilap a Tapolcai Lapok felelős szerkesztője. E tevékenysége során igen nagy hatást gyakorolt Tapolca és vidéke közvéleményére. Emellett 5 éven át, 1939-1944 között szerkesztette a Balatoni Egyesületek Szövetsége hivatalos lapját a Keszthelyen megjelenő Balatoni Kurír c. hetilapot. Szabadelvű nézeteivel, tárgyilagos, jól megírt cikkeivel a helyi polgári sajtó máig példaadó alakjává lett. Tudjuk, hogy 1938-ban sajtó alá rendezte A nagyszebeni csata c. könyvét, de a kiadás sajnos elmaradt, a kézirat azóta is lappang valahol. Ezekben az években egyre reménytelenebb küzdelmet vív a fasizálódó helyi erőkkel és a szigorodó cenzúrával. Politikai támadások, sajtóperek vezettek oda, hogy 1942 augusztusában tisztéről lemondva elbúcsúzik olvasóitól. Élete innen nincs a közfigyelem középpontjában. A háború után is visszavonultan él. Többnyire csak baráti körével, régi ismerőseivel és a falubeliekkel érintkezik. Tudjuk, hogy pl. Szabó Lőrinc többször vendégeskedett nála. Egyedül élt ekkor, egészsége nagyon megromlott Többször gyógyították a tapolcai kórházban. Tapolcán a Martinovics utcai lakásában, tüdőgyulladásban hunyt el. Sírja a diszeli temetőben található. Botár Árpádot méltatlanul elfelejtették Tapolcán, de Diszelben még emlékeznek rá néhányan. Ott utcanév őrzi emlékét.
Műveiből: – A román árulás okai. Bp., 1917. – Le cri déséspéré d un peuple enchainé 1922. – A láthatatlan hadsereg. Kémek, árulók, merénylők. Tapolca, 1937., 1939., Bp. 1990. – Nem mi kezdtük! = TL., 1928. március 16. – A diszeli bányapör = TL. 1931. május 16. – Nyilatkozat. = TL., 1939. szeptember 23. – Válasz egy „Hozzászólás” -ra. = TL., 1939. október 7. – Búcsúzó. = TL., 1942. augusztus 8. –
Irodalom: – Gulyás – VÉL – Sajtóperi főtárgyalás a győri kir. Ítélőtáblán. = TU., 1931. október 25. – Nagy János: Válasz egy különös felhívásra. = TU., 1942. június 27. – A „Tapolczai Lapok” elkobzásának utóélete. = TV., 1942. október 3. –
BOTKA ANDOR dr. nevedi, főszolgabíró
(Zalaapáti, 1884. - Budapest, 1929. november 7.)
A kisnemesi család az elmúlt ötszáz év zalai, vármegyei életének állandó tényezője volt. A közigazgatási tisztségvállalás tehát Botka Andor természetes pályaválasztása volt. Jogi ismereteinek és vizsgáinak megszerzése után, az alacsonyabb tisztségek átugrásával 1908-ban szolgabíró volt a balatonfüredi, majd a novai járásban. 1908. júliusában került Tapolcára szolgabírónak. E tisztséget 1916-ig töltötte be, amikor Zalaszentgróton tb. főszolgabírónak választották. Közben, 1917-1918-ban, Sághváry Jenő betegsége idején megbízták a tapolcai főszolgabírói feladatok ellátásával is. 1921-től Keszthelyen töltötte be a főszolgabírói tisztet. Itt Karácsony (Unger) Kálmánt váltotta fel. 1923. december 10 és 1927. február 15 között a novai járás főszolgabírója. 1927. február 15-től haláláig a nagykanizsai járás főszolgabírója. „Egyszerű, puritánjellemű férfiú volt, aki, mint közigazgatási tisztviselő, végtelen becsületességével tűnt ki, s ezzel megszerezte mind feletteseinek, mind a lakosságnak becsülését.” – írták róla. Vesebántalmai fiatalon, 45 éves korában vitték halálba. A Zalaapáti Hoszúfaluban található családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.
Irodalom: – Zm. Arch. – Áthelyezések. = TL., 1916. március 25. – Főszolgabíró-választás. = TL., 1917. augusztus 5. – A zalaszentgróti főbírói állásra… = TL., 1917. augusztus 12. – A főszolgabíró helyettesítése. = TL., 1917. november 4. – Botka főszolgabíró az alkalmatlanok behívásáról. = TL., 1917. december 2. – Törvényhatósági tagok választása. = TL., 1918. január 6. – Meghalt a nagykanizsai főszolgabíró. = TU., 1929. november 17. – Halálozás. = TL., 1929. november 13. –
BOTKA MIHÁLY, névedi, országgyűlési követ, alispán
(Karmacs, 1823. – Zalaegerszeg, 1871. augusztus 18.)
Régi zalai nemesi família sarja. A család régebbi tagjai a szántói és széplaki, újabb hajtásai a névedi nemesi előnevet viselték. Családjából sokan viseltek hivatalt Zala megyében. A családi hagyományt követve ő is a közigazgatási hierarchiában keresett érvényesülést. Már 21 évesen alszolgabíró a kapornaki járásban. Itt 1844. június 10 és 1847. június 14 között szolgált. 1848-ban megnősült, feleségnek Hertelendy Paulinét választotta. Az 1861- évi országgyűlésre a felirati párt színeiben, a tapolcai járásban megválasztották követnek. A következő ciklusra 1865-1868 között ismét a tapolcai járást képviselte, most már Deák-párti honatyaként. Egyúttal 1865. október 9-től 1867.május 6-ig Zala vármegye első alispánja. Feladatát nagy igyekezettel és a kor stílusára jellemző pátosszal látta el. Ennek máig tanulságos dokumentuma az a beszámoló, amelyet a „Tapolczai Olvasóegylet” meghívására 1867. július 30-án tartott tapolcai választói előtt. Haláláig a Zalamegyei Gazdasági Egylet elnöke volt. Korai, 48-ik évében „tüdőszélhűdés” okából bekövetkezett halála szépen ívelő közéleti pályának vetett véget. A korabeli újságok szomorúan közölték, hogy „Névedi Botka Mihály, Zalamegye egykori első alispánja s a tapolczai választókerület két ízbeni képviselője, általánosan tisztelt és becsült hazafi meghalt…” Tetemét a karmacsi családi sírboltba helyezték.
Műveiből: – B.M. Zalamegye tapolczai kerület képviselőjének 1867. évi július hó 30-án választóihoz tartott beszéde. Pest, 1867. –
Irodalom: – Nagy Iván – ZMArch. – Meghívás. = Zala-Somogyi Közlöny, 1864. november 20. – Hírek. = Zala-Somogyi Közlöny, 1871. augusztus 26. – Gyászjelentés –
BOZI LÁSZLÓ plébános
(Sárvár, 1911. április 26. – Zalahaláp, 1962. június 24.)
Az elemi iskolát Sárváron, a gimnáziumot Veszprémben végezte el. 1929. június 1-én érettségizett. 1927-től már a kisszeminárium növendéke volt. 1934. június 24-én pappá szentelték. Ekkor káplán lett Kisgörbőn, majd 1935. június 30-tól Barcson. 1936. január 6-tól Kaposváron, 1938 novemberétől Somlóvásárhelyen káplán. Zsinati vizsgát tett 1937. október 10-én. 1939. március 15-től Tapolcára helyezték káplánnak Kiss István plébános mellé. Itt két évet szolgált. A plébániai szolgálat mellett ellátta a tapolcai iskolák katolikus hitoktatási teendőit is. Dolgozott a KALOT és KALÁSZ mozgalmakban is. Több népszínmű előkészítésében is szerepet játszott. Pl. az ő rendezésében adták elő a Haragszik a pusztabíró. c. színművet. 1941. március 15-én plébános lett Zalahalápon. Szolgálata 51 éves korában bekövetkezett korai haláláig tartott.
Irodalom: – Pfeiffer – PLI. Ért. 1938/1939 – 1939/1940. – Adminisztrátori kinevezés. = TV., 1941. március 29. –
BŐCZY ANTAL szíjgyártómester
(Tapolca, 1870. február 15. – Tapolca, 1936. november 12.)
Szülei Bőczy Gábor kocsmáros és Schramm Anna. Csaknem siketnémán született, de óriási szorgalommal, empátiával és akaraterővel ellensúlyozta hátrányos helyzetét. Elemi iskolái után szíjgyártóinasnak állt. A tanoncévek után 1889-ben szabadult fel. Segédként dolgozott 1897-ig, amikor önállósította magát. Átvette mesterének Tőke Jánosnak a műhelyét. Üzlete, amelyet Heimler Miksa házában nyitott meg, igen jó hírnévnek örvendett. Az országos millenniumi kiállítás zsűrije aranyéremmel méltányolta szakértelmét. A váci kiállításon és a Faluszövetkezetek kiállításon ezüstéremmel ismerték el tudását. 1896-ban megnősült. A váci születésű Leyer Irénnel kötött házasságából két fia született. Felesége 1907-ben történt elhunyta után 1911 augusztus 6-án Kővágóörsön az evangélikus Saly Irmával kelt egybe. Részt vett és vitézül harcolt az első világháborúban. Több kitüntetéssel szerelt le. Az 1920-as, 1930-as években folytatta iparát. Az 1930-as évek elejétől családi bőrműves műhelye a Kossuth L. u. 11. sz. házban volt. Jómódú, tekintélyes iparosként részt vett a tapolcai Ipartestület munkájában. 67 éves korában bekövetkezett halálát régi szívbetegsége okozta. Iparát Rezső fia folytatta. Tapolcán a régi köztemetőben nyugszik.
Műveiből: – Egy honvéd halálára. = TL., 1918. február 3. –
Irodalom: – MIA 1929 – Kitüntetett iparossegéd. = TV., 1896. augusztus 16. – Hirdetés. = TV., 1897. január 10. – Harctérről a mezítlábas gyermekekért. = TL., 1917. november 18. – MIA. 1929. – A Bőczy-féle = TL. 1933. november 4. – Köszönet. = TL., 1936. november 28. – Halálozások. = TU., 1936. november 15. – Egy a régiek közül. = TL., 1936. november 14. –
BŐCZY GÁBOR mészáros és kocsmáros
(Tapolca, 1840 körül – Tapolca, 1890 körül )
A mészáros családból származó badacsonytomaji Schramm Annával alapított családot.
Az 1860-as évek második felében a város felső részén lévő, nagy portával rendelkező, 4 szobás, több mellékhelyiséggel, nagy pincével, jégveremmel, stb. felszerelt házukat „mint beszálló és kocsmát” kezdték működtetni. A Haláp felől kocsival, lóval érkező vendégekre számítottak elsősorban. Az udvaron egy 15 kocsit befogadó félszer, és 8 istálló, amely 48 lovat volt képes befogadni. A „Bőczy-kocsma” nem tartozott Tapolca rangos vendéglátó helyei közé, de ízletes pecsenyéivel, bőséges ételadagjaival, a környék olcsó borainak kínálatával kedvelt megálló-helyévé vált a Tapolcára érkező, vagy átutazó gazdálkodóknak, vásárosoknak, iparosoknak, vándorlegényeknek, stb. Az eléggé szakszerűtlenül vezetett Bőczy-kocsma az 1880-as évek elején csődbe ment. A vagyontárgyainak nagyrészét elárverezték.
Irodalom: – Hirdetmény = Balaton, 1885. február 26. – Árverés = Budapesti Közlöny, 1885. augusztus 30. –
BŐCZY REZSŐ GÁBOR szíjgyártó
(Tapolca, 1900. január 15. – Tapolca, ?)
Apja Bőczy Antal kitűnő szíjgyártó mester volt, aki fiát is erre a pályára szánta. Anyja a Vácról ideköltözött Veier Irén. Az elemi és polgári iskolák elvégzése után apja Halápi utcai műhelyében sajátította el a szakma fortélyait. Önálló műhelyét 1924 januárjában nyitotta meg az Eibeschütz szállóval szemben a Batsányi u. 1 sz. alatt, a Bakó-pék féle házban. 1928. október 27-én oltárhoz vezette Kovács Iván vendéglős leányát Margitot. 1933-ban üzemének telephelyét áttette a Kossuth L. u. 11. sz. alá, Pollák Mariann házába. Apja 1936-évi halála után az egyesített családi céget már egyedül vezette.
Irodalom: – Értesítés! = TU., 1924. január 13. – B. R. = TU., 1924. február 17. – B. R. szíjgyártó = TU. 1924. március – A Bőczy féle szíjgyártó üzem = TL. 1933. november 11. –
BÖRÖNDI PÁL plébános
(Tapolca, 1760. január 24. – Sármellék, 1828. június 15.)
A nagy múltú tapolcai Böröndi család egyik első reprezentánsa. Minden bizonnyal Batsányi Jánossal együtt a tóparti kántorházban működő népiskolába járt. Húsz éves korában, 1781-ben vették fel a veszprémi szemináriumba. A filozófiát Budán, a teológiát Pozsonyban végezte. Pappá szentelték 1788. június 26-án. Még ez évben káplán lett Rátóton, majd 1790-től Kaposváron. 1791. szeptember 8-tól Bakonybélben volt plébános. A bencés rend visszaállítása után 1802. december 16-tól Sármellékre helyezték. Itt felépíttette a plébániaházat 1826-ban agyvérzést kapott, két évvel később 68 évesen meghalt.
Irodalom: – Pfeiffer –
BRÁNÁTH ISTVÁN alezredes
(? , 1925. – ? , 2001. december 26.)
Zalai földművesek gyermeke, apja Bránáth Mihály, édesanyja Jóna Róza.) 1960-1963-ban a 8. Gépkocsizó Lövészezred, egyben a tapolcai helyőrség parancsnoka volt. Katonai pályája során nyújtott teljesítményeiért sok kitüntetést kapott, pl. már 1951-ben honvédszázadosként a Magyar Népköztársasági Érdemérem arany fokozatát. Hosszantartó súlyos betegség után 76 éves korában hunyt el. Sírja Budapesten a Farkasréti temetőben van.
Irodalom: – Személyi rész = Magyar Közlöny, 1951. április 29. – Gyászhír = Népszabadság, 2001. december 28. –
BRATTÁN JÓZSEF, szánási, fogtechnikus
(Vizesdia, 1866. – Tapolca, 1947. december 19.)
Régi erdélyi nemesi család sarja. Ősei Apafi Mihálytól kapták nemességüket. Fiatal éveiről keveset tudunk. Szakmáját Budapesten tanulta ki. 1907-ben nyitott önálló műhelyt. Első, és sokáig egyetlen fogtechnikusa volt Tapolcának 1913-ban állami mestervizsgát tett. Batsányi János u. 31. sz. házában levő műhelyében kora jó színvonalán végezte szakmáját, gyakran a bonyolult fogorvosi munkát is. „Kaucsuk és aranylemezes fog és fogsorokat, aranyhidakat és koronákat a legjobb és legszebb kivitelben részletfizetésre is.” 1919. augusztus 4-én ő is a lefogott túszok között volt. A szerencsés kiszabadulás emlékére és az érintettek nevének megörökítésére saját pénzén emléktáblát állíttat a városháza falára. A tábla elkészült, de politikai torzsalkodás tárgya lett, ezért levették. A társadalmi élet állandó és korrekt szereplője volt. Igazgatósági tagja volt a Tapolca és Vidéke Hitelszövetkezetnek. A NEP végrehajtó bizottságának tagjaként politikai szereplést is vállalt. Rendszeresen jelen volt a város kulturális megmozdulásainál. Feleségével, Buzás Terézzel együtt ő nevelte Boglár (Bellovits) Lajost a későbbi jeles diplomatát, aki az ország brazíliai nagyköveteként fejtet ki sokoldalú tevékenységet. Jelentős szőlőbirtokai voltak. 82 évesen végelgyengülésben hunyt el. A tapolcai temetőben nyugszik.
Irodalom: – DCL – Z. vm. ism. – Fogak és teljes fogsorok… = TL., 1904. május 22. – B. J. fogtechnikai műterme. = TL. 1912. március 10. – 1919. augusztus 5. emléktáblája a tapolcai városházán. = TL. 1941. január 11. – B. J. = TV. 1941. január 18. –
BRAUN ANTAL férfiszabó és kereskedő
(Keszthely, 1899. augusztus 23. – Auschwitz, 1944. július 8.)
Szülei Braun Mózes és Helner Regina. Iskoláit szülővárosában járta ki. Már gyakorlott és sokoldalúan képzett szabósegédként érkezett Tapolcára de rövidesen megszerezte a mesterlevelet is. Ezt követően, 1926. novemberében vette el Tausz József tapolcai kereskedő és Benedek Rozália leányát Jolánt. Ekkor nyitotta meg szabóüzletét a Főtéren a volt Párizsi-áruház helyiségében. A jól képzett szabónak sok ügyfele volt, rendszerint két-három segéddel és három-négy inassal dolgozott együtt. Nála volt kifutófiú Búza Pál a kiváló tapolcai veltersúlyú ökölvívó. Üzletében széles választékot tartott különféle készruhákból, de szabósága minden egyéni kérést, divatigényt gyorsan kielégített. Híres volt udvarias magatartásáról és kuncsaftjai iránti megértő rugalmasságáról. 1935-ben műhelyét mértékutáni angol férfi-szabászatra állította át. Vásárlói érdeklődését különféle akciókkal, figyelemfelkeltő újsághirdetésekkel tartotta ébren. Már vagyonos ember volt, mégis 14-15 órát dolgozott naponta. Főtéri szabóságát és férfiruha szaküzletét 1939 őszén jelentős költséggel teljesen felújítva újra megnyitotta. Csak a munkájával törődött és nem érzékelte, hogy az államvezetés és helyi környezetének zsidógyűlölete nem hagy időt az új kibontakozásra. 45 éves korában be kellett vonulnia a tapolcai gettóba, majd őt is elnyelte az auschwitzi gázkamra és krematórium.
Irodalom: – Új szabóüzlet a Főtéren. = TL. 1926. augusztus 29. – Mérték utáni = TL. 1929. február 3. – Úriszabóságomban… = TL. 1935. február 9. – Értesítem…= TL. 1939. november 11. –
BREUER MIHÁLY nyomdász
(Tapolca, 1847. február 29. – ?, ?)
Apja Breuer Bernát diszeli házaló kereskedő volt. Az izr. elemi iskola elvégzése után nyomdászinasnak adták. A szakmát kitanulta és nyomdászsegédként szabadult fel. Sok mindennel próbálkozott, de szakmáját csak Weisz József kezdetleges nyomdájában gyakorolhatta 1905-1909 között. A Weisz-nyomda megszűnésekor 1909 júliusában a tapolcai iparhatóságnál bejelentette, hogy nyomdát, papír- és írószer-kereskedést akar nyitni. Az engedélyt régi iparigazolványa alapján meg is kapta 1909. augusztus 5-én. Vállalkozása rövidesen érdektelenség miatt megszűnhetett. 1909. október 26-án bejelentette, hogy iparát beszünteti. Tapolcán már nem indított újabb vállalkozást. Eltávozott a városból. Későbbi sorsáról nem tudunk.
Irodalom: – Györe –
BRICHT JENŐ építőmester
(Sümeg, 1881. szeptember 29. – Auschwitz, 1944. július 8.)
Szülei Bricht Bernát és Schönauer Fáni. Nem járt egyetemre, de olyan építőipari szakiskolát végzett, ahol a szakma gyakorlati tudnivalói mellett a tervezés elemeit is megtanították neki. A századforduló óta Tapolcán élt és kezdettől fogva részt vett a város kulturális- és közéletében. 1906-ban ugyan Sümegen nyitott építési irodát, de azt hamarosan Tapolcára helyezte. Alapító elnöke volt a Tapolczai Iparosok Dalkörének. 1907-ben megnősült, felesége Hochstädter József szabómester elsőszülött leánya, a 22 éves Frida lett. Köztiszteletben álló, társadalmi aktivitású ember lévén 1911 tavaszán képviselővé választották Tapolca I. kerületében. Még ugyanebben az évben az Ipartestület pénztárosává és iparhatósági megbízottnak választották meg. Tartalékos főhadnagyként részt vett az első világháborúban, ahonnan orosz fogság után, kitüntetésekkel felvértezve 1918 őszén szerencsésen hazatért. 1919-ben, megnyilvánulásai alapján a szociáldemokratákhoz állt közel, de nem vállalt párttisztséget, viszont előadásokat tartott a Szabadiskolában. Az építőmunkások szakszervezete helyi csoportja képviseletében tagja lett az építési direktóriumnak. Beválasztották a Városfejlesztő Bizottságba is. Egyik alapítója volt a nagy tervekkel induló Építő Rt.-nek. Ma is sok jelentős épületben fedezhető fel Bricht Jenő munkája. „A Balaton környékén szerte előnyösen ismert építész” munkái kiállták az idő próbáját. A legjelentősebbek közül az általa emeletesre tervezett és átépített Pannónia Szálló és az 1934-ben Szeghalmi Bálint tervezte protestáns templom építőipari munkája említhető. Ő tervezte és építette a vasúti vendéglőt. Tapolca képviselőtestülete Bricht Jenőt 1913 augusztus 1-én a kórház építési szakértőjének választotta meg. Később az ő kivitelezésében készült el a tapolcai kórház több épülete is, pl. a szülőotthon, az un. fekvőcsarnok és mások. 1933-ban ő készítette el a kórház bővítésének terveit is. 1929-ben a Tapolcai Iparoskör ügyvezető elnökké választotta, majd 1938 márciusában a járási ipartestület munkaügyi bizottságának elnöke lett. A Tapolcai Kaszinó 1930-évi tisztújítása során titkárnak választották. Ez évben újból a községi képviselők közé választották. Részt vett az un. mozi-bizottságban és a testnevelési bizottság munkájában. Az Építőmesterek Országos Szövetsége tisztségviselőjeként többször működött közre Zala megyei építési ügyekben. A gazdasági válság éveiben kevés munkája volt és a tapolcai Ínségbizottság adománygyűjtő akcióit vezette. Megalakulásától támogatta a TIAC sportkört. Itt 1930-ban alelnökké, 1931-ben elnökké választották. Az új TIAC pálya is az ő munkája volt. Kertvárosi házában ma az un. piros óvoda működik. 1921-től a tapolcai református hitközség elöljárója. Református vallása ellenére, zsidó származása miatt az ő élete is a gázkamrában ért véget. Utolsó heteiben a tapolcai gettó zsidótanácsának elnökeként intézte a halálba indulók ügyeit. A tapolcai és zalaegerszegi gettóból rokonainak küldött levelei a vészkorszak megdöbbentő dokumentumai. 63 évet élt.
Műveiből: – Építő iparunkról. = TL., 1910. január 30. 1–2 p. –
Irodalom: – A tapolczai iparhatóság. = TL., 1911. február 19. – Községi képviselők választása Tapolczán. = TL., 1911. március 12. – Az Ipartestület közgyűlése. = TL., 1912. március 24. – A sümegi új zsinagóga. = BH., 1913. május 4. – Szabadiskola Tapolczán. = TL., 1919. május 10. – Építési direktórium. = TL., 1919. május 24. – A tapolczai iparoskör. = TL., 1929. május 5. – A Tapolczai Kaszinó tisztújítása. = TL., 1930. március 16. – Felrázták tespedéséből a TIAC-ot. = TL., 1930. május 24. – A TIAC közgyűlése. = TU., 1931. január 11. – Nem szabad éhezőnek lenni. = TL., 1931. december 12. – Templomszentelés = TL. 1936. október 10. – A járási ipartestület közgyűlése. = TL., 1938. március 19. – Z. Karkovány Judit: Hiányjel. Fejezetek a balatonfüredi zsidók történetéből. Kiad. : Balatonfüred Városért Közalapítvány. 43. sz. Balatonfüred, 2008. –
BUDAVÁRI JÓZSEFNÉ, PUKLICS ANNA női szabó mester
(Sümeg, 1903. június 04. – Tapolca, 1962. július 12.)
Puklics Zsigmond és Holler Irma második gyermeke. Elemi és polgári iskoláit Sümegen végezte, majd varrónőnek tanult. Az 1920-as években a család Tapolcára költözött a mai Vörösmarty és Bem utca sarkán lévő házba. 1925-ben házasságot kötött Schweidler Gyula férfiszabó mesterrel. Egy leánygyermekük született. 1929-ben elváltak, de ő maradt édesanyjával és kislányával a tapolcai házban. Mint varrónő dolgozott, mindnyájan az ő keresetéből éltek. Az 1930-as évek elején ismerkedett meg Budavári Józseffel, a vívóedzővel. 1933-ban kötöttek házasságot. Budapestre költöztek, ahonnan 1935-ben jöttek vissza Tapolcára. A második házasságából egy fiú és egy leány gyermeke született. Szeretett és tudott is varrni. Akár a tehetősebb polgároknak készített új ruhákat, akár a szegényebbeknek végzett javításokat, azt egyforma odaadással csinálta. A „kuncsaftok” mindig nagy megelégedéssel fogadták az elkészült ruhát. Követte a korra jellemző divatirányzatokat, rendszeresen Budapestről szerzett be divatlapokat, minőségi kelméket, kiegészítőket. Ezekben az években az egyik leginkább foglalkoztatott varrónő volt Tapolcán. Az 1950-es évek elejéig nagylánya, első gyermeke dolgozott vele, amíg férjhez nem ment. Így neki is megtanította mindazt, amit egy jó varrónőnek tudnia kell. Szép számú megrendeléseinek csak úgy tudott eleget tenni, hogy a háztartási munkát édesanyja látta el. Élete utolsó éveiben keze lebénult, ezért már nem varrhatott. Hatvan éves korában, otthonában hunyt el. A tapolcai régi temetőben nyugszik férjével együtt.
Irodalom: – Horváth Erzsébet, N.: Tapolcai mesterek és mesterségek. Tapolca, 2015. 346 p. –
BUDAVÁRI (BEZETA) JÓZSEF vívóedző
(Tapolca, 1907. február 21. – Tapolca, 1980. október 14.)
Ősei itáliai eredetűek, több generáció már Tapolcán élt. Apja, Bezetta József az első világháborúban szerzett sebesülésébe halt bele. Félárván maradt gyermeke a polgári fiúiskola elvégzése után szíjártó-inas lett. 1925-ben Budapestre került, ahol előbb építkezéseken dolgozott, majd jelentkezett a Magyar Királyi Honvédségbe. Itt 1935-ig szolgált utóbb, mint szakaszvezető. Katonaévei alatt aktív sportéletet élt. Volt sportlövő, vívott, atletizált és ökölvívással is foglalkozott. Vívó és atlétikai versenyeken többször állt dobogóra. A Honvédségnél sportoktatói tanfolyamot végzett és edzői oklevelet szerzett. 1935-től ismét Tapolcán élt a Vörösmarty és Bem utca sarkán (később lebontott) házukban. Sümegi leányt Puklics Annát vette feleségül. A vasúnál helyezkedett el kezdetben, mint segédmunkás. Később különféle szaktanfolyamokat eredményesen elvégezve mind magasabb beosztásokat töltött be. Végül motorvonat-vezető vasúti tiszt lett. Tapolcai éveit végig kísérte a helyi sportélet fejlesztésének szándéka. Először kispuska sportlövő-edzéseket vezetett, de 1937-től minden erejét a vívószakosztály keretében kamatoztatta. Eredményes munkáját néhány év alatt tanítványai eredményei igazolták. Ennek is köszönhető, hogy 1940-től már országos vasutas vívóbajnokságokat tartottak Tapolcán. 1945.-ben elvállalta az újjáalakuló TSC vívó szakosztályának vezetését. A háborús évek majd az azt követő időszak sanyarú viszonyai akadályozták, hogy eredményeit kiteljesíthesse. Szigorúan következetes, de emberséges, segítőkész alakjára még ma is sokan gondolnak szeretettel. 73 évesen hunyt el. Sírja a régi köztemető I. parcellájában van.
Irodalom: – Vívás. = TV., 1942. december 5. ¬ – Vívás. = TV., 1943. március 27. – Vívás. = TV., 1944. június 24. – Június 10: a TSC alakuló közgyűlése = SzÉ. 1945. június 2. – Hangodi László: In memoriam B. J. = Új TU. 2007. február –
BUDAY FLÓRIÁN káplán
(Rábapordány, 1892. december 28. – Pápateszér, 1951. szeptember 22.)
Szülei földművesek voltak. A gimnázium I-II. osztályát a soproni, a III-VIII. osztályát a győri bencéseknél járta. 1913-ban érettségizett. A szeminárium elvégzése után pappá szentelték 1917. június 6-án. Káplán volt Zalapetenden, majd Zalamerenyén. 1918. június 29-től pedig Zalaszentgróton. Közben ideiglenes adminisztrátor volt Zalaszentivánban. A kommün végóráiban 1919. június 6-tól Tapolcára helyezték káplánnak Engelhardt Ferenc plébános mellé. Itt lett tagja a Balatoni Társaságnak. Négyévi tapolcai szolgálat után Veszprémbe helyezték 1923. szeptember 20-tól, ahol először karkáplán, majd alkántor, később székesegyházi sekrestyeigazgató, az Egyházmegyei Nyomda igazgatója 1927-től. Zsinati vizsgát tett 1926. június 9-én. 1928. február 25-től plébános lett Babócsán. 1940-től püspöki tanácsos, 1943 júniustól a görgetegi kerület esperese. 1946. január 15-én plébános lett Pápateszéren. Rövidesen betegeskedni kezdett és példás türelemmel viselt, hosszas betegség után 59 éves korában elhunyt. A pápateszéri temetőben nyugszik.
Irodalom: – Pfeiffer – Áthelyezés. = TL., 1917. június 17. – BÉ.1921. – Egyházmegyei hír. = TU., 1928. március 2. – Gyászjelentés –
BUDAY LAJOS rajztanár
(Kapuvár, 1876. szeptember 8. – Budapest, 1954. november 20.)
Szülei Buday György és Horváth Terézia. Tanulmányait a székelyudvarhelyi állami reáliskolában végezte, majd beiratkozott a budapesti Képzőművészeti Főiskolára. Itt 1899-ben kapott oklevelet. Első tanári munkahelye Turócszentmártonban volt, majd rövid időre Gyergyószentmiklósra helyezték. A tapolcai polgári fiúiskolához 1901-ben helyezték. Itt tanította a mértani és szabadkézi rajzot és a szépírást. Miniszteri engedély alapján 1912 áprilisától olajfestészeti tanfolyamokat nyitott olyan tanulóknak „kik a festőművészet iránt fogékonysággal bírnak.” A tanfolyamokon elkészült alkotásokat kiállításon mutatták be. Szaktanári és osztályfőnöki teendői mellett rajz- és kézimunka szertár őre és az Ifjúsági Segélyegylet vezetője volt. Aktívan részt vett a tapolcai leánypolgári iskola létesítéséért folytatott küzdelemben, amiért 1910-től az iskola gondnokságába választották. 1903-tól a Tapolczai Lapok külső munkatársának számított. 1911-ben Türjén nősült, felesége Prácser Paula volt. 1914 októberétől katonai szolgálatot teljesített a nagykanizsai 20. népfölkelői gyalogezrednél, ahonnan betegsége miatt leszerelték és 1915 szeptemberében újra elkezdte a tanítást. 1918 márciusában a nyíregyházi férfi-tanítóképző intézetbe, majd 1920-ban a pápai tanítóképzőbe helyezték vezető tanárnak. Távozását őszintén fájlalták. Szaktanári erényei mellett elismerőleg emlegették, hogy sokat fáradozott a kórházegylet életében, mint annak titkára, és a polgári lányiskola megteremtésében. Elmélyülten foglalkozott a rajzoktatás módszertani kérdéseivel. Több kulturális társaságnak, országos egyesületnek volt tagja. 1936-ban nyugdíjazták, de óraadó tanárként még hosszú évekig tanított. Nyaranta keszthelyi villájában fogadta barátait, tanítványait. 1947-ben Rákosligeten élt. Szívós szervezetét súlyos rákbetegség törte meg.
Műveiből: – Aesthetikai nevelésünkről. = TL. 1903. június 14. – 25 év. = PF Ért. 1908/909. I – IV. – Polgári leányiskola = TL, 1910. március 6., május 1., május 15., július 3. – Kulturmozgalom. = TL., 1910. május 15. – Kinevezés. = TL., 1918. március 17. –
Irodalom: – Gulyás – Deák – PPL – VÉL – Kinevezés = TV. 1900. július 29. – Mélyen tisztelt olvasóközönség! = TL., 1903. január 11. – Rajzkiállítás a helybeli polgári fiúiskolában. = TL., 1906. június 24. – Rajzkiállítás. = TL., 1914. június 21. –
BUDAY LAJOS GYÖRGY tanár, festőművész
(Tapolca, 1911. december 21. – Pécs, 1965. június 4.)
Régi Tapolcai família sarja. Apja Buday Lajos polgári iskolai tanár, anyja Prácser Paula. Elemi és polgári iskolába Tapolcán járt. Később a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Mestere Réti István volt. Az általa közvetített nagybányai eredmények tartósan befolyásolták Buday festészetét. 1936-1948-ig a pápai Állami Tanítóképző Intézet művésztanára. 1948-1956-ig a Pécsi Pedagógiai Főiskola, 1956-1961-ig a Szegedi Pedagógiai Főiskola tanszékvezető tanára. 17 kiállításon szerepelt, négy önálló kiállításáról tudunk. Sok cikke és tanulmánya jelent meg a művészeti és pedagógiai szaklapokban. Gyógyíthatatlan betegsége miatt vált meg életétől. Sírja Pécsen található.
Műveiből: – A táblai rajz fontossága a tanításban. = NL., 1940. 17.sz. 743-744 p. – Szemelvények a táblai rajz módszeréből. = MT. 1941. 1.sz. 14-17 p. –Magyar rajzoktatás 100 éve. (1800-1900.) In. Szegedi Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. –
Irodalom: – Deák – Gulyás – PPL. – VÉL – Szelesi Zoltán: Szeged képzőművészete. Szeged, 1975. – Gyászjelentés 1965. június 4. –
BUDINSZKI LAJOS kádár
(Gyulakeszi, 1885. – Németország, 1940 körül)
Nagyszülei Lengyelországból vándoroltak hazánkba, majd Gyulakesziben telepedtek le. Apja Budinszki Ferenc. Fiát Budinszki Lajost a katolikus elemi népiskola elvégzése után kádárinasnak adta. A szakma elsajátítása után Gyulakesziben, Budapesten és tapolcai kádároknál volt alkalmazásban. Feleségét Szerenkó Máriát is Budapestről hozta. Az 1910-es évek elején csatlakozott a vidékünkön is szervezkedő szociáldemokrata párthoz, ahol kisebb megbízatásokat vállalt és részt vett a párt mozgalmi munkájában. 1919. áprilisában Gyulakesziben a helyi munkástanács élére került, és küldöttként delegálták a járási munkástanácsba. Itt megválasztották a járási intézőbizottság elnökének, így Kerékjártó Kálmán közvetlen helyettese lett. Hozzá tartozott a főszolgabírói hivatal ügyintézésének ellenőrzése. Bár Polgár Ferenc főszolgabírót meghagyta hivatalában, a döntésekről maga rendelkezett.
A kommün bukásakor a csobánci pincékben bújt meg. 1920. május elején távollétében 6 hónapi fogházra ítélték, majd 1920 szeptemberében internálása végett körözést adtak ki ellene. A várható megpróbáltatások elől feleségével együtt Ausztriába szökött. Grácban telepedett le, gyermekei is ott születtek. Később Németországba költözött, és ott is halt meg. Felesége 1940-ben haza kívánt települni, de Gyulakeszi község képviselőtestülete nem járult hozzá illetőségi bizonyítványának kiadásához.
Irodalom: – Táboros Sándor – Marton László: Kerékjártó Kálmán élete és forradalmi tevékenysége. Mezőcsát, 1969. – Elítélt kommunisták. = TU., 1920. május 9. – Körözvények. = ZHL., 1920. 41 sz. –
BULCSÚ horka
(? – Regensburg, 955. augusztus 15.)
Születésének időpontját és helyét nem ismerjük. Valószínűsíthető, hogy a honfoglalás után, már a Kárpát medencében látta meg a napvilágot. Apja Kál, aki a magyar törzsszövetség harmadik legerősebb törzsének volt a vezetője a horka (karkhasz) méltóságot viselte. Ez országbírói tisztséget jelentett, amely Kálról Bulcsúra szállt. Más forrásokban Bogát fiaként említik. A forrásokban fennmaradt Vérbulcsú név minden bizonnyal a „vérbírói” szerepkörből eredeztethető. Szállásterületük a Balaton-felvidéken volt, amiről a Kál nevű falvak tanúskodnak. A Tapolca környéki ásatások is valószínűsítik itteni jelenlétüket. Bulcsú már apja életében részt vett a hadjáratok vezetésében és a 940-es években már önállóan is, gyakran évente indított ilyeneket előbb Bizánc ellen, később nyugatra. E hadjáratok főleg zsákmányszerzés miatt indultak, néha megelőző céllal, nehogy a potenciális ellenfelek túlzottan megerősödjenek. 954-ben alvezérével, Lehellel indultak kalandozó hadjáratra Nyugat Európába. A magyarokat ekkor I. Ottó német császár ellen lázadók hívták be, de elálltak tervüktől és a seredet tovább irányították nyugatra. A hadjáratban Bulcsú feldúlta a német területek egy részét, a mai Belgium területét, Frankföldet, Franciaországot és Itálián keresztül tért haza. 955-ben a bajorok keltek fel Ottó ellen és ők is a magyarokhoz fordultak segítségért. A több magyar törzs katonáiból összeállt sereg élére Bulcsú állt, akit a korabeli források királynak (rex) neveztek. A sereg végigdúlta Bajorországot, és betörtek a sváb területre is. Ostrom alá vették Augsburg városát, de nem sikerült elfoglalniuk. I. Ottó a város felmentésére indult és 955. augusztus 10-én a Lech folyó mentén megütközött a magyarokkal. A magyar sikerekkel indult csata végül a fegyelmezettebb német had győzelmét hozta. Bulcsút alvezéreivel együtt 955. augusztus 15-én Regensburgban kivégezték. Ezzel leáldozott a kalandozó hadjáratok ideje, a magyarság rákényszerült a letelepedésre és a nyugati mintájú állam megszervezésére.
Irodalom: – Hadvezérek, hősök, katonák a magyar történelemben. – Somogyi Győző: A hősök arcképcsarnoka. Bp. 1996. – Padányi Viktor: Vérbulcsú. Ausztrália, 1955. – Régi dolgok. = TL., 1917. január 21. –
BULLA ANTAL dr. járásbíró
(Alsókubin, 1866. – Pozsony, 1940. körül.)
Apja id. Bulla György 1848/49-es honvédhadnagy járásbíró volt Árva vármegyében. Anyja Florek Antonia. Gimnáziumi tanulmányai után jogakadémiát végzett. Később doktorált. A 19. század utolsó évében Duzs Lajos halála után a fővárosból helyezték Tapolcára a Járásbíróság vezetésére. „Jóval a háború előtt bíráskodott itt. Magas szép szőke ember volt, kívülről európéer, akcentusában tót. Sokan szerették, mert kedves ember volt ő is meg a felesége is.” A súlyos betegségben elhunyt Gombás Antal vezető járásbíró utódjaként Budapestről helyezték Tapolcára. Ott a VIII-X. kerületi törvényszék albírája volt. A tapolcai járásbíróság tényleges vezetését 1899. április utolsó hetében vette át. Itt rögtön belevetette magát a munkába és számos újítást, feszesebb ügyintézést honosított meg a bírósági munkában. Tisztsége engedte kereteken belül részt vett a városka formálódó közéletében. Ő szövegezte pl. az állami tisztviselők lakbére ügyében 1900 októberében a kormányhoz küldött memorandumot. Hivatali reformjaival több haragost is szerzett, akik közül legtöbbet és legkitartóbban a korábban félreállított Polgár Béla egykori szolgabíró támadta. A gyakran becsületsértést jelentő gyanúsítgatások, rágalmazások elől menekülve 1904-ben áthelyezését kérte. Előbb Rózsahegyre, majd Gyulára, később Selmecbányára és Pozsonyba helyezték. Felesége Lehoczky Elma volt. Selmecbányán született lánya, aki Bulla Elma néven vonult be az európai színháztörténelembe. 1939.-ben még feleségével együtt Pozsonyban éltek.
Irodalom: – KMKA – Horváth Zsolt: Jogszolgáltatás Zala megyében a polgári korban. (1872 – 1945) Zalaegerszeg, 1999. – Bírói kinevezés. = TV., 1899. április 2. – B. A. az újonnan kinevezett tapolczai kir. járásbíró a jövő hét folyamán foglalja el hivatalát. - = TV., 1899. április 23. – A tapolcai kir. járásbíróság ügybeosztása. = TV. 1900. január 1. – Az állami tisztviselők. = TV., 1900. október 28. – Áthelyezés. = TL., 1904. április 17. – Áthelyezések. = TL., 1904. május 8. – Monstre sajtótárgyalás Győrött. = TL., 1904. június 26. – Bulla de nem arany. = Szálló Levelek, 1904. szeptember 15. – Rácz György: Bulla Elma. Bp., 1941. – Bulla Manci sztár lett Reinhardtnál. = TL., 1930. január 19. –
Dr. BURJÁN IMRE orvos
(Tapolca, 1901. augusztus 9. – Tapolca, 1953. május 7.)
Édesapja id. Burján Imre az 1949-ben bekövetkezett államosításig volt bérlője a város tulajdonában levő közkedvelt vasúti vendéglőnek. Édesanyja Gamper Mária. Elemi iskola osztályait Tapolcán végezte. Orvosi diplomáját a budapesti Orvostudományi egyetemen szerezte, majd megpályázta és elnyerte a községi orvosi állást, amit haláláig betöltött. Emellett a Stefánia gyermekgondozó orvosa is volt. Tapolcai generációknak volt igazi háziorvosa. A II. világháború idején hadikórházban teljesített katonai szolgálatot. Édesapja után vitézi címet kapott. Kivette részét a település társadalmi életéből. A fénykorát élő TIAC futballcsapatának szakosztályelnöke tisztséget töltötte be. A tapolcai szimfonikus zenekarnak, prímhegedűse volt. 1937. augusztus 7-én kötött házasságot Tapolcán Haán Klárával, a házasságból két gyermeke született: Attila (1938) és Judit (1942). Az 1945. július 18-án megalakult első községi önkormányzat kórház bizottságában kapott feladatot. Gyógyíthatatlan betegsége csak 52 évet engedélyezett neki. Nevét őrzi a tapolcai gyermeksegítő alapítvány. Sírja a tapolcai temetőben van.
Irodalom: – Doktorrá avatták. = TU., 1927. február 4. – A TIAC egy éve. = TL. 1931. július 11. – Megalakult a községi önkormányzat. = SzÉ., 1945. július 28. –
BURJÁN IMRE vendéglős
(Kispirit, 1873. november 18. – Tapolca, 1944. április 8.)
Burján Károly és Gergölits Zsófia gyermeke. Alapos szakmai képzésben részesülhetett. Gamper Máriát vette el feleségül. Az 1890-es években a főtéri Wolf kávéház népszerű főpincére volt. Az igyekvő, szolgálatkész főpincér 1901-ben önállósította magát. Újságközleményben tudatta, hogy „A vasút mellett levő vendéglőt megvettem, és azt 1901. évi január 11-én megnyitottam.” Ennek a vendéglőnek, melynek valószínűleg csak a bérleti jogát szerezte meg, a jó hírneve gyorsan elterjedt. Nem csak Tapolcán, de szinte az egész Dunántúlon ismerték. A vasútállomás közelsége révén jelentős idegenforgalmat bonyolított le. Ez a ligeti zenés, barátságos kisvendéglő, ahol fénykorában Horváth Marci legendás zenekara játszott, igen kedvelt társas szórakozóhelye volt a régi Tapolca polgárainak. Jó konyhája, kellemes környezete miatt a különféle egyesületek is előszeretettel használták fel összejöveteleikhez. Az épület ma már nem áll. Az első világháborúban 1916-tól a 20 népelkelő gyalogezred őrmestereként teljesített harctéri szolgálatot a háború végéig, ekkor több kitüntetéssel szerelt le. Mind a vörös-, mind a fehérterror időszakát szerencsésen átvészelte. 1930-ban háborús emlékéremmel tüntették ki. 1924-ben és 1931-ben községi elöljárónak is megválasztották és dolgozott a közüzemi bizottságban. Súlyos betegségében 71 évesen hunyt el. Sírja Tapolcán van.
Irodalom: – Mayer Dénes: Tapolca ipara és kereskedelmének kialakulása. [Kézirat] Tapolca, 1989. – DCL 1929 – Vendéglő átvétel. = TV., 1900. december 23. – A vasúti vendéglő építése és bérbeadása. = TL., 1908. november 1. – A magyar nóta diadala. = TU., 1928. augusztus 19. – Háborús emlékéremmel kitüntetettek. = TU., 1930. szeptember 14. – Községi elöljárók választása. = TU., 1930 december 28. – Újjáalakultak a községi bizottságok. = TU., 1931. január 11. – Vitézzéavatás. = TU., 1935. június 21. – Halálozás. = TV., 1944. április 15. –
BÚS JÁNOS tanár, múzeum-pedagógus
(Zalapetend, 1920. november 10. – Tapolca, 2011. július 25.)
Szülei Bús János gazdálkodó és Tál Terézia. Alapiskoláit szülőfalujában végezte. Veszprémben a Piarista Gimnáziumban érettségizett 1941-ben. 1946-ban Bécsben és Salzburgban folytatott egyetemi tanulmányokat, ahol teológiát, filozófiát, pszichológiát és pedagógiát hallgatott. Hazajőve, Veszprémben elvégezte a Tanítóképzőt, majd Budapesten a Pedagógiai főiskola matematika-fizika szakpárosítását. 1949-től 1954-ig tanár Kapolcson. 1954-1957-ig szakfelügyelő. 1957 és 1968 között Tapolcán művelődési felügyelő, majd gazdasági igazgató. 1968-1971-ig általános iskolai tanár. 1971-1981-ig a tapolcai Nevelési Tanácsadó vezetője. 1981-2000 között a Városi Múzeum Pedagógiai gyűjteményének vezetője Tapolcán. Innen ment nyugdíjba, de még ez után is évekig dolgozott. Szabadidejében sokat járta a környéket, főleg a régészeti lelőhelyeket kísérte figyelemmel. Hobbyja volt a helytörténet, annak szinte minden vonatkozása. Önzetlenül segített mindenkinek. Kutatásainak eredményeit nem maga dolgozta fel, azokkal rendre mások munkáit segítette. A régi tapolcai köztemetőben nyugszik.
Irodalom: – VKÉL – Kertész Károly: Elhunyt Bús János. = UTU 2011. augusztus –
BÚZA PÁL ökölvívó, rendőrtiszt
(Tapolca, 1915. június 29. – Szombathely, 1984. szeptember 9.)
Apja Búza József kádársegéd, anyja Kosztbár Szerafin. A félárva proletárgyermek gyötrelmesen nagy szegénységbe született bele. Apja korán meghalt. Elemi iskoláit Tapolcán járta ki, majd inasnak adták. Braun Antal kereskedőnél volt kifutó. Ifjú korában főleg alkalmi munkákból élt, de korán kitűnt jó fizikai adottságaival és ezért a sport felé fordult. Több sportággal próbálkozott, de igazi sikereit az ökölvívásban találta meg. Az 1930-as évek elején Tapolcán állt össze a Dunántúl egyik legerősebb ökölvívócsapata. E sikerek részese volt Búza Pál, aki e tájon alig-alig akadt őt legyőzőre. Pl. a későbbi olimpiai bajnok Harangi Imrét majdnem mindig megverte. Az országos vidéki bajnokságon un. veltersúlyban első helyezést ért el. A megélhetés kényszere miatt Budapestre ment, ahol 1939-ben állandó munkát kapott a csepeli Weiss Manfréd gyárban. Itt lett a kommunista párt tagja s Csepelen kapcsolódott be a háború és a német megszállók elleni partizán-mozgalomba. Csoportjuk Hűvösvölgyben részt vett a német megszállók elleni fegyveres harcban. 1945-ben a rendőrség tagja lett és a következő években több helyen is rendőrkapitányként tevékenykedett. 1956-ban karhatalmista parancsnokként Salgótarjánban részt vett a forradalom leverésében. 1964-ben történt nyugdíjazása után egy ideig Dunaújvárosban élt, majd Szombathelyre költözött. Megromlott egészségi állapota és rendőr alezredesként 69-évesen meghalt. Tetemét Szombathelyen a Jáki úti temetőben hantolták el.
Irodalom: – A ring. = TL., 1933. december 30. – Nagy és Búza az országos ökölvívóversenyen. = TL. 1935. április 20. – Kitűnően sikerült az olimpiai ökölvívókeret tapolczai versenye. Búza fölényes győzelme a válogatott Hidasi ellen. = TL. 1935. augusztus 10. – B. P. = Vas Népe, 1984. szeptember 12. – Gyászhír = Nszab. 1984. szeptember 1. – Gyászjelentés –
BUZÁS IMRE cukrász- és mézeskalácsos mester
(Tapolca, 1888. november 2. – Devecser, 1955. november 18.)
A Tapolcán igen kiterjedt Buzás família sarja. Szülei Buzás Ferenc és Csendes Róza. Itt végezte alapiskoláit majd kereskedelmet tanult. 1912-ben költözik Devecserbe és júniusban veszi át a Bodoky-féle, Baross utcai mézeskalácsot is készítő cukrász műhelyt és üzletet. Részt vett az I. világháborúban, 22 hónapot tölt az orosz és olasz fronton, kétszer sebesül. A háború után tevékeny szerepet vállalt Devecser közéletében. Választmányi tagja, majd pénztársa a Polgári Lövészegyletnek, egyházközségi képviselő. 1932-től választmányi tagja, 1941 és 1944 között elnöke a Polgári Olvasó Egyletnek. A Járási Ipartestületnek 1933-tól vezetőségi tagja, 1942-től elnöke. Később is gyakran járt Tapolcán, kapcsolatot tartott itt élő rokonaival.
Irodalom: – MIA 1929. – Tölgyesi József: Devecser társadalma a polgári korban 1867–1948. 1. A Polgári Olvasókör története. Devecser, 2002. –
BUZÁS (BERGER) DEZSŐ dr. ügyvéd, nyelvész
(Tolnanémeti, 1889. november 16. – Dachau, 1944. július 8.)
Apja Buzás (Berger) Móricz, anyja Rosenfeld Eszter. Gyermek és ifjúkoráról alig tudunk valamit. Jogi diplomát szerzett és nevét Bergerről Buzásra magyarosította. Ügyvédbojtárként került Tapolcára. 1907-ben ügyvédi irodát nyitott a városkában. Tapolcán nősült, Lessner Sámuel borkereskedő lányát, Zsenit (Eugénia) vette el. A baloldali eszmék erősen hatottak rá és bekapcsolódott a tapolcai szociáldemokrata párt munkájába. Hasznát vették nagy műveltségének, kiváló szónoki és szervező képességének. Az első világháborút tisztként szolgálta végig. Hazajőve csatlakozott a helyi tanácshatalom szervezőihez, először a községi Nemzeti Tanács bizottságaiba delegálták majd a direktórium elnöke lett. Tény, hogy e tisztségében többször is mérsékelni igyekezet a szélsőséges intézkedéseket, pl. az augusztusi túsz-szedésnél. Élesen szemben állt a klasszikus szociáldemokrata elveket szélső-balról torzító bolsevik irányzattal. A tanácshatalom bukása után 1919. augusztus 6.-ra virradó éjjel Siófokra hurcolták. A biztos haláltól ekkor egy véletlen mentette meg. A siófoki állomáson egy darutollas tiszt – volt háborús katonatársa – megismerte és elengedte azzal, hogy „most pedig tűnjetek el és meg se álljatok Bécsig!” Így tett és rövidesen a bécsi Lessner M. és fia borkereskedelmi cég alkalmazottjaként, egyik vezetőjeként dolgozott. Fiait, az 1913-ban született Józsefet és az 1915-ben született Istvánt magyarnak nevelte. Igen nagy súlyt helyezett arra, hogy anyanyelvüket ne felejtsék (hiszen német nyelvű iskolába jártak), otthon egymással csak magyarul beszéltek. A bécsi emigráció 1938-ig tartott, amikor amnesztiát kapott. Az Anschlussz után Tapolcára visszatérve újra megnyitotta ügyvédi irodáját, de tehetős, fizető kliensei nem nagyon voltak, így ingyen tanácsokat osztogatott a hozzá forduló szegény parasztoknak. Korábbi érdeklődését megújítva beleásta magát a magyar nyelvészetnéhány tárgykörébe. Főleg a sajtónyelv ill. a hazai joggyakorlat nyelvi problémái foglalkoztatták. Kutatásai és számos publikációja alapján a Magyar Tudományos Akadémia meghívta levelező tagjának, amelyet ő az akkor már érvényes zsidótörvények miatt, ezzel az indoklással köszönettel visszautasított. 1944. március 19-én a német megszállás napján Sopronkőhidán át Dachauba hurcolták, ahol gázkamrában pusztult el. Felesége a többi tapolcai zsidóval együtt az auschwitzi gázkamrában fejezte be életét. Emlékére 1948-ban a Zöldfa utcát Buzás Dezső utcának nevezték el, de 1991-ben visszaállították az utca régi nevét. Buzás Dezső nevét Tapolcán ma már csak az izraelita temetőben található áldozatok névsora őrzi.
Műveiből: – Újságolvasás közben. = M. Nyelvőr, 1907. 9. sz. 406-410 p. – A divat. = M. Nyelvőr, 1908. – Szentgyörgyhegyi szüret. = TL., 1909. január 31. – Az új polgári perrendtartás. =M. Nyelvőr, 1910. – Hogyan írjunk a népnek ? = M. Nyelvőr, 1910. – Újságírói divatok. = M. Nyelvőr, 1910. 4. sz. 183-184 p. – Az a választás. = TL., 1911. április 2. – A Falu a falun. = TL., 1911. szeptember 24. – Séta közben. = TL., 1913. január 5. – Vándorló pénzek. = TL., 1913. június 1. – Megint háború. = TL., 1913. július 6. – B.u.é.k. = TL., 1914. január 4. – Kaszinónk válsága. = TL., 1914. február 1. – A társadalom fertőjéből. = TL., 1914. március 15. – Háború! = TL., 1914. augusztus 2. – Sebesültek az állomáson. = TL., 1914. szeptember 6. – Kórházavatás. = TL., 1914. október 4. – Figyelmeztetés. = TL., 1919. március 29. –
Irodalom: – VÉL – Gulyás – Ungváry – Magyar név. = TL., 1907. január 27. – Esküvő. = TL., 1909. május 30. – Ügyészségi megbízott. = TL., 1909. december 5. – Az O.M.K.E. közgyűlése. = TL., 1912. szeptember 15. – Közgyűlés. = TL., 1919. január 5. – A szociáldemokrata párt. = TL., 1919. január 12. – Szabadiskola Tapolcán. = TL., 1919. május 10. – Választások. = TL., 1919. április 13. –