Találatok száma: 197
KAÁN KÁROLY erdőmérnök, államtitkár
(Nagykanizsa, 1867. július 12. – Budapest, 1940. január 28.)
Alap és középiskoláit szülővárosában végezte. A selmecbányai erdészeti főiskolán szerzett oklevelet 1888-ban. 1889-ben Besztercebányán állami erdész, 1907-ben erdőmester lett. 1908-tól a főldművelésügyi minisztériumban dolgozott. 1919-ben helyettes államtitkár és az erdő és faügyek kormánybiztosa, 1924-től nyugdíjazásáig államtitkár. Kulcsszerepe volt az Alföld átfogó fásításának elindításában, a fakitermelő vállalatok rablógazdálkodásának megfékezésében. Nevéhez fűződik az állami erdőigazgatás újjászervezése és a természetvédelmi törvény megalkotása. Fontos gazdasági és erdészettörténeti kutatásokat végzett. Alapító tagja és elnöke volt az Országos Természetvédelmi Tanácsnak, és az Országos Erdészeti Egyesületnek, az MTA levelező tagjává választotta. Gyakran járt vidékünkön és Tapolcán is, koordinálta a bazalthegyek védelméért folytatott harcot, csodálója volt a Szent György-hegy szépségének, természeti ritkaságainak. A Szent György-hegyi turistaház falán tábla őrzi emlékét.
Műveiből: – A természeti emlékek fenntartása. Bp. 1909. – Erdőgazdaságpolitikai kérdések. Bp. 1920. – A magyar föld. = Bp. 1928. – Természetvédelem és természeti emlékek. Bp. 1931. –
Irodalom: – MÉL – ZÉL – Emlékünnep a Szentgyörgyhegy kőzsákjainál. = TL., 1940. május 4. – K. K. emléktábla avatása a Szentgyörgyhegyen. = TL., 1940. május 11. – Emléktáblaavatás a Szentgyörgyhegyen. = TL., 1940. május 18. – K. K. = Erdészeti Lapok, 1941. – Tomka Ádám: Erdőgazdaság és természetátalakító fásítás Magyarországon. Bp. 1953. – Lessenyei Ferenc: K. K. szobrának felavatásához. = Erdő, 1958. 11. sz. – Szellei László: K. K. = Tudomány és mezőgazdaság. 1972. 6. sz. –
KADIC OTTOKÁR dr. geológus, barlangkutató
(Ópozova, 1876. július 29. – Budapest, 1957. február 28.)
Egyetemi tanulmányait Münchenben végezte. 1904-től a Földtani Intézet munkatársa volt. A magyar barlangi ősemberkutatás megalapítója. A Bükk hegységi Szeleta-barlangban 1906-ban kezdett ásatásával kezdődött a rendszeres hazai ősrégészeti kutatás. A budai várbeli un. ”Török-pincék” feltárását is ő irányította. Itt létrehozta az első magyar barlangmúzeumot. Megindította a Barlangkutatás c. folyóiratot. Megszervezte és hosszú időn át vezette a Magyar Barlangkutató Társulatot. 1928-tól a karsztgeológiai kutatások és a gerincesek tárgykör előadója a budapesti egyetemen. Elsőként javasolta a hazai barlangok fokozott védelmét, ugyanakkor bekapcsolását az idegenforgalom vérkeringésébe. Az 1920-as és 1940-es évek között sokszor járt Tapolcán. A magyar barlangkutatás eredményeiről évről évre elemzést és jelentést készített, amelyekből nyomon követhetjük a tapolcai tavasbarlang aktuális helyzetét is.
Műveiből: – A Balaton vidékének fosszilis emlősmaradványai. Bp. 1911. – A Balatonfelvidéki barlangok idegenforgalmi jelentőségéről. = Balaton, 1930. 8-9, 67-68 p. – A jégkor embere Magyarországon. Bp. 1934. – A harmincéves magyar barlangkutatás tudományos eredményei. = Barlangvilág, 1936. –
Irodalom: – Bertalan Károly: Dr. tudományos és népszerű dolgozatai. = Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató. 2. sz. 4-25 p. – Barlangkutatók Budapestről. =TU. 1925. november 13. – A Tavasbarlang új jövő előtt. =TV. 1941. november 29. – Kretzoi Miklós: Kadic Ottokár Dr. = Magyar Földtani Közlemények, 1957. –
KAJÁRI GYULA grafikus, festőművész
(Ősi, 1926. december 28. - Hódmezővásárhely, 1995. május 8.)
Gyötrelmes gyermekkora volt. 1935-ben a veszprémi Állami Gyermekmenhelyre került. 1941-től a Herendi Porcelángyárban vésnöktanonc. Itt formálódik művészeti érdeklődése. Néhány évi kemény fizikai munka után beiratkozik a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Miháltz Pál, Ék Sándor és Konecsni György tanítványa volt. 1953-ban végzett és Hódmezővásárhelyen telepedett le. Néhány évig itt a majolikagyár tervezője, művészeti irányítója. A kerámia művészi lehetőségei élete végéig foglalkoztatják. Közben új feladatokat keres magának. Többször jár és alkot Kecskeméten és Dunaújvárosban. Gyakran látogat vissza Veszprém megyébe. 1979-től sok időt töltött és dolgozott Sümegen. Művészetének rangját 1975-ben Munkácsy díjjal ismerték el. A 80-as évek közepétől egyre többet látogatott Tapolcára, ahol a város megfelelő élet és munkakörülményeket kínált számára. A Tapolcai Galéria emeletén számára biztosított vendégszobában tervezte újabb alkotói időszakát. Vázlatokat készített a környéken, foglalkoztatta a város Batsányi-hagyománya, elkészítette a költőházaspár portréját. Nagyon készült az 1995. évi Batsányi Emléknapokra, ahol képeivel először mutatkozott volna be a tapolcaiaknak. Éppen Hódmezővásárhelyről Tapolcára jövet lett rosszul. Sírja Balatonakali temetőjében található. Ősiben és Sümegen emléktábla őrzi emlékét. Halálát követő napon május 9-én a Tapolcai Galériában összegyűlt megrendült érdeklődőknek mutatták be a művész Batsányi és Baumberg képeit. Kajári Gyula nagy tehetségű jelentős művész volt. Sötét tónusai mögött a nehéz sorsú emberek szeretete, az élet igenlése és szépsége érzékelhető. Feszes szerkesztésű, drámai hatású szén- és krétarajzai rendszeresen sikerrel szerepeltek a hazai és külföldi kiállításokon. 1968-ban és 1999-ben Veszprémben, 1970-ben a Nemzeti Galériában volt egyéni kiállítása. 1966-ban és 1974-ben a Szegedi Nyári Tárlat díját kapta, 1975-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. Emlékének ápolására életre hívott Kajári Emlékalapítványban városunk is képviselteti magát.
Irodalom: – K. Gy. élete és munkássága. [Emlékalbum] Hódmezővásárhely, 1996. – K. Gy. bibliográfia. Összeáll.: Kőszegfalví Ferenc. Veszprém – Hódmezővásárhely, 1999. –
KÁL horka
(890-920 körül)
Bulcsu apja volt. Horka (kárchász) vagyis főbíró, és mint ilyen a honfoglaló magyarság harmadik fejedelme. Egyes források szerint a trónra lépő Zsolt mellé rendelt egyik kormányzó tisztét is ellátta. E méltóság örökölhető volt, így 920 táján Bulcsura szállt. Kál horka törzse a Nyugat-Dunántúlon foglalt szállásterületet, innen indították rettegett hadjárataikat. Jelenlétüknek a Tapolca környéki Kál nevű falvak a legékesebb emlékei. A horka méltóság, (horkáz, tárnok, tárkán, kár-khán, kárbíró, vérbíró neveken is említve) még egy ideig a letelepedett magyarságnál is jelen volt. Szent László 1092. évi III-ik törvényében még intézkedett róla, de később szerepe elhalványult majd teljesen eltűnt.
Irodalom: – Padányi Viktor: Vérbulcsu. Ausztrália, 1955. – Somogyi Győző: Hősök arcképcsarnoka. Bp. 1996. – Régi dolgok. = TL., 1917. január 21. –
KÁLMÁN ÁRMIN izr. elemi népiskolai igazgató
(Sárbogárd, 1887. november 13. – Auschwitz, 1944. július 8.)
Katz Zsigmond sárbogárdi kántor és Schőn Mária fia. 1909-ig maga is a Katz nevet viselte. Alsóbb iskoláit Sárbogárdon végezte, majd különböző jesivákon tanult. Pedagógiai képesítést szerzett és tanítani kezdett. 1910-ben jött Tapolcára, ahol az izraelita elemi népiskola tanítója majd igazgatója lett. Az igazgatói poszton Vázsonyi Izidort váltotta fel. 1913-ban feleségül vette a Klein Hermin tapolcai divatárusnőt. A székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred hadapródjelölt őrmestereként vett részt az első világháború csatáiban. A fronton többször kitüntették, később háborús emlékérmet kapott. Az orosz fodságból csak 1920-ban térhetett haza. Ezután Tapolcán folytatta munkáját. A tapolcai közélet mértékadó szereplője volt. Cikkeket írt az Izraelita Tanügyi Értesítőbe és a Tapolcai Lapokba. Részt vett az 1929-ben kiadott Zsidó Lexikon szerkesztőbizottsági munkáiban. Eisenberg Géza távozása után, Halpert Salamon megérkezéséig, 1926-1928 között Tapolca polgári iskoláiban ellátta az izraelita hitoktatói teendőket. A deportálásig ellátta tanítói feladatait. Testvérével Katz Vilmos igazgató tanítóval és feleségével, az Izr. Jótékony Nőegylet helyettes elnökével együtt, – aki kalapüzletet működtetett Tapolcán – a holokauszt áldozata lett.
Műveiből: – A szünidő. = TL., 1913. június 15. – Az oroszországi fogoly. = TL., 1917. november 25. –
Irodalom: – Gulyás – Izr. Tanügyi Értesítő 1913. – Háborús emlékéremmel kitüntetettek. = TU., 1930. szeptember 14. –
KALMÁR IRMA MÁRIA tanítónő
(Tapolca, 1914. október 23. – Keszthely, 2003.)
Apja Kalmár Károly előbb MÁV raktárnok, később szövetkezeti igazgató volt. Édesanyja Szabó Mária. A róm. kath. elemi- és a polgári iskolát Tapolcán végezte el. A katolikus tanítónőképző intézet osztályait Pápán járta ki. 1938-tól a diszeli elemi iskola tanítónője lett. Nyugdíjazásáig tanította a diszeli gyermekeket. Gyermekszerető munkájáért nagyon kedvelték a diszeliek. Emellett népművelési előadóként jelentős kulturális tevékenységet fejtett ki. Vezetője volt a diszeli egyházi egyesületeknek. A település kedvelt személyisége, „mindenki tanító-nénije” volt. Sokat foglalkoztatta a község múltja. Kutatásainak összegzését 1954.-ben Diszel község monográfiája c. dolgozatban foglalta össze. Az 1980-as évek elején Keszthelyre költözött, ott hunyt el.
Irodalom: – MPKC – Szeghalmy – Lelkigyakorlat és az A. C. ülések = Zalamegyei Újság, 1943. március 29. – Tanítóválasztás. = TU., 1939. szeptember 18. – Kinevezések = TL. 1939. október 28. –
KALMÁR KÁROLY plébános
(Tapolca, 1912. november 5. – Kaposvár, 1968. június 19.)
Édesapja Kalmár Károly a tapolcai állomás főraktárnoka. Nővére Kalmár Irma diszeli tanítónő lett. Elemi iskoláit Tapolcán a gimnáziumot Keszthelyen a premontreieknél végezte. 1931. június 18-án érettségizett. A veszprémi szeminárium növendéke 1931-1936 között. Pappá szentelték 1936. augusztus 1-én. Káplán lesz Taszáron1936. június 21-től, Mezőszilason 1937, november 26-tól, Marcaliban 1938. október 9-től. Zsinati vizsgát tett 1940. májusában és 1941. novemberében. Káplán volt Kaposváron a Nagyboldogasszony plébánián 1943. szeptember 26-tól, plébános-helyettes Taszáron 1944. augusztus 1-től. Többször volt tábori lelkész 1940-1943 között. A Kaposvári Városi Kerület esperese volt 1959. augusztustól. Ott halt meg 56 évesen.
Irodalom: – Pfeiffer ¬ –
KALMÁR MÁRIA tanárnő
(Tapolca, 1914. augusztus 29. – ?, 2003.)
Szülei Kalmár Mihály vonatfékező és Pupos Irma. Pápán a Katolikus Tanítóképző Intézetben szerzett tanítói oklevelet. Pedagógiai feladatteljesítését 1933.-ban kezdte meg. 1939. október 18.-án a VKM 71.578–939 V. ü. sz. rendeletével a Mosonmagyaróvári M. Kir. Állami Polgári Leányiskolához helyezte. „Állását azonnal el is foglalta és megkezdte szép és nemes munkáját” Egyúttal óraadó helyettes tanárként működő tanerőt rendes tanárrá emelte. Itt mindjárt osztályfőnök is lett. Heti 23 órában szaktárgyait, magyart, németet és testnevelést tanított. Eredményesen vezette az iskolai sportkört.
Irodalom: – PLI.Ért. 1937/1938.–1939/1940. – PLI.Ért. Mosonmagyaróvár. 1939/1940. – Lelkigyakorlat és az A.C. ülések = Zalamegyei Újság, 1943. március 29. –
KAMARÁS LAJOS a városi villamos-üzem vezetője
(Szabadka, 1879. – Tapolca, 1952. szeptember 17.)
Szülei Krausz Béla és Petstüker Magdolna. Elektrotechnikai szakiskolát végzett, majd 1900-1904-ig a haditengerészetnél szolgált. Pályáját, mint elektrotechnikus kezdte meg a Deckert és Homolka cégnél, majd a Ganz és Társa Villamossági Rt.-nál mint építési és üzemvezető volt alkalmazásban huszonhárom éven át. Ez idő alatt a békéscsabai, kolozsvári, később a keszthelyi elektromos műveknél, mint kiküldött műszaki tisztviselő dolgozott. Ezután Zsombolyára került, ahol 12 éven át volt villamossági üzemvezető Közben az SMS Szigetvár cirkálón szolgált haditengerészként, az I. világháborúban pedig a szegedi 5. honvéd gyalogezred katonája volt. 1921-ben került Tapolcára a városi villamos művek vezetőjének. A tapolcai üzem 1906-ban épült és tulajdonosa a Tapolcai Villamos Rt. volt, amelytől a Ganz Rt. bérelte és működtette. 1917-ben a város vette át az üzemet, de a bérletet továbbra is meghagyta a Ganz-nak 1927-ig. Ettől kezdve egészen 1936-ig az üzem a város házi kezelésében volt és szakszerűség garanciájaként Kamarás Lajos alkalmazását átvették a Ganz cégtől. A tapolcai képviselőtestület mindenkor teljes bizalommal viseltetett iránta. 1936-ban ezt újra kinyilvánította. „Kamarás Lajos üzemvezetőnek, aki a Ganz-tól jött át a városi üzemhez és azt tizenöt éven át minden baj nélkül, jó anyagi eredménnyel vezette. Mintaszerű rend volt az üzemben, soha üzemzavar nem merült fel és a legmesszebbmenően szolgálta a közösség, és a község érdekét. Jó volt tudni őt e helyen e pozícióban…” 1936-ban a Balaton körüli távvezeték hálózat kiépítésekor az egyre gazdaságtalanabb nyersolajüzemű villanytelepet átadták a Balatonvidéki Villamos Művek Rt. használatába. Az új gazda Kamarás Lajost pozíciójában megtartotta. Tagja volt az Elektrotechnikai Egyesületnek. Gyakran tartott szakelőadásokat pl. a leventék számára. Felesége Grünwald Anna volt. Itt halt meg 73 éves korában. Nyugdíjba vonulása után visszavonultan élt Csobánc utcai házában. Sírja a tapolcai temetőben található.
Irodalom: – Z.vm.ism. – Békássy – A villanytelep racionalizálási tervei = TL. 1933. augusztus 26. – Átvették a villanytelepet – a tavasszal építik a Balaton körüli hálózatot. = TL. 1936. január 11. –
KANIZSAI JÓZSEF igazgató
(Tótszerdahely, 1926. október 8. – Tapolca, 2002. május 30.)
A zalai földműves-család gyermeke iskoláit szülőfalujában kezdte, majd Nagykanizsán a polgáriban folytatta. Néhány évi olajbányászkodás után a pécsi Bánya- Kohó- és Mélyfúróipari Középiskolába iratkozott be, melynek áthelyezése után 1951-ben Tatabányán szerzett aknászi oklevelet. Az iskola ajánlásával a MASZOBAL Rt. nyirádi bányaüzemébe került aknásznak. 1955-ben a nyirádi Bauxitbánya Vállalat igazgatója, majd a halimbai üzemmel történt összevonás után 1957-től a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat igazgatója lett. Ezt a tisztséget 1983 évi nyugdíjba vonulásáig folyamatosan betöltötte. Nevéhez fűződik a bakonyi bauxittermelés technológiai korszerűsítése és felfuttatása, a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat modern nagyvállalattá szervezése. A vállalat fénykorában a termelés meghaladta az évi kétmillió tonnát, a vállalat létszáma megközelítette a 3000 főt. Kulcsszerepe volt a vállalat központjának Tapolcára telepítésében, és így közvetve Tapolca 1966-évi várossá avatásában is. Nagyszámú bányász család Tapolcára telepítésével hozzájárult a város lakásépítkezéseinek felgyorsításához és a városi infrastruktúra megteremtéséhez. Elévülhetetlen érdemei vannak a strand, sportpálya, MMTK és más közhasznú létesítmények felépítésében. A gazdasági munka mellett több szakmai és társadalmi tisztséget is betöltött, mindenhol kitartóan képviselve a bauxitbányászat és Tapolca érdekeit. Munkásságát sok kitüntetéssel ismerték el. 1978-ban Állami Díjat kapott. Nyugalomba vonulása után visszavonultan élt, egészsége megromlott. Örömére szolgált, amikor 1997-ben megkapta a Tapolca díszpolgára címet. 76 évesen hunyt el. Jelképi értékű, hogy a Bakonyi Bauxitbánya Kft. és Tapolca város is saját halottjának tekintette. Ünnepélyes bányásztemetésen búcsúztatták, a tapolcai új köztemető díszsírhelyében nyugszik. Érdemeit a tóparti Panteonfalon emléktábla hirdeti.
Irodalom: – Andrássy Antal: Életpályák. Vörös utakon. = Napló, 1984. március 11. – Tamás István: Két igazgató története. = Népszabadság, 1986. április 4. – Bertha Bulcsu: A csoda minősége. = Élet és Irodalom, 1978. november 18. – 25 éve a vállalat élén = Bauxit, 1980. július – Elköszönő = Bauxit, 1983. október – Magas kitüntetés adományozásával búcsúztatták vállalatunk első igazgatóját: K. J.-t – Prominent Hungarians 5. Ed. Bp., 1991. – Kertész Károly: Város és vállalat. Tapolca, 1997. – Kiss Károly: „Az ember bányász lévén nem tudja megtagadni önmagát.” = Pikoló, 1999. április 9. – Gyászhírek. = Napló, 2002. május 31. – Kertész Károly: In memoriam K. J. = Új Tapolcai Újság, 2002. június. – K. J. = BKL Bányászat, 2002. 4. sz.
KÁPLÁN HENRIK helyettes kántor, sakter
(Sadów, 1860. körül – USA, 1930. körül)
Sziléziában, sokgyermekes izraelita családban született, iskolái elvégzése után, számos állomáshelyen időzve onnan vándorolt be. Nyilvánvalóan a nyomor elől menekülve és a szabad vallásgyakorlás reményében. Több észak-magyarországi hitközségnél is próbálkozott, végül Tapolcán telepedett le, ahol szolgálatait a tapolcai zsidó hitközségnek ajánlotta fel. Az 1880-as évek végén feleségül vette a Nyitra megyei, galgóci születésű Lőwi Rozáliát, akitől Tapolcán, Posta u. 2. sz. alatti lakásukban sorra születtek gyermekei. Zenei képzettségét nem ismerjük, de valószínűleg főként csak a zsidó egyházi zene autodidakta ismeretére korlátozódhatott. Az 1890-es évektől már csak helyettes kántorként segédkezett a zeneileg képzettebb Grünberger Bernát mellett. Munkájának nagyobbik részét az izraelita vallásban fontos sakter, azaz metsző tevékenység tette ki. Képesítést szerzett a vallási előirásoknak megfelelő rituális vágások végzéséhez. Gyakran ő végezte az izraelita vallású fiúgyermekek születése utáni nyolcadik napon esedékes un. circumcisiot. Csekély hitközségi fizetéséből és egyéb, csip-csup jövedelmeiből nem tudta egyre népesebb családját eltartani, ezért még az első világháború előtt egész családjával együtt kivándorolt az Egyesült Államokba. Ott iskoláztatni tudta gyermekeit, akik közül többen fényes tudományos, zenei, üzleti, stb. karriert futottak be.
Irodalom: – Györe –
KÁPLÁN JÓZSEF dr. fizikus, egyetemi tanár
(Tapolca, 1902. szeptember 8. – Los Angeles, 1991. október 3.)
Apja Káplán Henrik, az sziléziai Sadówból bevándorolt sokgyerekes szegény zsidó sakter és kántor volt, aki 1910-ben a nyomor elől 11 gyermekével kivándorolt az Egyesült Államokba szerencsét próbálni. A gyermekek még Tapolcán jártak iskolába. A felsőbb iskolákat már kint végezték el, munka mellett, nagy szorgalommal. Kaplan Joseph (esetenként John) karrierjéről Diskay József a híres énekes számolt be, miután 1929-ben találkozott a két tapolcai fiú. „Káplán József dr.-t a California egyetemre fizika professzornak hívták meg. Józsi meglátogatott. Jól beszél magyarul még, mert a zsidó sakter itt Amerikában is magyarnak nevelte őket. És az itt is nagy szó ám, hogy egy bevándorolt magyar zsidó egyetemi tanár lesz! Most 26 éves és mielőtt idejött a John Hopkins egyetemen (a világ egyik leghíresebb egyeteme Baltimorban) és a Princetown egyetemen volt egy-egy évig professzor. Most a Rockefeller Intézet akarta egy évre Európába küldeni teljes fizetéssel, de inkább itt fogadta el a tanári állást az University of S. Californiánál Az összes amerikai lapok egy időben írtak róla, mint híres fizikusról. Az öccse szintén fizikus, és az egész család tehetséges. Néhányuk jó muzsikus, a lányuk kiváló zongoraművésznő. Otthon ezt nem érhették volna el.” 1940-1970-ig az egyetem professzora. 1970-től nyugdíjasként különféle kutatási témákon dolgozott. Népes családot alapított, és tudományos pályája is töretlenül fejlődött tovább. Szakkönyveket írt, tudományos folyóiratokban publikált. Egy időben atomfizikusként figyelt fel a világ nevére, később a geofizika felé fordult érdeklődése. Tanácsadója volt a NASA-nak. A sztratoszféra fizikája és kémiája úttörőjének számított. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, Megkapta pl. a Fleming-díjat, a Hodgin Érmet és számos egyetem díszdoktorává avatták. Az Amerikai Fizikai Társaság titkára volt. Számos geofizikai nemzetközi bizottság elnökévé választották. Eisenhower és Nixon elnök tanácsadója volt. Az 1980-as években még jó egészségnek örvendett. Káplánék emlékét egy 1987-ben, hazalátogatásuk alkalmából itt hagyott névjegyük őrzi Tapolcán, amikor a régi iskolát, a templomot és a temetőt keresték fel. 89 évesen hunyt el. Halálát szívroham okozta.
Műveiből: – Across the Space frontier. 1950. – Physics and Medicine of the Upper Atmosphere 1952. – Great Men of Physics. 1969. –
Irodalom: – Györe – Tapolczai fiú karrierje Amerikában. = TL. 1929. április 14. – MNKK. 1992. –
KAPOSSY ENDRE dr. szerzetes tanár
(Diszel, 1865. november 7. – Zirc, 1949. június 23.)
Apja törvényszéki tisztviselő volt. A gimnáziumot Nagykanizsán és Egerben végezte. 1883. augusztus 27-én lépett be a cisztercita rendbe. A teológiát Zircen és a budapesti tudományegyetemen végezte, ahol 1891-ben bölcsészdoktor lett. 1892-ben görög-latin tanári oklevelet szerzett. 1890. augusztus 3-án Baján pappá szentelték. 1895-től Székesfehérváron gimnáziumi tanár, majd ugyanitt 1928-tól a Ferenc József Nőnevelési Intézet igazgatója. 1935-ben vonult nyugdíjba Zircre. 1936-ban Szentgotthárdon prior lett. Sírja a zirci temetőben található.
Műveiből: – Pausanias és útleírása, különösen mint műtörténeti forrás. Baja, 1890. – Útirajzok. Székesfehérvár, 1896. – Skandináviai útiképek. Székesfehérvár, 1898. – Röptében. Székesfehérvár, é.n. – Zobke: Aranyfalva. (németből ford.) Székesfehérvár, 1901. – A Balkán. Székesfehérvár, 1902. – A görög irodalom története. A gimnázium felsőbb osztályai számára. Székesfehérvár, 1907. –
Irodalom: – Szinnyei – Gulyás – Sziklay – MKL –
KAPRONCZAI JÁNOS mérnök, fűtőházfőnök, vasútigazgató
(Tapolca, 1934. december 28. –)
Apja Kapronczai István földműves, anyja Tóth Anna volt. Az esztergomi Bencés Gimnáziumban tett érettségi után Tapolcán a vasúton helyezkedett el, majd Budapesten közlekedésmérnöki diplomát szerzett. 1959. augusztus 1-én Budapest-Kelenföld Állomáson kezdett újra dolgozni. 1961. március 31-én Tapolca Állomásra helyezték, de tenni akarása és képzettségének hasznosítási vágya a fűtőházhoz irányították, ezért 1961. július 20-ától a fűtőháznál találjuk. 1963. július 2-tól vezető-mérnök, 1966. április 20-tól fűtőházfőnök volt. Itteni munkája elismeréseként 1974-ben Tapolcáért emléklapot és érmet kapott. 1974. június 1-jén a szombathelyi igazgatóságba helyezték igazgató-helyettesnek, majd 1983. február 1-től igazgatónak nevezték ki. A romló gazdasági helyzetben energiájának nagy részét a folyamatos üzemszervezés kötötte le. Részt kellett vállalnia leépítésekben, összevonásokban és létszámcsökkentésekben. Feletteseivel való konfliktusainak megoldásaként 1993. január 1-én posztjáról menesztették, majd 1993. július 1-én nyugdíjba helyezték.
Irodalom: – Százéves – Lovas –
KARÁCSONY (UNGER) KÁLMÁN dr. főszolgabíró
(Pacsa, 1873. május 23. – Budapest, 1935. augusztus 21.)
Szülei Unger János és Jandó Vilma. Gyermek és ifjúkoráról keveset tudunk. Nagykanizsán érettségizett 1890-ben. Iskolái elvégzése után mindjárt közigazgatási szolgálatba állt. A vármegyei közigazgatás igazi Joly Jokere volt. Unger (Karácsony) Kálmán néven 1895. október 1.-én lépett Zala vármegye szolgálatába. Először negyedaljegyző, majd 1895. december 17.-1897. május 3-ig harmadaljegyző, 1897. május 3-1897. október 4-ig szolgabíró az alsólendvai járásban. 1898. novemberétől 1899. novemberéig a perlaki járás szolgabírája. 1899. novemberétől 1900 decemberéig szolgabíró az alsólendvai járásban. Ez időtől Karácsony (Unger) Kálmán néven szerepel a nyilvántartásokban. 1900. december – 1909. február 8. között szolgabíró a sümegi járásban. 1909. február 8-tól Szentmiklóssy Gyula nyugdíjazásával megüresedett tisztségre „Zalavármegye törvényhatósági bizottsága egyhangú közfelkiáltással Karácsony Kálmán tb. főbírót választotta meg erre az állásra.” Azaz Tapolcára helyezték járási főszolgabírónak, akit itt jó híre megelőzött. A Tapolczai Lapok cikkírója idézi sümegi méltatóit. „Nemes ambíciójú, hivatásáért és a közönség hasznáért lelkesülő férfiú, sokoldalú tisztének minden csínját-bínját értő. Tiszta fej, erélyes kéz, nagy munkabírással, színarany igazságossággal.” A nagy várakozásnak Tapolcán is megfelelt. Rövid idő alatt bekapcsolódott a közélet problémáinak megoldásába. Pl. rendeletet alkotott a részegség megfékezésére és ez országszerte jó visszhangot váltott ki. Egy sor megoldatlan kérdést rendelettel szabályozott, mint pl. a legeltetés rendjét, a mezőrendőrség működését, az állategészségügy helyi szabályozását és a községek gazdálkodásának egyes kérdéseit. Felügyelő-bizottsági tisztséget töltött be a Tapolczai Takarékpénztár Részvénytársasággal Egyesített Kölcsönös Segélyző Szövetkezetben. Részt vett a kulturális mozgalmakban is. 1914-ben a kaszinó háznagyának kérték fel. Elnöki tisztséget vállalt a Tapolczai Színpártoló Egyesületben. Sajnálták, amikor 1914. szeptember 14.-től Keszthelyre helyezték főszolgabírónak. Ezt a tisztséget 1922. október 1-ig, nyugdíjazásáig töltötte be.
Nyugdíjazásának indokául hozták fel, hogy „A közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya ... a kommün alatt ... hivatali kötelességek megsértésével és botrányt okozó cselekményekkel elkövetett fegyelmi vétségben jogerősen bűnösnek mondotta ki.” Nyugdíjasként visszavonultan élt előbb Keszthelyen, majd Budán, Kruspér utcai lakásukban. Budapesti gyógykezelése alkalmával 62 évesen érte a halál. A rákoskereszturi temetőben nyugszik.
Irodalom: – Zm. Arch. – Szabadságra megy… = TL., 1908. június 28. – Mit írnak helyettes szolgabírónkról? = TL., 1908. július 26. – Főszolgabíró jelölés. = TL., 1909. január 10. – K. K. a tapolczai járás főszolgabírája. = TL., 1909. február 14. – Főbíránk figyelmébe. = TL., 1909. április 18. – Egy üdvös rendeletről. = TL., 1911. január 15. – A „Tapolczai Színpártoló Egyesület” = TL., 1911. április 9. – Új szolgabírák. = TL., 1914. szeptember 20. – Új főszolgabíró Tapolczán. = TL., 1914. szeptember 20. – Véghatározat. = ZHL., 1922. 46. sz. – Halálozás. = TL., 1935. augusztus 31. – Halálozás. = TU., 1935. szeptember 15. – Gyászjelentés –
KARDOS LAJOS postafőtiszt
(Tapolca, 1892. augusztus 31. –)
Apja Kardos (Kornfein) Lipót kereskedő, anyja Hoffmann Gizella volt. A tapolcai izr. elem iskola elvégzése után gimnáziumba járt. Érettségi után mindjárt a posta szolgálatába lépett. A postatiszti tanfolyam elvégzése után Tapolcán posta és távírda segédtiszt lett. 1916 januárjában posta és távírda-tiszté léptették elő. Még ez év nyarán un. Első osztályú tiszt lett. 1919-ben a Közalkalmazottak Tapolcai Szakcsoportjának ellenőrévé választották. A háború után újabb előléptetések következtek és postafőtiszti rangban a tapolcai postafőnök helyettese lett. Közel negyedszázados tapolcai szolgálat után 1929 nyarán Budapestre kérte áthelyezését. Itt egészen az 1940-es évekig a Teréz körúti 62. sz. postahivatal felügyelőjeként dolgozott. Későbbi sorsa nem ismert.
Tapolcán temették el.
Irodalom: – Györe – Névváltoztatás. = TV., 1897. március 7. – Kinevezés. = TL., 1916. január 16. – Előléptetés. = TL., 1916. június 11. – Postahivatalunkról… = TL., 1929. július 28. – Halálozás, = TL., 1930. május 31. –
KARDOS MÓR kereskedő
(Veszprém, 1872. január 7. – ?, ?)
Apja Kohn Bernát szűcsmester volt. Iskoláit Veszprémben végezte és kereskedősegédként dolgozott. Miután tapolcai leányt vett feleségül, ideköltözött és vegyes-kereskedelemmel foglalkozó cégét 1891 augusztusában bejegyeztette a megyei cégbíróságon. 1892. év elején méter- és divatáru-kereskedést nyitott a Fő utcán, a Fodor-féle házban. Tíz év múlva jelentősen kibővítette és korszerűsítette üzletét. Az utódjáról, a ma még Güns-féle háznak nevezett toronnyal díszített saroképületet emelettel bővítette és 1902. március 23-én nagy ünnepségen avatta fel. Ettől kezdve „Balatonmelléki központi áruház” néven reklámozta magát. Kínálata valóban jóval bővebb volt a korabeli kisvárosi divatboltokénál. A ruházkodási tömegcikkek mellett a legfinomabb importáruk széles választékát is forgalmazta. A közéleti mozgalmaktól távol tartotta magát. Választmányi tagja volt a tapolcai OMKE szervezetnek. Ma már nem tudjuk, hogy 26 évi sikeres kereskedés után miért adta el tapolcai üzletét. 1918 márciusában a helyi lap hasábjain bejelentette távozását. „Kardos Mór úr és neje Hoffmann Rózsa úrnő, elköltözésük alkalmával, 500 koronás alapítványt tettek a tapolcai izr. nőegyletnél, hadbavonultak özvegyeinek és árváinak támogatására.” Jó kereskedő volt. Utóda Güns Rezső, még az 1930-as évek végén is Kardos Mór utódaként reklámozta magát.
Irodalom: – Györe – ZML Cégjegyzék – Kardos Mór Tapolcán. = TV., 1893. június 17. – Újdonságok. = TV., 1893. szeptember 15. – Van szerencsém = TV. 1898. február 20. – Házavatás. = TV., 1902. március 30. – Balatonmelléki központi áruház. = TL., 1902. április 12. – Balatonmelléki központi áruház. = TL., 1903. április 12. – Kardos Mór = TL. 1903. október 4. – Az O.M.K.E. közgyűlése. = TL., 1912. szeptember 15. – K. M. és neje elköszön. = TL., 1918. március 10. – Nyilvános köszönetek. = TL., 1918. március 17. –
KARDOS ÖDÖN bankigazgató
(Nemesvita, 1887. április 8. – Auschwitz, 1944. július 8.)
Apja Kardos (Kornfein) Lipót tekintélyes nemesvitai, majd tapolcai kereskedő. Anyja Löbl Szerafin. A tapolcai izr. elemi iskola után a keszthelyi premontreiekhez járt gimnáziumba. Érettségi után hazajött és az akkor alakuló Tapolczai Gazdasági Takarékpénztár Segélyszövetkezetének lett pénzügyi gyakornoka. Az 1910-es évek elején már a bank könyvvezetője, majd főkönyvelője. Az 1920-as évektől Merkly Antal távozása után a részvénytársaság igazgatójának választották. Tapolca képviselőtestületének virilista tagjaként részt vett a településéletének irányításában. Fiatal éveiben egyik kezdeményezője volt a sportélet fellendítésének. A TIAC egyik alapítója és hosszú éveken át titkára volt. Feleségével, Weisz Rózsával együtt lett a holokauszt áldozata.
Irodalom: – Györe – Tapolcai Atletikai Clubb. = TL., 1909. július 11. – Meghívó. = TL., 1911. november 5. – Halálozás. = TL., 1930. május 31. –
KARDOS (KORNFEIN) LIPÓT kereskedő
(Nemesvita, 1857. szeptember 4. – Tapolca, 1930. május 24.)
Apja Kornfein József sárvári kereskedő, anyja Deutsch Róza. A kereskedő szakmát otthon tanulta, majd 1887-ben elvette Hoffmann Gizellát
Nemesvitai szatócsboltját ügyesen vezette. Tapolcán forgalmas rőfös üzlete volt. Fáradtságot nem ismerve rengeteget dolgozott. Példás családi életet élt, nagy gonddal nevelte és taníttatta fiait, akik közül Ödön bankigazgató, Lajos postafőnök lett. Halálát 74 évesen szívbénulás okozta.
Irodalom: – Névváltoztatás. = TV., 1897. március 7. – Halálozás. = TL., 1930. május 31. –
KARKOVÁNYI GYULA posta ellenőr
(Tiszaroff, 1879. február 22. – Budapest, 1945 körül)
Gimnáziumi tanulmányai elvégzése után 1899-ben a posta kötelékébe lépett be és mint kisegítő a Balatonszentgyörgyi p. u.-nál kezdte meg működését. Később Tapolcára helyezték át, ahol, néhány évig, mint kiadó dolgozott. Keszthelyen segédtiszti tanfolyamot végzett, melynek sikeres elvégzése után véglegesítették. Utána a budapesti központi távírdához helyezték át, majd később az anyagraktárhoz, s végül a távírda felszólalási osztályán dolgozott. 1914-1915-ben hadi szolgálatot teljesített a tábori távírdánál, mint Hughista. 1917 őszétől asz összeomlásig különböző tábori postáknál és beosztásban működött. Háború alatt írásbeli elismerésben részesült. Felesége Schwarcz Mária, aki négy gyermeket szült neki.
Irodalom: – A magyar posta monográfiája. Szerk.: Pap Lajos. Bp., 1939. –
KÁROLYI JÓZSEF gróf, főudvarmester
(Budapest, 1884. november 8. – Budapest, 1934. szeptember 10.)
Szülei gróf nagykárolyi Károlyi Gyula és erdődi Pálffy Geraldine grófnő. Károlyi Mihály miniszterelnök féltestvére. Felesége Wenckheim Margit grófnő lett. Jogi tanulmányait Budapesten és Münchenben végezte. Ezután bejárta egész Európát továbbá Észak- és Dél-Afrikát. 1910-ben kezdett aktívan politizálni, mint a nagykárolyi választókerület képviselője. A fehérvárcsurgói Károlyi hitbizomány ura és gondozója. 1917 és 1921 között Fejér megye főispánja. Fokozatosan vált konzervatív, legitimista politikussá. 1922-ben felkereste a száműzött IV. Károly exkirályt Mallorcán, Funchalban, majd Károly halála után elkísérte a családot Spanyolországba. 1930. év elején megvásárolta a Deym grófok lesencetomaji birtokát, mintegy 4000 holdat és azt átalakították családi hitbizománnyá. Ez időben többször megfordult Tapolcán is.
Műveiből: Madeirai emlékek. (Társszerző: Erdős Ferenc, Nyáry Zsigmond, Habsburg Ottóval) Fejér megyei Levéltár Közleményei.
Irodalom: – Hitbizományi birtok lett Lesencetomajból. = TL.1930. február 9. – Erdős Ferenc: Gróf Károlyi József a politikus. (1884–1934) –
KÁRPÁTI IMRE csoportvezető gépésztechnikus
(Ádánd, 1933. február 14. – Tapolca, 2015. február 18.)
A gépipari technikumot 1953-ban végezte el és 1953. július 1-én munkába állt a halimbai bauxitbányánál a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat jogelődjénél. Mindvégig ezen a munkahelyen dolgozott, ahonnan 1991. december 30-án vonult nyugdíjba. Többféle beosztásban is helyt állt, szakmai feladatait mindig maradéktalanul teljesítette. Munkáját, hűségét több kitüntetéssel ismerték el. Nyugdíjas éveiben társasházi képviselőként vállalt aktív szerepet környezete életében. Egyik elindítója volt a tapolcain társasházak korszerűsítési folyamatainak. Alapítója és elnöke volt a Tapolcai Társasház Egyesületnek. Lakótársai érdekében kimerítő tárgyalásokat folytatott az önkormányzattal, és a különböző közműcégekkel. Nemcsak tapolcai lakos volt, hanem részese is a város életének. 82 évet élt. Az új tapolcai köztemetőben nyugszik.
Irodalom: – Orbán Tibor: K. I. (1933-2015) –
KÁRPÁTI KÁZMÉR dr.
(Tapolca, 1926.január 16. - Sümeg, 1992. február 28.)
Vasutas édesapját hét éves korában elvesztette. Édesanyja özvegyi nyugdíjából és árvaellátásból nevelte, taníttatta. Elemi iskolába Tapolcán járt. A középiskola alsó tagozatát a keszthelyi premontrei gimnáziumban végezte. 1940-től Sopronban a M. Kir. Rákóczi Ferenc Honvéd Reáliskolai Nevelőintézet, majd 1942-től utóda a Honvéd Gyalogsági Hadapródiskola növendéke volt. Itt érettségizett 1944 tavaszán majd a következő héten már a 17/III. zászlóalj katonája volt. Ezredével rövidesen a frontra vitték. 1945. február 8-án, mint zászlós Lengyelországban esett szovjet fogságba. 1940. május 24-ig Leningrádban és környékén volt fogolytáborban. Itt megbízott parancsnokként igyekezett enyhíteni fogolytársai szenvedéseit. A lágerekben tökéletesítette német nyelvtudását és magas fokon sajátította el az orosz és más szláv nyelvek ismeretét. Hazatérve 1948. július 21-én kapott munkát a Diszeli Kőbánya Nemzeti Vállalatnál, mint bányamunkás, majd később szállításvezető, időmérő munkaszervező volt. Munkája mellett 196l-ben elvégezte a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet, majd pedig 1968-ban doktori szigorlatot tett. Ezt követően a környék bányáinak összevonása után a Középdunántuli Kőbánya Vállalatnál munkaügyi osztályvezetővé nevezték ki. Vállalatánál végzett munkája mellett több társadalmi funkcióban tevékenykedett. Az Országos Anyag és Árhivatal részére költségelemzéseket végzett, tagja volt a Veszprém Megyei Munkaügyi Döntőbizottságnak, a METESZ tagjaként a társaság keretein belül sok előadást tartott, tapasztalatcseréket szervezett, külföldi partnereket kísért. Néhány évig tanított a Tapolcára kihelyezett közgazdasági szakközépiskolai tagozaton. Az 1950-es években a TIAC futballcsapatának menedzsere volt. 1967-ben kötött házasságot. Számtalan magas állásajánlat ellenére hű maradt a tapolcavidéki kőbányászathoz. Az 1975-évi tanácsválasztásokon Tapolcán tanácstaggá ill. tanácselnök-helyettessé választották. Nyugdíjazásáig e tisztségben munkálkodott. Érdemeiért több kitüntetést kapott Többek között a Hevesi Gyula Érem, a Munka Érdemrend ezüst fokozata, és a Környezetünk Védelméért, Fejlesztéséért kitüntetés birtokosa. Súlyos betegsége 66 éves korában végzett vele. Sírja a Tapolcai temetőben van.
KÁRPÁTI (HAUCH) ENDRE tanár, igazgató
(Győr, 1840. november 11. – Győr, 1931. május 27.)
Apja dunai hajós volt. Az alreáliskola elvégzését követően tanítóképzőbe iratkozott be, amit 1856-ban fejezett be. Rábapatonán, majd Gyirmóton volt nevelő. 1859-től 1863-ig a tapolcai népiskolában tanított. Sajnos itteni munkásságáról nem maradtak emlékek. Ezután Szolnokra ment, majd 1864-65-ben Dunaföldváron, 1866-71-ben Felső-bányán működött tanítóként. Családnevét ekkor változtatta meg. 1870-71-ben Gmündben képzőintézeti tanárnak képezték ki. 1872-1876-ig Iglón tanított, itt tanári vizsgát tett és középiskolákra is megszerezte a szabadkézi rajztanításra képesítő oklevelet. 1876-ban a győri tanítóképző tanára lett. 1885-ben Lőcsére helyezték igazgatónak. 1889-ben betegsége miatt nyugdíjazták. Ekkor Győrbe költözött és a pedagógiai szakirodalom művelése töltötte ki életét. Cikkeket írt a Tanodai Lapokba, a Népiskolai Lapokba, a Népiskolába, a Népiskolai Tanügybe, a Lányok Lapjába, a Néptanítók Lapjába, a Kis Újságba, a Hasznos Mulattatóba, s Győri Közlönybe és más lapokba is. Népiskolai tankönyveket és segédkönyveket adott közre, ezeket a tapolcai népiskolában is használták. 1891-től haláláig szerkesztette és kiadta az Őrangyal c. képes gyermekújságot. Esetenként Faludy, Falusi János, Egy tanító, Endre bácsi álnevek alatt írt.
Műveiből: – Vezérkönyv a népiskolai irálygyakorlatok kezelésében. Pest, 1873. – Állatmúzeum. Szamosújvár, 1874. – Írómester. Szepes-Igló, 1875. – Számtani példatár. Hat füzet. Bp., 1873-1877. – Olvasókönyv a polgári és felsőbb leányiskolák I. és II. osztálya számára. Bp., 1885. –
Irodalom: – Szinnyei – Gulyás – Pallas –
KASTAL JÓZSEF plébános
(Tapolca, 1761. május 19. – Paloznak, 1810. január 1.)
A filozófiát Győrben, a teológiát Pozsonyban tanulta. 22 évesen, 1783-ban felvették a veszprémi szemináriumba. Pappá szentelték 1788. július 26-án. Karpap volt Veszprémben 1788. szeptember 12-től, majd alkántor ugyanott 1791-től. 1791. augusztus 31-től plébános volt Paloznakon. A francia háborúk idején kiütött „igen nagy ragadó nyavalának” esett áldozatul, amikor a beteg katonákat többször is ellátta Balatonfüreden, akiktől ő is elkapta a ragályt. Áldozatos szeretete és víg kedélye miatt az egész vidéken közkedvelt volt. A feljegyzések szerint más vallásúak is szerették.
Irodalom: – Pfeiffer –
KASZA IMRE káplán
(Nagykorpád, 1909. október 7. – Hévíz, 1982. január 19.)
A gimnáziumot Csurgón végezte el, 1930-ban érettségizett. A teológiát 1930-1935-ig Veszprémben hallgatta. Pappá szentelték 1935. június 23-án. Kisgörbőn lett káplán, majd 1936-ban Szőllősgyörökön, 1938-tól Csatáron, 1940-től Tabon, Csurgón, majd Nagykanizsán 1942-től. 1944-től Pápán a Szent István vértanú plébánián 1944-től. 1945-ben Tapolcára helyezték káplánnak. Itt hét évet szolgált Kiss István és Solymár István plébánosok mellett. Vezetője volt a tapolcai leányiskolában működő Mária kongregációnak és megpróbálta egybetartani a háborús években szétzilálódott kath. legényegyletet. 1952. szeptembertől kihelyezett káplán Révfülöpön. 1962. augusztus 21-től Nemesbükkön plébános-helyettes. Nyugalomba vonult és Hévízre költözött 1979. augusztus 1-én. 73 évesen hunyt el.
Irodalom: Pfeiffer – PLI. Ért. 1945/1946 –1947/1948. –
KASZAP ANTAL ÁRPÁD vendéglős, szállodás
(Budapest, 1867. február 22. – ?, ?)
Az 1880-as években jött a Balaton vidékére, mert itt jó lehetőségeket látott vállalkozásai jövedelmező működtetésére. Feleségével a diszeli születésű Fercsák Erzsébettel 1904. március 21-én kelt egybe Tapolcán. Felesége 56 évesen halt meg és a tapolcai temetőben nyugszik. Felesége 1913-ban már Horváth Lenke. Nagyon agilis, különböző helyeken működő, több lábon álló, többféle üzleti érdekeltséggel bíró vállalkozó volt. Próbálkozott Balatonfüreden, Kővágóörsön, Köveskálon, Badacsonyban, Tapolcán és másutt is. Ha valamelyik nem volt elég jövedelmező, mindjárt továbbadta. Pápán is volt vendéglője és igazgatótanácsi tagja volt a Pápai Vendéglősök Szikvízgyár Szövetkezetének.
Irodalom: – Szálloda-átvétel. = Pápa és Vidéke, 1926. december 12. – kivonatos másolat = Pápa és Vidéke, 1929. június 16. – Pápai vendéglősök Szikvízgyár Szövetkezete Pápa = Központi Értesítő, 1928. március 15. –
KASZÁS DEZSŐ (Vincze) jászapáti, ügyvéd, birtokos
(Köveskál, 1847. július 3. – Köveskál, 1923. december 1.)
Kisnemesi szülőktől származik, jászapáti Kaszás Ferenc és rendesi Bárány Terézia gyermeke. A köveskáli elemi iskola után az 1850/60-as években a pápai református líceumba, ill. a főiskolára járt, ahol mindvégig jeles tanuló volt. Ügyvédi gyakorlatát az 1870-es években kezdte Tapolcán. A kiegyezés után megélénkülő jogélet sokat foglalkoztatott ügyvédje volt. Felesége Tóth Julianna volt, aki négy gyermekkel ajándékozta meg. 1892-ban felszámolta tapolcai ügyvédi irodáját és szülőfalujába Köveskálra költözött, és néhány évig még ott folytatta praxisát. 1896-ban végleg feladta ügyvédi hivatását, kilépett az ügyvédi kamarából. Ezután okleveles gazdaként gyermekei segítségével kis köveskáli birtokán gazdálkodott. 76 évesen tüdőgyulladás következtében hunyt el. A köveskáli református temetőben nyugszik.
Irodalom: – Köblös József: A Pápai Református Kollégium diákjai 1585 – 1861. Pápa, 2006. 1060 p. – Halálozás. = Pesti Hírlap
KASZÁS KÁROLY dr. ügyvéd
(Tapolca, 1879. augusztus 21. – Tapolca, 1970. február 5.)
Apja Kerbler Károly birtokos volt Tapolcán, édesanyja Linka Erzsébet. Vezetéknevét 1903-ban Kaszásra változtatta. Az elemi iskolát Tapolcán végezte, majd a veszprémi piarista gimnáziumba iratkozott be. Érettségi után Budapesten lett joghallgató. Doktorrá avatása után hazatért Tapolcára és több helyi ügyvéd mellett szerzett jogi gyakorlatot. Az ügyvédi vizsga sikeres letétele után a Batsányi utca 15-ös számú házban nyitott önálló ügyvédi irodát. Ügyvédi munkáját 43 évig itt végezte. Igazgató elnöke volt az 1910-es években működő Tapolczai Húsfogyasztási Szövetkezetnek. Később a Hangya-szövetkezet igazgatóságában dolgozott. Az I. világháborúban a nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred tartalékos főhadnagyaként az olasz fronton harcolt és ott esett hadifogságba. 1908-ban megnősült, Pruska Vilma Máriát vette feleségül, akitől öt gyermeke született. Bekapcsolódott a település társadalmi életébe. Elnöke volt a Nemzeti Egység Szervezete tapolcai választmányának. Tagja volt a Balatoni Társaságnak és a polgári leányiskola gondnokságának. 1931-ben Gaál Gaszton Agrárpártja képviselőjelöltje volt Esterházy Móriccal szemben. A Független Kisgazdapárt jelöltjeként képviselőjelöltséget is vállalt és csak kis különbséggel szorult a második helyre. 1945-ben az új községi önkormányzat közüzemi bizottságában tevékenykedett. Élete utolsó évtizedét főleg Badacsonytördemic-Lábdihegyi házában töltötte. 81 évesen hunyt el. Sírja Tapolcán van.
Irodalom: – BÉ.1921. – Községi elöljárók választása. = TU., 1930. december 28. – Dr. Kaszás K. szombaton elfogadta a jelölést. = TL. 1931. június 20. – A Nemzeti Egység tapolczai mozgalma a továbbfejlődés új stádiumába jutott. – A Nemzeti Egység választmányának gyűlése. = TL.,1933. november 11. – Megalakult a községi önkormányzat. = Szabad Élet, 1945. július 28. –
KASZÁS KÁROLYNÉ, PRUSKA VILMA MÁRIA nőegyleti elnök
(Gyulakeszi, 1883. április 6. – Budapest, 1946. szeptember 29.)
Édesapja Pruska Ferenc molnár, a tapolcai püspöki malom bérlője. Édesanyja Bertalan Anna. 1908. február 11-én kötött házasságot dr. Kaszás Károly ügyvéddel. E frigyből – 1909. és 1923. között – öt gyermek született. Élte a vidéki úriasszonyok szokásos életét, amely természetszerűen mindig a család körül forgott. Gyermekei felnövekedésével az 1930-as évek elejétől nyílott lehetősége arra, hogy a családi és szűkebb baráti körből kilépve érdeklődjön a közélet ügyei iránt. Palotay Ferencné és dr. Ruff Jenőné elnöksége idején kezdett járni a Katolikus Nőegylet rendezvényeire, ahol alkalmi szerepeket vállalt. Az 1930-as évek közepétől már a nőegylet akcióinak elmaradhatatlan közreműködője lett. 1937-től őt választották meg a katolikus nőegylet elnökének. Nagy igyekezettel látott munkához és – bár a nehezülő körülmények, a terjedő nyomor és más szervezetek konkurenciája miatt ez egyre nehezebb lett – eredményeivel környezete meg volt elégedve. Teaestek, bálok szervezése mellett besegítettek más szervezetek (Szent Margit Leányklub, Karitász, Stefánia Egylet, stb.) jótékonysági akcióiba.1941/1942-től aztán a háborúsviszonyok miatt végleg ellehetetlenedett az egylet tevékenysége. Innentől a Nőegylet már csak formálisan működött. Szívpanaszainak súlyosbodása miatt elnöki tisztségéről lemondott. Utódjául a Katolikus Nőegyletben testvérét, Dr. Szőke Andornét választották és bízták meg. Budapesti gyógykezelésén szívbetegségében hunyt el 63 éves korában. A régi tapolcai köztemetőben nyugszik.
Irodalom: – A Katolikus Nőegylet teaestje = TL., 1939. február 25. – Fényesen sikerült a Katolikus nőegylet táncestje. = TL. 1940. január 20. –
Fénykép : Múltidéző 153.
KASZÁS SAMU (SOMA) kereskedő
(Öcs, 1877. – Tapolca, 1934. szeptember 17.)
Apja Kohn Fülöp és Korein Rozália. Az izr. elemi- majd a polgári fiúiskola elvégzése után a kereskedői pályát tanulta ki. Fűszer és csemegekereskedését 1900-ban alapította Tapolcán. A ma Fő tér 3. sz. alatti (régi Koblenczer-házban kialakított) boltját a vásárlói szokások és a kereslet változásaihoz igazítva fejlesztette. Így aztán szinte bármit meg lehetett nála vásárolni vagy rendelni, a műszaki cikkektől a permetező szerekig. Kereskedését 1920. október 17-én jegyezte be a Zala megyei Cégbíróság, vegyes-kereskedelem tevékenységi körrel. Az 1920-as évektől a festék- és vegyiáru kereskedés irányába fejlesztette cégét. Jelentős forgalma lehetett, mert ez időben magát, mint festék nagykereskedőt kezdte emlegetni. Azok közé a kereskedők közé tartozott, akik folyamatos hírlapi reklámmal tartották ébren a vásárlók érdeklődését. Voltak újságszámok, ahol egyszerre három különböző helyen kínálta portékáit. 1926-ban az addig bérelt bolthelyiségét felcserélte a városháza melletti házában kialakított üzletre. Érdekeltsége volt a főtéri boltja közelébe telepített benzintöltő állomásban is. 1909-ben feleségül vette Fuchs Manó vágújhelyi bőrgyáros leányát Ilonát. Különféle tisztségeket viselt az izraelita hitközségben és tagja volt a város képviselő testületének is. Vérmérgezés miatt bekövetkezett haláláig 57 évet élt. Özvegyére Auschwitz pokla várt. A jól prosperáló céget 1934-évi halála után fia Kaszás Sándor (Básti Lajos színművész unokatestvére) vitte tovább. Sírja még megtalálható.
Irodalom: – ZML Cégjegyzék – Z.vm.ism. – B. Kalauz 1928. – Eljegyzés. = TL., 1909. január 31. – Ojtópamut, ojtógummi = TL., 1930. május 24. – Kévekötő, rudazókötél = TL. 1931. július 11. – Ha jól és olcsón akarja = TL. 1933. december 16. –
KASZÁS SÁNDOR kereskedő
(Tapolca, 1912. március 22. – Tapolca, 1975.)
Apja Kaszás Samu 1900-ban alapította cégét, akinek 1934-évi váratlan halála után Sándor fia vette át az üzlet tulajdonát és vezetését. Anyja Fuchs Ilona. Elemi és polgári iskolába Tapolcán járt, majd Budapesten kereskedelmi érettségit tett. Szakszerűen vezetett tapolcai cégében általában öt embert foglalkoztatott. Központi fekvésű üzletében a minőségi fűszer- és csemegeárú dominált. Az egykor közkedvelt boltot, működtetőjétől függetlenül még az 1980-as években is városszerte „Kaszás-boltként” emlegették. 1942. december 5-én nőül vette a Győrből származó Váradi Zsuzsannát. Szerencsésen túlélte a kritikus éveket és a munkaszolgálat keserveit is. 63 évesen hunyt el. A tapolcai izraelita sírkertben nyugszik feleségével együtt.
Irodalom: – Zvm.ism. –
KASZÁS TERÉZ kézimunka-tanító
(?, 1830 körül - Tapolca, 1895. március 8.)
35 éven át volt Tapolcán a női kézimunka iparművészi igénnyel oktató tanítója. „A jó Kaszás kisasszony, akinek varró-iskolájában lett beavatva a mai nővilág minden fiatal és nem idős tagja a horgolás és hímzés mesterségébe, s akit tanítványai oly nagyon szerettek, hogy vele a bakfisch kortól datálódó benső viszonyt, mint bálozó hajadonok, menyecskék és mint anyák is fenntartották.” Magányos vénkisasszonyként vagyontalanul hunyt el. Hálás tanítványai gyűjtést rendeztek sírkövére. A tapolcai úrilányok munkára nevelőjének emléke hosszú ideig élt a nők között. „Hatvan év távlatából sokszor idézik tapolczaiak azt a híres Kaszás varrodát, ahol az úrilányok mind nevelődtek. Ebben az időben minden leány a háziasszonyságra, az egyszerű, dolgos életre készült. Ennek a nevelésnek az egyik eszköze volt a varrás, a kézimunka, mely mást is jelentett, mint takarékosságot, hogy minden leány maga kötötte a stafirunghoz a harisnyákat, jelentette az otthont is, amelynek falai között, csakis ott keresni és megtalálni a napok célját és értelmét. A kézimunkázó, harisnyátkötő, horgoló, hímző, neccelő asszony és leány volt ennek a kornak gyermeke.” Halála előtt sokat betegeskedett és szenvedett. Sírja az izr. temetőben ma már nem található meg.
Irodalom: – Halálozás. = TV., 1895. március 10. – Kaszás kisasszony = BML., 1895. március 14. – Sághy Kató tanfolyama. = TL., 1933. december 16. –
KATONA ZSIGMOND szőlész, egyetemi tanár
(Sátoraljaújhely, 1895. április 10. - Budapest, 1985. március 5.)
1913-ban érettségizett, majd 1920-ban elvégezte a Felsőbb Szőlő és Borgazdasági tanfolyamot. 1933-ban a Bp-i Pázmány Péter Tudomány Egyetemen szerzett abszolutóriumot. 1921-ben állami szolgálatba lépett. Budafokon, Kecskemét-Miklóstelepen, Tarcalon, Tapolcán és Nyíregyházán dolgozott szőlészeti- és borászati felügyelőként, illetve tanárként 1938-1945 között a Budafoki Szőlészeti és Borászati Szakközépiskola és az Állami Közpince igazgatója volt. 1945-1949-ig a Földművelésügyi Minisztérium Borászati Ügyosztályán végzett kiemelkedő munkát majd a szőlészeti és borászati szakoktatásnak lett országos tanfelügyelője. Szakmai felkészültségének, eredményes munkásságának elismeréseképpen bízták meg 1949-ben az Agrártudományi Egyetemen a Kert és Szőlőgazdaságtudományi Kar Szőlőtermesztési Tanszékének vezetésével, ahol tíz éven át, 1959-ig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Első elnöke volt a Magyar Agrártudományi Egyesület Kertészeti Társaságában a Szőlőtermesztési Szakosztálynak. Sokszor képviselte a magyar szőlészeket a nemzetközi konferenciákon. Több máig használatos szőlészeti alapművet írt. Munkásságáért sok kitüntetést kapott. Tapolcai tevékenysége 1925-1931 közötti években fontos korszaka a környék kertészetének, szőlészetének és ez jól nyomon követhető a tapolcai sajtó hasábjain. Sok ismeretterjesztő cikket írt a szőlőművelés és borkezelés aktuális részletkérdéseiről, de tanácsokat adott a gyümölcs- és zöldségtermelési témakörökben is. Több tanfolyamot tartott a tapolcai gazdáknak, legtöbbször a Katolikus Kör helyiségében. Csány L. utcai saját faiskolája útján korszerű új gyümölcsfajtákat honosított meg Tapolcán. Egyik ösztönzője és igazgatósági tagja volt az 1929-ben megalakított Badacsonyvidéki Pinceszövetkezetnek. Emberségével, példás szakmaszeretetével mindvégig jó kapcsolatot ápolt a tapolcai és környékbeli szőlősgazdákkal.
Műveiből: – Szőlőművelés 3. Nagyüzemi szőlőtelepítés. Bp.1951. – Szőlőműveléstan. Bp. 1951. – Téli fagykár a szőlőben. = TU., 1929. március 24. – Vármegyénk múltévi szőlőtermelési adatai. = TU., 1929. április 7. – Saját faiskolámból… = TU., 1929. április 21. – A Badacsonyvidéki Pinceszövetkezet. = TU., 1929. május 12. –
Irodalom: – DCL – MÉL – Csepregi Pál: K.Zs. = KSz. 1985.14.sz. – Szőlészeti és borászati tanfolyam Tapolcán. = TU.,1928.december 23. – A Badacsonyvidéki Pinceszövetkezet alakuló közgyűlése. = TU., 1919. március 10. – A Pinceszövetkezet gyűlése. = TU., 1930. november 9. – Áthelyezés. = TU., 1931. január 11. – Hivatalátadás. = TL. 1931. január 31. – Hivatalátadás. = TU., 1931. február 8. – Előléptetések = TL. 1933. július 8. – Budafok. = TL., 1939. július 8.
KATZLER ISTVÁN bányamérnök
(Piski, 1933. május 24. – Tapolca, 2014. augusztus 23.)
Hunyad megyéből származik és a háború után szüleivel áttelepült Magyarországra. 1952-ben érettségizett a Nagy Lajos Gimnáziumban. Bányaművelő mérnöki oklevelét 1957-ben Sopronban kapta meg. Első munkahelye a Várpalotai Szénbányászati Trösztnél volt. Ferenc-bányán kezdett dolgozni főaknászként. Rövidesen a Tröszt Műszaki Osztályára került területi főmérnöki beosztásba. Feladata volt a bányák szellőztetési problémáinak feltárása, a műszerezettség megoldása. Részt vett az első kötélmozgatású pajzsfejtési kísérletek lefolytatásában. Ezután bízták meg a S.II. bányaüzem déli körletének vezetésével, főmérnöki beosztásban. Tíz év után 1967. január 1-én áthelyezéssel került a Bakonyi Bauxitbánya Vállalathoz Tapolcára. Kezdetben a műszaki osztályon dolgozott, ahol részt vett a kamrafejtések korszerűsítésére irányuló kísérletekben. Halimba II. Bányaüzemben üzemvezető-helyettesként dolgozott. 1981-ben főelőadó beosztásban a vállalat Termelésin Osztályára helyezték, ahol 1990. július 31-ig, korengedményes nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Ez idő alatt döntéselőkészítési vizsgálatokat végzett (bauxitszállítás gazdaságossága, bauxittörés stb.) Az 1970-es évek elején kezdett el intenzíven foglalkozni a vállalat külfejtéseinek rekultivációival, környezetvédelemmel. Az OMBKE-nek 1959-óta volt tagja. Munkáját több kitüntetéssel ismerték el. Sírja Szombathelyen van.
Irodalom: Podányi Tibor: Katzler István (1933-2014) BKL- B. 2014. 5-6. sz. 63 p.
KAZÁR (KAIZER) JÁNOS középiskolai tanár
(Pápakovácsi, 1908. március 9. – Veszprém, 1978. november 12.)
Szülei Kaizer János földműves és Veilandics Karolin. Alap és középiskoláit szülőfalujában és Pápán végezte el. 1935-ben Budapesten kapott középiskolai tanári képesítéssel egyetemi oklevelet, mennyiségtan-természettan szakokra képesítve. Négy évig állástalan volt. 1939-ben óradíjas tanár lett Várpalotán, majd Aknaszlatinára küldték két évre. 1941-től a máramarosszigeti gimnázium matematika tanára. 1942-től a Muraszombati Kereskedelmi Szakközépiskolában tanított.1945-ben szlovén partizánok egy szál ruhában áttették a határon, ahonnan gyalog jött vidékünkre. Ekkor lett a Tapolcai polgári fiúiskola tanára.
71 évesen hunyt el. Nem sokáig volt városunkban hamarosan Veszprémbe költözött.
Irodalom: – PFI.Ért. 1944/1945. –
KAZÁR (KERBLER) KÁROLY dr. közjegyző
(? , 1912. – Tapolca, 2006.)
1921 és 1929 között jeles eredménnyel végezte el a keszthelyi premontrei gimnázium nyolc osztályát. Itt kitüntetéssel érettségizett. Előbb Enyingen törvényszéki aljegyző, majd jegyző, ezután Veszprémben volt törvényszéki jegyző, majd 1941 szeptemberében, Már Kazár néven Zircre helyezték járásbírónak. 1943-ban áthelyezték a veszprémi járásbírósághoz majd rövidesen az ottani törvényszékhez bírónak. A háború után Tapolcára helyezték, ahol hosszú évekig közjegyzői feladatokat látott el. Sírja az új tapolcai köztemetőben van.
Irodalom: – Kinevezés = TV. 1941. szeptember 27. –
KAZAY KÁLMÁN m. kir. repülő őrnagy
(Torockó, 1894. január 20. – Budapest, 1976. március 9.)
1914-ben, mint a hadapródiskola osztályait elvégzett növendékét, a nagyváradi 4. gyalogezredhez nevezték ki. A háború elejétől vitézül harcolt és gyorsan haladt előre a ranglétrán. 1915- be hadnagy, 1917-ben már főhadnagy lett és magas kitüntetéseket is kapott. Az 1922-ben megalakult Magyar Légiforgalmi Rt. üzemigazgatójának helyettese lett. Már 1937-től osztályparancsnok volt Tapolcán. 1939-ben a Magyar Királyi honvéd 3/I. nehézbombázó repülőgéposztály parancsnoka, ill. egyúttal a tapolcai helyőrség parancsnoka volt.
Irodalom: – Hangodi László: = Hadtörténeti Közlemények, 2003. 1. sz. – Szakály Sándor: A magyar katonai elit, 1938-1945. Bp. Magvető, 1987. –
KELL ÁRPÁD rendőrbiztos
(Tapolca, 1881. március 3. – Tapolca, 1919. szeptember 2.)
Szülei Kell József Sümegrendekről ideköltözött kereskedő és Koblenczer Rozália Szerafina. Jómódú kereskedő szülei őt is e pályára szánták. A tapolcai izr. elemi iskola és a polgári iskola elvégzése után egy ideig apja kereskedésében dolgozott. Később megpályázta és 1909-ben elnyerte a tapolcai rendőrbiztosi posztot. Feladatát eredményesen láthatta el, mert mértékadó vélemények szerint„… mióta a Kell Árpád a rendőrbiztos, rend van…”. A törvénytisztelő, határozottságáról ismert fiatal rendőrt 1912. tavaszán a badacsonyi bazaltbányához hívták és választották meg főfelügyelőül és ezért eddigi tisztségéről lemondott. „Kell Árpád két éven át, ami Tapolczán cseppet sem irigylésre-méltó, – ügyszeretettel és szakértelemmel töltötte be hivatalát, amelyben a közönség osztatlan elismerését érdemelte ki.” Rendészeti feladatait a Badacsonyi Bazaltbányánál is maradéktalanul elvégezte, miközben kiemelték „határozott, de emberséges” intézkedéseit. Élete 38 évesen a tapolcai zsidópogrom 1919. szeptember 9.-i első hulláma során ért véget. Noha nem politizált, akaratlanul vett részt a tapolcai kommün történéseiben, az egykori tanuk szerint, miután pribékjei megalázták és félholtra verték, golyót röpítettek a fejébe. Sírja ma már nem található meg.
Irodalom: – Györe – MZSL – „Szomorú menet” = TL. 1912. január 1. – Kulcsárék sarkáról = TL. 1912. január 21. – K. Á. = TL. 1912. február 4. –
KELL DEZSŐ mérnök
(?, 1875 körül – Keszthely, 1935. március)
Tapolcán az un. Fuchs-házban kezdte meg mérnöki pályafutását. Felajánlása alapján a képviselőtestület mérnöki tanácsadója lett. Értelmezte, adaptálta a Zala megyei építési szabályrendeleteket. Nagy szerepe volt Tapolca első településrendezési elképzeléseinek kialakításánál. Az általa készített településrendezési terv 1908-ban készült el. Itt nősült, 1905-ben feleségül vette Pauk Vilmos vaskereskedő és Hiller Karolina, Gizella leányát. A Tapolczai Lapok őt is munkatársai között tartotta számom. Kisebb megrendeléseket kapott, de itt nem tudta eltartani családját és ezért Keszthelyre költözött. Ott elnöke lett az izr. hitközségnek és szentegyletnek. Önzetlen munkájával beírta nevét a keszthelyi hitközség emlékezetébe. Építészként ott is nehezen boldogult az erős konkurencia miatt. Ezért Keszthelyen műszaki vállalatot indított, amely a mérnöki munkákon kívül műszaki cikkek árubeszerzésével és szállítással is foglalkozott. Ezután viszonyai időlegesen konszolidálódtak, de a megfeszített munka és állandó létharc felőrölték a depresszióra hajló mérnök idegeit. A Keszthelyen köztiszteletben álló mérnök idegösszeroppanásában agyonlőtte magát.
Műveiből: – A villamos világításról. = TL., 1904. január 17. – A városrendezésről. = TL., 1904. február 7. – Zalavármegye új építési szabályrendelete. = TL., 1904. május 8., 15. –
Irodalom: – K. D. okl. mérnök Tapolcza. = TL., 1904. január 10. – A községházából. = TL., 1905. március 5. – Tapolcza község szabályozási tervezete. = TL. 1905. április 16. – Esküvő. = TL., 1905. május 21. – Tapolca szabályozási térképe = TL. 1905. szeptember 17. – A balatoni őstelep. = TL., 1906. szeptember 9. – Községi gyűlés. = TL., 1906. november 25. – A balatoni őstelep = TL 1906. szeptember 10. – Községi gyűlés = 1906. november 25. – K. D. okl. mérnök. = TU., 1922. április – Agyonlőtte magát K. D. keszthelyi mérnök. = TL., 1935. március 9. – Gyászjelentés –
KELL FERENCNÉ, VAY ALEXANDRA tanár
(? – ?)
VKM rendelettel 1946. novemberében helyezték a háborús veszteségekkel, személyi problémákkal küszködő tapolcai polgári leányiskolába, óraadó énektanítónak. A 4–5-ik osztályokban éneket és karéneket tanított heti 9 óraszámban. Egyúttal december 2.-vel megbízta az éppen általános iskolává átalakuló polgári fiúiskola énektanítói feladatainak ellátásával is, szintén heti 9 órában. Tanított a leányiskolában is és ellátta a karvezetői feladatokat.
Irodalom: – PLI 1946/47. – PFI. 1946/1947. –
KELL JÓZSEF kereskedő
(Sümegrendek, 1848. – Budapest, 1903. november)
Szülei Kell Márton rendeki kereskedő és Messinger Mária. 1878-ban telepedett le Tapolcán. 1880. március 10-én itt nősült. Felesége a módos tapolcai kereskedő Koblenzer Ignác és Marton Rozália leánya Koblenzer Rozália Szerafina lett. Két gyermekük született, elsőként a később tragikus véget ért Árpád. 1880-ban már volt kisebb vegyesboltja Tapolcán, amelyet 1885. március 9.-én egyéni céggé alakítva bejegyeztetett a zalaegerszegi cégbíróságon. Ebben fő tevékenységi körét gabona- és fűszerkereskedelemben jelölte meg. A cég 1927. december 22.-én szűnt meg. Lakása és kereskedése a Hsz. 164.-ben ill. a Fő u. 3. sz. házban volt.
Irodalom: – Györe – ZML Cégjegyzék – Nyílttér = Balaton, 1885. február – Nyílttér = Balaton, 1885. február – Halálozás = TL. 1903. november 29. –
KEMÉNY ERNŐ banktisztviselő
(Tapolca, 1902. november 27. – Tapolca, 1997. november 6.)
Kemény Mór rőföskereskedő és Fleischman Janka gyermeke. Az elemi iskolát Tapolcán, a gimnáziumot Keszthelyen végezte el. 1920-ban érettségizett a premontreieknél. Ezt követően Bécsben a kereskedelmi akadémia szaktanfolyamát fejezte be eredményesen. 1923-ban a Tapolcai Takarékpénztárhoz hívták, ahol előbb pénztáros majd cégvezető lett. Az államosításkor, 1948-banigazgatónak nevezték ki. A Tapolcai Takarékpénztár néhány év alatt fokozatosan beolvasztotta a környező falvak Hitelszövetkezeteit és 1951. októberében a Magyar Nemzeti Bank fiókja lett. Megbízták ennek vezetésével és 1966-ig, nyugdíjazásáig, mint fiókigazgató tevékenykedett. Ezt Kiváló Munkáért kitüntetéssel honorálták. Nyugdíjazása után még 17 éven keresztül a Pannonker egyik legnagyobb élelmiszer üzletének könyvelését intézte. Fiatal éveiben az 1920-as években a TIAC vezetőségi tagja volt. 1950-től lakókörzete képviseletében 33 éven át 1983-ig tanácstagi funkciót töltött be. Ezen időszakban a számvizsgáló bizottságnak volt elnöke. Több évtizedes tevékenységéért Tapolcáért emlékéremmel tüntették ki. 95 éves korában hunyt el. Sírja Tapolcán az izr. temetőben van.
Irodalom: – A TIAC közgyűlése. = TU., 1931. január 11. –
KEMÉNY ISTVÁN plébános
(Veszprém, 1746. február 16. – Tapolca, 1796. január 1.)
A papi szemináriumba 17 éves korában, 1763-ban vették fel. A filozófiát és 1767-69-ig a teológiát Nagyszombatban hallgatta a Collegium Rubrorum növendékeként. A filozófia mestere lett 1765-ben. Feljegyezték sikeres nyilvános vitáját. A teológia babérkoszorúsa és az újoncok felügyelője 1769-ben. Ekkor harmadéves teológus és felszentelt pap. Még ez évben plébános lett Hajmáskéren, majd káplán Várpalotán. 1774. augusztus 7-től lett Tapolcán plébános. Kisebb bölcseleti munkákat írt latin nyelven. 22 éves tapolcai szolgálata alatt 1784-ben restaurálták a templomot. 1795. július 16-i végrendeletében a tapolcai templomnak, a piactéri (ma Főtér) Szentháromság-szobor festésére és egy nagyharang öntésére 50, a plébánia területén élő szegényekre 500, a raposkai, kisapáti, és hegymagasi fióktemplomokra 10-10 ill. 20, a veszprémi szemináriumra 2000 ezüstforintot hagyott. Az utóbit azzal, hogy annak évi kamatából egy papnövendék eltartassék. A hagyományozott összeg kifizetése után még fennmaradó összeg 1/3-át a tapolcai templom festésére vagy két új mellékoltár készítésére fordítsák. 49 évesen halt meg. Ő volt az utolsó plébános, akit a templom szentélye alatti kriptába temettek.
Irodalom: – Pfeiffer – Törőcsik Zoltán: Kiket rejt a tapolcai plébániatemplom XVIII. századi kriptája? = Napló, 1991. május 18. –
KEMÉNY MIKLÓS kereskedő
(Tapolca, 1904. május 11. – /Kanada/ 1984. március 25.)
Apja Kemény Mór rőfös, Tapolca legnagyobb divatáru kereskedője, anyja a Beledről jött Fleischmann Janka volt. Tapolcán járt elemibe majd sümegi gimnáziumban érettségizett. Iskoláinak elvégzése után belépett apja cégébe és fokozatosan átvette annak vezetését. 1924-től már ő volt a főtéri bolt tulajdonosa. Néhány év múlva - Tapolcán elsőként – fővárosi mintára üvegportált építtetett üzletéhez. Sikeres kereskedő volt, elsősorban a minőségi áruk forgalmazására törekedett. Mindenben alkalmazkodott igényes vevőköre kívánságaihoz és folyamatosan bővítette áruválasztékát. Készletet tartott konfekció árukból, de ezeket nála mind méretre lehetett szabatni. Megrendelésre vállalta, egyedi méretű ingek és más fehérnemű készíttetését. Kivette részét a kereskedő utánpótlás képzéséből. A tapolcai kereskedők közül elsőnek élt a nyugati marketing eszközökkel, pl. az alkalmi vásárokkal, vevőcsalogató leértékelésekkel stb. Pártolta a tapolcai sportéletet. A TIAC 1930-ban alakult híres boksz-szakosztályának alapító elnöke volt. A harmadik zsidótörvény nyomán az ő boltját is „nemzeti kezelésbe” vették, majd eladták. 1944-ben munkaszolgálatra vitték, ahonnan 1946-ban szerencsésen hazajött. Közben édesanyját, feleségét és gyermekeit Auschwitz pokla nyelte el. Boltjának felét visszavette és azt Kemény és Pécsvári cégbejegyzés alatt az államosításig működtette. 1950-ben kivándorolt Kanadába és új családot alapított. 80 évesen halt meg.
Irodalom: – Mayer Dénes: A tapolcai zsidóság története. /Kézirat/ Tapolca, 1991. – 1900–1930. = TL., 1930. október 25. – Fürst László: A TIAC egy éve. = TL. 1931. július 11. –
KEMÉNY MÓR divat- és méteráru kereskedő
(Tapolca, 1865. április 10. – Tapolca, 1924. január 16.)
Apja Schlesinger Henrik jónevű gabonaalkusz volt. Édesanyja Kohn Mária. Alapiskoláinak elvégzése után kereskedőtanonc lett. Segédéveit Esztergomban töltötte. Hazajőve nőül vette Fleischmann Ignác sopron-beledi kereskedő Janka leányát és ezután felesége 1860 óta működő rőfös üzletét vezette. 1900-ban a Steiner Mór és Fia cégtől átvette a Szentháromság téren levő divatáru- és rőfös boltjukat. A vállalkozást 1913. december 10-én bejegyezték a Zala megyei Cégbíróságon, rőfös, rövidáru- divatáru-kereskedelem, kézműáru, konfekció és cipőkereskedelem tevékenységi körökkel. Ezt folyamatosan fejlesztette és az 1920-as évekre a környék legnagyobb választékát kínáló divat- és méteráru kereskedése lett. Konkurenseinél jobban alkalmazkodott a változó viszonyokhoz. 1920-ban a háború okozta pangás ellensúlyozására, pl. Tapolcán létrehozta az Első Balatonparti Műkelme Kék- Fonalfestő, Vegytisztító és Gőzmosoda telepét. Üzletköre kiterjedt az egész Balaton-felvidékre. Ennek megfelelően üzleti hirdetéseit elhelyezte a zalaegerszegi, veszprémi, keszthelyi és Balaton-parti lapokban, kiadványokban is. A divatáru szakmában legrégebben fennálló üzletét 59 éves korában bekövetkezett haláláig vezette. 1924-től fia, Kemény Miklós vette át és vitte tovább a céget. Másik fia Kemény Ernő a bankszakmában dolgozott. A politikától mindvégig távol tartotta magát, temetése mégis ízléstelen polémiákra adott alkalmat. Az izraelita temetőben családi sírban nyugszik. Felesége Auschwitzben szenvedett mártírhalált.
Irodalom: – Mayer Dénes: Adatok Tapolca zsidóságának történetéhez. /Kézirat/ – Tóth József: A tapolcai zsidóság vázlatos története és szerepem a zsidóság életében. Tapolca, 1994. – Z.vm.ism. – Hirdetés. = TU., 1920. január 18. – Egy temetés epilógusa. = TU., 1924. január 27. –
KENDERESI ISTVÁN tanár
(Mikepércs, 1930. december 25. – Tapolca, 2011. február 7.)
Szülei földműveléssel foglalkoztak. A Református Elemi Fiúiskolát szülőfalujában, majd a Debreceni Állami Közgazdasági Középiskolát végezte el, Itt 1951-ben érettségizett. Ezután beiratkozott a Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem szakára. Itt 1955-ben kapta meg egyszakos történelemtanári diplomáját. 1955 júliusában került Tapolcára, ahol a Batsányi János Gimnázium tanára lett. Ez volt első és egyetlen munkahelye. 1990-ben történt nyugalomba vonulásáig a tanulók egymást követő nemzedékeit nagyrészt ő igazította el a történelmi folyamatok között. Emberi magatartásáért, közvetlen modoráért tanártársai és tanítványai egyaránt kedvelték. Nyugdíjas korában idejét megosztotta unokája és kedvtelései, az olvasás és a horgászás között. Súlyosbodó betegsége 81 éves korában végzett vele. A nemesgulácsi temetőben nyugszik.
Irodalom: – Varga Tiborné: K. I. = UTU. 2011. február –
_Ferenc.jpg)
KENEDY (KENEDLI) FERENC pedagógus, iskolaigazgató
(Tapolca, 1912. szeptember 12. – Siófok, 1993. március 29.)
Szülei Kenedli Ferenc tapolcai MÁV-kalauz és Németh Mária. Alapiskoláit Tapolcán járta. Pedagógiai tanulmányait a Szegedi Királyi Katolikus Tanítóképzőben végezte, majd később tanári szakképesítést szerzett a Pécsi Tanárképző Főiskolán. 1932-től Balatonfűzfőn tanított. Felesége, Kiss Anna révén 1947-ben került Siófokra. Először „tiszteletbeli városgazdaként” tevékenykedett, mint pedagógus, majd iskolaigazgatóként nemzedékeket nevelt fel. A siófoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkájában aktív parancsnokhelyettesként szerzett érdemeket. Pedagógiai munkásságában kezdeményezte központi politechnikai műhely létrehozását. Fáradtságot nem ismerő küzdelme nyomán épült fel az ország egyik legszebb ipari szakmunkás képző intézete a Balaton partján. Nagy megbecsülésre tett szert azzal, hogy először kezdte gyűjteni a Siófokra vonatkozó különböző képes és írásos dokumentumok másolatait, ezzel megvetette egy helyismereti gyűjtemény alapjait. Nyugdíjba vonulása után is aktív részese maradt a város közéletének. Még átvehette pedagógus gyémántdiplomáját. Siófok városa 1992. szeptember 24-én díszpolgári oklevéllel és kitüntetéssel díjazta lokálpatriotizmusáért.
Műveiből: – A balatoni hajók. Siófok, 1981. (Siófoki füzetek 6.) 28 p.
Irodalom: – Puskás Béla: Temetők üzenete. [Kaposvár], 2001. 543 p. –
KENYERES TAMÁS rendőrparancsnok
(Dunabogdány, 1910. szeptember 7. – Sümeg, 1988. június 22.)
Sokgyermekes sváb kertészcsaládban született és nevelkedett. Már kora gyermekkorában dolgoznia kellett így munka mellett végezte el a 6 elemit. Tényleges katonai szolgálata után 1936-ban jelentkezett rendőrnek, felvették és próbarendőrként beiskolázták a miskolci egy éves rendőriskolába. Ekkor magyarosította nevét Kirchnerről Kenyeresre. A rendőrségen 1936-tól 30 éven át 1966. évi nyugdíjazásáig szolgált. Közben megszerezte az általános iskolai végzettséget és több rendőrtanfolyamot végzett. Jól beszélt orosz és német nyelven. Mivel feddhetetlen volt, rendőri szolgálata folyamatos, megszakítás nélküli volt, csupán állomáshelyei változtak. Mindenütt vezető beosztásban, mint őrsparancsnok szolgált alhadnagyi, hadnagyi rangban. Állomáshelyei voltak: Ökörmező, Szombathely, Söpte, Nagyrákos, Kisrákos, Badacsonytomaj. 1951-ben került Tapolcára. Beosztott bajtársai tisztelték, bár kemény, szigorú, fegyelmet megkövetelő parancsnok volt. A lakosság bízott benne, tudták, hogy mindent megtesz a közbiztonság érdekében. Sokat és nagy empátiával foglalkozott a cigánylakossággal. Érdekeiket képviselte, ezért tisztelték, hallgattak rá és tiszteletbeli vajdájukká választották. Szolgálati ideje alatt fegyelmije, kihágása nem volt, munkáját elismerték, sok kitüntetést kapott. Hivatalos szolgálati feladatain túl részt vett a település közügyeinek intézésében. Hosszú ideig volt tanácstag, dolgozott a Hazafias Népfront bizottságaiban, előadásokat tartott az iskolákban a rendőrség munkájáról, a fegyelemről. 1966-ban nyugdíjba vonult, de amíg egészsége engedte a közéletből nem vonta ki magát. Hosszú ideig elnöke volt a Vadásztársaságnak. Sírja Tapolcán van.
KENYERES TAMÁSNÉ, ADORJÁN GIZELLA mozi üzemvezető
(Sorkikisfalud, 1922. március 14. – Tapolca, 2008. április 22.)
Nehézsorsú, négygyermekes család legkisebb tagja volt. Szombathelyen gyermekeskedett, itt járta ki alap és szakiskoláit. 19 évesen férjhez ment, és állomáshelyeire követte rendőr férjét. Közben három gyermeknek adott életet. 1951-ben költöztek Tapolcára. Még ez évben a moziban pénztáros lett. Pontos, körültekintő, szorgalmas munkájára hamar felfigyeltek. Egy év múlva előléptették üzemvezetőnek. A mozi üzemvezetői vizsgát kiváló eredménnyel tette le. Közben folyamatosan képezte magát. 1979-évi nyugdíjazásáig terjedő időszakra esett a tapolcai mozi egyik fénykora. Abban az időben óriási társadalmi igény mutatkozott a mozgókép és a fejlődő filmművészet iránt. Generációk szerezték itt művészeti alapélményeiket. Gizi néni részese volt e korosztály romantikus álmodozásainak, felnőtté válásának. Nyugdíjazása után sem szakadt el a mozitól, ahol még 13 évig a pénztáros helyetteseként dolgozott, segítette az új generáció munkáját. Igazi közéleti ember volt. Családja, munkája mellett folyamatosan részt vállalt olyan feladatokban, ahol segíteni tudott az embereken. Az akkori élet nyújtotta keretek között sokat tevékenykedett, pl. a szülői munkaközösségekben, a Városi Szakszervezeti Bizottságban és a nyugdíjasok között. 86 éves korában csendesen ment el közülünk. A régi köztemetőben férje mellett nyugszik.
Irodalom: Kertész Károlyné: Egy mozis emlékére. = UTU. 2008. május
KEREKES JÁNOS főintéző
(Csabrendek, 1919. decembert 25. –)
Gimnáziumi érettségit Sümegen szerzett 1938-ban. Vasúti szolgálatát 1940. október 22-én kezdte Kápolnásnyéken, majd Bajmok, Kiszács Rákos, Zombor vasútállomásain dolgozott. A háború utolsó szakaszának vészterhes napjaiban, 1944. október 8-án került Tapolcára. Itteni helytállása alapján ezután Zalaszentivánra helyezték állomásfőnöknek. Későbbi sorsa nem ismert.
Irodalom: – Százéves … –
KERÉKJÁRTÓ KÁLMÁN munkástanács elnöke
(Mezőcsát, 1887. június 8. – Tapolca, 1919. augusztus 5.)
Elszegényedett kisnemesi család sarja. Apja szűcsmesterségéből éltek, de a családfő sikertelen vállalkozásai és korai halála miatt proletarizálódtak. Gimnáziumi tanulmányait megszakítva fizikai munkát vállal, majd irodai gyakornok lett. 1912-ben átmenetileg munkanélkülivé vált, de rövidesen Csepelen a Weiss Manfréd gyár munkafelvételi irodáján kapott újra munkát. Testvérével „A Munka” címmel lapot indított, amellyel a munkások és kistisztviselők érdekeit akarta képviselni. A Galilei Kör és a Haladás Kör előadásait hallgatta és a baloldali szociáldemokraták egyre radikálisabb jelszavait hangoztatta. A tanácskormány hatalomra kerülése után Tapolcára küldték azzal, hogy szervezze meg a Szocialista Pártot és a proletárdiktatúra helyi szerveit. Ideérkezésekor a helyi körülményekre nem volt tekintettel és rövidesen éles ellentétbe került a helyi mérsékelt szociáldemokratákkal. Véleményüket figyelmen kívül hagyva totális hatalomkoncentrációt próbált megvalósítani. Ő lett a maga szervezte párt titkára, a munkástanács elnöke, a vörös őrség irányítója, a forradalmi törvényszék vezetője. A radikális módszerekkel operáló és a helyi érdekviszonyokat figyelmen kívül hagyó, gyakran erőszakkal kikényszerített intézkedései mind jobban ellene fordították a közvéleményt. Elvein, vezetési gyakorlatán nem változtatott. Mindenkiben, aki elveivel nem értett egyet, legyőzendő osztályellenséget látott. Élete egybeforrott és együtt ért véget a proletárdiktatúrával. Az 1919. augusztus 5-i fegyveres összecsapás során halt meg. Tapolcán temették el.
Irodalom: – L. Nagy Zsuzsa: Forradalom és ellenforradalom a Dunántúlon. Bp., 1961. – Táboros Sándor – Marton László: K. K. élete és forradalmi tevékenysége. Mezőcsát, 1969. – Tanulmányok a Magyar Tanácsköztársaság Zala megyei történetéből. Zalaegerszeg, 1971. – Dósa Lászlóné: K.K. Tapolca, 1987. –
KERESZTESY KORNÉLIA tanárnő
(?, 1880. – Cegléd, 1935. május 18.)
Okleveles tanítói képesítésének megszerzése után 1902 októberében a vallás és közoktatásügyi miniszter az aranyosmaróti állami elemi népiskolához rendes tanítónővé nevezte ki. 1906-ban már a szolnoki állami polgári iskola segédtanítónője. Ezután a gyulai polgári iskolába került tanítónőnek. 1912-ben innen ismét Aranyosmarótra helyezték. A következő évben innen tovább-helyezték Mosonmagyaróvárra, majd 1913-tól a ceglédi állami polgári leányiskolához osztották be. 1925-ben a tapolcai polgári iskolából nyugdíjazták. A szülők és diákok egyaránt tapasztalt, korrekt pedagógusnak tartották.
Irodalom: – PFI.Ért. – Áthelyezések = Budapesti Közlöny, 1902. október 10. ; Budapesti Közlöny, 1906. augusztus 22. ; 1912. szeptember 4. ; 1913. július 25. – Nyugdíjazott tanítók. = Zalai Közlöny, 1925. május 1. – Gyászjelentés –
KERESZTURY DEZSŐ költő, irodalomtörténész, kulturpolitikus
(Zalaegerszeg, 1904. szeptember 6. – Budapest, 1996. április 30.)
Régi köznemesi család sarja. Édesapja ügyvéd, négy éven át Zalaegerszeg polgármestere. A korán árvaságra jutott fiú iskoláit szülővárosában kezdte, Budapesten érettségizett, egyetemi tanulmányait Eötvös kollégistaként Budapesten, Bécsben és Berlinben végezte, magyar-német szakos diplomát szerzett. Bölcsészdoktori oklevéllel a berlini egyetem lektora, az ottani Magyar Intézet könyvtárosa, 1936-1943 között az Eötvös Kollégium tanára, közben a Pester Lloyd rovatvezetője. 1945-1947-ben parasztpárti politikusként vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1945-1948-ban az Eötvös Kollégium igazgatója, majd a MTA főkönyvtárnoka, 1950-1971 között a nemzeti könyvtár főosztályvezetője. 1985-től a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke. 1973-tól a MTA levelező, 1982-től rendes tagja. A kortárs magyar irodalom sokoldalú művelője, a hazai irodalom- és művelődéstörténet elismert kutatója. Számos magyar és nemzetközi társaság tagja, tisztségviselője, kitüntetettje. 1956 előtt főleg tanulmányai, kritikái révén volt ismert, ezután sorra jelentek meg verseskötetei. Sokat és kitűnően fordított, elsősorban német nyelvterületről. Antológiákat, életműsorozatokat szerkesztett, Arany János, Batsányi János műveinek kritikai kiadását gondozta. 1993-ban megjelent Emlékezéseim. Szülőföldjeim c. önéletrajzi kötetében vall vidékünkön töltött gyermekkorának emlékeiről. Elsősorban Nemesgulácshoz kötötték szoros szálak, ahol számos rokona élt. 1918-1950 között e települést tekintette igazi otthonának. (Itt 1997-ben róla nevezték el az iskolát.) „Ez ifjúságom színhelye… A Tapolca, Keszthely, Balatonfüred által határolt vidéken minden követ ismerek.” „ – vallotta. Már ekkor is sokszor járt Tapolcán, de itteni tevékenysége az 1950-1960-as években teljesedett ki, amikor élére állt a Batsányi kultusz ápolására Tapolcán szövetkezőknek. A költő életművének filológiai pontosságú feltérképezése, elemzése és népszerűsítése, a kritikai kiadás gondozása mellett része volt az 1953-ban Tapolca főterén megnyitott Batsányi emlékszoba létrehozásában, a tóparti Baumberg szobor felavatásában, a Batsányi ünnepek megtervezésében és számos más akcióban. Segítő közreműködése nélkül a tapolcai lokálpatrióták hagyományápoló munkája sem lehetett volna igazán eredményes. Sokoldalú munkásságáért méltán tüntették ki 1966-ban Batsányi-díjjal, amelyet idős korában a Kossuth- és Széchényi díjjal koronáztak meg. Haláláig kapcsolatban volt a tapolcai lokálpatriótákkal. 1995-ben még részt szeretett volna venni a Batsányi Emlékülésen, de súlyosbodó betegsége miatt csak a Batsányi kultusz ápolásának fontosságára hívta fel figyelmünket levelében. Születésének 100 évfordulójára Tapolcán önálló kötetben jelent meg Batsányiról írt összegző kismonográfiája. Nemesgulácson a Keresztury Dezső Általános iskola és Szakközépiskola viseli a nevét. Nemesgulácson és Badacsonytomajon emléktáblát avattak és ünnepségeket tartottak tiszteletére. A Batsányi Emlékbizottság Tapolcán a kistó partján álló Pantheonban állított emlékezetére márványtáblát, Zalaegerszegen emlékház és a Keresztury Könyvtár őrzi emlékét.
Műveiből: K.D. bibliográfia. = Irodalomtörténet, 1994. 3. sz. [A teljességre törekvő jegyzék 1494 címet regisztrál!] – Batsányi János (1763-1845) Tapolca, 2004.
Irodalom: – MNL – UMÉL – VÉL – ZÉL – Irodalomtörténet, 1994. 3. sz. [K.D. 90-ik évére összeállított írásokkal.] – Fonay Tibor: Emberek a tájban. Nemesgulács, 1989. – Kertész Károly: Keresztury – Batsányi – Tapolca. = UTU., 2004. október –
KERKÁPOLY ISTVÁN főszolgabíró, országgyűlési követ
(Balatonudvari, 1789. május 26. – Kővágóörs, 1848. március 11.)
A régi zalai nemes család sarja a pápai református gimnázium elvégzése után ügyvédi oklevelet szerzett. Egy ideig a szigligeti uradalom ügyésze. 1828-tól 1834-ig a balatonfüredi és tapolcai járások főszolgabírója. 1834. és 1837 között Zala megye másodalispánja. Ezután haláláig a megye első alispáni tisztét látta el. Családjával kővágóörsi birtokán lakott és gazdálkodott. 1830-1831-ben jelentős szerepe volt a balatonfüredi színház felépítésében. Három évig Zala vármegye másodispánja, majd 1837-1848 között első alispánja. Két alkalommal volt országgyűlési követ, 1830-ban és 1843 – 1844.-ben amikor egyedül képviselte Zala megyét. Munkája során Deák Ferenc liberális reformpolitikáját támogatta. Egy korabeli vélemény szerint: „A tekintetes karok és rendek gyűlésein harciasan védelmezi a nemzeti és zalai érdekeket. Jó szónok, nagyszerű hazafi. Értékes család kiváló tagja.” A március forradalom előtt négy nappal hunyt el. Omladozó sírboltja a kővágóörsi temetőben található.
Irodalom: – VÉL – ZÉL – ZM. Arch. – Jókai Mór: Egy tapolczai választás. = MN 1895.április 14. – Eötvös Károly: A Bakony. 1 köt. Bp.1909. – Omladozó sírbolt a kővágóörsi temetőben. = TL., 1942. május 2. – Zákonyi Ferenc: Balatonfüred. Veszprém, 1988. –
KERKÁPOLY ISTVÁN végrehajtó
(Kötcse, 1862. – Tapolca, 1930. november 19.)
A nagy múltú Kerkápoly család somogyi ágának utolsó sarja volt. Érettségi után pénzügyi szaktanfolyamot végzett. 1886-tól a közigazgatásban dolgozott Zalaegerszegen, majd Csurgón bírósági végrehajtóként. Onnan érkezett Tapolcára 1905. januárjában, ahol Tininszky Antalt felváltva mindvégig a kir. Járásbíróság végrehajtójaként dolgozott. Háza a Glázer Sándor utcában volt. Bár a végrehajtói pálya sohasem volt népszerű, mégis rengeteg barátja, tisztelője volt. „Emberséget öntött azokba a cselekedetekbe, amelyben kevés hely jut a jóakaratnak. Ha kikeltek ellene, megértőleg letompította az egyszerű emberek szavainak élét. Megértette mások fájdalmát, mert magában is sok fájdalmat hordozott." Neje Szabó Jolán volt. Mindkét gyermekét elvesztette, fia a harctéren esett el. A köveskáli református anyaegyháznak hosszú időn át világi tisztségviselője volt. Bár egyre többet betegeskedett, életének utolsó napjáig dolgozott. 44 évi folyamatos munka után, 68 évesen gyomorrákban hunyt el.
Irodalom: – Áthelyezés. = TL., 1905. február 26. – K.K. + = TL., 1930. november 22. – Halálozás. = TL., 1930. november 22. – K.I. meghalt. = TU., 1930. november 23. –
KERKÁPOLY KÁROLY történész, országgyűlési képviselő
(Szentgál, 1824.május 13. – Bp. 1891. december 29.)
Középiskolai és jogi tanulmányait a pápai református kollégiumban ill. a pesti egyetemen végezte. Pápán Petőfi és Jókai iskolatársa volt. Halléban és Berlinben egészítette ki tanulmányait. Mint követi segéd résztvett az 1843-1844 évi országgyűlésen. Egy időre Zala vármegye szolgálatába lépett. Tehetségét, szolgálatait Deák Ferenc igen nagyra tartotta. 1846-ban megszerezte az ügyvédi oklevelet és ekkor a pápai főiskola bölcselet tanára lett. 1848 őszén belépett a nemzetőrségbe, de betegsége miatt elkerülte a harci cselekményeket. 1849-1861 között tanári munkássága, tudományos, irodalmi működése kötötte le minden idejét. Főleg történeti és filozófiai tudományokkal foglalkozott. 1859-ben a MTA levelező tagjává választotta. A kiegyezés idején előbb Enying, majd 1869 -1878 között Tapolca választotta meg országgyűlési képviselőnek. Tapolcai megválasztásáról Jókai Mór írt remek tárcát a Pesti Naplóba. Előbb a Deák-párt, később a Szabadelvű Párt tagjaként a közgazdasági és pénzügypolitikai kérdések első szakértőjének tartották. 1870-ben ő lett a magyar pénzügyminiszter, de nagyszabású reformterveit a kor zilált pénzügyi viszonyai között nem tudta megvalósítani. Ebben szerepet játszhatott, hogy inkább elméleti tudós szakférfiú, mint gyakorlati ember volt. 1873-ban a budapesti egyetemen elfoglalta tanszékét1878-ban visszavonult az aktív politizálástól. Birtokán gazdálkodott, faiskolát, minta gyümölcsöst, szőlőt telepített. Alapítója volt a mintapince mozgalomnak és a magyar bortermelők szövetkezetének. Tevékenyen részt vett a kor gazdasági és tudományos mozgalmaiban. Bölcseleti munkái Hegel, közgazdasági tanulmányai Adam Smith és David Ricardo hatását mutatják. Vagyona nagyobb részét jótékonysági intézményekre hagyta.
Műveiből: – Világtörténet. 1.köt. Pápa, 1859. – Protestáns egyházalkotmány. Pápa, 1860. – Publicisztikai dolgozatok. Pest, 1869. – Államzárszámadás. Buda, 1870. –
Irodalom: – Gulyás – Harmath-Katsányi – Pallas – PPL – Révai – Szinnyei - VÉL – Eötvös József: K.K. az új pénzügyminiszter. Bp. 1870. – Jókai Mór: Egy tapolczai választás. = MN. 1895. április 12. – K.K + = TV.,1892.január 3. – A magyar országgyűlés története. 1867-1927. Szerk: Balla Antal. Bp. 1927. –Tungli Gyula: A pápai polihisztor. K.K. emlékezete. = Új Horizont, 1991. 4-5 sz. –
KERKÁPOLY MÓR katonatiszt, országgyűlési képviselő
(Balatonudvari, 1820. október 4. – Szenttamáspuszta, 1888. március 25.)
A Kerkápoly család címeres nemeslevele 1685. október 5-én kelt. A tapolcai járás egykori főszolgabírójának Kerkápoly Istvánnak fia. Anyja Kelemen Róza. Jogot végzett, majd három évig a bécsi hadmérnöki akadémián tanul és hadapród lett a cs. kir. hadseregben. 1838-tól hadapród az 5. (Savoya) dragonyos-ezrednél. 1840-ben felvették a magyar királyi nemesi testőrséghez. 1845-ben a 8. Koburg huszárezredhez került hadnagyként. 1848 nyarán hazatért és főhadnagy lett a Pécsett szerveződő 8. honvédzászlóaljnál. 1848 júliusától zászlóaljával a délvidéki harcokban vett részt. Rövidesen századossá lépett elő. 1849 májusában áthelyezték a 7. huszárezredhez. Guyon tábornok alatt harcolt. A hegyesi ütközetben (1849. augusztus 13.) tanúsított vitézségéért Bem őrnaggyá és osztályparancsnokká nevezte ki. Borosjenőnél tette le a fegyvert 1849. augusztus 20-án. A császári hadbíróság 1850. február 27-én golyó általi halálra majd pedig tízévi várfogságra ítélte. 1852-ben kegyelemmel szabadult az aradi várbörtönből és hazajött. Itthon gazdálkodott, tagja majd elnöke volt a zalai honvédegyletnek. Politikai tevékenységet a határozati Párt színeiben végzett. 1869-ben már a Tisza Kálmán és Perczel Mór nevével fémjelzett Balközép Párt jelöltjeként a tapolcai választókerület országgyűlési képviselőjévé választották. Haláláig Szenttamáspusztán lakott. Sírja a bucsuszentlászlói temető kápolnájában található.
Irodalom: – VÉL – ZÉL – ZM. Arch. – Jókai Mór: Egy tapolczai választás. = MN 1895.április 14. – Hellebronth Kálmán: A magyar testőrségek névkönyve. 1760-1918. Bp. 1939. Stádium Rt. kiadása. 613 p. – Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban. 1848-49. Bp. 1983. – A szabadságharc emlékei Zalában 1848-49. 2. bőv. kiad. Zalaegerszeg, 1999. – Megyeri Anna: Fotográfiák 1848-1849 zalai szereplőiről. = Pannon Tükör, 1998. 2. sz. –
KERTÉSZ BÉLA gépészmérnök
(Kolozsmonostor, 1882.december 24. – Budapest, 1970. október 5.)
Mérnöki oklevelét a budapesti József nádor Műegyetemen szerezte 1904-ben. Még ebben az évben az Államvasutak Gépgyárába [ a MÁVAG azaz a Magyar Állami Vas- Acél- és Gépgyár jogelődje] került gyakornoknak a mozdonyszerkesztési osztályra. 1923-ban az osztály vezetője lett és a világviszonylatban is bevált 424-es sorozatú mozdony szerkesztését irányította. A MÁV részére készülő valamennyi MÁVAG-ban gyártott mozdony tervezésében részt vett. 1929-ben gyárigazgató helyettesnek, 1933-ban gyárigazgatónak nevezték ki. 1939-ben nyugdíjazták, de mozdonyszakértőként és igazgatóként tovább alkalmazták. 1944 márciusában állásáról lemondott. 1952-ben nyugdíját megvonták. Ekkor jött Tapolcára dolgozni. Az akkor tapolcai székhelyű Kő- és Kavicsbánya Trösztnél volt gépészeti előadó. 1954-től a badacsonytomaji Kőbánya Vállalatnál energetikusként helyezkedett el. Nyári szabadságait rendszeresen Révfülöpön töltötte, 1945-től állandóan Révfülöpön, a Füredi úti házában lakott. 1954-ben nyugdíját ugyan visszakapta, de csak 1962-ben, 74 évesen ment végleg nyugdíjba. 1964-ben gyémántdiplomával tüntették ki.
Irodalom: – MÉL – Miklós Tamás, P.: Villák és épületek Révfülöpön. = Villa Filip, 2003. 1-2. sz. –
KERTÉSZ JENŐ fogorvos
(Mencshely, 1888. április 15. – Budapest, 1969. augusztus 5.)
Apja Kohn József kiskereskedő volt. Gyermekéveiben többször nyaralt tapolcai rokonainál, alapiskoláinak egy részét is Tapolcán végezte. Ifjúkorának jelentős részét itt töltötte. 1908-ban alapító tagja és eredményes versenyzője volt a Tapolczai Athletikai Clubnak. Főleg közép- és hosszútávfutásban jeleskedett. Orvosi oklevelét 1914-ben, fogorvosi képesítését a budapesti Stomatológiai Klinikán 1918-ban szerezte. 1919-ben a Vörös Hadsereg orvosa lett és a bukás után elvesztette klinikai állását. A két háború között több helyen folytatott magángyakorlatot. Egy ideig Tapolcán is praktizált. Az 1938-ban szervezett Tapolca és Hegyvidéke Barátainak Egyesülete egyik alapító tagja volt. 1948-tól rendelőintézeti főorvos lett a fővárosban. A Központi Stomatológiai Intézetben helyreállító protetikával foglalkozott és e tárgykörben számos cikket írt. Az Orvos-egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Fogorvosi Szakcsoportjának főtitkára, majd elnökhelyettese volt.1964-ben ment nyugdíjba.
Irodalom: – MÉL – RUL – VÉL – Névváltoztatás. = TL., 1903. május 3. – A „Tapolczai Athletikai Club” versenye. = TL., 1908. augusztus 23. – Kinevezés. = TL., 1917. június 3. – Megalakult Tapolca és hegyvidéke Barátainak Egyesülete. = TU., 1938. március 6. – Tapolca és Hegyvidéke Barátai Egyesületének gyűlése. = TU., 1938. április 10. – K.J. = Fogorvosi Szemle, 1969. 10. sz. –
KERTÉSZ KÁROLYNÉ, BÁRÁNY DÉLIBÁB bibliográfus, moziüzem-vezető
(Dáka, 1944. május 5 – Budapest, 2022. november 18.)
Szülei Bárány László evangélikus hitoktató lelkész és Lenk Zsófia a pápai ev. templom kántora volt közel félévszázadon át. Négy leánygyermekük született, utoljára az ikrek: Estilla és Délibáb. 1962-ben érettségizett a pápai Petőfi Gimnáziumban. Érettségi után a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár munkatársa lett. Mindjárt felvették az Országos Széchenyi Könyvtár középfokú könyvtáros szaktanfolyamára, ahol 1962-ben tett sikeres államvizsgát. 1968-ban férjhez ment és Tapolcára költözött, majd a sümegi könyvtárba került megbízott vezetőként. Két gyermekük született, Délibáb és Balázs. 1971-től a tapolcai Alsófokúoktatási Intézmények Gondnokságán helyezkedett el. Gondnoki teendői ellátása közben 1977-ben államháztartási könyvelői vizsgát tett. Beiratkozott a Szombathelyi Tanárképző Főiskolára, ahol 1980-ban államvizsgázott. Eközben bibliográfusi munkára adta a fejét. Hosszú kutatómunka után állította össze Egry József és Udvardi Erzsébet festőművészek teljességre törekvő bibliográfiáját, amelyek könyv formátumban 1982-ben jelentek meg. Mindkét munka szakmai sikert hozott számára, amelyek citátumai a legnevesebb művész monográfiákban tűntek fel. 1979-ben a tapolcai mozi üzemvezetője lett. 1980-ban letette a mozi-üzemvezetői szakvizsgát is. Itt dolgozott 2005-évi nyugdíjba vonulásáig. Működése éveiben épült és újult meg a moziépület és sokak véleménye szerint ő volt, „Aki a mozit kulturális intézménnyé tette”. Kutatásai és feldolgozása nyomán megírta és a Tapolcai Városszépítő Egyesület kiadásában, a Tapolcai Füzetek sorozatában 1996-ban megjelentette a Mozi Tapolcán c. munkáját. Kulturális érdeklődésétől vezérelve feldolgozta a tapolcai filmkultúra szociográfiai, technikatörténeti, személyi stb. vonatkozásait, pl. Tapolca némafilmes korszakát. Kezdettől fogva részt vett a tapolcai evangélikus közösség életében. Nyugdíjas éveiben nagy kedvvel kertészkedett Szent György hegyi szőlőjükben, ahol szeretettel nevelgette öt unokáját is. Harmonikus életet élt, amely kisugárzott környezetére is. A COVID járvány elején, 2019-ben gyermekei hívására Budapestre költözött. Itt kielégíthette érdeklődését a főváros gazdag kulturális kínálatában. Sokat olvasott, emellett részmunkaidős elfoglaltságot vállalt a Hungaria Nostra Város és Faluvédők Szövetségénél. Érdekes kulturális projektekben vett részt nagy örömmel és aktivitással. 2022. szept. 9.-én súlyos stroke érte. A teljeskörű, bizakodva-segítő gondoskodás ellenére hullámzó állapota válságosra fordult és a Szent János Kórház Kardiológiai Osztályán elhunyt. Értékes, teljes életet élt.
Műveiből: – Udvardi Erzsébet. Bibliográfia. Veszprém, 1982. 119 p. – Egry József. Bibliográfia. Veszprém, 1982. 275 p. ¬– Mozi Tapolcán. Tapolca, 1996. 99 p.
Irodalom: – VMKÉL – Who is who Magyarországon 2003. 1344 p. – Veszprém megyei helytörténeti lexikon 1. Kortárs életrajzok 1. Veszprém, 2014. – Raffai István: Pályakép címszavakban. Útmutató Egry József életművéhez. Napló. – N. Horváth Erzsébet: Aki kulturális intézménnyé tette a mozit. = Új Tapolcai Újság, 2005. december – Varga Károlyné: Kertész Károlyné Bárány Délibáb Tapolcai Újság,
KÉRY ELEK hitoktató lelkész
(Szűcs, 1870. július 14. – Kaposvár, 1938. január 23.)
A gimnáziumot Pápán és Veszprémben végezte. 1889-ben érettségizett. Pappá szentelték a zirci apátsági templomban 1893. augusztus 6-án. 1893-1896-ig káplán Somlóvásárhelyen. Tapolcára helyezték 1896. augusztus 1-től segédlelkésznek. Középiskolai hittanári oklevelet szerzett itteni évei alatt 1900-ban. Ezután hitoktatói feladatot kapott Tapolcán. Zsinati vizsgát tett 1901. május 22-én. Az állami polgári fiúiskolában hitoktatói feladatain túl latin nyelvtant tanított általában heti 10 órában. Egyik alapítója és világi alelnöke volt a tapolcai kath. legényegyletnek. Az egyleti tagok tiszteletük jeléül arcképét megfestették és kifüggesztették helyiségük falán. A Tapolczai Lapok kezdettől külső munkatársai között tartotta számon. Tízévnyi tapolcai szolgálat után 1906-ban plébános lett Balatoncsicsón, majd 1907-től Attalán. 1916-tól szentszéki ülnök és püspöki biztos Kaposváron a főgimnáziumnál, a leánylíceumnál és a kereskedelmi iskolánál. 1921-től az igali kerület esperese, 1927-től tb. kanonok. 67 évet élt. Összes vagyonát végrendeletileg jótékony célokra hagyta.
Irodalom: – Pfeiffer. – A tapolczai kath. legényegylet megalakult, = TV., 1897. december 5. – A tapolczai kath. legényegylet. = TV., 1899. február 26. – Egyházi kinevezések. = TL., 1906. április 22. – Új káplán Tapolczán. = TL., 1906. április 29. – Halálozás. = TU., 1938. február 5. –
KESSLER HUBERT karszthidrológus, barlangkutató
(Nagyszeben, 1907. november 3. – Budapest, 1994. február 1.)
Erdélyi szász családba született. Apja Kessler Károly honvédezredes volt. A Műegyetem Általános Mérnöki Karán tanult 1926-31 között. Ezután 1931-1935-ig a Pázmány Péter Tudományegyetemen a geológia-földrajz-őslénytan szakokat végezte el. Számos barlangot fedezett fel és írt le. Egyik legnagyobb sikere a budapesti Szemlőhegyi barlang felfedezése volt. Tanácsára kezdték meg a hazai gyógybarlang-kísérleteket. 1932-1935-ig az Aggteleki- barlang igazgatója volt. Itt búvárúszással bebizonyította a Domnicai barlangal való összefüggését. 1948-65-ig a Vízrajzi Intézet karsztvízkutatási osztályvezetője. 1965-1972-ben a dunántúli bauxitbányák főhidrológusa. 1972-ben nyugdíjba vonult de ellátta a Természetvédelmi Hivatal és az Állami Földtani Intézet szakmai tanácsadását. Munkássága elismeréseként a Magyar Karszt és Barlangkutató Társaság tiszteletbeli elnökévé választották. A Nemzetközi Barlangtani Unió Barlangterápiai Szakbizottságának főtitkára volt 1969-1989 között. Több mint kétszáz tanulmányt publikált a hazai és külföldi szaklapokban. Az 1930-as évektől rendszeresen látogatta és kutatta a tapolcai barlangrendszert. Tanácsokat és szakvéleményt adott a kórház alatti barlang biztonságos feltárására és feltérképezte a Tavasbarlang víz alatti járatainak egy részét. 1938-ban a végzett munkájáról írt jelentését és a kutatás dokumentációját átadta Tapolca képviselő testületének. Az 1950-es években folytatta kutatásait, aminek eredményeként újabb víz alatti járatokat fedezett fel.
Műveiből: Tavasbarlang Tapolcán. =Búvár, 1937. 3.sz. - A tapolcai tavasbarlang. = Turisták Lapja.1938. 1.sz. – Tavasbarlang Tapolcán. = Új Univerzum. Bp.1938. 2.köt.Az örök éjszaka világában. Bp. 1958. - Barlangok útjain, vizein. [Mozsáry Gáborral] Bp. 1985. – A barlangok világa. Barlangjárók zsebkönyve. [Jakucs Lászlóval] Bp. 1962. – Tapolca és környéke. [Lipták Gáborral] 2. kiad. Bp.1980. - Tapolca. [Lipták Gáborral]Bp. 1967. – Föld alatti ösvényeken. Bp. 1961. – A tapolcai tavasbarlang. Veszprém, 1958. – Gyógyhely a föld mélyén. A tapolcai tavasbarlang. = Búvár, 1982.5.sz. – Barlangok útjain, vizein. Bp. 1985.
Irodalom: KK. 1994 - MTL - MTKK - Újabb barlangüregek felfedezése. Kessler Hubert a hírneves barlangkutató leletei. =TU. 1937. február 14. – Kessler Hubert vizsgálja ismét a tapolcai barlangok állapotát. = TU. 1937. november 21. – Megkezdődött a kórház alatti barlangok feltárása. =TU. 1937. december 5. -
KESZLER ALADÁR, id. építőmester, vállalkozó
(Tapolca, 1875. május 1. – Tapolca, 1935. március 12.)
A családalapító Keszler Gyula legidősebb gyermeke. Édesanyja Pruska Vilma. Elemi iskoláit Tapolcán, valószínű a felső népiskolában végezte, ahol apja is tanított. Ezután építőmesteri képzésben vett részt. Ennek körülményei nem ismertek, de őrizzük tankönyvnek is beillő kézzel írott jegyzeteit, amely a tetőszerkezetek fajtáit, készítésük módozatait taglalja, szemléletes rajzokkal kisérve. Az építőmesterség gyakorlatát századforduló idején kezdhette. Bizonyság erre Felker János csizmadiamester naplója, aki leírja, hogy a Harangozó-ház alapkőletétele 1904. április 16-án volt és ugyanezen év október 20-ra elkészült. Az építő: Keszler Aladár volt. Építési vállalkozását 1901. december 31-én jegyezte be a Zala megyei Cégbíróság. Munkásága első szakasza egybeesett Tapolca növekedésével, fejlődésének felgyorsulásával. Nevéhez fűződik a főutcai üzletház-építkezések jelentős része. Nagyobb középítkezései közül említésre méltó az 1914-ben elkészült kórház és részben az 1927-ben átadott tüdőpavilon, az 1909-ben felépült osztálymérnökség és főszolgabírói hivatal, a mai földhivatal. Ezek sorába tartozott még az adóhivatal, amely az Arany J. u.2. sz. alatt állt, de a háború alatt lebombázták. Építési megbízatást erre 1922-ben Bricht Jenővel közösen kapott. Az ipartestület elnöki tisztét 1906-tól kezdve, kétévi megszakítással 30 éven át töltötte be. 1929-től a kereskedelmi és iparkamara tagja. Nagy érdemének tudták, amikor a helyi érdekeltségű iparoskört járási ipartestületté fejlesztve elérte, hogy az iparosság által képviselt érdekek és értékek ne forgácsolódjanak szét. Elnöki munkájának eredménye volt, hogy az iparosokat 1926-ban egy új, a közösségi élet lehetőségeit is nyújtó ipartestületi székházba költöztette, ami később a Tavasbarlang kisvendéglő (ma Varjú vendéglő és panzió) lett. Munkásságának elismeréseképpen az új székházban az iparoskör és az ipartestület tagsága jubileumi ünnepségen köszöntötte húsz éves elnöki működése alkalmából és leleplezték a róla készült festményt. Az 1910-ben megalakult Barlangfeltáró Társulat munkájában tevékenyen részt vett, elkészítette a feltárt szakaszok rajzait és megépítette a 96 lépcsős lejáratot. A képviselőtestület nagytekintélyű tagjaként több középítkezésnek volt kiharcolója (osztálymérnökség, vasúti vendéglő, barlangfeltárás stb.) és sok később megvalósultnak ötletadója (vízvezeték, modern vágóhíd, jéggyár stb.). Még édesapja kezdett el foglalkozni a rézkénpor házilagos gyártásával. A szőlősgazdák kedvező visszajelzései alapján, az ő ösztönzésükre a Tapolcai Leszámítoló Bank anyagi segítségével Keszler Aladár 1921-ben egy üzemet létesített. A készítmény Badacsonyi Rézkénpor néven vált ismerté. Hatásos porozó gépet konstruált, szabadalmaztatott és hozott forgalomba. A helyi közélet sok területén vált hasznára szülővárosának. Nekrológjában írták: “… minden helyen és minden alkalommal, mint a munkának emberével találkoztunk, amely munka legtöbb esetben hasznára volt másoknak, hasznára a köznek, de neki magának soha. Tudott lelkesedni, lelkesíteni, eszmékért szívósan harcolni, meggyőződéséhez törhetetlenül ragaszkodni. Mi sem természetesebb, hogy ellenfeleket is szerzett, de azoknak is el kell ismerniök, hogy közérdektől irányított, önzetlen céloktól vezetett férfi volt. “ Feleségével, Éderer Lujzával példás családi életet élt. 60 éves korában hunyt el.
Műveiből: – Valamit az autóöntözésről és vízszolgáltatásról. = TU., 1925. június 28. – Válasz a TL. Adatok a tapolcai vízvezeték c. cikkére. = TU., 1928. augusztus 5. –
Irodalom: – VÉL – ZML Cégjegyzék – Építészeti irodát nyitott K. A. = T. V. 1899. március 26. – BÉ.1921. – Kapható., 1910. január 1.– Permetezőgyár Tapolcán. = TU., 1921.január 30. – Új kénporozó gépet talált fel. = TU., 1921.február 27. – Nevek és emberek = TU., 1924., december 7. – Ipartestület elnökének ünneplése. = TU., 1928.április 27. – Az iparosság ünnepe. K. A. 20 éves elnöki jubileuma. = TU., 1928. május 4. – K. A. + = TL., 1935. március 16. – K.A + = TU.,1935. március 17. – Fekete József: Ábrahámhegyi krónika. 1996. –
KESZLER ALADÁR, GYULA vállalkozó, politikus
(Tapolca, 1908. április 1. – Tapolca, 1972. április 9.)
Keszler Aladár (1875-1935) építési vállalkozó és Éderer Alojzia idősebbik gyermeke. Elemi iskoláit szülővárosában végezte, középiskolai tanulmányait a székesfehérvári cisztercita r. kat. főgimnáziumban kezdte el majd a budapesti Kossuth Lajos Gimnáziumban tett érettségi vizsgát. Vegyészeti ismereteit önképzés útján fejlesztette, tudását később hivatalosan is elismerték. Ismereteinek alkalmazására 1936-ban nyílott lehetősége, amikor édesapja halála után átvette és szakmailag irányította a család tulajdonában lévő rézkénporgyárat, a Balatonvidéki Vegyipar nevet viselő kisvállalkozást. Ezt 1937. október 14-én bejegyezték a Zala megyei Cégbíróságon. Emellett művelte meg 2,5 hold szőlőbirtokát. 1940 áprilisában Zalaegerszegen nősült, itt elvette Ekler Erzsébet tanítónőt. Négy éven át, 1946-ig mellékállásban a FANTO olaj-lerakat kezelő megbízottjaként is tevékenykedett. Közéleti érdeklődését mutatja, hogy 1937-38-ban elvállalta a Tapolcai Újság főszerkesztését. 1945-ben a Független Kisgazdapárt helyi szervezetének lett tagja és itt hamarosan elnökké választották. Két évvel később innen a felső pártvezetés politikájával elégedetlen tagsággal együtt testületileg kilépett. 1947 nyarán a Demokrata Néppárthoz csatlakozott s felkérésükre képviselőjelöltséget vállalt az augusztus 31-i választásokon. A párt Zala megyei listáján pótképviselővé választották. Behívására 1948. augusztus 4-én került sor. Mandátumát 1948. november 16-án véglegesen igazolták. A párt parlamenti frakciójának tagja, majd pártonkívüli képviselő. Két fontos interpellációját tartjuk számon. Első ízben a hegyközségeknek, mint a szőlősgazdák érdekképviseleti és szakigazgatási szervének fenntartását követelte. Másodjára az Állami Borforgalmi Rt. Felvásárlási árainak felemelését és a gazdák érdekeit sértő borforgalmazási korlátozások feloldását szorgalmazta. Parlamenti megbízatásának lejárta után vállalatát 1952. júniusáig vezette. Akkor üzemét államosították. Őt szakértelmére és találmányaira tekintettel állásában meghagyták. 1970-ben a Tapolcai Tanácsi Mészművek Vállalat Növényvédőszer Üzemének műszaki vezetőjeként és vegyészeként ment nyugdíjba. A kuláklistára helyezést szőlőbirtokának és a rajta fekvő ingatlanának állami célra történő felajánlásával kerülte el. 1956 forradalma a fővárosban érte, volt képviselőtársait felkeresve a Demokrata néppárt újjászervezésével próbálkozott. 1956 novemberében hazatért. 1957. júniusában letartóztatták, Kistarcsára majd Tökölre internálták. 1957. december 5-én szabadult ki de még évekig rendőri megfigyelés alatt állt. 1940-től haláláig a tapolcai rk. Egyházközség tagja majd jegyzője. Számos magyarnóta szerzőjeként is ismert volt. Nagyapjához hasonlóan szívesen és tehetségesen verselt. Költeményeit többnyire Lyra álnévvel publikálta a helyi hetilapban. Mozgalmas életútjának emlékeit ma nem tartják számon Tapolcán.
Irodalom: – Gulyás – VÉL – ZÉL – ZML Cégjegyzék – Csicskó Mária – Szabó Róbert: Kereszténydemokrata sorsok. Az idő élén…Bp. – Pusztuló vár. = TU., 1925. – Rossz városban születtem... = TU., 1926. február 26. – „Tapolcai sétatéren” = TU., 1930. április 13. –
KESZLER GYULA tanító
(Keszthely, 1844. december 15. – Tapolca, 1916. augusztus 17.)
A tapolcai Keszler dinasztia első jeles képviselője. Szülei Keszler György és Láng Erzsébet. Elemi és gimnáziumi tanulmányait Keszthelyen végezte. A pedagógiai pályát 1860-ban Türjén kezdte majd Keszthelyen folytatta. 1866-ban szerezte meg tanítói oklevelét, ezután Tapsonyban majd Vindornyaszőlősön segéd, ill. kántortanító. Polgári iskolai tanári képesítését matematika és természettudományi szakon szerezte meg. 1872-ben meghívás nyomán került Tapolcára a felsőbb népiskolába, a későbbi polgári fiúiskolába. Itt tanított 1910-ig. Pruska Vilmával itt alapított családot. Valóságos polihisztor volt. Kiváló kézügyessége révén gyarapította az iskola szertárát, technikai felszerelését. Mint méhész saját konstrukciójú kaptárt gyártott és forgalmazott. Szőlőtulajdonosként jól használható “szőlőojtó” gépet talált fel és szabadalmaztatott. Tekintélye túlnőtt a városka határain. A Balatonvidéki Filoxéra Ellen Védekező Egyesület főtitkára és telephelyének létrehozója volt. Irányító szerepe volt a balatonvidéki szőlők újratelepítésében. Kísérleteinek eredményeit felhasználva már fia, Keszler Zoltán szabadalmaztatta a máig használatos Badacsonyi Rézkénport. Írásai jelentek meg a Tapolcza és Vidéke és a Tapolczai Lapok c. hetilapokban, de más szakirányú és szépirodalmi lapokban is publikált. Fiatalabb korában egy ideig munkatársa volt a Borsszem Jankó c. élclapnak. Szabadidejében festett, orgonafugákat komponált, Dabronczi Gyula és Csobánczi álnéven verseket írt. Verseiből kötetnyi kézirat maradt az utókorra. 72 évet élt. Gazdag életének emlékezete sajnos ma már nem él Tapolcán. Lantdíszítéssel ékesített szép síremléke a tapolcai régi temetőben található.
Műveiből: – Védekezés a fillokszera ellen. = TV., 1890. december 21. – A föld gyermekének… = TV., 1894. = március 10. – Fájdalom. = TL., 1903. február 1. - Dongó János. = TL., 1903. február 22. – Pengő Klára. = TL., 1903. április 5. – Háború idején. = TL., 1915. június 6. –
Irodalom: – VÉL – K.Gy. 1844-1916. = PFI Ért. 1916-17. – Pécs Gyuláné: Régi emlékek, régi emberek. Tapolca, 1936. – Harántfülkés szőlőpárosító gép. = TV., 1890. december 21. – K. Gy. harántfülkés szőlőpárosító gépe. = TV., 1891. október 18. – Szőlőkultúra a Szent György-hegyen. = TV., 1899. augusztus 13. – Stephaneck János: A mi értékeink. = TU.,1925. május 31. –
KESZLER GYULA dr. gépészmérnök, egyetemi tanár
(Tapolca, 1908. szeptember 16. – Budapest, 1976. november 8.)
Keszler Zoltán tanító elsőszülött fia az elemi iskolát Tapolcán, a gimnáziumot Keszthelyen végezte el. Ezután a budapesti műszaki egyetemen tanul. 1930-ban kapta meg gépészmérnöki oklevelét. Egy évvel később közgazdasági mérnöki diplomát is szerzett. 1934-től 1936-ig a Weiss Manfréd-gyár szerkesztési osztályán dolgozott. 1936-ban a MÁV-hoz szerződött és hosszú időn keresztül a budapesti járműjavítókban beosztott mérnök majd osztályvezető. 1941-ben közgazdaságtanból doktorált. 1949-ben a budapesti műszaki egyetem vasúti géptan tanszékén előadó, 1953-tól a közlekedési műszaki egyetem oktatója, 1970-ig tanszékvezető docense. 1953-tól a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumban csoportvezető. 1967-ben az egyetemen megszervezte a járműjavító szakmérnöki szakot, amelynek haláláig vezetője volt. 1971-ben a műszaki tudományok kandidátusa lett. 1972-ben ment nyugdíjba. A hazai műszaki felsőoktatásban elsőként alakította ki a vasúti járművek javítástechnológiájának, majd a gépjárművek, az építő- és anyagmozgató gépek javítási-fenntartási technológiája feldolgozását. Számos közleménye jelent meg a hazai és külföldi folyóiratokban. Keszler Gyula emléke már nem él Tapolcán.
Műveiből: – Vasúti járművek fenntartása, javítása. Bp. 1960. – Diesel- és villamos járművek javítása, fenntartása 1-2. (Pelcz Józseffel) – Vasúti jármű laprugók egyes élettartamnövelési lehetőségei. Bp. 1969. –
Irodalom: – MÉL – VÉL - ZÉL – Gépészmérnöki oklevelet kapott. = TU., 1930. december 28. – Dr. K. Gy. = A Jövő Mérnöke, 1976.november 6. –
KESZLER GYULA MÁV hivatalnok
(Tapolca, 1876. november 2. – ?)
A Tapolcán méltán híres Keszler familia tagja. Id. Keszler Gyula elsőszülött fia, Keszler Zoltán és Aladár testvére. Alapiskoláit Tapolcán végezte, majd kereskedelmi érettségit tett. A vasúti tisztképzőt 1897. május 29-én végezte el. Ruttkán kezdte vasúti szolgálatát 1897. március 11-én, majd Stubnya, Ruttka, Városlőd, Kis-Cell, Szemere, Sárvár, majd Szombathely következett. Itt az Üzletvezetőség III. forgalmi osztályába került. Ez utáni feladata a Székesfehérvár forgalmi kirendeltségének vezetése volt, majd innen Veszprémbe került. 1918-tól ismét az Üzletvezetőség III. osztálya, következett, ténylegesen a szombathelyi Képviselet vezetése voltak állomáshelyei. Innen újra Veszprémbe került állomásfőnök-helyettesnek. 1919. szeptember 5.-től újra Szombathelyen MÁV képviselő, de még ez év november 10.-től Szentgotthárdon lett állomásfőnök. Innen Nemestördemicre került állomásfőnöknek, majd 1924. október 5.-én Veszprémbe. Munkaviszonya 1925. október 31.-én szűnt meg.
Irodalom: – Százéves … –
KESZLER JENŐ kereskedő, ecetszeszgyáros
(Zalavég, 1885. április 25. – ?)
Keszler Ignác és Breuer Róza gyermeke. Iskoláit szülőhelyén ill. Zalabéren végezte. A kereskedelmi pályát Tapolcán kezdte. Először tüzelőanyagokat árult. 1910. július 1.-én átvette a Farkas Péter féle szén- és fakereskedést, amely mellett sör-lerakatot is nyitott. Vállalkozásában faaprító berendezést működtetett. Üzletét rövidesen tölgyfahordók kínálatával bővítette. 1914. július 9-én megnősült, felesége a somlószőllősi Lőwi Mária lett. Gyermekei már Tapolcán születtek. 1915-ben bevonult a nagykanizsai cs. és kir. 48. gyalogezredhez, ahol 1917-ben megsebesült, majd leszerelt. Sör, kőszén és tűzifa üzletét ekkor a polgári fiúiskolával szembeni épületbe helyezte át. A háború végi szénhiányos időszakban felfuttatta tűzifa-kereskedését. 1917-ben, pl. 100 vagon tűzifára fogadott el előjegyzéseket. Ecetszeszgyárát 1921-ben létesítette a mai Kisfaludy utcában. Ezt Első Tapolczai Eczetgyár Keszler és Winkler név alatt 1921. október 15-én jegyezte be a Zala megyei Cégbíróság. Részt vett a tapolcai társadalmi életben. 1914-ben iparhatósági megbízottnak választották, és delegálták, az un. gyárvizsgálók közé. Több ízben volt tagja a képviselőtestületnek. Tagja volt a Tapolcai Kaszinónak és az izraelita hitközség vezetőségének. Az 1930-as években elköltözött Tapolcáról. Tudjuk, hogy 1942-ben még életben volt.
Irodalom: – ZML Cégjegyzék – Z. vm. ism. – Üzlet átvétel. = TL., 1910. június 26. – Fatermelő Rt. = TL., 1910. szeptember 18. – Kőszén! = TL., 1910. december 18. – Ecetgyár Tapolcán. = TU., 1921. október 23. – A testület, mely városunk sorsát intézi. = TL., 1930. december 25. –
KESZLER SÁNDOR gépészmérnök
(Tapolca, 1918. október 8. – Budapest, 1996. december 7.)
Keszler Zoltán és Gréber Stefánia három gyermeke közül középsőnek született Tapolcán. Elemi és polgári iskolát szülővárosában végezte majd Keszthelyen a Premontrei Gimnáziumban érettségizett. A Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karát Budapesten végezte el. Rátermettségét több munkahelyen is bizonyította. Csonka János budapesti gépgyárában műszaki tisztviselő volt. Az első Magyar Gyapjúmosó és Finomposztó Gyár fonodavezetője, majd a budapesti Konverta Egyenirányító Gyár gépészmérnöke. A háború után Tapolcán létesített gyapjúfonó üzemet, de ez hamarosan az államosítás áldozata lett. Ezt követően a Kőszegi Nemez és Posztógyár gépészmérnöke. Főmérnökként dolgozott a Kőbányaipari Nemzeti Vállalat zalahalápi üzemében. Üzemi mérnök az Uzsai Kőbánya Vállalatnál. Főtechnológusként dolgozott a Budapesti Kőbányaipari Gépjavító Vállalatnál. Ezt követően a könnyűipari Alkatrészgyártó és Ellátó Vállalat gyártási-ág vezetője, majd dokumentációs osztályvezetője. Utolsó munkahelye a Nehézipari Minisztérium Ipargazdasági és Üzemszervezési Intézete volt, ahol önálló tudományos csoportvezetőként dolgozott. Innen ment nyugdíjba 1974.október 14-én. Nyugdíjasként még tíz évig tevékenykedett műszaki-gazdasági tanácsadóként. Alkotó ember volt. Több technológiai újítását honosították meg a hazai üzemek gyakorlatában. Az 1960-as, 1970-es években több publikációja jelent meg a hazai szaklapokban. Elismerő oklevelek mellett 1961-ben lett a Könnyűipar Kiváló Dolgozója, 1971-ben a Nehézipar Kiváló Dolgozója. Az 1970-es években fokozott érdeklődéssel fordult szülőhelye története, hagyományai felé. Elmélyült levéltári és könyvtári kutatásokat végzett, hogy szakmai ismereteit is felhasználva utánajárjon Tapolca áramellátása, a villanyvilágítás története, a közművesítés különböző témakörei históriájának. Hagyatékában több értékes befejezetlen dolgozat és jegyzet maradt Családtörténeti érdeklődése indította arra, hogy kutassa a tapolcai temető történetét és hozzálásson a temetői kataszter elkészítésének. Ennek első részét eredményesen befejezte. Munkásságának jelentőségét, a szülőhellyel való kapcsolat súlyát ismerte el a képviselőtestület, amikor 1996-ban a Városszépítő Egyesület javaslatára Tiszteletbeli polgár címet adományozott Keszler Sándornak.
Műveiből: – A raktárgazdálkodás ésszerűsítésének néhány megoldása. = MKL. 1968. 10.sz. – Az SKF PK 211 E típusú lengőkaros nyújtómű szerkezeti leírása, szerelése, beállítása és karbantartása. (Társszerzővel) Bp. 1968. – Javaslat a Magyar Viscosa Gyár kordfonal és fonószalag raktáraira. Bp. 1967. szeptember –
KESZLER ZOLTÁN iskolaigazgató, lapszerkesztő
(Tapolca, 1881. augusztus 26. – Tapolca, 1936. március 31.)
Apja Keszler Gyula köztiszteletben álló kiváló pedagógus, a helyi társadalmi élet aktív részvevője közéleti érdeklődését és sokoldalúságát örökítette át fiába. Édesanyja Pruska Vilma. Elemi iskoláit szülővárosában végezte. Beiratkozott a győri tanítóképzőbe és azt 1901-ben eredményesen elvégezte. A pedagóguspályát Lesenceistvándon kezdte meg, mint osztálytanító és 1903. december 15-ig ott működött. Ekkor a tapolcai róm. kath. iskolához kerül ugyancsak osztálytanítónak. A Batsányiakkal rokon Gréber Stefániával kötött házasságot. A világháború 1914-ben őt is hadba szólítja és bevonult a cs. kir. 48. gyalogezredhez. Innen 1916-ban szabadságolták és visszakerült régi pozíciójába. 1929. szeptember 1-én kinevezték a római katolikus elemi fiúiskola igazgatójává. Mint kiváló pedagógus működési köre túlnőtt az elemi iskolai kereteken. Állandó képesített szakoktatója volt az iparos tanonciskolának és lelkes közreműködője az iskolánkívüli népművelésnek. Az Országos Tanító Egyesületeknek választmányi tagja, a Veszprém Egyházmegyei rk. Tanítóegyesület Balatonfüred-Tapolca esperesi kerület tanítókörének elnöke volt. A képviselőtestület mellett dolgozó népművelési bizottság ügyvezető elnöke volt. A szövetkezeti eszme lelkes hívének vallotta magát. Az Országos Központi Hitelszövetkezet helyi fiókjának felügyelőbizottsági tagja és a Hangya igazgatósági tagja volt. Örökölt feladatának tekintette a szőlőművelés színvonalának emelését. A szőlészet kiváló szakértőjeként tartották számon az egész régióban. Édesapja korábbi kísérleteit folytatva “Badacsonyi Rézkénpor” néven kifejlesztette és szabadalmaztatta a lisztharmat és peronoszpóra ellen együttesen ható vegyszert. Tapolca közéletére a legnagyobb hatást azzal gyakorolta, hogy 18 éven át mindvégig szellemi irányítója, 1919-től haláláig főszerkesztője volt a Tapolcai Ujságnak. Kora ifjúságától a közért önzetlenül végzett túlfeszített munka lázában élt. Az élet, és súlyosbodó szervi szívbaja 55 évet engedélyezett neki. Sírja a tapolcai temetőben van. Más emléke ma már nincs Tapolcán.
Műveiből: – Bajok a mozi körül. = TU., 1930. október 26. – Város nyilatkozata a moziról. = TU., 1930. november 23. –
Irodalom: – Gulyás – Z.vm.ism. – Békássy – Tanítóválasztás = TL. 1903. december 20. – Badacsonyi rézporgyár Tapolcán. = TU., 1921.április 24. – A Népművelési Bizottság gyűlése Tapolcán. = TU., 1930. szeptember 28. – K.Z. + = TL.,1936.április 4. – K. Z. halála. = TU.,1936.április 5. –
KIRÁLY MARGIT harasztosi, igazgató
(Ada, 1858. augusztus 2. – Hajduszoboszló, 1944. december 18.)
Édesanyja Királyné Csapó Róza irodalmi ambíciókat ápoló, sok módszertani ötletet megvalósító, több tankönyvet író pedagógus, a munkácsi, zentai, szegedi és kispesti polgári iskolák tanára ill. igazgatója volt. Apja harasztosi Király Miklós. Király Margit anyja példáját követve tanítóképzőt végzett, képesítést szerzett a nyelv- és történettudományok tanítására majd polgári iskolai vizsgát tett. 1914 óta tanított több helyen polgári iskolákban. 1930-ban Kispestről került a tapolcai polgári leányiskolába, ahol kétévi igazgatói működése alatt kitűnő eredményeket ért el. A Tapolcai Lapok cikkírója szerint „…a leánypolgárit mintaiskolává fejlesztette hozzáértésével, szigorúsággal és szeretettel.” Igazgatói teendői mellett magyart, szépírást, háztartástant és földrajzot tanított. Részt vett a helybeli r.k. Nőegylet, a Stefánia fiókszövetség, a Balatoni Turista Egyesület, és a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének munkájában. Bekapcsolódott az újra éledező Batsányi kultusz ápolásába. 1932 szeptemberétől a pápai, majd 1934-től, 1938-ig a pestszentlőrinci állami polgári leányiskolát igazgatta. Ezután a szentesi leánypolgári élére helyezik, de ezt az állását betegsége miatt nem foglalhatta el. 1939-től 1943 februári nyugdíjazásáig a fővárosi tankerületi főigazgatósághoz nyert beosztást. 1944 decemberében szervi szívbaja miatt hunyt el. Méltatója szerint „munkás élete és hivatásszeretete például szolgálhat a jövő nemzedékeknek.” Tapolcán emlékét már elfeledték.
Műveiből: – Bacsányi János. = Értesítő, 1930-31. – Nevelés. = TL. 1931. december 25. –
Irodalom: – Deák – Gulyás – PLI. Ért. Tapolca. 1930/31-1931/32. – Iskolai hír. = TL., 1930. november 1. – Igazgatói kinevezés. = TU., 1930. november 2. – Áthelyezés. = TU., 1932. szeptember 11. – Harasztosi K. M. távozása. = TL., 1932. szeptember 24. – Búcsúvacsora a Gömbös-vendéglőben. = TU., 1932. szeptember 25. – Halottaink. = OPITK. 1945. 4. sz. – Tóth József: A tapolcai M. Kir. Áll. Polgári Leányiskola. Tapolca, 1998. –
KIRCHNER ÖDÖNNÉ, PETROVITS MÁRIA középiskolai tanár, igazgató
(Budapest, 1908. szeptember 10. – Balatonfüred, 1975. október 9.)
Szülei Pérery József és Geist Florentina. Gyermekkoráról, ifjúságáról nem sokat tudunk. Félárvaként nőtt fel. Gimnáziumot majd egyetemet végzett és középiskolai tanári végzettséget szerzett. Erős szociális érdeklődés jellemezte, hiszen nem az oktatást, hanem a szociális munkát választotta hivatásául. Az 1930-1940-es években szociális gondozóként dolgozott. 1937-ben kötött házasságot Pesterzsébeten. Férje Dr. Kirchner Ödön az 1950-es években fogorvos volt Badacsonytomajon. Tapolcán 1965-ben Németh Árpád után vette át a Batsányi János Gimnázium és Kollégiumának irányítását. 1966.-től, 1967.-ig volt az intézmény-együttes igazgatója. Ekkor felmentését kérte vezetői feladatai alól, de a leánykollégium igazgatását még két évig ellátta. Nyugdíjba menetele után gyakran volt távol Tapolcától. Jellegzetes, Dundi néni néven ismert személyiségét még sokáig emlegették a városban. 67 évesen, még tapolcai lakosként, Balatonfüreden gyógykezelése közben hunyt el szívelégtelenségben. A budapesti X. kerületi új köztemetőben nyugszik
Irodalom: – Czuczor László: Az országos nép és családvédelmi alap (ONCSA) szervezete és működése. In. Levéltári Szemle, 1982. 1. sz. 43-56 p. – Kinevezések az országos Nép- és Családvédelmi Alapnál. = Belügyi Közlöny, 1943. 3. sz. 107 p. – Magyarország tiszti cím- és névtára 1943, 1944. – BJG. Évk. – Gyászjelentés –
KISFALUDY JÓZSEF postafőnök
(Székesfehérvár, 1885. – Nagykanizsa, 1960 körül)
Iskoláit szülővárosában járta ki. Érettségit is itt tett. Néhány próbálkozás után a postai szolgálatot 1905-ben, mint gyakornok-jelölt Budapesten kezdte. A tisztképző tanfolyamot 1906-1907-ben itt végezte el. Utána Barcson, Fiuméban és Nagykanizsán teljesített szolgálatot. 1914 novemberében a tábori postához vonult be. A szerb fronton hadtáppostás volt két évig részben, mint mozgópostás, részben mint hivatalvezető. Ezután az orosz, olasz és román hadszíntéren teljesített szolgálatot. Kiváló szolgálataiért több kitüntetést kapott. A leszerelés után visszatért Nagykanizsára. 1924-ben nevezték ki felügyelővé, majd később főfelügyelői rangot kapott. 1936. április 1-től Tapolcára helyezték hivatalvezetőnek. Előzékeny, pontos, megbízható munkájával a postafőnökség és Tapolca közönségének elismerését is kivívta. 1941 áprilisában elnyerte régi munkahelyén, Nagykanizsa főpostáján a postafőnöki állást. A következő évben a kormányzó hivatal-igazgatói címet és jelleget adományozott neki. A háború idején nyugdíjba ment. Visszavonultan élt haláláig.
Irodalom: – A magyar posta története és érdemes munkásai. Szerk. Hencz Lajos. – Új postafőnök Tapolcán. = TL., 1936. február 29. – Bp., 1937. Kinevezések. = TU., 1938. július 10. – Változás a postafőnökségen. = TL., 1941. április 26. – Új postafőnök. = TV., 1941. április 26. – Előléptetés. = TL., 1942. július 11. –
KISFALUDY KÁROLY (ÁGOSTON, ENDRE) kisfaludi, MÁV intéző
(Tapolca, 1885. június 22. – Sümeg, 1966.)
Szülei Kisfaludy Tivadar és Ketskeméthy Irén. Nagymúltú, elszegényedett nemesi családban született, négy középiskolát végzett. 1908-ban megnősült, felesége Hesz Julianna négy leánnyal és négy fiúval ajándékozta meg. Vasúti szolgálatát 1912. július 13-án kezdte meg Tapolcán napibéresként. Ezután Zalaegerszeg, Ukk, Türje, Tapolca, Szentgotthárd, Celldömölk voltak állomáshelyei. A tisztképzőt 1914-ben, az állomásfőnöki tanfolyamot 1918-ban végezte el. 1933. január 1-től Türjén lett állomásfőnök. Munkaviszonya 1945. november 30-án nyugdíjazással szűnt meg.
Sírja a sümegi temetőben található.
Irodalom: – Gudenus – Százéves …–
_Ferenc.jpg)
KISFALUSI (KLEIN) FERENC kántortanító
(Lesencetomaj, 1885. január 16. – ?)
Szülei a lesencetomaji Klein György és Fodor Anna gazdálkodók. Elemi iskolába is szülőfalujában járt. Ezután kántortanítói képesítést szerzett. Munkáját szülőfalujában kezdte meg. 1913. július 15-én nősült. Falubeli leányt, Kaschl Emiliát vette feleségül. Rövidesen megszületett Margit lánya, aki később Dr. Péczely Béla tapolcai kórházigazgató felesége lett. Az 1920-as évek elejétől a tapolcai katolikus népiskolában kántortanító. A tapolcai katolikus plébániatemplomban rendszeresen kántorizál. A 1935-ben megözvegyült. Még ez évben idegenül ható nevét megmagyarosította. Ekkor az Esterházy Móric körül szerveződő Keresztény Gazdasági és Szociális Párt tapolcai szervezetének választmányi tagja. 1940-ben Gyulakesziben választották meg tanítónak. Újra nősült, felesége Lajosházi Alojzia lett. 1942. szeptember 8.-án itt született Ferenc Lajos Elemér nevű fiuk. A háború után feleségével együtt Badacsonytomajon tanított.
Irodalom: – A KGSZP szervezete. = TU. 1935. március 17. – Névmagyarosítás. = TL., 1935. július 20. – Tanügyi kinevezések. = Pesti Hírlap, 1940. október 18. –
KISMIHÓK RÓBERT fűtőház-főnök
(Tapolca, 1929. május 26. – Veszprém, 2005. július 1.)
Szülei Kismihók János és Zsófics Anna. Mindketten vasutas családból származnak. Édesapja főmozdonyvezető, majd mozdonyfelvigyázó, édesanyja varrónőnek tanult, majd Balatonszepezden a Vasutas üdülő gondnoka volt. Elemi iskoláit Tapolcán végezte. 1944-ben Csurgón kezdte meg középiskolai tanulmányait. Amikor azt a háborús viszonyok miatt bezárták, Székesfehérvárra a Magyar Királyi állami Gróf Széchenyi István Ipari Középiskolába került, ahol. 1947-ben gépésztechnikusként végzett. 1947 őszén a tapolcai MÁV fűtőházhoz került segédmunkásnak. 1950-1953 között sorkatonai szolgálatot teljesített Nagykanizsán, majd Tolnán, ahonnan törzsőrmesterként szerelt le. 1953. októberétől mozdonyreszortosként a celldömölki fűtőház dolgozója. 1961-től a tapolcai MÁV fűtőház műszaki tisztje, majd főtisztje. Közben több szakirányú tanfolyamot végzett. 1976.-tól főiskolai végzettséget szerzett és Veszprémbe helyezik. 1976-1985. között fűtőházfőnök Veszprémben. Egészsége megromlott, 1985. április 5.-től rokkantnyugdíjas. Mint az üzemfőnök műszaki helyettese, fűtőház-főnök fejezte be a vasútnál töltött csaknem 38 éves munkaviszonyát. Lelkiismeretes munkavégzéséért, helytállásáért több kitüntetést kapott. Nyugdíjba vonulása évében a Munkaérdemrend bronz fokozatát is megkapta. Még 1951. december 29.-én Tapolcán kötött házasságot Schweidler (Budavári) Ilonával, a kitűnő vívónővel. Három gyermekük született. Laktak Tapolcán, valamint Nagykanizsa, Tolna, Ság, Celldömölk, Veszprém állomáshelyeken. Bár élete végén nem Tapolcán élt, rendszeresen tartózkodott itt, tartotta kapcsolatait, rokonaival, barátaival és régi munkatársaival. 76 éves korában hunyt el. Hamvait a tapolcai régi köztemetőben szülei és felesége mellé helyezték.
KISOVITS JÓZSEF főesperes
(Veszprém, 1818. szeptember 7. – Veszprém, 1885. május 9.)
Az elemi iskolát és a gimnázium I-VI. osztályát szülővárosában, a VII-VIII. osztályát Székesfehérváron járta. A filozófiát Pécsen tanulta, a teológiát 1835-36-ban Veszprémben, 1836-40-ig Pesten hallgatta a Központi Szeminárium növendékeként. Karpap Veszprémben 1840. július 27-től. Pappá szentelték 1841. október 26-án. Tapolcára küldték káplánnak. 1843. június 24-től, Hagen Gottfrid plébános mellé. Kántor Tapsonyban. 1845. augusztus 23-tól alkántor Veszprémben. Szemináriumi helyettes igazgató 1846. május 21-től. A Szent Anna kápolna gondnoka 1847. november 26-tól, kötelékvédő 1849. augusztus 31-től. Plébános Nagybajomban1849. október 15-től, a csökölyi kerület esperese 1857. január 25-től. Veszprémi kanonok-plébános és a gimnázium püspöki biztosa 1874. szeptember 12-től, segesdi főesperes 1877. szeptember 21-től. Szent Mihály főangyalról nevezett bátai c. apát és zsinati vizsgáló 1878. augusztus 31-től, a III. osztályú Osztrák Császári Vaskoronarend lovagja 1880-tól. Pápai főesperes 1882. december 23-tól, somogyi főesperes 1885. január 22-től. Kétszer volt országgyűlési képviselő a Tisza-párt színeiben. Nevéhez fűződik a veszprémi Szent Anna iskola építése és felszerelése. Eredményesen munkálkodott a veszprémi algimnázium főgimnáziummá fejlesztésén. Értékes könyvtárát is ide adta. Veszprém városa hálából azt az utcát amelyben született, Kisovics utcának nevezte el.
Irodalom: Pfeiffer – Szinnyei – VÉL – Egyházi előléptetések. = Balaton, 1885.
KISS (MIHÁLY) GYULA tanár
(Makó, 1917. február 18. – Tapolca, 1960. január 5.)
Szülei Kiss Mihály és Póró Róza. Az elemi iskolát szülőhelyén, a gimnáziumot Szegeden végezte. Ott természettudományi szakokra szerzett polgári iskolai tanári képesítést is. Pedagógiai gyakorlatát un segélydíjas tanárként a kisbéri polgári iskolában szerezte meg. 1939 nyarán a tapolcai polgári fiúiskolába helyezték. Itt Barabás József igazgatása alatt számtant, természetrajzot, mezőgazdasági ismereteket és fizikát tanított. Alkalmanként kézimunkát is oktatott és vezette a mezőgazdasági gyakorlatokat. Már első tapolcai évétől osztályfőnök és a természettudományi szertárak őre volt. 1940/1942-ben tényleges katonai szolgálatot teljesített. Zászlósként vett részt a keleti front harcaiban, ahol súlyos lábsebet kapott. 1943-ban leszerelt és tovább tanította tárgyait. Emellett megbízást kapott az ifjúsági vöröskereszt és a sportkör vezetésére. Mint katonaviselt, helyettese lett az iskola légvédelmi parancsnokának. 1944 márciusától-október 27-ig újra bevonultatták.
1944-ben Tapolcán nősült. A felesége Szakács Ilona lett. 1945. szeptember 27-én született meg Gyula fia. Az iskola államosítása után tanított az utód általános iskolában is. Élete virágjában, 43 évesen szívszélhűdés vitte sírba.
Műveiből: – Magyar karácsony… = TV., 1939. december 23. –
Irodalom: – PFI.Ért. 1939/40 – 1946/1947. – Kinevezések. = TL., 1939. október 28. – Tanügyi kinevezés. = TV., 1941. január 11. – A tapolcai iparostanonciskola. = TV., 1941. október 18. –
KISS EMMA tanár, iskolaigazgató
(?, 1910. körül – ?, ?)
1940-ben helyezték Tapolcára a polgári fiúiskola rendes tanárának. Képesítésének megfelelően elsősorban magyar, német és történelem tárgyakat tanított, de szükség szerint rajzot is oktatott, heti 21-22 órában. Emellett osztályfőnök volt, és a nyelv- és történelemtudományi szertár őre, valamint az Ifjúsági Segélyegylet vezetője. Tantestületi értekezletek alkalmával a jegyző feladatait is ellátta. A háború után, 1946 év végén került vissza Tapolcára, ahol 1947. január 30-án újra szolgálatba állították. A VKM 1947. március 22.-én kelt rendeletével a nagykanizsai állami polgári fiúiskolához áthelyezte.
Műveiből: – „A haza mindenek előtt!” = PFI.Ért. 1940/1941. –
Irodalom: – PFI.Ért. 1940/1941 – 1946/1947. –
KISS ERVIN kertészmérnök, szőlőnemesítő
(Fót, 1935. december 6. – Révfülöp, 2009. február 24.)
Apja Kiss Lajos férfiszabó-mester. 1946-1950 között az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumba, 1950-1952-ben a Budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumba, 1952-1954-ben újra a Könyves Kálmán Gimnáziumba járt, majd érettségizett. 1954-1959-ben a Kertészeti Egyetemen tanult. 1958-ban a Tokajhegyaljai Állami Gazdaság tarcali üzemegységében gyakornok. 1959-1960-ban a Móri Szőlészeti Kutató Intézetnél gyakornok, segédmunkatárs. 1960-tól tudományos segédmunkatárs, 1963-tól tudományos munkatárs. 1972-től főmunkatárs a Badacsonyi Kutató Állomáson. 1982-től a Badacsonyi Kutató Állomás főmunkatársa. 1983-tól itt állomásvezető. 1995 után nyugdíjas. Innentől fogva többnyire Tapolcán lakott. Innen járt ki Badacsonyba ill. révfülöpi szőlőjéhez. Számos szakmai és tudományos szervezetnek volt munkatársa. Tizenegy szőlőfajta előállítása (pl. Zeus, Vulcanus, Rózsakő, olaszrizling, rajnai rizling és szürkebarát klónok), hetven tudományos publikáció, több szabadalom, konferencián szereplés fűződik nevéhez. Tanulmányai szakfolyóiratokban jelentek meg. Munkásságát díjak, kitüntetések sorával ismerték el. 2017-ben emléktáblát avattak tiszteletére Badacsonyban. A halála után állami elismerést kapott Badacsony 15 fajtajelölt a tisztelet jeléül róla kapta a Zervin nevet.
Műveiből: – Fót szőlőkultúrája. Bp. 1958. – Tokaj szőlőtermesztésének ampelográfiai vizsgálata a fejlesztési tervvel. Bp. 1987. –
Irodalom: – VMKÉL – Májer János: K. E. emlékére. = Napló, 2009. február 27. –
KISS GYÖRGY gépészmérnök, fűtőházfőnök
(Arad, 1902. – ?, ?)
Alap és középiskoláit szülővárosában végezte, majd gépészmérnöki diplomát szerzett. Mindjárt a MÁV szolgálatába állott. Rövid gyakorló idő letöltése után Szentesen, Celldömölkön és Szombathelyen dolgozott. Ezután 1934. júniusában helyezték Tapolcára, a MÁV fűtőház főnökének, ahol a nyugalomba vonuló Sólyom Alajos után kellett helyt állnia. Tapolca már nem volt ismeretlen számára, hiszen a motoros vonatközlekedés bevezetésekor, még 1926-ban két hónapra Tapolcára vezényelték, mint oktató mérnököt. Akkor jó emléket hagyott a vasutasokban, ezért szívesen látták a fűtőház élén. Itt e tisztségében 1937. novemberig működött. Emellett szívesen részt vett Tapolca közéletében. A tapolcai vasutasok VOGE Sport Egyesülete 1937. július 15-én tartott választmányi ülésén elnökének választotta meg.
Irodalom: – Százéves … – Zvm.ism. – A fűtőházi főnök búcsúztató estélye. = TU. 1934. október 21. – A tapolcai vasutasok = TU. 1937. július 18. –
KISS ISTVÁN kanonok-plébános
(Csabrendek, 1889. augusztus 19. – Tapolca, 1948. november 10.)
Édesapja Kiss János takácsmester, édesanyja Ottó Verona volt. Az elemi iskolát szülőfalujában, középiskolát Sümegen, Veszprémben és Budapesten végezte. 1911. december 24-én szentelték pappá. Ekkor lett káplán Zalapetenden (a mai Vigántpetenden). 1913. március 14-től Zalamerenyén, 1914. október 10-től Kisgörbön, 1914. november 15.-től Tapolcán teljesít kápláni szolgálatot. 1915-től hitoktató Veszprémben. 1917. január12-én újra Zalapetendre helyezik, immár plébánosnak. Zsinati vizsgát 1918. május 23-án tett. 1927. április 20.-tól a monostorapáti kerület helyettes esperes tanfelügyelője. Itt 1933. március 6.-tól a kerület esperese, 1934. június 26.-tól tanácsadó plébános. 1935. augusztus 7-én kerül újra Tapolcára plébánosnak és egyúttal a kerület esperesének. 1942-ben tiszteletbeli kanonoki címet kapott. Egyházszervező, lelkipásztori munkája itt teljesedett ki. Modern gondolkodására jellemző az, amit tapolcai beiktatásán Halpert Salamon köszöntő szavaira válaszolt: "A krisztusi gondolat nem exclusiv gondolat, hanem egyetemes gondolat. Ez a gondolat pedig nem engedi meg azt, hogy különböző világnézetet valló emberek között a világnézet válaszfalakat emeljen, amely válaszfalak mögött a meg nem becsülés és gyűlölet érzései húzódjanak meg. Én ezt a krisztusi gondolatot akarom érvényre juttatni működésemmel és megcsúfolnám ezt a gondolatot akkor, ha embertársaimat világnézeti különbözőségük miatt osztályoznám a megbecsülésben és tiszteletben." Tevékeny életet élt. 1946-ban helyreállíttatta a háborús harcokban megrongálódott tapolcai templom tetőzetét, majd a következő évben a tornyát is. 1947-ben helyrehozatta a romossá lett apácazárdát és a Katolikus Kör helyiségét. Bakonyi Piros József és Moór József budapesti iparművészekkel 1948-ban kifestette a templomot és tornyába 10 mázsás harangot szerzett. Papi hivatásának gyakorlása mellett részt vett a város közéletében. Még monostorapáti plébánoskodása idején részt vett a Tapolcai Ujság megalapításában és később rendszeresen írt a lapba. 1941-től 1943-ig felelős szerkesztője volt a Tapolca és Vidéke c. hetilapnak, ahol nem tudta megakadályozni az írások hangvételének eldurvulását, a nyilasbarát irányzat megerősödését. 1945. július 18-án megalakult községi önkormányzat igazoló választmányába és kórház bizottságába választották be. Sírja a tapolcai temetőben van.
Irodalom: – Pfeiffer – Új zalapetendi plébános. = TL., 1917. január 14. – A megyéspüspök K. I. petendi esperes-plébánost nevezte ki Tapolcza plébánosává. = TL., 1935. augusztus 17. – K. I. a tapolcai plébános. = TU., 1935. augusztus 18. – K. I. esperes-plébános búcsúzása Zalapetenden. = TU., 1935. augusztus 25. – K. I. esperes-plébános fogadtatása. = TU.,1935. szeptember 1. – Papi jubileum. = TU., 1936.december 27. – Huszonöt esztendő. = TU., 1937.január 3. – Szerkesztőváltozás lapunknál. = TV., 1941.november 29. -– Szerkesztőváltozás. = TL., 1941. december 6. – Szerkesztő változás. = TU., 1943.január 23. – Megalakult a községi önkormányzat. = SzÉ., 1945. július 28. –
KISS ISTVÁN MÁV műszaki főintéző (Rábamolnári, 1906. április 8. – )
A szombathelyi MÁV Műhelyi tanonciskola elvégzése után 1925. augusztus 23-án kezdte vasúti szolgálatát ugyanott. 1937. január 1.-től Tapolcán a Fűtőházban dolgozott. Kötsei Károly távozása után, 1956. szeptembertől tíz éven át folyamatosan a tapolcai Vontatási Főnökség vezetője volt. Nős, két fiú apja. 1966. május 10.-én vonult nyugdíjba.
Irodalom: – Százéves – Lovas –
KISS ISTVÁN LÁSZLÓ iskolaigazgató
(Szécseny, 1905. június 28. – Kaposvár, 1994.)
1928-ban szerzett polgári iskolai tanári oklevelet. Tantárgyak szerint földrajz, természetrajz és vegytan oktatására volt képesítése.
Tapolcára 1940-ben került, amikor a polgári fiúiskola tantestületébe osztották be. Itt honvédelmi ismereteket, természetrajzot, egészségtant és gazdaságtant tanított heti 10 – 12. óraszámban. Mint a Magyar Cserkészmozgalom törzstisztje, az iskola 73. sz. Bacsányi János cserkészcsapatának szervezőtestületi elnökeként és leventeoktatóként fontos szerepe volt a tapolcai ifjúság nevelésében. A tapolcai Levente Egyesület tisztikarának tagja, iskolai leventeparancsnok volt. Tartalékos honvédhadnagyi rangban, küzdő századparancsnokként 1942-43-ban részt vett a keleti front harcaiban, a küzdelmekben megsebesült és súlyos fagysérülésekkel került vissza. 1944 októberében ismét katonai szolgálatot teljesített. Több katonai kitüntetést kapott. Katonai szolgálata ideje alatt tapolcai kollégái gondoskodtak arról, hogy amikor hazatér, rendelkezésére álljon olyan befektetés, amelynek segítségével újrakezdheti életét. Tagja volt a kaposvári Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Körnek.
Irodalom: – PFI.Ért. 1940/1941. – 1945/1946. – „A haza mindenek előtt!” = PFI.Ért. 1941/1942. –Igazgatóváltozás a polg. fiúiskolában. =TL., 1941. december 6. – K. Lelkes Katalin: Szegénység volt, de boldogok voltunk. = ÚjTU 2006. július
KISS JÁNOS evangélikus lelkész
(Sopron, 1920. január 9. – Felsőörs, 2005. január)
Édesapja Kiss Jenő teológiai tanár volt. A Líceum elvégzése után a Pécsi Tudományegyetem Soproni Evangélikus Hittudományi Karán szerzett lelkészi oklevelet 1942-ben, majd rövid ideig vallástanító-lelkészként dolgozott Sopronban. Egy Reményik Sándor vers idézése miatt feljelentették, státusát megszüntették, hitoktatási engedélyét is megvonták, mint „államellenes tevékenységet” folytató személynek. Sopronban könyvtárosként szeretett volna maradni, de ehhez szüksége lett volna a doktorátus megszerzésére. Himnológiából készült, de igyekezetét válaszra sem méltatták. Közben a teológiai fakultást leválasztották a pécsi tudományegyetemről, így a doktorálási lehetősége is megszűnt. 1945-ben Celldömölkön házasságot kötött Rosta Irmával. Négy gyermekük született. Kiállt az egyházi iskolák miatt, ezért, Horváth József távozása miatt 1951. április 1.-i hatállyal Tapolcára helyezték. Az itteni javadalma csak az ebéd volt sorkoszt formájában. Közel két és fél év után, 1953-ban a kapolcsi gyülekezet hívta meg lelkészéül. Itt újra együtt lehetett családjával. Néhány évig télen-nyáron gyalog járt a fíliákba, majd kerékpárt tudott venni, később az autóbuszjáratokhoz igazította szolgálatait. Az istentiszteleteken a kántori szolgálatot is ő végezte. Hogy családját el tudja tartani, lelkészi munkája mellett Vigántpetend tsz-ében főkönyvelőként is dolgozott. Szenvedélyes bélyeggyűjtő volt. Részt vett a Kapolcsi Napok (Művészetek Völgye) komolyzenei programjainak szervezésében. A Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatott tanulmányait a háború miatt nem tudta befejezni, mégis töretlenül folytatta kutatómunkáját. Himnológiai kutatásai páratlanul értékesek és érdekesek. 47 év kapolcsi szolgálata után 2000 áprilisában nyugalomba vonult, majd 2002-ben az Evangélikus Hittudományi Egyetem doktori tanácsa egyhangú javaslatára díszdoktorrá avatták. Nehéz szolgálatában, minden munkája során szerették, becsülték és tisztelték. Élete utolsó éveit Felsőőrsön töltötte. Gyakran járt Tapolcán, ahol a könyvtár egyik leghűségesebb, legigényesebb látogatója volt. Kapolcson a felesége mellé temették.
Műveiből: Az evangélikus énekeskönyvek története és énekei. [Kézirat.] –
Irodalom: VKÉL – Hamar Imre: Az élet völgye. Veszprém, 1988. – Trajztler Gábor: Látogatás Kiss Jánosnál Kapolcson. = Lelkipásztor, 1996. október – Tollner Tibor: Díszdoktorrá avatták Kiss János nyugalmazott kapolcsi lelkészt. = Dunántúli Harangszó, 2002. május –
KISS JÓZSEF dr. szolgabíró (? , ? – ?, ?)
Vármegyei szolgálatát aljegyzőként kezdte 1931. május 12-én. A közigazgatási gyakorlat megszerzése után 1935. július 1-től, 1937. január 1-ig a balatonfüredi járás szolgabírójának nevezték ki. Ezután a sümegi járásban lett szolgabíró. 1940. február 1-től június 30-ig ismét Balatonfüreden szolgabíró. Ezt követően helyezték a tapolcai járásba Polgár Ferenc, majd Fehér János mellé.
Irodalom: – Zm.Arch. –
KISS MIKLÓS MÁV felügyelő
(Dés, 1901. július 3. –)
Szülővárosában érettségizett. Ezután 1922. szeptember 5.-én kezdte vasúti szolgálatát Désen. Innen menekült a front elől Tapolcára és 1945. május 23.-án jelentkezett szolgálatra. Háromévi tapolcai működés után 1948. június 1.-ével Győrszemere állomásra nevezték ki főnöknek. Nős négy gyermek apja. 1961. augusztus 12.-től lett nyugdíjas. Későbbi sorsát nem ismerjük.
Irodalom: – Százéves … –
KISS NÁNDOR dr. járási hivatal elnöke
(Tata, 1925.november 9. – Tapolca, 1982.január 5.)
Elemi iskolába Székesfehérváron járt, a középiskola 8 osztályát Tatán a piarista gimnáziumban végezte el. 1943-ban érettségizett. Kiváló paptanárai (közöttük pl. Öveges József) a tanulás mellett nevelésére, jellemének formálódására is nagy hatással voltak. Az érettségi megszerzése után az egri jogakadémiára iratkozott be. 1944 őszén, mint leventét Németországba vitték, 1945-ben amerikai fogságból hazatért. Ezt követően Naszály, Kocs, Oroszlány községek jegyzőségén dolgozott. 1947-ben Szombathelyen kitüntetéssel végezte el a közigazgatási iskolát. Munkájával párhuzamosan „mezei jogászként” 8 félév vizsgáinak letétele után 1948-ban megszerezte a jogakadémia végbizonyítványát. 1948-ban a lesencetomaji körjegyzőségre helyezték. 1950.októberében a tanácsok megalakulásakor Lesenceistvándon megválasztották tanácstitkárnak. 195l-től Tapolcán a járási tanácson, előbb a pénzügyi, majd az igazgatási osztályon dolgozott osztályvezetőként. A jogi egyetemet két év beszámításával újra végezte és 1966-ban diplomázott a pécsi egyetem jogi karán. 1971 évben közel három évtizedes államigazgatási gyakorlata alapján Tapolcán a Járási Hivatal elnökhelyettesévé nevezték ki, majd 1980-tól haláláig a járási hivatal elnöki tisztét töltötte be. Lelkiismeretes munkáját számos kitüntetéssel ismerték el. Hivatali munkája mellet számos társadalmi szervezet munkájában is részt vett. Sírja a tapolcai temetőben van.
KISS TIBOR sportvezető
(1933. – Tapolca, 2007. március)
Már gyermekkorától a sport volt életének egyik éltető eleme. Először sportolóként, majd sportvezetőként kapcsolódott be a város életébe. Sportvezetői tevékenysége a Tapolcai Bauxitbányász SE ügyvezetőjeként teljesedett ki. Irányítása alatt tíz szakosztályban több mint ezer versenyző sportolt klubjában.
Irodalom: – Orbán Tibor: Gyászhír. = TU. 2007. 3. sz. – Horváth Erzsébet, N.: 100 év sport. Tapolcai pályák, edzők, játékosok. Tapolca, 2008. –
KISTELEKI (KRAUSZ) JÁNOS jegyző
(Sopron, 1896. november 15. – Tapolca, 1973. január 6.)
Kisiparos családból született, Krausz János és Hirnschradt Teréztől. Az elemi iskolát és a gimnáziumot szülőhelyén végezte. 1915 júniusában a bencéseknél érettségizett. Az I. világháborúban a soproni cs. és kir. 76 gyalogezredben szolgált, mindvégig az orosz, román és olasz hadszíntereken küzdött. Főhadnagyként szerelt le. Sopronban a lakáshivatalban dolgozott, majd az édesapja által vezetett „Fehér rózsa” szálloda irányítását vette át. 1927-ben Lesencetomajon az uradalomban irodatisztként dolgozott. 1929 novemberétől 1933 májusáig Lesencetomajon jegyzőgyakornok. 1933 májusában Tapolcára költözött és előbb adóhivatalnok majd a nagyközség körjegyzőségén jegyző lett. Még ez évben levente főoktatói kinevezést kapott. 1934-ben nevét megmagyarosította, családot alapított Csóri Terézzel és beilleszkedett a tapolcai közéletbe. 1933-tól 1940-ig a Tapolcai Lapok sportrovatát vezette. 1936-ban a Balatoni Sport Intéző Bizottságának jegyzője volt. Jegyzői feladatot látott el a Tapolcai erdőbirtokosságnál is. A Tűzharcos, majd a Frontharcos Szövetség tapolcai csoportjának vezetője és igen aktív szervezője volt. 1939 májusában gróf Teleki Pál a MÉP tapolcai szervezetének titkárává nevezte ki. 1940-ben bevonult és Bánffiyhunyadon a katonai parancsnokságon teljesített szolgálatot. 1941-ben a katonai közigazgatás terén kifejtett eredményes munkájáért kapott kitüntetést. 1943 augusztusában Tapolca segédjegyzőjévé nevezték ki. E tisztégét 1945-ben is megtartotta. Vezette a Tapolca és Vidéke sportrovatát. 1945 áprilisában Tapolca civil közigazgatását városparancsnokként irányította. 1947. január 1-én „B”-listára került, majd Badacsonytomaj és Monostorapáti körjegyzőségén dolgozott 1951-évi nyugdíjazásáig. Ezután az erdészet keszthelyi üzemegységénél, majd a tapolcai KTSZ könyvelőjeként dolgozott. 1956-ban beválasztották a Tapolca Nagyközségi Forradalmi Nemzeti Tanács tagjai közé, amiért 1957-ben a győri Katonai Bíróság másodfokon 8 évi szabadságvesztésre ítélte. Miután megjárta a váci, sopronkőhidai és márianosztrai börtönöket, 1959. január 2-án közkegyelemmel szabadult. A büntetését utólag, 1990-ben semmisnek nyilvánították. Szabadulása után, egészen haláláig a tapolcai Fodrász KTSZ pénztárosa volt. 77 évet élt, a tapolcai temetőben nyugszik.
Műveiből: – Az Országos Frontharcos Szövetség belépési szabályai. = TU., 1936. július 26. – Mit akarnak a magyar frontharcosok? = TU., 1936. augusztus 2. – Országos frontharcos találkozó Budapestenés vidékén. = TU., 1936. szeptember 6. – Frontharcos előadások a tapolczai járásban. = TU., 1936. augusztus 9. – Frontharcos közlemények. = TU., 1938. június 5. – Tűzharcos Szövetséggé alakult át a Frontharcos Szövetség. = TV., 1940. február 17. – A szezon legsikerültebb bálja: a tapolcai leventék táncestélye. = TL., 1942. január 31. –
Irodalom: – Hangodi 1956 – 1956 kézikönyve III. – Névmagyarosítás. = TU., 1934. július 29. – Községi irodatiszti állásra… = TU., 1934. szeptember 2. – Kinevezés. = TL., 1939. május 13. – Kinevezés. = TV., 1943. augusztus 14. – Tapolcai Erdőbirtokosság közgyűlése. = TV., 1942. december 5. – Megalakult a községi önkormányzat. = SZÉ., 1945. július 28. –
KLEIN GYULA dr. orvos
(Pápa, 1863. - Tapolca, 1928. július 30.)
Szülei Klein Adolf és Blau Fáni voltak. Az elemi iskolát és a gimnáziumot Pápán végezte el. Budapesti egyetemi tanulmányai végeztével egy ideig Bécsben dolgozott. Itt vette feleségül Stadler Rozáliát, és itt született 1899-ben Mária leánya is. Bár többfelé hívták haza, sőt a somogymegyei Mike orvosává is megválasztották, 1905. májusban Tapolcára jött körorvosnak. Itt mindjárt bekapcsolódott a városka társadalmi életébe és annak egyik mozgatója lett. Valóságos polihisztorként felkarolt és továbbfejlesztett minden jó ügyet, amiről úgy vélte, hogy Tapolca érdekeit szolgálja. Aktivitását elsősorban a leánypolgári iskola alapítása, a kulturális élet fejlesztése, a közegészségügyi viszonyok javítása érdekében érvényesítette. Először ő vetette fel pl. először a tapolcai Batsányi szobor felállítását. Céljai megvalósítása során nem ismert lehetetlent, ötletes, harcos és fáradhatatlan volt. Orvosi hivatásának gyakorlása mellett életének legfőbb célja volt, hogy Tapolcán kórház létesüljön. Oroszlánrésze volt abban, hogy több évtizednyi eredménytelen próbálkozás után 1908. március 8-án olyan tettrekész bizottság jött létre Tapolcán, amely végül következetes munkájával elérte a nagy célt, a tapolcai közkórház létesítését. A helyi társadalom, a környező községek támogatását okos és kitartó érveléssel, előadások tartásával, újságcikkek írásával tartotta ébren. A Tapolcai Lapokat, annak külső munkatársaként a Kórházbizottság szócsövévé tette. Vezette a lap állandó rovatát. A kórházépítés befejezéséhez szükséges pénzt szinte fillérenként gyűjtötte össze. Amikor a helyi Erzsébet kórház éppen az I. világháború kitörésének idejére elkészült, 1914 szeptemberétől hadikórháznak nyilvánítják és Dr.Deák Jenő igazgató mellé másodorvossá nevezik ki. Sokat dolgozik és legyengült szervezetét már kikezdte a súlyos kór amikor állásában 1926.június 16-án véglegesítik. 1928. július végén agyvérzése miatt megszűntek szenvedései. 65 éves volt. Korai halálát döbbenten veszi tudomásul Tapolca társadalma. A tapolcai izraelita temetőben nyugszik. 1928. augusztus 23-án a tapolcai képviselők a testület jegyzőkönyvébe foglalják dr. Klein Gyula elévülhetetlen érdemeit. Harcostársai és betegei jóvoltából tíz évvel később, 1938. február 10-én leplezték le vörösmárványból készült, bronzreliffel ellátott emléktábláját a tapolcai kórház folyosóján. „Néhai dr. Klein Gyula kórházi orvosnak, kórházunk megálmodójának, aki ragyogó tollal harcolt a valóravállásért és minden tudásával a fejlesztéséért, emlékét örökíti meg az utókor számára. Hálás betegei és tisztelői. - Tapolca 1934. július hó.”
Műveiből: – Bécsi levél. = TV., 1891. február 1. – Az orvos viszonya a társadalomhoz. = TL., 1905. október 29. – Kórházügyünk. = TL., 1906. május 6. – Kórházügyünk. = TL., 1906. június 3. – „Pusztulunk, veszünk.” = TL., 1906. június 24. – Ivóvizünkről. = TL., 1906. augusztus 12. – Klein Gyula: Gyermekhalandóság Magyarországon. = TL., 1907. január 1. – Kórházügyünk. = 1907. május 12. – Kórházegyesület. = TL., 1908. április 12. – Kórházügyünk. = TL., 1908. november 1. – Az iskola története. = PLI Ért. 1910-1911. Tapolca. – 1913. = TL., 1913. december 28. – Kórházügyünk. = TL., 1913. június 22. – Városunk fejlődése. = TL., 1913. augusztus 17. – Kórházegyesületünk. = TL., 1913. november 23. – Választás előtt. = TL., 1913. október 19. – A községi gazdálkodás hibái. = TL., 1913. október 5. – Állami polgári leányoskolánk továbbfejlesztése. = TL., 1913. szeptember 28. – A társadalom fertőjéből. = TL., 1914. február 22. – A háború és a járványos betegségek. –
Irodalom: – Új orvos Tapolczán. = TL.,1905. május – Dr. K. Gy. = TU., 1935.február 3. – K. Gy.-t emléktábla örökíti meg. = TL., 1935. február 9. – Emlékezés Dr. K. Gy.-ra = TL., 1935.február 16. – Dr. K. Gy. emléktáblájának leleplezése. = TU., 1935.február 17. – Válasz az „Emlékezés”-re., = TU., 1935.február 24. –
KLEIN IVÁN bizományos, borkereskedő
(Tapolca, 1879. július 19. – Auschwitz, 1944. július 8.)
Apja Klein Adolf borügynök, anyja Blau Franciska. A tapolcai népiskola elvégzése után a zalaegerszegi gimnáziumban tanult és tett érettségi vizsgát. Hazajőve az Adriai Biztosító Társulat Tapolczai Főügynökségének, később a Bécsi Biztosító Társaságnak lett megbízottja, majd 1904-ben saját bizományi irodát nyitott, ahol ingatlanok adás-vételével, kölcsön-ügyletek bonyolításával, sorsjegyek árusításával foglalkozott. Takarmánykereskedéssel is foglalkozott. Emellett apja szőlőbirtokát átvéve azon gazdálkodott. Korszerűsítette és növelte a termőterületet. 1911-ben családot alapított Schäffer Irénnel. 1906-ban megalapította borkereskedelmi cégét. Termelési, forgalmazási mennyiségeket tekintve elmaradt ugyan a vezető tapolcai cégektől, de azok árnyékában szépen prosperált. Főleg belföldi forgalmazásra szakosodott de kisebb mértékben külföldi szállításokkal is foglalkozott. 1914-1918-ig a cs. és kir. 48. gyalogezred közlegényeként frontszolgálatot teljesített. Vállalkozását 1921. június 2-án, borkereskedő és borbizományos fő tevékenységi körrel jegyezte be a Zala megyei Cégbíróság. Egyik alapítója, részvényese és igazgatósági tagja volt a Mezőgazdasági és Kereskedelmi Rt.-nek. 1924-ben, 1930-ban, majd 1934-ben három ízben is megválasztották községi képviselőnek. 65 évesen családostól lett a holokauszt áldozata.
Irodalom: – Györe – ZML Cégjegyzék – Z. vm. ism. – Bátonyi Béláné: Község és kisváros. [Kézirat] [Bp., 1985.] – Új iroda. = TL., 1904. augusztus 14. – K. I. Tapolcza. = TL., 1904. október 2. – Képviselőtestületi tagok választása. = TU., 1930. december 21. – A testület, amely városunk sorsát intézi. = TL., 1930. december 25. – Újjáalakultak a községi bizottságok. = TU., 1931. január 11. –
KLEIN MÓR (MÁRTON) hordóhitelesítő
(Monoszló, 1850. május 17. – Tapolca, 1914. november)
Apja Klein Sámuel, anyja Singer Katalin. Monoszlói kis boltjukat felszámolva az 1860-as években Tapolcára költöztek. Gyermekeik közül a legidősebb fiú volt Mór. Kereskedőinasnak ált, majd segéd lett, később saját szatócsboltjukban dolgozott. Érdeklődése a mértékhitelesítés felé fordult. A kiegyezés utáni gazdasági fejlődés nyomán egyre fontosabbá vált a mértékek szabványosítása és hitelességük biztosítása. Erről már 1876-ban törvényt hoztak, melyet aztán többször módosítottak. A tapolcai borkereskedelem hitelének egyik biztosítéka volt, hogy rendszeresen ellenőrizték és hitelesítették a forgalomban lévő boroshordókat. Ehhez már az 1880-as évek elején létrehozták a tapolcai hordójelző hivatalt. A borkereskedés tisztességén őrködő, a tapolcai járás borforgalmát is számontartó hivatal élére 1882. augusztusától Klein Mórt nevezték ki, aki az ehhez szükséges vizsgát is letette. 1876. március 14-én nősült. Felesége Kohn Karolina, fia Diskai József néven, Amerikában lett világhírű operaénekes. 74 évesen halt meg. Az izraelita sírkertben temették el. Omladozó síremléke még fellelhető.
Irodalom: – Györe – A mértékhitelesítés államosítása. = TL., 1904. október 9. – Mértékekről s az új mérték-törvényről. = TL., 1908. szeptember 20. – A hordójelző hivatalok új szabályrendelete. = TL., 1914. június 7. – Halálozás. = TL., 1914. november 29. –
KNOBLAUCH TIVADAR jószágkormányzó
(Vecseklő, 1879. január 30. – Tapolca, 1944. január 3.)
Szülei Knoblauch Richard és Bécsy Ottilia. Gyermek és ifjúkorát nem ismerjük. Agrárgazdaságtani képesítést szerzett. Az Eszterházy hitbizomány Szigligetről irányított részeinek jószágkormányzója volt hosszú időn keresztül. Feladatát nagy szakértelemmel, gazdái megelégedésére végezte. Szakértelme alapján a Mezőgazdasági Kamara Tapolcai Járási Bizottsága jegyzői teendőinek végzésével bízták meg. Aktivitását felesége, született Horecsny Józsa 1935-évi halála, majd nyugdíjba helyezése után sem veszítette el. Beköltözött Tapolcára. 1939-től a Tapolca és Vidéke hetilap gazdasági rovatát szerkesztette. E témában – név nélkül vagy K. T. monogrammal – gyakran tett közzé szerkesztőségi állásfoglalást. Gazda-gondok sorozatcím alatt rendszeresen praktikus tanácsokkal igyekezett ellátni a kisbirtokon gazdálkodókat. 1942. nyarától heti rendszerességgel ingyenes adóügyi tanácsadó szolgálatot működtetett Tapolcán. Politikai szerepvállalását a MÉP biztosította keretekhez igazította. 1943. júliusában a zsidótörvények alapján az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara a zsidóbirtokok becslő bizottságába hivatalos szakértőnek nevezte ki. A Tapolcai Takarékpénztár Rt.-nek kilenc éven át volt felügyelőbizottsági tagja. Tapolcán a Csányi László utcában volt lakása. 1943. júniusában újra megnősült. Ezúttal Hornyák Mária lett a felesége. Egy fél év múlva tüdőgyulladásban hunyt el. 65 évet élt. Sírja a régi köztemetőben található.
Műveiből: – Adóügyi tájékoztató. = TV., 1942. október 31. – Gazda gondok. TV., 1943. február 13. – Gazda-gondok. = TV., 1943. február 20. – Adóügyi tanácsok március hóra. = TV., 1943. február 27. – Gondolatok Tapolca zsírellátását illetően. = TV., 1943. július 10. –
Irodalom: – Szigliget ünnepe. = TL., 1930. augusztus 9. – Halálozás. = TU., 1935. január 27. – Járási gazdakamara közgyűlése. = TL. 1935. február 23. – Kukoricabeszolgáltatásról tárgyalt a MÉP értekezlet. = TV., 1942. október 10. – Kinevezés. = TV., 1943. július 31. – Gyászjelentés –
KNORTZER GYÖRGY bankár
(Nagykanizsa, 1854. november 7. – Nagykanizsa, 1940. december 9.)
A család őse porosz katonatisztként jött és telepedett le Nagykanizsán. Knortzer György tanulmányai elvégzése után 1873-ban a Délzalai Takarékpénztárnál kezdte meg pályáját, majd 1896-ban a Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztárhoz vezértitkárnak hívták meg, ahol később, mint igazgató majd, mint vezérigazgató működött 1927-ig. Szakmai tekintélyének köszönhetően ebben az időben tevékenykedett Tapolcán is, mint a Tapolczavidéki Gazdasági Takarékpénztár Rt. felügyelő-bizottságának elnöke. Az előbb Merkly Antal, később Pátzay György igazgatta tapolcai pénzintézet a századforduló utáni két évtizedben töretlenül fejlődött, köszönhetően annak, hogy Knortzer Györggyel a tőkeerős megyei takarékbank állt a tapolcai pénzintézet tevékenysége mögött. 53 éven át volt városi képviselő, 20 évig törvényhatósági bizottsági tag, a Polgári Egyesület tényleges, majd tb. elnöke, Ő szervezte meg a nagykanizsai tűzoltóságot, melynek 34 éven át volt főparancsnoka. A tűzoltóság keretében megszervezte a hatékonyan működő helyi mentőszolgálatot. Aktív tagja volt a Város-szépészeti Bizottságnak. 1924-ben kormány-főtanácsossá nevezték ki. Utódai mind fontos szerepeket vállaltak és teljesítettek a város életében. 85 évesen hunyt el. A nagykanizsai temetőben, a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.
Irodalom: – Gulyás – KMKA – K.Gy. = Zalai Közlöny, 1930. április 25. – Ünnepelt tűzoltó főparancsnok = TL. 1904. december 25. – Knortzer György arcképét = TL. 1930.május 1. – Gyászjelentések. 1940. –
KOBLENZER (KÖRMENDI) IGNÁC kereskedő
(Kővágóörs, 1822. – Tapolca, 1903. június 22.)
Szegény kővágóörsi szatócs gyermekeként beleszületett a kereskedő szakmába. Ezt később több helyen is tanulta ill. gyakorolta. Az 1940-es években fiatalon, kereskedő-segédként jött Tapolcára. 1847. december 2-án elvette a nála négy évvel fiatalabb gulácsi születésű Marton Rozáliát, aki hat gyermeket szült neki. Első felesége halálát követően nőül vette Dukesz Manó, Teréz leányát, aki újabb két gyermeknek adott életet. Józan élete, hozzáértő szorgalmas munkája és házasságai révén mind tehetősebb lett. 1875 februárjában engedélyt kért a képviselőtestülettől, hogy a község tulajdonában levő tóparti bástyára építhesse háza egyik falát. A Zala megyei Cégbíróságon 1876. július 10-én jegyezték be vegyes-kereskedelmi vállalkozását, amely még halála után is, egészen 1928. október 10-ig működött. 1890 szeptemberében pálinka kimérési jogot kérvényezett és kapott a képviselőtestülettől. 80 évesen érelmeszesedésben halt meg. Síremléke még áll az izraelita temetőben.
Irodalom: – Györe – ZML Cégjegyzék – Tanoncz fölvétetik = TV. 1900. július 15. – Gyászjelentés –
KOCS ÁRPÁD gazdasági vezető
(Szentágota, 1920. október 31. – Tapolca, 1973. szeptember 20.)
Szülei Kocs György és Nagy Ida. Az elemi iskolát szülőfalujában végezte. Ezután szülei cipészinasnak adták. Az inas- és segéd-évek nyomán felszabadult. 1943.-ban szüleivel együtt jött át Magyarországra. A szülők Kisapátiban telepedtek le, ő Győrben, a szakmájában dolgozott. 1946.-ban Kisapátiba jött, dolgozott és vezette a helyi színjátszó kört. Ekkor ismerkedett meg Polgár Irénnel, akit 1947.-ben feleségül vett. Házasságából négy gyermek született. Nősülése után Sümegre került, ahol párttitkárként dolgozott. Innen Szekszárdra, Tamásiba, majd Dombóvárra helyezték. 1955-ben Szekszárdon a Garay Gimnáziumban érettségizett. 1958.-ban családjával Tapolcára költözött, ahol a Járási Tanács Mezőgazdasági Osztályának vezetője lett. Ebben az időben sokat tudott segíteni azoknak, a fiataloknak, akik az 1956-os forradalomban való részvételük alapján nehéz helyzetbe kerültek. Erre utal visszaemlékezéseiben Lovász Gábor is. 1962-1965. között a marxista esti egyetem agrár-tagozatán szerzett bizonyítványt. 1966.-tól, egészen 1973.-ban bekövetkezett haláláig a TÖVÁLL igazgatója volt. 53 évet élt. A tapolcai régi temetőben nyugszik.
KOCSIS GÉZA szerkesztő (?, 1910 körül, - ?, ?)
Apja Kocsis Kálmán. Nem tudjuk, hogy honnan és mikor került Tapolcára. Valószínűleg, vasutas család sarjaként, Sümegen érettségizett 1927.-ben, majd joghallgató lett. Még 1938-ben is jogszigorlóként említik, amikor a Jó Hír c. lapjának engedélyeztetési eljárása közben Teleki Béla megyei főispán, miniszterelnökhöz írt vélemény szerint „politikai megbízhatósága ellen kifogásom nincs”. Semmi nem utal arra, hogy az egyetemi tanulmányait befejezte volna. Már egészen fiatal korában szenvedélyesen foglalkozott az államvezetés, a hatalomgyakorlás, választójogi elvek alakulása és hasonló kérdések sorával Eszmefuttatásait Választójogunk múltja és mai állása címmel 1935 nyarán kívánta megjelentetni a Lőwy nyomdában és ehhez előfizetőket próbált gyűjteni. Sikertelenül. Tanulmányai során, még a harmincas évek elején került kapcsolatba a nemzeti szocialista eszmékkel, majd a magyar hungarista mozgalom egyik önjelölt ideológusa szerepkörében tűnt fel. Liberalizmus ellenességéhez, fajvédő indulataihoz, zsigeri zsidógyűlöletéhez eszmei alapokat keresett magának, amelyek sajátos, zavaros ideológiában testesültek meg. Tapolcán a hozzá eszmeileg legközelebb álló Zakariás Árpád nyilas ügyvéd oldalán tűnt fel. A „vezéri” szerepkörre törő Zakariás azonban csak a „tanult írnok” szerepét szánhatta Kocsisnak, így együttműködésük nem bizonyult tartósnak. Kocsis magányos farkasként folytatta, inkább csak ideológiai eszmefuttatásokra, személyeskedő mocskolódásokra szorítkozó „nemzetmentő” küzdelmét. Minden jel szerint sem a nyilaskeresztes párt tapolcai korifeusai, sem a szélsőjobbra sodródó tapolcai vezetők nem láttak valódi veszélyt Kocsis buzgólkodásában és inkább fura figurának tartották. Maga által írt lapjának első számát, amelyben éles támadást indított a tapolcai szolgabíró és más notabilitások ellen, rögtön betiltották, noha azt a hivatalos engedély megérkezése előtt terjeszteni kezdte. Nem vették komolyan. Ténykedése miatt még az Igazoló Bizottság elé sem kellett állnia. A háborút Tapolcán élte túl, 1945.-ben még cikkeket is írt maga- és elvbarátai mentségére, de rövidesen eltűnt Tapolcáról. Nyilas múltja miatt nem kockáztathatott. Nyugatra emigrált és Angliában bányamunkásként dolgozott. Magatartása miatt azonban fizetésének visszatartásával kitoloncolták Franciaországba. Kocsis panaszt tett a Hágai Nemzetközi Bíróságon, de elutasították. Későbbi sorsa ismeretlen előttünk.
Műveiből: – Individualizmus – kollektivizmus. Bp. 1935. – A kétarcú szabadkőművesség. Bp. 1939. – Új világ születése. Politikai tanulmányok. Bp. 1935. A kismagyar út. Szabó Dezső demokráciája. Bp. 1940. – Utópia, az erősek világállama. Zsidó ábrándok paródiája. Bp. 1937. – Az értelmiségi ifjúsághoz. = TU., 1937. február 21. – Süket csend…. = TU., 1937. február 22. – Jó Hír. Nemzetvédelmi levélsorozat. 1937. augusztus. – Helyreigazító nyilatkozat. = TL., 1939. február 26. – Circus juris. = Szabad Élet, 1945. május 25. – A közönség panaszai. = Szabad Élet, 1945. július 28. –
Irodalom: – Együttélés – Választójogunk múltja s mai állása. = TL., 1935. március 23. – Könyvújdonság. = TL., 1936. szeptember 26. – Két törvényszéki ítélet Zakariás Árpád nyilasvezér sertésvásárlási ügyében. = TU., 1938. február 13. – Helyesbítés. = TL., 1938. február 19. – Az átképző tanfolyam. = TU., 1938. augusztus 28. – Rágalmazás miatt elitélték a Nemzet Szava munkatársát. = ZmU., 1939. június 27. –
KOCSIS JÓZSEF GYULA MÁV-felügyelő, vonalfőnök
(Szombathely, 1879. május 1. – ?, ?)
Alapiskolái után felsőkereskedelmi érettségit tett. A MÁV szolgálatába is Szombathelyen lépett 1898-ban. Püspökladány, Rákoskeresztúr, Alvinc, Piski, Nagyszeben, Szombathely, Tapolca, Sárvár voltak állomáshelyei. A tisztképzőt 1898-ban, az állomásfőnöki tanfolyamot 1908 januárjában fejezte be. A háború alatt Piskiről Nagyszebenbe helyezték, s ott mint vonalfőnök tevékenykedett. A román betörés alkalmával ott esett fogságba. Onnan 1918-ban térhetett csak haza. 1920. március 20.-tól 1928. április végéig Tapolcán volt vonalfőnök. Innen Sárvárra helyezték állomásfőnöknek. Saját kérelmére egészségügyi okokból felmentették és a III. Forgalmi Osztályba helyezték 1934. augusztus 9-én. A szolgálatát 1935. június 30.-tól felmondták. 1940. szeptember 26.-tól havi 110 P-ért szolgálatteljesítésre kötelezték és csak 1946. február 28.-al mentették fel. Későbbi életútját nem ismerjük.
Irodalom: – Százéves … – Áthelyezés. = TU., 1928. április 27. – Eljegyzés. = TU., 1928. augusztus 12. – K. Gy. MÁV felügyelő ünneplése. = TU., 1928. május 4. – Búcsúzó. = 1928. május 4. –
KOCSIS KÁROLY MÁV főmérnök, fűtőházfőnök
(Székesfehérvár, 1902. október 15. – Szombathely, 1989. január 18.)
Gépészmérnöki oklevelét 1925. június 25-én szerezte Budapesten. Itt kezdte vasúti szolgálatát. Több munkahelyen, számos beosztásban kipróbálta magát. 1935-ben már a budapesti Üzletvezetőségbe, majd az Északi Fűtőházba került.1937. november 11-én helyezték Tapolcára fűtőházfőnöknek. Kiváló szakmai munkája mellett a VOGE tapolcai csoportja elnökeként jelentős munkát végzett a vasutasság összetartásában. Felesége Fuchs Anna volt. Miklós fia Tapolcán született 1939-ben. 1940. május 1-től Szombathelyen lett fűtőházfőnök. A háború alatt rövid ideig a kolozsvári majd a dési Fűtőháznál volt kirendelésben. 1944. augusztusában visszatért Szombathelyre és itt elsőként lépett be a Magyar Kommunista Pártba. Előbb a Vontatási osztály vezetője lett
majd 1949. április 1-től igazgatóhelyettes. 1953. március 25-én letartóztatták és előbb Kistarcsára, majd Recskre vitték. Munkaviszonya a MÁV-nál megszűnt és a szombathelyi mezőgépgyárba helyezték. 1956. október 29-én 2000 fős éljenző tömeg ovációja közepette a szombathelyi Vasútigazgatóság igazgatójává választották. 1956. november 4-én hajnalban letartóztatták és Ungvárra hurcolták. Csak karácsonyra térhettek haza. Ezután visszavonultan élt. 87 évesen hunyt el. Szombathelyen nyugszik.
Irodalom: – Százéves – Lovas – Meghívó a „Tapolczai Vasutasok Voge Sportegyesülete” – Vasutasok bálja = TL., 1938. január 29. – A VOGE tisztújító közgyűlése. = TL., 1940. január 13. –
KOCSIS LÁSZLÓ kertészmérnök
(Badacsonytomaj 1923. március 6. – Tapolca, 1988. október 4.)
Édesapja jó nevű kádármester volt Badacsonytomajon, édesanyja Erhardt Zsófia – aki kisnemesi családból származott – korán meghalt. Ekkor anyai nagynénjéhez került Tapolcára, elemi, majd polgári iskolai osztályait is itt végzi el. Budapesten tanult tovább, a Szent István Felsőkereskedelmi Iskolában érettségizett 1941-ben. Ekkor még közgazdász akart lenni, ezért a József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közgazdaságtudományi karára iratkozott be, ezt azonban a háború közbejötte miatt nem tudta folytatni. Behívták katonának és rövidesen hadifogságba került. Hazatérte után 1946-ban az Asztalosok Anyagraktárának kecskeméti üzemében, mint közgazdász szakembert alkalmazták. Édesapja kérésére itt sikeres kádársegédi vizsgát tett. A Badacsonytomajon és Tapolcán eltöltött gyermekkor, valamint édesapja foglalkozása vonzotta a szőlőtermesztés és borászat felé. Pályát módosít és 1948-ban a Budapesti Agrártudományi Egyetem kert- és szőlő- gazdaságtudományi karán folytatja tanulmányait. 1952-be okleveles kertészmérnöki diplomát szerzett. 1953. januárjától a Magyar Állami Pincegazdaság székesfehérvári központjában dolgozott. A vállalat működési köre egész Észak-Dunántúlra kiterjedt. A soproni, móri badacsonyi, somlói borvidékek mintegy 17-18 pincészete borainak felvásárlásával, tárolásával, kezelésével és értékesítésével foglalkozott. A borászati laboratórium vezetésével bízták meg. A feladat komoly szakmai kihívás volt számára, az akkori idők szerint lehetséges korszerű eszközök alkalmazásával ki kellett alakítani a szétszórt pincészetek által felvásárolt borok kezelésének rendjét. 1957-ben a vállalat központja Balatonfüredre költözött, itt már szőlőtelepítéssel is foglalkozott, mint ágazatvezető. 1960-tól a tapolcai pincészet vezetésével bízták meg és az 1970-es évek végétől borászati gazdasági szaktanácsadói megbízást kapott. 1980-tól a Dabronci MGTSZ szőlészeti-borászati főágazat vezetőjeként dolgozott 1983-as nyugdíjba vonulásáig. Pályafutása alatt végigjárta azt az utat, amely a szőlőbirtokok államosításától a korszerű borkezelő üzemek megjelenéséig tartott. Borászként folyamatosan képezte magát, munkájáért több szakmai kitüntetést kapott. 65 évet élt, sírja a tapolcai régi temetőben található.
KOCSIS SÁNDOR szakszervezeti titkár
(Nyirád, 1934. február 18. – Tapolca, 1985.)
Szülei alkalmi munkákból tengődő, korán elhalt agrárproletárok voltak. Az elemi és általános iskolát szülőfalujában végezte el, majd a szakmunkástanuló évek után kovácsszakmát szerzett az ajkai MTH Iparitanuló Intézetben. Sorkatonai szolgálatának megkezdéséig, itt maradt és az Ajkai Szénbányák központi műhelyében dolgozott. Leszerelése után rövidesen, 1957. április 1.-én került a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat állományába, ahol először kovácsként, majd lakatoskén dolgozott. 1966.-ban általános gépésztechnikusi oklevelet szerzett. A sikeres vizsga után TMK-előadó volt, majd művezető beosztásba került. 1969.-ben a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének állományába került, miután a vállalat szakszervezeti bizottsági titkárnak választotta meg a testület. Közben újra tanult és megszerezte a munkavédelmi szaktechnikusi oklevelet is. Munkássága során több funkciót töltött be, melyek mindegyikében határozottan képviselte munkatársai érdekeit. Mindenhol kiérdemelte munkatársai bizalmát. Volt gépüzemi bizalmi, főbizalmi, ill. műhelybizottsági titkár, a vállalati szakszervezeti tanácsának tagja. Munkájáért több kitüntetést kapott.
Fiatalon, 51 évesen ragadta el a halál.
Irodalom: – K. S. = Bauxit, 1986. január –
KÓCZIÁN DEZSŐ id. gyógyszerész
(Tiszapolgár, 1868. december 13. – Berzence, 1945.)
Szülei az armális nemesi származású trencséni Kóczián József kántor és toroni Toronyi Júlia. Eladva Debrecenben az „Isteni Gondviseléshez” címzett patikáját, családjával Tapolcára költözött, ahol a Fő utcán, Zalai Simon házában „Jézus szívéhez” címzett saját tulajdonú gyógyszertárat nyitott még ez év márciusában. Ez volt Tapolca második engedélyezett gyógyszertára. Felesége Sperlágh Sarolta is régi gyógyszerész családból való. A régóta működő Glázer-patika jelentős versenyelőnyével nehéz volt konkurálnia, ezért nagyon fontos volt a helyes üzleti stratégia kialakítása. A hagyományos patikai szolgáltatások mellett üzletének erőssége az állatgyógyászati anyagok széles választéka lett. A Hungária Szérumművek Rt. termékeinek közvetlen forgalmazója volt. E termékekkel a Balaton-felvidék legjelentősebb állatgyógyászati szolgáltatójává fejlődött. 1928-ban üzletét áthelyezte a Deák F. u. 24. sz. alá az un Hirsch-házba. Tíz évet töltött a városban, ahol szolgálatkészségével, kedves modorával sok barátot és tisztelőt szerzett. Lelkes és tevékeny tagja volt a kaszinónak, részt vett a TIAC vezetésében is. Belépett a Királyi Magyar Természettudományi Társulatba is. Távozásakor a Pannónia különtermében tartott népes búcsúvacsorán köszönt el ismerőseitől. Berzencére távozott, ahol a Szűz Mária gyógyszertárat vezette. Még a tapolcai évek alatt előbb fia ifj. Kóczián Dezső lett képzett patikus, majd unokája Dr. Kóczián Géza is folytatta a családi hagyományt és tudós gyógyszerész tett. A Petőfi utca sarkán működő patikáját tapolcai-berzencei patikacsere folytán 1933-tól Szigethy József gyógyszerész üzemeltette tovább. 79 éves korában nyugalmazott járási főgyógyszerészként hunyt el.
Irodalom: – DCL – Új patika Tapolcán. = TU. 1922. július 16. – Új gyógyszertár Tapolcán. = TU., 1922. szeptember 17. – Gyógyszertár-megnyitás. = TU., 1922. március 2. – Gyógyszertár-megnyitás. = TU. 1923. március 25. – Gyógyszertár áthelyezés. = TU., 1928. október 28. – Értesítés. = TU., 1932. május 29. – Búcsú Tapolczától. = TL., 1932. november 19. – K. D. gyógyszerész. = TU., 1932. november 20. – Gyászjelentés –
KÓCZIÁN DEZSŐ ifj. gyógyszerész
(Hatvan, 1902. december 2. – Nagyatád, 1982. július 3.)
Szülei id. trencséni Kóczián Dezső gyógyszerész és Sperlágh Sarolta. Ifjabb Kóczián Dezső a Debreceni Magyar Királyi Akadémián végzett, de ezt a diplomáját nem használta. Családi ösztönzésre 1923 novemberében gyógyszerészi pályára lépett. Gyakornoki idejét Budapesten, Berzencén, Nován, Tiszafüreden, Zalaegerszegen, ill. apja mellett a Jézus Szíve gyógyszertárban töltötte Tapolcán. Tirocinális vizsgáját 1925. június 27-én tette le. Ebben a tanévben beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetemre és a gyógyszerész oklevelet 1927 júniusában meg is szerezte. Approbációs (megerősített) vizsgáját 1930-ban tette le. 1941-ben unokatestvérét Sperlágh Máriát vette nőül. Frigyükben három patikus dinasztia egyesült. 1942-1943-ban behívták katonának és a fronton tábori kórházi gyógyszerészként teljesített szolgálatot. A frontról visszaérkezve korábbi patikájában Zalaegerszegen a Szentháromság Gyógyszertárban folytatta patikusi tevékenységét. 1944-ben már Leniben dolgozik az ottani patika engedélyeseként és vezetőjeként. 1946 márciusában visszatért Berzencére, hogy elhunyt apja helyét átvegye a gyógyszertárban. Itt, majd két évig Csurgón dolgozik, 1952-ben visszajött Nagyatádra egykori családi patika vezetésére. Egészsége fokozatosan megromlott ekkor legidősebb fia Géza segített neki, aki végül is váltotta a nagyatádi patikában. 80 évesen hunyt el, végső nyughelye Zalaegerszegen a Kálvária temető Sperlágh-Kóczián család kriptájában van.
Irodalom: – Dél-Dunántúl neves gyógyszerészei. Pécs, 2014. –
KOGLER BÉLA bankár
(Tapolca, 1880. április 18. – Nagyatád, 1970. január 20.)
Apja Kogler János tapolcai pékmester, aki fia másfél éves korában balesetben halt meg. Édesanyja Kajtár Julianna. Alapiskoláit Tapolcán végezte, majd Zalaegerszegen a felsőkereskedelmi iskolába járt, ahol „számtanzseniként” tartották számon. Itt érettségizett. Iskoláinak elvégzése után Bp.-en volt könyvelő, majd Dunaföldváron lett bankhivatalnok. Ez időben, 1904. decemberében eljegyezte, majd a következő év augusztusában elvette a diszeli születésű Lénárth Mariskát. 1905-ben Cecére került a takarékpénztár főkönyvelőjének. 1907-ben a Nagyatádi Takarékpénztár Rt.-nél főkönyvelő lett. Munkája nyomán később a cég részbeni tulajdonosa, igazgatója, majd 1926-ban elnök-igazgatója lett. Keze alatt virágzott fel a pénzintézet. Tekintélye egyre nagyobb lett. Trianon utáni válságos évtizedek nehézségeinek leküzdésében végzett heroikus munkáját így méltatták: „mindenről lemondott, hogy az intézetet naggyá tehesse.” Tevékenysége nyomán a Nagyatádi Takarékpénztár Dél-Somogy egyik legjelentősebb pénzintézetévé vált. Az 1930-as években már jelentős tulajdonrésze volt a bankban. A település életének előmozdítása érdekében különböző civil tisztségeket, közhasznú megbízásokat vállalt. Pl. iskolaszéki és egyházközségi tagságot. A háború alatt Nagyatád városparancsnoka volt. Idős korában sem hagyta el magát, úszott, tornázott és
szokása szerint minden nap megoldott egy-egy nehéz számtanpéldát. 90 évet élt meg, koszorúér-betegsége okozta halálát. A nagyatádi temetőben gondozott sír őrzi emlékét.
Irodalom: – KMKA – Puskás Béla: Temetők üzenete. [Kaposvár] 2001. 543 p. – Keresztény magyar közéleti almanach. Bp. 1940-1944. – Eljegyzés. = TL., 1941. december 18. –
KOHÁNYI KÁROLY tanár, festőművész
(Lippa, 1841. – Budapest, 1886. október 14.)
Az elemi iskolát szülőhelyén, a középiskola osztályait Aradon végezte. Ezután a budapesti műegyetemre iratkozott be. Kezdettől a festészet érdekelte ezért a szaktanulmányok elsajátítása végett a bécsi és a müncheni akadémiákra ment tanulni. Innen 1869-ben állami ösztöndíjjal a nürnbergi műiskolában tökéletesítette tudását. Tanulmányait befejezve 1872-ben hazatért Magyarországra és Tapolcán a felső népiskolában kapott rajztanári állást. A vizsgáló bizottság beszámolójából tudjuk, hogy Kohányi „nem mindennapias készültséggel van felruházva; a siker meglepő.” Részt vett a zalamegyei általános tanító egyesület tapolcai csoportja megalakításában. Két évi tapolcai működés után 1874 februártól a zalaegerszegi polgári iskolában tanított rajzolást és szépírást. Ezután az aradi tanítóképzőbe, majd a fehértemplomi gimnáziumba nevezték ki. 1881-ben a budai pedagogium gyakorló polgári iskolájához helyezték az iparrajz és ezzel összekapcsolt tantárgyak előadására. Súlyos betegségben 45 éves korában hunyt el. Nagy romantikus elődök, főleg Claude-Lorrain és Rottmann nyomán jelentős tájképeket alkotott. 1865 – 1885 között a Pesti Műegyletben és a Műcsarnokban állított ki tájképeket. Egy-egy műve gyakran feltűnik az aukciókon.
Műveiből: – A rajzoktatáshoz szükséges tanszerek képes árjegyzéke. A polgáriskolai rajzoktatás anyagának módszeres feldolgozásával kibővítve. (Gyulay Lászlóval) Bp. 1886. – Világtárlati észleletek a rajtanítás terén. = Néptanítók Lapja, 1873. – Reformot a polgári iskolai rajztanításnak. = OPITK. 1886.–
Irodalom: – Deák – Gulyás – Szinnyei – Néptanítók Lapja, 1886. 84 sz. –
KOHN ANTAL mészáros
(Tapolca, 1880 körül – Auschwitz, 1944. július 8.)
Szülei Kohn József mészáros-mester és Hirsch Sarolta.
A mestervizsga letétele után a tapolcai Mojzer-vendéglő épületében 1898. október 2.-án átvette és megnyitotta elhalt apja által egykor kezelt mészárszéket.
Kővágóörsön nősült, ahol 1899-ben elvette Eibeschütz Emmánuel kocsmáros Berta lányát. 64 évesen feleségével együtt lett a holokauszt áldozata.
Irodalom: Györe – Üzlet-megnyitás. = TV. 1898. szeptember 17. –
KOHN IGNÁC szállító
(?, 1861. – Tapolca, 1933. augusztus 8.)
Szülei Kohn Lipót és Gold Betti. Élete nagy részét a pályaudvari rakodók, rámpák környékén töltötte. A vasúti áruszállítás egyik szakértője, intézője és részben haszonélvezője volt. A századforduló előtti évektől kezdve, amikor a vasút már komoly tényezővé kezdett válni Tapolca és környéke gazdasági életében, az elsők között volt, aki szervezőmunkájával, szállítóeszközeivel kapcsolódott a vasúthoz. A vasúti alkalmazottak, speditőr-kocsisok még ötven-hatvan éves korában is „ifjúr” megszólítással tisztelték meg. Utolsó éveiben már sokat betegeskedett. 72 évesen hunyt el. Halálát hátgerinc-sorvadás okozta. Sírja az izraelita sírkertben van.
Irodalom: – Györe – Halálozás. = TL., 1933. augusztus 12. –
KOHN JÓZSEF mészáros-mester
(Pápa, 1839. – Tapolca, 1892. október 24.)
Segédként érkezett Tapolcára de a mestervizsga letétele után rövidesen önállóvá vált. Felesége Hirsch Sarolta. Leányát, segédje Hirsch Dávid vette el. A helyi ipartestület sokat dolgozó, elismert tisztségviselője volt. Dicsérték szorgalmát, szakmai utánpótlás nevelő munkáját. Cégénél mindig volt 2-3 inas és ugyanennyi segéd. Híres volt önfeláldozó barátságáról és önzetlen segítőkészségéről, akár anyagi természetű segítségnyújtásról, akár egyéb támogatásról volt szó. Fia Kohn Antal folytatta apja mesterségét. Epilepsziás rohamok között hunyt el. Halálakor 53 éves volt. Omladozó sírja a tapolcai izraelita temetőben van.
Irodalom: – Györe – Halálozás. = TV. 1892. október 29. –
KOHN JÓZSEFNÉ OBERLÄNDER JOHANNA szülésznő
(Szentantalfa, 1826. – Tapolca, 1902. március 21.)
Szülei Oberländer József nagyvázsonyi rabbi és a Szőllős-Györökről származó Brenner Rebeka. Szüleitől és nevelőitől jó nevelést, iskoláztatást kapott. Nagyvázsonyi és veszprémi bábák mellett tanulta ki későbbi szakmája, a szülészet fogásait, amelyről orvosi bizottság előtt is helyt kellett állnia, mielőtt megkapta engedélyét az önálló működésre. Bizalmi alapon szívesen hívták a Balaton-felvidék településeire. Működését vallási elvek nem gátolták. Praxisa az 1860.-as évektől teljesedett ki. Esküvőjük 1848. július 17.-én volt. Sorban születtek gyermekeik. Nyolcan még Nagyvázsonyban, 1863-ban éppen Kohn Izrael, a később Vázsonyi Izidor néven ismertté vált kitűnő pedagógus, majd Tapolcán még négyen. Családját tisztességgel ellátta, miközben a hivatásából származó jövedelemnek is megvolt a helye népes családja ellátásában. Idős korában egyre többet betegeskedett. 72 évesen, agyhűdésben halt meg. „Negyven évig ő volt a családok szeretett Kohn nénije. Szerették a jó öregasszonyt felekezeti különbség nélkül; meg is érdemelte, mert előzékenységével, szolgálatra készségével mindenki becsülését kivívta.” Sírja a tapolcai zsidótemetőben már nem lelhető fel.
Irodalom: – Györe – Halálozás. = TV. 1902. március 23. –
KOHN MÓR szállító
(Kővágóörs, 1853. június 30. – Tapolca, 1924. június 4.)
Szülei Kohn Lipót és Gold Anna. Apja házaló kereskedő volt Kővágóörsön. Alapiskoláinak elvégzése és apja mellett töltött kereskedelmi tanoncévek után 1884-ben Tapolcára költözött, ahol több kereskedőnél volt alkalmazásban. 1900-ban önállósította magát és szállítási céget alapított. Cégének székhelye a mai tapolcai Főposta épületének helyén volt. Nagyon jó kapcsolatokat épített ki a tapolcai vasútállomás vezetőivel. A nagy tételben vasúton étkező szállítmányok fő közvetítője volt évtizedeken át. A Zala megyei Cégbíróság 1922. január 20-i bejegyzése szerint bor-bizományosi tevékenységet is végzett. Megnősült, felesége Lázár Berta, megözvegyülése után pedig Sonnenschein Antónia volt. Hosszú évekig betöltötte az izraelita hitközség elöljárói tisztét. 1929-től a cég vezetését Somos István vette át. 81 évet élt meg. Sírja a zsidótemetőben található.
Irodalom: – Györe – ZML Cégjegyzék – Zvm.ism. –
KOHN SÁNDOR kereskedő
(? , 1835. – Tapolca, 1909. május 13.)
32 éves korában 1867. február 16-án kapta meg a hivatalos letelepedési engedélyt Tapolcán. Mindenfélével kereskedett, de fő területe a tűzifa és szénkereskedelem lett. Nagyon vallásos életet élt. Vezetőségi tagja volt a tapolcai Izraelita Szentegyletnek. Felesége Pollák Anna lett
74 évet élt. Sírja még megtalálható a tapolcai izr. sírkertben.
Irodalom: – A legjutányosabb cséplési szén = TL. 1903. május 3. – Halálozás = TL. 1909. május 16. – Nyilvános köszönet. = TL. 1909. május 23. –
KOLB KÁLMÁN szabó
(Sarkad 1859. – Sarkad 1923. január 23.)
Apja az alföldi mezőváros, Sarkad postamestere volt. Őt szabóinasnak adták. Férfiruha készítői gyakorlatát több ország szabóságaiban szerezte és tökéletesítette. Tapolcára az 1880-as évek elején érkezett már jól képzett szabóként és itt Steiner Lipót üzletében helyezkedett el. Az üzletben forgalmazott öltönyök varrásával és a vevőre igazításával foglalkozott. Innen 1890. év végén kilépett és öltönykészítőként önállósította magát. Újsághirdetése szerint „Elvállalok magyar, német és franczia egyházi és mindennemű liveria, úgy szinte magyar gálla-ruhák elkészítését a legjutányosabb árak és pontos kiszolgálás mellett.” Mivel a kezdő vállalkozásnak minden bevétel fontos volt, a reklám lábjegyzetében hozzátette: „Javítások, tisztítások jutányos ár mellett elfogadtatnak.” Lakását és műhelyét először Nagy Antal házában bérelte a Bőczy-féle vendéglővel szemben, később ifj. Mayer Antal házába helyezte át. Vállalkozását itt nem tudta felvirágoztatni ezért visszaköltözött szülővárosába. Megnősült, felesége Gorove Szabina lett. Hosszas betegeskedés után 64 évesen ott hunyt el.
Irodalom: – Értesítés = TV. 1891. január 1. – Gyászjelentés –
KOLLÁNYI ÖDÖN polgári iskolai igazgató
(Komárom, 1874. július 9. – Kalocsa, 1957. január 15.)
Kollányi Ödön iskoláit Komáromban, Madarban, majd. Bp.-en végezte el. A pedagógus pályát Törökszentmiklóson kezdte 1898-ban. 1899-től már a tapolcai áll. polgári fiúiskolában tanít egészen 1905-ig. Hat éves tapolcai tartózkodása alatt értékes oktató-nevelő munkát végzett és a helyi közélet egyik meghatározó alakjává vált. 1899-1902 között rendszeres cikkírója lett a Tapolcza és Vidéke c. újságnak. 1903-ban alapító felelős szerkesztője volt a település leghosszabb életű és talán legszínvonalasabb hetilapjának a Tapolczai Lapoknak. Programja szerint „a jónak, igaznak és a szépnek jegyében óhajtunk munkálkodni” ... „Megjelölt czélunk az, hogy e város és vidék érdekeinek a nyilvánosság előtt szószólói legyünk, hogy annak anyagi és szellemi jólétét egyesült erővel, tőlünk telhetőleg elősegítsük.” Az iskolai tennivalók torlódása miatt az újság szerkesztését 1904-től Szigethy Ödönnek adta át de színvonalas helytörténeti és közéleti írásaival tapolcai tartózkodása végéig jelen volt a lapban.1905-ben elhelyezték a győri, 1908-ban a pozsonyi áll. polgári iskolához Kollányi Ödön 1912-ben visszatér Tapolcára az állami polgári fiúiskola igazgatójának. Értékes munkáját ott folytatta, ahol 1905-ben abbahagyta. Feletteseinek véleménye szerint iskolavezetési tevékenysége példaszerű volt. Több pedagógiai újítást kezdeményezett és vezetett be eredményesen. Mindvégig a humán tárgyakat tanította. 1915-ben írta és jelentette meg Tapolcán a Segédkönyv a fogalmazás tanításához. c. tankönyvét. Nagy gondot fordított az iskola minden évben kiadott értesítőjének színvonalas szerkesztésére. Az 1912/13 és 1913/14-es kötetben kitűnően foglalta össze az iskola 40 éves történetét. Dolgozata forrásértékű és módszertanilag is példaszerű. Jelentős helytörténeti kutatómunkát végzett. Ezek közül kiemelkedik a kapolcsi takácscéh középkori történetének feldolgozása. Cikkírója volt a komáromi, győri, pécsi és kalocsai lapoknak és sokat publikált a Turista Közlemények a Nemzeti Iskola, Néptanítók Lapja ás a Polgári Iskolai Közlemények hasábjain. Az I. világháborúban népfelkelőként vett részt. 1917-ben a kultuszminiszter a kalocsai polgári iskola vezetését bízta rá. Távozásakor díszvacsorát tartottak tiszteletére az Eibeschütz vendéglő éttermében, ahol a város világi és egyházi tisztségviselői, a tantestületek, a diákság képviselői és tisztelői fejezték ki köszönetüket. „Kollányi Ödön megszerezte Tapolcán az általános közbecsülést, tiszteletet. Távozásával magával viszi mindezeket.” - írta a Tapolczai Lapok búcsúztató cikke. Kalocsai állomáshelyén továbbfolytatta értékes munkáját. Igen jelentősek ott írt iskolatörténeti tanulmányai és helytörténeti dolgozatai. 1939-ben nyugalomba vonult. de órákat adott a kalocsai tanítóképzőben is. Az ötvenes években már teljes visszavonultságban élt.1957-ben agyvérzés következtében hunyt el. Sírja Kalocsán van.
Műveiből:– Mélyen tisztelt olvasóközönség. = TL., 1903. január 11. – Mélyen tisztelt olvasóközönség ! = TL., 1903.december 25. – A családnevek keletkezése. = TL., 1906. július 8., 15. – Két régi írás. = TL., 1906.december 23. – A kapolcsi takácsok céhszabályai. = TL., 1908. március 29., április 5. – Az analfabéták. = TL., 1911. november 5. – Karcsi beszélni kezd. = TL., 1914. május 3., 10., 17., 24.,31., - 1872/73 – 1912/13. = PFI. Ért. 1913-14. Tapolca – Segédkönyv a fogalmazás tanításához. Polgári iskolák használatára. 500 írásbeni téma és vázlat. Módszeres utasítással. Tapolca, 1915. – A fogalmazástanítás és az önismeretre való nevelés. = OPITK, 1927. december – A helyesírás tanításáról. = OPITK, 1929. szeptember – Értesítőink magyarsága. = OPITK, 1934. 9. sz.
Irodalom: – Deák – Gulyás – MTáL – Kinevezések = TV. 1900. július 1. – Házasság = TL. 1905. február 19. – Búcsúvacsora. = TL., 1905. szeptember 3. – Áthelyezték a tapolcai állami polg. fiúiskola igazgatóját. = TL., 1917. augusztus 26. – Iskolaátadás. = TL., 1917. szeptember 16. – Búcsúzó. = TL., 1917. szeptember 23. – K.Ö. búcsúztatása. = TL. 1917. .szeptember 23. – K.Ö. = Kalocsai Néplap, 1939. július 15. –
KOLLER LÁSZLÓ V.B. – elnökhelyettes, tanácselnök-helyettes
(?, ? – ?, ?)
1967. február 16. – 1969. július 31 között volt dr. Varga Kálmánné V.B.– elnök és tanácselnök helyettese. Főként város-üzemeltetési és kulturális ügyekkel foglalkozott
Irodalom: – Fejes –
KOLLER MIKLÓS ATTILA MÁRTON káplán
(Kunsziget, 1886. november 12. - ?, ?)
Pappá szentelték 1912. június 27-én. Első szolgálatát Somlóvásárhelyen teljesítette, mint káplán majd, mint ideiglenes adminisztrátor. Rövid ideig 1913-ban Devecserben is lelkészkedett. 1917. decemberében a jezsuitának állt Németh Károly helyébe Tapolcára helyezték káplánnak, Ley József plébánoshoz, Miklós József káplán mellé. Mindkét polgári iskolában hittant tanított és a fiú polgáriban latin nyelvet is. Másfél évi szolgálat után 1919. június 4-én állomáshelyét elhagyva „világgá ment”, azaz meghasonult önmagával és kilépett a papi rendből.
Irodalom: Pfeiffer – PFI.Ért. 1916/1917 – 1919/1920. – PLI.Ért. 1917/1918– 1919/1920. – Új káplán. = TL., 1917. december 30. –
KOMESZ GYÖRGY plébános
(Nagykanizsa, 1809.október 24. – Pécs, 1886. május 20.)
A filozófiát Pécsett és Győrött, a teológiát Veszprémben tanulta. Elöljárói kedvező véleménnyel voltak róla. Pappá szentelték 1835. július 12-én. Előbb káplán lett Karádon, majd Kaposváron 1936-ban. 1843.július 13-tól Gyulakeszi plébánosává nevezték ki. Itt sok keserűségben volt része. Az 1848-49-es szabadságharc idején a magyar kormány felkérésére bejárta a tapolcai járás minden községét, és hazafias propaganda beszédeket mondott Tapolcán és Nagykanizsán is. A fegyverletétel után császárhű paptársai, mindenekelőtt Hagen Gottfrid tapolcai esperes feljelentésére meghurcolták és megfosztották a Vallásalap somlóvásárhelyi pénztárából évenként kiutalt segélydíjától. Ekkor 1851-től Alsópáhokra kérte magát. 1859-ben zsinati vizsgát tett és a kaposvári egyházkerület esperese lett. 1861-től a kaposvári gimnázium püspöki biztosa, majd Somogy vármegye árvaszékének tb. elnöke, a királyi tanfelügyelőség tanácsosa, tb. kanonok. 1881-ben javadalmairól lemondott. A budai külvárosi temetőbe helyezték nyugalomra.
Irodalom: – Pfeiffer –
KOMJÁTI LAJOS földműves, bíró
(Tapolca, 1870. – Tapolca, 1932. október 19.)
Szülei Komjáti József és Szücs Anna. Nem volt iskolázott ember. Kevés földjével birkózó parasztember volt, mégis „… jó ítélőképessége, gyors észjárása, nagy akarata tényezővé tették vidékünk politikai életében. Kétségkívül volt tábora a földmívestársai között, s hogyha iskolázott lett volna, vezérré nőtte volna ki magát, mint Nagyatádi. Így csak városunk történetébe futotta meg útját.” - írták róla nekrológjában. Gazdasági nézetei között a szövetkezés volt kitüntetett helyen. Egyik kezdeményezője, majd vezetője volt a Tapolczai Húsfogyasztási Szövetkezetnek. 1918-19-ben minden erejével a társadalmi anarchia elhárításán munkálkodott. „A bolsevizmus alatt a nemzeti táborhoz tartozott és amikor lezárult ez a korszak, elkövetkezett a nemzetgyűlési választás, nem tartott a gyűlölet apostolaival …” - pedig 1919. augusztus 4-én – mint a „birtokosok” hangadója – ő is a túszok között volt. Józan megfontoltsága miatt a választók bizalma 1922. február 1-től, 1924 decemberéig a bírói székbe ültette. „Az ő nevéhez fűződik az a községi képviselőválasztás, mely a megértés és együttműködés szellemét tette irányadóvá a városházán.” Több cikluson át községi elöljáró volt, és hosszú éveken át a közbirtokosság többször megválasztott elnöke. Tisztséget viselt a gazdakörben is. Feleségével, Pandur Ilonával meghitt családi életet éltek. Utolsó éveiben már sokat betegeskedett. 62 éves korában hunyt el.
Irodalom: – Községi választások. = TU., 1921. november 20. – Nevek és emberek. = TU., 1924.december 7. – A tapolcai közbirtokosság… = TU., 1926. május 7. – Közbirtokossági választás = TU. 1929. június 2. – Képviselőtestületi tagok választása. = TU., 1930. december 21. – Újjáalakultak a községi bizottságok. = TU., 1931. január 11. – Komjáti Lajos +. = TL. 1932. október 22. – Komjáthy Lajos halála. = TU. 1932. október 23. –
KOMLÓSY KÁROLY hajdúhadnagy
(Nemesnép, 1870. – Tapolca, 1935. március 31.)
Szülei Komlósy Károly és Kósa Ágnes. Alap- és középiskoláinak elvégzése után a m. kir. csendőrség szolgálatába állt. Pályáját Zircen kezdte meg. Később több helyen volt szolgálatban. A századforduló idején, pl. Keszthelyen szolgált, majd Barcson volt a csendőrség járásparancsnoka. Egy ideig betegeskedett, majd Székesfehérváron járásparancsnoki teendőket végzett. Családját Simon Ilonával alapította. 1914-ben csendőr-őrmesterként nyugdíjazták. 1915-ben jött Tapolcára, ahol megválasztották rendőrbiztossá, majd pedig rendőrfelügyelővé. Itt nevelte fel három gyermekét. Megbízható szolgálatáért 1925-ben hajdúhadnaggyá léptették elő. Gond nélkül beilleszkedett a helyi társadalom életébe, mint annak egyik aktív, tekintélyes tagja. Részt vett az Ipartestület és a Katolikus legényegylet munkájában. Tagja volt a Polgári Lövészegyletnek. 65évet élt. Szívszélhűdésben halt meg. Sírja a régi köztemetőben van.
Irodalom: – Zvm.ism. – Egy állás, – huszonhat reménykedő. = TU., 1935. április 14. –
KONCZ ISTVÁN költő, újságíró
(Tapolca, 1935. április 5. – Budapest, 1993. szeptember 25.)
Édesapja Koncz József köztiszteletben álló néptanító, majd iskolaigazgató volt Tapolcán. Gyermekkora nem volt felhőtlen. Édesanyját korán elveszítette, apja 1947-ig szovjet fogságban volt. Alsó iskoláit Tapolcán, a gimnáziumot Veszprémben, Esztergomban és Sümegen végzi el. Sokat olvas, formálja nézeteit, keresi önmagát. A zalahalápi kőbányában csillés, majd Tapolcán SZTK tisztviselő lesz. 1955 novemberében vonul be sorkatonai szolgálatra. Keszthelyen és Kalocsán tölti a két esztendőt. Az 1956-os forradalom Keszthelyen találja. Ekkori élményei és kételyei haláláig foglalkoztatják. Írásait már ekkor mind gyakrabban közölte a Veszprém megyei napilap. 1958-ban megnősül. Boldogságáról gyönyörű szerelmes versei tanúskodnak. 1959-1965 között magyar-történelem szakos diplomát szerez az ELTE bölcsészkarán. Leszerelése után rövidesen a NAPLÓ munkatársa, rovatvezetője majd 1968-1976-ig főszerkesztő helyettese lett. Újságírói munkáját korrekten végzi, de egyre kevesebb és szomorúbb hangvételű verset ír. Elbeszélései, versei főleg az Életünkben, Jelenkorban és az Új Írásban jelennek meg. Öt verse megjelent a Dunántúl. c. költői antológiában (1967). Inkább prózával kísérletezik. Novellákat ír, regények írásába kezd. (Párbeszéd az Istennel, Hét tonna arany). Több ígéretes próbálkozása félbemaradt, de így töredékesen is vallanak erkölcsi-világnézeti vívódásairól. Irodalmi működése visszhangtalan maradt. Végtelenül szerény, túlzottan is önkritikus alkata miatt életében nem jelent meg önálló kötete. Halála után két évvel Németh István Péter kötetbe rendezi, és Magamnak mondom címmel a Városi Könyvtár kiadja válogatott verseit. 1976-tól a Népszabadság munkatársa, rovatvezetője. Az 1980-as évek végétől kínzó betegsége mind jobban elhatalmasodik rajta. Szenvedései 1993 szeptemberében érnek véget. Sírja Budapesten van. Tehetséges alkotó volt. Emléke, életműve megőrzésre érdemes.
Műveiből: Magamnak mondom. Tapolca, 1995.
Irodalom: Harmath-Katsányi – VMÉL – Horváthy György: Búcsú K.I.-tól. = Napló, 1993. október 8. – Mándoki Szabó István: „Magamnak mondom”. K.I. verseskötetéről. = TU., 1995.április 21. –Megjelent K.I. posztumusz verseskötete. – Horváthy György: A félbehagyott életmű. = Napló, 1995. május 26. –
KONCZ JÓZSEF néptanító
(Tapolca, 1899. március 22. – Veszprém, 1985. január)
Koncz József neves férfiszabó és Sebestyén Matild gyermeke. Tapolcán végezte alsó iskoláit. Elemi népiskolai tanítói oklevelet, kitűnő képesítéssel a pápai tanítóképzőben kapott 1917. május 29-én. Még ez évben a tapolcai róm. kath. elemi népiskola tanítója lett. Harmincnégy pályázó közül őt választották. Itt tanított egészen 1945-ig, 1937-től az iskola igazgatására is megbízást kapott Rott Nándor veszprémi püspöktől. Bevonulásáig fontos szerepe volt a leventék nevelésében. 1942-ben kollégái megünnepelték 25 éves tanítói jubileumát. 1939-ben hadnagyként részt vett a Felvidék visszacsatolásában. 1944-ben újra behívták katonának és a keleti frontra vezényelték. 1945-ben orosz fogságba esik. 1948-ban térhetett haza és ismét tanítói állást kapott az akkor már állami általános iskolába. Itt dolgozott egészen nyugdíjba vonulásáig, 1967-ig. 1952-től igazgatói feladatokkal is megbízták. Igazi pedagógiai „mindenes” volt. Pontosságát, a közügyek iránti felelősségét még sokáig emlegették. Nyugdíjba vonulásakor a Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta meg. Egy ideig még Tapolcán élt de egyre többet betegeskedett és második feleségének halála után1976-ban leányához Veszprémbe költözött. Ott halt meg de sírja a tapolcai temetőben található. A csendesen, feltűnés nélkül, de szorgalmas következetességgel hasznosan dolgozó emberek közül való volt.
Műveiből: – A Hősök Fái és az Országzászló elszámolása. = TV., 1942. január 10. –
Irodalom: – Tanítóválasztás Tapolczán. = TL., 1917. augusztus 12. – A Népművelési Bizottság gyűlése Tapolcán. = TU., 1930. szeptember 28. – id. Koncz József ünneplése. = TL. 1935. június 1. – Dicsérő elismerés. = TL., 1939. december 23. – 25 éves jubileum. = TL., 1942. április 11. –
KONCZ JÓZSEF szabómester
(Salföld, 1869. február 20. – Tapolca, 1949. december 1.)
Koncz István és Horváth Mária gyermeke. Apja Salföldön gazdálkodott. 40 éven át volt a falu bírája. A népiskolai osztályok elvégzése után tanonc lett. A szabószakmát 1883-ban tanulta ki. Szakmai tudását tovább tökéletesítette, 1895-ben letette a mestervizsgát és önálló szabóműhelyt nyitott Tapolcán a Mészáros utcában. Felesége 1895. november 30-án Sebestyén Matild lett. Legendás szakmaszeretete nyilvánult meg abban, hogy folyamatosan tovább képezte magát. Pl.1909-ben is elvégzett egy szabóipari technológiai mestertanfolyamot. Több mint ötven évet töltött el a szakmájában, híre és elismerése általános volt. Emellett rendszeresen jelen volt Tapolca közügyeinél is. Többször volt községi képviselő, húsz éven át közgyámként sokat segített az elesett embereken. Húsz évig igazgatósági tagja, kilenc évig elnöke volt a Tapolca és Vidéke Hitelszövetkezetnek. Két évtizeden át tevékeny tagja volt a kórházbizottságnak. 25 éven keresztül elnöke, majd örökös dísztagja a polgári iskolák gondnokságának. Hosszú ideig tagja volt a Pinceszövetkezetnek, igazgatósági tagja majd alelnöke az Ipartestületnek. Dolgozott a tapolcai Hangya-szövetkezet igazgatóságában. 1935-ben az Ipartestületek Országos Szövetsége, a Kecskeméten tartott országos kongresszuson a mestervizsgán negyven éve végzett, akkor már idős mesternek díszoklevelet adományozott. A jeles évforduló alkalmat adott Tapolca vezetőinek is, hogy nagyszabású ünnepséget szervezzenek Koncz József tiszteletére. A háború után, idős korában még közfunkciót vállalt. A Kommunista Párt delegáltjaként közgyám volt az első községi önkormányzatban. 80 évesen szívizom elfajulás okozta halálát.
Irodalom: – Üzlet megnyitás. = TV., 1895. május 5. – Községi tisztújítás Tapolczán. = TL., 1917. július 8. – Községi elöljárók választása. = TU., 1930. december 28. – Id. Koncz József ünneplése. = TL. 1935. június 1. – Megalakult a községi önkormányzat. = SzÉ., 1945. július 28. –
KONKOLYI AMBRUS plébános, egyházi író
(Orosztony, 1826. december 17. – Tapolca, 1892. szeptember 12.)
Apja iskolamester volt. A betűvetést tőle leste el. Az alapismereteket Keszthelyen, a humán tárgyakat Veszprémben, a filozófiát Pécsett tanulta. 1844-ben vették fel a veszprémi papi szemináriumba. A teológiát a Központi Szeminárium növendékeként Pesten végezte el 1844-től 1848-ig. Szorgalma és tehetsége által mindenütt kitűnt a többiek közül. 1849.december 23-án Győrben szentelték pappá. Egyévi zalamerenyei kápláni szolgálat után 1851-ben Ranolder püspök levéltárosának hivta meg. 1853-ban szentszéki jegyzővé, 1859-ben titkárává nevezte ki a veszprémi püspök. 1860. szeptember 10-ével bízták meg a tapolcai plébánia vezetésével. 1869-ben nevezték ki a tapolcai kerület esperesévé. Későbbi püspöke, Kovács Zsigmond 1885-ben szentszéki ülnökké és tiszteletbeli kanonokká nevezte ki. Életének érdekes epizódja volt, hogy az 1848-as forradalmi napokat Pesten töltötte. Sokat és lelkesen beszélt erről amiért Ranolder püspök őt “forradalmár” papnak nevezte. Az 1840-es évektől több-kevesebb rendszerességgel jelentek meg hitbuzgalmi cikkei, teológiai írásai a Munkálatok c. periodikában és másutt. Két önálló könyvéről tudunk. Hosszú tapolcai plébánossága idején, 1872. október 24-én telepítette le a városban Ranolder János püspök az Irgalmas Nővéreket és ez időtájt – 1879-1884 között – épült a fiúiskola is. A tapolcai kerület espereseként építtette a kisapáti templomot, amelynek oltárképét Jakobely Károly akadémiai művész festette. Nevéhez fűződik a raposkai templom építése és az egyik szentgyörgyhegyi kápolna tatarozása, tornyának emelése. 1888-89-ben újították fel a tapolcai plébániaházat és templomot. Jó kapcsolatokat épített ki és ápolt világi környezetével. Nem ellenezte, amikor a plébániai birtok egy részét kisajátították a Sümeg-Tapolca között 1890-ben megépült vasútvonal miatt. Jólelkű papként és kitűnő szónokként tisztelték. A régi köztemetőben nyugszik.
Műveiből: – Énekek a boldogságos szűz Máriáról. Pest, 1855. – Egyházi beszéd… Bp. 1875. –
Irodalom: – Pfeiffer – Szinnyei – VÉL – Vida József: + K.A. „Facta loquuntur.” = TV., 1892. szeptember 17. –
KOPACZ KÁROLY mozdonyvezető
(Bodos, 1923. november 22. – Farkasgyepü, 2001. március 21.)
A háromszéki székely családból származó fiatalember a második világháború alatt került Tapolcára. Itt nősült meg 1943-ban, majd a vasúton helyezkedett el. Először géplakatos-segédként dolgozott. Több tanfolyamot elvégezve később mozdonyvezető lett. Rendszeresen sportolt, futballozott és jó ökölvívó volt. 1956 októberében Tapolca közéletének élvonalába került. 26-án az egyik vezetője volt a MDP Járási Pártbizottság elleni akciónak. Ő vezette a járási pb. első titkárával, Czigler Károllyal folytatott tárgyalásokat. Részt vett a Járásbíróságnál a börtönben fogva tartottak kiszabadításában. Még e napon a Gucsi István őrnagy elnökletével megalakult Tapolcai Járási Forradalmi Nemzeti Bizottság tagjává választották és megbízták a Tapolcai Járási Nemzetőrség parancsnoki teendőinek ellátásával. E feladatot november 4-én adta át Bertha Vincének. Tevékenységéért 1957. január 2-án az elsők között tartóztatták le. Többször bántalmazták majd 9 hónapot töltött a kistarcsai internálótáborban. Néhány hónapra szabadon engedték, de ismét letartóztatták és a Győri Katonai Bíróság elé állították a Gucsi István és társai ellen 1958. február 19-én indított perben. 1958. április 23-án 15 éves börtönbüntetésre ítélték. Ebből több mint 12 évet töltötte és a tapolcai elitéltek közül utolsóként szabadult 1969-ben. Ekkor újra nősült és Zalahalápon telepedett le. Lakatos lett a tsz-ben. Házat épített és konszolidált életet élt. A község sportéletének egyik irányítójává vált. Rendszerváltás után aktív tagja lett a Politikai Foglyok Országos Szövetségének és megkapta a Szabadságért 1956-os Emlékérmet. Községe képviselőtestületének tagjaként is dolgozott. Farkasgyepün, gyógykezelése idején 78 évesen érte a halál. A zalahalápi temetőben nyugszik.
Irodalom: – Lovas – Veress D. – Hangodi 1956. – 1956 kézikönyve III. –
KOPPÁNYI JENŐ lelkész
(Gerézdpuszta, 1911. szeptember 23. – Farkasgyepü, 1976. május 11.)
Eredeti neve Kittlinger, amelyet 1934-ig használt. Pécsen járt gimnáziumba. 1930-ban érettségizett. A teológiát 1930-1935 között Veszprémben végezte. 1935. június 23-án szentelték pappá. Egy évig káplán volt Kiskomáromban. 1936-tól négy évig káplán Tapolcán. Munkássága alapján szép jövőt jósoltak neki a papi pályán. Az 1938-évi Eucharisztikus Napon „A triudumot ... Koppányi Jenő tapolczai káplán tartotta hatalmas felkészültséggel. A kiváló hitszónok sorozatos szentbeszédjei megtalálták a hívők szívéhez az utat.” Halk szavú és nagy hatású hitoktatóként emlékeztek rá sokáig, de az erősödő zsidóüldözést nem tudta összeegyeztetni az általa vallott krisztusi tanokkal. Történelmi tette, hogy a tapolcai zsidó hitközség szétdúlt irataiból a Chevra Kadisa (Szent Egylet) nagykönyvét a gettó kiürítése után megmentette és átadta a Zalamegyei levéltárnak. 1939-től pápai káplán, majd kisegítő Sümegcsehin és Kadarkúton. 1940-től hitoktató Kaposváron, majd kisegítő lelkész Miháldon és káplán Marcaliban. 1942-1943-ban tábori lelkészként szerzett egész életére kiható, feldolgozhatatlanul szörnyű benyomásokat. A fronton felkereste egykori tapolcai ismerőseit, áldást osztott és vigaszt nyújtott a zsidó munkaszolgálatosoknak. „Fiúk! Ti nem is tudjátok, milyen magasztos cselekedet az, amit Ti az igaz hitetek miatt elszenvedtek!” – mondta az elgyötört munkaszolgálatosoknak. Zsinati vizsgát tett 1944, 1946 és 1947-ben. 1945-től három évig lelkész Dióskálon, majd Nemesbükön. 1951-1955 között betegeskedik, gyógykezelik, ezért szolgálaton kívül helyezik. 1952-ben a Rajk-perrel kapcsolatos mondvacsinált vádak alapján börtönbe kerül. Három év múltán kiszabadult, 1956-ban rehabilitálták, de a sokat szenvedett, megrokkant, meghasonlott ember már sohasem talált magára. 1956-től Nyárádon káplán, 1957-től kisegítő, majd plébános-helyettes Vaszaron. 1962-től lelkész Nyárádon. Itt betegsége végleg elhatalmasodott rajta. Szanatóriumban hunyt el. Sírja Pápán van.
Irodalom: – Pfeiffer – Mayer Dénes: A tapolcai zsidóság története. /Kézirat/ 1991. – PFI. Ért. 1936/1937. – 1938/1939. – A leventék karácsonyfa ünnepélye. = TU., 1938. január 1. – Eucharisztikus Nap. = TL., 1938. április 2. – Áthelyezés. = TL., 1939. július 8. – Mayer Dénes: Egy volt munkaszolgálatos naplójából… = TK. 1991. február 26. –
KORÁNYI ISTVÁN dr., báró, bankár, bányatulajdonos
(Budapest, 1906. május 6. – ?, ?)
A polgárságból a 19. század végén felemelkedett főnemesi család sarja. 1908-ban kaptak bárói címet. Az egyetemet 1925-től Párizsban végezte el. Jogi doktorátust szerzett. Közgazdasági és politikatudománnyal is foglalkozott.
Egyik alapítója és fő részvényese volt az 1936-ban alapított Magyar Bauxitbánya Rt.-nek. Taliándörögdön a környék első működő bauxitbányáját is ő helyezte üzembe. A második zsidótörvény után jobbnak látta, ha elhagyja Magyarországot. A világháború után az amerikai hadsereg őrnagya, az ausztriai szövetséges bizottság ipari osztályának vezetője. 1945-1946-ban az USA képviselője az amerikai-angol-francia-szovjet bizottságban Bécsben. Számos Amerikában működő európai bank és cég bankára. 1963-ban az etióp kormány tanácsadója lett. Hírlapi cikkei elsősorban az amerikai és a francia sajtóban jelentek meg. Sokan érzéketlen kapitalistának, mások nemzetközi szélhámosnak tartják. Életútjának vége előttünk ismeretlen.
Műveiből: – Autobiographie ubd Wissenschaft in Denken Goethes. Bonn, 1984. –
Irodalom: – Gudenus János: A magyarországi főnemesség 20. századi genealógiája. Bp., 1990 – 1999. – Magyar emigráns irodalom lexikona. Bp. 2000. – Bölöny József: Magyarok a nagyvilágban. Bp. 1981. – Új reménységek a bauxit körül. = TL., 1938. február 19. – Új reménységek a bauxit körül. = TL., 1938. február 19. – Fokozódó bauxitkereslet új bányákat nyittat. = TL., 1938. május 14. – Örömhír! = TV., 1939. december 23. – Üzembehelyezik a Korányi bauxitbányát is. = TL., 1940. május 4. –
KOREIN DEZSŐ nyersbőr-kereskedő
(?, 1889. – Tapolca, 1942. október 11.)
Szülei Korein Ferenc kereskedő és Weltner Teréz. Az izr. népiskola elvégzése után apja Fő utcai kereskedésében tanulta ki a szakmát. Néhány évi kísérletezés után a nyersbőrök felvásárlásával és értékesítésével foglalkozott. E szakmában Tapolca és környékének legjelentősebb kereskedőjévé vált. Zala és Veszprém megyei tímároknak szállított, de kapcsolatban volt néhány dunántúli bőrkikészítő üzemmel is. Felesége Freller Teréz lett. Súlyos szívkoszorúér-elmeszesedés okozta 53 évesen bekövetkezett korai halálát. Sírja az izraelita sírkertben található.
Irodalom: – Györe – Halálozások. = TV., 1942. október 17. –
KORENTSYNÉ FÜZIK ARANKA tanítónő
(?, 1870 körül, - Tapolca, 194?)
1890-ben kezdett el tanítani. 1895-ben a herendi áll. elemi iskola tanítónője lett. Később férjhez ment és Erdélybe került tanítani. Az első világháború utáni nagy menekülthullámmal, 1920-ban onnan érkezett Tapolcára és a katolikus leányelemi népiskolában lett tanítónő. Férjét már korábban elvesztette. Minden energiáját a tanítványainak szentelte. Ezért általános tiszteletnek örvendett. 35 évi tanítás után 1925. év végén nyugalomba vonult. Ez alkalommal nagy ünnepélyt rendeztek tiszteletére.
Irodalom: – Tanítónői kinevezés. = TV., 1895. március 18. – A kultur bajnoka. = TU., 1925. december 4. –
KORMOS TIVADAR geológus, paleontológus
(Győr, 1881.november 10. - Bp., 1946. augusztus 25.)
Szülővárosában érettségizett, majd Budapesten jogi tanulmányokat folytatott. Közben biológiai és földtani tárgyakat is felvett vizsgatárgyai közé. 1906-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Az egyetem földtani tanszékén kezdet tanítani de 1908-ban már a Földtani Intézet geológusa volt. Itt 1919-ig dolgozott. Itt foglalkozott a Tapolcára vezető vasútvonal földtani szelvényeinek elemzésével is. Tanulmányozta a hazai és külföldi negyedkori csiga és kagylófaunákat, majd a kihalt negyedkori ősemlős maradványokat. Így jutott el az ősember-kutatáshoz, amelyben világviszonylatban is jelentős eredményeket mutatott fel. Részt vett a Lóczy Lajos irányításával megkezdett Balaton-kutatás programjában és a Balaton Tudományos Tanulmányozásának Eredményei c. sorozat több tanulmányának megírásában. A Tanácsköztársaság melletti állásfoglalása miatt állásából felfüggesztették és 1922-ben nyugdíjazták. Az 1920-as években magántisztviselőként élt. Az 1930-as évek elején geológus lett a Magyar Általános Kőszénbánya Rt., majd a Magyar Alumíniumipari Rt. állományában. Itt a bakonyi, a Tapolca környéki, így pl. a Halimba vidéki bauxitok kutatásával értékes szolgálatokat tett vállalatának és a hazai alumíniumiparnak.
Műveiből: – A Balaton melléki diluviális neritinákról. = Földrajzi Közlemények, 1906. 295-296 p. – A balatonvidéki vasút földtani szelvényei. = Fő. Közl. 1909. 191 p. – Új adatok a balatonmelléki alsópleisztocén rétegek geológiájához és faunájához. = A BTTE. Pal. függ. IV. köt. 1911. 1-66 p. – Bauxit, laterit, vörös agyag. = BKL. 1928. 32-36 p. – Magyarországi (Gánton kívüli) bauxitjaink. = MAT Adatár. Kézirat. 1937. – Néhány szó a Halimba vidéki bauxitokról. = BKL. 1932. 460-461 p. Bauxitképződés barlangüregekben. = Földt. Közl. 1943. 296-299., 500-503 p. –
Irodalom: – Schréter Zoltán: K.T. emlékezete. = Földt. Közl. 1948. – Rapaics Rajmund: A magyar biológia története. Bp. 1953. 217 p. – MÉL. I. 972 p. – VMÉL. 288. p. –
KORONCZ LÁSZLÓ esperes
(Somogyszob, 1925. május 10. – ? , ?)
A gimnáziumot Csurgón járta ki, 1943. június 22-én érettségizett. Pappá szentelte Kovács Sándor szombathelyi püspök Nagykanizsán a Jézus Szíve templomban 1948. március 14-én. Káplán lett Balatonlellén 1948. augusztus 9-től. Tapolcára helyezték káplánnak, Solymár István plébános mellé, 1950 szeptemberében. Itt nehéz időszakban újjáéleszttette és vezette az énekkart. 1953. szeptemberétől plébános-helyettes Nagyesztergáron, Lókúton 1961 augusztusától. Enyingen kisegítő 1962. augusztus 21-től, majd ugyanott lelkész. 1967. augusztus 4-től Búcsúszentlászlón szolgált. Címzetes esperes 1970. október 29-től.
Irodalom: – Pfeiffer –
KÓSA JÓZSEF káplán
(Zalaegerszeg, 1895. december 1. - Zalaegerszeg, 1948. január 13.)
Elemi és középiskoláit Zalaegerszegen végezte. 1914-ben érettségizett és egy évig hittudományi hallgató volt Szombathelyen. A papneveldéből azonban több kispap társéval együtt katonának jelentkezett. A volt cs. kir. 48. gyalogezredhez vonult be ahol többször megsebesült. Harcolt a galíciai, lengyelországi, és bukovinai frontokon. Vitézségéért több kitüntetést kapott. A háború végeztével visszatért eredeti hivatásához és újra a papi pályára lépett. Tanulmányait a veszprémi püspöki főiskolán végezte el. 1922-ben pappá szentelték. Első állomáshelye Lesencetomaj volt, majd Sümegcsehire helyezték. Tapolcán 1924-ben lett káplán. Itt, Engelhardt Ferenc plébános mellett tevékenysége kiteljesedett, élénken részt vett a város hit- és társadalmi életében. Vezetője volt a Tapolcai Katolikus Körnek, amelynek székházat emeltetett. Főmunkatársa volt a Tapolcai Ujságnak, munkatársa a Zalamegyei Újságnak és a Veszprémi Hírlapnak. Írásai jelentek meg a Magyar Pajzs c. lapban és a Zala megyei évkönyvekben. Hitoktatói, ifjúságnevelő tevékenységét Tapolcán nagyon nagyra értékelték. Zsinati vizsgát tett 1927. május 22-én. Hatévi tapolcai lelkészi szolgálat után 1929-ben Zalakoppányba került plébánosnak. 1934-től Kaposváron lett hitoktató, 1938-tól Gadányban teljesített szolgálatot. 53 éves korában hunyt el. Sírja a zalaegerszegi új temetőben található.
Műveiből: – Köd előttem… Versek. 1921. – Színek és fények a Balatonon. = Zalai évkönyv 1928. – Szeretettel. = TU., 1928. szeptember 9. – A Kath. Körből. = TU., 1928. szeptember 23. – Újra. = TU., 1928. szeptember 28. – Újra.- = TU., 1928. október 28. – A revízióról. = TU., 1928. november 11. – Testvéreim. = TU., 1928. november 18. – Befújta az utat a hó… = TU., 1929. február 3. – Márciusi szellők. = TU., 1929. március 17. – Pályaválasztás előtt. = TU., 1929. június 2. – Vizsgák után. = TU., 1929. június 23. – Búcsú napjára. = TU., 1929. augusztus 11. –
Irodalom: – Békássy – DCL – Gulyás – Pfeiffer – Áthelyezések. = TU., 1929. június 30. – Búcsúzás. = TU., 1929. június 30. – Adomány. = TU., 1929. június 30. –
KOSSA ISTVÁN író, politikus
(Balatonlelle, 1904. március 31. – Budapest, 1965. április 9.)
A szegény árvagyereket rokonai nevelték. Keszthelyen járt gimnáziumba. Az első világháború után újságíró-gyakornokként dolgozott, majd villamoskalauz lett Budapesten. Itt, 1922-ben került kapcsolatba a munkásmozgalommal. Az 1930-as években a szakszervezetben vállalt vezető szerepeket. A második világháborúban munkaszolgálatra vitték, ahonnan átszökött a szovjetekhez. A háború után magas szakszervezeti és állami tisztségeket töltött be. Volt SZOT főtitkár, tagja a MKP Központi Vezetőségének és a Politikai Bizottságnak. Több tárcának volt minisztere. Veszprém megyével mindvégig szoros kapcsolatot tartott. Az 1947-es választáson Veszprém megye országgyűlési képviselőjének választották, több cikluson át képviselte a megye érdekeit. Jelentős szerepe volt a veszprémi Batsányi János Népi Kollégium létrehozásában és három évig tartó működtetésében. Képviselőként és miniszterként sokat tett a Balatonkörnyék úthálózatának és közlekedésének korszerűsítéséért. Pl. az ő nevéhez fűződik a Veszprém-Tapolca közötti út korszerűsítése és mai vonalvezetésének megteremtése, a kisapáti út kiépítése, de számos más közúti és vasúti fejlesztés is. Az 1950-es években többször járt Tapolcán, jó viszont ápolt a helyi vezetőkkel. Névadója volt a tapolcai munkásőr zászlóaljnak. Az 1980-as években Marton László készítette kisméretű portrészobra ált Tapolcán a főutcai postaépület sarkánál.
Műveiből: – A Dunától a Donig. Bp. 1948. – Nehéz ébredés. Bp. 1957. – Vissza a Donhoz. = Bp. 1965. –
Irodalom: – Vissza a Dunához. = Kortárs, 1967. 11. sz. – K. I. = Pártélet, 1979. 3. sz. – Varga Domokos: „Szép magyar sors.” = ÉI., 1980. 9. sz. –
KOSSUTH FERENC mérnök, politikus, miniszter, Tapolca díszpolgára, országgyűlési képviselője
(Pest, 1841. november 16. – Budapest, 1914. május 25.)
Kossuth Lajos idősebbik fia. A szabadságharc bukása után, rövid bakonyi rejtőzködés után vitték ki apjához. Emigrációban nőtt fel. Mérnöki tanulmányait követően Angliában és Olaszországban dolgozott. Európai szaktekintély volt a vasút- és hídépítés, valamint az alagútfúrás terén. 1894-ben, miután apja holttestét hazakísérte, végleg hazaköltözött. Röviddel ezután fontos szerepet vállal és tölt be Tapolca történetében. A következő évben 1895. április 10-én a váratlanul elhunyt Csigó Ferenc helyett megválasztották a tapolcai kerület országgyűlési képviselőjének. A nevezetes tapolcai követválasztásról Jókai Mór majd Krúdy Gyula is írt. Újabb egy év elteltével a függetlenségi párt programjával politizálva 1896 áprilisában már közlekedési miniszter a koalíciós Wekerle kormányban. Kossuth Ferenc az emelkedő politikai pályán sem feledkezett meg a tapolcai és környékbeli választóiról. Többször bejárta kerületét, tájékozódott a gondokról és programokat készített a bajok orvoslására. Így kapcsolódott be a filoxéra elleni küzdelembe. Harcolt a kipusztult szőlőterületek újratelepítéséhez szükséges kedvező hitelekért és ehhez kormánygaranciát kért. Javasolta a gazdák szőlőoltványokkal való ellátásának jobb megszervezését. Rendszeres kapcsolatot tartott környékünk társadalmi, gazdasági tényezőivel. 1896-ban pl. keresztapaságot vállalt Saáry Péter diszeli földbirtokos családjában. Legnagyobb érdemeként azonban a Balaton-parti vasút létrehozásában játszott szerepét tartotta számon e vidék lakossága. Eredményes munkálkodása elismeréseképpen 1907-ben Tapolca és az akkori járás 43 községe Dr. Wekerle Sándor miniszterelnökkel és Darányi Ignác földművelésügyi miniszterrel együtt díszpolgárrá választotta. A kiélezett politikai küzdelmek, a felfokozott élettempó aláásta egészségét. Az 1910-es években egyre többet betegeskedik. 1914-ben hunyt el. Tetemét apja mauzóleumában helyezték el. Tapolca tisztességgel meggyászolta, emlékezetét sokáig megtartották. A tapolcai vasútállomás peronján emlékére készült, Tóth József ny. ált. isk. igazgató fél életnagyságú bronz portré-domborműve őrzi emlékét.
Műveiből: – Indítvány a szabadságharc jubileumának megünneplésére. Bp. 1897. – K.F. harminc parlamenti beszéde. Bp. 1906. – K. a kiegyezésről. Bp. 1907. – Adatok a Duna-Száva csatorna … kérdéséhez. Bp. 1908. – Segítsünk a szőlőterületek pusztulásán. = TV., 1895.május 26. –
Irodalom: – Gulyás – MÉL – VÉL – Választási mozgalom. = TV., 1895.március 31. – A tapolczai képviselőválasztás. = TV, 1895.április 14. – Díszpolgári okmány átadása a minisztereknek. = TL., 1907.április 21. – K. F. = TL., 1914. május 31. – A magyar országgyűlés története. 1867-1827. Szerk.: Balla Antal. Bp. 1927. – Pécs Gyuláné: Régi emlékek, régi emberek. Tapolca, 1936. – R. Várkonyi Ágnes: Adalékok a Függetlenségi Párt történetéhez. = Századok, 1961.2-3 sz. – Krúdy Gyula: A magyar sasfiók. Bp. 1943. – Krúdy Gyula: Kossuth fia. Bp. 1976. –
KOSZTOLÁNCZI GYULA id., okl. bányagazdasági mérnök
(Vönöck, 1935. szeptember 7. – Tapolca, 2017. május ?)
Nyolcgyermekes Vas megyei családban született. Elemi iskolái végeztével vájáriskolába ment, majd Tatabányán a Péch Antal Aknászképző Technikumban bányatechnikusi végzettséget szerzett. Később munkája mellett folyamatosan tovább képezte magát. A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Karán lett okleveles bányagazdasági mérnök. Eredményesen vett részt a speciális munkabiztonsági szakképzéseken is. Szakmai pályafutását az ajkai szénbányászatban kezdte és dolgozott az aknamélyítőknél is. Hosszabb időt töltött a Kerületi Bányaműszaki Felügyelőség állományában, mint a Bakonyi Bauxitbányákhoz delegált területi felügyelő. Munkája során a bánya és a bányászok biztonságát tartotta elsődlegesnek, jókapcsolatba került a bauxitbányászokkal, vezetőkkel, dolgozókkal egyaránt. Később átkerült a Bakonyi Bauxitbánya vállalathoz, ahol Halimba-III. bányaüzemben dolgozott, amelyik akkor a vállalat legnagyobb bányaüzeme volt. Földalatti munkája nyomán korkedvezménnyel ment nyugdíjba. Munkásságáért számos vállalati és miniszteri kitüntetést kapott. Egész életében, szorgalmas, az újra fogékony, segítőkész ember volt. Hosszú időn át vállalt szakszervezeti, érdekvédelmi munkát. Ez a mentalitás vezérelte tapolcai lakóhelyén is amig egészsége ezt engedte. Ezek mellett szép szőlőt művelt a Szent György-hegyen. 82 évet élt. Az új tapolcai köztemetőben nyugszik.
Irodalom: – Podányi Tibor: K. Gy. (1935-2017) –
KOTSY GERGELY kárpitos és kocsifényező
(Tapolca, 1902. január 12. – Tapolca, 1978.)
Szülei Kocsi Gergely kocsigyártó és Naup Amália. Kárpitos szakmája mellé kocsigyártói képesítést is szerzett. Tapolcai lakásuk és első műhelyük a Királykúti utcában volt. Inaséveit Tapolcán kezdte de később Veszprémben és több városban volt segéd. Előbb apjával, később önállóan dolgozott. Munkáival több kiállításon szerepelt eredményesen, ahonnan rendre dicsérő oklevelekkel tért haza. Kárpitozott bútorokból jelentős raktárkészleteket tartott. Lakása és műhelye a Kossuth L. u. 46. sz. alatt volt. Itt már 2-3 inassal és segéddel dolgozott. Jól menő vállalkozásának fióktelepét Balatonalmádiban az Aurélia villában nyitotta meg. Feleségével együtt a régi tapolcai temetőben nyugszik.
Irodalom: – DCL –
KOVÁCS (JÁNOS) IVÁN vendéglős
(Szigliget, 1875. november 16. – Tapolca, 1964. augusztus 14.)
Apja Kovács Zsigmond Béla vasúti raktárnok, édesanyja Horváth Mária legendás hírű háztartást vezetett. A vendéglátás iránt megnyilvánuló vonzalmát, ezernyi fortélyát nyilván tőle örökölte. Fiatal éveiben Budapesten és Miskolcon tanulta a szakmát, majd az ausztriai Gleichenbergben működtetett jó hírű vendéglőt. Bár születésekor a keresztségben a János nevet kapta, később csak az Iván nevet használta. Ezt hitelesíti a házassági anyakönyv következő bejegyzése is: „A vőlegény az életben Iván néven ismeretes.” Tapolcán a Balaton Szállót és vendéglőt 1893 óta működtette. 1903. május 4-én eljegyezte, majd június 10-én elvette özv. Kovács Györgyné, Esső Terézia vendéglős leányát, Margitkát. Tőle születtek gyermekei, 1905-ben Gizella, 1906-ban Anna, 1907-ben Margit, 1908-ban Zsigmond, Béla, Jolán Róza 1912-ben. 1913. december 1.-én tapolcai vendéglőjét átadta sógorának, Kovács Sándornak. 1921. tavaszán kávéházát felújíttatta és modernül berendezve április 24.-én megnyitotta. Háború utáni életútjának részleteit nem ismerjük, azt tudjuk, hogy legtöbb idejét szőlőjében gazdálkodva töltötte. Foglalkozását halotti anyakönyvébe is földművesként jegyezték be. 89 évesen agyvérzés okozta halálát. Feleségével közös sírja, még néhány éve is a tapolcai izraelita temetőben volt található. Mivel mindketten katolikusnak születtek, temetkezési helyük megválasztása valószínűleg zsidó barátaik szörnyű sorsa, a holokauszt elleni tiltakozásuk kifejeződése.
Irodalom: – DCL – MIA 1929 – Hymen = TL., 1903. május 10. – Házasság = TL. 1903. június 14. – Nyílt tér. = TL., 1913. november 23. – Nyilvános köszönet. = TL., 1913. november 30. – Kávéház megnyitás. = TU., 1921. április 24. – Halálozás. = TU., 1921. december 11. – Halálozás. = TL., 1929. július 7. – Halálozás, 1940. július 20. –
KOVÁCS BÉLA okl. bányamérnök
(Miskolc, 1946. szeptember 6. – Tapolca, 2018. március 23.)
A miskolci Földes Ferenc Gimnáziumba járt. Ott érettségizett 1964-ben. Sikerrel felvételizett a Miskolci Egyetem bányamérnöki karára.1971-ben diplomázott bányaművelő mérnöként, majd hidrogeológus szakmérnöki oklevelet szerzett. Első munkahelye az ÉSZAKTERV-nél volt Miskolcon. 1973-ban kötött házassága után Budapestre költöztek, ott a VIZITERV-nél dolgozott tervezőként. 1977-ben telepedett le családjával Tapolcán, ahol 1984-ig z ALUTERV FKI tapolcai kirendeltségének munkatársa volt. 1984 és 1993 között a Bakonyi Bauxitbánya Vállalatnál dolgozott először Halimbán, majd a Nyirádi Bányaüzemben. A ’80-as évek második felében Izamajor aknaüzem vezetőjeként, munkatársaival rekordteljesítményeket értek el a dolomitban marófejes jövesztőgéppel. Ez kiemelt szerepet játszott a föld alatti bauxitkészletek gyorsított feltárásában és kitermelésében, amire a nyirádi területen az aktív víznívósüllyesztés befejezése miatt volt szükség. 1993-tól vállalkozóként folytatta szakmai tevékenységét, a Dolomit Kft. külszíni bányáiban volt felelős műszaki vezető és robbantásvezető. Munkáját mindig felelősségteljesen végezte, szenvedélyesen szerette szakmáját és tisztelte a bányában dolgozókat. Szerény és emberséges volt, mindig, mindenütt szerették a kollégái is a beosztottjai is. Szakmai teljesítményei elismeréseként több kitüntetésben részesült. Tagja volt az OMBKE-nek, 2005-től szerkesztőként részt vett a BKL Bányászat szerkesztőbizottságának munkájában. Gyors lefolyású súlyos betegsége 2017 novemberében derült ki, de 2018. február végéig folyamatosan dolgozott. Sírja Tapolcán található.
Irodalom: – B. P. : K. B. = BKL.B., 2018. 3. sz. 59 p. –
KOVÁCS DEZSŐNÉ, SZÉLL MARGIT tanárnő
(Szeged, 1909. – ?, ?)
A Tanárképző Főiskolát 1934-ben végezte el. Kezdetben nem jutott állami státusba, ezért a szegedi, majd a hódmezővásárhelyi zárdában tanított, majd egy zalaszentgróti magániskolában lett óradíjas nevelő. 1940 októberétől kapott állami kinevezést a barcsi polgári leányiskolába. Ezután Jánosházán tanított. 1941 decemberétől tanított Tapolcán. Lakása Sümegen volt, onnan járt át naponta Tapolcára.
A magyar – történelem – ének-szakos rendes tanárnő rendszerint saját szaktárgyait tanította, de időnként földrajzot és rajzot, ill. esetenként kézimunka ismereteket, honvédelmi ismereteket is oktatott. Vezette a karéneket, az értekezletek jegyzőkönyveit és őre volt az ifjúsági könyvtárnak, a természettudományi és földrajzi szertárnak.
1945.-ben a sümegi általános iskola 5. osztályához helyezték el.
Irodalom: – PFI Évk. 1940/1941 – 1945/1946. –
KOVÁCS GÁBOR földműves, olajütő
(Tapolca, 1887. december 14. – Tapolca, 1959. április 25.)
Szülei Kovács Gábor és Biró Teréz földművesek. Gábor fiuk beleszületett a paraszti létbe és a katolikus elemi iskola elvégzése után mindjárt szülei gazdaságában segédkezett. A kevés és gyenge minőségű földterületük miatt kiegészítő jövedelem után kellett nézni. Birtokuk egyrészén takarmánytököt termesztettek és annak magját kisajtolva értékes olajat nyertek. E célból másoktól is vettek tökmagot, ill. bérsajtolást is végeztek. A háborúból szerencsésen hazatérve, 1919-ben megnősült és ezután nejével Bajnóczi Máriával közösen végezték a munkát. Vörösmarty utca 95 sz. alatti házukban időszakosan, főleg télen működtették az egyszerű, fa-szerkezetű, de a célnak mindenben megfelelő olajütő berendezés-sort, amelynek egyes (daráló, pirító, sajtoló stb.) elemei, edényzetei még ma is megvannak és működőképesek. Az olajütő mesterséget egy ideig még István fia folytatta. 1938-ban szerepet vállalt a Tapolca és Vidéke Gazdakör újjászervezésében, amelynek egyik alelnökévé választották. Halálát 72 évesen súlyos érelmeszesedése okozta.
Irodalom: – Némethné Horváth Erzsébet: Tapolcai mesterek és mesterségek. Tapolca, 2015. – Újjá alakult a Tapolca és Vidéke Gazdakör = TU., 1938. március 6. –
KOVÁCS GYÖRGY vendéglős
(Tapolca, 1829. október 23. – Tapolca, 1893. április 18.)
Régi tapolcai család sarja. Egyes források szerint a vendéglátós szakmával Budapesten és Vácott töltött tanulóévei alatt ismerkedhetett meg. Nevével 1853-ban találkozunk először a tapolcai képviselőtestület jegyzőkönyvében, ahol, mint a tapolcai Nagy-vendéglő főpincére kérte adóssági keresetének behajtását. A testület ezzel Dukesz Manó tanácsost bízta meg. 1860 körül önállósította magát, mert már az egyik városi tulajdonban levő vendéglő bérlőjeként bukkant fel, aki haladékot kért a bérleti díjhátralékának befizetésére. Vendéglője idővel a tapolcaiak egyik kedvelt találkozóhelyévé vált, különösen azután, hogy a kerthelyiséget is megnyitotta. Az 1870-es évek elején családot alapított. Felesége és munkájában is társa, a város egyik legcsinosabb leánya Esső Teréz volt. 1884. január 23.-tól a Balaton vendéglőt bérlője és üzemeltetője lett. Az 1880-as évek végén betegeskedni kezdett és hosszú szenvedés után 64 évesen meghalt. A vendéglőt ezután még 28 évig felesége vitte tovább.
Irodalom: – Halálozás. = TV., 1893. április 22. –
KOVÁCS GYÖRGYNÉ, Esső Teréz vendéglős
(Tapolca, 1851. – Tapolca, 1921. december 1.)
Szülei Esső József és Mojzer Erzsébet. Esső Terézt húsz éves kora körül vette nőül az akkor már közel negyven éves Kovács György tapolcai vendéglős. Hű párja és munkájában hasznos társa lett. Szükség is volt erre, hiszen a nála jóval idősebb Kovács György mind többet betegeskedett és hosszú szenvedés után 1893-ban magára hagyta feleségét. Először el akarta adni a Posta utcában (mai Csány László u.) levő vendéglőt, de meggondolta magát. Özvegy Kovács Györgyné gyermekei nevelése mellett még 28 évig, élete végéig tovább vezette a vendéglőt. Nem ijedt meg a munkától és az erősödő konkurenciától, hanem ügyesen, vendégei óhaját figyelembe véve vitte az üzletet. Törzsvendégeinek és az egyes visszajáró kis közösségeknek kedvezményeket nyújtott. Fő vendégköréhez tartozott a tapolcai önkéntes tűzoltó-egylet, a kath. legényegylet, és az iparos ifjak önképző köre. Kerthelyiségét tekepályával bővítette és lehetővé tette, hogy népszínműveket, bohózatokat stb. hozzanak színre. A vendéglő „tánczmulatságai”, „batyúbáljai”, „koszorúcskái”, „farsangi tánczvígalmai”, „majálisai”, „juniálisai” stb. nagy népszerűséget vívtak ki és hírét vitték a környéken. 1913-ban kerthelyiségében rendszeres filmvetítések voltak. A megfeszített munka kikezdte egészségét és 70 évében élete véget ért. „A barátságos, jóarcú úriasszonyt sok részvét kísérte örök pihenőre.”
Irodalom: – Vendéglő bérbeadás. = TV., 1893. július 29. – Batyúbál. = TV., 1899. február 12. – Nyári mulatság. = TV., 1900. augusztus 5. – Szüreti mulatság. = TV., 1901. szeptember 15. – Az Önképző Kör majálisa. = TV., 1902. június 15. – Bohém juniális. = TL., 1903. június 7. – Hangverseny Tapolcán. = TL., 1903. július 12. – Tűzoltóink ünnepe. = TL., 1904. június 19. – Mozi. = TL., 1913. június 22. - Halálozás. = TU., 1921. december 11. –
KOVÁCS GYULA hentes, üzletigazgató
(Zalaszántó?, 1927.? – ?, 2007. február 3.)
Apja Zalaszántón hentes és vendéglős volt. Mellette tanulta ki a hentesiparos és kereskedő szakmát. 1946-ban 19 évesen már önálló mester volt. A Soproni Iparkamara legfiatalabb mestere. A családi vállalkozás államosítása után Tapolcára jött. A régi főtéri húsboltban kapott munkát. Felkészültsége hamar kiderült, szakmai tekintélye és munkája alapján rövidesen már ő vezette a boltot. Jó kapcsolatokat alakított ki a Pápai Húskombináttal. Az akkor jellemző hiánygazdálkodás ellenére nála szinte mindig volt húsárú. 1975-től nagy szervezőmunkával sikerült elérnie, hogy a Pápai Húsipari Vállalat Veszprém megyei mintaboltját Tapolcán építsék meg. 1977. január 5-én a Batsányi utcában, az országban Budapest után másodikként megnyílt a Húsáruház. Csodájára járt az ország, messze földről jöttek ide vásárolni és megtapasztalni, hogy milyen egy jól felszerelt, a vásárlók érdekeit szolgáló korszerű, állandó árubőséget kínáló húsáruház. 42 éves tapolcai szolgálatának ideje alatt 72 tanítványa volt. Fia is követte a szakmában. Nyugdíjas éveit többnyire Ábrahámhegyen töltötte. 80 évesen hunyt el. Az ábrahámhegyi temetőben nyugszik.
Irodalom: – Horváth Judit: Kiszolgálta (?) = Pikoló, 1999. március 5. – Halálozás = Népszabadság, 2007. február 6. –
KOVÁCS GYULA kereskedő
(Monostorapáti, 1898. december 26. – Auschwitz, 1944. szeptember 27.)
Szülei Kovács (Krausz) Vilmos és Rechnitzer Janka. Az elemi és polgári iskolát Tapolcán végezte el, majd kereskedői pályára lépett. 1916-ban a honvéd-huszárokhoz vonult be, az orosz és román frontokon harcolt 18 hónapig. Egyszer megsebesült. Vitézségi érmet és Károly csapatkereszt kitüntetést kapott. 1920-21-ben a nemzeti hadseregben, mint tizedes harcolt. Leszerelése után visszajött Tapolcára és a Csöndes-féle házban, a járásbírósággal szemben megnyitotta fűszer- és terménykereskedését. Nagy forgalmat bonyolított le lisztfélékből és mezőgazdasági textilárukból is. Felesége Heimler Irén volt. Alapító tagja és támogatója volt a helyi sportegyesületnek. Származása miatt a gázkamrát ő sem kerülhette el. Feleségével, fiával és unokájával veszett oda.
Irodalom: – DCL – Zvm.ism. – Lóhere és lucerna magot = BK., 193? – K. Gy. terménykereskedő. = TL., 1929. január 13. –
KOVÁCS IMRE kereskedő, bíró
(Sümeg, 1907. június 16. – Tapolca, 1960. június 8.)
Szülei Kovács Imre és Molnár Krisztina. Az elemi és a polgári fiúiskolát Tapolcán végezte el. Ezután szülei kereskedőinasnak adták. A szakmát kitanulta, majd segédként több üzletben gyakorolta. Az 1930-as évek elején a szükséges engedélyek beszerzése után „italmérő és jogosítványos kereskedőként” vegyeskereskedést nyitott a település déli részén, a Petőfi és Hunyadi u. kereszteződésénél. 1931-ben Veszprémben nősült, ahol Pál Máriát vette el. Az ambiciózus fiatal kereskedő az 1940-es évek elején került először a közélet porondjára, amikor 1940-ben beválasztották az OMKE tapolcai választmányába, majd az 1942. decemberi helyi választáson a korábbi bíróval, Boday Lajossal szemben őt választották meg községbírónak. E tisztében egyben a közellátási bizottság elnöke is lett. A Szociáldemokrata Párt képviselőjeként a háború után 1945. július 18-án megalakult községi önkormányzat élére községbírónak választották. A szóba-jöhető bírójelöltek között a koalíciós partnerek számára az ő személye volt leginkább elfogadható. Rendkívül nehéz viszonyok között irányította a nagy háborús károkat szenvedett település újjáépítését és életét. Jelentős városfejlesztési eredmények nem fűződnek a nevéhez, de pl. a gimnázium létesítésének első konkrét lépéseit ő tette meg. Tapolca utolsó bírójaként becsülettel tette a dolgát. Utódja már tanácselnöki címet viselt. Az 1950. december 8-án tartott alakuló ülésén beválasztották viszont a tanács kilenctagú végrehajtó-bizottságába és a pénzügyi állandó bizottságba is.
Viszonylag fiatalon, 53 éves korában halt meg. Sírja a régi köztemetőben van.
Irodalom: – PFI.Ért. 1917/1918. – 1921/1922. – Tisztújítás az OMKE-ban. = TL., 1940. január 13. – Községi tisztújítás. = TV., 1942. december 26. – Megsemmisítette a vármegye a tapolcai bíróválasztást. = TV., 1943. február 20. – A MÉP július havi értekezlete. = TV., 1943. július 10. – A közellátási bizottság működése. = TV., 1943. szeptember 11. – Megalakult a községi önkormányzat. = SzÉ. 1945. július 28. –
KOVÁCS IMRE pénzügyi osztályvezető, helytörténész
(Alsópáhok, 1924. december 20. – Tapolca, 2007. március 29.)
Szülei gazdálkodók voltak és ő is gyermekfejjel ismerkedett meg a nehéz paraszti munkával. Elemi iskoláit szülőhelyén végezte, majd a keszthelyi premontrei gimnázium esti iskolájában érettségizett. 1943–1949 között az alsópáhoki körjegyzőségen dolgozott, 1949–1950-ben ugyanott községi adóhivatali vezető lett. 1950-ben megválasztották szülőhelye tanácselnökének. Itt összetűzésbe került a hatalommal, így 1951–1952-ben már a keszthelyi tanács dolgozója. 1952-ben került Tapolcára a Járási Tanács pénzügyi osztályvezetőjének. 1953-ban Sümegre helyezték hasonló beosztásba. 13 ott töltött év múltán 1966– 1984 között, egészen nyugdíjba vonulásáig ismét Tapolcán dolgozott a Városi Tanács pénzügyi, terv és munkaügyi osztályvezetőjeként. Pályája során több szakmai tanfolyamot végzett, 1978-ban felsőfokú pénzügyi szakvizsgát szerzett. Szakértelmére, kötelességtudására, korrektségére és emberségére munkatársai, ügyfelei egyaránt számíthattak. Érdemeit sok kitüntetéssel honorálták. 1996-ban Tapolca Város Díszpolgára lett. Nyugdíjas éveiben különféle helytörténeti témák kidolgozásának szentelte idejét. Ennek során megírta háborús emlékeit, leventeélményeit, foglalkozott a tapolcai egészségügyi intézmények, iskolák történetével, a parasztság helyzetével, a lakosság életviszonyainak alakulásával, Tapolca kistérségi szerepkörével és sok más kérdéssel. Több munkájával díjat is nyert. Legtöbbet forgatott munkája a városi könyvtárban található átfogó, többkötetes kéziratos várostörténeti kronológia. Nyugdíjazása után másfél évtizedig a Tapolcai Városszépítő Egyesület pénztárosa volt. Élete utolsó éveit feleségének elvesztése, kínzó, súlyosbodó betegsége és helyhez-kötöttsége nagyon megkeserítette. 2007. április 4-óta a régi köztemetőben nyugszik.
Műveiből: – Adalékok Tapolca történetéhez. 1957–1965. Tapolca, 1989. – A nyolvan éves tapolcai kórház története. 1867–1997. (Kézirat) – Életviszonyok 1945 előtt Tapolcán. (Kézirat) – Húsz éve város Tapolca. (Kézirat) – Tapolca a népszámlálások tükrében. (Kézirat) – Kronológiai emlékeztető Tapolca történetéhez. 1-8 kötet. (Kézirat) Tapolca, –
Irodalom: – Tapolca város díszpolgára. = Napló, 1996. november 13. – Gyászjelentés. = Napló, 2007. március 31. –
KOVÁCS ISTVÁN bányagépész technikus
(Kapolcs, 1936. november 11. – Tapolca, 2008. december 28.)
A kapolcsi általános iskola elvégzése után az Esztergomi Bányagépipari Technikumban tanult és végzett 1956-ban. A Bakonyi Bauxitbányánál (akkor még a Halimbai Bauxitbánya) dolgozott egészen 1991-ben történt korengedményes nyugdíjazásáig. Munkásságét a gépüzem beruházó részlegben kezdte és mindvégig ott is dolgozott, 1971-től főművezetői beosztásban. A bányanyitások gépészeti beruházásainak döntő többségét az ő általa irányított részleg végezte. Cseres, Nyirádbánya, Iza, Deáki I., Deáki II., Halimba II., Halimba III. bányák szivattyú-telepei, csilleszállítási berendezései, szalagrendszerei mind-mind a gépüzem beruházó részlegét, így az ő munkáját dicsérték. A felívelő hazai bauxitbányászatban végig-élte és végig-dolgozta a technikai fejlődés minden lépcsőfokát. Küzdelmes pályafutásának összes szakaszában szakmai munkáját szívós kitartással, mindig tisztességgel végezte, amiért az elismerések nem maradtak el.
Irodalom: – Ladányi András: K. I. (1936-2008)
KOVÁCS JÁNOS kádár
(Tapolca, 1818. február 6. – Tapolca, 1886. március 5.)
Asztalos inasként, tanult, majd szakmájában felszabadulva a tapolcai asztalos céh segédjeként dolgozott Tapolcán. Az 1840-es években már önállóan dolgozott. 1848-ban már háztulajdonos, a 377-es házszámú városi ingatlan tulajdonosa. 1848 májusában besorozták Tapolca város nemzetőrszázadába és részt vett a Mura menti őrjáratokban. Az év vége felé besorozták az 56.-os honvédzászlóaljba. Később részese volt a Felső-Magyarországi véres harcoknak. Vágfarkasd mellett megsebesült. Felgyógyulva a fegyverletétel után visszatért Tapolcára és folytatta iparát. A fellendülő szőlőtermesztés igényeihez igazodva átváltott kádármesterségre. 68. éves korában hunyt el. A régi köztemetőben sírja már nem lelhető fel.
Irodalom: – Hangodi1848/49. –
KOVÁCS LAJOS szíjgyártó és nyerges-mester
(Tapolca, 1924. július 9. – Tapolca, 1994. szeptember 1.)
Kovács István és Kocsis Teréz gyermeke. Szülei régi tapolcai földműves családból származtak, de minden gyermekük már iparosnak tanult. Ő a hat elemi iskolai osztály elvégzése után szíjgyártó, nyerges, bőröndös, bőrdíszműves tanulónak jelentkezett. Abban az időben hat szíjgyártó műhely dolgozott Tapolcán és ő a hároméves tanoncképzés során az egyik leghíresebb mestertől, a szakmai tudását több országban tökéletesítő Saly Kálmán szíjártó mestertől tanulta meg a szakma fortélyait. A háború miatt csak 1947. szeptember 27-én tett mestervizsgát Nagykanizsán. 12-25 éves kora között tagja volt a tapolcai levente zenekarnak, amelyben fúvós hangszereken, leginkább vadász-kürtön játszott. 1949 karácsonyán keltek egybe Mayer Margit női szabóval, akivel példás családi életet élt. András fiát orvosnak taníttatta. Tanító mestere, Saly Kálmán halála után ő örökölte meg a kis műhelyt és folytatta a szakmát. A város utolsó vasajtós műhelyében a Kossuth Lajos u. 11. sz. házban működött, 1980-tól Tapolcán már egyedül, s 1990-től pedig egyedüli szíjártó mesterként az egész Dunántúlon. Szinte mindent készített, aminek bőr alapanyaga van. Főleg nyerget és mindenféle lószerszámot. A lóállomány csökkenése után táskákat, motorkerékpár nyerget, övet, óraszíjat, stb. készített és javított. Vezetőségi tagja volt a KIOSZ-nak. 1986. március 27-én Tapolca várossá nyilvánításnak 20 évfordulója alkalmából kitüntették abból az alkalomból, hogy Tapolcán ő volt az egyik legrégebbi kisiparos. 25 éves KIOSZ tagságáért, kiváló munkájáért arany pecsétgyűrűvel tisztelték meg. 70 éves korában súlyos betegség ragadta el családjától. A tapolcai régi köztemetőben, szeretett mesterével közös sírban nyugszik.
KOVÁCS LÁSZLÓ asztalos-mester
(Tapolca, 1911. július 28. – Tapolca, 1960. április 26.)
Elemi és polgári iskoláit szülővárosában végezte. Ezután Szollár József asztalos mesternél tanult. 1929-1935 között asztalossegédként dolgozott mesterénél, majd Turák Kálmán pesterzsébeti üzemében szélesítette szakmai ismereteit. 1936-ban műhelyt nyitott Tapolca Zöldfa u. 3. sz. alatt és önállóan kezdett dolgozni. 1938. március 8-án mestervizsgát tett. 1939. november 4-én kötött házasságot Kálmán Margittal. Az esküvő napján kapta meg katonai behívóját és kisebb-nagyobb megszakításokkal a háború végéig szolgálta hazáját. 1945. április 21-én Érsekújvárnál súlyosan megsebesült. Felgyógyulása után újult erővel kezdett dolgozni és az üveges szakmából is szerzett mestervizsgát. Műhelyét folyamatosan korszerűsítette. A háború utáni Tapolca sok akkori új házának épületasztalos munkája mutatja keze nyomát. Bútorasztalosként is maradandót alkotott. Értékes intarziái még ma is megtalálhatók több tapolcai otthonban. A római katolikus templom szentélyében látható tölgyfából készült hatszögletű kézműves székek is az ő munkáját dicsérik. Számos tanulót nevelt és oktatott. Tagja volt az Ipartestületnek. Háborús sérülése nem múlt el nyomtalanul és a fárasztó, kemény fizikai munka felőrölte egészségét. Fiatalon, alig 49 évesen hunyt el. A tapolcai régi temetőben helyezték örök nyugalomra.
KOVÁCS LÁSZLÓ dr. tanár
(Tapolca, 1936. március 27. – Tapolca, 2006. december 10.)
Szülei Kovács István Márton szikvízgyáros és Gregor Gizella. A tapolcai katolikus elemi népiskola után a tapolcai gimnáziumba járt. Ezután Pécsre került joghallgatónak. Itt doktorált, de a jogi pálya helyett a hajlamaihoz inkább illő pedagóguspályát választotta. Előbb énektanári, majd történelem tanári képesítést szerzett. E tárgyakat tanította főleg az egykori 3. sz. iskolában. A 90-es évek elején egy ideig a polgármesteri hivatal közművelődési referense is volt. Már kora ifjúságától kezdve vonzódott a zenéhez. Gyermekként énekelt a Koroncz László vezette egyházi énekkarban, majd a gimnázium kórusában Borsányi Gábor vezénylésével. Pécsi éveiben a főiskola és a színház kórusában is énekelt. Tapolcán egy ideig az iskolai énekkart vezette. A pávaköri mozgalom időszakában Tapolcán ő szervezte az első énekkart. Később a Batsányi Művelődési Központ kórusát szervezte és dirigálta. Idővel felkérték az egyházi kórus vezetésére. E szolgálatának kiemelkedő eseményei voltak a nagyheti passiójátékok zenei programjainak megformálása. Ezeken szép énekhangját gyakran kamatoztatta. Élete utolsó időszakában a kántor rendszeres helyetteseként vett rész a zenei életben, főleg szentmisék, temetések, esküvők hangszeres, énekes résztvevőjeként. Segítőkész, derűt sugárzó egyéniségével a tapolcai közélet jellegzetes alakja volt. Felesége Lodner Gabriella tanárnő négy fiúgyermekkel ajándékozta meg. A régi köztemetőben nyugszik.
Irodalom: – G. Dr. Takáts Gizella: Elment Dr. K. L. = Új TU, 2006. december –
KOVÁCS LÁSZLÓ dr. röntgen szakorvos
(Tapolca, 1941. március 27. – Százhalombatta, 2001. december 5.)
A tapolcai ONCSA sorról indult, a nagyon szegény nyolc gyermekes család legkisebbikeként. Mosónő édesanyja tartotta el őket. Az éles-eszű, szorgalmas, sokat olvasó gyermek a tapolcai általános iskola, majd a gimnázium elvégzése után a Szegedi Orvostudományi Egyetem hallgatója lett. Ezt summa cum laude végezte el 1965-ben. Először a pápai Városi Tanács Kórházában belgyógyász segédorvosként dolgozott, majd 1968-1970-ben Ugodon, 1970-1971-be Komlón lett körzeti orvos. 1971-1977 között a komlói kórház röntgen-alorvosa. Ekkor szakosodva 1974-ben szerzett röntgen szakorvosi képesítést. 1977-től haláláig Százhalombattán a Szakorvosi Rendelőintézetben röntgen-szakfőorvos. A rendszerváltás hangulata őt is magával ragadta. 1990-ben az MDF tagjaként kezdett politizálni. 1990-1994-ig országgyűlési képviselő volt. 1990-1991-ben a környezetvédelmi, 1991-1994 között a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottságban dolgozott. Orvosként folyamatosan képezte magát. Konferenciákon vet részt, előadásokat tartott. Széleskörű érdeklődését folyamatos művelődéssel elégítette ki. Olvasás mellet szívesen hallgatott zenét, kis parcelláján kertészkedett. A botanika mellett irodalomtörténettel és magyar őstörténettel is szívesen foglalkozott. Ihletett írásai jelentek meg a helyi lapokban, ezek vissza-visszatérő témája az édes-keserű tapolcai gyermekkor. Puritán, másokért élő ember volt, az élet-mottójául választott Széchenyi idézet szerint: „közlegény-sorban”. Utolsó lakhelyén díszpolgárrá választották. Gyakran és szívesen járt vissza Tapolcára. Tüdőrákban halt meg. Sírja Százhalombattán található.
Műveiből: – Mélyvízben. = Battai Fórum, 1990. szeptember 10. – A politikai stílusról. = Battai Fórum, 1990. szeptember 21. –
Irodalom: – MNKK 2000. – Városunk díszpolgára Dr. K. L. = Százhalombattai Hírtükör, 15. évf. 6. sz. – „Elvégeztem, amit elvállaltam.” = Érdi Fórum, 1994. január. – Horváth László: Rekviem egy igaz lélekért. = Százhalombattai Hírtükör, 2002. –
KOVÁCS LÁSZLÓ KÁLMÁN MENYHÉRT gyógyszerész
(Tapolca, 1890. január 11. – Lenti, ?)
Szülei Kovács Rezső és Varga Jolán. Elemi iskolába Tapolcán járt, majd a középiskolái elvégzése után az egyetem gyógyszerészeti fakultására iratkozott be. Diplomája elnyerése után 1913-ban a hontmegyei Bát községben volt gyógyszertára. 1914-ben a háború kitörésekor hadiszolgálatra vonult be. 1916-ban egészségügyi okokból felmentették, majd hazatért Tapolcára és 1918-ban bérbevette a tapolcai Glaser-féle gyógyszertárat. Bekapcsolódott a város közéletébe, 1921-ig ügyvezetője volt a „Hangya” szövetkezetnek A tanácshatalom idején nyíltan vállalta a helyi hatalom rezidenseivel szembeni ellenérzését ezért 1919. augusztus 4-én 24 társával együtt elfogták és túszként fogvatartották. Csak az ismeretes utcai harcok után szabadult ki fogságából. Bátor helytállása miatt 1919 őszétől egy éven át tagja volt a tapolcai képviselőtestületnek. 1921-ben elköltözött Tapolcáról és Budapestre ment. A Wander-féle gyógyárugyár propagandaosztályát vezette, majd a dr. Barta-féle pesterzsébeti vegyészeti laboratórium vezetője lett. 1924-ben Lentibe költözött. Ott kapott gyógyszertár engedélyt. Az 1930-as években tagja lett Zala vármegye törvényhatósági bizottságának és a községi képviselőtestületnek. Elnöke volt a járási útbizottságnak és alelnöke a Leventeegyesületnek. Későbbi sorsáról nincs információnk.
Műveiből: – Egy nem bortermelő tanácsa a bortermelőknek. = TU., 1931. február 15. –
Irodalom: – Békássy – Értesítés. = TU, 1921. január 30. – Válasz Kovács László lentii gyógyszerésznek. = TU., 1931. március 1. -–
KOVÁCS REZSŐ főszolgabíró
(Káptalantóti, 1850. körül – Budapest, 1908. november 24.)
Ősei régóta a Balaton-felvidék falvaiban éltek. Gyermek és ifjúkoráról nem maradtak fenn emlékek. A középiskolái elvégzése után Győrben jogot végzett, és szakvizsgát tehetett, majd vármegyei szolgálatba lépett. 1883. december 18-án lett a tapolcai járás segéd-szolgabírája, majd rövidesen szolgabírája. Ezt a tisztséget 11 évig közmegelégedésre látta el. Közvetlen modora, megnyerő egyénisége népszerűvé tette a járás lakossága előtt. Tevékeny részese volt a tapolcai közéletnek. 1894-ig elnöke volt a községi iskolaszéknek. A Tapolcai Kaszinó egyik alapítójaként tartották számon. 1894. október 1-től - 1895. szeptember 1-ig a keszthelyi járás szolgabírája. 1895. szeptember 1-től - 1907. december 16-ig főszolgabíró a perlaki járásban. Innen pályázta meg az általa jól ismert területet, az egykor a tapolcai járáshoz tartozó balatonfüredi főszolgabírói posztot, amelyet 1908. január 1-től el is nyert. A sors itt még egy évet sem engedélyezett neki. 50 éves korában bekövetkezett halálát a köszvénynek tulajdonították. Káptalantótiban a családi sírboltba temették el.
Műveiből: – Kovács Rezső: A személy és vagyonbiztonság érdekében. = TV., 1894. június 2. –
Irodalom: – ZM. Arch. – Kinevezés. = TV., 1892. október 8. – A Jókai-jubileum. = TV., 1894. január 1. – Búcsúestély. = TV., 1894. október 13. – Sikerült búcsúestély. = TV., 1894. november 10. – Halálozás. = TL., 1908. november 29. – 50 éves a Tapolczai Kaszinó. = TL., 1936. április 4. –
KOVÁCS SÁNDOR ANDOR szállodás, bankár
(Tapolca, 1887. június 21. – Tapolca, 1948. február 29.)
Tapolcán a neves Kovács György és Esső Terézia vendéglősök fiaként gyerekeskedett. A kereskedelmi érettségit Budapesten tette le. Ezután a fővárosi Kühne gépgyárban tisztviselőként helyezkedett el. Rövidesen egy budapesti ezüstárugyárban majd az Általános Központi Tejcsarnoknál lett tisztviselő. Miután sokoldalú pénzügyi és üzemvezetési ismeretekre tett szert még a háború előtt hazajött Tapolcára és 1913 novemberében sógorától, Kovács Ivántól átvette a Balaton szálló vezetését. 1914 augusztusában a szombathelyi cs. és kir. 83. gyalogezredhez vonult be és 32 havi frontszolgálat után több kitüntetés tulajdonosaként, mint tartalékos főhadnagy szerelt le. A háború után a község pénztárosának választották meg. A pénzügyi-gazdasági élet jelenségeit magyarázó cikkeivel gyakran találkozhatunk a korabeli tapolcai sajtóban. 1926-ban a Tapolca és Vidéke Hitelszövetkezet ügyvezető-igazgatójának választották. E feladatkört haláláig felelősen ellátta. Folyamatosan részt vett a tapolcai közéletben, főleg a kulturális területen vállalt feladatok ellátásában jeleskedett. Tevőlegesen részt vett a Kaszinó kulturális életében. 1924-ben kezdeményezője, tehetséges zenésze és egy ideig vezetője volt a tapolcai Filharmonikus Zenekarnak. Tagja volt a Balatoni Társaságnak és a Palesztrina Kórusnak. Egyik alapítója, alelnöke, majd elnöke volt a Tapolczai Sakk-körnek. A versenyeken rendre az élen végzett. Felesége Pruska Anna volt. 61 évesen gyomorrákban hunyt el. A tapolcai régi köztemetőben nyugszik.
Műveiből: – Értesítés. = TL., 1913. november 30. – Tapolcza község tanácsa. = TL., 1919. április 20. – Valorizáció a gyakorlatban. = TU. 1925. június 14., július 5., július 12. – Zenekedvelők figyelmébe. = TU. 1925.szeptember 18. – Út a vagyonosodás felé. = TU., 1936. december 27. – A képviselőtestület ülése. = TU., 1938. április 10. –
Irodalom: – Zvm.ism. – Nyilvános köszönet. = TL., 1913. november 30. – BÉ. 1921. – Halálozás. = TU., 1921, december 11. – Klasszikus zenekar alakult Tapolcán… = TU., 1924.december 14. – Megalakult a Tapolczai Sakkör. = TL. 1933. április 29. – Meghívó. = TV., 1941. június 14. – A „Tapolcai Sakkör” =TL. 1941. június 14. – Gyászjelentés –
KOVÁCS VILMOS dr. ügyvéd, befektető
(Veszprém, 1863. augusztus 11. – Budapest, 1952. október 2.)
Veszprémi kereskedőcsaládból származott. Kohn Károly és Deutsch Ernesztin gyermekeként született. Alapiskoláit is ott végezte, majd Budapesten tanult. 1882-ben érettségizett a piaristák budapesti főgimnáziumában. Jogi és pénzügyi tanulmányokat is Budapesten folytatott. Diplomája elnyerése után ügyvédbojtár volt Budapesten és Veszprémben. Az 1892-ben érkezett Tapolcára, ahol ügyvédi irodát nyitott. A jogászkodáson kívül jelentős üzleti ügyeket bonyolított. 1900-tól az új bűnvádi eljárási rend bevezetésétől a tapolcai járás ügyészségi megbízottja volt. Bábáskodott a Tapolczai Jéggyár Rt. valamint a Tapolczai Villamossági Rt. létrehozásánál és vezetésénél. Az 1920-as évek legelejétől ügyvédként és befektetőként egyaránt ott volt a Tapolcai Bánya Rt. megalakulásánál és az újra lendületet kapott szőlőtelepítések finanszírozásánál. Az 1920-as években maga is jelentős szőlőbirtokokat vásárolt Kisörsön, ahol mintagazdaságot rendezett be. Purgly Sándorral és egy német befektetővel együtt megalapította a Balatoni Halászati Rt.-t. Ő volt, aki megindította a jegelt süllőhal exportot Londonba és létesített egy igen jövedelmező halpikkely-feldolgozót, ill. egy halkonzervgyárat Siófokon. A kiterjedt hajóállománnyal rendelkező Rt. igazgatója, feleségének testvére Lukács Károly, elnöke dr. Kovács Vilmos volt. Az Rt.-t csak 1948-ban államosították. Ügyvédként és üzletemberként is igen sikeres volt. A harmincas években rendszeresen ott volt Tapolca virilisei között és így képviselőként jelentős hatással lehetett a város irányítására. Dolgozott pl. a kórház továbbfejlesztésén, az utak rendbetételén, és a vízmű létrehozásán. Közéleti tekintélyét jellemzi, hogy 1914-ben a kaszinó alelnökévé, 1927-ben a TIAC díszelnökévé választották. 1920 augusztusában Kővágóörsön a zalai ág. ev. egyházmegye tiszti főügyészévé választották. Éveken át a tapolcai evangélikus gyülekezet presbitere volt. 1920-ban maga és felesége nevében a zalai evangélikus egyházmegye gyámintézetének javára ezer koronás alapítványt tett. Az 1920-as években a Kisgazdapárt helyi szervezete egyik vezetőjeként visszafogottan politizált, de 1933-ban belépett a Gömbös Gyula nevével fémjelzett Nemzeti Egység Pártjába. Ezt a vonalat képviselte mindaddig, amíg annak szélsőjobbra tolódását nem érzékelte. A II. világháború éveit egy ideig „kivételezettként”, majd bujkálva átvészelte. Idős kora és a társadalmi viszonyok előnytelen alakulása miatt egyre csökkent aktivitása. Még megérte birtokainak államosítását. Utolsó éveiben Bp.-en élt. 89 éves korában halt meg. A rákoskeresztúri temetőben nyugszik.
Irodalom: – Gulyás – A Tapolcai Bánya Rt. = Bauxitbányászat a Bakonyban. Tapolca, 1987. – Új ügyvédi iroda. = TV., 1892. augusztus 27. – Képviselőtestületi ülés. = TU., 1927.szeptember 23. – A TIAC közgyűlése. = TU., 1931. január 11. – A TIAC új tisztikara az 1932. évben. = TL., 1932.január 9. – Arany gimnáziumi érettségi. = TL., 1932.június 25. – Tapolcza virilisei. = TL., 1933. január 1. – A tapolcai Kisgazda Párt vezetői bejelentették belépésüket a Nemzeti Egység szervezetébe. = TL., 1933. szeptember 23. – Templomszentelés. = TL., 1936.október 10. – Az államépítészeti hivatal főnöke Tapolcán. = TL., 1936. február 3. –
KOVÁCS VILMOSNÉ, LŐWENSOHN RÓZA vöröskereszt- és nőegyleti elnök
(Boglár, 1877. december 12. – Budapest, 1966. november 29.)
Szülei Lőwensohn Jakab kereskedő és Schulteisz Adél. Házasságkötésüket követően 1896-ban Balatonboglárról került Tapolcára. Lakásuk Tapolcán a Torony utcában volt. Kezdetektől fogva bekapcsolódott a városka közéletébe. 1911-től a Kórházegyesület választmányának aktív tagja volt. Kulcsszerepe volt a Vöröskereszt tapolcai fiókegyesületének megalakításában, majd működtetésében. 1914-től, a háborús viszonyokra tekintettel újjászervezte a fiókegyesület tevékenységét. A sebesültek ellátására, a pénzbeli és természetbeli adományok gyűjtésére, az árvák, nyomorgók támogatására, ápolónői tanfolyamok szervezésére stb. minden energiáját összpontosította. Az I. világháború utolsó évében, a tapolcai fiókegyesület közgyűlésén Ley József Tapolca legendás plébánosa tőle vette át az elnöki tisztet, aki egyúttal összefoglalta elődje érdemeit. „Tapolczának minden jóért és szépért lelkesülő hölgyei nemcsak megértették, hanem át is érezték magasztos hivatásukat és évekkel ezelőtt, talán 12 éve, nagyságos dr. Kovács Vilmosné úrnő kezdeményezésére, akinek nemes jószívében az eszme megszületett, nagy lelkesedéssel megalakították a Vöröskereszt egylet fiókját. Később, midőn a kórházegyesület megalakult, részvét, illetve a tagok megfogyatkozásával a vöröskereszt egylet haldokolni kezdett; ismét Kovácsné őnagysága volt az, ki mint pénztárnoknő, ápolta, dajkálta s fenntartotta addig, mígnem a legjobbkor, a háború kezdetével, életre keltette. Az egyesület megalakítása és fennállása az ő nevéhez fűződik. S hogy azóta mit tett, mennyit fáradott és dolgozott, azt nem szükséges elmondanom” Férjével együtt sokat munkálkodtak az evangélikusság összefogásában és a protestáns templom építése anyagi alapjainak előteremtésében. Az Evangélikus Nőegyesület elnökeként végzett fontos szervezőmunkát. Tisztségétől 1942 májusában búcsúzott. A holokauszt borzalmait, férjével a fővárosban bujkálva igyekezett elkerülni. Még néhányszor megfordult tevékeny ifjúságának színhelyén, Tapolcán, de egészségének megromlása miatt már csak szűkebb családjára maradt ereje. Hosszú betegeskedés után 89 éves korában hunyt el. Hamvait családi körben a Rákoskeresztúri Köztemetőben helyezték el.
Műveiből: Kérelem Tapolcza és vidéke társadalmához = TL. 1914. augusztus 16. –
Irodalom: – Esküvő = TV. 1896. augusztus 16. – Vörös-kereszt egyesület = TV. 1901. január 20. – Katalin estély = TL. 1903. november 29. – Egy év. = TL., 1918. február 26. – Gyászjelentés – Az Ev. Nőegyesület estje = TL. 1936. június 6. – Egyházi hírek = TL. 1942. május 30. –
KOVÁTS DÁNIEL kereskedő
(Apácatorna, 1896. – ?, 1938 után)
Családja kisnemesi eredetű. Elemi iskolát szülőhelyén, polgárit Veszprémben végezte és ott szabadult fel a kereskedői pályán is. Az I. világháború idején a cs. és kir. gyalogezred tizedese volt. Katonaévei alatt több frontot megjárt. 32 hónap után megsebesült és leszerelték. Segédéveit Győrben töltötte, majd Tapolcára jött és megnyitotta kereskedését a Kossuth Lajos utcában, Barabás József igazgató házában. 1925. február 22.-én oltárhoz vezette Vencel Terézt, a Hangya pénztárosát. Az OMKE tapolcai kerületében választmányi tag volt.
Irodalom: – Zvm.ism.– Házasság. = TU., 1925. március 1. – Tisztújítás az OMKE-ban. = TL., 1940. január 13. –
KOVÁTS JÓZSEF huszárkapitány
(Szombathely, 1812. február 11. – USA ? )
Szülei Kováts Benedek és Kovács Terézia gazdálkodó római katolikus nemesek. Valószínűsíthetően az 1820-as években Tapolcára költözhettek. József fiuk itt járt iskolába, itt gyerekeskedett. Még húsz éves korában felcsapott katonának és tizenkét évet leszolgált a 10. Vilmos huszárezredben. A forradalom kezdetén már nyugállományú honvédtisztként élt. 1848 nyarán azonban ismét jelentkezett katonai szolgálatra és a Szombathelyen alakuló 7. honvédzászlóalj egyik századparancsnokává nevezték ki főhadnagyi rangban. Szeptember-októberben részt vett a Jellasics elleni harcokban. 1848. októberében azonban távozott zászlóaljától, először a hadügyminisztériumba a pótlovazási osztályra vezényelték, majd az 5. Radetzky huszárezred főtisztjeként szolgált főszázadosi rangban. Görgey seregének kötelékében ő is 1849. augusztus 13-án tette le a fegyvert Világosnál. Mint volt császári, királyi tisztet az aradi osztrák hadbíróság tíz évi várfogságra ítélte. Büntetésének letöltését Olmützben kezdte meg. Az 1851-évi amnesztia idején szabadult és hazajött Tapolcára. Három év után úgy döntött, hogy elhagyja Tapolcát és hazáját is. Kivándorolt az USA-ba és ott újra katonának állt. Ottani életének részletei nem állnak rendelkezésünkre, de tudjuk, hogy az amerikai hadsereg tisztjeként az északiak oldalán harcolt az 1861-1865-évi polgárháborúban.
Irodalom: – Bona Gábor: Az 1848/49-es szabadságharc tisztikara. – Hangodi László: Tapolcától Világoson át a nagy Amerikáig. = TU., 2015. március 25. –
KOVÁTS MÁRTON gyógyszerész (Szigliget, 1809. – ? , ?)
A 17-19. században a gyógyszertárak felállításának jogát a vármegyei előterjesztések nyomán a királyi helytartótanács engedélyezte. Kováts Márton apja a szigligeti uradalom tiszttartója volt, aki vármegyei kapcsolatait latba vetve mindent megtett azért, hogy fia nyerje el Tapolca első gyógyszertára felállításának jogát Salamon Antal nagykanizsai gyógyszerésszel szemben. A megye olyan felterjesztést tett, hogy a helytartótanács egyértelműen Kováts mellett döntött. Mint a felterjesztésben írták: „… hol Tapolczai Mezőváros fekszik az Orvosi Szer Áros Boltok nagy és nevezetes távolságra esnek, s mint a vidéknek népessége, mint a város lakóinak, s ott öszve gyülekezni szokott Katonaságnak számossága a hasonló Bolt felállítását szükségessé teszi, Orvosi szer árosnak pedig … Kováts Márton … mivel most is Orvosi szer áros lévén … azt a maga tehetségével és Attya segedelmével … inkább tudhatja, mint Salamon Antal…” A gyógyszertár felállítási engedélyt, mint személyes jogot Kováts Márton 1831.-ben el is nyerte. A gyógyszertárat még ez évben felállította és megnyitotta Tapolcán. 1848.-ban a tapolcai nemzetőrszázad tisztikarának tagja lett, nemzetőr főhadnagyi rangban. Az egykori piacon, a mai főtéren található gyógyszertárát a háborús helyzetre tekintettel megvizsgálták. Ennek fennmaradt jegyzőkönyvéből érzékletes képet kapunk Tapolca első patikájának helyzetéről, a kor színvonalán álló felszereltségéről. Életének későbbi szakaszairól nem tudunk, de tény, hogy 1857.-ben az ő gyógyszertárában alapította Glázer Iván az Oroszlán gyógyszertárat.
Irodalom: – Blázy Árpád: A gyógyszerészet megjelenése és fejlődése Zala megyében. 1711-1847. Zalaegerszeg, 1974. In. Zalai gyűjtemény.1. – Hangodi1848/49. –
_Laszlo.jpg)
KOVÁTS (KOVÁCS) LÁSZLÓ, MÁV felügyelő, állomásfőnök
(Vámoscsalád, 1877. november 11. – Zalaszentiván, 1950 körül)
Gazdálkodó szülei Kováts Pál és Tulok Julianna. Középiskoláit Győrben végezte, érettségi vizsgát ugyanott tett 1896-ban. A vasúti tisztképző tanfolyamot 1897-ben végezte Budapesten. Ugyanez év decemberében került a zágrábi üzletvezetőséghez tartozó Belovárkőrös állomásra, mint forgalmi díjnok. 1898-99-ben szolgálja le önkéntesi esztendejét a cs. és kir. 83. gyalogezrednél Szombathelyen. Utána Dugarcsa állomásra került, ott kapta meg hivatalnoki kinevezését is. 1901.február 28-án áthelyezték Nagycsákányba, 1904. november 5-én, Sümegre, 1907 április 10-én Körmendre, majd 1909 július 13-án Alsóörsön állomásfőnök lett. Itteni jó munkája nyomán 1916. április 6-án lett Tapolca állomásfőnöke. Ezt a tisztséget tizenhat éven át egészen nyugdíjazásáig, 1933. szeptemberéig töltötte be. 1919. január 1-én itt nevezték ki főellenőrré, majd 1924 július 1-én felügyelővé. 17 évet töltött a tapolcai vasútállomás élén. Vasúti szolgálatának pontos, megbízható teljesítése mellett részt vett Tapolca társadalmi életében. Alelnöke volt a Tapolcai Keresztény Társaskörnek. Ellátta a Tapolca és Vidéke c. hetilap szerkesztőbizottságának elnöki tisztségét. Tagja volt a Kaszinó választmányának. Első elnöke lett az 1932-ben megalakult Magyar Turista Egyesület Balatoni osztályának. Tevékenyen részt vett a tapolcai vasutasok „Csobánc” Dal- és Önképzőkörének megalakításában, és sokat segített a működtetésében. Beválasztották a polgári fiúiskola gondnokságába is. Itt nősült, felesége Cságoly Irma Mária volt. Önzetlen munkálkodásáért a tapolcai lakosság szívébe zárta és 1933-évi nyugdíjazása után ünnepélyesen búcsúztatta. Zalaszentiváni birtokára költözött és haláláig ott gazdálkodott.
Műveiből: – Március idusán. = TU., 1922. március 26. – Március 15. = TU., 1929.március 24. –
Irodalom: – Százéves … – Z. vm. ism. – Békássy – Harminc éves találkozója. = TU., 1926. június 18. – Az állomásfőnök hazaérkezett. = 1930. szeptember 14. – A VOGE közgyűlése. = TU., 1930. szeptember 28.– Megalakult a Magyar Turista Egyesület Balatoni osztálya. = TU., 1932. május 8. – K. L.-t búcsúztatják. = TL., 1933. szeptember 16. – K. L.-t melegen búcsúztatták nyugdíjazása alkalmából. = TU., 1933. szeptember 24. – K. L. állomásfőnök ünneplése. = TL., 1933. szeptember 23. – A Csobánc Dalkör serlegavatása. = TL., 1933.november 11. –
KOZÁK JOLÁN tanár, író
(Munkács, 1880. január 3. – Hajduszoboszló, 194?)
Alsóbb iskoláit szülőhelyén végezte. Előbb tanítóképzőbe járt majd tanári képesítést szerzet magyar nyelv és irodalom, valamint történettudományi szakon. Pedagógusi működését 1902-ben Kispesten kezdte, ahol 1906-ig tanított. 1906-1907-ben Ungváron,1907-1909-ig Huszton végez tanári munkát. 1909-1918 között Abonyban a polgári leányiskolában tanít. 1918-1926-ban Pesterzsébeten a polgári leányiskola tanára. 1926-27-ben Budapesten azt Amizóni Országos Magyar Nőnevelő Intézet megbízott igazgatója. 1927 szeptemberétől Pápán a leánypolgári iskola igazgatásával bízták meg. Itt l932-ig teljesít szolgálatot. Ekkor helyezik Tapolcára a M. Kir. Áll. Polgári Leányiskola igazgatójának. Öt évi tapolcai működés után 1937. szeptember 1-vel helyezték nyugdíjba. Rövid idő múltán elköltözött Tapolcáról, tudomásunk szerint Hajdúszoboszlóra. További sorsáról nem tudunk szinte semmit. Fiatal éveiben sokat utazott. Ausztriai, olaszországi és romániai útjairól tudunk. Nevéhez több pedagógiai újítás fűződik., pl. kidolgozta és a gyakorlatban alkalmazta a tanszemélyzet tervszerű önképzésének módszereit. Tapolcai működése során elsősorban rajzot és földrajzot tanított, ellátta ezek szertárainak kezelését és tiszteletbeli elnöke volt a Szilágyi Erzsébet Ifjúsági Sportegyletnek. Hivatásának művelése mellett az ifjúsági irodalomnak szentelte életét és ebben országos hírnévre tett szert. A két világháború között talán az ő alkalmi színműveit játszották legtöbbet a magyar iskolákban. Az irredenta ifjúsági színdaraboknak, mint irodalmi műfajnak ő volt a megteremtője. Jelentős és a maga korában nagyhatású életműve mára teljesen feledésbe merült. Tapolcán már semmi emléke sincs.
Műveiből: – Szitakötő házassága. Daljáték. 1913. – Háborús képek. Cegléd, 1916. – Karácsonyi álom. Bp. 1922. – A régi nóta. Bp. 1922. – Fehéregyházi éjszaka. Bp. 1922. – Mécsvirágok. 1923. – Éjféli vendégek. 1923. – Az ifjúságnak. Színművek. Pápa, 1925. – Annuska piros rózsái. Színmű. Pápa,1925. – Nem úgy van mint régen volt…. Irredenta színdarabok. – Cicalakodalom. Bp. 1926. – Angyalmuzsika. Karácsonyi színjáték. Bp. 1926. – Annuska lelkem. Népszínmű. Bp. 1929. – Bacsányi János. = PLI Ért. 1933-34. – Dr. Lodner Nándorné Tóth Piroska. = PLI. Ért. 1934-35. – Dalol a madárka. Színmű. Tapolca, 1935. – Az iskola 25 esztendeje. = PLI Ért. 1935-36. – Néhány szál levendulavirág a búcsúzó IV. osztálynak. – Maros vize folyik csendesen. Színmű. Tapolca, 1938. –
Irodalom: – Deák – Gulyás – PPL –VÉL – PLI. Ért. Tapolca 1931/32-1937/38. – Áthelyezés. = TU., 1932. szeptember 11. – Tóth József: A tapolcai M. Kir. Áll. Polgári Leányiskola. Tapolca, 1998. –
KOZÁRY GÉZA szőlész-borász
(Gölle-Szentivánpuszta, 1917. december 30. – Sümeg, 1990. október 23.)
1939-ben szerezte diplomáját a mosonmagyaróvári akadémián, majd a cisztercita rend uradalmaiban dolgozott, először Előszálláson, majd Taszáron. A háborúban katona, majd hadifogoly. 1947-ben tért haza. 1948-1949-ben részt vett a Balaton-felvidék monográfiájának anyaggyűjtésében. 1953-tól a Csopaki Állami Gazdaság főkertésze, 1958-tól a Badacsonyi Állami Gazdaság kerületi igazgató-helyettese.1968-tól 1977-ig a badacsonyörsi borászati üzem vezetője. Nevéhez kapcsolódik a tihanyi vörösbor termelés-előállítás megújítása. Szakszerűen gyűjtötte a badacsonyi borvidék szőlészeti-borászati tárgyi emlékeit. Megszervezte a Badacsonyi Bormúzeumot. Anyagának egy részét Tapolca környékén, a Szent György-hegyen és Csobáncon gyűjtötte össze. Ebből állították össze az egykori tapolcai pince-bormúzeum kiállítását. A Mathiász János és Kocsis Pál emlékérem tulajdonosa. „Egyenes jelleme, élete végéig tartó alkotó szakmaszeretete mindenkor követendő példát jelenthet az utódok számára is.” A badacsonyi temetőben nyugszik.
Műveiből: Badacsonyi krónika. (Társszerző) Badacsony, 1978. – Szőlészeti és borászati múzeum Badacsonyban. = TK., 1990. július 3.–
Irodalom: VÉL – Laposa József: Szőlőhegyek a Balaton-felvidéken. Bp. 1988. – Elköszönő = TK., 1990.november 20. – Kiss Ervin: 75 éves lenne. = A Mi Falunk Lapja, 1992. december –
KOZÁRY GYULA bognármester, ipartestületi elnök
(Gyömörő, 1853. augusztus 26.– Tapolca, 1913. december 15.)
Szülei Kozáry László és Persovics Anna Zalagyömörői kisnemesi származású gazdálkodók voltak. Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, majd bognárinasnak adták. Sümegen, majd Tapolcán dolgozott segédéveiben. Itt nősült meg. Felesége Varga Jusztina lett. Három gyermekük született. Wallner Károly lemondása után az Ipartestület nagy szótöbbséggel őt választotta meg elnökéül. Tagja volt a tapolcai képviselőtestületnek is. Önálló műhelyéből jól képzett inasok és segédek kerültek ki. A tapolcai régi temetőben nyugszik.
Irodalom: – Ipartestületi közgyűlés = TV. 1900. március 4. – Ipartestületi ügy. = TV., 1901. – Halálozás. = TL., 1913. december 21. –
KOZMA KÁLMÁN dr. lelkész, szerkesztő
(Tapolca, 1868. március 1. – Budapest, 1925. október 24.)
Szülei Kozma Mihály és Nagy Zsófia. Tapolcán gyerekeskedett. Veszprémben járt gimnáziumba. 1886-ban érettségizett és itt papnövendék lett. Veszprémben kezdte teológiai tanulmányait majd 1887-ben a budapesti központi papnevelőbe küldték egyetemi tanfolyamra.1891-ben szigorlatozott szentírási tudományokból és a keleti nyelvekből. Még ez évben pappá szentelték és Felsőörsre küldték káplánnak. 1892 februárjában Veszprémbe helyezték a papnevelő tanulmányi felügyelőjének és helyettes teológiai tanárnak. 1894-be teológiai doktorrá avatták és ettől kezdve rendes tanár a püspöki liceumban. 1901-től több községben lelkész, köztük Halimbán és Gógánfán. 1894 után helyettes szerkesztője, később felelős szerkesztője és főszerkesztője a Veszprémi Hírlap c. újságnak. Közéleti cikkei, elbeszélései és versei is megjelentek a lap hasábjain. Gyakran Tapolczay álnéven is publikált. A tudós pap Kisgörbő plébánosaként hunyt el. Az óbudai temetőben nyugszik.
Műveiből: A tizenkét apostol tanítása. Hittudori értekezés. Veszprém, 1894. – A hithirdetőkről és a babonáról. Veszprém, 1898.
Irodalom: – Gulyás – Szinnyei – MKL – Pfeiffer – VÉL – Halálozások. = TU., 1925. november 6. –
KOZMA LAJOS bányatechnikus
(Mecsekfalu, 1930. augusztus 10. – Tapolca, 2012. szeptember ?)
Bányászcsaládba született. Polgári iskoláit Pécsett végezte. Közben már – fiatal korának megfelelő munkakörben – Komlón bányamunkát végzett. Innen Tatabányára került az Aknászképző Technikumba. Képesítésének megszerzése után 1953. június 9-től a Halimbai Bauxitbánya Vállalatnál – 1957-től Bakonyi Bauxitbánya Vállalat – dolgozott nyugdíjazásáig, 1986. november 30-ig. Munkába állása után aknász, főaknász, Halimba-Cseresben üzemvezető-helyettes beosztásai voltak. Közben 1959-től 1961-ig a szőci bányák üzemvezetője volt, majd 1969-től beruházási főosztályvezető-helyettes. 1980-tól főbányamester volt nyugállományba vonulásáig. Szeretett Tapolcán élni. Mindenkivel megfelelő hangot és közös témát talált. Mindig mosolygó barátságos alakja szinte a tapolcai főutca tartozéka volt. 82 évesen hunyt el. A régi tapolcai temetőben búcsúztak el tőle bányásztársai és számtalan ismerőse.
Irodalom: -- Orbán Tibor: K. L. (1930-2012)
KOZORICS (KOSZORICS) FERENC plébános
(Kiscsér, 1714 ? – Veszprém, 1758. június 3.)
Kiscséri származású magyar kisnemesi család szülötte. 1745-ben 32 évesnek és 8 éves papnak mondották. A filozófiát 1733-34-ben, a teológiát 1736-38-ban Nagyszombatban végezte, ahol a Szent Adalbert Szeminárium, majd utóbb a Collegium Rubrorum veszprémi növendéke. A filozófia magiszterévé avatták 1735-ben. Berényi Zsignond püspök 1737. december 21-én alszerpappá szentelte. Zsinati vizsgát tett Nagyszombatban 1739-ben. 1739. június 27-től káplán Tapolcán. 1741. augusztus 6-tól már tapolcai plébános. A teológia doktorává avatták 1744. szeptember 25-én. Tiszteletbeli kanonok 1749. június 26-tól. Feljegyzések szerint 1751. május 10-én felszentelte a „helységen kívüli” temetőt. Ez nyilvánvalóan a tapolcai régi köztemető megnyitásának kezdete. Nagy terjesztője volt a Szentháromság kultuszának, ezért püspöke Padányi Bíró Márton igen kedvelte. 1752. szeptember 29-től veszprémi plébános és szemináriumi igazgató. Veszprémi kanonok 1755. március 12-től, káptalani dékán április 23-tól. Nagy küzdelmeket vívott a Káli medence lutheránusaival. A kővágóörsi új templomot megáldotta 1755 augusztusában. Székesegyházi főesperes lett 1756. szeptember 30-tól. A szépen ívelő egyházi pályát 44 évesen akasztotta meg a halál. Könyvtárát a veszprémi szeminárium örökölte.
Irodalom: – Pfeiffer –
KÖGL LÉNÁRD dr. plébános, főszámvevő
(Mosonszentpéter, 1916. április 17. – Balatonalmádi, 2004. december 21.)
Német anyanyelvű családba született. A gimnáziumot Győrben és Magyaróváron járta ki, ahol érettségizett. 1935-től papnövendék volt Veszprémben. Pappá szentelték 1940. június 16-án. Káplán Balatonbogláron 1940. július 1-től, majd Nemestördemicen 1943. július 1-től. Ekkor már többször járt Tapolcán. Ebben Ezután Barcsra helyezték káplánnak. 1944-ben a kánonjogi doktorrá avatták a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Doktori dolgozatában a veszprémi káptalan statútumait dolgozta fel. Még ez évben visszahívták Veszprémbe a püspöki számvevőségi feladatok ellátására. Itt részt vett a fasizmus elleni ellenállási mozgalomban, ezért három hónapra Sopronkőhidára internálták. Rövidesen püspöki tanácsos lett és megindította az egyházmegye gazdasági újjáépítését. Óriási szervezőmunkát végezve helyre hozta a püspökség, majd a plébániák zilált anyagi-gazdasági ügyeit. Tapolcán pl. 10 q nullásliszt árán üzembe helyeztette a két püspöki malmot. Ezek biztosították a papnevelő intézet és a püspöki központ liszttel való ellátását. Egyúttal 1947-ben a mai formájára újjá építtette át a Malomtó strandját. 1949. március 14.-től főszámvevőnek nevezték ki. 1953. szeptember 1.-től Dabronyban plébános-helyettes, 1961. szeptember 15.-től Jásdon irányította a plébániát. 1980-tól ismét püspöki főszámvevő lett. Aktivitással teli életét 89 évesen fejezte be.
Irodalom: – Pfeiffer – Horváth Gergely Krisztián: Szovjetizálás és ellenállás a Veszprémi Egyházmegyében. Dr. Kögl Lóránd pályája az 1940-1960-as években. MTA BTK Történettudományi Intézet Bp. 2018.308 p. – Kánonjogi doktorrá avatás. = TV. 1944. június 3. –
KÖRMENDI GERGELY hentes
(Tapolca, 1870. május 5. – Tapolca, 1938. május 30.)
Szülei Körmendí Márton és Simon Anna tapolcai földművesek. Az elemi iskola után Gergely fiukat hentesinasnak adták. A szakma fogásait elsajátítva segédként dolgozott. Családi okokból a fővárosba költözött, ahol egy ideig asztalossegédként is dolgozott. Itt, a VII. kerületben nősült meg 1896. június 30-án. Feleségül Domaneczky András Tata-Tóvárosból bevándorolt tímársegéd és Harold Julianna leányát, Máriát választotta. Egy fiuk született. Rövidesen visszajöttek Tapolcára, ahol testvérével, a szintén hentes képzettségű Antallal együtt a Tulipán (régebben Kisdiófa u. most Táncsics Mihályról elnevezett) utcában nyitották meg hentes üzemüket és üzletüket. A helyi forgalmazás mellett rendszeresen szállítottak húst és húskészítményeket Tapolca környékére is. Halála előtt még új, nagyobb házat épített a Széchenyi István utcában, a hentesmesterség minden kellékével, nagy pincével, jégveremmel, füstölővel stb. Volt itt helye kocsiszínnek, az istállónak, ólaknak de még az inasok lakhatását szolgáló szobának is. 69 éves korában váratlanul jött agyvérzés végzett vele. Feleségével együtt a régi tapolcai temetőben nyugszik.
KÖRMENDY ANTAL honvédhuszár
(Tapolca, 1828. június 5. – Tapolca, 1872. július 14.)
Elszegényedett, már-már jobbágyi sorban élő kisnemesi család sarja. Körmendy János és Vidossa Rozália fia. Húsz évesen sorozták be közhuszárnak. A szabadságharcban hősiesen küzdött, a váci csatában megsebesült. Tizedesi rangot ért el. A szabadságharc utáni években Tapolcán élt. Felesége Szabó Anna volt. A kiegyezés idején városi hajdúként szolgált Tapolcán és rendfenntartási feladatokat teljesített. Egy hadgyakorlat során fatális baleset következtében hunyt el 44 éves korában. Az anyakönyvi bejegyzés szerint: „A katonák gyakorlata alkalmával a huszárló elgázolta, lábát törte, s ennek következtében a görcs elölte.” Tapolcai sírja már nincs meg.
Irodalom: – Hangodi László1848/49. –
KÖRMENDY IMRE plébános
(Egbell, 1670 körül - Veszprém, 1725.)
A Nyitra megyei nemes szülők gyermeke 1690-91-ben filozófiát tanult a nagyszombati egyetemen. A teológiát ugyanitt végezte el 1692-96-ban a Collegium Rubrorum veszprémi növendékeként. A filozófia magiszterévé 1691-ben, a teológia babérkoszorúsává 1694.április 21-én avatták. Pappá szentelték 1694.április 2-án. Felszentelése után nemsokára plébános Tapolcán. Itteni működéséről szinte semmit sem tudunk. Másfél évtizedes tapolcai szolgálat után veszprémi kanonok 1710-től, székesegyházi főesperes 1712-től. Őrkanonok 1718-tól. 1719-ben Zádory Mihály nagypréposttal együtt a káptalan teljhatalmú megbízottja a pozsonyi országgyűlésen az idők folyamán idegen kézre jutott káptalani javak visszaszerzése ügyében. Természetkedvelő ember hírében állott. A veszprémi vár alatt 1721-ben háromszögletű kertje volt, melyet közönségesen „Méhtartó Kertecské”-nek neveztek. A veszprémi ferences templom alapkövét 1723-ban tette le. 1725.augusztus 9-én kelt végrendeletében magánvagyonából 80 ezüstforintot adományozott a tapolcai templomnak. A kisapáti templomra 36 esüstforintot hagyott. A raposkai templom 26 ezüstforintot örökölt tőle és ugyanitt Szent Mihály tiszteletére oltárt állíttatott.
Irodalom: – Pfeiffer –
KÖRMENDY LAJOS MÁV főtanácsos
(Tapolca, 1921. július 2. – Szombathely, 1996. február 18.)
Szülei Körmendi Antal hentes- és mészáros, anyja Farkas Róza. Pályamunkásként kezdett a vasúton dolgozni 1940. szeptember 4-én. Balatonszentgyörgyön már távírászként szolgált. Forgalmi szolgálattevő lett Győrszentivánon, majd Tapolcán. Tapolca állomáson vonalfőnök 1968-tól, majd üzemfőnöki teendőkkel 1978. május 15-től bízták meg. Ezt a feladatkört 1982. március 31-ig - nyugdíjazásáig - közmegelégedésre látta el. Szegeden elvégezte a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola vasúti közlekedési tagozat vasútüzemi szakát. Tapolcai lakosként tevékenyen részt vett Tapolca város társadalmi életében, annak szervezésében. Nős (1949), három gyermek (1950, 1952, 1957) apja. 1982. április 1. óta nyugdíjas. 1970-ben lett Kiváló Vasutas, 1978-ban a Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta. Nagy formátumú vasúti vezetőnek ismerték. Emlékezete ma is élénken él az idősebb vasutasok között.
Irodalom: – Százéves – Lovas –
KÖRMENDY (KRIVÁN) KÁLMÁN kőműves-mester
(Tapolca, 1895. október 9. – Tapolca, 1973. június 16.)
Ősei un. egyházi nemesek voltak. Szülei Körmendy József és Kis Mária. Alapiskoláit és szakmai képesítését itt szerezte meg. 1911-ben szabadult fel. 1915-ben bevonult és tizedesként az olasz fronton teljesített szolgálatot. Több kitüntetéssel szerelt le. Hadi-érdemeiért 1926. július 20-án vitézzé avatták. 1923-ig segédként dolgozott, majd 1932-ig már, mint munkavezető. Ekkor megnősült és szakmájában önállósította magát. Több jelentős megbízatást teljesített. Az ő kivitelezésében készült el pl. a rizapusztai Szalay kúria, részt vett a kórházi építkezésekben és több tapolcai családi házat is épített. Sírja a régi tapolcai temetőben van.
Irodalom: – Zvm.ism. –
KŐSZEGHY ANTAL címzetes apát, kanonok
(Karád, 1886. október 21. – Marcali, 1976. december 17.)
Érettségi után orvostanhallgató lett, de tanulmányait nem fejezte be. 1908. szeptemberében felvették a veszprémi szemináriumba. 1912. június 12-én pappá szentelték. Káplán lett Mernyén, majd ideiglenes adminisztrátor Várpalotán. 1915. januártól káplán volt Gyulakesziben. 1915 július 20-tól Tapolcára helyezték segédlelkésznek Ley József mellé. Itt ellátta a polgári iskolai tanulók hitoktatását és latin nyelvet tanított heti 9 órában. 1917. július 29-től karkáplán Veszprémben, majd 1920 július 1-től, 1921. augusztus 31-ig hitoktató és gimnáziumi hittanár Kaposváron. Zsinati vizsgát 1920. szeptember 22-én tett. 1921. szeptember 1-től plébános Nágocson. 1930. október 15-től adminisztrátor Marcaliban, majd ugyanott plébános és helyettes esperes tanfelügyelő 1931-től. 1938. április 1-től kerületi esperes, 1941. január 8-tól tb. kanonok. Az egyházmegyében elsőként vezette be az aratást kezdő és befejező körmenetet. Tevékeny és tartalmas missziós tevékenységet folytatott megyeszerte. Marcaliban vonult nyugalomba. 1964. január 1-ével. Ott hunyt el 90 éves korában.
Műveiből: – Pax vobis ! = TL., 1917. április 8. –
Irodalom: – Pfeiffer – Puskás Béla: Temetők üzenete. [Kaposvár], 2001. 543 p. – PFI Ért. 1915/1916 – 1916/1917. – Áthelyezés. =TL., 1917. június 17. – Búcsúzás. = TL., 1917. július 1. – Gyászjelentés –
KÖVESDY BÉLA kereskedő, szeszfőzdés, gazdálkodó
(Tapolca, 1888. július 25. – Tapolca, 1968. január 26.)
Szülei Kövesdi János és Fekete Erzsébet. Elemi és polgári iskolai tanulmányait Tapolcán végezte, majd kereskedelmet tanult. Pályáját, mint fűszerkereskedő kezdte. 1913-ban Iszkázon nősült, ahol Mód Karolint vette el. 1910-1920 között önálló kereskedése volt. Közben 1916-tól 1918-ig a fronton katonáskodott. A nagykanizsai cs. és kir. 48. gyalogezredben szolgált, egy évet az albániai fronton töltött. 1924. február 28.-án pálinkakereskedelmi tevékenységre kért és kapott engedélyt a Zala megyei cégbíróságon. 1925-ben alapította szeszfőzdéjét, amely 1928-tól szövetkezetként működött. Fő tér 7. sz. házában óra-ékszer bolt működött, ma Rétesbisztró és Fröccsterasz van. Választott képviselőként, 1930 után virilistaként, képviselőtestületi tagként, községi elöljáróként is részt vett Tapolca közéletében. A háború után visszavonultan élt. Életét 80 éves korában fejezte be. A régi köztemetőben nyugszik.
Irodalom: – DCL – ZML Cégjegyzék – Z.vm.ism. – Fuvarosok szakszervezete. = TL., 1919. május 10. – A testület, mely városunk sorsát intézi. = TL., 1930. december 25. – Tapolca új tanácsa. = TL., 1940. január 13. –
KÖVESSY FERENC káplán
(Dabronc, 1911. szeptember 22. – ? ,?)
A gimnáziumot Sümegen és Veszprémben járta ki. 1931-ben érettségizett. Veszprémi teológus 1931-1936 között. Pappá szentelték 1936. június 21-én. Káplán Sümegcsehin 1936. augusztus 1-től, Csóton, 1939. július 1-től, Devecserben 1940. július 29-től. Tapolcára helyezték Kiss István plébános mellé 1941. szeptember 1-én. Zsinati vizsgát tett 1943-ban és 1948-ban. Tapolcán közben ideiglenes adminisztrátor 1948. szeptember 10-től, 1949. augusztus 1-ig. 1949. augusztus 1-től káplán Nagykanizsán a Jézus Szíve plébánián, majd Csatáron 1954-től. Zalaudvarnokon plébános-helyettes 1955-től, Zalaszabaron 1960-tól. 1976-tól kisegítő plébános Nagykanizsán a Sarlós Boldogasszony plébánián. 1979-től plébános Nagyradán. Plébániáját a Kaposvári egyházmegyéhez csatolták.
Irodalom: – Pfeiffer – PFI. Ért 1947/1948. –
KÖVESSY SÁNDOR kocsigyártó, kárpitos
(Kővágóörs, 1890. október 25. – Tapolca, 1974. június 3.)
Iskoláit Felsőlövőn végezte, majd iparában Keszthelyen szabadult fel. Segédként bejárta Budapest, Bécs, Berlin, valamint több német város kocsigyártó üzemét. Az első világháborúban tüzérként a soproni cs. és kir. 13. tábori ágyúsezredben szolgált és főként az orosz fronton harcolt. Hazatérve 1920-ban önállósította magát és megalapította kocsigyártó-, kárpitos- és díszfestő műhelyét a Park-utcában a volt Pollák-féle cementárugyár helyiségében, amely akkor Zala megye legjobban felszerelt kocsigyártó üzemének számított. 1925 szeptemberében a Faluszövetség zalaegerszegi kiállításán termékével ezüstérmet nyert. A cégnek széles körben voltak megrendelői. Még a gazdasági válság éveiben is jól prosperált. Kivette részét a tapolcai társadalmi mozgalmakból. Sokat fáradozott az iparosok közötti béke megőrzéséért, az Iparos Kör létesítéséért. 1938-ban a járási ipartestület elnökének választották meg. 1924-tól több ciklusban is községi képviselő, ill. elöljáró volt. Sokat dolgozott, pl. a kórházbizottságban. Gondnoksági tagja, majd gondnoka volt a tapolcai ág. evangélikus fiókegyháznak. A protestáns templom 1936-évi felszentelésére ő adományozta a Frimmel Gyula készítette „jó pásztor” c oltárképet. Iskolaszéki tagnak is megválasztották.
Műveiből: – Egység. = TL., 1926. február 14. –
Irodalom: – Z. vm. ism. – Községi gyűlés. = TU., 1920. július 25. – Üzletmegnyitás. = TU., 1920. június – Tapolcaiak a zalaegerszegi kiállításon. ; Kitüntetett tapolcai iparos. = TU., 1925. szeptember 11. – Községi választások Tapolcán. = TL., 1933. december 16. – A járási ipartestület közgyűlése. = TL., 1938. március 19. –
KRALOVESZKY ANNA EDITA nővér, óvodavezető
(Rózsahegy, 1871. – Tapolca, 1894. január 6.)
A szorgalmas de sokat betegeskedő leány a középiskola elvégzése után tanítónőképzőbe járt. Oklevelének megszerzését követően belépett a vincés nővérek rendjébe. Tőlük kapta életének első komolyabb megbízatását, kinevezték a tapolcai zárdában működő katolikus óvoda vezetőjének. A plébános Tapolcán ekkor Ley József, a zárda főnöknője Sroblberger Gizella nővér volt. 1893. október 8-án foglalta el itteni állását, elkezdte munkáját, de feladatai megoldására már nem jutott ideje. Súlyosbodó betegsége ágynak döntötte. A korabeli híradás szerint „1894. jan. hó 6-ikán agykérlobban, 22 éves korában jobblétre szenderült.” Sírja a tapolcai temetőben ma már nem található meg.
Irodalom: – + Halálozás. = TV., 1894. január 13. –
KRÁNICZ ZOLTÁN dr. okl. bányamérnök
(Győr, 1934. augusztus 6. – Tapolca, 2016. november 11.)
Elemi iskolába Komáromban, Galántán, Somorján, Szarvaskenden és Körmenden járt. A gimnázium 1-3 osztályát Körmenden végezte, majd 1953-ban Pápán a Türr István Gimnáziumban érettségizett. Még ebben az évben beiratkozott a Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Karára, majd 1958-ban Sopronban kapott bányaművelő mérnöki oklevelet. Soproni egyetemi éveihez kapcsolódik, hogy 1956. októberében a SOTEX kultúrházban tartott diák nagygyűlésen ő szavalta el a Nemzeti Dalt. Első munkahelye az akkor önálló Hidasi Szénbánya Vállalat volt, ahol, mint üzemmérnök foglalkozott a szellőztetéssel, műszaki fejlesztéssel, bányaméréssel. Később hozzá tartozott a minőség-ellenőrzés és a laboratórium is. Részese volt a hidasi szén brikettezésével összefüggő kísérleteknek. A hidasi bánya bezáráskor 1966-ban választotta új munkahelyéül a Bakonyi Bauxitbánya Vállalatot, és innen ment nyugdíjba 1993. január 1-én. A műszaki osztályon a fejtési tömegtermelő technológiák meghonosításán, fejlesztésén, a gépi berendezések kipróbálásával sokat foglalkozva jutottak el a kiemelkedően sikeres szintomlasztásos kamrafejtési technológia kidolgozásához és a távirányításos LHD gépek bevezetéséhez. Ekkor kezdett foglalkozni a bányagazdaságtani kérdésekkel és beiratkozott a miskolci egyetem bányaipari gazdasági mérnöki szakra. Végzése után műszaki doktori címet szerzett. Aktív pályafutását az időközben szervezett bányagazdasági osztály vezetőjeként fejezte be. E témában több publikációja jelent meg. Kiváló közösségi ember volt. Aktív tagja volt a OMBKE tapolcai csoportjának, hosszú éveken át vezetője a Bányász Műszaki Klubnak. 82 évet élt. Az új tapolcai köztemetőben nyugszik.
Irodalom: – Podányi Tibor: Dr. K. Z. (1934-2016) –
KRASZNAY (KURCZ) ISTVÁN ceczei, dr. főszolgabíró
(Cece, 1891. – ?, ?)
Szülei Fejér megyei nemesek, Krasznay Ferenc és Pozsár Katalin.
1937-1944 között a völgységi (Bonyhád) járás főszolgabírójaként működött. 1944. július 14. – 1946. január 1.-ig szolgabíró volt a nagykanizsai járásban. 1945-től a járási jegyzői feladatokat is végezte. 1944. július 24. – 1944. november 28. között főszolgabíró volt Nagykanizsán. Ekkor Tapolcára helyezték, ahol dr. Fehér Jánostól átvette a főszolgabírói teendőket. Ezt 1945 márciusáig látta el. Későbbi sorsáról nincsenek ismereteink.
Irodalom: – ZM. Arch. – KMKA –
KRAUSZ EMIL birtokos
(Tapolca, 1873. április 17. – Auschwitz, 1944. július 8.)
Szüleinek Krauss Irzaelnek és Burger Anettnek elsőszülött gyermeke. A József Emil nevet kapta de később csak Emilként szerepelt a közéletben. Az izraelita elemi iskola elvégzése után Zalaegerszegen szerzett kereskedelmi középiskolai végzettséget. Ezután részletekben vásárolt és bérelt birtokain színvonalasan gazdálkodott. Felügyelő-bizottsági tagja volt a Tapolcán a Mezőgazdasági és Kereskedelmi Rt.-nek. Feleségével Günsberger Irmával együtt hurcolták el és gyilkolták meg Auschwitzban.
Irodalom: – Györe – Tóth: TZSVT – Meghívó = TL. 1926. február 28. –
KRENNER GYÖRGY műszaki főintéző
(?, 1901. december 26. – Monroe, 1985.)
Vasúti szolgálatba 1939. március 18.-án lépett a szombathelyi Fűtőháznál. 1946. február 12.-től Tapolcán a Fűtőház vezetésével bízták meg. E tisztségét 1948. szeptemberéig töltötte be, amikor újra Szombathelyre vezényelték műszaki reszortosnak. 1952. április elején az ÁVH éjjel elvitte a lakásából, állítólagos jugoszláv kapcsolatai miatt. Munkaviszonyát megszüntették. 1956. október végén kiszabadult és visszatért szolgálati helyére. Itt újra megbízták a Fűtőház vezetésével. A forradalom bukása után jobbnak látta, ha családjával együtt nyugatra távozik. Ausztrián át Svájcba került, majd az Egyesült Államokban, New York állam Monroe városában telepedett le. Ott hunyt el 84 éves korában. Az idősebb vasutasok még mindig emlékeznek személyiségére.
Irodalom: – Százéves – Lovas –
KRIKKÓ JÓZSEF főjegyző, V.B.-elnök
(?, ? – ?, ?)
1949-ben már nős emberként jött Tapolcára Felesége Pallay Margit volt. 1950. február 3-án Tapolcán született rövid életű kisfia.
Szerencsés Ernőné, Radványi Janka után, 1949. november 29. – 1950. március 16. között a tapolcai járás utolsó főjegyzője volt. A tanácsrendszer bevezetésének idején 1950. augusztus 15.-től 1957. január 16-ig a tapolcai Járási Tanács V.B. első elnöke lett. Ezután, 1957. február 1-től áthelyezték Hévízre, ahol szintén tanácselnökként működött, egészen 1976-ig. Ekkor nyugdíjba vonult.
Irodalom: – Fejes – ZM. Arch. – S. Boda András: Hévízi milliók = Népszava, 1970. szeptember 17. –
KRISCH EMIL káplán
(Szombathely, 1888. február 26. – Nemesvita, 1952. szeptember 23.)
A gimnáziumot Veszprémben végezte, 1906-ban érettségizett. Pappá szentelték Zircen 1910. július 2-án. Káplán Somogyfajszon 1910-től, adminisztrátor Nemesvámoson 1910 szeptemberétől. Még ez évben káplán lett Zalaszentbalázson, Attalán 1912-től, Karádon 1915-től. Tábori lelkész volt 1916-1918 között, majd káplán Gelsén 1918-tól, Kiskomáromban 1920-tól. 1922. februárjában Tapolcára helyezték káplánnak Engelhardt Ferenc plébánoshoz. Itt fő feladata a polgári iskolák katolikus tanulóinak hitoktatása volt, de részt vett a Kath. Legényegylet munkájában is. Zsinati vizsgát tett 1924. szeptember 10-én. 1925-től plébános volt Nemesvitán. A helyiek nehéz szívvel búcsúztak tőle. „… Tapolcáról való távozását sajnáljuk, mert keresztény társadalmunknak egy értékes és tevékeny tagja távozik körünkből.” – írták búcsúztatójában. Nyugalomba vonult Nemesvitán 1946. január 31-én. „… kedves modorával, szerény viselkedésével adott példát paptestvéreinek, majd nehéz keresztet jelentő szenvedésének türelmes elviselésével.” 64 éves korában halt meg.
Irodalom: – Pfeiffer – Új nemesvitai plébános. = TU., 1924. december 30. –
KRISKER LÍVIA dr. Sárkány Sándorné tanár
(Besztercebánya, 1904. május 16. - ?)
Apja Krisker Ferenc Pápán volt tanító. Iskoláit szülőhelyén, Budapesten majd később Debrecenben a BTK-on végezte. Matematika és természettudományos tárgyak középiskolában való tanítására is képesítést szerzett. Első munkahelye Debrecenben volt. 1928-1929-ben római katolikus polgári iskolában, 1929-1931.-ben a líceumban. 1931-1933-ban Turán a polgári iskolában tanított. 1933-1935-ben a barcsi polgári iskola tanára. Ekkor, 1935. szeptember 17-én helyezték Tapolcára. 1935-1939 között a polgári leányiskolában főleg számtant és fizikát tanított, de ezek mellett szükség szerint német nyelvet, természetrajzot, kézimunkát, éneket és szépírást is. Ellátta a természettudományi szertár vezetését. Tapolcai évei alatt mindvégig osztályfőnök volt, és az Ifjúsági Vöröskereszt vezetője. Három éven át német társalgási tanfolyamot is vezetett. Tapolcáról 1939 szeptemberében Lévára kérte áthelyezését. Itt férjhez ment. 1941-ben már a diósgyőri polgári iskolában tanított. Minden állomáshelyén részt vett a helyi közéletben. Érdeklődésének megfelelő témájú cikkeket irt a debreceni, turai, barcsi, tapolcai helyi lapokba és iskolai évkönyvekbe.
Műveiből: – A serdülő korú leányok nevelése. = PLI. Ért. 1937/38. – Az Isten poétája. (Prohászka filozófiája és pedagógiája.) = PLI. Ért. 1938/39. – Az Édesanya. = TU., 1936. június 14. – Anyák… = TU., 1937. június 6. – Karácsonyi legenda. = TU., 1937. december 26. - Anyák napján…= TL. 1938. május 28. – Kívánságok. = TL. 1938. augusztus 13. – Veled megyek… =TL. 1939. május 27. – Felvidéki séta. = TL., 1939. január 21. –
Irodalom: – Deák – Gulyás – Iskolai hír. = TL. 1935. szeptember 28. – Elismerő dicséret. = TU., 1938. március 13. – Tanügyi kinevezések a vármegyében = ZmU., 1938. július 12. – Áthelyezés. = TL., 1939. október 21. –
KRIZSÁN PÁL geológus
(Békéssámson, 1931. augusztus 9. – Pilisvörösvár, 1977. december 5.)
Tanulmányait az ELTE Természettudományi Kar geológus szakán végezte. Diplomája megszerzése után Révfülöpre került az Országos Érc- és Ásványbánya Vállalat Dunántúli Műveihez. A vállalat átalakítása után Nemesgulácson dolgozott, ahol irányította a cég fejlesztő kutatásait. Munkája mellett a Bakonyi Természettudományi Múzeum munkatársaként bekapcsolódott a TIT megyei ismereterjesztő munkájába, ahol számos előadást tartott, kirándulást szervezett. Igen jelentős volt pl. a Káli medence geológiai és földrajzi viszonyait bemutató kiállítás 1968-ban. Számos tanulmányt írt a környék földtörténeti érdekességeiről és nevezetességeiről. Így pl. a tapolcai Tavasbarlang, a kisörsi kvarchomok és a cserszegtomaji barlangok szakszerű leírásával. A nevéhez fűződik a nemesgulácsi savanyúvíz-forrás geológiai elemzése. Gyűjtő munkájának jelentős részét a révfülöpi helytörténeti múzeum geológiai gyűjteménye reprezentálja, amelyben Révfülöp és a Káli medence földtörténeti múltját rendszerezte és állította ki a látogatók számára. Munkásságáért több kitüntetést kapott.
Műveiből: – Összefoglaló földtani jelentés és készletszámítás a Kisörspuszta-Salföldi homok és kvarckő kutatásáról. = MÁFI-Adattár. Kézirat. 1963. – Mindszentkállai 1966.évi felderítő jellegű hólyagos bazalt kutatófúrások összefoglaló földtani jelentése. = MÁFI-Adattár. Kézirat. 1967. – Jelentés a Szentgyörgyhegy É-i területén 1966-ban lemélyített homokkutató fúrások eredményeiről. Nemesgulács. Kézirat. 1967. – Nemesgulács-Gyulakeszi felderítő jellegű mészkőkutatás értékelő jelentése. Nemesgulács. Kézirat, 1971. – Nemesgulácsi ásványvízelőfordulás vizföldtani viszonyai és vizsgálati eredménye. = Veszprém Megyei Múzeum Közleményei. 12. 1973. –
Irodalom: – Krizsán András: K.P. = Villa Filip. Révfülöp, 2002. 2 sz. –
KUBICSEK GYULA molnármester, malombérlő
(Kővágóörs, 1899. június 21. – Tapolca, 1951. január 10.)
Régi molnár családból származott. A család férfitagjai mind e szakmát tanulták és gyakorolták. Apja Kubicsek Lajos, anyja Szalai Karolin. Az iskoláit szülőhelyén és Tapolcán végezte. A malomipart Balatonfüreden tanulta ki. 1917-ben hadbavonult, a román és olasz frontokon harcolt és több kitüntetéssel, mint főtüzér szerelt le. A nemzeti hadseregben is szolgált. Később részt vett a Felvidék visszacsatolásában is. 1924-ben Balatonszárszón önállósította magát. Önálló családot alapított Szabó Ilonával. 1931-ben 12 és fél évre Tapolcán kibérelte a veszprémi püspökség un. felső malmát. A malom berendezését modernizálta és így napi teljesítménye 30 q lett. A malommal együtt ő volt az un. Felső-tó bérlője és az ott működő strandfürdő üzemeltetője is. Jeles sport-pártoló volt. Elnöke és mecénása a TIAC 1933-ban alakult úszó- és vízilabda szakosztályának. Később a malmot egészen annak 1949-évi államosításáig József fia működtette. 51 évesen májzsugorodásban halt meg.
Irodalom: – Szeghalmy – Mayer Dénes: A tapolcai medence malmainak monográfiája. [Kézirat.] Tapolca, 1990. – A tapolczai püspöki malmok. = TL., 1931. május 2. – A tapolczai tó érdekében. = TL., 1931. július 11. – Az úszás, mint új sportág Tapolczán. = TL. 1933. április 15. – Tapolcza nagyközség = TL., 1939. szeptember 9. –
KUKACZ XAVÉR ISTVÁN bencés szerzetes, káplán
(Győr, 1812. december 16. –?, 1877. július 25.)
Szülei Kukacz Ferenc és Hoffmann Teréz. Alapiskolái után a veszprémi szeminárium növendéke lett. Kiegyensúlyozatlan, megbízhatatlan természetével már ekkor kivívta felettesei rosszalását. Mégis pappá szentelték 1836. április 4-én. Szerpapként ideiglenes kisegítő volt Csabrendeken 1835. augusztus 29-től. 1839. augusztus 19.-től Tapolcára helyezték, ahol Hagen Gottfrid esperes-plébános keze alatt végezte kápláni feladatait. 1841. augusztus 11-től már Marcaliban, 1842. szeptember 19-től Szentbalázson, 1846. október 15-től Súron, 1846. december 15-től Pápateszéren szolgált. Innen – 1848 tavaszán – híveit faképnél hagyva elment a nemzetőrökkel. Még ez év végén újra káplán Szentbalázson. 1851. február 25-től Balatoncsicsón adminisztrátor, majd 1853-től Felsőőrsön szolgált. 1855-től Lajoskomáromban lelkészkedett. Minden szolgálati helyén életmódjával, magatartásával megbotránkozást okozott a hívek között ezért papi hivatása alól felfüggesztették. 65 évesen nagy nyomorban halt meg.
Irodalom: – Pfeiffer –
KULCSÁR BALÁZS GYÖRGY dr. ügyvéd, író, költő
(Tapolca, 1906. július 25. – Sao Paulo, 1990 körül)
Apjának Kulcsár (Kopstein) Ödönnek fűszerkereskedése volt Tapolcán. Anyja a kővágóörsi Schwarz Irma. Iskoláit Tapolcán és Sümegen végezte, majd a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. 1925-ben Jöttem a gátra. Címmel verseskötetet jelentetett meg. Írásokat közölt a Tapolczai Lapokban is. Egyik korai tapolcai aktivistája volt a Batsányi kultusznak. 1933 nyarán a család elköltözött Tapolcáról. Ügyvédként dolgozott Szegeden, majd 1956-ban elhagyta az országot. Egy évi ausztriai lágerélet után Brazíliába vándorolt ki. Hosszabb időt töltött Nagy Britanniában is. Bekapcsolódott a dél-amerikai magyarság kulturális mozgalmaiba, esszéket, elbeszéléseket, verseket írt az itteni lapokba. Publikációi az Argentínai Magyar Újság, Délamerikai Magyarság, Délamerikai Magyar Hírlap, Duna, Életünk, Fakutya, Kárpát, Kultúra, Magyar Nők, Montreáli Figyelő, Tárogató, Vagyunk c. lapokban jelentek meg.
Műveiből: – Sobri. = TL., 1929. június 2. – Bacsányi hazatér? = TL., 1931. április 25. – Bacsányi emlékezete. = TL. 1931. október 24. – A Bacsányi-nap krónikája. = TL. 1931. október 31. – Tapolczaiak a vörös pokolban. = TL., 1931. június 13. – Búcsú. = TL. 1933. július 29. – Pálmás zátony. Sao Paulo, 1959. – Trópusi tükör. London, 1961. – Zúg a kagyló. East Croydon, 1962. –
Irodalom: – K. Gy. … = TU., 1925. június 28. – Új államtudományi doktor. = TU., 1931. március 22. – Doktorráavatás. = TL., 1931. december 25. – Elismerő sorok. = TL., 1933. május 13. – Királyi köszönet K. Gy.-nek. = TU., 1933. május 14. – Búcsú. = TL., 1933. július 29. – Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Bp., 2000. –
KULCSÁR (KOPSTEIN) ÖDÖN kereskedő
(Tapolca, 1871. július 21.–)
Szülei Kopstein József kereskedő és Kohn Rozália. A tapolcai izr. népiskola elvégzése után mindjárt kereskedőtanonc lett. Apja kis sarki vegyesboltjában alkalmazta és bővítette ismereteit, majd fokozatosan átvette annak kezelését. 34 évesen, 1905. szeptember 20-án nősült Kővágóörsön. Feleségül Schwarcz Irmát választotta. A következő évben megszületett Balázs György fiuk, aki jogi, ügyvédi tanulmányai után jelentős irodalmi munkásságot fejtett ki.
Irodalom: – Eljegyzés = 1905. június 4. –
KULINYI KAROLIN színésznő
(Mindszent, 1884. december 3. – Tapolca, 1928. február 5.)
Debreceni színészdinasztiába született. Szülei Kulinyi Mór és Klein Katalin. Már egészen fiatalon a színészet felé fordult érdeklődése. Alapiskoláinak elvégzése után Debrecenben lépett fel először. Több vándortársulathoz is elszegődött. Fiatal kora ellenére fontos szerepek sokaságát játszotta el tehetségesen. Vándorlása Tapolcán fejeződött be, ahol váratlanul szívbénulás miatt hunyt el. Tetemét nem szállították el. A tapolcai temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírja ma már nem található.
Irodalom: – MSZML –
KULKA HUGÓ dr. tisztifőorvos
(Budapest, 1892. december 13. – Tapolca, 1968. június 9.)
Kulka Adolf és Gróf Laura gyermeke. Tanulmányait szülőhelyén végezte. 1914-ben behívták katonának és mozgósításkor az újvidéki cs. és kir. 6. gyalogezred tartalékos tisztjeként a szerb, majd orosz s végül az olasz frontra vezényelték. 1918. novemberében, több háborús kitüntetéssel, tartalékos főhadnagyként szerelt le. Hazatérve folytatta orvosi tanulmányait. 1920-ban avatták orvossá a Budapesti Orvostudományi Egyetemen. A II. sz. női klinikán kezdte működését, majd a Poliklinikán folytatta. 1922. júliusától Türjén folytatott körorvosi gyakorlatot. Itt nősült 1946-ban, felesége Gresch Kamilla volt. A II. világháború idején Auschwitzba internálták, ahol orvosi beosztása révén élte túl a munkatábort. Hazajőve Óhidon volt körorvos 1950-ig. Ekkor Tapolcára hívták és rövidesen megbízták a járási tiszti főorvosi teendők ellátásával. E beosztásában 1967-ig dolgozott. Ekkor súlyosbodó betegsége miatt nyugdíjba vonult. Munkájáért több kitüntetést kapott. Orvosi feladatai ellátása mellett több cikluson át tanácstagként is bekapcsolódott a tapolcai közéletbe. 76 évesen halt meg. A tapolcai temetőben nyugszik.
Irodalom: – Z.vm.ism. –
KUN DÁVID (DEZSŐ) főmérnök, műszaki főtanácsos
(Győrsziget, 1866. április 17. – Tapolca, 1942. július 1.)
Szülei Kun József és Spitzer Róza. 1886-ban érettségizett, majd a budapesti Műegyetemet elvégezve kultúrmérnöki diplomát szerzett. 1891. június 2-án mérnökgyakornokként kezdte vasúti pályafutását a szekszárdi osztálymérnökségnél, majd a szegedi, kiscelli, a zalaegerszegi és újra a kiscelli Osztálymérnökségen dolgozott, ahol 1905. augusztus 20-tól az Osztálymérnökség vezetője lett. Nevéhez fűződik a Pápa-csornai vonal árvíz okozta rongálásainak helyreállítása és a Győr-szombathelyi felépítmény újjáépítése. Családot alapított, neje Reinfeld Szidónia. A magas képzettségű és kellő gyakorlati felkészültségű főmérnököt a századforduló első évtizedében, a nagy vasútépítések idején Celldömölkről helyezték Tapolcára, hogy 1909. május 15-től irányítsa a MÁV építkezéseit, és biztosítsa a növekvő forgalom műszaki feltételeit. Az osztálymérnökség vezetésével a Balaton Vidéki Vasút fenntartását is átvette, amit nyugdíjba vonulásáig 1925. november 30-ig ellátott. Nem először járt ekkor vidékünkön. 1897-ben már közreműködött a Monostorapáti püspöki malom turbina-teleppé való átalakításában. Itteni tartózkodása idején része volt mindabban, amit a MÁV csomóponti szerepköre megkívánt, majd elkészült Tapolcán. Megépült a fűtőház és az osztálymérnökség is. Az osztálymérnökség élére akkor Kun Dávid főmérnök került és évtizedekig szolgált e poszton. Magas képzettségének hasznát vette a város is, sokszor kikérték segítő véleményét, főleg a városi közművek létesítésénél. MÁV műszaki főtanácsosként vonult nyugalomba. Életének 76 évében epehólyag-gyulladás miatt érte a halál. Feleségével közös sírja megtalálható az izraelita sírkertben.
Irodalom: – Százéves … – Az osztálymérnökség hivatalnokai. =TL., 1909. április 4. – Előléptetések. = TL., 1911. április 30. – Halálozás. = TL., 1942. július 4. –
KUNZE LAJOS órás és ékszerész
(Keszthely, 1877. – Tapolca, 1914. április 1.)
Német eredetű régi órásdinasztia sarja. Apjának, Kunze Antalnak Keszthelyen volt jól menő üzlete és műhelye. Az apai irányítás alatt eltöltött inasévek és a szükséges segédi gyakorlat majd a szakvizsgálatok letétele után 1901-ben a főutcán akkor felépült Kardos-féle házban órás- és ékszerészüzletet nyitott. Erről újsághirdetésben tájékoztatta a lakosságot. „Dúsan fölszerelt raktárt tartok mindennemű ékszer- és aranyból. Gyűrűk, láncok, arany- és ezüst órák stb. szép kivitelben jutányos áron kaphatók nálam. Elvállalok villamos órák berendezését és javítását. Órajavítást egyévi jótállás mellett. Becserélek aranyt és ezüstöt. Pontos és szolid kiszolgálás. Tisztelettel kérem a n. é. közönség pártfogását.” Üzlete az erősödő konkurenciaharcban is megállta a helyét. 36 évesen halt meg. Üzletét felesége Tóth Mária vitte tovább. Sírja a tapolcai régi köztemetőben van.
Irodalom: – Új órás és ékszerészüzlet Tapolcán. = TV. 1901. október 20. – Nyílt-tér. = TV., 1901. október 27. – Aki órát akar… = TV., 1901. november 17. – Kunze Lajos = TL. 1903. december 13. – Halálozás. = TL., 1914. április 5. –
KUSTOS LÁSZLÓ villanyszerelő mester
(Csabrendek-Nagytárkány, 1930. december 14. – Tapolca, 2003.)
Szülei gazdálkodással foglalkozó kisnemesek voltak. Apja bíró is volt. Műszaki érdeklődése már korán megnyilvánult. Az általános iskola elvégzése után magánúton szakvizsgát tett rádió- és villanyszerelésből. 1950-ben behívták katonának, ahol a híradó században tovább gyarapította ismereteit. A tanultakról hírműmesteri vizsgát tett. Leszerelése után a zalaegerszegi Finommechanikai Vállalatnál helyezkedett el Lentiben. 1955-ben Tapolcára költözött. Itt az építőipari vállalat részlegvezetője lett. Telket vásárolt és házat épített.1955-ben villanyszerelő mestervizsgát tett. Ismereteit tovább szélesítve ívhegesztő, lánghegesztő, szögbelövő és televízió-szerelő szakmákban is vizsgát tett. Első jelentősebb városi feladata a Tavasbarlang világításának teljes felújítása volt. Szaktudására, precíz munkájára mindig számíthattak a város lakói, a kórház valamint a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat vezetői, ahol nyugdíjazásáig dolgozott. 1957-ben családot alapított és két gyermeket nevelt fel. Szabadidejében szívesen szőlészkedett. Aktív résztvevője volt a város közéletének. Sok társadalmi munkájáért kitüntetést is kapott. Közreműködött a választási bizottságok munkájában és a közbiztonság megőrzésében is. Az új köztemetőben nyugszik.
Irodalom: – Horváth Erzsébet, N.: Tapolcai mesterek és mesterségek. Tapolca, 2015. 346 p. –
KUTTNER LIPÓT tanító, elemi isk. igazgató
(Pincehely, 1843. – Tapolca, 190?)
Középiskolái elvégzése után jesívákon pedagógiai képesítést szerzett és már 1861-ben tanítói pályán működött Tolna megyei szülőhelyén. 1868-ban Pécsett államilag elismert pedagógiai oklevelet nyert. Rövid ideig Németbólyban és Csurgón is tanított. Csurgón nősült, Felesége Bleicher Rozália öt gyermeket szült neki. 1874-ben meghívást kapott Tapolcára az izraelita népiskolához. A bibliafordításon kívül rendszerint magyar nyelvet, földrajzot, történelmet és állattant tanított. 18 éven át a tapolcai iparos tanonciskolában is tanított. Megromlott egészségi állapota miatt 1905.január 1-től az iskolaszék a tanév végéig szabadságolta, augusztus hó végén pedig nyugalomba helyezték. 31 évi buzgó szolgálatai elismeréseképpen az izraelita iskolaszék 1905. szeptember 5-én tartott ülésén jegyzőkönyvi köszönetet szavazott neki. Sírja már nem található a tapolcai izr. temetőben.
Irodalom: – Györe – Nyugalmazott tanító. = TL. 1905. szeptember 24. –
KŰRONYA JENŐ tanár, igazgató
(Csömödér, 1905. július 29. – Veszprém, 1973. július 26.)
Apja Kűronya István állami tanító a harctéren szerzett betegségébe halt bele 1919-ben. Az özvegy nagy nehézségek között nevelte fel és taníttatta hat gyermekét, akik közül az egyik Kővágó József néven a főváros főpolgármestere lett 1945-1947 között. Pedagógiai képzettsége mellé Jenő 1931-ben molnársegédi vizsgát tett, hogy hozzá tudjon járulni a család fenntartásához. 1941-1943 között az alsólendvai polgári iskola igazgatója volt. A város leventeegyesületének is elnöke lett. A háború utolsó időszakában onnan családostól távozni kényszerült és 23 évi pedagógiai gyakorlattal a háta mögött, történelem-magyar szakos tanárként 1944-ben került Tapolcára a polgári fiúiskola tantestületébe. Kiss István László igazgató frontszolgálata, majd orosz fogsága miatt őt bízták meg a háborús viszonyok miatt szétzilálódott iskola igazgatásával. 1946. február 15.-én már itt született meg Jenő nevű kisfia. Az igazgatói feladatok ellátása mellett magyar-történelem szakos tanárként történelmet tanított a felsőbb osztályokban. Érezve az új idők hideg szelét 1947, januárban Sopronban molnár mestervizsgát tett. Még ez évben menesztették a tapolcai iskola éléről. Letenyére költözött és apósának malmában dolgozott. A malom államosítása után 1950.-ben Balatonfüredre költözött, ahol édesanyja egy ház felét megörökölte. 1950-1952 között Budapesten dolgozott a Kőbányai Épületvas Szerelési Vállalatnál. 1952-től ismét taníthatott, majd a füredi I. sz. általános iskola igazgatóhelyettese lett. Az 1956-os forradalom idején véget vetett az iskola udvarán folyó könyvégetésnek, ám később éppen őt vádolták meg annak kezdeményezésével, de sikerült tisztáznia magát. 1963-tól a Megyei Művelődésügyi Állandó Bizottság felnőttoktatási szakfelügyelőjévé nevezték ki. 1970.-es évek elején megkísérelte az ökölvívást megszerettetni a füredi fiatalokkal, de a kezdeti sikerek után a kísérlet elhalt. Betegeskedni kezdett és 68 évesen a veszprémi kórházban hunyt el.
Irodalom: – PFI.Ért. 1945/1946 – 1947/1948. – Horváth Sándor: Alsólendva múltja és jelene. – Balatonfüred és Balatonarács története. Veszprém, 1999. – Gyászjelentés –