Találatok száma: 69
VÁCZY DEZSŐ református lelkész
(Békés, 1870. július 11. – Köveskál, 1922. február 14.)
Szülei Váczy János és Szekeres Zsuzsánna. Sárospatakon végezte el a teológiát. Fiatal korában tehetségesen atletizált, több versenyen is sikerrel szerepelt.
1904 októberében a bélzerindi ref. gyülekezet lelkészének iktatták be. Köveskáli székhelyéről, 1907-től 1922-ig teljesített lelkipásztori szolgálatot a tapolcai szórványgyülekezetben is, amely kezdetben 19 családra korlátozódott. Működéséről készített feljegyzéseiben, éves jelentéseiben jól tükröződik a tapolcai reformátusok hitéleti helyzete is. Szorgalmára felettesei is felfigyeltek és egyházmegyei tanácsbíróvá választották. Ugyanitt számvevői feladatokat is ellátott. 53 évesen hunyt el. Köveskálon nyugszik.
Irodalom: – Hangodi: – Gyászhírek = Dunántúli Protestáns Lap, 1922. 31 p.
VADÁSZ (WEISZ) ELEMÉR geológus
(Székesfehérvár, 1885. március 1. – Budapest, 1970. október 30.)
A székesfehérvári állami főreáliskolában érettségizett 1902-ben. 1907-ben a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett, majd 1912-ig állami ösztöndíjjal német egyetemeken földtani és őslénytani tanulmányokat folytatott. Hazatérve a budapesti tudományegyetemen a Földtani és őslénytani Intézet gyakornoka majd tanársegédje, 1913-1919-ig adjunktusa. A Tanácsköztársaság idején az átszervezett őslénytani tanszék vezetője, a Munkásegyetemen a földtan előadója. A proletárdiktatúra bukása után, 1919. szeptemberében elbocsátották. Ettől az időtől a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. geológusa, majd 1922-től 1946-ig főgeológusa. Egyúttal 1929-től az Alumíniumérc Bánya és Ipar Rt. állandó szakértője. Ez időben többször járt Tapolcán és a bauxit-előfordulások színhelyein. Az amerikai Vacuum Oil Company magyarországi földtani tanácsadója. Az 1940-es évek elején illegalitásba vonult és gyári munkásként élt. A Pázmány Péter Tudományegyetemen, ill. az ELTE TTK-n 1946-1949 között a Földtani Tanszék rendes tanára, a tanszék vezetője, a Földtani Intézet igazgatója. 1948-1949-bena TTK dékánja, 1949-1950-ben az egyetem rektora. A földtan, a rétegtan és az őslénytan szinte minden területén nemzetközileg is jelentőset alkotott. Alapvetően új eredményeket ért el a magyarországi bauxit- és szénvagyonnak a hegységképződéssel összefüggő kapcsolatának tisztázásával. Vizsgálta a dunántúli karsztvíz és a bakonyi mangánképződést. Több műve a geológiai irodalom klasszikusa. Munkásságáért kétszer is Kossuth-díjat kapott.
Műveiből: – A geológus munkája. Bevezetés a földtani megfigyelésbe. Pécs, 1928. – Kőszénföldtan. Bp. 1951. – Bauxitföldtan. Bp. 1951. –
Irodalom: – RUL – UMÉL – VÉL – Bendefy László: V. E. = BKL.B., 1974. – Kardos István: Aki a magyar föld kincseit kutatta. V. E. = Ezredvég, 2005. – V. E. In: Születtem. Magyar tudósok önéletrajzai. Bp. 2005. –
VADNAY ANDOR ügyvéd, képviselő
(Zánka, 1859. március 5. – Szentes, 1901. május 4.)
Zánkai kisnemes, régi birtokos család sarja. Apja Vadnay Rudolf. Alsóbb iskoláit szülőhelyén, a középiskolát a pápai református kollégiumban végezte. Jogi tanulmányokat Budapesten folytatott. Jónevű ügyvéd lett és nagyhatású szónok. Nagy hatással volt rá az első antiszemita ideológus, Istóczy Győző eszmerendszere. 1882-ben, mindössze huszonhárom évesen antiszemita programmal Kecskeméten megválasztották országgyűlési képviselőnek. Ó volt a fő szervezője az 1882. július 31-i hírhedté vált tapolcai zsidóellenes nagygyűlésnek, majd ő fogalmazta az un „tapolczai kérvényt” amellyel az 1867-évi emancipációs törvény visszavonását kezdeményezték az országgyűlésben. Két év múlva, 1884-ben a függetlenségi párt listáján, antiszemita programmal a tapolcai választókerületben választották országgyűlési képviselőnek. Rövidesen a szabadelvű párthoz csatlakozott. Az 1887-92-es országgyűlésen is ő képviselte a tapolcai körzetet. Képviselősége idején főképpen közgazdasági kérdésekkel foglalkozott és antiszemita nézeteit népszerűsítette. A tiszaeszlári per idején a fajvédő nézetei miatt perbefogott képviselőtársa Istóczy Győző védője volt. Szakmai bravúrként emlegették, ahogy védencét sikerült felmentetnie. 1894. március 4-én Csongrád vármegye főispánjává nevezték ki. Negyvenkét évesen szentesi otthonában érte a halál. Méltatói szerint „Csak egy pár esztendő kellett volna hozzá, hogy kivergődjék antiszemita lázából és sokkal egészségesebb, sokkal gyümölcsözőbb elveknek, nézeteknek hódoljon. Mert minden egyébben higgadt, és férfias gondolkodással bírt, s mindenesetre szép jövő állott előtte.” Tetemét Budapestre vitték és a Kerepesi-úti temetőben hantolták el.
Műveiből: – A Tiszavidékről. Tanulmány az alföldi munkáskérdésről. Bp. 1900. –
Irodalom: – MÉL – Pallas – Révai – Sziklay – Szinnyei – VÉL – OA 1939/1944. – V.A. = Vasárnapi Újság, 1901. 309 p. – Képviselői beszámoló. = Balaton, 1885. június – V. A. : = BML. 1895. január 17. – Székely Áron: Vadnay Andorról és más egyébről. I-V. = TV., 1901. június 2., 9., 16., 23., 30. – Gyurgyák János: zsidókérdés Magyarországon. Bp. 2001. –
VADNAY RUDOLF jogász, nyelvész, főszolgabíró
(Naprágy, 1820.április 18. – Zánka, 1889. június 18.)
Régi zánkai református, kisbirtokos nemesi családból származott, apja Vadnay László. A mai Szlovákia területén született. Sárospatakon jogot tanult és ez időben került közel a nemesi reformnemzedék, ill. a márciusi ifjak több tagjához. Patvaristaként (ügyvédbojtár) indult, majd Szemere Bertalan mellé állt. Az 1843-1844-es országgyűlésen már Szemere oldalán vett részt. 1848-ban belügyminisztériumi fogalmazóként, majd Szemere személyi titkáraként dolgozott. 1849-ben mindvégig segítette a kormány munkáját. A szabadságharc bukása után nem követte Szemerét az emigrációba, hanem Borsod megyében élő testvérénél, Vadnay Bertalannál húzta meg magát. Az 1850-es évek vége-felé tért vissza zánkai birtokára, ahol gazdálkodott, valamint jogi és nyelvtudományi kérdésekkel foglalkozott. Az Októberi Diploma nyomán, a Provizórium idején megindult a közigazgatás újjászervezése őt is szerepvállalásra sarkallták. Az önkényuralom után 1861-ben, közel egy évre ő lett a tapolcai járás első főszolgabírája. Miután e tisztét átadta Malatinszky Lajosnak, visszavonult Zánkára gazdálkodni. Közben ápolta baráti kapcsolatait a reformnemzedék jeles személyiségeivel, akik többször vendégeskedtek nála. Így járt Zánkán többször is, pl. Jókai Mór. Fia Vadnay Andor követte a jogi és politikai pályán. 70 évet élt. Szépen faragott márvány síremléke a zánkai temetőben található.
Műveiből: – Nyelvünk hangolvadásáról. 1. Az összhangzók olvadása. Pest, 1872. –
Irodalom: – Szinnyei – VÉL – ZMArch. – F. Kiss Erzsébet: Az 1848-49-es magyar minisztériumok. Bp., 1987. – H. Szabó Lajos: Negyvennyolcas emlékművek, honvédsírok Veszprém megyében. Pápa, 2000. –
VADONA FERENC molnár, magánzó
(Monostorapáti, 1817. december 17. – Tapolca, 1876. augusztus 5.)
Szülei Vadona János molnár és Stampach Éva. Módos gazdálkodó család lehetett az Eger völgyében. Öt testvérével együtt Monostorapátiban gyermekeskedett. Iskolázottságát nem ismerjük, de későbbi tisztségeiből következtethető, hogy magasabb képesítést szerezhetett. Az 1840-es évek elejétől már Tapolcán volt házbirtokos. Felesége Szabó Éva lett. 1848-ban a tapolcai nemzetőrszázad tizedeseként teljesített fegyveres szolgálatot. Az 1852 januárjában készült tanácsülési jegyzőkönyv tanúsága szerint ekkor tiszteletbeli tanácsosként szolgálta a település közérdekeit. Egyike volt azon tapolcai polgároknak, akik 1860-ban önként adakoztak a MTA budapesti székháza felépítésére. Vállalkozó kedvű polgárként vett részt a település életében. Szívesen jótékonykodott. 1868. július 5-én 600 Ft-ért három évre bérbe vette a városi téglaházat. A Felsőbb Gazdasági Népiskola megalakítása idején tagja volt a községi iskolaszéknek. Meghatározó szereplője volt Tapolca közéletének a 19. század második felében. Halálának körülményeit, végső nyughelyét ma már nem ismerjük.
Irodalom: – Hangodi 1848/49 –
VÁGÓ ANDRÁS dr. MÁV főtanácsos
(Érmihályfalva, 1916. október 21. – Szombathely, 1982. május 14.)
Állam és jogtudományi diplomáját 1941-be Kolozsváron szerezte. Vasúti pályáját 1939. augusztus 31.-én kezdte Kiskundorozsmán. 1940. november 19.-től Bánffyhunyadon, majd az egeresi gipszgyáraknál Alsózsukon, Apahidán szolgált. 1941. október 13.-án helyezték a kolozsvári Üzletvezetőség V. pénzügyi osztályába. Menekültként 1944. november 15.-én érkezett Szombathelyre az V. pénzügyi osztályba. 1946. október 21-től Kővágóörs-Révfülöp vasútállomásának főnöke. 1949. május 30.-tól Badacsonytomajon állomásfőnök. 1950. november 2.-től Tapolcán dolgozott felelős beosztásokban. 1963. július 1.-től a szombathelyi Igazgatóság Személyzeti és Munkaügyi, 1965. július 1.-től az I. Osztály, 1973. október 1.-től a Munkaügyi és Szociális Ellátási Osztály dolgozója volt. 1976. október 30.-tól nyugdíjas. Rövidesen visszaköltözött Szombathelyre, ahol 65 évesen elhunyt. Sírja a Jáki úti temetőben van.
Irodalom: – Százéves … – Gyászjelentés –
VÁGÓ JENŐ dr. ügyvéd
(?, 1883. – Tapolca, 1933. augusztus 25.)
Szülei Weisz Sámuel és Leitersdorfer Betti voltak. A jogtudományi egyetem elvégzése után Tapolcán kezdte ügyvédi pályafutását. 1912 májusában nyitott ügyvédi irodát. Fiatal emberként bekapcsolódott a városka társadalmi életébe. 1913-ban a Tapolczai Iparos Ifjak Önképző Köre elnökévé választotta. Magánügyvédi gyakorlata mellett ügyészi megbízottként is munkálkodott. A háború kitörésekor mindjárt besorozták, de 1915 őszén labilis egészségi állapotára tekintettel a hadseregből végleg elbocsátották. 1919-ben a tapolcai kereskedők szakszervezetének titkárává választották. Még ez évben megnősült. Rosenfeld Jolánkát vette el Káptalantótiból. 1927-ben itt született Pali fia, később Erzsi lánya. Az 1920-as évek közepén bekerült Tapolca virilisei közé. Megyei tb. ügyész is volt. Alapító tagja volt a Balatoni Társaság Irodalmi, Művészeti és Tudományos Egyesületének. 50 éves korában hunyt el. Halálát vérmérgezéssel súlyosbított vesemedence-gyulladás okozta. Feleségét és két gyermekét Auschwítzban gyilkolták meg.
Irodalom: – Új ügyvéd. = TL., 1912. május 26. – Ügyész megbízottak Tapolcán. = TL., 1913. február 23. – A „Tapolczai Iparos Ifjak Önképző Köre.” = TL., 1913. március 2. – Értesítés. = TL. 1915. október 17. – Szervezkedés. = TL., 1919. március - a testület, mely városunk sorsát intézi. = TL., 1930. december 25. – Tapolcza virilisei. = TL., 1933. január 1. – Dr. Vágó Jenő + = TL., 1933. augusztus 26. – Halálozás. = TU., 1933. augusztus 27. –
VAJDA LAJOS bíró, földbirtokos, szerkesztő
(Tapolca, 1892. március 25. – Sümeg, 1981.)
Azonos nevű édesapja Tapolca neves postamestere volt. Édesanyja Nagy Mária. Az elemi és polgári iskola osztályait Tapolcán végezte. Később érettségizett, majd a Keszthelyi Gazdasági Akadémián tanult. 1914-ben bevonult katonának és a háború végéig szolgált. Tartalékos főhadnagyként szerelt le és jött haza Tapolcára. Határozottsága, megnyilatkozásai, tekintélye okán a Tanácsköztársaság uralma idején a tapolcai polgári tábor egyik reménysége volt. A helyi kommün vezetőivel való tárgyalás során a tapolcai „vörös őrség” parancsnoka lett. Ettől kezdve viszont ők következetesen „polgárőrségnek” hívták magukat. A kettős hatalom tartósan nem maradhatott fenn. A vörösök kétségbeesett akciója során ezért került a túszok közé. Onnan szabadulva a Handleryekkel együtt rögtön a polgári tábor vezéralakjává vált. Kezdettől fogva részt vett a közéletben és az új helyi hatalmi intézmények kialakításában. Az 1919. november 9-én, a konzervatív tábor orgánumaként megindított Tapolcai Ujság egyik alapítója és felelős szerkesztője lett. Erről csak bíróvá választásakor mondott le. A harctéren tanúsított vitézségéért többször kitüntették és 1921-ven vitézi címet is kapott. A Nemzeti Hadsereg tagjaként egy ideig a tapolcai járás propagandatisztje volt, majd később önkéntesként részt vett Nyugat Magyarország felszabadításáért vívott harcban is. 1919 év végétől a képviselőtestület tagjaként, majd két cikluson át, 1924. december 4-től, 1933. június 2-ig Tapolca választott bírójaként felelősen intézte, majd irányította a város ügyeit. Tevékenységét jelzi Tapolca közműellátásának fejlesztése, a képviselőtestületi munka újjászervezése, az Erzsébet–liget rendezése, a kertvárosi építkezések megindítása, a Hangya szövetkezet megteremtése, a Hitelszövetkezet újjászervezése, a Tapolca és Vidéke Gazdakör megújítása stb. „Rendszeretetével, kitartó szorgalmával példaképe volt a község lakóinak. Az ő bírósága alatt községünk a haladás, a fejlődés útjára jutott.” – állapították meg kortársai. Az 1920-as években a Járási Mezőgazdasági Bizottság titkára volt. Először a Csobánc (akkor Csobánci utca) 45. sz. alatt élt, majd 1927-ben Balartonedericsen megvásárolta a báró Putheány-féle kúriát (ma Afrika Múzeum) és a hozzá tartozó birtokot. Bírói tisztéről leköszönve birtokain gazdálkodott, majd a világháború közeledtével katonai szolgálatra jelentkezett. A szovjet fronton tisztként harcolt. A háború után hazatérve 1949-ig gazdálkodott. Ekkor birtokait elvették és nagyon nyomorúságos viszonyok között élt Badacsonylábdiban. Innen a szigligeti nádgazdaságba járt dolgozni. Élete utolsó éveiben Badacsonylábdiban volt éjjeliőr. A sümegi kórházban halt meg. Hamvait a tapolcai temető őrzi.
Irodalom: – DCL – Választási tanulságok. Az elöljáróság választása. = TU., 1924.november 30. – Nevek és emberek. = TU., 1924.december 7. – Megalakult a községi képviselőtestület. = TU., 1924.december 14. – Szerkesztőváltozás. = TU., 1924.december 14. – Tapolca nagyközség bírája, vitéz Vajda Lajos lemondott. = TU., 1927.január 21. – Újjá alakult a Tapolca és Vidéke Gazdakör. = TU., 1938. március 6. – Kisházhelyakció Tapolcán. = TL., 1941.augusztus 23. –
VAJDA LAJOS postamester
(Gólya, 1854. – Tapolca, 1906. május 5.)
Somogy megyében született, apja Vajda János földműves, anyja Dékmár Anna. A postásmesterséget Balatonszentgyörgyön tanulta ki. 1882-ben jött Tapolcára. Ekkor nevezték ki a városka postamesterévé. Családot alapított, neje egyházasberzsenyi Nagy Mária lett. Az ő szolgálati ideje alatt indult meg a tapolcai postahivatal fejlődése. A Magyar Nyugati Vasút Székesfehérvár-Celldömölki szakaszának elkészülte után megindult vasúti postaközvetítés következtében a tapolcai postahivatal a devecseri vasútállomásra közvetlen postakocsi járatot csatlakoztatott. A tapolcai postahivatal forgalmi köre bővült és a postamester 12 ló tartására volt kötelezve, mivel Keszthelyre, Kapolcsra, Badacsonytomajra és Halápra is köteles volt naponkénti postakocsi-járatot indítani. A növekvő feladathoz megvette a Nemes u. (ma Csányi László u. 15.) 364 sz. házat. A postahivatal pénz- és csomagforgalma jelentős volt. Alkalmazottainak száma 6-8 fő között volt, de tudjuk, hogy forgalmi csúcsok idején a postamester családja is besegített. Az érkezések és indítások száma 6 volt. Az 1890-évi forgalom pl. 6400 db. ajánlott levél, 6540 db. csomag, 2100 db. pénzeslevél feladása, postautalvány befizetés pedig 13.163 db. Ugyanekkor érkezett 6240 db. ajánlott levél, 12180 db. csomag, 1580 db. pénzeslevél, és 6224 db. volt a kifizetett postautalvány. Nagy jelentőségű volt a postaforgalomra 1898. szeptember 25-től a Tapolca-Ukk-i helyiérdekű vasút megindulása. Az erre szervezett mozgópostát is a tapolcai hivatal látta el. A forgalom tovább nőtt az 1903. július 8-án megindult Tapolca-Keszthely vasútvonal belépésével. A Tapolca-Pusztaszabolcs közötti vasúti szakasz megindulását már nem érte meg. 1906 tavaszán agyvérzést kapott, fél-oldalára lebénult és 52 éves korában rövidesen meghalt. Tapolcán temették el.
Irodalom: – Spilák Lajos: A tapolcai posta története. In. Tapolca monográfiája. I-II. [Kézirat] Tapolca, 1970. – Eljegyzés. = Balaton. 1884. szeptember 18. – Halálozás. = TL., 1906. május 13. –
VAJDA MÁRTA tanár
(Moson, 1898. január 25. - Pápa, 1984.)
Alapfokú iskoláit szülőhelyén végezte, utána a győri Róm. Kat. Tanítóképző Intézetbe iratkozott be. Itt 1915-ben kapott tanítói oklevelet. Ezután szaktanári tanulmányokat végzett. Tanári diplomáját a Pázmány Péter Tudományegyetemen kapta a mennyiségtan és természettudományi szakcsoport tárgyaira és a torna tanítására is szerzett képesítést. 1921-ben kezdett tanítani, de első jelentős munkahelyét Tapolcán kapta. Itt az állami polgári leányiskola tanára lett. Sokoldalú képességeit igyekeztek jól hasznosítani. Tanított német nyelvet, történelmet, szépírást, éneket, háztartási- és nevelési ismereteket, mennyiségtant és természettant, alkalmanként egészségtant és kézimunkát is. A polgári leányiskolát végzett növendékekből megszervezte az „Árpádházi Boldog Margit” leányklubot, amely tevékenyen részt vett a tapolcai társadalmi életben. Iskolájában a fizikai és természettudományi szertár őre és az ifjúsági vöröskereszt egylet vezetője volt. Felnőttnevelési munkát végzett a katolikus nőegyletben, valamint a Stefánia anya- és csecsemővédő egyesület helyi fiókjában. Nyolc éves tapolcai tevékenysége során mindvégig osztályfőnöki feladatokat látott el és 1930-ban egy ideig az igazgató helyettesítését is ellátta. 1932-ben a celldömölki fiúiskolába helyezték majd 1934-től a pápai állami polgári leányiskola igazgatója lett. Az iskolák államosítása után 1948-1953-ig az állami tanítóképző intézet tanáraként dolgozott. Nyugdíjasként Pápán és Balatonalmádiban élt. Hosszú betegség után 86 éves korában hunyt el. Sírja a pápai temetőben található.
Műveiből: – Fokozzuk nemzetünk életerejét! = PLI Értesítő, 1931-32. Tapolca, 1932. –
Irodalom: – Deák – PPL – Igazgatói kinevezés. = TU., 1930. november 2. – Igazgatói megbízatás. = TU., 1930. szeptember 14. – Személyi változások a polgári iskolákban. = TU., 1932. július 31. –
VALDAI SÁNDOR id. szíjgyártó-mester
(Sümeg, 1844. szeptember 16. – Tapolca, 1900. július 3.)
Tekintélyes sümegi iparos-szülők gyermeke. Apja Valdai Antal, édesanyja Kerner Rozália. Alapiskoláit és a szíjgyártó mesterség alapjait nyújtó tanonciskolát szülőhelyén végezte, majd a kor szokásai szerint, már segédként vándorévek következtek, amikor több műhelyt megjárva tökéletesítette szakmai tudását. Hazatérve mestervizsgát tett. Tapolcán nősült, felesége a tapolcai gazdálkodó családból származó Gubián Anna lett. Tekintélyes és vagyonos iparosa volt a városnak. 57 évesen veselob okozta halálát. A bőrös mesterséget, már kereskedőként, hasonló nevű fia vitte tovább. Sírja Tapolcai régi köztemetőben van.
Irodalom: – Halálozás = TV. 1900. július 8. –
VALDAY SÁNDOR ifj. kereskedő
(Tapolca, 1883. június 29. – Tapolca, 1974. június 28.)
Apja Valday Sándor helybeli szíjgyártómester volt, anyja Németh Mária. Az elemi és polgári iskolát Tapolcán végezte, utána kereskedőtanulónak adták. Eredményes segédévek után 1910 körül nyitotta bőrkereskedését. Kezdetben szerény keretek között működött, de az erős konkurenciában is talpon tudott maradni. Boltjában rendszerint egy segéddel és egy inassal dolgozott. Az 1929-33-as világgazdasági válság idején erőteljes hirdetési és reklámakciókkal tartotta ébren a vásárlók érdeklődését. 1911-ben nősült, elvette Barabás Terézt. Kitartó munkával a virilisták közé küzdötte fel magát. 1939-ben beválasztották a Tapolczai Takarékpénztár Rt. igazgatóságába. Alelnöke volt az OMKE tapolcai kerületi szervezetének. Többször volt községi képviselő ill. a testület póttagja. 1940-ben a bírói posztra jelöltek között volt. Csak kevéssel maradt el Bóday Lajos mögött. Szép háza volt Révfülöpön is. 91 évet élt. A régi köztemetőben levő családi sírboltban pihen.
Irodalom: – DCL – Halálozás. = TV., 1900. július 8. – Községi képviselők választása Tapolczán. = TL., 1912. március 12. – Tapolcza nagyközség = TL., 1939. szeptember 9. – A Tapolczai Takarékpénztár Rt. = TL., 1939. december 23. – Tisztújítás az OMKE-ban – Tapolca új Tanácsa. = TL., 1940. január 13. –
VÁMOS GYULA szállodás
(?, 1886. – ?, ?)
Veszprémi kereskedőcsaládban született. Eredeti vezetékneve valószínűleg Wessel. Vállalkozó társával Oblatt Árpáddal együtt 1911-ben kibérelte, majd sikeresen és elismert szakmai színvonalon működtette a tapolcai főtéren Frisch László által építtetett Pannónia szállodát, éttermet és kávéházat. Felesége az egykor tapolcai, majd Veszprémbe költözött kereskedő Steiner Móric és Schwarz Julianna leánya Steiner Margit volt, akitől 1912 áprilisában Tapolcán született László fia, a később európai hírű fotóművész. Házasságuk válságba került és útjaik szétváltak.
Irodalom: – Györe – Kávéházmegnyitás. = TL., 1911. október 29. – Oblatt és Vámos = BÉ. 1912. – Értesítés. = TL., 1913. január 19. –
VÁMOS LÁSZLÓ fotóművész
(Tapolca, 1912. április 15. – Budapest, 1983. december 16.)
Tapolca sok jeles fotóst indított el a pályán. Közülük legtöbbre talán Vámos László jutott. Apja Vámos Gyula szállodás vállalkozó, édesanyja Steiner Margit volt. Szülei korán elváltak. Gyermekkorában elkerült Tapolcáról. 1920-1932 között iskoláit Bécsben végezte. Nyomdásznak tanult és kisebb-nagyobb megszakításokkal e szakmában dolgozott 1944-ig. 1939-ben Reismann Marian híres stúdiójába szerződött és fokozatosa a fotózás vált legfőbb hivatásává. Nagy szerepe volt az1945 utáni fotóélet újjászervezésében. Létrehozta és szerkesztette a Dolgozók Világlapja c. képes hetilapot. 1948-50 között a Nikexport osztályvezetője. 1950-53 között félreállították. 1953-tól a Fővárosi Fotó Vállalatnál megszervezte a színes fotózást, létrehozták ez első nagyobb színes laboratóriumot. Megalapította a Fotóművészek Szövetségét, amelynek 1956-60 között választott főtitkára. 1960-1972 között a Magyar Hírek fotóriportere. Ekként járta az országot és készítette igényes fényképriportjait. Portréfotókat készített Czóbel Béláról, Déri Tiborról, Lukács Györgyről, Kassák Lajosról, Ferenczy Béniről, Lengyel Józsefről, Pásztori Dittáról, Amerigo Totról, Jékely Zoltánról, Kodolányi Jánosról, Latinovits Zoltánról, Borsos Miklósról és másokról. Különleges vonzalma a zenéhez vezette. A legátfogóbb fotósorozatot Kodály Zoltánról készítette. Mint a nagy mester tisztelője nyolc éven át kisérte különböző útjaira. Eközben ismerkedheett meg a világ nagy karmestereivel, szólistáival, interpretátoraival. Stravinsky, Casals, Boulez, Menuhin, Richter, Rubinstein portréi bejárták az egész világot és szerte ismertté tették Vámos László nevét. Hazai és külföldi kiállításai eseményszámba mentek. Számos kitüntetése közül a Balázs Béla-dij és az Érdemes Művész (1977) a legjelentősebb. Gazdag életművet hagyott hátra. Fontos és emlékezetes művek fűződnek nevéhez. Kilenc jelentős albuma jelent meg magyarul és idegen nyelveken. A színes fényképezésről írt könyvét Németországban, Bulgáriában és a Szovjetunióban is kiadták.
Műveiből: – Első szabad május. Bp.1945. – Szép Budapest Bp.1960. – Gyémánttengely. Bp.1967. – Hazai történetek. Bp.1970. – Kodály élete képekben Bp.197l és 1982. – Emberközelben. Bp.1976. – Varázslatos Magyarország. Bp.1980. – Zene bűvöletében. Bp.1982. –
Irodalom: – FL – MÉL – VÉL – ZÉL – Fekete Judit: V.L. fotói a Fészek Klubban. = MN., 1977.március 2. – Ruffy Péter: Az utolsó út. = MN., 1983. december 3. –
VANYA ISTVÁN repülőtiszt, motor és villanyszerelő mester
(Szécsény, 1916. január 4. – Tapolca, 2004. december 14.)
Szülei hetedik gyermekeként elemi iskoláit és a polgári iskolát szülővárosában végezte. Jó tanulóként felvették a Székesfehérvári Magyar Királyi Repülőgép és Motorszerelő Iskolába (REMOSZ), amit 1930-34-ben végzett el. Ezután, 1934-1946 között a légierő kötelékében szolgált, mint bombázórepülő lövész és motorszerelő, majd főszerelő, ill. előadó. Közben, mint csoportvezető oktató teljesített szolgálatot Tapolcán, Szombathelyen, Újvidéken, Sárváron. 1942. májusában megnősült. Feleségül vette Bokor László tapolcai villanyszerelő és rádióműszerész Margit leányát. E házasságból három lánya született. 1945-ben a Műszaki Iskolát Németországba telepítették, ahol amerikai fogságba, majd francia fogolytáborba került. Hazatérve 1946-tól „B” listára került, 1949-ig apósánál segédmunkásként dolgozott, majd villanyszerelő segédlevelet szerzett. 1949-ben újra behívták a „Vasvári Pál” repülő szakkiképző tiszti iskolába főelőadónak. 1950-1953 között családjával együtt Bp.-en élt és főhadnagyi rangban az iskola tanszékét vezette. Közben sikeresen felvételizett a Repülőmérnöki Főiskolára de nem tanulhatott, mert Kiskunlacházára helyezték ezred rádiómérnökként. 1953. október 20-án tartalékos állományba került, és hazaköltözött Tapolcára. 1954-1956- között az Autóközlekedési Vállalat elektrotechnikusaként, ill. művezetőként dolgozott. Apósa halála után, 1956. júliusában villanyszerelő iparengedélyt váltott és 1961-ig mint kisiparos dolgozott. 1961-től, 1976-ig, nyugdíjba vonulásáig a Vendéglátóipari Vállalatnál villanyszerelőként és műszaki vezetőként dolgozott. 1978-1981 között hálózati ellenőrként működött a vállalatnál. 1982-1989-ig a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat telepőreként dolgozott. Sok társadalmi munkát végzett a városnak és intézményeinek. Aktív tagja volt a Magyar Veterán Repülők Egyesületének. Szaktudása, nyugodtsága, megbízhatósága miatt sokan becsülték. Munkájáért számos elismerést kapott. 88 éves korában hirtelen hunyt el. A régi köztemetőben nyugszik.
VÁRADI MIKLÓS vezérőrnagy, egység parancsnok
(Öcsöd, 1921. április 4. – Tapolca, 1989. október 23.)
Apja kereskedő, majd könyvelő volt és öt gyermeket nevelt. Alapiskoláinak elvégzése után Miklós is kereskedősegédként kezdte majd a tényleges szolgálat letöltése után, 1942-ben a frontra került. Itt rövidesen átment a szovjet oldalra, ahol több tanfolyamot végzett. Hazatérése után ismét behívták tényleges katonai szolgálatra az éppen szerveződő demokratikus hadseregbe. Innen 1948-ban kiemelték, elvégezte a Kossuth Lajos tüzértiszti iskolát majd a katonai akadémián folytatta tanulmányait. Ezt a Szovjetunióban fejezte be. 1950-ben megnősült, házasságából két gyermeke született. Kemény, következetes, megbízható katona volt, mindig parancsnoki beosztásokban dolgozott. Első állomáshelyei: Komárom, Mór, Eger, Szolnok, Polgárdi, Kiskunhalas. A Szovjetunióból történt hazajövetele után, 1963. márciusától folyamatosan a Magyar Néphadsereg tapolcai 5. Önálló Harcászati Rakétadandár parancsnoka volt 1978. december 1.-i nyugdíjazásáig. 1974. november 7.-én nevezték ki vezérőrnaggyá. 57 éves korában maga kérte nyugdíjba vonulását. Pályafutása során sok katonai kitüntetést kapott. 68 éves korában hunyt el. A régi tapolcai köztemetőben nyugszik.
Irodalom: – Baróti Szabolcs: A rend világa. = Népszava, 1984. augusztus 1. – M. Szabó Miklós: Szupertitkos alakulat. Az MH 1480 hadműveleti-harcászati rakétadandár története (1963–1991). Bp. 2010. Zrínyi Kiadó –
VARGA ANTAL postaszállító
(Tapolca, 1851. június 7. – Kapolcs, 1916. március 3.)
Szegény tapolcai földművesek sarja. Vajda Lajos postamester idejében az 1880-as évek végén lett postaszállító a tapolcai hivatalnál. A csak Antal bácsiként emlegetett közismert és kedvelt postás munkája mellett apróbb szívességeket, bevásárlásokat is végzett, ill. közvetített. „Huszonöt év óta döcögte végig naponként Varga Antal postaszállító a Tapolca-Kapolcs közt húzódó országutat nemzetiszínűre festett kocsiján. Egy negyedszázad minden napján, hidegben, melegben, esőben, hóban vitte döcögő alkalmatosságán Monostorapáti, Diszel, Kapolcs és a hozzátartozó fiókposták leveleit, csomagjait.” – írták nekrológjában. 65 évet élt. Kapolcsi kuncsaftjai nagy számban kísérték el utolsó útjára.
Irodalom: – Meghalt az Antal bácsi. = TL., 1916. március 12. –
VARGA ANTAL tanár
(Nagyvázsony, 1910. – Tapolca, 1978. augusztus 10.)
Édesapja pék volt Nagyvázsonyban. A veszprémi piarista gimnáziumot kijárva Budapesten beiratkozott a bölcsészkarra. Egyetemi tanulmányait 1933-ban sikeresen befejezte, történelem-földrajz szakos középiskolai oklevelet szerzett. 1940-től helyettes tanárként alkalmazták Tapolcán a polgári fiúiskolában, ahol szaktárgyai mellett magyar irodalmat is tanított. 1941-ben véglegesítették és 1952-ig ebben az iskolában majd jogutódjában az általános iskolában tanított. 1952-ben végzettségének megfelelő tanári állást kapott a új szervezésű tapolcai gimnáziumban. Haláláig itt tanított. Tanítványai igazi tanáregyéniségként emlékeznek rá. Irodalom és zene egészítette ki szabad óráit. Színdarabokat tanított be diákjainak, amelyeket az intézmény falain kívül a környék művelődési házaiban nagy sikerrel adtak elő. Tetemét szülőhelyére szállították. A nagyvázsonyi temetőben nyugszik.
Irodalom: – PFI. Ért. 1942/1943. – 1946/1947. – B.J.G. Jubileumi Évkönyve 1951-2001. Tapolca –
VARGA FERENC ÁFÉSZ-elnök
(Mindszentkálla, 1915. január 29. – Tapolca, 1976. december 27.)
Paraszti családban született. Elemi iskoláit Mindszentkállán végezte Mészáros Vilmos tanító keze alatt. Gyermekkorától részt vett a családi gazdaság különféle munkáiban, 22 éves koráig a szülői háznál, mint földműves dolgozott. 1938. februárjában katonai szolgálatra vonult be. Szolgálata során részt vett Erdély, Felvidék és a Délvidék visszacsatolásában, valamint a Doni-harcokban. A visszavonulás során, 1945-ben amerikai fogságba esett, ahonnan 1946. végén jött haza. 1947-ben megnősült és két fiúgyermeke született. 1950-ig a Kővágóörsi Földműves Szövetkezet ügyvezetője, majd 1950. augusztusától, nyugdíjazásáig a Tapolcai FMSZ, későbbi nevén ÁFÉSZ elnöke volt. Ez idő alatt több iskolát, szakmai tanfolyamot végzett el. Munkakönyvében, munkahelyként csak egy bejegyzés volt, az ”ÁFÉSZ”. Tapolcai életét a tóparton ill. a Batsányi utcában élte le. Munkája során több szakmai kitüntetést kapott. Nevéhez fűződik a megyében első szövetkezeti áruház, a Deák F. utcai Tapolca Áruház építése, amire élete végéig büszke volt. Tapolca és környéke kereskedelméért sokat és lelkiismeretesen dolgozott. A szövetkezet többször országosan kiváló címet nyert el. Munkatársai emberségéért, ügyszeretetéért szerették és megbecsülték. A város korabeli társadalmi életében aktívan vett részt. A községi, majd városi tanács különböző bizottságaiban, és mint tanácstag tevékenykedett. A pártnak azonban nem lett tagja. 1975 márciusában ment nyugdíjba. A háborúban szerzett sebesülése és a frontszolgálat megpróbáltatásai egészségét aláásták. 61 évesen hunyt el. Temetése szilveszter napján volt. A tapolcai temetőben nyugszik.
Irodalom: – Albert Mária: Fogyasztási szövetkezet Tapolca. = Szöv. 1968. 28. sz. – Tamás István: A tapolcai kereskedők. = Népszab. 1967. 219. sz. –
VARGA JÁNOS, CS. mozdonyvezető, kultúrház igazgató
(Abony, 1909. február 22. – Tapolca, 2005. január 4.)
Az elemi és polgári iskolákat szülőhelyén végezte el, majd a szolnoki MÁV járműjavítóba került lakatos-tanoncnak. Itt ismerkedett meg az öntevékeny művészeti munkával és a sporttal. Végzett lakatosként 1935-ben került Szombathelyre mozdonyvezető-tanoncnak. Sikeres vizsga után fiatal mozdonyvezetőként 1936-ban Tapolcára a fűtőházhoz helyezték. Mindjárt bekapcsolódott a vasutasok és egyben Tapolca kulturális közéletébe. Részt vett a VOGE és a Katolikus Kör színjátszó csoportjában, szereplőként, majd egyre többször rendezőként is. Több településen sikeres vendégszerepléseik voltak. Mindjárt átigazolt az akkor alakuló Tapolcai MÁV TIAC sportegyesületbe. Lelkesen és eredményesen futballozott. Mindeközben 1939-ben Bőcskei Margittal családot alapított Tapolcán, de sokat munkálkodott a VOGE székház felépítésében, majd a társas élet megszervezésében. 1945-ben súlyosan megsérült. Felgyógyulva még nagyobb energiával vetette bele magát a kulturális élet szervezésébe. Mindenki természetesnek vette, amikor 1953-ban ő lett a vasutas kultúrotthon vezetője. E beosztásában is éjt-nappallá téve dolgozott. Mindeközben Sümegen leérettségizett. A helyi kultúra mindenesévé vált. Szervezett, szerepelt, irányított. Ötleteket adott és valósított meg. Élményeit, az élet kisebb-nagyobb örömeit versekben is megörökítette. Szakkörök indultak, jól működő klubok, működtek a keze alatt. 1973-ban történt nyugdíjazásáig, nehéz körülmények között is élénk kultúrélet jellemezte az általa vezetett intézményt. Munkáját számtalan elismerés kísérte. 1975-ben a Tapolcáért emlékérmet is megkapta. Örökmozgó, minden szépért-jóért lelkesedő, barátságos ember volt. Tisztességét megőrizte a legnehezebb időkben is. Példamutatóan teljes életet élt. A tapolcai régi köztemetőben nyugszik.
Irodalom: – Masiniszta, költő és igazgató. = Napló, 1999. március 1. – Gyászhírek. = Napló, 2005. január 18. – Kertész Károly: Cs. V. J. = ÚTÚ., 2005. február. –
VARGA JÓZSEF községi írnok, végrehajtó, gondnok
(Tapolca, 1913. május 23. – Tapolca, 1980. körül)
Szülei Varga Gyula és Virág Anna. Elemi és polgári iskolai tanulmányokat Tapolcán végzett. Érettségi vizsgáit Keszthelyen a premontrei gimnáziumban tette le. Először, mint kisegítő munkaerő dolgozott Tapolcán, majd községi végrehajtói feladatokkal megbízott, megválasztott tisztviselő lett. 1939. májusában Sárvári Erzsébetet vette nőül. 1940-ben itt született Tivadar fia. 1941. február 1-től megválasztották a tapolcai kórháznál szervezett irodatiszti állásra. A Felvidéki harcokban zászlósként vett részt. A háború utáni nehéz években a kórház gondnokaként dolgozott nyugdíjazásáig.
Irodalom: – MPKC – Képviselőtestületi gyűlés. = TV., 1941. február 8. –
VARGA JÓZSEF káplán
(Pápa, 1902. június 24. – Székesfehérvár, 1960. december 14.)
Apja jeles pápai csizmadiamester volt. Az elemi iskola elvégzése után Pápán a bencés gimnáziumba íratták, ahol elvégezte az I-VI. osztályt. Az utolsó két évet Veszprémben a piaristáknál járta ki. 1920-ban érettségizett. Pappá szentelte Rott Nándor püspök Veszprémben a nagyszeminárium kápolnájában 1924. október 26-án. Első szolgálatát Dégen Káplánként teljesítette. 1926-tól tanulmányi felügyelő a Davidikumban (Dávid Árvaházban) és hitoktató az Angolkisasszonyok Intézeténél Veszprémben. 1927-től káplán volt Devecserben. Zsinati vizsgát tett 1928. május 23-án. 1929-ben Tapolcára helyezték káplánnak Engelhardt Ferenc plébános mellé. Itt főleg hitoktatói feladatokat végzett. 1934. februárjától Egészségi állapotára való tekintettel áthelyezését kérte Káptalantótiba. Nyughatatlan természete még ez évben Attalára vitte, Egy-egy évet töltött Zalabéren, Kiskomáromban, Tapsonyban, majd Zákányban és Szőllősgyörökön. Ezután adminisztrátor lett Háromfán, Zalaszentmihályon és Öskün. 1944-től káplán volt Sümegcsehin, 1945-től Gógánfán. 1945. november 12-én egyházi hatósága felmentette és az egyházi rendet elhagyta. Később egyházával megbékélve a székesfehérvári papi otthonban halt meg.
Irodalom: – Pfeiffer – PFI.Ért. 1929/30 – 1932/1933. – Egyházi hír. = TU., 1934. január 28. – Változások az egyházmegyében. = TU., 1934.február 4. –
VARGA KÁLMÁNNÉ dr. ILLÉS GIZELLA V.B.-elnök, tanácselnök
(Nemesgulács, 1920. március 1. – Tapolca, 2005. május)
Édesapja gépész-kovács volt Nemesgulácson. Elemi iskoláit szülőfalujában, a polgári leányiskolát Tapolcán végezte el. Ezután szülei gazdaságában dolgozott. 1941-ben ment férjhez, de 8 év múltán megözvegyült. 1949-1950-ben a nemesgulácsi körjegyzőség adminisztrátoraként dolgozott. A tanácsrendszer bevezetésével együtt járó gyökeres átszervezések során kiemelték és új feladatokkal bízták meg. 1950-1954-ben Gyulakesziben tanácstitkár, majd tanácselnök lett. 1954-1966. között a Tapolcai Járási Tanács elnökhelyettese. Közben érettségizett és elvégezte a Tanácsakadémiát. 1965-ben Budapesten az ELTE Állam és jogtudományi Karán végzett. Tapolca várossá alakulásakor 1966. április 1-től V.B.-elnöki és tanácselnöki megbízatást kapott. 1970–1975 között a város tanácselnök-helyettese. Részese volt a várossá alakult Tapolca első évtizedének felgyorsult fejlődésének. Ezután nyugalomba vonult. Csendben, visszavonultan élt. Egyre romló egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy a közéletben nyugdíjasként újra részt vegyen. 85 évet élt. Szülőhelyén, Nemesgulácson temették.
Irodalom: Fejes – VKÉL – Gyászhírek. = Napló, 2005. május 24. –
VARGA KÁROLY könyvtáros
(Rigács, 1931. november 19. – Sümeg, 1982. november 15.)
Középiskolába Sümegen járt, könyvtárosi oklevelet 1954-ben a budapesti Pedagógiai Főiskolán szerzett. Négy évig a tabi és a csurgói járási könyvtárakban dolgozott. 1958-1966 között a sümegi Járási Könyvtár igazgatója. 1966-tól a tapolcai Városi-Járási Könyvtár munkatársaként az intézményhez tartozó falusi könyvtárak tevékenységét szervezte. 1978-tól Tapolcán az akkor Simon Istvánról elnevezett főutcai könyvesboltot vezette. 51 éves korában hunyt el. Szülőfalujában nyugszik.
VARGA MARGIT tanítónő
(Veszprém, 1901. december 8. – Tapolca, ?)
Édesapja Pék volt Nagyvázsonyban, akinek mindhárom gyermeke pedagógus lett. Testvére Varga Antal a tapolcai gimnázium tanára volt. Alapiskoláit szülőhelyén végezte, majd a veszprémi róm. kath. elemi népiskolai tanítónőképzőbe iratkozott be. Itt 1920-ban kapott oklevelet. Pedagógusként elhelyezkedni azonban csak 1936-ban tudott. Először Zalaegerszegen tanított, majd Monoron tanított egy évig. 1952 júniusában került Tapolcára, ahol az állami leány általános iskola alsó tagozatában tanított. Hivatásának élt, és csak ezzel összefüggő társadalmi feladatokat vállalt. Tagja volt a pedagógus szakszervezetnek, és elnöke a tapolcai járási pedagógus nőtanácsnak. Emellett a Vöröskeresztben is tevékenykedett. 1953-tól egy évtizedig vezette a járás pedagógus szakszervezetének gazdasági tennivalóit. Kollégái és a szülők is nagyra tartották nevelés-módszertani felkészültségét, pedagógiai érzékét. Osztályfőnöki tevékenységére még ma is sokan emlékeznek. 1966. augusztus 31-én vonult nyugalomba. Nyugdíjas éveit is Tapolcán élte le. Nagyvázsonyban temették.
VARGA TAMÁS káplán
(Vajka, 1825. január 26. – Tapolca, 1907. július 22.)
Két évig tanult a győri jogakadémián. A veszprémi szemináriumba felvették 1846-ban. Pappá szentelték 1850. augusztus 22-én. Káplán volt Vörsön, 1850-től, Somlóvásárhelyen 1852. február 8-tól. Zsinati vizsgát tett 1856. szeptember 17-18-án. Adminisztrátor lett Tekenyén 1856. december 22-től, Zalagyömörőn 1860. szeptember 19-től. Plébános lett ugyanott. Feljegyezték róla, hogy „Gyömörőnek legismertebb, legkiválóbb, rendkívül agilis plébánosa” volt. 1896-ban javadalmáról lemondott és Tapolcára költözött itteni rokonaihoz. Életének utolsó évtizedét itt élte le. 1900. szeptemberében tartotta aranymiséjét Ley József védnökségével. Hosszas szenvedés után 83 évében hunyt el. A tapolcai esperesi kerület papjai búcsúztatták. A tapolcai temetőben nyugszik.
Irodalom: – Pfeiffer – Varga Tamás aranymiséje = TV. 1900. szeptember 9. – Halálozás. = TL., 1907. július 28. –
VARGHA DÁNIEL honvéd
(Szentgál, 1820 körül – Tapolca, 1855 körül)
Gyermek-és ifjúkorát nem ismerjük. Rövid életútját abból az ítéletből ismerhetjük meg, amit nyilvános kivégzése előtt a császári hatalmat megtestesítő tapolcai főbíró olvasott fel a tapolcai Akasztó-dombon (egyesek szerint a mai Mogyorós-dombon, de valószínűbb, hogy a mai Köztársaság téren) álló bitófa előtt. „Vargha Dániel szentgaálli lakós, aki a császári hadseregben, mint közkatona szolgált, onnan háborús időben megszökött, azután a lázadó magyar seregekhez csatlakozva, mint a császár ellensége részt vett a lázadásban, végre a Rózsa Sándor-féle rablóbandába lépvén, elfogattatott, mely bűneiért őt a törvény kötél-általi halálra ítélte, mely ítélet rajta most végre is hajtatik. Régi szokás szerint megkérdezték tőle, volna-e valami kívánsága utoljára. – Van, felelte és a nép felé fordulva így szólt: Köszönöm szépen mindazoknak a szívességét, akik engem gyalázatos temetésemre elkísértek. Nem szégyenlem magamat, mert nem a gonoszságomért történt így. Igaz, átszöktem az osztrák seregből a magyar táborba, de ezt csak azért tettem, mert a hazámat akartam szolgálni. Voltam a Rózsa Sándor bandájában is, de nem úgy, mint betyár, hanem mint menekülő, mert jól tudtam, milyen sors vár rám, ha egyszer elfognak. Én azért soha embert nem öltem, senki pénzét el nem vettem, senkinek útját nem állottam. Nem a rosszaságomért akasztanak fel. A hazámért halok meg.” Ezután az összesereglett szánakozó tapolcaiak előtt elbúcsúzott családjától. „Ott temették el az akasztófa alatt. Sírját nem jelzi emlékoszlop, még egy gyenge fakereszt sem. De történetét tisztes öregek, kik szem- és fültanúi voltak ezen eseménynek, mostanában is nagy meghatottsággal mesélik el unokáiknak.” Az 1960-as években többször is előkerültek a tapolcai Köztársaság téren kis mélységbe elásott emberi csontvázak, minden melléklet nélkül. Talán köztük lehetett Vargha Dániel is.
Irodalom: – Tapolcza emlékeiből. (Történet az abszolutizmus korából.) = TL. 1911. július 30.
VARGHA GYULA gyógyszerész
(Bakonyszentkirály, 1891.01.29. – Keszthely, ?)
Azonos nevű apja Pápán volt főjegyző, anyja Konráth Irma. Iskoláit is itt kezdte. Pápán a református kollégiumban érettségizett 1910-ben, majd gyógyszerészeti tanulmányokat folytatott. Részt vett az első világháború csatáiban, megsebesült, majd leszerelték. 1925-ben Debrecenből jött Tapolcára, miután a belügyminiszter engedélyt adott a második tapolcai patika felállítására. A Szent György drogéria végül 1926. június 25-én nyílt meg. A 1926-tól Csontos Béla, majd 1927-től Németh Károly lelkész instrukciói alapján sokat munkálkodott a Tapolca és Vidéke Református Fiókegyház közösségének megszervezésénél, amelynek első gondnokává választották. 1932-től Marton Kálmán vette át egyházgondnoki teendőit.
Drogériájának üzletmenete a gazdasági válság hatására csőddel fenyegetett és ezért 1930-as évek közepén elköltözött Tapolcáról. Keszthelyen próbált szerencsét. Az ottani frontharcos szövetség alelnökévé választotta.
Irodalom: – 20 éves találkozó = Dunántúli protestáns lap. ¬1930. 124 p. – Ünnep a protestáns templom alapfalainál = TL. 1935. szeptember 21. – Keszthelyi frontharcosok tisztújítása. = Magyarság, 1935.
VARGHA GYULÁNÉ, STEFKOVITS LUJZA JULIANNA karnagy
(Budapest, 1890 körül – ?)
Az 1920-as évek elején új házasokként jöttek Tapolcára szerencsét próbálni. Férje 1925-tól a Szent Györgyről elnevezett drogériát működtette a városka főterén. 1925. október 13-án itt született kisleányuk. Újsághirdetés útján adta hírül, hogy „Énektanítást vállal olasz módszer szerint Vargha Gyuláné volt székesfővárosi énektanárnő.” Énektanári munkája mellett ellátta a tapolcai református kántori teendőket és fokozatosan bekapcsolódott Tapolca zenei életébe. 1928-ban szervezte meg a vasutas-kör énekkarát mintegy 30 fővel, melyet felfejlesztve „Csobánc” Dal és Önképzőkör néven vált a tapolcai vasutas családok kultúréletének fontos elemévé. Rövidesen az öntevékeny színjátszók zenés előadásainak (Huszka: Lili bárónő, Gül Baba, stb.) zenei mestereként találkozunk nevével. Vargha Gyuláné csoportja hosszú időn át a vasutas bálok és egyéb rendezvények elmaradhatatlan szereplője lett. Többször közreműködött az Ének és Zeneegyesület programjaiban is. Sikeres szólóénekesként maga is gyakran fellépett. Kapcsolatot tartott a környék zenei együtteseivel, és vendégszereplései során több településen tapsolták meg a tapolcai dalosokat. 1932-ben a vasutasok Csobánc-dalkörének zászlószentelési ünnepélyen gróf Esterházy Marianne vállalta a zászlóanyaságot. Legnagyobb sikerüket 1933. július 2-án Budapesten érték el a XXIII. Országos Dalversenyen, ahol a nagy-együttesek versenyében az ország legjobb 12 együttese közé kerültek, és elhozták a könnyű műdalcsoport országos II. díját. Az 1930-as évek közepén férjével együtt Keszthelyre távozott Tapolcáról.
Irodalom: – Z. vm. ism. - Énektanítást vállal… = TL., 1926. szeptember 26. – Az „Obsitos”. = TU., 1927. március 11. – A vasutasság kultúrélete. = TL., 1929. június 2. – Színház. = TL., 1931. január 10. – Vautasok „Csobánc” Dalkörének ünnepe = TL. 1931. május 9. – Dalos-ünnep Tapolcán. = TU., 1931. május 10. – Gül Baba. = TU., 1931. december 6. – Vasutasbál. = TL., 1932. február 6. – Ének és Zeneegyesület. = TL., 1932. április 2. – Vasutasaink „Csobánc” dalkörének ünnepe. = TL., 1932. május 21. – Vasutasaink „Csobánc” dalkörének ünnepe. = TL., 1932. május 31. – Csobánc dalkörünk a keszthelyi versenyen. = TL., 1932. július 9. – A tapolczai vasutasok „Csobánc” dalkörének ünnepe. = TL., 1932. június 18. – Zászlót szentelt a tapolczai vasutasok Csobánc dalköre. = TL., 1932. június 25. – Csobánc dalkörünk országos sikere a budapesti dalosversenyen. TL., 1933. július 6. – A Csobánc Dalkör serlegavatása. = TL., 1933. november 11. –
VARGHA LAJOS főszolgabíró
(Balatonfüred, 1801. június 10. – Balatonfüred, 1864. február 18.)
Református kisnemesi családja Vas megyei eredetű. Szülei Varga Ádám és Horváth Zsuzsanna. Édesapja 1798-ban vette meg Pálóczi Horváth Ádám balatonfüredi házát. Gyermek és ifjúkoráról nincsenek adataink. Nyilván a kor igénye szerinti iskolákat elvégezte, hiszen 1847. június 14-én kinevezték a tapolcai járás táblabírójának (főszolgabírójának, majd közigazgatási főbírójának). Ezt a tisztét, több ízben megerősítve 13 évig folyamatosan, 1860. július 12.-ig látta el. Minden bizonnyal jól felkészült, tekintélyes hivatalnok volt, akire felettesei mindig számíthattak, kiszolgálta az abszolutizmus rendszerét, de aki mérlegelte, figyelembe vette alattvalói helyzetét is. Erre utal a szabadságharc idején Csány László kormánybiztossal, tapolcai főbíróként folytatott levelezése is, amely a kor egyik becses dokumentuma. 1848 nyarán részt vett a tapolcai járás nemzetőrségének mozgósításában és az első váltást elkísérte a határ menti tábori szolgálat helyszínére. A tapolcai választókerületben vezető szerepet vitt az első népképviseleti országgyűlési választás előkészítésében. Tudjuk róla, hogy megkülönböztetett figyelmet fordított a tapolcai járás iskolaügyére, amely a maga korában legfejlettebb volt Zala megyében. Fontos szerepet játszott a balatonfüredi színház történetében, amelynek felügyelője – egyes források szerint igazgatója – is volt. 1823-ban nősült Füreden. Felesége Etényi Jozefa hat gyermeket szült neki. Katonatiszt fia, Varga Imre őrnagy lett az 1848/49-es szabadságharcban. Birtokai főleg Balatonfüred környékén terültek el. Jeles szőlészként is számon-tartották. Sírja a balatonfüredi temetőben van.
Irodalom: – Hangodi 1848/49) –VÉL – ZM.Arch. – Csány László két levele. = TV., 1898. július 31. – Tóth Attila: A Szentlászlói és Balatonfüredi Varga-család. = Füredi História 2. (2002.) 1-2. szám – Lichtneckert András: Kísérlet a füredi kőszínház megmentésére 1845–1852. = Balatonfüredi Napló, 2009. 11-12. szám –
VARJAS GÁBOR dr. orvos
(Csécsény, 1861 – Tapolca, 1944. január 4.)
Apja Weiss Gábor és édasanyja Gránicz Janka, a Sopron megyei Csécsényből kerültek Tapolcára. Az izraelita elemi iskola után a jófejű gyermeket tanítói ajánlására a keszthelyi gimnáziumba íratták. Az eminens tanuló érettségi után innen a budapesti egyetem orvosi karára került. Rövid kórházi gyakorlat után visszakerült Tapolcára és itt magánorvosi praxist folytatott. Gyakran helyettesítette a községi orvost. Itt alapított családot. Felesége Wolf Sándor jómódú kereskedő Karolina lánya volt. Kezdettől fogva részt vett a közéletben és kulturális mozgalmakban. Bekapcsolódott a kereskedő ifjak önképző egyesületének életébe.1899-ben az izraelita hitközségi iskolaszék elnökének választották meg és beválasztották az ipari tanonciskola 6 tagú felügyelő bizottságába is. Igazgatósági tagja volt a Balatonmelléki Takarékpénztárral Egyesített Segélyszövetkezetnek. Szerepet vállalt a tapolcai kórház létesítése körül folyt küzdelmekből. 1891-től-tól MÁV pályaorvossá nevezték ki és ezt a megbízást többször meghosszabbították. E minőségében évtizedekig működött Tapolcán. Mint legtöbb adót fizető polgár, az 1920-as évektől virilis tagja volt a képviselőtestületnek. 83 évesen hunyt el. Felesége a holokausztmártírja lett.
Műveiből: – A szívről. = TV., 1890. december 21. – Városunk egészségügye. = TV., 1891. május 24. – A szépség fenntartásáról. = TV., 1892. április 10., 17., 24., május 1., 8. – Ha vízvezetékünk volna ! = TL., 1917. október 7. –
Irodalom: – Györe – ZA 1912. – TIEI. Éer. 1899/1990. – Mayer Dénes: A tapolcai zsidóság története. [Kézirat] Tapolca, 1991. – Eljegyzések. = TV., 1891. május 10. – Kinevezés. = TV., 1891. május 17. – Pályaorvosi megbízatás. = TL., 1903. június 7. – Tanfelügyelői látogatás. = TL., 1909. október 10. – Szabad lyceum. = TL., 1919. március 30. – Szabadiskola Tapolczán. = TL., 1919. május 10. – Testület, amely városunk sorsát intézi. = TL., 1925. december 25. – Újjáalakultak a községi bizottságok. = TU., 1931. január 11. – Tapolca virilisei. = TL., 1933. január 1. –
VARJÚ JÓZSEF vendéglős
(Szergény, 1909. március 30. – Tapolca, 1969.)
Szülei Varjú Gyula és Nagy Ilona. Alapiskolái elvégése után kifutófiú lett, majd inasként kezdte tanulni a pincérszakmát. Jó modora, szolgálatkészsége okán munkaadói kedvelték, szinte családtagként kezelték. Az idős tapolcaiak emlékezete szerint a híres Gömbös-féle vendéglő közkedvelt főpincére volt. Mindenkit ismert, a vendégeknek készségesen és tapintatosan adott kisebb hiteleket. Gömbös József halála után átvette annak jól bejáratott Iskola utcai vendéglőjét, majd az iparos-köri vendéglőt, a mai „Varjút”. Ennek kerthelyisége kedvelt nyári szaktársi és családi összejövetelek színhelye volt. Tapolcán nősült 1938. március 30-án. Felesége, Gömbös József vendéglős feleségének, első házasságából származó leánya, Rieger Ilona, Rieger János és Seregély Ilka gyermeke lett. A zsidótörvények nyomán megnyíló lehetőségeket kihasználva 1942. július 4-től bor-nagykereskedelmi vállalkozását jegyezte be a Zala megyei Cégbíróság. Hatvan évesen hunyt el. Sírja a régi köztemetőben van.
Irodalom: – ZML Cégjegyzék –
VAS PÁL műtős
(Pusztavacs, 1899. október 27. – Tapolca, 1983. szeptember 23.)
Szülei hét gyermeket neveltek fel nagyon nehéz sorsban. Gyermekkora egy részét Ausztriában élte meg. Az I. világháborúban egy ausztriai kiegészítésű hadseregcsoport katonájaként vett részt. Leszerelése után visszatelepült Magyarországra. A pécsi Sebészeti és Belgyógyászati Klinikán talált állást, ahol műtős asszisztens végzettséget szerzett. 1921-ben jött Tapolcára és itt mindjárt a kórház alkalmazottja lett. 1932-ben itt alapított családot. Felesége a kórház varrodájában dolgozott. Szolgálati lakást is a kórház épületében kaptak. Ismereteit folyamatosan gyarapította, általános és szakmai műveltségét igyekezett karban tartani. Főleg a sebészeten dolgozott, de szükség szerint a belgyógyászaton és a szülészeten is helyt állt. Lassacskán az intézmény egyik kulcsfigurájaként tartották számon. Nemcsak egyszerű betegápoló volt. A műtéteknél altatott, a sebészeten gipszelt és sterilizált. Szükség esetén sürgős, életmentő beavatkozásokat is végzett. Legendásan lelkiismeretes munkáját, közvetlen, kedélyes természetét nyugdíjba vonulása, sőt még halála után is emlegették betegei és volt munkatársai. Munkásságának hírét megőrzi a kórház sebészeti osztályán 2002. július 5-én felavatott emléktábla.
Irodalom: – Reindl Erzsébet: Vas Pál. (Tapolcai életrajzok.) Tapolca, 2002. – Főhajtás a betegápoló előtt. = Napló, 2002. július 9. –
VASS JÓZSEF egyetemi tanár, miniszter
(Sárvár, 1877. április 25. – Budapest, 1930. szeptember 8.)
Sárváron, Győrben és Székesfehérváron tanult. Egyetemi tanulmányait Rómában végezte, ott avatták teológiai és filozófiai doktorrá. 1904-ben pappá szentelték. Hazatérése után káplán volt Adonyban, onnan Székesfehérvárra került teológiai tanárnak. Részt vett a katolikus mozgalmakban, több egyesületet szervezett. 1911-től a fővárosi Szent Imre Kollégium igazgatója volt. 1919 augusztusában tanár lett a budapesti egyetem teológiai karán. Közel került a politikához. 1920-21-ben az első Teleki kormány közélelmezési minisztere volt. 1921-22-ben vallás- és közoktatásügyi miniszter lett. 1922. június 16-án kinevezték a Bethlen kormány népjóléti és munkaügyi miniszterévé. Ezt a tárcát haláláig vezette. Ekkor került kapcsolatba Tapolcával. Anyagi támogatást nyújtott az 1926-27-ben megépített tüdőpavilon létesítéséhez. A tüdőpavilon avatásán 1927. június 29-én személyesen vett részt. Itt vette át Tapolca képviselőtestülete által adományozott díszpolgári oklevelet. A kórházon belüli intézményrészt „Vass József Tüdőpavilon”-nak nevezték el.
Műveiből: – Magyarok vigasztalására. Bp. 1916. – A demokrácia. Székesfehérvár, 1917. – Szent Ágoston vallomásai.1-2 köt. (Ford.) Bp., l917. –
Irodalom: – MTáL – A magyar országgyűlés története. 1867-1927. Szerk.: Balla Antal. Bp. 1927. – Móricz Pál: Vass József. Bp. 1929. – Tapolca új díszpolgárai. = TU. 1928. április 20. – Vass József és Tapolca. = TU. 1930. szeptember 14. – Panamisták a népjóléti minisztériumban. = Régi Jó világ. Bp.1959. – Életutak. Sárvár, 1993. –
VASTAGH JÁNOS tanár
(Tapolca, 1859. december 23. – Tapolca, 1910. július 5.)
Régi tapolcai család sarjaként született a Vitéz (ma Batsányi J.) utcában. Apja Vastagh Pál, tekintélyes polgár, hosszú időn át városi tanácsos, 1875-1880-ig városbíró is volt. Vastagh János a hat elemit majd a gazdasági felsőbb népiskolát Tapolcán járta ki majd jeles eredménnyel végezte el a Magyaróvári Kir. Gazdasági Akadémiát. Katonaidejének letöltése után – 1884-ben – egykori iskolájában lett tanár, ahol gazdaságtant tanított és vezette a gazdasági gyakorlatokat. A Tanárkert néven ismert gyakorló kertből valóságos paradicsomot alakított ki. Szakértelme túlmutatott az iskolai kereteken. A helyi újságban cikksorozatot írt a bor helyes kezeléséről, a borbetegségek megelőzéséről ill. gyógyításáról. Tevékenységének igazi terepe a filoxéravész elleni küzdelem szervezése lett. Vastagh János nagy érdeme, hogy széleskörű tevékenysége nyomán egy jó évtized alatt gyökeresen átalakult, megújult a környék szőlőkultúrája. Ő létesítette az első vadszőlőtelepet. Poszdombi birtokán évi százezer oltványt állított elő. Szorgalmazta az oltványkészítést, és hogy az oltványok telepítését minél szélesebb körben alkalmazzák. Szerepe volt a Filoxéra Ellen Védekező Egyesület létrehozásában, ahol fontos tisztségeket vállalt majd elnöke is lett. A vész leküzdése után javaslatára az egyesület átalakult Badacsonyvidéki Bortermelők Szövetkezetévé. Előadásokat, bemutatókat tartott és a Magyar Szőlősgazdák Szövetségének igazgatósági tagjaként több kongresszuson részt vett. A tisztességes piaci viszonyok biztosítása végett szorgalmazta egy új bortörvény elfogadását. A honi szőlőtermelés érdekében sikerrel küzdött a borvám felemeléséért. Borászati cikkei elsősorban a Magyarország, Köztelek és a Borászati Lapok c. orgánumokban jelentek meg, zömmel 1899 és 1909 között. A bor értékesítésének elősegítésére szorgalmazta a balatonparti vasút megépítését. A helyi közéletben sok fontos feladatot vállalt. Elnöke volt a Katolikus Körnek. 1890-től városi tanácsos, 1898-tól megyei törvényhatósági bizottsági tag. 1894-től 1903-ig az önkéntes tűzoltó egyesület elnöke. 1895-től a Közbirtokosság jegyzőjévé majd elnökévé választották. A megalakuló Agrárbank helyi biztosaként segítette a gazdák hitelhez jutását. A századforduló után felügyelőbizottsági tagságot vállalt a Tapolczai Takarékpénztár Rt.-nek. Pénztárosa és igazgatósági tagja volt a Tapolcza és Vidéke Tejszövetkezetnek. A Tapolca környéki mocsaras rétek lecsapolásával új termőterületekhez kívánta juttatni a gazdákat A mintegy 600 hold terület vízrendezésére alakult Tapolczai Rétlecsapoló Társaságnak ő lett az elnöke. A sikeres munka befejezése után kitisztíttatta a Nagytavat és közepére egy kis szigetet építtetett. Sok tervéről tudunk még, de váratlan halála megakadályozta megvalósításukat. Kortársai igen nagyra becsülték, elévülhetetlen érdemeiért a képviselőtestület arcképét megfestette és a tanácsteremben helyezte el. Halála után a mai Batsányi utca déli részét – amelyben szülőháza állt – Vastagh János utcának nevezték el. 1945 után ez sajnos méltatlanul feledésbe merült. Az utókor megkésett gesztusaként a Városszépítő Egyesület 1964-ben emléktáblát helyezett el egykori lakóházának falára (ma ez már nem látható) és ismét utcát neveztek el róla. Vastagh János rövid, de példaszerűen termékeny élete fontos része Tapolca történetének. Sírja a tapolcai régi temetőben van.
Műveiből: – Nyílt levél Tapolcza város birtokosaihoz. = TV., 1895. március 17. – Legelő. = TV., 1895. március 24. – Népoktatásunk… = TV., 1995.szeptember 22. – A borértékesítő szövetkezetekről. = Czobor, 1910. –
Irodalom: – Nyugdíjazás. = TL., 1908. augusztus 2. – Tapolca kegyelete Vastagh János iránt. = TL., 1910.július 24. – V. J. arcképének leleplezése. = TL., 1911. május 21. – Félbemaradt munka. = TL. 1913. szeptember 28. – Tóth József: Vastagh János. 1859-1910. [Kézirat] Tapolca, 1993. – Tóth József: Vastagh János tanár. Tapolca, 1994. – Mayer Dénes: A Balatoni Filoxéra Ellen Védekező Egyesület és a tapolcai vincellériskola története. [Kézirat.] Tapolca, 1989. – Mayer Dénes: A tapolcai vizesrétek lecsapolása és tagosítása. [Kézirat.] Tapolca, 1989. – Gyászjelentés –
VASTAGH PÁL gazdálkodó, bíró
(Tapolca, 1827. július 7. – Tapolca, 1897. május 9.)
Névről ismert ősének, Vastag Mihálynak (Mihók) nevét 1681-től olvashatjuk a törökkor végén Tapolcára települt hajdúk névsorában. Apja Vastagh József. Miként elődei, ő is élete végéig sovány földjein szorgalmasan gazdálkodott. Félárván nőtt fel, édesanyja nagy nehézségek között nevelte fel. Házuk a mai Batsányi utca alsó részén a 17. sz. alatt volt, az akkor Vitéz utcának mondott szakaszon. 1848. február 8-án megnősült, felesége Barabás Rozália volt. Rövidesen azonban a tapolcai nemzetőrszázad önkéntese lett. A szabadságharcból épen került haza. Magasabb iskolát nem végzett de habitusa és okszerű gazdálkodása révén tekintélyre tett szert Tapolcán. 1863 decemberében, 46 évesen tanácsossá választották. Nem okozhatott csalódást, hiszen élete végéig a város irányító testületben maradt. Handlery Mihály utódjaként 1875-től 1880-ig a bírói tisztet is ellátta. Fontos szerepe volt a meginduló tapolcai iskolaépítkezésekben. Tisztét Sebestyén Mihálynak adta át. 70 éves korában halt meg. Munkáját fia, Vastagh János tanár és mezőgazda folytatta, aki apja halála után Tapolca egyik legtekintélyesebb polgárává vált.
Irodalom: – Tóth József: Vastagh János. (1859-1910). [Kézirat] Tapolca, 1992. – Hangodi 1848/49 – Nyilvános köszönet. = TV., 1897. május 30. – Halálozás. = TL., 1903. március 15. –
VASVÁRI LÁSZLÓ tanár, író
(Pécs, 1923.május 31. – Tapolca, 1978. február 2.)
Gyermekkorában szüleivel Gyenesdiásra költöztek. Tanítói oklevelet szerzett és Bács megyében kezdett tanítani. Egy év múlva Balatonkilitin, 1946-ban Révfülöpön tanító. Ekkor már elég rendszeresen írt és a pécsi Szabadművelődési Felügyelőségre hívták dolgozni. Egyik alapítója volt a Dunántúl c. irodalmi folyóiratnak. Ekkor aratta legnagyobb irodalmi sikerét, amikor 1948-ban a pécsi színház bemutatta Viola u. 8. c. drámáját. Egy évet a Színművészeti Főiskolán tanult. 1955-ben Kapolcson, majd Salföldön tanított és rövid ideig iskolaigazgató volt Nemesgulácson. A Középdunántúli Napló külső munkatársaként rendszeresen publikált a lapban. 1958-ban Káptalantótiban tanított, 1962-ben Salföldön telepedett le. Írásai a dunántúli irodalmi folyóiratokban, Veszprém és Zala megyei lapokban, gyűjteményes összeállításokban jelentek meg. 1964-ben Batsányi-díjat kapott.
Irodalom: – Cserhát József: „Nem telt be még…”. V.L. az idei Batsányi díjas. = Napló, 1964.június 30. – Fonay Tibor: V.L.-ra emlékezünk. = Napló, 1978.március 11. – Fonay Tibor: V.L. = Emberek a tájban. Nemesgulács, 1989. –
VAY ÉVA dr. fogszakorvos
(Nagymihályi, 1907. december 29. – Tapolca, 1996. június)
Édesanyja pedagógus, korán elhalt édesapja köztisztviselő volt. A híres sárospataki líceumban érettségizett. Előbb tanítói oklevelet szerzett, majd 1929-ben beiratkozott a Debreceni Tisza István Magyar Királyim Orvostudományi Egyetemre, ahol 1934-ben általános orvosi diplomát szerzett. Előbb fizetés-nélküli állást kapott a nyíregyházi kórház belgyógyászati osztályán, majd 1936-banezt egy főállású orvosi kinevezés követte a sátoraljaújhelyi kórházban. Közben férjhez ment. Mivel katonatiszt férjét Rozsnyó városparancsnokának nevezték ki, a család odaköltözött és a város kórházának belgyógyászati osztályán dolgozott. Két gyermekének nevelése több időt igényelt, ezért átképezte magát fogorvossá, majd fogszakorvossá, hogy munkáját lakásán végezhesse. A háború vihara a családot Ausztriába, majd Keszthelyre sodorta, ahol tovább folytatta fogszakorvosi tevékenységét. Tapolcáról átjáró betegeitől értesült arról, hogy itt fogszakorvosi állást és lakást hirdetnek. Azt megpályázta, majd elnyerve 1947-ben a család Tapolcára költözött. A betegeket kezdetben lakásán fogadta, majd 1950-ben megalapították a tapolcai rendelőintézetet, s ennek keretében a fogszakorvosi rendelőt is. Az 1960-as évektől másodállásban ellátta a MÁV fogszakorvosi teendőit is. Közben megszervezte Tapolca és környéke iskolafogászatát. Tapolcai rendelőintézetben a fogszakorvosi tevékenységét 1970-ig folytatta, amikor combnyaktörése megakadályozta további munkáját. Akaratereje és munkájának szeretete segítette abban, hogy betegségéből felépülve a MÁV fogászati rendelőjében elláthatta betegeit. Több évtizedes gyógyító munka után 1973-ban véglegesen nyugdíjba ment. Részt vett a város közéletében, előadásokat szervezett és tartott. Egykori betegei és a város lakossága körében általános tiszteletnek örvendett. 1996-ban történt otthoni balesetéből már nem épült fel. A régi tapolcai temetőben nyugszik.
Irodalom: Tóth József: Megkésett búcsú egy tapolcai fogorvostól. = Napló, 1996. november 6.
VÁZSONYI EMIL dr. ügyvéd
(Tapolca, 1892. október 28. – Auschwitz, 1944. augusztus 15.)
Vázsonyi Izidor jeles tapolcai polgári iskolai tanár és Lustig Amália Mária fia. A tapolcai elemi iskola után a keszthelyi premontrei gimnáziumba járt. Érettségi után a budapesti egyetemen jogot tanult. A diploma megszerzését követően mindjárt hazajött és Tapolcán nyitott irodát a Deák Ferenc utcában. Az I. világháborúban a cs. és kir. 48. gyalogezred főhadnagyaként frontszolgálatot teljesített, ahol megsebesült. Több érdemkereszt tulajdonosaként szerelt le. 1919-ben ügyvédjelöltként több ismeretterjesztő előadás megtartását vállalta az un. Szabad Lyceum sorozataiban. Ügyvédi magánpraxisa mellett az OMKE kerületi titkári majd később ügyészi tisztét is ellátta. Családot Lustig Máriával alapított. Megözvegyülése után Kohn Kornéliát vette feleségül. Édesapjával, feleségével és gyermekeivel együtt 52 évesen lett a holokauszt áldozata.
Irodalom: – Györe – Z. vm. ism. – DCL – Tudományos előadások. = TL., 1919. május 10. – Kereskedőink nagy gyűlése. = TL., 1926. március 14. – Az OMKE közgyűlése. = TL., 1938. május 21. –
VÁZSONYI IZIDOR tanár, iskolaigazgató
(Nagyvázsony, 1863. március 19. – Mauthausen, 1944. augusztus 15.)
Apja Kohn József, anyja Oberländer Johanna szülésznő1848-ban kötöttek házasságot Nagyvázsonyban. Nyolc gyermekük közül a legkisebb volt Izrael, Izidor, aki kisgyermekként került Tapolcára. Alapiskoláit már Tapolcán járta. Pedagógiai tanulmányokat Budapesten végzett. 1884-ben még Kohn Izidor néven Tapolcán kezdett tanítani a négytanerős izraelita iskolában, ahol 40 évig megszakítás nélkül működött. Pedagógiai munkája mellett fontos szerepeket vállalt a századforduló Tapolcájának kulturális- és közéletében. 1897-től a Tapolcza és Vidéke c. hetilap főmunkatársa lett. A lap hasábjain jelentős, elhivatottságról tanúskodó közéleti, irodalmi és helytörténeti munkásságot fejtett ki. Versei, esszéi, népszínművei olvasói között népszerűek voltak. A sümegi kékfestő c. népszínművéhez Domján István komponált zenét. Helynévgyűjtéssel és etimológiával is foglalkozott. Tagja volt a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak. Szorgalmazta Batsányi János kultusza ápolását és hamvainak hazahozatalát. József fia az első világháború első tapolcai hősi halottja volt. 81 éves korában, teljes családjával együtt lett a holocaust áldozata.
Műveiből: – Nyugot vagy nyugat. = TV., 1891. április 5. – Bacsányi János: = TV., 1891. november 29. – Deák Ferencz emlékezete. = TV., 1892. június 12. – Tanév végén. = TV., 1892. július 3. – Helynevek. = M. Nyelvőr.1898. Tapolcza. In. ZÉM – Népdalok. [Kézirat.] Tapolcza, [1900]. – A szőlők állapota. = TV., 1901. július 14. – A hármas szám a népdalban. = TV., 1902. január 5. – Beke Pál. = TL., 1903. február 8. – Rákóczi emlékünnepén. = TL., 1906. november 4. – Márcziusi szellemek. = TL., 1913. március 23. –
Irodalom: – Györe – Z.vm.ism. – Az első halott Tapolczáról. = TL., 1914.szeptember 6. – Vázsonyi Izidor igazgató tanító. = TL., 1916. június 25. – „A sümegi kékfestő” = TL., 1935.május 25. –
VERSEGHY LADISZLA tanító nővér, zárdafőnöknő
(Magyarsókszelőce,1898. szeptember 24. – ?, ?)
Első általunk ismert szolgálati helye a Márianosztrai kir. országos büntető intézet volt az 1920-as évek végétől, ahol tanítóként működött. Az 1930-as évek közepéig biztosan ebben az intézetben működött, innen a Somogy megyei Mosdósra vezényelték az ottani vincés intézetbe. Ez volt az első főnöknői beosztása. Tapolcán 1937-től tanított és 1943-1950 között működött az intézet élén. Még sokan emlékeznek az alacsony termetű, mosolygós nővérre, aki az utolsó tanító-főnöke volt a tapolcai zárdának. Nehéz időszak jutott neki. A II. világháború végén szétbombázott intézményt kellett újjáépíteni és működtetni. Feladatainak lelkiismeretesen eleget tett. Az államosítás után eltávozott Tapolcáról. Egyesek szerint a bakonybéli egyházi szeretetotthon lakójaként élte idős éveit.
Irodalom: – Magyarország tiszti cím- és névtára 1929. 393 p.; 1931. 382 p.; 1938. 379 p. – Tóth: Irgalmas nővérek –
VERTÁN JENŐ vincellériskolai tanár, tűzoltóparancsnok
(?, 1868. – Budapest, 1928. szeptember 8.)
Az Erdélyben őshonos szombatsági Vertán család leszármazottja. A filoxéra-vész idején, a felsőbb szőlő- és borgazdasági tanfolyam elvégzése után, 1894-ben szakképzett szőlész-borászként érkezett Tapolcára ahol fő tevékenységi köre a vincellériskolai oktatás és a gyakorlatok irányítása, valamint a gazdák oltványokkal való ellátása volt. A Szent György-hegy északi lejtőjével határos síkon létesített 45 holdas területen működő „szölőojtvány-telep 20 öl hosszú ideiglenes ojtóházában 177 munkás foglalkozik az ojtásal, a vinczellérisola igazgatója, Tus Antal – valamint Vertán Jenő irányításával” – tudósított a korabeli újság. Innen terjedt el az un. Richter-féle hüvelyekkel készített oltás és az oltványok szakszerű iskolázása, amelynek bevezetése és elterjesztése az ő érdeme volt. „Ahogy ez a szőlészeti és borászati felügyelő Tapolcára belépett, a körülötte levő állott vizet azonnal felkavarta, mint egy világfi a kisvárosban. Szimpatikus társaságbeli viselkedése, intellektusa széleskörű lehetett. Szakmailag is a jók közé tartozott, azért is helyezték a tapolcai vincellériskolába. Ahol lehetett hasznosította magát a közéletben is. Hamarosan már tűzoltó parancsnok is lett, és az is volt míg Tapolcán működött.” 1898.szeptemberében elhelyezték Tapolcáról. Életének későbbi szakaszát kevéssé ismerjük. A fővárosban élt, ahol pénzügyi főtanácsosként, kataszteri felügyelőként 60 évesen hunyt el. A rákoskeresztúri köztemetőben nyugszik.
Irodalom: – Mayer Dénes: A tapolcai vincellériskola története. [Kézirat] Tapolca, 1991. – Mayer Dénes: Adatok a tapolcai önkéntes tűzoltó egylet történetéhez. In. TVMK 1. Tapolca, 1990. – A felsőbb szőlő- és borgazdasági tanfolyam hallgatói = TV., 1893. szeptember 23. – Feleki Alajos: A tapolczai állami amerikai szőlőojtványtelep. = TV., 1894. április 21. – A helybeli önkéntes tűzoltóegylet regenerálása. = TV., 1896. november 29. – Tűzrendészetünk- = TV., 1898. november 13. – Gyászjelentés –
VÉRTES JÓZSEF dr. tanár, hírlapíró
(Ipolyság, 1861. március 24. – Budapest, 1943. július 11.)
Középiskoláit Budapesten végezte, az egyetemet Bécsben, Münchenben, Berlinben és Budapesten hallgatta, majd tanári vizsgát tett. Már külföldről küldözgette haza és jelentette meg cikkeit, tárcáit a budapesti lapoknak. Hazajőve vidéki lapszerkesztő lett. Itt családot alapított, felesége Somogyi Magdolna lett. Néhány évi újságíróskodás után tanári pályára lépett. Nyitrán és Szekszárdon volt tanár, ezután 1894-ben a székesfehérvári fiú felső kereskedelmi iskola tanára, igazgatóhelyettese, majd igazgatója lett. 1929. szeptember 1-én vonult nyugdíjba. Tanári működése alatt és után rendszeresen publikált, hírlapokban, folyóiratokban hozta nyilvánosságra polihisztor hajlamra utaló írásait. Több regénye is megjelent szépirodalmi folyóiratokban. Az 1930-as években a számkivetett költő, Batsányi élete és utóélete is érdeklődési körébe került. Erről több cikket írt különféle lapokba. Egyik szervezője és résztvevője volt a Batsányi házaspár hamvainak hazaszállításának. A tapolcai sírnál nagyhatású beszédet is mondott. Többször visszatért városunkba. Jelentős természettudományos munkásságot fejtett ki. Magyarországon először ő foglalkozott az acetylén hasznosításával. Több tudományos folyóiratnak volt munkatársa. A Pallas Lexikon egyik cikkírója volt.
Műveiből: – Ha a nő nem szeret. Regény. Kassa, 1888. – Arany penész. Kassa, 1888. – Élő halottak. Regény. Kassa, 1888. – Összekuszált fonalak. Regény. Kassa, 1889. – Aszonyháború. Regény. 1891. – A vegyi elemzés alapvonalai. Székesfehérvár, 1895. – Kereskedelmi földrajz. Székesfehérvár, 1899. –
Irodalom: – Pallas – Gulyás – Szinnyei – A székesfehérvári társulati „Hunyadi Mátyás” négyévfolyamú Fiú Felső Kereskedelmi Iskola hatvankettedik évi Értesítője az 1929-30. iskolai évről. Székesfehérvár, 1930. – Fejér vármegye. Bp. 1937. –
VESZRTÓCZY (RIMPEK) JÁNOS állomás felvigyázó
(Gecse, 1901. április 3. – Tapolca, 1974. július 28.)
Szülei Rimpek János és Vesztróczy Anna. Alapiskoláit szülőhelyén járta ki, majd a négy polgári elvégzése után 1917. február 10-én kezdte vasúti pályafutását Körmenden. Szombathely, Körmend, Jutas, Városlőd, Várpalota, Kemendollár, Zalaszentgrót, Polgárdi-Ipartelepek, Körmend után 1936. július 16-tól Bősárkányban, 1941. január 10-től Gelsén volt állomásfőnök. 1956. október 3-án Tapolcára helyezték. Felesége Beck Erzsébet volt, akivel 1932-ben Körmenden keltek egybe. 1961. május 6-án itt vonult nyugdíjba. 73 évesen hunyt el.
Irodalom: – Százéves … –
VESZTRÓCZY (RIMPEK) FERENC körjegyző
(Gecse, 1907. április 3. – Tapolca, 1974. július 28.)
Vesztróczy János és Rimpek Anna gyermeke. A veszprémi felsőkereskedelmi középiskola osztályainak elvégzése, és az érettségi letétele után Szombathelyen elvégezte a jegyzői tanfolyamot. A Porván és Bakonyszentkirályon töltött gyakornoki idő letelte után segédjegyző lett Kapolcson, majd rövid ideig Badacsonytomajon Haydu Lajos mellett volt aljegyző. 1937-ben körjegyzővé választották Kapolcson. Később Nemestördemicen vezette a hivatalt. Feleségének Bock Erzsébetet választotta. Körmenden 1932.-ben keltek egybe. Tapolcán születtek gyermekei, Erzsébet, Ferenc, Katalin és Éva. Mérsékelt jobboldali világnézetének megfelelően 1935-ben Esterházy Móric Keresztény Gazdasági és Szociális Pártjának községi szervezetét vezette. 1940 márciusában kapott megbízatást a Tapolcavidéki Körjegyzőség vezetésére. Egy ideig a tapolcai járás jegyző egyesületének jegyzője is volt. 1944 júniusától Dr. Fehér Károly tartós betegszabadsága idejére ellátta a tapolcai főjegyző tisztét is. Badacsonytomajon a Hitelszövetkezet felügyelő-bizottságának elnöke. Külső munkatársa volt a tapolcai konzervatív hetilapoknak. Szenvedélyesen és tudományos alapokon kertészkedett. A gyümölcstermesztés – pomológia és a méhészet elismert szakértőjének számított. 67 évesen hunyt el. Sírja a tapolcai régi temetőben található.
Műveiből: – Sárguló fénykép. = TL., 1935. július 18. – Délibáb Tapolcán. = TV., 1942. május 2. – Ültessünk mandulafákat. = TV., 1942. október 10. – A siló a kisgazda nélkülözhetetlen eszköze. = TV., 1943. január 9. –
Irodalom: – Szeghalmy – KMKA – A KGSZP szervezete. = TU., 1935. március 17. – Sárguló fénykép. = TL., 1935. augusztus 3. – Személyi változások a Tapolcavidéki körjegyzőségen. = TV. 1940. március 16. – Községi főjegyzőváltozás Tapolcán. = TV., 1944. június 17. –
VETTER KÁROLY PÁL szőlészeti felügyelő
(?, 1856. – Miskolc, 1917. május 14.)
Híres katonacsaládból származott. Felmenői közé tartozott az a Vetter Antal altábornagy, aki 1849-ben rövid ideig a honvédsereg főparancsnoka volt. Gyermek és ifjúkora ismeretlen előttünk. Az 1890-es években a soproni városi szőlőtelep igazgatója volt. Itt nősült meg, felesége Fränczel Karola. Itt született 1891. augusztus 13-án Antal fia, aki később Vattay Antal néven altábornagyként vált híressé, mint Horthy kormányzó főhadsegéde, a Katonai Iroda főnöke. Vetter Károly Pált 1896-ban nevezték ki szőlészeti és borászati felügyelőnek. 1898-tól tíz évig a pozsonyi vincellériskolában tanított. 1908-ban helyezték Tapolcára a Nagyenyedre távozó Török Pál helyére és kinevezték a tapolcai vincellériskola tanárának. Az egyre többet betegeskedő Tus Antal mellett a szőlészet elméleti ismeretein túl a gyümölcstermesztés fogásait is tanította. Szakmájába vágó előadásokat tartott több helyen. Bekapcsolódott a városka közéletébe, így pl. 1910-től részt vett a Tapolczai Színpártoló Egyesület választmányának munkájában. 1916-évi nyugalomba vonulása után Miskolcon telepedett le. Szakirodalmi munkásságát jelentősnek tartották. Több szakkönyvet írt. 1897 – 1908 között kiadta a Westungarische Weinbergsbote c. szaklapot. Saját lapján kívül a Borászati Lapok, Köztelek, Pozsonyi Gazda, Soproni Hírlap és a Tapolczai Lapok közölte cikkeit. 61 évesen hunyt el. Miskolcon a mindszenti temetőben nyugszik.
Műveiből: – Die Kultur der amerikanischer Reben. Sopron, 1894 – 1896. – Lehrer der Oenologie und Pomologie in Oedenburg. 1-2. kötet. Sopron, 1896. – A gyümölcsfatenyésztés és nagybani gyümölcstermelésnek jelentősége közgazgasági szempontból. Pozsony, 1898. – Der Rebschnitt in seiner Bedeutung für die Sicherung der Rentabilität des Weinbaues. Pozsony, 1904. – Die Wiege des ungarischen Champagner. Pozsony, 1907. – Veszélyes kártevő a szőlőkben. = TL., 1908. május 31. - A szőlőojtványok előhajtatása a gyakorlatban szerzett legújabb ismeretek alapján. = A Tapolczavidéki Gazdakör naptára és évkönyve 1910 évre. Tapolcza, 1909.–
Irodalom: – MÉL – Szinnyei – Vattay Antal naplója. 1944-1945. Bp., 1990. – A must cukor- és savtartalma. = TL., 1908. október 4. - Tanulságos előadás a szőlőmetszésről. = TL., 1909. február 7. - A Tapolczavidéki Gazdakör naptára és évkönyve. = TL., 1909. november 28. – Kinevezések. = TL., 1914. július 19. - Halálozások. = TL. 1917. május 20. – Nekrológ. = Borászati Lapok, 1917. május 20. – Gyászjelentés –
VIDA FERENC dr. szolgabíró
(?, 1899. – Letenye, 1982. szeptember 19.)
Az Állam és Jogtudományi egyetem elvégzését követően Zala vármegye szolgálatába állott. Rövid Zalaegerszegi gyakornokoskodás után 1927. február 15.-től kapta meg kinevezési okmányát, mint a tapolcai járás szolgabírója. Szakszerű és körültekintő munkavégzése nyomán innen 1928. április 1.-el a letenyei járás szolgabírójának helyezték át. 1938. december 9.–1941. augusztus 19. között ugyanott főszolgabíró. Ezután 1944. július 14-ig a csáktornyai járás főszolgabírója. 1944. július 14.-től ismét a letenyei járás főszolgabírója, ill. 1945-től járási főjegyzője. 1947. január 24. – 1948. március 13. között főszolgabíró a pacsai járásban. Ekkor nyugdíjba helyezik. Visszaköltözött Letenyére, ahol haláláig élt. Felesége Olgyay Teréz volt. Minden állomáshelyén családszerető, „munkamániás”, korrekt tisztviselőnek ismerték és szerették. Küzdelmes élete 83 évig tartott. A letenyei temetőben nyugszik.
Irodalom: – Áthelyezés. = TU., 1928. március 26. – Gyászjelentés –
VIDA JÓZSEF plébános
(Kislőd, 1850. november 15. – Alsópáhok, 1920. november 13.)
A gimnázium alsó osztályait Veszprémben, a többit Pécsen végezte. Érettségi után, 1872-ben felvették a veszprémi szemináriumba. Pappá szentelték 1879.június 27-én. 1880-tól káplán volt Balatoncsicsón. Zsinati vizsgát tett 1884.május 13-án és 1890.május 20-án. 1885-ben Tapolcára helyezték. Itt 13 évig káplánként, hitoktatóként szolgált. Sokat tett a fiatalok vallásos nevelése terén. a Sokat munkálkodott a katolikus nőegylet megalakításáért, melynek jegyzője volt. Búcsú estélyén említette, hogy tapolcai szolgálata alatt 1856 keresztelést, 305 esketést végzett, és 1332 főt temetett el. Ley József kiemelte, hogy „Itt léte alatt Vida mindenkinek szeretetét kivívta, mert ő a társadalom békéjére törekedett.” 1898. augusztus 1-től plébános lett Alsópáhokon. 1914-től pápai titkos kamarás lett. 70 éves korában hunyt el.
Műveiből: – + Konkoly Ambrus. = TV., 1892.szeptember 17.– Halottak napján. = TV., 1892. november 5. –
Irodalom: – Pfeiffer – A tapolczai kath. nőegylet. = TV., 1896. február 23.– V.J. = TV., 1899. február 5. – Búcsú-estély. = TV., 1899. február 12. – Jubileum = TL. 1904. július 31. – Halálozás. = TU., 1920. november 20. –
VIDA (WEIL) JENŐ nagybefektető
(Budapest, 1872. augusztus 30. – Auschwitz 1945. május 2.)
Szegény zsidó családban született, Weil Dávid és Schulhof Berta fiaként. Kereskedőnek készült. A budapesti kereskedelmi akadémia elvégzése után 1889-ben a Grünwald és társa szeszgyár megbízásából főleg piacépítéssel foglalkozott. 1897-től cégvezető, majd igazgató. 1914-től vezérigazgató a Magyar Általános Kőszénbánya Rt.-nál (MÁK). A századfordulón felszámolás alatt álló MÁK-ot átszervezte és hatalmas iparvállalattá fejlesztette és bővítette, továbbá meghonosította más iparcikkek gyártását. Az első világháború alatt megépítette a felsőgallai cementgyárat. 1918-ban a vállalat érdekkörébe vonta az Urikány-Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya RT.-ot. Jelentős figyelmet és tőkét fordított a háború utáni években felfedezett dunántúli bauxittelepek feltárására és a bauxit hazai feldolgozására. Felsőgallán alumíniumkohót építtetett. Az 1920-as években elnöke a Tapolcai Bánya RT-nak. Szoros kapcsolatok fűzték a Magyar Általános Hitelbankhoz, az Alumíniumérc Bánya és Ipar Rt.-hoz és sok más iparvállalathoz. Igazgatósági tagja a GYOSZ-nak, az Országos Iparegyesületnek, 1927-től a felsőház tagja volt. Horthy Miklós legszűkebb köréhez tartozott. A nagytőke oldaláról 1943-ig támogatta a rendszer politikai vezetőit. Az ország német megszállása után a németek elhurcolták és Auschwitzba deportálták. 72 évesen még megélte a koncentrációs tábor felszabadulását, de végelgyengülésben rövidesen meghalt.
Irodalom: – MÉL – MZSL – V.J. = A Bank., 1928. 7. sz. – V.J. = A Hitel, 1929. 7. sz. – Bauxitbányászat a Bakonyban. Tapolca, 1987. –
VIDÁK ANTAL ügyvéd
(Tapolca, 1793. – ?, ?)
Ignobilis, azaz közrendű családból származott. Öccse Vidák Jánosnak. A katolikus népiskolát Tapolcán végezte, majd a jó-eszű fiú Veszprémben tanult tovább. 1813-ban már a Győrben a Királyi Jogakadémián képezte magát, itt szerzett jogvégzettségével már ügyvédi feladatokat vállalhatott. Tapolcán és Zala megyében működött.
Irodalom: – Zalai diákok a győri királyi jogakadémián. In. Zalai Gyűjtemény
VIDÁK ISTVÁN plébános
(Tapolca, 1805. december 19. – Gyulakeszi, 1855. augusztus 27.)
Tapolcán járt népiskolába, majd Smodiss János és Hagen Gottfrid tapolcai plébánosok segítségével Veszprémben tanult tovább.1820-1822-ben Szombathelyen tanult filozófiát. A teológiát Veszprémben kitüntetéssel végezte el. 1829. január 11-én Székesfehérváron Szukits Mátyás Pál püspök szentelte pappá. Pappá szentelése előtt 1826-tól, két évig karpap Veszprémben. Felszentelése után 1829. január 21-től káplán Sümegcsehin. 1830. augusztus 28-tól veszprémi karkáplán, majd ideiglenes adminisztrátor. 1837. szeptember 28-tól plébános Csabrendeken, 1841. október 28-tól Alsópáhokon. 185l. június 11-től Komesz Györggyel történt csere folytán plébános lett Gyulakesziben. E tisztségébe herceg Esterházy Pál mutatta be. Ekkor Zala vármegye táblabírói ülnöke is volt. Itt újra szoros kapcsolatba került szülőhelyével, de mielőtt ez kiteljesedhetett volna, fiatalon szomorú véget ért. A vidékünkön ekkor dúló kolerajárvány áldozata lett.
Irodalom: – Pfeiffer –
VIDÁK JÁNOS
(Tapolca, 1776. december 30. – Tapolca, 1850 körül)
Szülei a közrendű Vidák Lajos és Tóth Katalin. Gyermek- és ifjúkoráról szinte semmit sem tudunk Jelentős vagyont gyűjtött és magas kort ért meg, gyermeke, örököse viszont nem volt. Halála előtt végrendeletileg kegyes, ill. jótékony célokra osztotta szét hagyatékát. Legjelentősebb összeget az akkor még csak ideákban létező tapolcai kórház építésére szánta. Ennek az összegnek kezelését, a cél megvalósulásáig a városra bízta azzal a kikötéssel, hogy annak kamatait is az alapcélra kell fordítani. A tapolcai kórház építéséhez adott jelentős adományának emlékét az intézmény falán elhelyezett emléktábla hirdeti.
Irodalom: – Emlékhelyek –
VIDOSA KÁROLY dr. pártmunkás
(Balatongyörök, 1944. augusztus 10. – Balatonederics, 2007. július 28.)
Édesapja mozdonyvezető volt és a családi hagyomány őt is a vasút felé irányította. Az általános iskola befejeztével Budapesten a Vasútgépészeti Technikumba iratkozott be. 1962-ben lett gépésztechnikus. 1962-1963-ban a Bp. MÁV Déli Fűtőházában motorszerelő. 1963-1967-ben a tapolcai ÉDÁSZ üzemtechnikusa. Növekvő közéleti érdeklődése a politika világa felé terelte. 1967 és 1976 között a KISZ Tapolca Járási és Veszprém Megyei Bizottságának munkatársa. Közben Pécsen tanárképző főiskolát végzett. 1977-től a Budapesti Politikai Főiskolán tanul, majd a Moszkvai Társadalomtudományi Akadémián hallgat politológiát. Hazatérve 1980-tól 1984-ig az MSZMP Tapolca Városi Bizottságának első titkára. Közben folytatja tanulmányait és 1985-ben a politikatudományok egyetemi doktora lett. 1989-ben a az MSZMP Veszprém Megyei Oktatási Igazgatóság majd a Politikai Tanulmányok Intézetének igazgatója volt Veszprémben. A rendszerváltozás idején visszatért Tapolcára, 1989-1990-ben az ISOLITH termékmenedzsere. 1991-től nyugdíjasként élt Tapolcán. Élete egy tragikus végű balatoni fürdőzésen ért véget. Hamvait a tapolcai új köztemetőben helyezték nyugalomra.
Műveiből: – Paternalizmus, szervilizmus, helyi társadalom. = Társadalomtudományi írások. Veszprém, 1988. 4. c. sz. –
Irodalom: – VKÉL – Hamar Imre: Tapolca 25 éves ifjúsági mozgalmi múltja. Tapolca, 1982. – Gyászjelentés = Napló, 2007. augusztus 03. –
VÍGH JÓZSEF főerdőtanácsos, erdőfelügyelő
(Szombathely, 1870. január 21. – Tapolca, 1944. március 23.)
Erdész családból született. Apja Vígh Ferenc, anyja Virágh Erzsébet. Középiskoláit a szombathelyi premontrei gimnáziumban végezte. A családi hagyományt követve ő is erdészeti pályára lépett. Erdőmérnöki oklevelét Selmecbányán az Erdészeti és Bányászati Akadémián szerezte. Első munkahelye Erdélyben volt, majd a Felvidékre helyezték. Előbb Léván majd Nyitrán teljesített szolgálatot. Innen 1910-ben került Tapolcára, mint járási erdőgondnok. 1921-ben erdőtanácsossá, majd később főerdőtanácsossá, 1926-ban Zala vármegye kir. erdőfelügyelőjévé nevezték ki. Közel két évtizedes tapolcai szolgálata után 1928-ban Zalaegerszegre helyezték, és mint Zala vármegye erdőfelügyelője dolgozott 1932-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig. Felesége Huszár Margit volt. Súlyosbodó tüdőtágulása 75 évesen végzett vele. Sírja a tapolcai temetőben található.
Irodalom: – Új erdőgondnok Tapolczán. = TL., 1910. február 6. – Kinevezés. = TU. 1921. október 30. – Kinevezés. = TU., 1926. április 26. – Kinevezés. = TU., 1928. március 30. – Nyugalomba vonult V. J. = TU., 1932. május 8. – V.J. = TL., 2001. december 7. –
VIGH MIKLÓS dr. jogász
(Tapolca, 1913. november 7. – Tapolca, 2003.)
Szülei Vígh József erdőmérnök és Huszár Margit. A tapolcai katolikus elemi iskola elvégzése után a keszthelyi premontrei gimnáziumba iratták be. Jól tanult és aktívan bekapcsolódott az iskolai cserkészcsapat életébe. Még a Pázmány Péter Tudományegyetemen végzett tanulmányai közben, jogszigorlóként is az 1930-as években a 79. sz. gróf Festetics György cserkészcsapat segítő tisztje volt. 1939-ben kapta meg diplomáját Budapesten. Ez időtájt Keszthelyen jogászkodott, ill. magántisztviselőként dolgozott. 1939-ben bevonult és a háborút tüzértisztként harcolta végig. Leszerelését megelőzően, 1945. február 8.-án Tapolcán nősült. Kiss Mária magántisztviselőt vette feleségül. Gyermekük nem volt, 1957-ben elváltak. Sokat és szenvedélyesen olvasó, rendszeres könyvtárlátogató ember volt. Egyaránt érdekelték a világ dolgai és szülővárosa Tapolca sorsának alakulása. A színvonalas helyi kulturális megmozdulásokon rendre ott volt. Felemelte szavát az igénytelenség, a szellemi elkényelmesedés miatt. Pl. az 1980-as évek elején a tapolcai Batsányi kultusz ellaposodását kifogásolva figyelmeztetett a lokálpatriotizmus hanyatlására. Az 1970-es években a Bauxitbánya Vállalat képviseletét több jogvitában ellátta. Idősebb korában visszavonultan élt, betegségei gyötörték. 90 évesen hunyt el.
Irodalom: – Premontrei Katolikus Gimnázium. Keszthely, 1937. – 31. számú Honvédségi Közlöny, 1944. július 20. 641 p. –
VIGYÁZÓ FERENC bojári, földbirtokos
(Pápa, 1792. október 23. – Taliándörögd, 1854. június 10.)
Szülei Vigyázó Károly nemes, földbirtokos és Bezerédj Zsuzsanna. Gyermek és ifjúkoráról szinte semmit nem tudunk. Katona volt a császári seregben, ahonnan az 1940-es évek elején hadnagyként nyugalomba vonult. Családot nem alapított. Dörögdi földbirtokán gazdálkodott. 1948-ban újra fegyverbe állt és hasznosította korábbi hadszervezési tapasztalatait. Júliustól nemzetőr százados, Zala megye tapolcai járása nemzetőrzászlóaljának parancsnoka. Mozgósított alakulatával augusztus 11-től egy hónapon át részt vett a Dráva-vonal őrzésében. 1848. szeptember 19-től már őrnagy. 600 főnyi zászlóaljával részt vett a pákozdi csatában. A császári hadak decemberi támadását követően alezredessé nevezték ki és megbízták a népfelkelés megszervezésével, egyúttal megbízták annak vezetésével. A Dunántúl elvesztésével azonban ez nem léphetett érvénybe. 1849. júniusában a Veszprém megyei népfelkelés parancsnokává nevezték ki. Az összeomlás után – korára tekintettel – már nem sorozták be az osztrák seregbe. Az ellene folytatott hadbírósági eljárás nem járt súlyos következményekkel. Hazatért taliándörögdi birtokára gazdálkodni. Ott hunyt el 62 éves korában.
Irodalom: – Bona – Gyászjelentés – Hagyatéki hitelezők összehívása = Budapesti Hírlap, 1854. július 7. –
VILLÁNYI AMBRUSNÉ, RÉDL KATALIN igazgató
(Rum, 1882. november 12. – Budakeszi, 1976. január 14.)
Alsó és középiskoláit Szombathelyen végezte. Férjhez ment és három gyermeke született. Erdőmérnök férje 1914. szeptemberében Galíciában hősi halált halt. Polgári iskolai tanári képesítést szerzett Kalocsán a magyar nyelv és történettudomány tanításához. 1915-1919-között Csáktornyán, 1919-1930-ig Zalaegerszegen tanított. Három gyermekét nehéz körülmények között egyedül nevelte. 1930-ban Tapolcára került a polgári fiúiskolába. 1932-től polgári leányiskolába helyezték át, ahol 1937-ig tanárként, majd Kozák Jolán utódjaként, 1937-1946-ig igazgatóként teljesített szolgálatot. Többnyire magyart és földrajzot tanított, de esetenként természetrajzot, történelmet, kézimunkát, egészségtant és éneket is. Mértéktartó módon és szinte állandóan jelen volt Tapolca közéletében. Gondosan szerkesztette a leánypolgári iskola éves értesítőit. Tevékeny volt a Polgári Iskolai Tanáregyletben is. 1947-ben egészségi állapota nagyon leromlott és egész évben betegszabadságon volt. Ezért pedagógiai pályafutásának 35-ik, tapolcai tartózkodásának 15-ik évében nyugalomba vonult. Az 50-es évek elején nővérével együtt Balatongyörökre költözött Teréz lánya nyaralójába. Később balatoni telküket egy budakeszi házrészre cserélték és Éva lányával együtt oda költözött. 93 évesen halt meg. Hamvai a Budakeszi temetőben nyugszanak.
Irodalom: – Deák – PFI.Ért. 1929/1930.– 1931/1932. – PLI. Ért. 1930/1931.–1945/1946. – Személyi változások a polgári iskolákban. = TU., 1932. július 31. – Igazgatói kinevezés. = TU., 1937. július 4. –
VILLÁNYI TERÉZIA tanítónő
(Csurgó, 1911. március 7. – Budapest, 1986. június 4.)
Édesapja az első világháború hősi halottja volt. Az elemi iskolát Csáktornyán, a középiskolát Zalaegerszegen végezte el. Ezután tanítónőképző intézetben szerzett népiskolai oktatásra jogosító pedagógiai képesítést. Később a polgári iskolai tanítói vizsgálatokat is letette. Édesanyjával Villányiné Rédl Katalin tanárnővel, a leánypolgári iskola későbbi igazgatójával 1930-ban költöztek Tapolcára. Itt 1935-ben férjhez ment Illés István erőmérnökhöz de 1942-ben ő is megözvegyült. Közben 1938-ban itt született fia Gábor. 1941-ben helyettes tanítóként lett a tapolcai Polgári Leányiskola oktatója. Kezdetben háztartási ismereteket, rajzot, tornát, szépírást és kézimunkát tanított heti 20 órában. Később egészségtan és természetrajz tárgyakat is oktatott. Emellett a Szilágyi Erzsébet Sportkör vezetője, a rajz- és természetrajzi szertár őre volt. Osztályfőnöki feladatai mellett ellátta a tantestületi jegyző szerepkörét is. 1946-ban újra férjhez ment. 1947-ben férjével dr. Ajtay Sándorral Budapestre költöztek és a továbbiakba a budakalászi gazdasági iskola tantestületében dolgozott. Tanított még az Áldás utcai és a Zsigmond téri általános iskolában is. Nyugdíjasként az ELTE egyik könyvtárában vállalt munkát.
Irodalom: – PLI Ért. 1941/1942 – 1946/1947. – Eljegyzés. = TU., 1935. január 13. – Esküvő = TL., 1935. szeptember 14. – Halálozás. = TL., 1940. június 22. –
VIRIUS VINCE lesenczetomaji, jószágkormányzó
(Topol, 1847. július 20. – Balatonszepezd, 1918. június 19.)
A csehországi vagyontalan családból származó fiú Chrudimban érettségizett majd gazdasági iskolába járt. Ennek elvégzése után mindjárt Deym Ferenc nyugalmazott cs.. kir osztrák altábornagy lesencetomaji uradalmába került írnoknak 1967-ben. A tehetséges fiatalt 1878-ban, magyar érzelmű ura számtartónak nevezte ki. Az ekkorra már szintén magyarrá lett Virius Vince Lesencetomajon alapított családot. Felismerte, hogy területünkön a filoxéravész ellen csak a szőlők újratelepítése, a korszerű fajtaválaszték, modern művelési és védekezési módok bevezetése jelenthet megoldást. Az 1890-ben Tapolcán létrehozott filoxéra ellen védekező egyesület alapító tagjaként egyik szervezője, élharcosa volt az egész Balaton-felvidékre kiterjedő védekezésnek. Alany és oltvány szőlőtelepét az ország legszebbjeként emlegették. Szolgálataiért 1902. márciusában jószágkormányzói tisztséget kapott. Tapolca határában, Billegében (a mai Csobánc laktanya közelében) korszerű konyakgyárat létesített. Növekvő tekintélye miatt 1893-ban a Tapolcán működő Balatonmelléki Takarékpénztár Rt. felügyelő-bizottságába választotta. A Tapolca-Keszthely helyiérdekű vasút bizottságában Lesencetomaj képviseletében kerül be. 1896-98 között a megyei törvényhatósági bizottság tagja. 1898-tól a Tapolcai Borellenőrző Bizottság titkára lett. 1904-ben a királytól magyar nemességet kapott. 1906-tól a Tapolczavidéki Gazdakör alelnöke. A századforduló utáni években Tapolcán lakott. Felügyelőbizottsági tagságot vállalt a Tapolcza és Vidéke Tejszövetkezetben és a Balatonmelléki Takarékpénztár Rt-ben. Sokat köszönhet neki Balatonszepezd község és környéke is. 1914-től a zalai megyegyűlésben a tapolcai járást képviselte. 71 évesen hunyt el. Sírja a Balatonszepezdi temetőben van. 1935-ben Viriustelepen emlékművet avattak tiszteletére.
Műveiből: – A filloxera pusztított és újból telepítendő szőlők új aerája. = TV., 1900. június 3. –
Irodalom: – VÉL – Szőlőojtási verseny. = TV., 1892. május 29. – A Balatonmellék szőlőgazdaságának korifeusai. = Borászati Lapok, 1893.december 24. – V.V. + = TL., 1918.július 23. – V.V. emlékét vasárnap avatják. = TL., 1935. július 6. – A V. V. emlékoszlop felavatása. = TL., 1935. július 13. – Veress D. Csaba: Megemlékezés V. V.-ről halálának 75. évfordulója alkalmából. = Új Dunántúli Hírek, 1993.június. 19. –
VITÁLIS ISTVÁN geológus, tanár
(Pusztaszenttornya [Orosháza], 1871. március 14. - Bp., 1947. november 9.)
A szarvasi evangélikus főgimnáziumban érettségizett 1890-ben, a Budapesti Tudományegyetemet 1894-ben végezte el, ugyanitt avatták az ásványtan, földtan, földrajz szaktárgyakból bölcsészdoktorrá. Doktori értekezése a Balaton-felvidék bazaltos kőzeteiről szólt. 1893-ban id. Lóczy Lajos mellett volt tanársegéd a Műegyetemen. 1894-ben a Selmecbányán az evangélikus főgimnázium tanára lett. Közben 1903-ban itt a Bányászati és Erdészeti Főiskolán adjunktus, majd rendes főiskolai tanár. Először az ásvány-földtani, majd 1923-tól 1941-ig a földtan-telepismerettani tanszéket vezette. 1919-20-ban a főiskolának rektora1920-22-ben protektora volt. Jelentős szerepet vállat a főiskola 1934-ben történt műegyetemi rangra emelésében. Sokoldalú munkásságán belül kitüntetett helyet foglalt el a Balaton vidékének kutatása és a Bakony ásványainak feltárása. 1920-ban az MTA levelező, 1945-ben rendes tagjává választotta. Ugyancsak 1945-től a Magyarhoni Földtani Társulat elnöke lett.
Műveiből: – Adatok a Balatonfelvidék bazaltos kőzeteinek ismeretéhez. = Fő. Közl. 1904. 377-399., 443-468 p. – A Balatonvidéki bazaltok. = BTTE. 1.köt 1 rész. 1-169 p. 1909. – A hazai bauxitokkal kapcsolatos alumínium vasércek. = BKL. 1931. 511-517 p. A Halimba vidéki bauxitok és hasznosításuk. = BKL. 1932. 362-368 p. Válasz a Halimba vidéki bauxitokra vonatkozó megjegyzésekre. = BKL. 1932. 461 p. – A magyar bauxitok és értékesítésük. = Fő. Ért. 1939. 33-50 p. – Szakvélemény a Magyar Bauxitbánya Rt. nyirádi és Alsópere-pusztai bauxitjáról. = MÁFI. Adattár. Kézirat. 1940. –
Irodalom: – Jakoby László: V.I. (1871-1947.) = BKL. 1947. 321-322. – Vendel Miklós: V.I. emlékezete. = Földtani Közl. 1948. 2-16 p. – Vitális György: Megemlékezés V.I.-ról születése 100. évfordulóján. = BKL. 1971. 3.sz. 190-191 p. – Magyarok a természettudomány és technika történetében. 2. köt. Bp. 1989. VMÉL. 1998. 549 p. –
VITÁN BÉLA m. kir. repülő százados
(Erdély ? 1902 – Szeged 1984.)
Az erdélyi származású Vitán Béla már 1926-ban a Trianoni békeszerződés értelmében tiltott fegyvernemnek számító titkos magyar légierő katonája volt. A Szombathelyen, Kenese Waldemár rep. ezredes parancsnoksága alatt működő, három kiképzőszázados Repülőgépvezető Iskolánál teljesített szolgálatot. 1927-ben Szegedre helyezték, ahol szintén intenzív, rejtett pilótakiképzés folyt. 1930-1931-ben az Időjelző Alcsoportnak álcázott I. Vadászrepülő-osztálynál szolgált. 1932-1936. között ismét Szombathelyen volt, utóbb, mint az öt repülőszázadból álló 3. titkos könnyűbombázó-ezred egyik századparancsnoka. 1937. májusában alakulatával az újonnan elkészült tapolcai repülőtérre települt, ahol a Magyar Királyi Honvéd 3. /később 4. / Nehézbombázó-repülőezred 3/I-es / később 4/I-es / osztálya 3/2. / később 4/2./ „Isten kardja” bombázószázadának lett a századparancsnoka. Aktív résztvevője a Tapolcán beinduló repülőkiképzésnek a vándorrepüléseknek, bombavetési-és légi-lőgyakorlatoknak. Elvégzi a műszerrepülő, más néven a vakrepülő-tanfolyamot, mindemellett mint igazságos, bajtársias és bátor parancsnok sokáig tartó megbecsülést és szeretetet vív ki magának tiszttársai és a beosztott legénységi állomány tagjai között. Tapolcai szolgálati évei alatt, menyasszonyával Badacsonylábdihegyen élt egy bérelt villában. 1938-1941. között az országgyarapítások idején ő vezette a 4/2-es századot a kapott hadműveleti feladatok végrehajtása során. A Szovjetunió elleni 1941-es hadjárat alatt, júliusban Vitán százados vezette a harctérre a tapolcai 4/I-es nehézbombázó-és a pápai 3/II-es könnyűbombázó-osztályokból megalakított Vegyes-bombázószázadot, melynek parancsnoki teendőit később az ugyancsak tapolcai Telbisz Lóránd m. kir. rep. századosnak adta át. Tapolcáról 1941-ben – tekintettel a nehézbombázó-osztály megszüntetésére – elkerült Győrbe, ahol 1945-ig a Győri Repülőgépgyár Rt-nél mint berepülőpilóta tevékenykedett, a háború végén már őrnagyi rendfokozatban. 1945. után Szegeden telepedett le, ahol egyes források szerint a rendőrségnél helyezkedett el, ahonnan, mint rendőr alezredes vonult nyugállományba. 1984-ben hunyt el.
Irodalom: - Csanády Norbert-Nagyváradi Sándor-Winkler László: A magyar repülés története. Budapest, 1977. – M. Szabó Miklós: A Magyar Királyi Honvéd Légierő 1938-1945. Budapest, 1999. – Nagyváradi Sándor-M. Szabó Miklós-Winkler László: Fejezetek a magyar katonai repülés történetéből. Budapest, 1986. – Hangodi László: A Magyar Királyi Honvéd 4/I. Nehézbombázó-osztály története 1936-1942. IN: Hadtörténelmi Közlemények 116. Évf. 1. Szám. /Főszerkesztő: Csákváry Ferenc / Budapest, 2003. – Hangodi László: A Magyar Királyi Honvéd 4. Nehézbombázó-repülőezred rövid története 1936-1942. IN: Tanulmányok a XIX-XX. Századi történelemből / Szerkesztő: Zeidler Miklós /. ELTE-BTK Budapest, 2001 – Hangodi László: Fejezetek a tapolcai katonai repülés történetéből 1936-1956 / Kézirat/. – Repülési Lexikon II./ Főszerkesztő: Szabó József / Budapest, 1991
VIZI GYÖRGY cukrász
(Somogycsicsó, 1890. március 6. – Tapolca, 1954. február 2.)
Vizi Ferenc és Németh Teréz gyermeke. Alapiskoláit szülőhelyén járta ki, szakmáját Kaposváron szerezte. Az I. világháborúban katonai szolgálatot teljesített. 1921-ben Kaposváron nőül vette Lakos Máriát. Ezután jött Zalába szerencsét próbálni. 1929. január 20-án, mindkét helyi lapban, érdekes új hírt olvashattak a kulináris élvezetekre fogékony tapolcaiak. „Értesítem Tapolcza és vidéke n. é. közönségét, hogy dr. Zalai Simon ügyvéd házában, a Kóczián gyógyszertár volt helyiségében cukrászdát nyitottam. Megrendeléseket házhoz szállításra elfogadok. Torták, parfék, fagylaltok, dessertek, aprósütemények, zsúrokra szendvicskenyerek stb. a legjutányosabb áron kaphatók. Reggeli és uzsonna kávé és csokoládé kapható. A n. é. közönség szíves pártfogását kérem: Vizi György cukrász.” A Deák F. u. 14. sz. alatt működő cukrászda egy évig kedvelt találkozó helye volt a városka hölgyközönségének. Ezután 1930. október 1.-el cukrászdája a Fő térre a Lőbl-féle (másképpen Berger-féle) házba költözött. 1932-től 1947-ig Révfülöpön ő működtette a híres Ibolya cukrászdát is.
Irodalom: – Megnyílt az új cukrászda Tapolcán ! = TL., 1929. január 20. – Értesítés. = TU., 1929. január 20. – Tisztelettel értesítem = TL., 1930. augusztus 23. – Miklós Tamás, P.: Villák és épületek Révfülöpön. = Villa Filip, 2003. 1-2 sz. –
VIZI PÁL okl. kovácsmester
(Milej, 1885. január 23. – Tapolca, 1952. február 22.)
Szülei Vizi Mihály és Molnár Rozália. Az inas és segédéveit Zala megye több városában töltötte. Már okleveles kovácsmesterként érkezett Tapolcára. 1910-ben nősült. Felesége Kulcsár Erzsébet lett, akivel szép házaséletet éltek. 1935 novemberében meghitt ünnepélyen emlékeztek meg negyedszázada történt egybekelésükről. Közéleti érdeklődését az Ipartestületben élhette ki, ahol különböző tisztségeket vállalt. 1925-ben esélyes volt az ipartestületi elnökségre is de a választásnál végül alul maradt. 1924. decemberében a képviselőtestület tagjává választották. Műhelye a Török János utca 2. sz. alatt volt. Jó hírű műhelyébe vidékről is bejártak. Felesége halálam után újra nősült, Ficzek Saroltát vette el. A háború után közszerepléseket már nem vállalt, csendesen élt családja körében. A szíve 70 évesen mondta fel a szolgálatot. A tapolcai régi köztemetőben nyugszik.
Irodalom: – DCL – A községi képviselőválasztás. = TU. 1924. november 30. – Iparosok jelölő értekezlete. = TU. 1925. április 26. – Ipartestületi választás után. = TU. 1925. május 3. – Ezüstlakodalom. = TL. 1935. november 23. – Értesítés. = TV. 1944. június 3. –
VÍZKELETI JÓZSEF főszolgabíró (?, ? – ?, ?)
Zalai kisnemesi családból származott. Ősei az egykori szántói és kapornaki járásban voltak honosak. Jogi ismereteket tanult és Zala megye szolgálatába állott. 1697. március 1-től, 1719. december 5-ig volt Tapolcán főszolgabíró. E tisztségében többször is megerősítették. Fontos szerepe volt Zala vármegye török kiűzése utáni közigazgatás ujjászervezésében, a mindennapi élet konszolidációjában és Tapolca benépesítésében.
Irodalom: – ZM. Arch. –
VOLÁK GYULA MÁV-ellenőr, állomásfőnök
(Keszthely, 1870. szeptember 25. – Keszthely, 1932. április 15.)
Középiskoláit a székesfehérvári főgimnáziumban, a vasúti tisztképző tanfolyamot Budapesten végezte. Több beosztásban megbízhatóan helyt állt, vasúti előmenetele egyenletesen emelkedő volt. Első munkahelye Duna-Adonyban volt 1890. október 2-től. Rövidesen a dunaföldvári állomásra került. Családot alapított, felesége Heisz Lujza lett. A nyugdíjba vonuló Faragó Ignác utódjaként 1905-ben Dunaföldvárról helyezték Tapolcára állomásfőnöknek. Itteni szolgálatával öregbítette a MÁV jó hírnevét, emberségével, közéleti aktivitásával megbecsülést szerzett magának. Pl. elsők között indított gyűjtést a tapolcai kórház építésére. Tapolcai állomásfőnöksége idején 1909. július 9-én nyitották meg a Balatonvidéki Vasút fővonalát. Sokan sajnálták, amikor 1909 októberében Porpácra helyezték állomásfőnöknek. „Igazán sajnálattal értesült Tapolca egész társadalma Volák Gyula állomásfőnök áthelyezéséről, mert Tapolca társadalma egy intelligens, kedves tagját veszti el benne.” Tisztelői és barátai az Eibeschütz vendéglőben búcsúlakomát rendeztek neki. Több szolgálati helyen összesen 14 éven át volt állomásfőnök, majd a MÁV szombathelyi üzletvezetőségéhez Porpácra helyezték. Közben 1912 májusában az Üzletvezetőség V. számosztályába, majd 1914. novemberében a Képviselethez, ettől, 1916. februárban az Üzletvezetőség III. forgalmi osztályába került. 36 évi szolgálat után munkaviszonya 1926. december 31-én szűnt meg. Keszthelyen telepedett le. Itt 1930-ban helyettes városbírónak választották meg és emellett sok közéleti megbízatást, tisztséget is vállalt. 62 évesen hunyt el. Keszthelyen temették.
Irodalom: – Százéves … – Békássy – Nyugdíjazás. = TL., 1905. augusztus 27. – Előléptetés. = TL., 1906. április 15. – Nyilvános köszönet. = TL., 1909. április 18. – Előléptetés. = TL., 1909. április 25. – Áthelyezés. = TL., 1909. október 3. –
VOLRUH VENCEL vendéglős
(? 1777. – Tapolca, 1829. augusztus 30.)
Tapolca első névről ismert vendéglőse. Nevéből ítélve a monarchia északi tartományai valamelyikéből, valószínűleg Csehországból vándorolhatott be. A un. városi kocsma bérlője volt hosszú ideig. A 19. sz. elején az ő vendéglője látta el a Tapolcára érkező idegeneket és az átutazókat. 52 évesen hunyt el. A régi köztemetőben nyugszik. Porladozó sírköve még felismerhető.
VÖRÖS BÉLA MÁV-tiszt
(Rum, 1918. július 12. – Győr, 1974. december 31.)
Vasúti szolgálatát 1937. augusztus 17.-én kezdte Gyömörén. Ezután Győrszabadhegy, Forróencs, Királyháza, Feketeardó, Veszprémvarsány, majd ismét Győrszabadhegy és Celldömölk voltak állomáshelyei. 1942. május 3.-án nevezték ki Vaszarra. 1946. május 9.-én Győrszabadhegyen lett főnök. Innen 1950. május 5.-én Pápára helyezték állomásfőnöknek. 1951. szeptember 3.-tól már Kővágóörs-Révfülöp állomáson dolgozik. 1952. június 12.-én Tapolcára helyezték. Négyévi, tapolcai állomáson eltöltött szolgálata után 1956. október 2-től ismét Győrszabadhegy állomásfőnöke. Megromlott egészségi állapotára tekintettel fiatalon, 1965. december 12-én rokkant-nyugdíjba helyezték. Győrbe költözött, ahol haláláig családja körében élt. 56 éves korában hunyt el. Sírja a győri új köztemetőben van.
Irodalom: – Százéves … – Gyászjelentés. –
VÖRÖS GYÖRGY számvevő főtanácsos
(Zalaegerszeg, 1873. – Zalaegerszeg, 194?)
Szülővárosának felsőkereskedelmi iskolájában tett érettségi vizsgát. 1898-ban lett Zala vármegye tisztviselője, majd pénztárosa. 1903-ban állami szolgálatba lépett. Előbb a fehérmegyei Vál községben, később a szatmármegyei Csengerbe nevezték ki járási számvevőnek. Ilyen minőségben került Tapolcára. Itt nősült, felesége Moór Irma. 1910-ben Zalaegerszegre helyezték. A világháborúban a 20. honvéd gyalogezred kötelékében vett részt, s 1918-ban hadnagyi rangban szerelt le. A kommün után fontos szerepe volt a pénzügyi tisztviselők igazoltatásánál, mely eljárás alatt a vádat képviselte. 1921-1923-ig vezette a zalaegerszegi lakáshivatalt. Munkálkodott a Magyar Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetének helyi felügyelőjeként. Tagja volt a Katolikus Férfiligának, jegyzője a Katolikus Egyesületek Központi Intéző Bizottságának, a második zalaegerszegi templomépítő bizottságnak, a Ferences III. Rendnek, a Katolikus Legényegyletnek. 1929-ben vonult nyugalomba. Jelentős irodalmi működést fejtet ki. Sokat publikált az országos és Zala megyei lapokba. A Tapolcai Lapok hasábjain a cigányokról szóló tanulmánya 14 folytatásban jelent meg.
Műveiből: – Tisztviselői takarékpénztár. = TL., 1907. július 21. – Hová tűnt a tulipán a keblekről? = TL., 1907. július 28. – Örülj magyar! Új adót terveznek! = TL., 1907. augusztus 4. – Cigányokról. = TL., 1909. május 30. – szeptember 19. között, minden számban. –
Irodalom: – Vörös György. = TL., 1907. június 30. – Hivatalvizsgálat. = TL., 1908. szeptember 20. –
VÖRÖS ISTVÁN asztalosmester
(Zalaegerszeg, 1882. január 4. – Tapolca, 1977.)
Szülei Vörös János és Shardelli Aloyzia. Alap- és szakiskoláit szülőhelyén végezte el. 1898-ban szabadult. Rövidesen Tapolcára jött, ahol előbb segédként dolgozott, majd 1909-ben önállósította magát. Itt 1910. májusában feleségül vette a tapolcai Hobok Máriát. 1927 nyarán született István György fia. Megbízható iparosként tartották számon. Számos köz és magánépület famunkáit készítette el. A cs. és kir. 48. gyalogezred tizedeseként részt vett az első világháborúban, ahol orosz fogságba esett. 1921-ben szerencsésen hazatérve folytatta munkáját. Lakása és villamos gépüzemű műhelye a Keszthelyi úton volt. Évekig a Kath. Legényegylet elnöke volt. Hosszú ideig az Ipartestület pénztárosa és a tanoncvizsgáló bizottság alelnöke is volt. 1936-ban, majd 1940-ben a képviselőtestület tagjává választották. A fiatalok közötti munkálkodásáért iskolaszéki tagsággal is megbízták. A Frontharcos Szövetség helyi szervezeténél pénztárosi teendőket látott el. 95 évig élt. Sírja a régi köztemetőben van.
Irodalom: – DCL – Községi választás. = TU. 1936. december 27. – Frontharcos közgyűlés Tapolczán. = TL. 1939. április 1. – Tapolcza közönsége képviselőtestületet választott. = TL. 1939. december 23. – Tapolca új tanácsa. = TL. 1940. január 13. –