Tapolcai Életrajzi Lexikon

Apja ügyvéd volt Keszthelyen. A középiskolát és a teológiát Pécsen végezte. Itt kitűnő zenei képzettségre is szert tett. 1917. május 26-án szentelték pappá, a pécsi egyházmegye szolgálatára. 1917. július 1-től Nagynyárádon, 1918. március 1-től Villányban, 1918. december 15-től Kárászon volt káplán. Átkerült a veszprémi egyházmegyéhez, ahol, adminisztrátor Fonyódon 1920. június 15-től. Zsinati vizsgát tett 1929. október 20-án. Fonyódon alapító plébános lett 1929. november 5-től. A templomot ő építette meg, majd bővítette, felszerelte, harangokkal és orgonával látta el. Megépítette a plébánia épületét. Négy egyházközséget alapított és öt kápolnát épített. Felújította a régi iskolát és újat is épített. Az ő idejében telepedtek meg Fonyódon a szegedi Iskolanővérek. 1942. május 31-én tartotta ezüstmiséjét. Kitűnő hangszerszakértőként, orgona- és harmónium-építőként ismerték. Emellett jól ismerte és szerelte, javította a különböző óraműveket. Húszévi plébániai szolgálat után 1949. július 1-én javadalmáról lemondott és a Szent György-hegyen élt maga választotta magányában. Itt, a hegy kisapáti oldalában az un. Vércse-szirt alatt szép kis kápolnát épített, amit Emmausról, a názáreti Jézus szenvedéseit megelőző utolsó pihenő helyéről nevezett el. Itt különös remetevilágot létesített. Idejét fizikai munkával, zenéléssel és meditációval töltötte. Vadregényes birodalmát alig hagyta el. Jelképes sírköve is ott, az elvadult természetbe simulva található. 74 évesen halt meg. Tetemét a Kisapáti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Szülei Kiss József szabómester és Hochberger Irén szabósegéd, majd köztisztviselő. Tapolcán végezte az általános iskolát és itt is érettségizett a Batsányi János Gimnáziumban 1961-ben. Közéleti érdeklődése, aktivitása, szervezőkészsége már korán megmutatkozott. Úttörő- majd ifivezető volt és az amatőr színjátszás erőssége. Érettségi után képesítés nélküli óvónő lett a diszeli óvodában, majd 1962-1964 között a Balaton étterem és cukrászda felszolgálójaként dolgozott. Ezután a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat halimbai, majd tapolcai központjában a bérszámfejtésnél működött. 1976 óta vett részt a népfront mozgalomban, majd Orbán József nyugdíjazása után a Hazafias Népfront városi titkárának választották. E minőségben, a számára hivatalból előírtak mellett igyekezett szervezett kereteket biztosítani a város civil törekvéseinek, érvényt szerezni a fiatalos, nyitottabb várospolitikának. A lakosság öntevékeny aktivitására építve hivatalos működési lehetőséget teremtett pl. a nagylétszámú Kertbarát Kör, a Fogyasztók Városi Tanácsa, az Idősek Tanácsa, a Nőbizottság ill. a Városi Nőklub, a Honismereti Klub és más közösségek számára. Teret adott addig több, háttérbe szorult hiteles és elismert szakember munkálkodásának. Több hasznos kezdeményezés valósult meg ekkor, pl. a „virágot minden ablakba” mozgalom, várostörténeti kiállítás stb. A Városi Tanács VB tagjaként is kiállt e kisközösségek mellett. 1979-ben beiratkozott a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolára, történelem-népművelés szakra, amelyet sikeresen elvégzett. 1989-ben az erősödő rendszerváltoztatási törekvések miatt lényegében ellehetetlenült a korábbi népfront munka, a helyi társadalmi mozgások is áttevődtek az erősödő pártpolitikai küzdelmek megváltozott színtereire. 1989-1999-ig a Batsányi János Gimnázium kollégiumi nevelőtanáraként dolgozott és oktatta a szakközépiskolások, valamint esti gimnáziumot végzők évfolyamait. Óraadóként a 4. sz. ált. iskolában és a zalahalápi iskolában is dolgozott. 1990-2002-es években a Sümegi úti társasház közös képviselője volt. 2002-2015 között Lesencetomajon élt. Családja körében a régi tapolcai temetőben nyugszik. 

Id. Illés István és Kozmann Emma gyermeke. A selmeci intézetben ill. a soproni egyetemen szerzett erdőmérnöki diplomát. Több szolgálati helyen, pl. Zalaegerszegen az államépítészeti hivatalnál szerzett szakmai gyakorlatot. Sümegi állomáshelye után az 1930-as évek elején jött Tapolcára. Itt eljegyezte, majd 1935. szeptember 16-án oltárhoz vezette Özv. Villányi Ambrusné polgári iskolai tanárnő leányát, Terézt. 1937. július 25.-én itt született Illés Gábor István nevű fiuk. 1940. január 1.-vel Ungvárra helyezték. Betegeskedni kezdett ezért visszajött Budapestre. Itt halt meg 39 évesen.

Budapesten jogi doktorátust szerzett 1913-ban, majd pénzügyi tanulmányokat folytatott. Hosszabb külföldi tanulmányútjai után a Pénzügyminisztériumban dolgozott, majd a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületének (TÉBE) titkára, 1924-ben főtitkára lett. 1926-tól a Magyar Nemzeti Bank igazgatóhelyettese, 1928-tól igazgatója. Jelentős nemzetközi konferenciákon képviselte az országot. 1932-35-ig a Gömbös-kormány pénzügyminisztere. 1938. novemberében Tapolca díszpolgárává választották, noha semmit sem tett a település érdekében. 1938. május 14-én miniszterelnök lett. Szorosabbra fűzte az ország kapcsolatait Hitlerrel. Elnöksége alatt hozták az I. bécsi döntést, fogadták el az első zsidótörvényt, korlátozta az egyesülési és sajtószabadságot. 1939. január 6-án megindította a fasiszta jellegű Magyar Élet Mozgalmat. 1939. február 16-án a konzervatív és polgári ellenzék – zsidó származását bizonyítva – megbuktatta. 1940. októberében létrehozta a Magyar Megújulás Pártját, amely a nyilas párttal lépett szövetségre. 1944. tavaszától a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség elnöke, majd a Sztójay-kormány pénzügyminisztere. A Szálasi-puccs után részt vett a Törvényhozók Nemzeti Szövetsége munkájában. 1946-ban mint háborús bűnöst a Népbíróság halálra ítélte. 

Alsó és középiskoláit szülőhelyén végezte. Jogi diplomát a budapesti egyetemen szerzett 1903-ban. Nevét ekkor Jungról, Iványira magyarosította. Ezután az Országos Levéltárban helyezkedett el. 1915-től a jogtörténet tanára a debreceni, majd l937-től a szegedi egyetemen. 1938-ban nyugdíjazták. 1916-tól a Szent István Akadémia tagja volt. 1920-tól a MTA levelező tagja. 1937-ben tagságáról lemondott. Nyugdíjazása után főként a Batthyány és a Festetics családok levéltárának feldolgozásával, ill. a körmendi és keszthelyi levéltárak rendezésével foglalkozott. Számos történelmi tanulmányt és fontos város- és családtörténeti publikációt, forráskiadványt tett közzé. Gyakran együttműködött Sági Károllyal, Zákonyi Ferenccel és ennek eredményeképpen színvonalas ismeretterjesztő, művelődéstörténeti ismereteket népszerűen tolmácsoló idegenforgalmi kiadványok születtek. Felejthetetlen érdemei vannak a Tapolca környéki történeti, művelődéstörténeti emlékek népszerűsítésében. Levéltári kutatásai és okleveles adatok elemzésével írt Tapolca város és várai [1961] c. kéziratos munkája az első komoly kísérlet volt a város középkori történetének felvázolására.