Tapolcai Életrajzi Lexikon

A nagymúltú nemes gyulai Gaál család tagja. Szülei gyulai Gaál Lőrinc és rendesi Bárány Matild. Testvér-öccse, a jelentős közéleti karriert befutott Gaál Gaston a parlament egykori elnöke volt. Jogi és gazdasági tanulmányokat folytatott, majd birtokain gazdálkodva hivatalt is vállalt. Rövid közszolgálati gyakornokoskodást követően 1896. október 1.-től 1897. év elejéig a nagykanizsai járás szolgabírója volt. Ezután helyezték Tapolcára, ahol Szentmiklóssy Gyula irányításával szolgabírói tisztségben tevékenykedett. 1897 októberében Zala megye főispánja tiszteletbeli szolgabírónak nevezte ki. Feleségével eörményesi és karánsebesi Fiáth Saroltával 1897. március 1.-én Budapesten keltek egybe. Tisztségeiben korrekt és megbízható munkát végzett. Gyenge idegrendszerével viszont sokat betegeskedett. 41. éves korában öngyilkosságot követett el. 

Irodalom: – Zm. Arch. – Gulyás – Tisztújítás. = TV., 1897. október 10. –

Szülei Gál Ignác és Vári Mária. Alap és középiskoláit Budapesten végezte, utána a MÁV-nál a vasas-szakmában szabadult fel. Ezután a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt.-nél kocsivizsgáló, kocsimester volt. Több gyárban, mint vezető munkás dolgozott. Bevonulását megelőzően az Astoria Szálló főgépésze volt. 1903-ban Tapolcán nősült, elvette Szollár Rozáliát. 1917-ben Tapolcán bércséplő vállalatot alapított és működtetett. 

Irodalom: – Z.vm.ism. –

Iskoláit fővárosi egyházi iskolákban végezte. 1872-ben beiratkozott a színi képezdébe. Végzett színészként 1875-ben Kassára szerződött, de 1878-ban már a kolozsvári Nemzeti Színház színész-rendezője volt. 1884-be Paulai Ede a budapesti Nemzeti Színházhoz szerződtette, aminek 1909-ben „örökös tagja” lett. Alakításaival sikert-sikerre halmozott. Tudatos jellemszínész volt, erős komikai tehetséggel. A klasszikus darabok komikus szerepeiben tűnt ki, kitűnő parasztábrázoló volt. 1912-ben vonult nyugdíjba és Lesenceistvándra költözött. Itt kedvelt időtöltésével az irodalommal és festészettel, valamint gyümölcsfáival foglalkozott. Írt 30 színművet, számtalan monológot, 13 regényt és két szakmai művet, valamint sok verset és tárca-cikket. Darabjai közül többet koszorúzott meg a Magyar Tudományos Akadémia is. Gyakran és szívesen járt Tapolcán, ahol több barátja volt és általános tisztelet övezte. Szoros barátság fűzte Dr. Schőnwald Károly rabbihoz, akivel filozófiai és vallásbölcseleti témákban tartalmas vitái voltak. Egyszerűbb darabjait gyakran játszották a tapolcai műkedvelők, de az idelátogató színtársulatok is. Versei közül néhányat közöltek a tapolcai újságok is. Naplóját és kéziratainak egy részét a tapolcai Városi Könyvtár és Múzeum őrzi. A Kerepesi-úti temetőben, a főváros által adományozott díszsírhelyen nyugszik. 

Műveiből: – Miska biographiája. Egy színész története. Kolozsvár, 1881. – Két vén gyerek. Kolozsvár, 1886. – Az angyalcsináló. Kolozsvár 1886. – Júlia. Kolozsvár 1886. - A mama. Győr, 1899. - Az apósok. Győr, 1890. – A művészet nyomorultjai. Bp. 1893. – Dolgozók és naplopók. Bp. 1893. – Kisvárosi nagyságok. Bp. 1895. – Az anyósok. Bp. 1899. – Az emberevő. Bp. 1900. – A hattyúdal. – A korsó. = TV., 1902. január 12. – 

Irodalom: – Gulyás – Szinnyei - MÉL – MSZL – UMIL – VÉL – Színművészeti Lexikon. Bp. 1931. – Csathó Kálmán: Ilyennek láttam őket. Bp. 1957. – Bálint Lajos: Művészbejáró. Bp. 1964. – Magyar Színháztörténet. 1873-1920. Bp. 2001. – Gabányi lesenceistvándi lakós. = TL., 1911. október 1. – Gabányi Árpád. = TL., 1912. április 14. – Gabányi Lesenceistvándon. = TL. 1912. május 5. – Meghalt Gabányi Árpád. = TL., 1915. október 31. –

Apja Grünwald Jakab cipészmester volt, akinek második házasságából, Gróf Annától született. A tapolcai népiskola elvégzése után a keszthelyi premontreiek gimnáziumába járt, majd Budapesten az Állatorvosi Főiskolán szerzett 1908-ban oklevelet. Tanulmányainak befejezése után az Állattartók Szövetségének budapesti kórházánál működött, majd két évre Csökmőre ment körállatorvosnak. Ezután a Minerva Általános Biztosító Intézet állatbiztosítási osztályát vezette, majd a Magyar Kölcsönös Állatbiztosító Társaság állatbiztosító osztályának vezető főállatorvosa lett és mint károsztályfőnök, 1926-tól pedig mint cégvezető főállatorvos vezette az osztályt. Számos tudományos dolgozata jelent meg különböző szaklapok, így pl. az Állatorvosi Lapok hasábjain. 

Irodalom: – Gulyás – Györe – MLL 1930. –

Szülei Grósz Dezső könyvelő és Lőwy Jolán. Az első tapolcai nyomda alapítójának, Lőwy Bernátnak az unokája volt. Elemi iskolába Tapolcán járt. A keszthelyi premontrei gimnáziumot jeles eredménnyel végezte el, majd a bécsi tudományegyetem orvosi fakultását hallgatta 2 évig. Honvágya miatt hazajött és a tapolcai nyomdában kitanulta a betűszedés mesterségét. Ő volt az első, aki Tapolcán megtanulta a gépszedést. Kiváló nyomdász lette belőle, de mesterségének tökéletesítése végett Budapestre ment dolgozni. 1940-ben munkaszolgálatosnak hívták be. Túlélte a keleti front megpróbáltatásait, de az utolsó évek sanyargatásai megviselték egészségét. Nyugatra hurcolása közben Kapuváron kiütéses tífuszt kapott, amibe az ottani kórházban belehalt. Kapuváron temették el. Hamvait később exhumálták és 1947-ben a tapolcai zsidó-temetőbe hozták. 

Irodalom: – Fürst Sándor: G. M. = Szabad Élet, 1945 május –

Apja Guttentag József kanizsai könyvkötő, anyja Flesch Amália. A nagykanizsai legényegylet táncos rendezvényeinek gyakori szereplője, közreműködője, rendezője volt. 1925-ben pl. az Aranyvirág c. balettben lépett fel. Nagykanizsai „táncintézetét” a kaszinó helyiségében működtette. Később tánctanfolyamokat szervezett Zala megye nagyobb helységeiben is, Keszthelyen, Zalaszentgróton, Tapolcán, stb. Felesége a tapolcai születésű Tausz Irén lett. Zsuzsanna Róza leánya Tapolcán született 1931. december 23-án. Az 1920-as évek végétől egy ideig Tapolcán lakott. Sikeres tánciskolai kurzusait a Pannónia Szálló nagytermében tartotta. Koszorúcskái nagyon népszerűek voltak a fiatalok körében. Mindig oda ment, elsősorban Zala és Somogy megyei helyiségekbe, ahol érezhető igény volt tánctanfolyamaira. Az 1930-as években már városi tisztviselőként is dolgozott. Az antiszemitizmus erősödését érzékelve az 1920-as évek végén nevét Gábor-ra magyarosította. Származása miatt ő is a kanizsai gettó után a zalaegerszegi téglagyárba, majd az auschwitzi haláltáborba került. 

Irodalom: – Slow-fox = TL. 1928. január 6. – Két tánciskola = TL. 1930. január 26. –

Ősei jórészt Baranyában éltek. Gyermek és ifjúkoráról szinte semmit sem tudunk. Fiatal korától vándor tánciskolát működtetett elsősorban Vas és Zala megyék területén, a kis falvaktól a városokig. A háború után, az 1920-as évek elején jelent meg Tapolcán tánciskola-kínálataival. Mindig azokat a táncokat vette fel programjába, amire helyben igény volt. Tapolcán főleg a „községi mozgó” helyiségében, máskor a Pannonia Szálló nagytermében tartotta sikeres kurzusait. Szívesen együttműködött az oktatási intézményekkel a kulturális élet szervezésében. Elsősorban költőnek tartotta magát és ifjúsági színdarabokat írt. 1927-ben és 1928-ban Budapesten, majd az ország több helyiségében is nagy sikerrel adták elő a Dalos cserkészek c. háromfelvonásos zenés ifjúsági színművet, melynek szövegkönyvét ő írta. Az évtized vége felé erősödő konkurencia, főként Guttentag és Lamos, majd Lesz tánctanárok aktivitása miatt lassan kivonult Tapolcáról. Máshol sem talált elfogadható életlehetőséget Az 1930-as évek közepén emigrált. Argentínában férjhez ment Francisco Pischelhez és ott Margit Gabrínyi de Pischel néven élte le életét. Házasságuk elején egy ideig Braziliában, Sao Paulo-ban éltek. Ott született 1937-ben Oscar Roberto Pischel nevű fiuk. Dél-Amerikai működéséről nincsenek hiteles adataink. 

Műveiből: – Dalos cserkészek. Ifj. daljáték 3. felv. Verseit és zenéjét szerezte Wagner Alajos. Szombathely, 1926. 46 p. – 

Irodalom: – Gulyás – Tánciskola Tapolcán = TU. 1922. május 28. – G.M. tánciskolájának = TU. 1923. március 11. – A Gabrínyi-balettestélyről = TU. 1924. március 9. – A Csornai Premontrei Kanonokrend Keszthelyi Gimnáziumának évkönyve a 1930-40-es tanévről. –

Szabósegédként önként állt be a honvédseregbe, ahol közvitézként szolgált a szabadságharc leveréséig. A fegyverletétel idején sebesült volt, szolgálata miatt bántódása nem esett. 1860 körül jött Tapolcára, ahol szabóműhelyt nyitott. Részt vett a város közéletében és kapcsolatot tartott a 48-as veteránokkal, pl. Horváth Dániellel. Kedvelt alakja lehetett a korabeli Tapolcának. Családot nem alapított. Az 1890-es években betegeskedni kezdett. Feladta szabóságot és Budapestre ment, ahol utolsó éveit az országos honvédmenházban élte le. Innen levelezett barátaival, iparos-társaival. Az 1903.március 15-én „A nemzeti ünnep alkalmával a tapolczai önálló iparosok Berta Gyula vendéglőjében megemlékeztek Gadó Dávid 48-as honvédről, aki több évig városunkban, mint szabómester élt, s részére gyűjtést rendeztek… Fülöp Károly ipartestületi elnök indítványára Cságoly János vendéglőjében összegyűlt ünneplők szintén adományoztak a fenti czélra. A begyűlt 11 koronát elküldték az agg honvédnek, ki most Budapesten, az országos honvédmenházban él.” 

Szülei Gádori Ferenc vasúti tiszt és Sovány Teréz. Alap és középiskoláit Dombóváron és Pécsen járta ki, majd 1956-ban Miskolcon kezdett majd Sopronban végzett az egyetemen 1956 áprilisában. Ezután gyakornok a Pécsi Bauxitbánya Uránércbányánál ill. a Mecseki Érbányánál. 1957-1958-ban csillés, majd a bányafejlesztési osztályon főelőadó. 1961-től termelőkörzet-vezető a Komlói Szénbányászati Trösztnél. 1965-ben a Zobák-bánya főmérnök-helyettese. 1965-1991 között a Magyar Alumíniumipari Tröszt (MAT) Bakonyi Bauxitbánya Vállalathoz műszaki osztályvezetője. Haláláig Tapolcán élt. Tevékeny munkát vállalt az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületben. Részt vett a Székesfehérvári Alumíniumipari Múzeum felállításában. 1990-ig egyik szervezője majd vezetője a tapolcai bauxitbányászati gyűjteménynek és állandó kiállításnak. 1990 és 1998 között a Magyar Mérnöki Kamara bányászati tagozatának egyik alapítója és elnökségi tagja. 1998.május 28-án a Kamarán belül megalakított Szilárd-ásvány Bányászati Tagozat vezetője. 1967-68-ban a tapolcai Bauxitbányász SE labdarúgó szakosztálya vezetője, majd elnöke. 1996-tól a Bauxitbányász Sportbarát Kör elnöke. 1967-ben sportiskolát alapított. A Magyar Mérnöki Kamara örökös tiszteletbeli tagja. Munkahelyi fő feladata a bauxitbányászat nemzetközi szerződéseinek megfelelő termelési mennyiséget biztosító technológia kialakítása és bevezetése volt. Sok jelentős technológiai újítás fűződik nevéhez. 1976-tól 1992-ig a Bányászat c. szaklap szerkesztőbizottságának tagja és a BKL.B.-ban megjelent számos, nívódíjas szakmai tanulmány szerzője, társszerzője. Számos kitüntetést kapott. a Stoltz Vilmos emlékérem tulajdonosa. A tapolcai temetőben nyugszik. 

Szülei Gerolt Károly cipészmester és Steiner Jozefa. Kereskedő tanulónak adták. Keszthelyen töltötte az inas és segédéveit is. 1897-ben telepedett Tapolcára, ahol akkor a textil-divatáru üzletágban még nem volt igazán telítve a piac. E területen a versenyhelyzet éppen az ő aktív tevékenységével bontakozott ki. „Van szerencsém a n. é. közönség b. tudomására hozni, miszerint helyben a fő-utczán, Csébi Antal-féle házban egy a mai kor igényeinek megfelelő kalap, czipő, rövidáru, norinbergi- és díszműáru-üzletet nyitottam.” A következő évben eljegyezte, majd feleségül vette Bien József tapolcai vegyes-kereskedő leányát Rozinát. Igen élénk reklámtevékenységgel, hatásos árversennyel jelentős vásárlói réteget tudott a boltjába csábítani. Másfél évnyi prosperálás után, a háborús viszonyokkal is összefüggésben a tönk szélére jutott. 

Irodalom: – Van szerencsém… = TV., 1897. május 30. – Eljegyzés = TV. 1898. február 20. – Esküvő = TV. 1898. március 20. – Tanoncz fölvétetik = TV. 1900. július 8. – Legolcsóbb és legalkalmasabb = TV. 1901. december 22. – A karácsonyi és újévi vásárt = TV. 1902. december 21. –

Népes családja az 1600-as évek óta élt Tapolcán és több jeles ember került ki közülük. Pedagógiai szolgálatának színhelyei: 1873-1875 Rendek, 1875-1878 Dörgicse, 1878-1884 Akali, 1884-1890 Csékút, 1890-1896 Salföld, 1896-1899 Balatonhenye, 1899-1909 Csékút. 

Irodalom: Veszprém-egyházmegyei rk. tanítóegyesület évkönyvei. 1893-1897.

Régi tapolcai család sarja, Gamper Jénos későbbi balatonkenesei plébános testvéröccse, Batsányi János tanulótársa lehetett a tapolcai népiskolában. A veszprémi szeminárium kiváló növendékei közé tartozott. Pappá szentelték 1791. május 1-én. Ősiben lett káplán 1791. október 3-tól. A sors itt három évet engedélyezett neki. Súlyos betegsége 31 évesen elvitte. 

Apja Gamper János gazdálkodó. A humán tárgyakat Veszprémben és Székesfehérváron tanulta, ahol 1781. április 21-én belépett a pálosok rendjébe. Fogadalmat tett Márianosztrán 1782. április 2-án. A filozófiát Egerben, Pesten és Budán, a teológiát Pozsonyban hallgatta. Rendjének 1782. január 12-iki feloszlatásakor első évfolyamon tanuló teológus volt. Ekkor felvételt nyert a veszprémi egyházmegyébe. Pappá szentelték 1789. augusztus 25-én. Káplán volt Gyöngyösmelléken, Somlóvásárhelyen, Kadarkúton, és Devecserben. 1791. március 20-tól 1825-ig Balatonkenesén volt plébános. Ekkor korára való tekintettel lemondott javadalmáról. Munkás életet élt. Felépíttette és felszerelte a kenesei templomot, rendbe hozta a plébánia ügyeit. 73 évesen hunyt el. 

Irodalom: Pfeiffer

Szülei Gardó Sándor és Miklós Ibolya. A debreceni Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban érettségizett. 1966-ban a Debreceni Orvostudományi Egyetemen általános orvosi képesítést szerzett. Ezt 1970-ben szülészet-nőgyógyászat, 1975-ben egészségügyi szervezés, 1980-ban humángenetikai szakvizsgákkal egészítette ki. 1966-tól 1972-ig a DOTE női klinikán tanársegéd. 1972 – 1975 között Szerencsen járási főorvos. 1975. év végén megkeresték Tapolcáról, itt a megüresedő kórházi szülész-nőgyógyász osztályvezető főorvosaként az osztály korszerűsítéséhez kerestek jól képzett fiatal szakembert. Beadta pályázatát és elnyerte az állást. 1976.január 1-től a tapolcai és sümegi kórházak összevonásának keretében a sümegi szülészet átkerült Tapolcára, így már egy 60 ágyas osztályt vezetett, ahol az évi szülésszám elérte az ezret. 8 beosztott orvosával egy sor újítást vezetett be, érzékelhetően nőtt a gyógyítás színvonala és hatékonysága. 1980-ban itt kezdett működni az un. „panel műtő és szülőszoba”, a MEDICOR bemutató műtője. Ez akkor az ország legkorszerűbb műtő-szülőszoba egysége volt, a legmodernebb technikával felszerelve. Szűkebb feladatainak ellátásán túl megszervezte a Veszprém megyei genetikai tanácsadást és a kórház alagsorában elindította a kromoszóma-vizsgálatokat is. A tudományos közéletbe bekapcsolódva az MTA VEAB Orvostudományi Szakbizottság Genetikai munkabizottságának elnöke lett és megbízást kapott a Veszprém Megyei Egészségügyi Tudományos Tanács elnöki teendőinek ellátására. 1985-ben lett címzetes egyetemi docens. Még ez évben Győrbe hívták a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, akkor 213 ágyas Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályának élére. Új diagnosztikai és terápiás módszereket vezetett be 2005-ig volt a kórház tudományos igazgatója. 1997-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. Szakmájának országszerte számon-tartott tekintélyévé vált. Tudományos társaságok, egyesületek tagja és tisztségviselője. A Magyar Nőorvos Társaság és Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társaságának főtitkára. Tudományos-szakmai publikációinak száma több mint 200. Megkapta a szakma legnagyobb elismeréseit, a Markusovszky-díjat (1974), a Nyáry László Nívódíjat (1992), Markusovszky Emlékérmet (1994), Semmelweis Emlékérmet (1999) és a Dr. Halász Géza Emlékérmet (2007). 69 évet élt. Győrújbaráton a Petőfi S. u.-i temetőben nyugszik.

Katolikus tanítóképzőt végezhetett, valószínűleg ez időben léphetett be a Páli Szent Vincéről nevezett rendbe. 1938-ban érkezett a zárda főnöknőjének Gáspár Ágnes, aki előtte Csákváron telesített szolgálatot. A pedagógia területén is jól képzett nővér volt, tudjuk, hogy több szakmai továbbképzésen részt vett. Következetesen dolgozott „ … nem törődve azzal, hogy szeretetmunkájuk során sokszor hideg közönnyel, de elég gyakran gáncs és bántó viselkedéssel találkozik.” Ő volt az utolsó zárda-főnöknő Tapolcán. A rend feloszlatásakor elhagyta Tapolcát. Nem tudjuk mi történt vele ezután, csak azt, hogy 90 éves korában Bakonybéli egyházi otthonban egykori rendtársai körében hunyt el. 

Irodalom: – Tóth: Irgalmas nővérek – Leányköri vezetőket képző tanfolyam Székesfehérvárott = Néptanítók Lapja, 1937. július 14. 563-564 p. – Magyarország tiszti cím- és névtára 1938. 379 p. – Hetven éves a tapolcai zárdaiskola. = TV., 1942. október 24. – Halálozás = Új Ember, 1984. március 4. –

Középiskolai tanulmányait Keszthelyen és Dombóváron végezte. Bányamérnöki oklevelet szerzett Sopronban 1951-ben. Szakmai működésének kezdete a Bakonyi Bauxit Rt-hoz kötődik. 1952-54-ben a halimbai üzem vezetője, 1954-57 között nyirádi vállalati főmérnök, 1957-58 között halimbai vállalati főmérnök volt. 1958-1963 közt a Nehézipari Minisztériumban színesfémipari bányászati főmérnök, majd főosztályvezető a Magyar Alumíniumipari Trösztnél. Szakmai munkásságából kiemelkedik a nyirádi bauxitbánya aktív vízvédelmének kezdeményezése és megvalósításának irányítása. Vezetésével dolgozták ki a bauxitbányászat 30 éves tervét. Kezdeményezte a gépi vágathajtás bevezetését, a főtehorgony alkalmazását. Több fontos szabadalma volt, pl. az önjáró kőzetjövesztő gép, a víznívó alatti ásványtelepek kitermelésének eljárási módozatai, ill. a bányák vízvédelmének módjai. Számos szakmai publikációja volt. Szakmai tevékenységét számos kitűntetéssel ismerték el, megkapta pl. az Eötvös Lóránd díjat. A Bányászati és Kohászati Egyesületnek 1955-óta tagja. Ő hangolta össze az 1962-ben megkötött és 1990-ig érvényben volt magyar-szovjet timföld-alumínium egyezmény bányászati terveit. 1980-tól a tröszt bányászati igazgatója volt. Sokat és szívesen járt Tapolcán, ahol mindig találkozott egykori munkatársaival. Sok fontos szakmai bizottságban végzett munkát. 1989-ben nyugdíjba vonult. Továbbra is résztvett a bányász szakmai közéletben. 79 évesen szívinfarktus okozta halálát. Budapesti temetésén dr. Fazekas János búcsúztatta. 

Géczy Ignác kádár negyedik gyermekeként született. Édesanyja Rosenberg Mária tanítónő volt. Középiskolai tanulmányait Szombathelyen végezte, 1921-ben érettségizett. Szombathelyen volt szeminarista 1921-1922-ben, utána a veszprémi szeminárium kispapja 1922-1926-ig. Pappá szentelték 1926. június 20-án. Káplán volt Tapsonyban, majd Karádon 1927. szeptember 1-től. Középiskolai hittanári oklevelet szerzett. Hitoktató és káplán lett Kaposváron 1928-tól. Zsinati vizsgát tett 1929. szeptember 15-én. Tábori lelkész az 1. hadtestnél Budapesten 1933. szeptember 1-től, Győrben 1934. szeptember 1-től, hittanár a jutasi altisztképző intézetnél 1939. december 1-től, majd hadtest vezetőlelkész Kolozsváron 1940. június 1-től. Kánonjogi doktorrá avatták 1942. március 19-én. Tábori alesperes, őrnagy lelkész 1942. májustól, Székesfehérváron 1944. szeptembertől. Hadsereg vezetőlelkész 1944. szeptember 25-től 1945. október 6-ig. 1946. január 1-től kisegítő lelkész Veszprémben a Szent László plébánián. 1946. június 18-tól adminisztrátor Badacsonytomajon, majd ugyanitt plébános 1948 szeptembertől. A badacsonyi kerület esperese 1950-től. A tapolcai plébánia területén sokat helyettesített. A tapolcai kórházban hunyt el, a badacsonyi Szent Donát kápolnában nyugszik. 

Irodalom: – Pfeiffer –

Szülei Gelencsér Ferenc bányász és Vitai Irma. Az általános iskola befejezését követően kőfaragónak tanult. Első mestere a tapolcai Pintér Lajos volt első mestere. Az ipari tanuló iskolát 1969-ben fejezte be, tíz év múlva mestervizsgát tett. Ekkor kiváltotta az iparengedélyt, megnyitotta diszeli műhelyét és azóta önálló kisiparosként dolgozott. Főképpen igényes síremlékek készítésével foglalkozott Tapolca környékén és a Balatonfelvidék községeiben. Sok egyéb mellett ő készítette el Raksányi Gellért Kossuth és Jászai-díjas színművész, a „Nemzet Színésze” sírkövét a Balatongyöröki temetőbe. Tapolca és környéke történelmi emlékhelyeinek méltó megjelölését, jórészt társadalmi munkában végezte. Több tucat emlékmű és számos emléktábla sarkában „G.F.” szignója, vagy a Gelencsér név jelzi működését. Tapolcán pl. az ő munkája a Batsányi-Baumberg síremlék rekonstrukciója, a Katonai Emlékpark emlékkövei és a tóparti Panteonfal több emléktáblája. Szívesen munkálkodott a számára szimpatikus közügyekben. Települése közéletének meghatározó alakjaként 1988-ban társaival megalapította a Gyulaffy László Kulturális egyesületet, amelynek működtetésében kulcsszerepet vállalt. 1989-ben indította el a diszeli művésztelepet. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. Pl. Honvédelmi Érdemérem, Kiváló Társadalmi Munkás, „A magyar kultúra lovagja”, Tapolca Városért stb. Egyik utolsó munkája az un. „Zánkai keresztút”, amelyért „Zánka Községért” kitüntetést kapott. 69 évet élt. 2019. október 12-én temették a diszeli temetőbe. 

Irodalom: – VMKÉL – Nógrádi Gábor: Feltámadunk? = Új Tükör, 1989. november 19. – Szabó István: Miért kapta a Tapolca Városért kitüntetést. = TVl. 1992. augusztus 7.N. Horváth Erzsébet: „A kőnek lelke van; azért, hogy megismerjük, sokat kell tennünk” = UTU. 2014. október.; TU.2019. október 18. – Győrffy Árpád: Zánka. – Új keresztút mának szóló üzenettel. = Balatontipp Hírlevél, 2016. október 27. –

Kilencgyermekes családban született nyolcadikként. Édesapját hat éves korában elvesztette, édesanyja és legidősebb bátyja nevelték. Elemi iskoláit szülőhelyén, polgári iskolát Tapolcán végzett. A közgazdasági szakközépiskolát Muraszombaton a szalézieknél kezdte meg. A terület elcsatolása miatt haza kellett térnie és így a középiskolát a tapolcai gimnáziumban fejezte be. Családja kuláklistára került, őt pedig munkaszolgálatra vitték az ország keleti részébe. A kántorképző után 13 évig volt kántor Balatonrendesen. Hivatali munkáját Tapolcán a Statisztikai Hivatal tapolcai kirendeltségén kezdte, majd az Állami Biztosítónál dolgozott nyugdíjba vonulásáig. 23 évig volt a tapolcai Nagyboldogasszony Egyházközségben templomatya és képviselőtestületi tag. Tizenhárom esztendeig dolgozott a tapolcai plébánia hivatalban. Szeretettel fogadta a gondjaikkal hozzá fordulókat és lehetősége szerint segített tanácsaival a rászorulóknak. 1967-ben Tapolcán házasságot kötött Darvalics Ilonával. Három fiúgyermeket neveltek fel nagy szeretetben. 73 évesen váratlanul hunyt el. Sírja a tapolcai régi temetőben van. 

Irodalom: – PFI.Ért. 1939/1940. – BJG.Évk. –

Apja Gémes Károly a leventezenekar kiváló fúvós szólistája, Tapolca egykori MKP-titkára. Általános iskoláit Tapolcán végezte, középiskolába Győrben járt. A modellezés iránti vonzódása is hozzájárult pályaválasztásához. A Miskolci Műszaki Egyetemre jelentkezett. Itt 1969-ben szerzett gépészmérnöki diplomát. Az MHSz modellező kör vezetője volt, első osztályú sportoló. Tevékenyen részt vett az ifjúsági mozgalomban. 1966-1969 között az egyetemi évfolyam csúcstitkára, 1969-1971 között az egyetem KISz-titkára volt. 1966-ban és 1967-ben 2-2 hónapig Kazahsztánban, 1970-1971-ben az NDK-ban volt építőtáborban. 1970-ben sorkatonai szolgála idején részt vett az árvízvédelemben. 1971-ben politikai munkatárs lett az egyetemen, de erről lemondott. 1971-ben megnősült és a TVK-nál helyezkedett el, mint tervezőmérnök. 1974 februárjában családjával hazaköltözött Tapolcára. A KŐSZIG-nél kapott munkát fenntartási üzemvezetőként. Hosszú ideig kulcsszerepe volt a gyár életében, annak szinte minden területén. Szerette felelősségteljes munkáját, betöltötte életét. 1988-ban súlyosan megbetegedett. Leszázalékolták, de a gyárral nem szűnt meg kapcsolata. 1992-ben hunyt el. A gyár saját halottjának tekintette. Sírja a régi köztemetőben található.

Eredeti családi neve Guttmann. Elemi iskolát majd a polgári fiúiskolát Tapolcán végezte el. A kádár mesterséget tanulta ki. Fiatal éveiben, mint kitűnő zenész tűnt ki társai közül. Érett trombitajátékával erőssége volt a leventezenekarnak és a szimfonikusoknak is. Népszerű, fáradhatatlan zenészként kapta a „tüdő” becenevet. Kezelője volt a leventék könyvtárának. Az 1940-es évek elején apja Iskola utcai kádárműhelyében dolgozott. A gettó létesítése után műhelyüket a Török J. utca 8. sz. alá tették át. Tagja volt az 1945. április 11-én megalakult Nemzeti Bizottságnak majd az 1945 júliusában megalakult községi önkormányzatnak, és az igazoló bizottságban is dolgozott. Az ő javaslatára hívták vissza dr. Fehér Károly községi főjegyzőt, hogy a közigazgatás szakszerűségét biztosítani lehessen. Kulcsszerepet vállalt a Magyar Kommunista Párt Tapolca járási és községi szervezetének létrehozásában és vezetésében. A tapolcai szervezet 1945. május 5-én alakult meg. Elvbarátai, mindenekelőtt a tapolcai Buza-fivérek és Éliás Ferenc támogatásával 1945 áprilisában a párt járási titkára lett. Sokat és öntevékenyen dolgozott a baloldali pártok akcióegységének megteremtésén, a szakszervezetek újjászervezésén, a földosztó bizottságok munkájának beindításában. Oroszlánrésze volt a Szabad Élet c. újság megindításában. Nagy energiát fektetett a párt szervezésébe majd a zilált viszonyok rendezésébe a tapolcai járás községeiben. Bátran szembeszállt Buzáék önkényeskedéseivel. Az 1945. július 18-án megalakult első községi önkormányzatban az igazoló választmány tagjaként vett részt. Szerepe a központi irányítás erősödésével mindinkább háttérbe szorult. Megvált titkári tisztségétől. Az uzsai kőbányában majd a sümegi mészműveknél helyezkedett el. Tovább tanult és mérnöki végzettséget szerzett. A tapolcai régi köztemető 12. parcellájában nyugszik. 

Irodalom: – DCL – A tapolczai polgári fiúiskola legkiválóbb tanulói az 1929–30. tanévben. = TL., 1930. június 28. – A leventezenekar hangversenye. = TU., 1933.március 5. – Leventéink műsoros estje. = TU., 1937. május 16. – Értesítés = TV. 1944. június 3. – Megalakult a községi önkormányzat = Szabad Élet, 1945.július 28. – Megyei pártbizottság alakul. = Napló, 1975. március 7. – Veress D. Csaba: Adalékok Tapolca történetéhez (1944-1956). Tapolca, 1989. –

Az 1920-as évektől Révfülöpön élt. Az Északi-Balatonparton számtalan villát, magánházat, gazdasági épületet, stb. tervezett és épített. Főleg Révfülöpön, pl. a posta és a Fürdőegyesületi kultúrház épületét. Jó szervezőkészséggel bíró, rendkívül agilis, társadalmilag is aktív ember volt. Egy időben igazgatója a Révfülöpi Fürdőegyesületnek. Elnöke volt a helyi iskolaszéknek. Sokat tett a helyi háziipari termelés fejlesztéséért. A II. világháború után a tapolcai Építőipari Ktsz művezetőjeként dolgozott. Nyugdíjas korában a helyi horgászegyesület elnöki tisztét látta el. 

Irodalom: – G.J. = Ki kicsoda Révfülöp történetében 1. = Villa Filip, 2000. 2. sz. –

Szülei Gerencsér Jakab és Zimmermann Erzsébet. Az 1920-as évek elején sikeres pályázat után érkezett Tapolcára. Felesége Paraszthy Júlia volt. 1929-ben nevezték ki az adóhivatal főnökévé. Vörös és fehér diktatúrákat követően, olyan időben, amikor az állampolgári fegyelem fellazulása és az üres államkincstár miatt az ország és kisváros egyaránt zilált helyzetben volt. Munkájában a következetes szigort és a humanista értékeket kellett nap, mint nap összeegyeztetnie. Már kortársai szerint is ez sikerült neki. Szolgálatának negyedszázados jubileumán, 1936. júniusában szép ünnepséget rendeztek tiszteletére. Eredményes munkája mellett jószándékú, jóravaló embernek ismerték. Felettesei is becsülték, ennek jele, hogy állampénztári főtanácsosi rangra emelték. A szakmai rangját pedig jelzi, hogy kollégái, a vármegyei adóhivatali tisztviselők elnökükké választották. Munkahelye az Arany J. u. 2. sz. a háborúban később lebombázott házban volt. A Balaton-felvidéki táj szerelmese volt. Építkezni kívánt a györöki hegyoldalon, amikor kiderült, hogy a gyógyíthatatlan betegség már sok időt nem hagyott neki. Súlyosbodó májzsugor-betegsége miatt 57 évesen érte a halál. Sírja a tapolcai régi köztemetőben van. 

Műveiből: – Tapolcza és a Balaton = TL., 1932. június 18. –

Irodalom: – Kinevezés. = TU., 1929. május 19. – Adóhivatalunknak = TL. 1936. június 27. – Kinevezés. = TL., 1939. július 8. – G. I. = TL., 1940. április 20. – Halálozás. = TV., 1940. április 20. –

A Vajdaságból érkezett hozzánk. Érettségi után Budapesten a Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet 1930-ban. Nagykanizsáról a fűtőház főnökének érkezett Tapolcára 1940-ben és itt feladatát egészen 1944-ig látta el. 1944-1945-ben egy évig átmenetileg Varga Jenő helyettesítette, de 1945. május-augusztus hónapokban ismét ő a fűtőház főnöke. 

Irodalom: – Százéves … – Jégpálya a VOGE udvarán. = TV., 1942. január 3. –

A budapesti nemzeti zenedében szerzett képesítést, majd nyolc éven át a székesfehérvári honvédkerületi zenekarban játszott. Tapolcán először 1914-ben üzletemberként bukkant fel, amikor a megsejtve a mozizásban rejlő üzleti lehetőséget Rokob Kálmánnal összefogva a Celldömölkre távozó Domonkos Ignáctól megszerezték Központi Kávéház bérleményét és „a mozgó-színház emelésére nyert jogot”. Némi huzavona után az akkori városháza udvarán, a vendéglő oldalához építve megnyitották a „gyönyörű mozgót”. Emellett hangszeres zeneoktatást végzett és szólistaként is többször fellépett az Apolló-mozgóban. Hirdetésében zene-elmélet, hegedű, cimbalom, az összes réz-fúvó hangszer Bár a mozi jól jövedelmezhetett, nyughatatlan természete néhány év múlva tovább vitte. 1918-bnan elköltözött a városból. Tudjuk, hogy katonazenészként több zenekarnál próbált szerencsét. Igyekezetével, tehetségével a karnagyságig vitte. Az 1930-as évek elején a fűzfői ipartelepen volt állásban és a helyi szimfonikus zenekart vezette. 1932-ben visszatért Tapolcára. „Gerl János R. karnagy, volt katona-karmester letelepedett nálunk és március hó 1-én megkezdi a tanítást, amely az összes vonós- és fúvóshangszerekre kiterjed. Egyúttal vállalta az Ének- és Zeneegyesület zenekarának vezetését is és az április hó elején tartandó hangversenyen ő fogja a filharmonikusokat dirigálni.” A visszatérés sikeres volt, a közvélemény a karnagy tehetségéről áradozott. Folytatta az elhunyt Eckhardt Antal zenekarvezetői munkáját és új lendületet adott a város zenei életének. Rivalizálás helyett összefogta az eltérő színvonalon működő helyi zenei együtteseket, a Csobánc Dalkört, a Leventezenekart és másokat. 1934-ben végleg eltávozott Tapolcáról. Későbbi sorsa ismeretlen.

Irodalom: – Kertész Károlyné: Mozi Tapolcán. Tapolca, 1996. – Községi gyűlés. = TL., 1914. július 12. – Jótékonycélú előadás. = TL., 1916. január 16., május 14. – Új karnagy a Zeneegyesületben. = TL., 1932. február 27. – Értesítés. = TU., 1932. február 28. – Új zenetanár Tapolcán. = TU., 1932. március 6. - Az Ének és Zeneegyesület hangversenye. = TL., 1932. április 16. – A tapolczai vasutasok „Csobánc” dalkörének ünnepe. = TL., 1932. június 18. – A leventezenekar hangversenye. = TU., 1933. március 5. –

Szülei a pápai születésű Krebsz Zsigmond pincemester és Kohn Cecilia. Általános és kereskedelmi iskoláit Budapesten végezte. Gyakorlati kereskedelmi ismereteit Veszprémben szerezte. Több városban dolgozott segédként. 1904-1908 között az Egyesült Államokban önállósította magát. New Yorkban és Philadelphiában volt pénzváltó üzlete. Innen visszatérve öt évig Veszprémben, mint üzletvezető működött. Tapolcán 1913-ban nyitotta meg könyv- és papírkereskedését, amelynek profilját – két évtizeddel később bekövetkezett haláláig – folyamatosan bővítette. Az 1920-as években több tapolcai képeslapot is kiadott. Részt vett a helyi sportegyesület újjáélesztésében és később vezetésében. Választmányi tagja volt több szakmai szervezetnek. Felesége Weisz Szerén lett. Üzleti és magánéleti gondjai miatti kétségbeesésében életének önkezével vetett véget. 

Irodalom: – DCL – Z.vm.ism. – Öngyilkosság. = TL. 1936. február 8. –

Szülei Gerő László pozsonyi főgimnáziumi tanár és Székely Vilma. Főiskolai tanulmányait Budapesten végezte. 1934-ben a főváros szolgálatába lépett. 1936 májusában az előírt állatorvosi tiszti vizsgát eredményesen letette. 1937-ben doktorált és segédállatorvosi beosztást kapott. 1940. július 28-án lett főállatorvos. A székesfővárosi állatvásárok és közvágóhidak állatorvosaként dolgozott. 1942-től a X. kerületi elöljáróságon dolgozott főállatorvosként. A háború alatti és utáni sorsát még nem ismerjük.

Műveiből: – Adatok a sertések vérömléses bélgyulladásának ismeretéhez és annak húsvizsgálati jelentőségéhez. Bp. 1937. – 

Irodalom: – Gulyás – Budapest Közigazgatási címtára. Bp. 1942. – MTC Bp. 1944. –

A Gersei Pethő család eredetét a Nádasd nemzetségből veszi. Ebből a XIII. század elején vált ki a Gersei család. Ettől kezdve a család fejei különböző nagyurak familiárisai lettek. Szolgálataikért több birtokadományt kaptak uraiktól és így a XV. század elején már a tekintélyes vagyonú középnemességhez tartoztak. Jól manővereztek a feudális anarchia viszonyai között. Különösen Zsigmond királlyal voltak jó viszonyban és rész vettek szinte valamennyi katonai vállalkozásában. A család ekkori feje Gersei Pethő (I) János a győri vár kapitánya. A család hűségéért várépítési engedélyt is kap, de már övék Kemend vára is. Ott vannak a királyi tanácsban, nevüket néha a bárók között említik. De nem találták meg az utat a ligák egyikéhez sem. Hiába rendelkeztek szinte az egész XV. században Vas és Zala vármegyék felett bírói hatalommal, hiába szereztek meg újabb birtoktesteket, hiába építettek várat, mindez kevés volt a tényleges bárók közé emelkedéshez. János halála (1423) után a király annak címeit, rangjait, vasi és zalai főispánságát megosztotta fiai, László és Pető között. László megkapta Rezi és Tátika várát, ezek tartozékaival együtt, melyekhez Keszthely és (Zala)Szántó mezőváros is tartozott. Ezután a Jagelló Ulászlót megkoronázó párthoz csatlakozik és 1441-ben megkapta Zala vármegye „kamara haszna” adóját is. A trónviszályban Erzsébet pártján állók, köztük Szilveszter, a Tapolcán birtokos karthauzi prior emberei megtámadták és lerombolták a Gersei Pethők birtokközpontját Keszthelyt. Erre a Gersei Pethők, akik amúgy sem jó szemmel nézték, hogy a szerzetesek Tapolcán erődöt építettek ki, és ide „sok zsiványt és kóbor elemet” fogadtak be akiket fel is fegyvereztek, Tapolcára rontottak és porig lerombolták a karthauziak itteni templomának erődjét.” A prior vádat emelt a Gersei Pethők ellen, hogy azok lerombolták a tapolcai Boldogságos Szűz templomát és annak erősségét, követelve a károk megtérítését. A két peres fél 1448. május 20-án az érsek színe előtt kiegyezett egymással. A vita 1450-ben kiújult, de a tapolcai castellum (várkastély) végül felépült és az erődítmény erősebb lett mint valaha. Ebben az állapotában érte meg a törökök támadását is. Gersei Pethő család felemelkedése még egy ideig folytatódott. László egyik fia Miklós 1457-ben a király főlovászmestere, 1461-ben pohárnokmestere lett. János, a tehetséges hadvezér pedig bárói címet nyert. 

Irodalom: – ZM Arch. – Feiszt György: Fejezetek a Gersei Pethő család történetéből. = ZGY. 25. 77-94 p. –

Apja id. Gerzsó György vágújhelyi városbíró, Nyitra vármegye főorvosa volt. Anyja Klszák Krisztina. A felvidéki, kisnemesi származású fiatalember iskoláinak elvégzése után katonai pályára lépett. Az 1830.-as években került Sümegre, ahol a városka főutcáján, a mai gimnázium helyén megnyitotta ideiglenes gyógyszertárát. 1838. augusztus 4-én szerzett gyógyszerészi oklevelet a Pesti Tudományegyetemen. Még ugyanebben az évben megvette a sümegi Dienes József tulajdonolta patikát. Az intézmény kedvelt találkozóhelye volt az „úri közönségnek”. Nevét ott találjuk a Kisfaludy Sándor által létrehozott kaszinó alapítói között. Aktív közéleti ember, kedvelt alakja a társasági életnek. Városi képviselő, amikor 1848 tavaszán önként csatlakozott a nemzetőrökhöz. Rövidesen a honvéd hadsereg legjobb lovasai közé tartozott. Fiatal korában ugyanis az osztrák hadseregben szolgált, mint dzsidás tiszt. Korabeli visszaemlékezések szerint egymaga 11 osztrák dzsidást szedett le lováról. A pákozdi csatában főhadnagyként harcolt a Kisfaludy Móric vezette nemzetőr-zászlóaljban, s mint a Bocskay-huszárezred honvéd századosa került osztrák hadifogságba. 1850-ben besorozták a 3. dzsidásezredhez. 1952. szeptember 15-én leszerelték és tovább vezette sümegi gyógyszertárát. Feleségét, Pillich Teréziát is nagy múltú gyógyszerész családból választotta. Zsuzsanna leányát Pillich Károly sümegi gyógyszerészhez adta, majd annak halála után Édeskuthy Sándor gyógyszerész-polgármesterhez. Másik lánya, Gerzsó Hilda Dr. Pillich Ferenc gyógyszerészhez. Jelentős szőlészeti kutatásokat is végzett. Oszterhueber Péter Antallal együtt összeállították és a Kertészgazda c. szaklapban megjelentették „A Balaton menti szőlőfajok betűrend szerinti összeállítása” c. dolgozatukat. Szoros kapcsolatok fűzték Tapolcához, akol több barátja is volt. Családi kapcsolatok fűzték a tapolcai Glázer családhoz. Nyilván az ő tanácsaik alapján jótékonykodott Tapolcán. Az ő nevéhez fűződik a tapolcai felső népiskola legjobb tanulói támogatására 200 Ft.-al, akkor jelentősnek számító összeggel létrehozott, un. „Gerzsó János-féle alapítvány”. Vagyonának egy részét végrendeletileg tapolcai célok megvalósítására hagyta. 73 évesen hunyt el. Sírja a sümegi protestáns temetőben van. 

Irodalom: – FN. Ért. – Emlékhelyek – Bona Gábor: Századosok az 1848/49. évi szabadságharcban.Halmai János: Gyógyszerész-portrék az 1848-49. évi szabadságharcban részt vett gyógyszerészekről. – Mészáros István: A gyógyítás szolgálatában. Sümeg, 2009. – Dél-Dunántúl neves gyógyszerészei. Pécs, 2014. – Fővárosi Lapok, 1882. szeptember 24. –

Az 1700-as évek elején Tapolcán felbukkant tehetős, nemesi eredetű família leszármazottja. 17 éves korában lépett be a pálos rend kötelékébe. 1774. november 30-án Pesten tett fogadalmat. A filozófiát Nagyszombatban, a teológiát Budán tanulta. Szerpappá szentelték 1777. október 12-én. A pálos rend 1782. január 12-iki feloszlatása Székesfehérváron érte, ahol 1785-87-ben a gimnázium tanára. Ezután Budán és Pozsonyban élt. Innen a veszprémi egyházmegyébe, báró Inkey családhoz került házikáplánnak. Itt halt meg 61 éves korában. Több színművet írt és fordított, ezeket a pesti színpadokon elő is adták. 

Művei: – A nemes hazugság. Színmű. Pest, 1793. – Telemak és Kalypso. Zenés vígjáték. Vácz, 1795. –

Irodalom: – Szinnyei – Székesfehérvári Szemle, 1931. 4. sz. –

Az akkor még Fejér megyei Inotán született. Apja Glázer Károly „füvész-gyógyszerész” 1857-ben alapította Tapolcán az Oroszlán Gyógyszertárt. Mellette sajátította el a szakma fortélyait. Az 1868-as Gyógyszerészi Zsebnaptárban már fia, Glázer Iván szerepelt a gyógyszertár tulajdonosaként. Apjától tanult ismeretei alapján ő is nagy szerepet adott a környéken gyűjtött, házilag szárított, előkezelt gyógynövényeknek. Üzletét formálisan 1890-ben bekövetkezett haláláig vezette, 1885-től már Sándor fia, vitte tovább. Sümegről nősült, felesége Pillich Lujza Ludovika, a nagymúltú gyógyszerészdinasztiából. A Tapolczai Kaszinó egyik alapítójaként is számontartjuk. 1872-ben a községi iskolaszék tagjává választották. 1870-től első igazgatója volt a Tapolczai Takarékpénztár Rt.-nek. Glázer Iván társadalmi érdekű munkálkodása fia, Glázer Sándor tevékenységében teljesedett ki. Egyre súlyosbodó betegsége is közrejátszott abban, hogy az utolsó kenet felvétele után megmérgezte magát. A kápolna melletti családi sírboltban nyugszik a tapolcai régi köztemetőben. 

Irodalom: – Pécs Gyuláné: Régi emlékek, régi emberek. Tapolca, 1935. – Rédiger Béla: Glázer Sándor. 1861-1917. Tapolca, 1987. – A Tapolczai Takarékpénztár ünnepi közgyűlése. = TL., 1930. február 23. – 50 éves a Tapolczai Kaszinó. = TL., 1942. március 28. – Emléktábla a régi patika falán. A Glázer család és Tapolca. = Tapolcai Körkép, 1990. december 4. –

Gyermek és ifjúkoráról alig tudunk valamit. Az 1840-es években Várpalotán volt gyógyszerész-segéd, minden bizonnyal a Schőnvizner Ferenc tulajdonában álló Szentháromság patikában. Az 1850-es években Tapolcára jött és itt megszerezte az „Oroszlán-gyógyszertár” felállítási jogát. Ezt 1857. január 18-i 421 sz. végzést a Soproni Helytartótanácstól kapta, amelyet azután 1857. február 16-án az 1329 szám alatti végzéssel Zala megye elöljárósága is megerősített. Ekkor már képzett és gyakorlott gyógyszerész volt, gyógyszertára jellegzetességévé pedig a gyógyhatású növények gazdag választékát tette. Ezért már kezdettől joggal viselte a füvész-gyógyszerész megnevezést. Minden szabadidejét a természetben, hegyen-völgyön, erdőkben bolyongva töltötte ahol szorgosan és szakszerűen gyűjtötte és árusította a gyógyító növényeket. Később már tájegységenként alkalmazott füves asszonyokkal szedette a szükséges növényeket. Így gyűjtögette össze vagyonát, amiből a „Piacz-téren” vagyis a mai főtéren felépíttette gyógyszertári épületét, dupla padlástérrel, ahol a gyógynövények szakszerű szárítását, aprítását, keverését és tárolását végezték. A gyógynövények kezelésére megtanította fiát és utódját Glázer Ivánt is. Sírja ma már nem található. 

Gyermek és ifjúkoráról, tanulmányairól nem sokat tudunk. Nagyapja Glázer Károly és apja Glázer Iván a tapolcai Oroszlán Patika tulajdonosai voltak. Anyja Pillich Ludovika is neves sümegi gyógyszerész-dinasztiából származott. 1886-ban már ő szerepel tulajdonosként. Glázer Sándor jó szakember hírében állott és aktívan vett részt a helyi közéletben. Ezért is választották meg községbírónak. Három cikluson át, 1895-től 1903-ig töltötte be ezt a tisztséget és kortársai szerint ebben elévülhetetlen érdemeket szerzett. Munkássága meghatározó volt Tapolca „aranykoraként” számontartott századfordulós fejlődésben, városiasodásban. Néhány év alatt rendbe hozta a község zilált pénzügyeit és forrásokat talált a fejlesztésekre. Mindezt a helyi adók csökkentése mellett érte el! Tevékeny közreműködésével állították fel a polgári leányiskolát és bővítették az r. k. fiúiskolát. Az ő idejében kezdték el a település központjának rendezését. Járdákat építettek, fásítottak, csatornáztak, felállították a villamos-műveket, létrehozták a Sümeg-Keszthely közötti vasútvonalat. Nevéhez fűződik a helyi rendőrség megszervezése, a rendőrlaktanya építése. A községi faiskola újjászervezésével fellendítette az okszerű gyümölcstermelést. Kezdeményezte a vasútállomás melletti liget telepítését. Elintézte, hogy községi népkönyvtár létesüljön Tapolcán és gondoskodott gyarapodásáról. Segítette a szegényház létrehozását és az Önkéntes Tűzoltó Egyesület fejlesztését. A kórház ügyét kiemelte az óhajok világából és elindította a gyakorlati megvalósítás folyamatát. Különös érzéke volt az ellentétek elsimításához az emberi kapcsolatok rendbe hozásához, és a társadalmi egyensúly fenntartásához. Működése idején Tapolcán az alkotás légköre volt jellemző. Társelnöke volt a Vörös-kereszt egyletnek, helyettes igazgatója a Balatonmelléki Takarékpénztár Rt-nek. Igazgató elnöke a Tapolczai Villamossági Rt.-nek. Igazgatósági tagja a Tapolczai Jéggyár Rt.-nek. Munkássága elismeréseként megkapta a Ferenc József-rend lovagja címet. Az akkori képviselőtestület arcképét megfestette és a tanácsterem falára helyezte. Huszárhadnagy fiának halála után betegeskedni kezdett és 1917. január 6-án elhunyt. Életének summázatát nekrológjában olvashatjuk: „Egész és igaz ember volt, telve ambítióval és becsületességgel. Olyan ember érkezett el benne az örökkévalóság kapujához, ki dicső életet élt, mert rajongója volt a köz iránti kötelességnek. Benne a város eleven lelke lüktetett.” A kertváros egyik szép utcája viseli nevét. Volt gyógyszertárának falán 1990-ben domborműves emléktáblát avattunk tiszteletére. 

Apja Flieg József jómódú kereskedő, anyja Vadona Karolin. A tapolcai katolikus elemi iskola elvégzése után szülei mellett nevelkedett, felkészült a dolgos, találékony és tettre-kész háziasszonyi szerepvállalásra. A visszaemlékezések szerint nagyon szép leány volt, takaros portájuk a Glázer-ház szomszédságában volt. Nem volt meglepő, hogy az egymást kisgyermekkortól ismerő fiatalok további életüket is egymás mellett képzelték el. Fiatalabb éveiben aktív közéleti szerepet vitt férje oldalán, de önállóan is. Segítségére volt minden jótékony mozgalomnak, sokat dolgozott a Tapolczai Katholikus Jótékony Nőegyletben. Adományokat gyűjtött, ételt főzött és osztott a tapolcai nincsteleneknek. Az önkéntes tűzoltóegyletnél zászlóanyai tisztet töltött be. Munkásságában talán a legjelentősebb szerepvállalás a Tapolczai Vöröskereszt Fiókegylet elnöki tisztében végzett munkája volt. Erre a tisztségre az egyesület választmánya 1901. január 21-én választotta meg. Energikusan, új ötleteket hozva kezdte meg a munkát. Indítványára kezdték el hagyományteremtő szándékkal a decemberi, jótékony célú Katalin-bálok megrendezését. Még ez évben jelentős összeget, ruhát és élelmiszert gyűjtöttek és osztottak ki – felekezeti különbség nélkül – Tapolca szegényeinek. A következő évben ugyan lemondott elnöki tisztségéről, de választmányi tagként és aktivistaként egészen férje haláláig tevékeny munkát végzett a Vöröskereszt Egyesületben. 64 évet élt. A Glázerek családi sírboltjába temették. 

Irodalom: – Dél-Dunántúl neves gyógyszerészei. Pécs, 2014. – A „vörös-kereszt egyesület” választmánya = TV. 1901. január 27. – Az országos vörös-kereszt egylet = TV. 1901. június 2. – Glázer Sándorné + = TL. 1935. december 28. – Glázer Sándorné + = TU. 1935. december 29. –

A Budapesti M. Kir. Jogtudományi Egyetemen szerzett diplomát 1886-ban. Első munkahelyén a veszprémi járásbíróságon díjtalan joggyakornok volt. Ezután Zalaegerszegen folytatott ügyvédi gyakorlatot. Itt előbb törvényszéki aljegyző, majd 1890-ben törvényszéki jegyző lett. Családot Horváth Idával alapított, házasságukból négy gyermek született. 1891-ben a tapolcai kir járásbíróságra helyezték aljárásbírónak. A következő évben már a tapolcai kaszinó igazgatósági tagjaként tevékenykedett a kisvárosban. 1894-ben egyik kezdeményezője volt annak az adománygyűjtő akciónak, amellyel a tapolcai kaszinóegylet Kossuth Lajos felállítandó szobrára gyűjtött. A zalaegerszegi ügyvédi lajstromba 1900 márciusában vették fel. Különféle szerepeket vállalt a megyeszékhely közéletében. Tagja volt a helyi fogyasztási és értékesítési szövetkezetnek. 1901-ben a zalaegerszegi társaskör ügyészének kérték fel és rövidesen a Zalavármegyei Magyar Iparvédő Egyesületnek is ügyésze lett. Munkája során több etikai és fegyelmi vétséget is elkövetett, amiért a győri királyi tábla ítéletével pénzbüntetést kapott. Később az ügyvédi gyakorlattól is ideiglenesen eltiltották. 

Irodalom: – Horváth Zsolt: Jogszolgáltatás Zala megyében a polgári korban. Zalaegerszeg, 1999. – Eljegyzés = Zalamegye, 1890. január 05. – Kinevezés = Zalamegye, 1891. június 28. – A tapolczai kaszinó = Zalamegye, 1892. február 21. – Személyi hír. = BML. 1895. január 17. – Áthelyezés. = TB. 1895. január 19. – Ügyvédi hír = Balatonvidék, 1900. március 26. –

Gombás Mózes és Sás Anna gyermeke. Budapesten jogi végzettséget szerzett, majd Sümegen volt gyakornok. Ezután Veszprém vármegye tisztikarában kapott helyet esküdtként. Később Pápán köz- és váltóügyvédként tevékenykedett. 1876-ban a keszthelyi járásbíróságra helyezték, ahol albíróként működött. A Hertelendy családból választott feleséget. A bírói szakvizsga letétele után előbb deési, majd nagykanizsai törvényszéki bíró volt. 1879 áprilisában saját kérelmére helyezték Tapolcára járásbírónak, egyben megbízták a tapolcai bíróság vezetésével. Ezt a tisztséget több mint húsz éven át elismerten jó szakmai színvonalon teljesítette. 1895.-ben rövid ideig a zalaegerszegi járásbíróság kisegítő bírójaként is dolgozott. Tapolcai beosztásából súlyos szívbetegsége miatt 1898.-ban mentették fel. 55 éves korában halt meg. A református egyház szertartása szerint Tapolcán temették el. 

Irodalom: – Horváth Zsolt: Jogszolgáltatás Zala megyében a polgári korban. Zalaegerszeg, 1999. – Halálozás. = TV., 1894. augusztus 4. – Áthelyezés. = TV., 1895. január 19. – Halálozás. = TV., 1899. február 19. ; Budapesti Hírlap, 1899. február 19. – Gyászjelentés, 1899. február 16. –

Szülei Gorka Géza neves keramikus és Kovács Irén. Szakmai ismereteit és gyakorlatát apja műhelyében szerezte. 1948-ban tett fazekas mestervizsgát. 1954-ig a verőcei Gorka műhelyben dolgozott. Focht Gézával kötött házasságából 1952-ben született fia, Gorka-Focht Géza szintén kitűnő keramikus lett. Ki tudott lépni édesapja árnyékából és saját stílust, technikát, és anyagvariánsokat alakított ki. Művei már többnyire elszakadnak a gyakorlati funkcióktól, önálló szobrokká váltak. Művészetének fő forrása a természet. Élete vége felé Diszelben talált új otthonra. Művészete nagy hazai és nemzetközi elismertségnek örvend. 1955-től rendszeresen részt vett egyéni és csoportos kiállításokon. Több köztéri alkotása is ismert. Érdemes művész, Munkácsy-díjas, négy Faenzai diploma kitüntetettje. 

Műveiből: – Gorka Lívia: Corvina műterem. Bp. 1979. 60 p. – Gorka Lívia: Gorka Géza. Veszprém, 1994. 140 p. – Gorka Lívia – Focht Géza: Három nemzedék. A Gorka múzeum Verőcén. Veszprém, 1994. 31 p. – 

Irodalom: – Balla Demeter: Gorka Lívia. Kiállítási katalógus. Bp. 1987. – Kocogh Ákos: Gorka Lívia. Kiállítási katalógus. Bp.1973. – Bakos György: Elhunyt Gorka Lívia keramikusművész = UTU., 2011. augusztus 11 p.

Szülei Gottlieb Henrik és Rechnitzer Róza voltak. 1919. március 18-án nőül vette borkereskedő leányát Diskai Malvint. A Pannónia szállóval volt szerződéses viszonyban, az épület előtt parkolt. Helybe és vidékre egyaránt fuvarozta a kávéház, étterem és szálloda vendégeit. Tapolcán temették, de sírja már nem lelhető fel. 

Irodalom: – DCL –

Szülei Gőcze Imre vonatfékező és Körmendi Erzsébet. Elemi és polgári iskoláit Tapolcán végezte. Itt több sportágban is kitűnt. Tagja volt az iskola válogatott csapatának. Még nagyon fiatalon, éveken át a TIAC kezdő játékosa volt. A II. világháború éveiben Hajmáskér csapatában játszott. 1945-ben igazolt át a Vasas ETO csapatához. Ez év szeptember 23-án játszotta első NB I.-es mérkőzését. 1948-ban tagja lett a magyar labdarúgó válogatottnak. Két alkalommal ölthette fel a válogatott címeres mezét. Az aktív labdarúgást befejezve Győr-Sopron megyében sikeres edzői tevékenységet folytatott. Volt edző Kapuváros és a MOTIM TE csapatánál is. A vagongyár főosztályvezetőjeként ment nyugdíjba. 

Irodalom: – GYÉL –

Földműves család sarja. Szülei Gőgös István és Tóth Julianna. A tapolcai állami polgári fiúiskola elvégzése után, mint piarista novícius a kecskeméti kegyesrendi gimnáziumban érettségizett. Ezután a budapesti egyetem bölcsészkarán tanult tovább, ahol magyar-latin szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Fölszentelése előtt kilépett a piarista rendből. 1931-ben a csepregi polgári iskolában lépett a tanári pályára. 1932-ben került Tapolcára, egykori polgári iskolájába óraadó helyettes tanárnak. Szaktárgya mellett földrajzot, gazdaságtant és egészségtant is tanított. Ittléte alatt vezette az ifjúsági önképzőkört és a vonaton bejáró tanulók felügyelője volt. Maga is Badacsonytomajról járt be. Ötévi tapolcai szolgálata alatt részt vett a tapolcai és badacsonytomaji közéletben. Lakóhelyén a Levente Egyesület főtitkára volt. 1937-ben Sopronba helyezték az ottani állami leánygimnázium, majd rövidesen az állami fiúgimnázium magyar-latin szakos tanárának. Az 1948/49.-es tanévben a keszthelyi gimnázium igazgatója, 1963-1966-ig tanára volt. Nyugdíjazása után betegeskedni kezdett és hazaköltözött a szülői házba, Badacsonytomajra. Ott halt meg 76 éves korában. 

Szülei Gömbös Sándor és Horváth Anna. Hentes- és mészárossegédként érkezett Tapolcára. 1926. március 27-én Seregély Ilkával itt alapított családot. 1928-ban született József fiuk. Agilis, életrevaló, vállalkozó típusú ember volt. Cséplőgép-tulajdonosként alapozta meg vagyoni helyzetét, majd vendéglőt bérelt, az Iskola u. elején, amit rövid idő alatt a tapolcaiak egyik kedvelt szórakozó helyévé fejlesztett. Konyháját, helyi borkínálatát a legjobbak közé sorolták. Vendéglőjének kedvelt specialitásai közé tartoztak az erdélyi ételek. Kerthelyisége több tapolcai egyesület, társaság rendezvényeinek színhelye volt. A két világháború között, nyáron az udvarán szabadtéri mozit is működtetett, ahol Nani-néni zongorázott. Híres főpincére volt Varjú József, a későbbi neves vendéglős. Vendéglősi munkája mellett borügynöki tevékenységet is folytatott. E tényt rögzíti a Zala megyei Cégbíróság 1930. március 5-én kelt bejegyzése. Az 1930-as évek elején üzleti ügyei miatt hosszabb időre Budapestre távozott, de 1934-ben visszatért, és vendéglőjét felújítva, modernizálva szeptember 26-án újra megnyitotta. Közvetlen, barátkozó természetéből eredően sok időt töltött el vendégei asztalánál. 46 éves korában májzsugor okozta halálát. A régi tapolcai temetőben nyugszik. 

Az egyszerű parasztszülők gyermeke 13 éves koráig a szülői háznál nevelkedett, majd Alsólendvára került polgári iskolába. 1877-ben a budapesti állami tanítóképzőbe vették fel teljes állami segéllyel. A következő évben már Znióváralján tanult. Ezután Pördeföldére ment nevelőnek, majd Kerkaszentmiklóson osztálytanító volt az elemi iskolánál. 1880-ban a kisszigeti róm. kat. felső népiskola tanítójává nevezték ki. Itt magánúton készülve 1882-ben tanképesítő vizsgát tett Znióváralján és még ez évben Náprádfán működik osztálytanítóként. 1881-85-ig jegyzője volt a zalamegyei ált. tanítótestület novai járáskörének. A Zalai Tanügy c. szaklapnak rendes munkatársaként 1880-tól több írást tett közzé. 1882-ben elvette Öveges Antal pákai kántortanító Irma leányát. Házasságukból 11 gyermek született. 1895-ben Kassára került a népiskola igazgatójának, ahol 1918-ig dolgozott. Itt is jelentős szakirodalmi tevékenységet végzett. Cikkei, tanulmányai és néprajzi közleményei főként a Néptanoda, Kassavidék, és a Néptanítók Lapja c. lapokban jelentek meg. A budapesti Egyetértés c. lapnak 12 éven át volt levelező cikkírója. Saját neve mellett a Göndör András, Enrdefi és G—r A—s álneveket használta. A háború, majd Trianon szele ekkor vetette Tapolcára, ahol a róm. kat. fiúiskolánál működött fiával, ifj. Göntér Gáborral együtt. 1920-21-ben pl. az első osztályt tanította. 1922-ben nyugdíjba vonult. A visszaemlékezések szerint tanítványai igen szerették a jóságos lelkű, öreg, mosolygós arcú tanító bácsit. Tapolcán ment nyugdíjba 1922-ben. Innen Győrbe költözött gyermekeihez. Felesége halála után 1932-ben újranősült és Tatára költözött. Itt hunyt el 81 éves korában. 

Abaúj-Torna vármegyében, a Bódva folyó jobb partján erdőkkel körülzárt fennsíkon volt szülőhelye. Itt járt elemibe majd a polgári iskola négy osztályát is itt végezte. A kassai kereskedelmi középiskolában érettségizett 1944-ben - még magyar nyelven. Beiratkozott a kereskedelmi főiskolára, de bevonult katonának. Épségben hazatért de Szlovákiában már más világ volt. „A megváltozott körülmények és a magyarüldözés miatt nem tudtam mihez kezdeni az életben.” irt visszaemlékezésében. Egy ideig alkalmi munkát végzett, majd Budapesten tanult a kereskedelmi főiskolán. Itt 1949-bn végzett és hazatért Hajlamait követve munka mellett tanult és végzett magyar nyelv- és irodalom szakon. Ekkor hivatalnokosodott, tanítani nem volt módja. Bekapcsolódott Kassán a magyarság kulturális mozgalmaiba, tevékenységének fő színtere a kelet- szlovákiai magyar értelmiség legjobbjait összegyűjtő 1965-ben alakult Batsányi Kör volt. Ennek elnökeként szinte motorja lett a magyar kultúra és hagyomány ápolásának, népszerűsítésének. Rangos gondolkodók, írók, művészek előadásait szervezte évről-évre a magyar közönség nagy érdeklődésétől kisérve. Szervezte a Kazinczy Nyelvművelő Napok mozgalmát, közreműködött a kassai dóm északi falán látható Rákóczi dombormű elhelyezésében. 1969-ben a Madách Könyvkiadó Görcsös Mihály szerkesztésében megjelentette a Batsányi Kör színes, tartalmas évkönyvét, amelyben elsősorban Batsányira és Kassa múltjára vonatkozó írások szerepeltek. Sokirányú néprajzi munkája alapján néprajzból doktorált az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Doktori értekezésének címe: Debrőd története és népi gazdálkodása. Publikációi mind a hazai mind külföldi lapokban megjelentek. 1998-ban Tapolcára költözött. Gazdag hagyatékából a Batsányi Kör anyagát felajánlotta a városnak, és kilátásba helyezte személyes együttműködését, munkálkodását Tapolca kulturális életében, mindenekelőtt a Batsányi Emlékbizottságban. Ezeket a szép terveket akasztotta meg a hirtelen halál. Végakarata szerint szülőfalujában nyugszik. A Batsányi kultusz és a magyar kultúra mindenesét vesztettük el vele. Bár életének, munkásságának nagyrésze a Felvidékhez kötődik, emlékét Tapolcán sem feledhetjük. 

Műveiből: – Vikár Béla, a folklór és a Kalevala tudósa. = Hét, 1969. április 27. – Pálóczi Horváth Ádám a hagyománygyűjtés magyar úttörője. = Hét, 1970. február 22. – Népi mészégetés Debrődön. = Honismeret, 1979. 5-6 sz. –

Irodalom: – CSMIL – A kassaiak évkönyve. = És, 1970. 30.sz. – Kovács Sándor Iván : A kassai Batsányi-kör évkönyve, Tiszatáj, 1970.10.sz. – Halálozás. = Új Ember, 1999. február 7. – Görcsösné Takáts Gizella: Néhány hónapot élt Tapolcán. = UTU., 2005. augusztus –

A Tapolcához tartozó Halastó-pusztán született, ahol édesapja a Veszprémi Püspökség uradalmi intézője volt. Édesanyja Mecséry Margit. A keresztségben a László Péter nevet kapta. 1940-ben szüleivel Sümegre költözött, ahol alsóbb és középiskoláját végezte. Már itt kitűnt érdeklődésének sokoldalúságával. 16 évesen Miltont olvasott, elmélyült az asztrofizikában, a történelemben való jártasságával, lenyűgöző olvasottságával pedig tanárait is ámulatba ejtette. „Osztályidegen” bélyeggel megjelölve, de beállítottsága miatt is a bölcsészetre nem juthatott be, így Pécsett lehetett orvostanhallgató. Az 1956-os szabadságharc utáni megtorlás elől ötödévesen Ausztriába távozott és egyetemi tanulmányait ott folytatta. Bécsben szerzett orvosi diplomát, majd letelepedési helyén St. Pöltenben bőrgyógyász szakorvosi képesítést. Hivatása Gyakorlása mellett itt kezdték foglalkoztatni a magyar őstörténet vitás kérdései. Beleásta magát abba a tengernyi archeológiai, nyelvészeti és magyar őstörténeti szakirodalomba, amelynek elemzése, majd szintézise életműve megteremtéséhez vezetett. Ezirányú látókörének kibővítése céljából a bécsi egyetem bölcsészetén régészeti, őstörténeti stúdiumokat hallgatott. Meghatározó volt megismerkedése László Gyula professzorral, akivel mester-tanítványi kapcsolat alakult ki. Részben az ő ösztönzésére fogott tanulmányai megírásához majd megjelentetéséhez az 1980-as évek elejétől. A Keleten kél a nap főcímmel publikált tanulmánysorozata berobbant a hazai tudományos közéletbe és hatalmas vitákat kavart. A hivatalosan elfogadott finn-ugor eredet és nyelvrokonság kizárólagossága komoly kritikát kapott fejtegetéseiben. Mély meggyőződése volt, hogy a magyarság eredeténél az előázsiai elemek, a szkíta örökség sokkal nagyobb szerepet játszottak, mint az elfogadott a magyar tudományos közéletben. Az ősi nyelvfejlődési folyamatokat pedig a hivatalos álláspontoktól teljesen eltérő módon vizsgálja és így gyökeresen eltérő eredményekre jutott. Götz László alapító tagja volt a Tapolcán is honos, jól ismert Zürichi Magyar Történelmi Egyesületnek, amelynek rendezvényein több előadást tartott. Az ZMTE több tagja máig Götz László nézeteinek hatása alatt áll. Ereje teljében, 58 évesen távozott el. Munkássága mégis még sokáig fogja ösztönözni a hazai tudományos közéletet. 

Szülei Gróf Márkus és Rechnitzer Karolina. Iskolái elvégzése után magánhivatalnokként dolgozott Tapolcán. A filoxéravész idején felismerte a szőlőtermelő kisgazdák oltványokkal való ellátásában rejlő gazdasági lehetőségeket. Maga először nem készített ilyeneket, de vállalkozott ezek közvetítésére. A filoxéravész okán beindult tömeges szőlőrekonstrukciók miatt, a kereslet kielégítésére nagy szükség volt a szakszerűen készített és tárolt oltványokra. 1903-ban alapított oltványtelepe Badacsonyban volt. A kezdeti bizonytalanság után 7-8 hold szőlőjében átlagosan 50 fajtára kiterjedő jelentős mennyiségű gyökeres szőlőoltványt, európai gyökeres vesszőt továbbá gyökeres alanyvesszőket állított elő, kínált és forgalmazott. Mindig a folyamatosan mért igények szerint. A századforduló éveiben növekvő vállalkozását 1908. augusztus 8-án jegyezték be a Zala megyei Cégbíróságon, szőlővessző és szőlőoltvány kereskedelem és bizományos fő tevékenységi körrel. Gyökeres szőlőoltvány-vásárlási igényeit hirdetésként közölte a központi és vidéki heti- valamint napilapokban is. Az oltványpiacon kialakult verseny fokozódása, ill. a túltermelés hatására később kissé visszafogta ezt az üzletágat. 1912-ben a tapolcai barlangot bérelte ki a várostól. A cégbírósági bejegyzés érvényét 1917. augusztus 9-én hatálytalanították. Érdekes, hogy ezzel egy-időben, Gróf Gyula halála után 1917. augusztus 20.-tól a vállalkozás felesége nevén, Gróf Gyuláné özv., szül. Vadász Erzsébet néven működött tovább. A vállalkozás jellemzője volt, hogy évtizedeken át országszerte 50-60 sajtótermékben volt állandó hirdetése.

Irodalom: – ZML Cégjegyzék – Z.vm.ism. – Eladó = Balatonvidék, 1907. február 17. – Szőlősgazdák figyelmébe. = TL. 1910. december 25. – Bérbeadták a barlangot. = TL., 1912. március 10. – A tapolcai cseppkőbarlang megnyitása. = Pesti Hírlap, 1912. február 1. – Szőlőoltvány és gyökeres szőlővessző = TL., 1919. május 17. –

Szülei Vadász Adolf kereskedő és Grosz Matild. A szegedi zsidó népiskola és a leány polgári iskola osztályainak elvégzése után szülei kereskedésében segédkezett. Ez időben alakulhatott ki benne az a vállalkozói szellem, aminek jó hasznát vette később. 1911. november 3-án Szegeden kelt egybe Gróf Gyula tapolcai vállalkozóval, a Badacsonyvidéki Szőlőtelep tulajdonosával. Tapolcára költözött és együtt irányította férjével az 1903-tól folyamatosan működő oltványtelep ügyeit. Férje halála után 1917-től mindezt egyedül kellett végeznie, de a talpraesett asszonyka helyt állt az üzleti életben is. Néhány praktikus újításon kívül töretlenül vitte tovább a bevált üzletpolitikát. A szőlőoltvány és szőlővessző-kereskedés sokáig a Balatonfelvidék legnagyobb forgalmú, legválasztékosabb kínálatú oltványtelepe volt. Működését 1942-ig tudjuk nyomon követni, de a zsidótörvények hatására tevékenysége előbb elbizonytalanodott, majd lehetetlenné vált. A telepet és a kiszolgáló ültetvényeket „köztulajdonba” vették. Hogy a tulajdonos további élete miként alakult arról nincsenek hiteles adataink. 

Irodalom: – ZML Cégjegyzék – Z.vm.ism –

Apja Gráf (Gróf) Márkus, anyja Weisz Fáni volt. Tapolcai gyermekkoráról nem sokat tudunk. Az elemi iskolát itt végezte el. Művészeti érdeklődése az Iparművészeti Főiskolán teljesedhetett ki. Itt 1913-ban végez. A művészpálya elején főleg bútortervezéssel foglalkozott. Méltatói szerint: „ A bútortervezésnek európai értelemben véve is egyik legelső művésze volt.” Munkáival számos bel- és külföldi pályázatot nyert el. Könyvdíszítéssel 1920-tól arat sikereket. „ Klasszikus és nemzeti nyomokon indult, akárcsak a szecessziónál maradó Koós Károly vagy a szecesszióból kilépő Kozma Lajos.” Fametszésű könyvdíszeket készített Berzsenyi Dániel verseinek kiadásához (1921.), amelynek a címlapját is ő rajzolta, Katona József Bánk Bánjához (1921.), Puskin Pique Dame-jához (1920.) és más könyvekhez. Kiadatlanul maradtak Goethe Faustjához és Ady válogatott verseihez készült címlapjai. Részt vett a lipcsei nemzetközi kiállításon, a kölni Presse-n , a barcelonai világkiállításon. Számos plakát, könyv-fedéllap került ki keze alól. Könyvművészeti alapelvei: „...a szöveg egyéni, csak a grafika nyelvén elmondható újrafogalmazása, a könyv egységes alakítása, a szöveg, az illusztrációk, a könyvdíszek dekoratív összhangjának megteremtése.” 1919-ben és 1926-ban díjnyertes bélyegterveket is készített. A bútortervezés mellet mindvégig kitartott és ebben is nagyon jelentőset alkotott. „Az 1920-as évek közepétől intarziával díszített egyes bútorairól és együtteseiről volt ismert Gróf József, aki Kozmához hasonlóan számos lakkcsiszolt berendezést is készített. Különösen faragott-áttört díszítményekkel ékesített, új típusú bútorai említhetők: a rekamiék, dolgozószoba-berendezések, nyitott polcok, gyermek bútorok. Tervezéseit saját műhelyében kivitelezte. Ebben is egyéni alakja volt az első évtizednek, amelynek vége felé egyre erőteljesebben hangsúlyozódnak bútorain a magyaros díszítmények.” Az 1920-as évektől Faragó Sándorral közös lakberendező vállalata volt. 1927-ben László Irént vette el feleségül. Az ígéretes pályát a tomboló fasizmus törte derékba. Munkaszolgálatosként pusztult el. Gróf József életútjának és töredékesen is jelentős életművének még sok rejtett eleme vár felfedezésre. 

Irodalom: – Györe – Seregélyi – MML – MZSL – Bútorművészeti kislexikon. Bp. 2005. –

Apja Gróf (Gráf) Salamon, anyja Gold Erzsébet. 1870-es években már Tapolcán a Mészáros utcában laknak. Nem tudni, hogy milyen iskolába járt, de az első feljegyzés már, mint írnokot említi. Zalaszentgrótról hozott feleséget, Rechnitzer Karolinát. Közel negyven esztendeig szolgált a tapolcai járásbíróságnál, ahol sorra végigjárta a hivatali ranglétra fokozatait. Munkájára az udvariasság, a pontosság, korrektség volt jellemző. Munkatársai, felettesei és az ügyfelek is ezért tisztelték. Mégis nemtelen támadások érték a Szálló Levelek c. hecclap részéről. Nyugdíjazása előtti években a járásbíróság irodaigazgatójaként dolgozott. Életének hetvenedik évében halt meg. Omladozó síremléke a tapolcai izraelita temetőben még fellelhető. 

Irodalom: – Györe – Kinevezés. = TV., 1894. január 27. – Előléptetés. = TV., 1898. április 24. – A tapolczai kir. járásbíróság ügybeosztása = TV. 1900. január 1. – Előléptetés = TL. 1903. május 24. – Ő Felsége a Király nevében! = TL., 1909. február 14. – Halálozás. = TL., 1930. május 1. –

Szüleit nem ismerjük. Köveskál környékén jelentős területeket bérelt, ahol szakszerűen és eredményesen gazdálkodott. 1890 körül nősült. Felesége a pacsai születésű Schwarz Hermina lett. Tapolcán először fűszer és vegyeskereskedő volt, később rőfösüzletet is működtetett a Harangozó házban. Köveskálon is működtetett vegyes-kereskedést. Kevés anyagi haszonért sokat dolgozó emberként ismerték. Megözvegyülése után Ullmann Gizellát vette feleségül, akit később Auschwitzban gyilkoltak meg. A 69 évesen megfáradt, köztiszteletben álló kereskedő tetemét a kővágóörsi izr. temetőben a tapolcai főrabbi búcsúztatta. 

Irodalom: ¬– Györe – Óriási választékban = TL. 1926. január 10. – Gyászjelentés – Halálozás = TL. 1929. január 5. –

Szülei Gróf Márkus a járásbíróság irodatisztje és Klein Karolin. A tapolcai izr. népiskola után kereskedőinas lett. Inas és segédéveit főképpen Tapolcán töltötte. Szabadulása után 1890 körül Köveskálon nyitott vegyeskereskedést, 1891. december 27-én Kővágóörsön feleségül vette Kohn Szidóniát. Itt is volt üzlete. Az 1910-es években Tapolcára költöztek és úri, női-divat és cipőáru üzletet nyitottak a Pollák József féle házban. Divatáru raktárában széles választékot, biztosított vevőinek a különféle árfekvésű termékekből. Igyekezete ellenére csak nagyon nehezen bírta a versenyt erős tapolcai konkurenseivel, az 1920-as, 1930-as években. Néhány évig betegeskedett, 71 évesen halt meg. Felesége életét Auschwitzban oltották ki a többi tapolcai áldozattal együtt. Sírja a tapolcai izr. sírkertben van. 

Szülei Gross Izsák Ignác és Anett Ilona. Gyermek- és ifjúkorának nagy részét Kapolcson töltötte. Ott lett pékinas majd segéd. Segédévei alatt több helyen dolgozott. Későbbi feleségével, Gross Katalinnal Révfülöpön ismerkedett meg. Ott nősült meg 1854. május 16.-án. Balatonfüreden lett pékmester. Kapolcson nyitotta első önálló sütődéjét. Itt született négy gyermeke az 1850.-es években. Következő állomáshelye az 1860-as évek elején Diszel volt. Itt is született egy leánya. Az 1860-as évek második felében már Tapolcán találjuk. Önálló pékségében sütött, ízletes termékeivel jól kiegészítette a konkurensek árukínálatát. Rendszeres szállítója volt a tapolcai szállodáknak, vendéglőknek és kifőzdéknek. Emellett árult a piacon és vásárokra is járt kínálatával. Megbecsült tagja lett a tapolcai iparos-társadalomnak. 70 évesen tüdőlob okozta halálát. Iparát fia Nagy Gyula vitte tovább. 

Irodalom: – Györe – Halálozások = TV. 1901. február 17. –

Szülei Grósz Márkus és Schwarcz Rozália. Gyermek és ifjúkora ismeretlen előttünk. Iskoláinak befejezése után Budapesten szerzett banki gyakorlatot. 1903-ban meghívásra jött Tapolcára és a Tapolczai Takarékpénztár Rt. könyvvezetője lett. Két év múlva már Szűcs Jenőt váltotta a főkönyvvezetői poszton. Megbízható munkájával tovább haladt a ranglétrán. Előbb az rt. titkára, majd főkönyvelője lett, és 1919-től cégvezetőként találkozunk nevével. Később helyettes igazgató, majd 1930-tól igazgatója lett a Tapolczai Takarékpénztárnak. Korrekt munkájára, szakértelmére más területeken is számot tartottak. 1912-ben a Badacsonyvidéki Szőlősgazdák Szövetkezetének pénztárosa, 1916-ban a Tapolczai Jéggyár bizottságnak jegyzői teendőit is ellátta. A Mezőgazdasági és Kereskedelmi Rt.-nek felügyelő-bizottsági tagja volt. Felkérés alapján dolgozott pl. a közüzemi bizottságban, a vízüzem ellenőrző bizottságában. Hitközségi megbízás alapján az izr. templom gondnoka volt. Felesége Lőwy Jolán. Auschwitz pokla 60 évesen őt is elnyelte. Nevét a Lőwy család tapolcai síremlékén is megtaláljuk.

Irodalom: – MZSL – Ki kicsoda. [Bp., 1937.] – Anyakönyvi kivonat = TL. 1906. április 8. – Községi gyűlés. = TL., 1916. március 25. – A Tapolczai Takarékpénztár Rt. = TL., 1919. – A Tapolczai Takarékpénztár ünnepi közgyűlése. = TL., 1930. február 23.– A képviselőtestület ülése. = TU., 1938. április 10. –

Gyermek és ifjúkoráról nem sokat tudunk. Az 1860-as évek végétől már a mai Ajka területén élt és dolgozott. Ügyes, tekintélyes és megbízható vállalkozó lehetett. Bérlője volt a tósoki községi kocsmának, mészárszéknek és szatócsboltnak, amelyet 1886-ban vásároltak vissza a község földesurától, a tihanyi apátságtól. Az épület ma is áll a Váci Mihály utcában. 1896. január 1-én Berénd község őt bízta meg az ital- és fogyasztási adók kezelésével. 1870-ben nősült. A század elejétől betegeskedni kezdett, és a visszavonulás gondolatával foglalkozott. Házat vásárolt Tapolcán és 1904 novemberében feleségével együtt ide költözött, ahol több rokona is élt. Rövidesen Budapestre utazott gyógykezelésre. Ott érte a halál. Családja Tapolcára hozatta és itt március 1-én helyezték nyugalomra a tapolcai izr. sírkertben. Tósokberénd község 8 tagú küldöttsége is megjelent a temetésen, ahol méltatták az elhunyt érdemeit. 

Irodalom: – Halálozás –Nyilvános köszönet. = TL. 1905. március 5. – Gyászjelentés –

Apja Gross (Grósz) Márton vendéglős, anyja Manovill Katalin. Az elemi és polgári iskolát Tapolcán járta ki, a felsőkereskedelmit Veszprémben végezte el 1902-ben. Pályáját a Balatonmelléki Takarékpénztárnál kezdte Tapolcán, mint gyakornok, később könyvelő, majd főkönyvelő. Utóbb helyettes ügyvezető-igazgatónak nevezték ki. 1914-ben, mint a cs. és kir. 48.gyalogezred tartalékos hadnagya előbb az orosz harctéren harcolt, később zászlóalj segédtisztként Szerbiában teljesített szolgálatot. A Károly Csapatkereszt tulajdonosaként főhadnagyi rangban szerelt le. Az összeomlás után visszakerült a Balatonmelléki Takarékpénztárhoz cégjegyzőnek. Az intézet 1926-ban beolvadt a Magyar Általános Takarékpénztár budapesti intézetébe, és így mint annak a fiókja működött. Ekkor aligazgatónak nevezték ki. Többször tagja volt a képviselőtestületnek. Részt vett több helyi társadalmi egyesületek életében. 1933-ban nőül vette Bichler Elvirát.

Irodalom: – Békássy – Györe –

A gimnáziumot szülőhelyén végezte, 1912-ben érettségizett. A szeminárium elvégzése után 1916. május 28-án pappá szentelték. Először Gyulakesziben lett káplán és egy ideig 1918-ban tábori lelkész is volt. Káplán volt Káptalantótiban, majd Szentbékállán 1918-tól, Sümegcsehin 1919-től, Lesencetomajon 1920-tól, ugyanitt ideiglenes adminisztrátor 1921-től. Ezután ismét Gyulakeszi következett, majd 1922-ben Pacsán volt káplán. 1923-tól már harmadszor helyezték Gyulakeszibe. 1924. március 1-től Tapolcán volt káplán Engelhardt Ferenc irányítása mellett. Zsinati vizsgát tett 1927. május 12-én. 1928-tól Csóton volt káplán, majd adminisztrátor Pápasalamonban. 1934-től ugyanitt plébános volt. Fiatalon, 50 éves korában hunyt el. 

Irodalom: Pfeiffer – Áthelyezés. = TU., 1924.március 16. -

Budapesten gyakorló ügyvéd volt 1891-ig ekkor nevezték ki az egerszegi járásbírósághoz. 1895. január 1-től dr. Grün Gyula zalaegerszegi törvényszéki jegyzőt, Gombás Aladár helyére a tapolcai kir. járásbírósághoz aljárásbíróvá nevezték ki. Két évtizedet dolgozott a tapolcai járásbíróságon. Csendes, szerény, csak hivatali munkájának élő ember volt. Visszahúzódó személyisége miatt itt nem haladt előre a bírói ranglétrán. Mindvégig aljárásbíró maradt. Ez lehetett az oka, hogy elkívánkozott Tapolcáról. 1914. december 1-vel saját kérelmére a kaposvári kir. törvényszékhez, törvényszéki bírói minőségben áthelyezték. Helyette Tseppen Jenő magyaróvái járásbíró érkezett Tapolcára, akit a tapolcai bíróság vezetőjévé neveztek ki. 73 évesen hunyt el. Tetemét a rákoskeresztúri temetőben helyezték nyugalomra. 

Irodalom: – Horváth Zsolt: Jogszolgáltatás Zala megyében a polgári korban. Zalaegerszeg, 1999. – Személyi hír. = BML., 1895. január 17. – Kinevezés. = TV., 1895. január 19. – A kir. járásbíróság köréből. = TV., 1897. október 10. – A tapolcai kir. járásbíróság ügybeosztása. = TV. 1900, január 1. – Előléptetés = TV. 1900. június 3. – Előléptetés. = TL., 1911. január 15. – Megszűnt helyettesítés. = TL., 1911. március 5. – Változások a tapolczai járásbíróságnál. = TL., 1914. november 29. – Pro Domo 1938. 6 p. –

Apja Grünberger Sámson ungvári főkántor. 1889-ben a terebélyesedő izraelita hitközség óhajának megfelelően, a zsinagóga bővítését, felújítását követően, mint pályakezdőt hívták Tapolcára. Kiválóan képzett zenész és iskolázott széphangú énekes volt, akinek élményszámba menő énekét meghallgatni gyakran jöttek más hitközségekből is. A zsidó liturgia művészi igényű zenei aláfestéséért, remek énekéért gyakran kapott nyilvános elismerést. A zsinagóga repertoárjában ő honosította meg a magyar énekeket. 1893-ban meghalt első felesége, a lengyel származású Hornig Johanna négy árvát hagyott rá. Ezért rövidesen újranősül. Második felesége özv. Schlesinger Henrikné Lujza leánya lett, akivel még ez év november 7-én kelt egybe. A századforduló körül több dalárda vezetését is ellátta. Két házasságából több mint tíz gyermeke született Tapolcán, akik közül néhányan apjuk foglalkozását követték. 1917 márciusában kántori működésének negyedszázados évfordulója alkalmából ünneplésben és szép elismerésben részesült az izr. hitközség részéről. Az antiszemitizmus erősödését érzékelve nevét később Garai-ra magyarosította. 1919. év elején, harmincévi működés után mondott búcsút Tapolcának. 

Irodalom: – Az izraeliták Ros-hasonóh (újév) ünnepén. = TV., 1891. október 11. – Halálozás ; Nyilvános köszönet. = TV., 1893. július 15. – Eljegyzés. = TV., 1893. augusztus 19. – Elismerés az érdemnek. = TV., 1891. május 3. – Az Önképző Kör Dalárdája = TL., 1903. december 13.– Szép elismerésben részesült… = TL., 1917. március 11. – Istennek szolgálatában. = TL., 1919. január 19. –

Iskoláinak elvégzése után előbb apja birtokán működött, majd különféle vállalkozásokba fogott. Az 1890-es évek végén már Tapolcán találjuk. 1902-ben egy téglakészítő üzemet alapított, amely 1910-ig volt tulajdonában. Feleségül vette Rosenberger Etelt. Tapolcán született Béla fia 1907-ben, 1911-ben Anna lánya. 1910-1914. között szőlészkedett, majd bevonult és az orosz fronton harcolt. 1917-ben leszerelt és Keszthelyen szeszfőzdét alapított, melyet 1922-ig birtokolt. Ezt eladta és 1926-ban új szeszfőzdét létesített. Vállalkozását, szeszfőzdés és árusítás fő tevékenységi körökkel 1916-1927 között tartották nyilván a Zala megyei Cégbíróságon. 1917 májusában alapító tagja volt a Tapolcai Téglagyár rt.-nek. 

Irodalom: – ZML Cégjegyzék – Zvm.ism. – Építészek, építkezők figyelmébe = TL. 1905. december 10. –

Apja Grünwald Ábrahám mészáros, anyja Lessner Rozália. Fiatalabb éveiben szállítmányozással kezdett foglalkozni, majd apjánál kitanulta a mészáros szakmát, de emellett később a vendéglátásban próbált szerencsét. Itt nősült, 1870. május 2-án elvette Schwarz Reginát, Schwarz Ignác bőrös elsőszülött leányát. A tapolcai régi városháza épületében (ma Fő tér 1. sz. ház helyén) működő, és a községtől bérelt vendéglőjét Grünwald Sámuel 1877. január 1.-én nyitotta meg, amit néhány év múlva már következetesen kávéháznak hívtak. Ez volt Tapolca első kávéháza. Törzshelye lett a tapolcai kereskedő ifjak önképző egyletének, amely „felolvasó, monológ- és szavalati” estjeit, táncmulatságait rendszerint itt tartotta. 1888-ban helyiségeit felújíttatta, majd 1892 februárjában a szerződést ismét megújította. 1902-ben megünnepelték a Grünwald-kávéház 25 éves jubileumát. A kezdetben nagyon népszerű kávéház a kiélezett konkurenciaharc áldozatává vált. Az újabb létesítésű vendéglők elhódították közönségét és az egyre többet betegeskedő, idős kávés már nem hosszabbította meg az üzlet bérletét. A Grünwald-kávéház 30 éves működésével a legnagyobb múltú tapolcai vendéglátó-helyek sorába lépett. 1907 augusztusában tartott nyilvános árverésen Domonkos Ignác nyerte el a városházi vendéglő bérleti jogát. Tapolcán kívül Zalaegerszegen is volt kávéháza. Szállítmányozási vállalkozását halála után Kaiser Lipót vette át. Grünwald Sámuel 71 évesen költözött ki a városszéli izraelita sírkertbe. Sírja még megvan. A vendéglátós családi hagyományt fia Aczél Miksa vitte tovább. 

Irodalom: – Györe – Hangverseny. = TV., 1891. augusztus 16. – Felolvasás. = TV., 1893. szeptember 30. – 25 év. A Grünwald-kávéház jubilál. = TV., december 28. – A „Kereskedelmi Kör” tárgyában. = TV., 1902. január 19. – A Grünwald-kávéház jubilál. = TV., 1902. december 28. – Bérbeadott kávéház. = TL., 1907. augusztus 11. – Halálozás. = TL., 1913. november 17. – Gyászjelentés –

Szegénysorsú bugaci földművesek gyermeke. E minőségében kiemelték és képezték, elvégezte a tiszti főiskolát. Pályakezdő beosztásaiban kiválóan helyt állt. Sikeres életpálya, gyors karrier állt előtte. 1956-1958-ban már a 38. lövész ezred parancsnoka, egyben a tapolcai helyőrség parancsnoka, a Tapolcai Járási Pártbizottság tagja. 1956. október 26-án megválasztották a Tapolcai Járási Forradalmi Nemzeti Tanács elnökének. Irodáját a volt Járási Tanács (ma Földhivatal) épületében rendezte be. A következő napokban lemondatták a helyi hatalmi szervek kompromittált vezetőit. Intézkedéseket hozott Tapolca és a laktanya körkörös védelmére. A hadseregben zajló folyamatok hatására október 29-én megalakult a Tapolcai Járási Forradalmi Katonai tanács, amelynek elnöke is ő lett. A TJFKT lett a tapolcai 38. gépesített lövészezred vezető szerve. Október 31-én a 38. gépesített lövészezred indulási parancsot kap Budapestre, és megkezdték a haditechnika bevagonírozását. A TJFNT elnöki posztjára Gucsi István helyére Apáti Imrét választották meg. A tapolcai ezred nem került közvetlen összeütközésbe a szovjet csapatokkal. A Győri Katonai Bíróságon 1958. február 19-én kezdődött Gucsi István és Társainak pere. Az 1956. április 23-án kihirdetett elsőfokú ítéletben Gucsit 3 évi börtönre ítélték és megfosztották tiszti rendfokozatától. A Legfelső Bíróság Katonai Kollégiumának Különtanácsa által meghozott másodfokú ítéletben börtönbüntetését 2 évre mérsékelték. 1960-ban szabadult ki letöltött börtönbüntetéséből. Nem tért vissza a Magyar Néphadsereg kötelékébe, sem pedig Tapolcára. Családjával Kecskeméten telepedett le, ahol egy termelőszövetkezet elnöke lett. Ottani életéről csak közvetett értesüléseink vannak. Utolsó éveiben sokat betegeskedett 68 évesen hunyt el. A kecskeméti köztemetőben nyugszik. 

Irodalom: – Hangodi 1956. – 1956 kézikönyve III. – Gyászjelentés, 1988. június 12. –

Apja Guth Sámuel férfiszabó-mester. Apja mellett tanulta ki a szabómesterséget. Résztvett az iparos önképzőkörök munkájában, majd a munkásmozgalmak vonzásába került. Az SZDP tapolcai szervezetének második vonalához tartozott. Komolyabb szerephez csak akkor jutott, amikor a párt radikalizálódása közben a tényleges hangadók kihátráltak a mozgalomból. Ekkor a munkástanács megbízásából a tapolcai vörösőrség századparancsnokának nevezték ki. E szerep vállalása, – bár tényleges akcióra nem adott ki parancsot – megbocsáthatatlan bűn volt a bosszúszomjas fehérek számára. A kommün helyi bukását követően bujkált a környéken. 1920. június 3-én hivatalos körözvényt adtak ki ellene. Ekkor azonban már külföldön volt. A helyzet bonyolultságát jelzi, hogy a helyi vörösőrparancsnokot éppen barátja, a helyi jobboldal meghatározó szellemi és katonai vezetője Handlery Gusztáv tapolcai birtokos szöktette ki Bécsbe. Néhány évig ott élt és dolgozott. Az antant által ösztönzött amnesztia kihirdetése után Buzás dr.-ékkal tért vissza Tapolcára. Csendben meghúzta magát, és többé nem ment a politika közelébe. Az 1930-as évektől Tapolca sportéletében aktivizálta magát. A TIAC futballcsapatának sikeres szakosztályvezetője volt. Több sportágban is bíróként működött. Az 1936-ban Balatonbogláron megalakult Balatoni Sport Intéző Bizottságban a Bírótestület elnökévé választották. 

Irodalom: – Györe – Körözvények. = ZHL 1920, 7 sz. 149 p. – A közönség figyelmébe. = TL., 1919. május 31. – Fürst László: A TIAC egy éve. = TL. 1931. július 11. – Hivatalosan is megalakult a Balatoni Sport Intéző Bizottság. = TL., 1936. február 15. –

Apja Guth Mózes Pápáról beköltözött szabómester, anyja Krauss Franciska. 1879. augusztus 31-én elvette Hochstädter Rozáliát, Hoshstädter Móric Márk kereskedő Rózsi leányát, majd annak halála után, 1882. október 11-én nővérét, Juliannát, aki három fiút szült neki. Fiai közül Károly játszott fontosabb szerepeket a városka életében. Még családalapításának évében tőkéstársat keresve megalapította a Steiner és Guth néven bejegyzett közkereseti társaságot, ruhakészítés és ruhakereskedelem fő tevékenységi körökkel. A cég csak 1928-ban szűnt meg. Sokat dolgozó, jó iparos hírében állt. Küzdelmes életet élt, de iparából nagyobb vagyont nem tudott gyűjteni. Életének 75 évében érelmeszesedés okozta halálát. Munkáját azonos nevű fia folytatta. 

Irodalom: – Györe – ZML Cégjegyzék – A tapolczai izr. hitközség = TV., 1894. április 21. – Miniszteri elismerés. = TV., 1897. május 2. – Az O.M.K.E. közgyűlése. = TL., 1912. szeptember 15. – Sok pénz marad zsebében = TL., 1926. december 19. –

Apja Güns Mór szigligeti kocsmáros, anyja Rechnitzer Lujza. Az elemi iskolát Tapolcán, a középiskolát a keszthelyi premontrei főgimnáziumban végezte el. Ezután kereskedelmi iskolába járt. A szakmai gyakorlatot a Schütz cégnél szerezte, náluk szabadult. Előbb apja 1880-ban alapított üzletében dolgozott majd 1917-ben átvette, majd megvette a Kardos Mór céget, amelyet átszervezett és továbbfejlesztett. Családot alapított Tapolcán, felesége Lőwinger Zseni lett és 1919. szeptember 7.-én itt született fia, György. 1924-ben átépítette, korszerűsítette a Fő tér sarkán levő épületet és Tapolca első modern áruházává alakította át. Fő profilja a divatáru, az alsó- és felsőruházat, cipő és lakástextil árusítása. Hosszú ideig a környék legnagyobb áruháza volt. Rendszeresen nyolc alkalmazottat foglalkoztatott. Komolyan vette szakmáját, Tagja volt az OMKE választmányának. Több alkalommal volt községi képviselő és a vármegyei törvényhatósági bizottság tagja. Életét 66 évesen Auschwitz gázkamráiban fejezte be. 

Gvárdián István és Brenner Teréz gyermeke. Segédként érkezett Tapolcára. A már akkor is ritka ipart Keszthelyen Zalaszentgróton és Tapolcán tanulta ki. Még céhes keretben kezdett dolgozni, de aztán a segédévei leteltével mestervizsgát tett. Tapolcán nősült. Neje Török Rozália volt. A régi Tapolcának egy érdekes alakja, egy hajdan virágzó, de ma már letűnt iparnak utolsó képviselője volt a településen. A fennmaradt emlékezet szerint: „Az öreg Quardian bácsi főleg örökké derűs kedélyéről és tréfás élcelődéséről volt közismert, mely víg kedélyét egészen eddig megőrizte, amíg örökre le nem zárultak tréfás ajkai.” 75 éves korában végelgyengülésben halt meg. A régi tapolcai temetőben nyugszik. 

Irodalom: – Halálozások –

Az elemi iskolát Rábaszentandráson, a középiskola osztályait Pápán végezte el. 1942.-ben érettségizett, majd a Műegyetem soproni Bányamérnöki Karára iratkozott be. Tanulmányait megszakítva 1944-ben katonáskodni kényszerült. Hadifogságból hazajőve folytatta az egyetemet. Bányamérnöki diplomát 1951.-ben szerzett. Először az Ajkai Szénbányáknál beosztott mérnök, majd mérnökség vezető. Ezután Felsőcsingerben üzemvezető, 1953.-ban főmérnök. 1954.-től az Ormosbányai Szénbányák, majd a Kurityáni-, később a Szuhavölgyi Bányaüzem főmérnöke. 1963.-tól a bányászati tervező intézet, majd a Mecseki Szénbányászati Tröszt egyik vezetője. 1966.-ban jött Tapolcára és itt a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat egyik vezetője. 1982 júliusában a vállalat beruházási főosztályvezetőjeként vonult nyugdíjba. Felelős munkája eredményeit több kitüntetéssel ismerték el. Éveken át aktív tagja volt az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek, melynek tapolcai csoportjánál közel két évtizeden át a titkári teendőket is ellátta. 65 évesen hunyt el. Hamvai a tapolcai temetőben nyugszanak. 

Irodalom: – AÉL2 – Jenet Mihály: Gy. D. = BKL-B. 1988. 1. sz. –

Még kisgyermekkorában szüleivel elköltözött Kisnaményba. Debrecenben érettségizett, majd tanítói képesítést szerzett. Ezt követően Budapesten magyar-történelem-filozófia szakot végzett. 1966-ban az ELTÉ-n bölcsészdoktori vizsgát tett. Pályáját a Vásárosnaményi Járási Tanács Sportbizottságában kezdte, majd tanár lett, később a járási tanácsnál népművelési felügyelőként dolgozott. 1967-től a vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban tanított. Ez időben bekapcsolódott a honismereti mozgalomba és annak egyik megyei vezetője lett. 1975-től, 1993-évi nyugdíjba vonulásáig a Szabolcs-Szatmár Megyei Levéltár igazgatója volt. Levéltárosként sokat tett a megye történetének feltárásáért, sokat kutatott és publikált. Elsősorban a beregi területek múltja érdekelte. Speciális kutatási területe volt az 1944-1950 közötti közigazgatás története. Kutatói és ismeretterjesztői tevékenységét 1989-ben Szabó Ervin Emlékéremmel ismerték el. Érdekesség, hogy felesége a szintén tapolcai Horváth Ibolya, a háború utáni évek Tapolcájának kedvelt szubrettje volt. 

Műveiből: – A dzsentri főszolgabíró. 1922-1938. I-II. köt. 1990. Nyíregyháza – A Szabolcs-Szatmár Megyei Levéltár térképgyűjteménye. Nyíregyháza, 1980. – A levéltári könyvtárak és a levéltári kutatás Nyíregyháza, 1983. – 

Irodalom: – ZÉL – Hanzsel Ágota: Gy. Zs. (1930–1994.)= Levéltári Közlemények, 1994. 1-2. sz. 261 p. –

Apja Márkus József főrendiházi tag, Budapest egykori főpolgármestere. Édesanyja, Liszt Ferenc tanítványa és koncertjein gyakorta közreműködő kiváló zongoraművész volt, aki a hangversenypódiumot felcserélte a családi élettel. Nagynénje P. Márkus Emília a nagy magyar tragika. A családi háttér jó miliőt kínált a reményteljes induláshoz. „Alig négyéves még, mikor már édesanyja játékát hallva, pusztán, a négyesztendős csodagyermek zsenialitásával hallás után, klasszikus kompozíciókat játszik apró kezeivel.” Előbb a nemzeti zenede növendéke lett, ahol 14 évesen végzett, majd a bécsi mesteriskolába került, ahol Sauer Emil világhíres zongoraművész tanítványa lett. 12 évesen már a budapesti Vigadóban ad önálló hangversenyt, és 16 éves korában, mint a bécsi mesteriskola legjobban végzett növendéke lépett a nagy nyilvánosság elé. Fellép Budapest után Bécsben, Prágában, Berlinben és a nagy német városokban, majd London és Párizs, Róma, Milánó hangversenypódiumain is osztatlan sikert arat. Vendégszereplésre hívja a román királynő, majd a belga és angol királyi pár előtt játszik. 1915-ben az Operaház nagyzenekara kíséretében mutatta be saját szerzeményét, nagy zongorahangversenyét. Kortársai zeneszerzőként is becsülték. Bartókkal és Kodállyal ápolt barátsága közismert volt. Ez időben ismerkedett meg a Batsányi leszármazott, Sz. Gyenes Lajossal, akivel rövidesen egybekeltek. Többször megfordult Tapolcán, ahol első nagy sikerű koncertjét 1921. szeptember 10-én tartotta a Pannónia Szállóban. Később férje kíséretében többször is megfordult Tapolcán, vagy a városból elszármazottak budapesti találkozóin. Elbűvölte e pannon táj szépsége és gyakran hangsúlyozta, hogy egy kicsit tapolcainak is érzi magát. 

Irodalom: – Gy. M. L. = TU., 1921. szeptember 4. – Gy. Márkus Lili hangversenye. = TU. 1923. március 8. – Gyászhír. = Népszabadság, 1972. január 21. –

Egyike volt a Batsányi család oldalági leszármazottainak. Apja az 1920-as években tanító volt Tapolcán, művészlelkű édesanyja híven ápolta a nagy költő-ős kultuszát, linzi, majd tapolcai sírjait. Testvére Gyenes Lajos nagyhírű festőművész lett. A tapolcai Katolikus Elemi Népiskola osztályai elvégzését követően Budapesten érettségizett és 1924-ben ott végezte el műegyetemet. Okleveles építészmérnökként Szolnokon talált munkát, ahol a Fa- és fémipari szakiskola tanára lett. Az 1930.-as évek második felében évekig volt a szolnoki Mérnök- és építészegylet főtitkára. Törvényszéki hites szakértőként is működött. Emellett magán és középületeket tervezett. 1928-ban lett a Budapesti Mérnöki Kamara tagja. Nyugat-európai tanulmányutakat tett, hogy tágítsa látókörét, fejlessze tudását. Rövid betegeskedés után 77 éves korában hunyt el. Sírja a Farkasréti temetőben található. 

Irodalom: – Középületek, családi házak = TU., 1925. április 25. – Scheftsik György: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye múltja és jelene. Bp. 1935. – A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye. LXII. Köt. 3-4. sz. 24 p. –

Györe Katalin gyermeke. Apa nélkül nőtt fel, Tapolcán járt népiskolába. Itteni rokonainál élt. Még szinte gyermekként csatlakozott az egyik utazó színitársulathoz, ahol statisztált majd kisebb szerepeket is kapott. Később színiiskolát végzett, színházi gyakorlatot szerzett. Első valódi színpadi fellépése 1875. október 15-én volt Debrecenben. Több társulatnál fordult meg. Négy évig Kassán volt szerződése, majd Miskolc, Pozsony, Kecskemét, Temesvár, Arad volt működésének színhelye. Aradon ünnepelte meg színészi működésének 30 éves jubileumát. Ezután újra Debrecenbe ment, ahol Zilahy Gyula társulatánál volt nyolc évig. 1910. szeptember 1-én vonult nyugdíjba. Ezután még évekig a debreceni színház pénztárosaként dolgozott Felesége Bereckí Ilka színésznő volt. 

Irodalom: – MSZML – Az új jegypénztáros. = Magyar Színpad, 1906. január 18. –

A népes köveskáli székhelyű református Győffy família jeles tagja. Apja Győrffy Imre, aki a nemesi összeírásokon „kétségtelen nemes” besorolást kapott, anyja Dienes Zsófia. Ügyvédi oklevelének megszerzése után megnősült. Felesége Kerkápoly Eszter lett. 1865. november és 1867. május 6. között alszolgabíró lett a tapolcai járásban. Ő lett a kiegyezés után a tapolcai járás első embere. 1867. május 6.-tól, 1872. január 9-ig a főszolgabírói tisztet töltötte be Tapolcán. 1872. január 9.-től, 1876. augusztus 7-ig ismét a tapolcai járás főszolgabírójaként szolgált. Mindeközben folyamatosan gazdálkodott köveskállai birtokán. Tisztét Ádám Józsefnek adta át. 1875. március 18-án a tapolcai Felsőbb Népiskola alapkő-letételekor az ő ünnepélyes kalapácsütéseivel indult meg a munka. Később Veszprém megyében működött. Utolsó éveiben már sokat betegeskedett. A köveskáli sírkertben nyugszik. 

Irodalom: – ZM.Arch. – Laczkovits Emőke, S.: Köveskál. Bp. 1996. –

Szülei Győrffy Dániel ügyvéd, Zala megyei főszolgabíró és Győrffy Zsófia. Szülei a páppai református líceumba iratták be. Ennek befejezése után jogi tanulmányait Budapesten kezdte meg. A magasabb osztályokat Bécsbe és Berlinben hallgatta. 1872-ben kapott ügyvédi diplomát és mindjárt a bécsi nemzeti bank jogtanácsosa lett. Két év múlva hazajött, és mint gyakorló ügyvéd, Devecserben telepedett le. Briliánsan érvelő kiváló szónok volt. 1881.-ben a nagyvázsonyi választókerület képviselőjévé választották és így függetlenség párti programmal mandátumot szerzett az országgyűlésben. Kossuth Ferenc szövetségeseként, tapolcai kampányrendezvények szónokaként hozzásegítette őt a tapolcai kerület mandátumához. Végig aktív tagja volt a parlament működésének és a Függetlenségi Pártnak. Egyik szervezője volt a korban híres köveskállai atlétikai versenyeknek. Felesége a zánkai Vadnay Julianna lett. Részese volt a Devecseri Gazdakör 1907-évi létesítésének. Fontos szerepet játszott a devecseri kórház megépítésében és 1910-évi felavatásában. Aktív tagja és ügyésze volt a devecseri kaszinónak. Ügyvédként is sikeres volt. Ügyfelei között sok tapolcai volt. Gyakran megfordult a mezővárosban, ahol számos ismerőse élt. Szeretett szerepelni a közélet fórumain. Halála előtti években hazaköltözött köveskáli birtokára, ahol gyakran részt vett a helyi közművelődési egyesület rendezvényein. 76 éves korában hunyt el. Szülőfaluja temetőjében nyugszik. 

Irodalom: – Köves-kállai athletikai-versenyek 1885. május 25-én = Vadász és Verseny-Lap, 1885. június 11. 255 p. – A tapolcai képviselőválasztás. = Budapesti Hírlap, 1895. április 11. – Halálozások = TU. 1922. október 29. -–

Tanulmányait Pápán a református kollégiumban végezte, ahol a teológiai és jogi vizsgákat is letette. Tanulmányai végeztével Alsólendván a hg. Esterházy uradalom akkori ügyvédje Kerkápoly Sándor mellett patvaristáskodott. Az ügyvédi vizsgát 1842-ben Pesten tette le. Ezután megyei szolgálatba állt. Zala megye az 1844-es pozsonyi országgyűlésre Deák Ferenc mellé küldte megyei írnokként. 1847. június 14 -1849. október 31 között a tapolcai járás alszolgabírója volt. Ekkor hivatásának gyakorlásától őt is felfüggesztették és így birtokaira vonult vissza. 1856-1865 között magánügyvédi gyakorlatot folytatott. Ez évben a Zala megyei törvényszékhez nevezték ki ülnöknek. E beosztásában egy évig működött. Beosztásáról lemondva köveskállai ill. balatonhenyei birtokára vonult vissza gazdálkodni. Az 1871 évi bírósági szervezeti reform alkalmával Tapolcára nevezték ki járásbírónak. E tisztséget Tapolcán ő látta el először. Innen 1878 év végén saját kérelmére nyugdíjba vonult, életének hátra lévő éveit köveskállai birtokán töltötte. Egy kartársi vélemény szerint „Győrffy János, mint bíró egyike volt a régi magyar igazságszolgáltatás typicus alakjainak. Eljárásában szigorúan erélyes és pontos, az újabb intézményekkel nehezen tudott megbarátkozni, de az anyagi magánjog alkalmazása körül ritka ítélő tehetséget, dolgozataiban pedig a legpedánsabb rendszeretetet tanúsította.” 66 évet élt. Köveskállán temették. Sírja még ma is fellelhető. 

Irodalom: – ZMArch. – Halálozás. = Balaton, 1883. december 20. 2 p. – Gy. J. = TL., 2001. november 2. –

Az ősi kisnemesi család református köveskáli ágából származik. Szülei Győrffy János és Pongrácz Juliánna. a Pápai Református Líceum elvégzése után jogi tanulmányokat folytatott. Az ügyvédbojtári évek leteltével Köveskálon nyitott önálló ügyvédi praxist. 1880 novemberében Balatonedericsen vezette oltárhoz Sólyomy Malvint, Sólyomy Lipót helybeli birtokos leányát. A politikában Kossuth Ferenc feltétlen híve volt, akit otthonában többször is vendégül látott. Több Zala megyei vármegyei bizottságban és esküdtként is képviselte a tapolcai járást. 1901-év végén ügyvédi irodáját Köveskálról Keszthelyre tette át. Agyszélhűdésben 59 évesen hunyt el. Négy árva maradt utána. A keszthelyi Szent Miklós sírkertben temették el. 

Irodalom: – Új ügyvédi iroda Köveskállán. = TV., 1895. december 1. – Győrffy Pongrác = TV. 1901. november 24. – Halálozás. = TL., 1911. január 29. – Halálozás = Balatonvidék, 1911. január 29. – Halálozás = Pesti Hírlap, 1911. január 25.

Erdész családban született. Elvégezte a korában szokásos alapiskolákat és a kereskedelmi üzletvezetéshez szükséges iskolai és gyakorlati tanulmányokat, és Felsőzsiden (ma Várvölgy) lett Hangya üzletvezető. Az 1930-as évek elején Tapolcán nyitott vegyeskereskedést. Jól menő üzlete hasznából jelentős összegeket adott a kórház-barlang feltárási, kiépítési munkáira. 1940-ben az OMKE tapolcai kerületének választmányi tagja lett. 1943-ban a képviselőtestület tagjává választották. Üzlete és lakása a Fő tér 1. sz. alatti egykori házban volt, amely később a háborúban leégett. A Csobánc hegyen lévő 3 holdas szőlőjük hasznából kezdett újra. Megvette a Fő tér egyik romos ingatlanát, az un. Berger-féle házat, amit un. romház-kölcsönnel tett használhatóvá. 1945-ben részt vett az igazoló-bizottság munkájában. A háború utáni években nagykereskedőként dolgozott feleségével, Elemér fiával és egy segéddel. Áruval látta el a tapolcai járás kiskereskedőit az akkori nagyon nehéz beszerzési és közlekedési viszonyok között. A fordulat éve után feladatát egyre kevésbé tudta ellátni ezért a várható államosítás elé menve 1950. augusztus 3-án önszántából megszüntette üzletét. Ezután a Fő tér 13. sz. alatti ingatlant államosították és a családot kilakoltatták. Balatonalmádiba költöztek. Veszprémben vállalati raktárosként kapott munkát. Később felajánlották neki a Vegyipari Nagykereskedelmi Vállalat igazgatói állását, amit nyugdíjba vonulásáig látott el. 74 évesen hunyt el. A révfülöpi temetőben nyugszik. 

Irodalom: – Tisztújítás az OMKE-ban. = TL., 1940. január 13. –

Édesapja György József molnármester és édesanyja Szomi Terézia kiegyensúlyozott családi életet és vallásos nevelést biztosítottak a jó képességű fiúnak. A gimnáziumot 1921-31-ig Keszthelyen a premontreieknél végezte. Innen a veszprémi szemináriumba megy és öt évig tartó képzés után 1936. június 21-én pappá szentelték. Papi hivatását káplánként Gelsén kezdte, majd 1937 augusztusától Attalán végez papi szolgálatot. 1938-ban Hetes községbe majd Alsópáhokra helyezik. 1940-ben Somogyvárott és Barcson káplán. 1943 márciusától Tapsonyban, július 1-től pedig már újra Hetesen találjuk. Itt 1944 február 18-tól plébános-helyettes. Feljegyezték, hogy „a háború borzalmai elől Somogyaszalóba menekülő híveivel együtt tartott, köztük maradt s a harci zaj elültével vissza is vezette őket elhagyott otthonukba. Utána a megrongált és kifosztott templomot és plébániaházat helyreállíttatta... Somogy megyében kezdettől fogva az agrárifjúsági egyesületeknek (KALOT, KALÁSZ) szervezője, majd igazgatója.” 1945 után a Földigénylő és a Nemzeti Bizottság elnökeként megkezdte a földosztást. 1952-ben püspöki tanácsos lett. 1955-ben került munkás életének leghosszabb és egyben utolsó állomáshelyére, Tapolcára plébánosnak. Itt is hamar megszerezte környezete bizalmát. Kiegyensúlyozott természetével hozzájárult, hogy híveit 1956. novemberében nem érte inzultus. Eredményes munkáját hívei szeretete, valamint főpásztorai kitüntetései és megbízásai kísérték. Püspöki tanácsos majd kerületi esperes lett, 1960-ban tb. kanonokká nevezték ki, majd 1965-ben murakeresztúri apáti címet s székesegyházi főesperesi megbízást kapott. 1968-ban a Veszprémi Székeskáptalan tényleges kanonokja lett, 1980-ban pedig a hántai préposti címet is elnyerte. Papi hivatásából eredő feladatának tartotta a társadalom, az állam és az egyház közötti folyamatos párbeszédet és ezért vállalt tisztségeket különböző világi szervezetekben. Tagja volt a tapolcai városi- és a megyei tanácsnak. Dolgozott népfrontban, titkára majd elnöke volt a Papi Békemozgalom Veszprém megyei Bizottságának. Tudományos felkészültségét kamatoztatta amikor lefordította Tapolca első latin nyelvű oklevelét és összeállította a Batsányiak családfáját. Súlyos betegség gyötörte, de erős szervezete 1982 áprilisáig bírta. Halála megrendítette az egész várost. A templomban ravatalozták fel, ahol hívei nagy szomorúságban búcsúztak tőle. A temetési szertartást Paskai László akkori veszprémi megyéspüspök mintegy 120 pap jelenlétében celebrálta. A tapolcai temető kápolnája melletti díszsírhelyre temették. Emlékének megörökítésére 1997-ben a Városszépítő Egyesület márványtáblát állított a tóparti panteon falon, amelyet barbár kezek megrongáltak. 

Műveiből: – A Batsányiak Tapolcán. In. VMMK.17. Veszprém, 1985. – A Batsányiak Tapolcán. In. Tapolcai füzetek 2. Tapolca, 1986. – 

A selmecbányai Bányászati Akadémián szerzett bányamérnöki oklevelet. Itt tanársegédként több évig dolgozott. 1898-ban az Osztrák Magyar Államvasúti Társaság szolgálatába lépett. Resicán mérnök, majd 1906-tól főmérnök később bányaigazgató volt. Magyarországon ő használt először betont bányabiztosításra, és villamos energiát a bányavizek eltávolítására. Zalatnay Stürmer Józseffel együtt 1920-ban ő jelentette be az első zártkutatmányt a Halimbától délre eső területekre. Nyugalomba vonulása után Budapesten telepedett le, mérnöki irodát nyitott és szakértőként tevékenykedett. Sokat időzött vidékünkön, tanulmányozta a Balaton és környékének kialakulását és őt tartják a halimbai bauxittelep felfedezőjének. 

Műveiből: – Tengermaradvány-e a Balaton? = Földrajzi Közlemények, 1884. – Erdélyi bauxittelepek. = BKL 1922. 15. sz. – Bauxittelep Halimbán és környékén Veszprém vármegyében. = BKL. 1923. 57-73 p. – 

Irodalom: – MÉL – UMÉL – VÉL – Mohi Rezső: György Albert. = BKL. 1941. – VMÉL. 1998. 194 p. – Csáky Károly: Jeles elődeink. Dunaszerdahely, 2002. – Csáky Károly: Híres selmecbányai tanárok. Dunaszerdahely, 2003. –

Györgyi Gyula és Palika Mária gyermeke. Az 1930-as évek elején érkezett Tapolcára. Itt községi tisztviselőként, iktatóként dolgozott, később kereskedő lett. 1937.-ben Budapesten vette feleségül Király Rozáliát. 1939. február 22.-én Tapolcán született leánya Klára, 1941. április 25.-én Béla fia, majd 1944. október 12.-én Györgyi leánya. 1940-től választmányi tagja volt az OMKE-nek. 1948-ban a szociáldemokrata pártot képviselte a község elöljáróságában. Itt beválasztották a kórház-bizottságba és a közellátási bizottságba is. A korábban nagyon tevékeny ember a fordulat éve után már nem értett egyet a közélet és politika erőszakos balra tolásával, ezért az aktív politizálástól rövidesen visszavonult. Betegsége fokozatosan legyűrte szervezetét. Végül szívizom-elfajulás következtében 50 évesen halt meg. Sírja a tapolcai temetőben van. 

Irodalom: – Házasság. = TU. 1937. november 21. – Tisztújítás az OMKE.-ban. = TL., 1940. január 13. – Megalakult a községi önkormányzat = SzÉ. 1945. július 28. –

Apja Győry Lőrinc, tapolcai kisbirtokos, gazdálkodó. Az elemi iskolát elvégezve a családi gazdaságban dolgozott. A századforduló után Tapolca földműves rétegének képviseletében kétszer is beválasztották a képviselőtestületbe. 1913-ban érdekes körülmények között lett Tapolca első embere. Az előző bíró, Mojzer Endre hivatali idejének leteltével a földművesek szószólóját, a korábban már egyszer bíróként működő Tibola Jánost választották meg Tapolca bírájának. Ő azonban – magas korára tekintettel – nem vállalta e megbízatást. Ekkor Győry Jánost bízták meg a bírói tisztséggel. Több fontos helyi rendelet fűződik a nevéhez, pl. az 1913. decemberében életbe léptetett Tapolcza nagyközség húsvizsgálati szabályrendelete. 1916-tól a Tapolczai Jéggyár Rt. igazgatóságában is dolgozott. Néhány évig ellátta a Tapolczai Rétlecsapoló Társulat pénztárosi teendőit. 1919-ben élesen szemben állt a kommünnel. 1921-ben község pénztárnoka lett. E tisztséget hosszú ideig és megbízhatóan látta el. 1930-ban, majd 1934-ben ismét a képviselőtestület tagja lett. Egyúttal elöljáróvá is megválasztották. A testület megbízta a községi mezőgazdasági bizottság vezetésével, de dolgozott a számvizsgáló bizottságban is. 1940-ben szintén a választott képviselők között volt. Politikai tisztségei között említendő, hogy évekig ő volt a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt alelnöke. Az 1930-as évek végétől ő lett a gazdakör elnöke. A tapolcai tsz-tagjaként ment nyugdíjba. 

A török elleni harcok egyik legvitézebb katonája, régi nemesi család sarja, akik Keszit királyi adományként kapták. Diszelben és Tapolca határában is voltak birtokaik. Csobánc várát a Gyulaffyak családi várként kezdték építeni a 13. században és mintegy 400 évig birtokolták a környező falvakkal és más javakkal egyetemben. 1549-től Szigetváron, 1551-től Pápán, 1557-től Győrben száz lovas hadnagya. 1551-ben részt vett Lippa ostromában. A szigetvári várkapitányságot az uralkodó kétszer is felajánlotta neki de ezt visszautasította. Bizonyára családi birtokainak, Csobánc várának könnyebb védelmezhetősége bírta rá Gyulaffyt, hogy a jelentéktelen Tihany várának kapitányságát viszont elfogadja. Levelezéseiből tudjuk, hogy szemmel tartotta a törököt az egész Balaton-felvidéken és véleményéről tájékoztatta a dunántúli kapitányokat, mint 1561-ben: „Úgy értettem hírrel – írja - hogy Pápára vagy Palotára vagy penig Tihanyra akarnak jönni, vagy Tapolcán akarnának valami kastélyt csináltatni.” Nem tűrhette, hogy az ellenség befészkeli magát birtokai szomszédságába. Hegyesd elfoglalását pedig saját személye elleni támadásnak minősítette. Így került sor 1562-ben a Bayazid elleni nevezetes párbajra, majd a vár visszafoglalására. 1563-ban I. Miksa aranysarkantyús vitézzé ütötte. 1566-ban Thury Györggyel együtt visszavette a töröktől Veszprémet, Tatát, Gesztest és Vitán várát. Még ez évben veszprémi főkapitány lett. Portyázásai, bajvívásai nevét az egész országban ismertté tették, ugyanakkor hatalmaskodásai ellen a megyék és a veszprémi káptalan sorozatosan tiltakoztak az uralkodónál. 1568-ban ezért Bécsbe idézték, mire a sértődött Gyulaffy János Zsigmond erdélyi fejedelem szolgálatába állt. 1575-ben a szentpáli csatában Báthory István hadainak generálisa. Jutalmul megkapta Szilágycseh várát és 63 falut. Itt halt meg valószínűsíthetően 54 éves korában. Emlékét egy ideig a diszeli Gyulaffy László Közművelődési Egyesület ápolta, most a gyulakeszi Gyulaffy László Hagyományőrző Bandérium ill. a Csobánc Váráért Alapítvány őrzi. 

Irodalom: – MÉL – VÉL – Pákay Zsolt: Ráthoti Gyulaffy László élete. = TU., 1936. szeptember 13. – Takáts Sándor: Ráthoti Gy. L. In. Régi magyar kapitányok és generálisok. Bp., 1922. – Koppány Tibor – Sági Károly: Csobánc. Bp. 1965. – Hangodi László: Csobánc és a Gyulaffyak. Tapolca, 1994. – Illés Mária: Gyulakeszi és csobánc története. Gyulakeszi, 1994. – Somogyi Győző: A hősök arcképcsarnoka. Bp. 1996. –

Gyurmán Hajnalka Mária édesapja, majd nevelőapja is főgimnáziumi tanárok voltak a fővárosban. Iskoláit Budapesten végezte. A családi hagyományok alapján már gyermekkorban pedagógusnak készült. A Bp-i Ranolder Intézet tanítónőképzőjébe járt majd itt szerzett polgári iskolai tanárnői oklevelet 1929-ben a magyar nyelv és történelemtudományi szakcsoport tárgyaiban. Évekig nem tudott képesítésének megfelelően elhelyezkedni és mint állástalan diplomás magántanításból és különféle szükségmunkákból tartotta fenn magát. 1937-ben kinevezték a tapolcai Állami Polgári Leányiskolába óradíjas helyettes tanárnak. 1951-ig megszakítás nélkül itt, ill. a jogutód tapolcai Általános Leányiskolánál nevelősködött. Ekkor helyezték át az Általános Fiúiskola nevelőtestületébe. Nyugdíjazásáig, 1966. augusztus 31-ig itt, ill. a 3.sz. Általános Iskolánál volt alkalmazásban. Kiváló nevelőként tisztelték a városban. Egykori igazgatója jellemzése szerint „Alapos, elmélyült, sokoldalú, sokat látott és sokat olvasott művelt tanár. Máig is megtartotta hihetetlen lendületét és lelkesedését munkája iránt. Munkabírása szinte határtalan… Órái hangulatosak, mélyrehatóan maradandók, egy-egy órájára évek múlva is visszaemlékeznek tanítványai. Megdöbbent és meghökkent, lelkesít és kiábrándít, gúnyol és megszerettet történelmi és irodalmi óráin. Színes előadókészséggel, sokszor színészi átéléssel tanít, meglátszik, hogy maga is hiszi amit mond.” Részt vállalt az ipari tanulók és a felnőttek oktatásából is. Hosszú ideig volt osztályfőnök, munkálkodott a szakszervezeti mozgalomban, és a szakmai munkaközösségben. Magyar szakkörvezetői tevékenységét sokfelé példaként emlegették. Sikeres színielőadásokat szervezett és rendezett a fiatalok körében. Nyugdíjba vonulása után Zsámbékon telepedett le. Ott hunyt el. 

Műveiből: – Éneklő ifjúság. = TL., 1939. április 1. – Felhívás Tapolcza társadalmához. = TL., 1939. május 20. – Mécs László Tapolcán. = TL., 1940. január 27. – Nevelésügyünk a légoltalom szolgálatában. = TV., 1940. február 24. – Munkában Tapolca asszonykatonái. = TV., 1940. május 4. – Nem jöttek el mindannyian ! = TL., 1940. május 4. – 

Irodalom: – A Légoltalmi Liga filmes előadása. = TU., 1939. november 26. – Kinevezések. = TL., 1940. január 13. –