Tapolcai Életrajzi Lexikon

Felmenői kétszáz éve Tolna megyében éltek. Gyermekkorát Pincehelyen töltötte. Alapiskoláit itt és Mezőszilason végezte. A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban 1943-ban érettségizett. 1943-tól a Magyar Királyi Testnevelési Főiskola hallgatója lett, de behívták katonának. Karpaszományos honvédként esett angol hadifogságba. 1946-ban tért haza és folytatta tanulmányait. 1950-ben szerzett testnevelő tanári diplomát. Egy évig a Jedlik Á. Gimnázium tanáras majd az Országos Testnevelési és Sportbizottság munkatársa volt. 1957-1960 között előbb az Árpád, majd a Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium tanára. 1960-1965-ig a Testnevelési Tudományos Kutatóintézet munkatársa. 1968-tól ig.-helyettese, majd igazgatója. 1975-1994 között a TF docense, tanára. 1978-tól 1984-ig rektor-helyettese. 1966-ban elvégezte az ELTE BTK pszichológia szakát, itt egyetemi doktori címet szerzett. 1973-ban a biológiatudomány kandidátusa lett. Több külföldi egyetem vendégtanára. Kutatási területei a sportpszichológia, az edzéselmélet, továbbá a gyermek testi-lelki fejlődése és a sport kölcsönhatásának vizsgálata. 1968-ban a Sportpszichológusok Európai Társaságának egyik alapítója, majd elnökségi tagja. 1975-1983 között a társaság főtitkára, majd alelnöke. 1974-1980 között az MTA Szomatikus Nevelési Bizottsága titkára. A Sporttudományos Tanács tagja, 1991 januárjától örökös tiszteletbeli elnöke. 1989-től a MOB elnökségi tagja. Ott van több olimpiai küldöttség vezetőségében. 1990-1998-ig az SZDSZ országgyűlési képviselője, a parlament sportalbizottságának elnöke. 1972-1995 között az Európai Sportpszichológiai Társaság alelnöke, főtitkára. 1995-től az Európai Sportszövetség VB-tagja. Sok kitüntetés birtokosa. 1993-ban neki ítélték a Sport Világtanács Philip Noel Baker-díját. Gyakorlati oktatói, kutatói, szervezői tevékenységét jellemzi mintegy 150 hazai és 80 külföldön megjelent publikációja. 2002-ben feleségével, Gombos Mariannal Tapolcára költöztek. Itt mindjárt bekapcsolódott a helyi köz- és sportéletbe. Önzetlenül segített az önkormányzati szakbizottságban, az iskolai testnevelésben, a Csermák József Alapítvány létrehozásában, előadásokat tartott, vetélkedőket, konferenciákat szervezett. 2015-ben Tapolca díszpolgára lett. Itt hunyt el 88 éves korában. Hamvait az óbudai temető őrzi. Tevékeny életének emlékére márványtábla utal a Tapolcai Panteonfalon. 

Műveiből: – Edzés, versenyzés. Bp. 1962. – Edzéselmélet. Bp. 1968. (1972.,1976., 1981.) – Az edzés és versenyzés pszichológiája. (Társszerző) Bp. 1980. – Sportképességek mérése (Társszerző) Bp. 1984. – Edzéstervezés. (Társszerző) Bp. 1986. – Sportlexikon. 1-2.köt. (Főszerkesztő) Bp. 1986. – A sportedzés, versenyzés új útjai. (Főszerkesztő, társszerző) Bp. 1988. – Sportelmélet. Pécs, 1992. – Európai Unió és a sport. (Társszerző) Bp. 2003. –

Irodalom: – KKMS – OA 1990-94 – RUL – VKÉL – Bárhová megyek, alig várom, hogy hazajöhessek = UTU., 2008.január 4 p. – N. Horváth Erzsébet: „A sport és a testnevelés az élet élni akarása” = UTU 2011. április – Gyászjelentés –

Ősei kuriális nemesek voltak Tapolcán. Apja Tapolcán gazdálkodott és tisztségeket viselt a helyi képviselőtestületben. Alapiskolái elvégzése után Győrött lett joghallgató. Oklevelét megszerezve, rövid ügyvédbojtárkodás után Tapolcán nyitott ügyvédi irodát. Főleg hagyatéki és birtokügyletekkel foglalkozott. Háza az Arany János utcában volt. Kezdettől fogva részt vet a tapolcai közéletben. Redl József lemondása után 1875-ben a Tapolczai Önkéntes Tűzoltóegyesület parancsnokává választották. E tisztségét egy évtizedig viselte, 1884-ben vette át tőle Árvay Lajos városi főjegyző. Többször volt városi tisztségviselő, tanácsnok, sőt a bíróválasztások során is szóba került a neve. Ügyvédi munkája mellett ekkor már egyre többet foglalkozott birtokaival, melyekhez Balatonedericsen újabbakat vásárolt. A filoxéravész idején minta-szőlészetet létesített, ahol több újítást is bevezetett. Egyik alapítója és igazgatósági tagja volt a Badacsonyvidéki Szőlősgazdák Szövetkezetének. A századfordulótól kezdve felügyelő-bizottsági tagja a Tapolczai Takarékpénztár Rt.-nek. Hosszú időn át regisztrálták a tapolcai járás virilistái között. Mindeközben nem szakadt el Tapolcától. Egyik alapítója és pénztárnoka volt a „Tapolczai Atletikai Clubb”-nak. Balatonedericsen temették el. 

Irodalom: – Mayer Dénes: Adatok a Tapolcai Önkéntes Tűzoltó Egylet történetéhez. In. TVMK 1. Tapolca, 1990. – A vármegye virilistái = TL., 1908. december 18. – A „Tapolczai Atletikai Clubb”. = TL., 1909. július 11. – A posta. = TL. 1917. április 22. – Halálozás. = TU., 1921. augusztus 7. –

Gross Mózes halimbai kereskedő és Gross Rozália gyermekeként Gross Antalként anyakönyvezték. Közvetlenül a szabadságharc után házaló kereskedőként jött Tapolcára. 1853. május 9.-én nőül vette Kismartonból Hirsch Rozália Amáliát. Ekkor a nevét is magyarosította. Még fiatalemberként 1854-ben engedélyezték Tapolcára való letelepedését. Jól érezte magát a városban, részt vett a közügyek intézésében, rövidesen tanácsnoknak és kamarásnak választották meg. Szépen vagyonosodott, tekintélyes ember lett. Négy gyermeke született. Később Ignác fia fejlesztette tovább a kereskedelmi vállalkozást. 74 évesen hunyt el. Ravatalánál Dr. Singer Bernát rabbi mondott búcsúztató beszédet. Sírja a zsidótemetőben megtalálható. 

Irodalom: – Györe – Halálozás. = TV., 1895. augusztus 4. –

Sokgyermekes, vagyontalan értelmiségi családban született. Szülei korán elhaltak, így tanulmányait a maga erejéből folytatta. Gyengébb tanulókat korrepetált. Elemi iskoláit Komáromban, a gimnáziumot Zalaegerszegen végezte el. 1922-26 között a Pázmány Péter Tudományegyetem joghallgatója, ahol végbizonyítványt szerzett. 1926-tól a városi majd megyei árvaszéknél dolgozott. 1928. decemberében a jogtudományok doktorává avatták. 1929-ben került Tapolcára. 1929. május 13-tól, 1934. február 1-ig aljegyző, majd 1934. február 1. – és 1935. július 1. között szolgabíró a tapolcai járásban. Itt nősült 1934. október 3-án, felesége Villányi Éva tanítónő lett. Innen a pacsai járásba, majd a zalaegerszegibe helyezték ugyancsak szolgabírónak. 1937. május 5. és 1940. február 15 között a keszthelyi járás szolgabírójaként dolgozott. 1940-ben hasonló feladatkörrel Sümegre helyezték és rövidesen, 1940. április 1-től, 1946. március 26-ig a sümegi járás főszolgabírója volt. A cím megszűnése után 1945. április 26-tól a járási főjegyző feladatait látta itt el. Állásából 1946. augusztus 21-én elbocsátották, majd internálták a nyirádi bauxitbányába. Szabadulása után Balatongyörökön lakott és Keszthelyen egy ügyvédi irodában dolgozott. 1947-ben átmenetileg ismét Tapolcán, egy ügyvédi irodában kapott munkát. 1951-től már nem praktizálhatott és különféle segédmunkákból élt. 1954-től a Balatonvidéki Vendéglátó Vállalatnál jutott jogi előadói álláshoz. 1960-ban Budakeszire költözött, 1960-tól a Budapesti Vendéglátó Vállalatnál volt állásban. Innen ment nyugdíjba 1964-ben. Nyugdíjasként haláláig a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalatnál dolgozott, és szeretettel nevelte vele azonos nevű, 1972-ben született unokáját. 

Irodalom: – KMKA – ZM. Arch. – Áthelyezések a vármegyénél. = TU., 1934. február 11. – Áthelyezések a vármegyénél. = TL. 1935. június 22. – Áthelyezés. = TU. 1937. július 18. – Áthelyezések a vármegyénél. = TL., 1940. január 27. – Választások a vármegyénél. = TL., 1940. május 11. –

Apja Villányi Ambrus erdőmérnök, aki az első világháború első hónapjában hősi halált halt. Özvegy édesanyja polgári iskolai tanárként egyedül nevelte fel három gyermekét. Éva is pedagógusnak tanult. A győri Állami Tanítóképzőben szerzett népiskolai tanítói oklevelet 1931. június 24-én. Egy ideig nevelőként dolgozott, majd 1934-ben férjhez ment dr. Nagy Béla közigazgatási tisztviselőhöz, akitől egy fia született. Férjét többször áthelyezték, így mindig költöztek. (Pacsa, Zalaegerszeg, Keszthely Sümeg.) 1945-ben sümegi otthonuk leégett, férjét elbocsátották, majd elhurcolták. Ekkor Balatongyörökre költözött. Egy ideig Úrkúton tanított. Onnan került Tapolcára. Gyermekét egyedül kellett nevelnie. 1947-től pedagógusként alkalmazták a tapolcai általános iskolánál. Itt tíz évig működött, közben elvégezte a Pedagógiai Főiskolát. 1952. augusztus 9-én kapta meg földrajz– és természettudományok oktatására képesítő tanári oklevelét. 1956-ban forradalmi magatartása miatt, különösen a december 12-i un. „nőtüntetés” szervezése miatt elbocsátották állásából, majd internálták. Tíz hónapot töltött a kistarcsai és tököli internálótáborban. Szabadulása után Budakeszire költöztek és hét évig alkalmi munkákból éltek. Dolgozott édesipari gyár segédmunkásaként, kisegítő laboránsként, és diákokat korrepetált. 1963-ban a budakeszi ált. iskolában kapott állást, előbb napközis nevelőként majd földrajz-biológia szaktanárként működött, ahonnan 55 éves korában igazgató-helyettesként ment nyugdíjba. 1979-től még tíz évig kézimunkát oktatott a MÁV Szanatórium munkaterápiás foglalkozásain. 1991-ben rehabilitálták és megkapta az 1956-os Emlékérem kitüntetést. 2005. június közepén végzetes combnyaktöréssel szállították kórházba. A Budakeszi Temetőben helyezték örök nyugalomra édesanyja Villányi Ambrusné mellé.

Irodalom: – PLI. Ért. 1947/1948. – Veress D. Csaba: Adalékok Tapolca történetéhez. (1944–1956.) –

Eredeti neve Schwend, csendőri állományba vételekor vette fel nagyapja nevét. Tanulmányait Szekszárdon és Keszthelyen végezte, jogi diplomát Pécsett szerzett. Vadászmesteri címét Göttingenben nyerte. A háború előtt csendőrtiszt. 1950-1952 között a magyar kormány fővadászmestere. A politikai viharok családjával együtt menekülésre késztetik. Előbb Ausztriában majd Németországban hasznosítja vadászati ismereteit. A Frankfurt melletti Opel Zoo egyik vezetője. Az 1954 évi düsseldorfi vadászati világkiállítás egyik rendezője és a trófeaosztály vezetője. Három afrikai gyűjtőútja után 1958-ban elhagyja Európát és Tanzániában telepedett le. Az első években európai állatkertek és múzeumok megbízásából dolgozik. Meghonosította és elterjesztette az európai vadászati kultúrát. Néhány év alatt az ország egyik legismertebb fehér vadásza lett. A Kilimandzsáró melletti Meru vulkán vadászterületén állatkertet és vadasparkot alapított és vezetett. Tiszteletére 1981-ben tavat és kilátót neveztek el róla. Egyik szervezője az 1971-évi budapesti Vadászati Világkiállításnak, vezetője a tanzániai pavilonnak. 1984-ben hazatelepült és Balatonedericsen a régi családi kúriában hazahozott gyűjteményéből zoológiai múzeumot, mellette afrikai vadasparkot létesített. Az ő nevéhez fűződik a kenyai Windischgraetz trófeagyűjtemény hazahozatala és kiállítása a keszthelyi Festetics kastélyban. Több vadásztársaságnak is tagja volt. A Véreb- és Agarászegylet elnöke. Számos hazai és tanzániai kitüntetés tulajdonosa. 1993-ban tiszteletbeli doktorrá avatták. A Hubertus kereszt arany fokozatát posztumusz kapta meg. A tapolcai kórházban hunyt el. Emlékére 1995-ben emlékére kopjafát állítottak fel az Afrika Múzeum kertjében. Nevét több vadászegyesület is felvette. 1997 májusában a balatonedericsi általános iskola választotta névadójának. Hamvait Balatonedericsen és Tanzániában helyezték örök nyugalomra.

Irodalom: – Hatvani Lexikon – MNKK – UMÉL – VÉL – ZÉL – Sáry Gyula: Akivel nem bírt a kafferbivaly. = Nimród, 1994. 9.sz. – B.J.: Vadászati panteon készül Edericsen. = Napló, 1996.július 15. – Hagyományteremtő emlékezés. = Nimród, 1995. 11. sz. – B.J.: Egy barát emlékezése N.E-re. = Napló, 1996. augusztus 12. – t.b.zs.: N.E-re emlékeztek. = Napló, 1997. július 18. – Garami László: Egy csendőr a csendőrségről. = Népszab.,1999. november 3. – Beretz Katalin: Puskák, pajzsok, fohászok. Bp. 2001. –

Szülei Beretz Lajos gazdálkodó és Vajda Klára. Budapesten a Szent Margit zárda apácáinál járt iskolába, de annak államosítása után, mint osztályidegent eltanácsolták. Végül Tapolcán fejezte be az általános iskolát. Ezután Budapesten a Varga Katalin Gimnáziumban tanult, majd érettségizett. 1961-től a Szerzői Jogvédő Hivatal munkatársa, majd csoportvezetője. Innen ment nyugdíjba 1989-ben. Ez évtől a családi birtokán vezetőként működtette a balatonedericsi Afrika Múzeumot, melyet már 1985-től férjével, Dr. Nagy Endrével több lépcsőben hoztak létre a Tanzániából hozott trófea és néprajzi gyűjtemény felhasználásával. 1990 április 5-én egybekel harmad-unokatestvérével a korábban megözvegyült Dr. Nagy Endrével. Szerette szülővárosát Tapolcát, sokat lakott itt, ismerősei sokaságával tartott élő kapcsolatot. Ennek jeleként sok becses családi, helytörténeti emléket hagyott a városra, pl. a Mojzer család iratait, és a mészáros céh emlékeit. 81 évesen a tapolcai kórházban hunyt el. Balatonedericsen, ősei között nyugszik. 

Műveiből: – Randevú a Kilimandzsárónál. Bp. 2012. – Puskák, pajzsok, fohászok. Bp. 2001. – 

Irodalom: – VMKÉL – Némethné Horváth Erzsébet: Elhunyt Dr. Nagy Endréné Beretz Katalin = TU Online, 2018. 01.27. – Töreky László: Végső búcsú az Afrika Múzeum vezetőjétől. = TU. Online, 2018.02.12. –

Édesapja kocsifényező volt a MÁVAG-ban, de elhagyta családját. Édesanyja háztartásbeli volt, majd magára maradva ápolónőként dolgozva nevelte gyermekeit. 1919-ben Tapolcára költöztek, ahol az özvegyen maradt nagyapja házában éltek. Itt végezte el elemi és polgári iskolai tanulmányait. 1926-ban beiratkozott a csurgói tanítóképzőbe, ahol magántanítványok útján gyűjtötte össze megélhetési és tanulmányi költségeit, sőt szüleit is támogatta, közben betegen előkerült édesapja orvosi költségeit is fedezte. Jelesen végzett, de öt évig nem tudott tanítóként elhelyezkedni. Számtan-fizika szakos tanárnak szeretett volna továbbtanulni de családfenntartóként kellett helyt állnia. Néhány évig a Tapolcai Vízműveknél talált raktárosi és könyvelői állást. 1936-ban egy Somogy megyei kis faluban, Ráksin lett tanító. 1941-től 1945-ig a Muraközben, Drávaszentmihályon tanított. A hadseregből, mint sebesült hadnagy szerelt le. Ekkor került vissza Tapolcára, ahol az iskolaszék megválasztotta tanítónak. Ekkor kántorizált is. Talán mostoha gyermekkora miatt nagyon szerette, tanítóként, osztályfőnökként különös gonddal oktatta a reábízott gyermekeket. Az ötvenes években egy időre megbízták a tapolcai Ipariskola igazgatói teendőinek ellátásával is. Korai halálát Hévízen vízbefulladás okozta. Sírja Keszthelyen van. 

Irodalom: – Tanítóválasztás. = TU., 1936. február 16 – Eljegyzés. = TL., 1939. december 23. – N. F. = TL., 2001. november 30. –

Mindkét szülője tapolcai. Apja Dér Károly Pál Budafokon szerzett végzettségével Egerbe került pincemesternek. Édesanyja Szollár Erzsébet, neves iparoscsalád sarja. Házasságukból négy gyermek származott. Ő volt a legidősebb. Elemi iskoláit, gimnáziumi és tanítóképző-intézeti tanulmányait Egerben végezte. 1937-ben tanítói oklevelet szerzett az egri Angolkisasszonyok Intézetében. Évekig nem kapott munkát, gyermekeket korrepetált. 1940-ben férjhez ment Nagy Ferenc tanítóhoz. 1941-ben a Délvidék visszacsatolásakor mindkettőjüket kinevezték Muraközben Muraszentmártonba, majd Drávaszentmihályra. A jugoszláv megszálláskor, 1945-ben a szülőkhöz, Tapolcára költöztek. Először a Római katolikus Fiúiskola, majd a népiskola ideiglenes tanítója volt. 1946 szeptemberétől ideiglenesen a leányiskolában tanított, majd az államosítástól a tapolcai Általános Fiúiskola tanítója, azután 1954-től nyugdíjazásáig, 1971-ig a leányiskola, majd általános iskola tanára volt. Tanított az esti iskolában is. 1950-ben szakoktatói oklevelet, 1960-ban a Pécsi Tanárképző Főiskolán tanári diplomát szerzett magyar nyelv és irodalom, valamint történelem szakon. Nyugdíjasként még tíz évig dolgozott az 1. számú, majd a 3. számú általános iskolában. Hosszú ideig aktív kulturális munkát is végzett. Irodalmi színpadot vezetett, műsorokat rendezett a kultúrotthonban, 25 évig volt iskolai könyvtáros, pályamunkákat írt, sokat dolgozott a pedagógus szakszervezet aktivistájaként. 2003. június 12-én Egerben megkapta a Vasdiplomát. Munkás élete 89 évesen ért véget. 

Irodalom: – Eljegyzés. = TL., 1939. december 23. –

Apja, Nagy (Gross) Antal, aki 1853-ban települt ide, kereskedő és vendéglős volt Tapolcán. Édesanyja Hirsch Amália. Iskoláinak elvégzése után szőlészkedéssel és nyerstermény-kereskedéssel kezdett foglalkozni. Felesége Berger Hedvig volt. Ő volt az első szőlő, gyümölcs és méz exportőr, aki így nevet szerzett vidékünknek. Míg más szőlészek a borszőlőtermelésre szakosodtak, addig ő a korabeli csemegeszőlő-fajták termelésével és kereskedelmének megszervezésével ért el sikereket. Szőlői Badacsonyban és a Mogyorós-hegyen voltak. Az 1890-es években rendszeresen szállított a királyi udvarnak. Naponta indítottak szőlőszállítmányokat elsősorban Schőnbrunnba, és a gödöllői kastélyba, de rendeltek tőle a királyi falkavadászatok vagy éppen hadgyakorlatok színhelyére is. A megrendelő levelek tanúsága szerint a szállítmányok „mindenkor a legnagyobb tetszésben részesültek.” A háború véget vetett e virágzó üzletágnak. A terménykereskedelemből származó jövedelme kiegészítésére 1899-ben szikvízgyárat és később szörpüzemet létesített Tapolcán, melynek termékeit a városban és környékén működő vendéglősök körében értékesítette. Jellegzetes golyózáras, ma már ritkaságszámba menő szörpös-üveget használt. 1900.-évtől ellátta az Első Magyar Ált. Biztosító Társaság tapolcai főügynöki feladatait is. 1914-től a Kőbányai sörfőzde főraktárosaként hirdette magát. Sörkereskedelmi tevékenységet a Zala megyei Cégbíróságon is bejegyeztette 1927. június 4-én. 75 évesen végelgyengülésben hunyt el. Sírja megtalálható az izr. sírkertben. 

Irodalom: – DCL – Györe – ZML Cégjegyzék – Csemege-szőlő szállítás a királyi udvar számára. = TV., 1892. október 15. – Új szikvízgyár Tapolcán. = TV., 1899. február 5. – T. olvasóink = TV., 1899. március 12. – Szódavíz-gyár. = TV., 1899. április 30. – Csemege-szőlő a királyi udvarhoz. = TV., 1900. szeptember 23. – Halálozás. = TL., 1936. március 21. –

Földműves családból származik. Apja Nagy István, édesanyja Mayer Róza. Nagyapja Nagy Mihály kinek felesége Kálóczy Erzsébet. Elemi iskolát Tapolcán végezte, majd Szombathelyen Billig Józsefnél volt inas, ezután Budapesten a Ménesi úti iskolába járt. Felesége: Reindl Mária könyvkötő mester. A háború kitörésekor őt is behívták és a Doni II. Magyar Hadseregben híradósként szolgált. Iratai elvesztek és többet nem hívták be katonának. A Háború után a Magyar Nemzeti Parasztpárt megyei elnöke. 1949-ben internálták 9 hónapra Győrbe, majd Budapestre a mostani Petőfi laktanyába. Bár a bírósági tárgyaláson 7 hónapra ítélték, de csak 9 hónap után engedték szabadon. A bűne egy nyilvános megjegyzés volt „Vigyázzatok még a keresztet is leveszik az iskolában”. A háborúban belövésektől súlyosan megsérült templom rendbehozatalához nagyban hozzájárult, mivel a teljes tetőcserepet ő vásárolta és hozatta meg. Az 50-es években az Államvédelmi Hatóság sokszor megjelent náluk, de nem tudtak ellene tenni. Vendégei között többször megjelent Veres Péter, Tildy Zoltán, Fehér Gyula. A helyi TSZ szervezésekor erős nyomást gyakoroltak rá, de őt nem tudták beszervezni. Szent-György utca végén lévő kertészetét művelte, gondozta, és kapuja mindig nyitva volt a virágot vásárlók előtt. Környezete, szerette, becsülte. Dolgos, rendes keresztény embernek tartotta. Végig egyházközségi vezetőségi tag volt. Egy leánygyermeke ma is gondozza az apai örökséget és családi házukban maradt. 

Irodalom: – Koszorúk, csokrok = TL. 1940. január 6. –

Apja Reind Dezső szabómester, Anyja Orbán Margit. Elemi iskoláit Tapolcán végezte, majd a Lőwy könyvkötészetben inaskodott. Budapesten tanult, majd mestervizsgát tett. Ipartestületi tag volt. Önálló üzletet nyitott, melyben játék, virágkötészet és könyvkötészet volt. Üzlete a mostani Deák F. utcában, a régi OTP mellett volt. Az államosítás után ezt a helységet elvették tőle, ekkor a saját Szent György utcai házukban folytatta tevékenységét. Fő munkái a községi tanácsok, honvédség, bíróság jegyzőkönyvei. Szakdolgozatok és egyéb egyedi kisebb könyvkötészeti munkák. Az ipartestület több alkalommal is kiállítási bemutatót tartott, ezeken mindig ott szerepeltek munkái. Férje mellett a tapolcai régi temetőben nyugszik

Szerém megyében született. A gimnáziumi érettségi megszerzése után 1911.augusztus 26-tól kisegítő díjnokként szolgált Hegyeshalom, Bp-Kelenföld, Felső-Galla, Bp.-Ferencváros és Öttevény állomásokon. 1935. július 3-tól Torbágyon és Pusztaszabolcson volt főnök. 1939. január1-én főintézői rangban, állomásfőnöki beosztásba nevezték ki Tapolcára. Itt a Kőbánya Felsőre helyezett ditrói Puskás Józsefet váltotta fel. Itt rögtön nagy igyekezettel vetette bele magát a társadalmi életbe. Még ez évben a VOGE tapolcai szervezetének elnökévé választották. Jó kapcsolatot alakított ki a település hangadóival, akik megfelelő mozgásteret biztosítottak számára. Az 1930-as évek közepétől nyíltan hirdette a nyilasok iránti szimpátiáját. 1940. március 1-től mégis a Magyar Élet Pártja községi vezetőjévé nevezték ki. Tisztségének első három évében nagy aktivitást fejtett ki a szélsőjobbra sodródó párt szervezésében, pl. egyik szószólója volt Tapolca „zsidótlanításának”, de 1943-tól a mind bizonyosabbá váló katonai összeomlás előjeleit észlelve és a várható felelősségre vonástól tartva fokozatosan visszavonult az aktív politizálástól. Mégis, korábbi politikai szerepvállalásai, az igazolóbizottság által terhére rótt tények nyomán bűnügyi eljárás keretében 1945. november 22-én állásából felfüggesztették és 1946. augusztus 31-én „minden igény nélkül” elbocsátották. Későbbi sorsáról semmit sem tudunk. 

Műveiből: – Válasz egy különös felhívásra. = TV., 1942. június 27. – A tapolcai MÉP beszámolója az elmúlt évről. = TV., 1943. január 2. – 

A tapolcai takácscéh keretében szerzett szakmát. A vagyontalan iparos 1848-ban sorozás útján került a honvédsereg kötelékébe, valószínűleg az 56-os (keszthelyi) honvédzászlóaljba, ahol mint gyalogos közlegény teljesített szolgálatot. A nemzeti szabadságharc végén 1849. október elején a Klapka György irányította komáromi erődítményből kapitulált. Ekkor már súlyos beteg volt. Tapolcára hazatérve azonban felépült és folytatta a takácsmesterséget. Megbecsült iparosként 72 éves korában hunyt el. A tapolcai köztemetőben már nem található meg a sírja. 

Édesapja Nagy Ágoston, csizmadiamester volt Tapolcán. Az elemi és polgári iskola osztályait is itt végezte, azokban az iskolákban, amelyekben később maga is tanított. A gimnáziumi érettségi megszerzése után a Pécsi Erzsébet Tudományegyetemre iratkozott be, ahol történelem- és földrajztudományokat tanult. Itt 1934 decemberében bölcsészdoktori címet kapott. 1935. májusában pedig középiskolai tanári oklevelet nyert. Diplomamunkáját Tapolca településföldrajzáról készítette el alapos könyvészeti és levéltári forráskutatások nyomán. E munkája, Tapolca helyismereti irodalmának mindmáig megbecsült darabja nyomtatásban is megjelent. Tanítói pályafutását a monostorapáti elemi iskolában kezdte, de 1924. szeptemberétől már a tapolcai elemi iskola tanítója. Itt 1941-ig tanít, amikor Veszprémben a Tanügyigazgatóság állományába kerül tanfelügyelőként. 1947-ben rövid ideig a székesfehérvári Ybl Miklós Gimnázium tanára. Még ez évben véglegesen hazatér Tapolcára, ahol szinte minden iskolában tanított főleg földrajzot és történelmet. 1966. augusztus 1-től lett nyugdíjas. Tanári munkáját a részletekbe menő alaposság és a sokszínű szemléltetés alkalmazása jellemezte. Maga is több pedagógiai segédeszközt, szemléltető anyagot készített különösen a Tapolca-környéki táj érzékletesebb megjelenítése céljából. Hosszú időn át a tapolcai 73. sz. Batsányi cserkészcsapatának vezetője volt. Az 1930-as években a leventék könyvtárát kezelte. Sokat foglalkozott a tapolcai iskolák történetével, a vidék természeti értékeivel, néprajzával, a szőlőművelés múltjával. Az iskolán kívüli kutató, népművelő tevékenysége is erős lokálpatriótizmusából fakadt. Lenyűgözte a táj varázslatos szépsége, az itt élt emberek küzdelmes élete. Megfigyeléseit, kutatásait gyakran megosztotta másokkal. Közleményei megjelentek múzeumi évkönyvekben, pedagógiai és ismeretterjesztő folyóiratokban, de újságokban is. Tagja volt a Magyar Földrajzi Társaságnak, tevékeny előadója a TIT-nek. A tapolcai Batsányi kultusz egyik korai mozgatójaként tartjuk számon. 1931-ben az ő munkája nyomán került emléktábla a költő szülőházának falára, majd helyére. Haláláig a Batsányi Emlékbizottság tiszteletbeli elnöke volt. Jellegzetes, mindenkivel barátkozó személyisége szinte a városkép részévé vált. Életművét megkoronázva értékes munkálkodását 1996. márciusában az önkormányzat TAPOLCA VÁROSÉRT kitüntetéssel ismerte el. A tapolcai régi temetőben nyugszik. 

Műveiből: – Tapolca településföldrajza. Pécs, 1934. – A Szentgyörgy-hegy kétszáz évvel ezelött. = Veszprémi Szemle, 1958. 2.sz. – Adatok Tapolca környezetismereti feldolgozásához. = Embernevelés, Győr, 1966. – Mondókák, bölcsességek és hiedelmek a Tapolcai-medencében. = Honismereti tanulmányok. Veszprém, 1973. 2. sz. – Március idusára. = TU., 1930. március 16. – Bacsányi János emlékére. = TU., 1931. május 17. – A tapolcai általános iskolák mint az egykori elemi, illetve polgári iskolák története. [Kézirat] Tapolca, 1968. – A Tapolcai-medence néprajza. [Kézirat] Tapolca, 1966. – A Tapolcai.medence kialakulásáról, éghajlatáról és néprajzáról. = VMMK. 7. Veszprém 1969. – Tapolca vázlatos története. [Kézirat] Tapolca, 1980. – 

Irodalom: – Berky Imre: N. J.: Tapolca településföldrajza. = TU., 1934. december 23. – Doktorráavatás. = TU., 1934. december 23. – N. J.: Tapolca településföldrajza. = TU., 1935. március 31. – Dr. N. J. kinevezése. = TV.,1941. január 11. – (b-y): Elismerés és hála Dr. N. J. ny. tapolcai tanárnak. = Új Élet, 1983. május 1. – Némethné Horváth Erzsébet: Dr. N. J. köszöntése. = TU., 1995. június 2. – Némethné Horváth Erzsébet: Dr. N. J. emlékére. = Pikoló, 1999. május 28. – N. Horváth Erzsébet: Tapolcai igazmesék. = TKal. 2002. –

Szülei Nagy Ágoston csizmadia-mester és Halápi Mária. A katolikus elemi fiúiskola elvégzése után szülei a tapolcai polgári fiúiskolába íratták. Azt eredményesen befejezve nyomdászinasnak állt a Lőwy nyomdába. Több mint tíz évet töltött itt tanulással és munkával. Felszabadulva családi összefogással megalapította a Hungária nyomdát, ahol – az első éveket kivéve – a Tapolcai Ujság majd a Tapolca és Vidéke c. jobboldali hetilapok készültek. Technikai felszereltsége nem érte el a konkurens nyomda szintjét, ezért a hetente megjelenő újságon kívül itt csak néhány aprónyomtatvány (meghívók, gyászjelentések stb.) készültek. A kevés alkalmazottal sokat dolgozó nyomda csak kevés forrást biztosított a család eltartására, ezért mellette papír-írószerkereskedéssel is foglalkoztak és esetenként könyvet is árusítottak. Szervezetét már fiatal korában megtámadta a súlyos tüdőbaj a „morbus hungaricus”, amely egyre jobban elhatalmasodott rajta és végzett vele. 34 évesen hunyt el. 

Irodalom: – Halálozás. = TL., 1932. március 12. – + N. J. = TU., 1932. március 13. –

Kis birtokán gazdálkodó kisnemesi család sarja. Egyházasberzsenyi Nagy János és Kocsis Katalin fia. A katolikus elemi iskola elvégzése után mindjárt a gazdálkodást tanulta és gyakorolta szüleivel. 1848-ban házzal rendelkező nemesi rendű városi polgárként írták össze. 49-évesen lett a tapolcai nemzetőrszázad katonája századosi rangban, közfelkiáltással választották a tapolcai század kapitányává. Csutor János halálát követően 1855. július 7-én választották meg Tapolca mezőváros polgármesterének. Később már következetesen bíróként, városbíróként emlegetik. 1861.-ben Jelencsák Pál váltotta a bírói székben. Tapolcán hunyt el, de sírja már nem található. 

Irodalom: – Hangodi1848/49. –

A badacsonyi vincellér gyermeke 4 polgárit és mezőgazdasági szakiskolát végzett. A katonaság letöltése után előbb szövetkezetvezetői tanfolyamra járt majd egy éves tanácsakadémiát végzett. A tapolcai járási tanács megalakulásakor 1950. augusztus 15-én elnökhelyettesnek választották. 1958. szeptember 1-től az elnöki funkcióval bízták meg. Munka mellett jogot tanult, 1963-ban doktorált az ELTE Állam és Jogtudományi Karán. 1971. április 1-én a MTVB tapolcai járási hivatala elnökévé nevezték ki. Részt vett a termelőszövetkezetek szervezésében majd átalakításában. Természetes jogérzéke, ítélőképessége és közvetlen kapcsolatai a települések lakosságával, megóvták a kor típushibáinak többségétől. Felismerte és lehetőségei szerint segítette a társadalmi összefogásban rejlő lehetőségeket. Komoly szervezőmunkával segítette a tapolcai kórház műtőjének építését, a badacsonylábdi ifjúsági tábor létesítését. Pártolta a Bauxit program Tapolcára települését. Kezdeményezte a hegyvidéki szőlők megmentését, részt vett a zártkerti rendszer kidolgozásában. Az országban így elsőnek a Szent György-hegy lett zártkertesítve. Munkásságáért több kitüntetést kapott. Fokozódó gerincbántalmai miatt 1978. június 30-tól nyugdíjasként élt tapolcai otthonában. 76. évében a veszprémi kórházban hunyt el. A tapolcai temetőben nyugszik.

Nagy Ágoston csizmadiamester és Halápi Mária gyermeke. Testvére Nagy Zoltánnak és dr. Nagy Jenőnek. Polgári iskolát végzett Tapolcán. Az 1930-as, évek elejétől és az 1940-es években is Tapolca főutcáján kis könyv- és zenemű-kereskedést működtetett. Nem volt nagy forgalmú bolt, inkább a specialitások, kották, zenei csemegék, képes és divatlapok forgalmazására rendezkedett be. A háború utolsó éveiben katonáskodott, majd fogságban volt. 1948-ban Padragon Vajda Ilonával kötött házasságot. Újra próbálkozott üzlete beindításával, a fordulat évétől azonban a kereskedés és a vele együtt létező könyvkölcsönző beszüntette működését. Nem tudni miből élt, nyilván a tartalékait élte fel. 69 évesen hunyt el. Sírja a régi tapolcai köztemetőben van. 

Irodalom: – Kertész Károly: A tapolcai könyvtárak története a kezdetektől 1956-ig. Tapolca, 2006. –

Nagy Ágoston csizmadia és Halápi Mária házasságából született. A szegény-sorsú család gyermeke még 15 évesen a Balatonfelvidéki Villamosművekhez szegődött inasnak, ahol 1932-ben villanyszerelőként szabadult. Képességeit, megbízhatóságát több poszton is igazolta. 1945-ben a Tapolcai Kirendeltség vezetőjének nevezték ki. Itt is helyt állt, részt vett Tapolca és a környék villamos hálózatának bővítésében. Sportkedvelő emberként 1945.-ben az újjáalakuló tapolcai sportklub választmányába jelölték. Közel öt évi tapolcai munkálkodás után 1949-ben a Kaposvári Üzemigazgatóság vezetője lett. Közben képezte magát és a budapesti Gazdasági és Műszaki Akadémián főiskolai diplomát szerzett, 1953-ban. 1956 szeptemberétől az Esztergomi Üzemigazgatóság vezetője lett. 1957 februárjától Győrben a vállalati központ igazgatójának nevezték ki. A hat megyére kiterjedő ÉDÁSZ vezérigazgatói posztját 18 éven keresztül töltötte be egészen 1975-ig, nyugdíjba vonulásáig. Életútját számos gazdasági és műszaki eredmény fémjelezte a távhálózati bővítés és energiafejlesztés területén. Közéleti tevékenységét jóléti, kulturális, egészségügyi és szociális intézmények patronálása töltötte ki. A METESZ Győr-Sopron megyei elnökeként a tudományos ismeretterjesztés felett vállalt védnökséget. Szakmai és közéleti tevékenységét több kitüntetéssel ismerték el. 

Irodalom: – GYÉL – Június 10: a TSC alakuló közgyűlése = SzÉ. 1945. június 2. –

Édesapja csizmadia mester volt Tapolcán. Hét gyermeke közül Károly volt az ötödik. A polgári iskola elvégzése után lakatosmesterséget tanult. 1918 februárjában katonai szolgálatra vonult be a 20. honvéd gyalogezredhez. 1918 áprilisában az olasz frontra került. itt géppuskásként harcolt mialatt láb- és kézlövéssel megsebesült. Az olasz harctéren Trientnél fogságba esett, két nap múlva megszökött és betegen tért haza 1918. december 16-án. Helytállásáért több kitüntetést kapott. Felgyógyulása után lakatossegédként dolgozott Tapolcán de 1921 októberében újra behívták egyéves katonai szolgálatra. Leszerelését követően Budapesten dolgozott a szakmájában. 1926 januárjában külföldre ment. Munkát vállalt Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában és Olaszországban. 1927-ben hazatért és József bátyja nyomdájában kitanulta a nyomdász mesterséget. Testvére 1932-ben bekövetkezett halála után a kis nyomda nagy adóssággal rá maradt. Nehéz anyagi körülmények között dolgozott, versenyben a tőkeerős konkurenciával. E kis üzemben nyomták 1929-től 1939-ig a Tapolcai Ujság c. hetilapot. Mint a HUNGÁRIA KÖNYVNYOMDA tulajdonosa szerkesztette és nyomta a Tapolca és Vidéke c. hetilapot. A lap irányáról, szellemiségéről az alcíme tanúskodik: Keresztény nemzeti, politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap. A lap szerkesztésében később részt vett Kiss István és Csányi Pál. A lap 1939. december 16. és 1944. november 25. között jelent meg rendszeresen. Közben a nyomdahelyiség egyik sarkában papírbolt alapjait rakta le. Később a Hungária Könyvkereskedés a Harangozó házba települt. A családi vállalkozást terhelő hitelek utolsó részletét 1945. januárjában törlesztette. 1940-ben a képviselőtestület tagjává választották. A háború visszavetette a nyomda fejlődését és a papírkereskedést is. A nyomdában egy segéddel, az üzletben egy eladóval dolgozott az 1949. december 29-i államosításig. 1950-ben a diszeli kőbánya szállításvezetőjeként végzett munkát. 1950. október 21.-töl a Tapolca és Vidéke Kereskedelmi Vállalat dolgozója volt. 1963-ban történt nyugdíjazásáig. Nagy Károlynak hét gyermeke született, akiket igen nehéz körülmények között taníttatott közép és felsőfokú iskolákban. 1987. augusztus 30-án bekövetkezett haláláig családjának, gyermekeinek, unokáinak szentelte idejét. 

Irodalom: – Z.vm.ism. – Eljegyzés. = TU., 1933. február 12. – Üzletáthelyezés. = TU., 1937. december 28. – Tapolcza közönsége képviselőtestületet választott. = TL., 1939. december – Tapolca új tanácsa. = TL., 1940. január 13. –

Az 1950. október 22-én tartott első tanácsválasztások után Tapolca nagyközség első v.b.- és tanácselnök-helyettessé nevezték ki. Ezt a tisztséget 1951. szeptember 23-ig viselte. Ekkor, Németh László utódjaként kinevezték Tapolca v. b.- elnökének és tanácselnökének. E funkcióban a következő év végéig, 1952. december 31-ig maradt. 

Apja a felsődörgicsei és akali nemesi előnevet viselő Nagy Sándor, tekintélyes kővágóörsi gazda, többször megválasztott bíró. Gyermekeit mind kitaníttatta. Lajos fia polgári iskolai tanári képesítést szerzett nyelv- és történelemtudományi szakokból. 1906-ban kezdett tanítani. A Vallás és Közoktatásügyi Miniszter 1919. január 7-én, mint „hadviselt okl. polgáriskolai tanárt” kinevezte a tapolcai polgári fiúiskolához. Az állását 1919. február 1-én foglalta el. Az eredményességhez szükséges nyugodt munkavégzés helyett azonban a történelem őt is leckéztetni kezdte. 1919 tavaszán szabadlíceumi előadásokat tartott, tagja lett a tapolcai községi munkástanácsnak és titkára az ottani szabadoktatási szervezetnek. Mindezekért 1920-ban fegyelmi vizsgálatot indítottak ellene. Bár semmit sem tudtak ellene felhozni, állásából felfüggesztették, fizetését megszüntették. Többszöri fellebbezés után 1921-ben megintés mellett visszavonták büntetését. 1920 márciusában Tapolcán is létrehozták a cserkészetet, megszervezték a 73. sz. Bacsányi-cserkészcsapatot. Vezetőjük egészen nyugdíjazásáig, 1931-ig Nagy Lajos volt. 1921-ben nőül vette elhunyt fivére özvegyét, Zeke Arankát. Az 1920-as évek közepétől bekapcsolódott a Levente Egyesület vezetésébe is. Szaktárgyain kívül rendszerint tornát, földrajzot, esetenként mezőgazdaságtant is tanított. Osztályfőnöki teendőin kívül az Ifjúsági Önképzőkör, az Ifjúsági Sportkör, és az Ifjúsági „Kis Hangya” Egyesület vezetője is volt. Hosszú éveken át aktív tagja volt az OPIE-nek és az Országos Eötvös Alapnak. Presbitere volt a helyi evangélikusoknak, és 1922-1926 között ellátta a tapolcai református, evangélikus és unitárius leány- és fiútanulók hitoktatását. Tagja volt a Természettudományi Társaságnak, a Balatoni Társaságnak és a Magyar Földrajzi Társaságnak. 1931-ben vonult nyugdíjba. Visszaköltözött szülőhelyére, Kővágóörsre. Ott hunyt el az 1960-as években. 

Műveiből: – Ünnepi beszéd. I-II. = TU., 1921. január 9., január 16. – 

Irodalom: – PFI.Ért 1918/1919 – 1931/1932. – Szabad lyceum. = TL., 1919. április 6. – Megalakult a „Tapolczai Oktatók Szakszervezete”. = TL., 1919. – Közalkalmazottak Tapolczai Szakcsoportja. = TL., 1919., – Választások. = TL., 1919. – Az utolsó alkalom. = TL., 1919. – Házasság. = TU., 1921. július 31. – BÉ.1921. – Tapolczai cserkészek a Nemzeti Nagytáborban. = TL., 1926. július 25. –

Szülei Nagy István és Majer Róza földművesek Tapolcán a Királykút utcában laktak. Szülőhelyén végezte el az elemi iskolát, majd Kecskeméten az Angolkisasszonyok Ward Mária Leánygimnáziumát. 1927-ben érettségizett. A jól tanuló, mélyen vallásos leány ezután felsőfokú pedagógiai végzettséget szerzett, és felvételét kérte az angolkisasszonyok tanitó-rendjébe. 1930-ben már óraadó tanárként tanított Veszprémben, a mennyiségtan és a természettudományok tanítására képesítve. 1935-től már rendes tanárként. Egészen a rend feloszlatásáig, 1950-ig a veszprémi angolkisasszonyoknál, főképpen a kereskedelmi leányközépiskolában tanított. Esetenként tornát és játékot is. Haláláig Tapolcán élt. Sírja a régi tapolcai temetőben található. 

Műveiből: – Angolkisasszonyok „Sancta Maria” veszprémi róm. kat. kereskedelmi leányközépiskolájának évkönyve az 1946/47. iskolaiévről. Veszprém, 1947. Gépírás 25 p. / Szerkesztő 

Irodalom: – Magyarország tiszti cím-és névtára. 1931. 312 p.; 1936. 328 p.; 1938. 372 p.; 1940. 413. p.; 1942. 531 p.; 1944. 663 p. – Érettségi találkozó és közgyűlés az angolkisasszonyoknál. = Kecskeméti Közlöny, 1937. június 20. –

1931 decemberében a Pannonia nagytermében rendezett 2 napos Dunántúli csapatbajnokságon vívott minden mérkőzését megnyerve a „bantam” súlycsoport bajnoka lett. 1932-ben a Los Angelesi olimpia bajnoka Énekes István Keszthelyen és Tapolcán készült fel az olimpiára. Itteni rendszeres edzőpartnere a TIAC ökölvívó szakosztályának légsúlyú versenyzője, Nagy Oszkár volt, aki rendszeresen nagy küzdelemre késztette a világhírű versenyzőt. Budapesti egyesületek szerették volna leigazolni, a NSC (Nemzeti Sport Club) színeiben versenyeken is részt vett. A Budapest bajnokságon 2 helyezést ért el. Hónapokat a fővárosban töltött, tréningezett a válogatott keret edzésein, de nem tudott ott gyökeret verni. Vissza-visszatért Tapolcára anyaegyesületéhez. Nyugat-Magyarország ökölvívó válogatottjának éveken át biztos tagja volt. Nemzetközi mérkőzéseinek színhelyeit is rendre győzelmekkel hagyta el. 

Irodalom: – A Dunántúli ökölvívó csapatbajnokságot és ezzel a „Bacsányi” serleget a TIAC csapata nyerte. = TLÉ., 1932. január 1. – N. O. bejutott a légsúly középdöntőjébe. = TL., 1932. december 10. – Ökölvívás. = TL. 1933. október 7. – Nagy és Búza az országos ökölvívóversenyen. = TL. 1935. április 20. – Ökölvívás. = TL. 1936. március 28. –

Pékdinasztia sarjaként folytatta a mesterséget. Édesapja Nagy Gyula pék 1893-ban költözött családjával Tapolcára, ahol pékműhelyt nyitott. Halála után Pál fia ezt az üzemet vezette tovább. Később egy modern pékséget épített a kertvárosban a Glázer Sándor u. sarkán. Az első világháborút őrvezetői rendfokozattal végig-harcolta és az ott szerzett súlyos betegsége, a malária végigkísérte életét. Friedrich Ilonával együtt alapított családot. Kitűnő szakemberként ismerték Tapolcán és környékén. Sokféle, változatos és ízléses péksüteményt készített és árult. A pékség mellett 1933. májusától a Tapolcai tejüzemben is lerakatot létesített termékeinek. Több cikke is megjelent az országos szaksajtóban, a Sütőipari Szaklapban. Vonzódott a sporthoz, jelentős támogatást nyújtott a TIAC-nak. Munkás életét feleségével együtt egyik németországi koncentrációs táborban fejezte be. 

Irodalom: – DCL – Értesítem = TL. 1933. április 22. –

Tapolca több grafikust is adott a művészetnek. Közülük az egyik legismertebb – Nagy Zoltán. Idézzük fel róla a legfontosabb tudnivalókat. Gyermekkorát főleg Tapolcán és Révfülöpön töltötte. A gimnáziumot már Bp.-en végezte el. 1935 – l941 között az Iparművészeti Iskolán tanult, ahol Haranghy Jenő tanítványa volt. A kitűnő mester nagy hatással volt rá és ez nagyban befolyásolta Nagy Zoltán későbbi művészi útját. 1940-től a Pénzjegynyomda tervezője és itt mind felelősségteljesebb feladatokkal bízzák meg. 1943-óta gyakori szereplője a hazai és nemzetközi grafikai kiállításoknak. A katonáskodás majd a hadifogság ugyan megtörte a szépen induló pálya ívét, de hazatérve új feladatokat vállalt. 1947-től foglalkozott rézmetszetű és ofszet-eljárással gyártott bélyegek készítésével. Ettől fogva meghatározó jelentőségű Nagy Zoltán bélyeggrafikai munkássága. Közel 300 db-ot tervezett (pl. a Népviseletek sorozatot 1953-ban és 1963-ban, Bartók, 1971.stb.). Külföldre is tervezett bélyegeket. Többször nyerte el „Az év bélyege” díjat. Emellett számos útlevél, értékpapír, alkalmazott grafikai mű, sokszorosító grafikai lap alkotója. 1954-től a Pénzjegynyomda tervezőosztályának vezetője majd művészeti igazgatója lett. Legismertebb munkái a 10, 20, 50, 100 Ft-os bankjegy hátoldalának és a 20 Ft-os előoldalának metszése, az 500 Ft-os bankjegy tervezése és az előoldal tervezése. Ez utóbbin látható Ady portré alatt a jelzés – „NAGY ZOLTÁN DEL. ET SC.” – elárulja: Nagy Zoltán tervezte („delineávit”) és metszette („sculpsit”). 1954-ben kapott Munkácsy-díjat. 1975-ben a Tótfalusi Kis Miklós díjat vehette át. Elnyerte a Munka Érdemrend arany fokozatát is. Sikeres önálló kiállítása volt pl. Bp.-en 1977-ben és Pécsett 1981-ben. Jelentősek és megbecsültek kisgrafikai lapjai is. Maradandót alkotott a technikailag tökéletes, valósághű rézmetszésben de szívesen használta a rézkarc és foltmaratás eljárásait is. Számos munkáját őrzik múzeumok és magángyűjtemények. 1977-ben vonult nyugállományba. 1983-ban készített míves emléklapot a tapolcai gyermekkönyvtár 20 éves évfordulójára. 1986-ban kérésünkre éppen Tapolcai kiállítására készült, amikor megbetegedett. Munkássága meghatározó a Pénzjegynyomda grafikai iskolájának kialakításában, a hagyományok folytatásában. Művészete a magyar grafika történetének fontos része volt és marad. A tapolcai könyvtár földszintjén rendezett posztumusz emlékkiállítását fia Nagy Gábor színművész nyitotta meg. 

Irodalom: – MÉL II. – ML – Seregélyi – UMÉL – ZÉL – VÉL – Szentiványi György: Egy óra a forintgyárban. = Népszava, 1958.december 6. – Metszette Nagy… = Esti Hírlap, 1968.augusztus 1. – Semsey András : N:Z. = KBK Évkönyv. – Semsey András: N.Z. = Kisgrafika, 1977. 1. sz. – Töreky László: Mindenben embert kereső. = Napló, 1982. április 1. –

Apja Gross (Nagy) Ignác halimbai születésű magánzó, afféle mindenes. Anyja Armuth Rozália. A kereskedelmi fortélyokat apja mellett tanulta meg. Apjához hasonlóan mindenfélével kereskedett, de rövidesen a bor felvásárlása és közvetítése tette ki forgalmának legnagyobb hányadát. Az 1880-as évek elején családot alapított. Elvette Berger Jozefint. Borkereskedelmi cégét hivatalosan 1898-ban alapította. Tíz évvel később, 1908. június 11.-én jegyezték be vállalkozását a Zala megyei Cégbíróságon, bor- és pálinka nagykereskedelem fő tevékenységi körrel. 1912. április 30.-án ez közkereseti társasággá módosult, majd 1922. április 22.-től Nagy Samu és fia néven társas vállalkozássá átalakulva gyakorolta tevékenységét. 77 éves korában, gyomorrákban hunyt el. A családi sírboltban nyugszik. 

Műveiből: – Tekintetes Szerkesztőség! = TV., 1918. január 13. – 

Irodalom: – Györe – ZML Cégjegyzék – Iparhatósági megbízottak = TL., 1913. január 19. –

Apja Nedeczky Tamás birtokos Tomajon élt és gazdálkodott. Anyja Ambró Franciska. A nagy múltú nemesi család sarja a filozófiát Győrben a teológiát Pozsonyban tanulta. 17 éves korában, 1783-ban vették fel a veszprémi szemináriumba. 1789.december 16-án Veszprémben pappá szentelték. Egyházi szolgálatát Veszprémben Bajzáth József püspök szertartójaként kezdte meg de még 1789.november 30-tól plébános lett Hahóton. Innen Tapolcára helyezték plébánosnak 1796.január 4-től. Másfél év múlva a keszthelyi plébániára helyezték. 1801.május 30-tól veszprémi kanonok lett. 1808. december 10-től püspöki helynök majd nagyprépost, 1811. március 19-től driveszti választott püspök, később egresi címzetes apát, apostoli főjegyző. Somogy, Veszprém és Zala megyék táblai elnöke. 57 évesen halt meg. A lesencetomaji templomban temették el a Nedeczkyek sírboltjába. Pártolója volt az irodalomnak, Révai Miklós és Kovachich Márton György könyvének kiadását támogatta. Vagyonának jelentékeny részét a lesencetomaji plébániára hagyta. 

Műveiből: – Szent István első apostoli magyar király… Bécs, 1804. –

Irodalom: – Ferenczy – Danielik – Pfeiffer – Szinnyei – Nedeczky Gáspár: A Nedeczky család. „Hunyadi Mátyás Intézet” nyomdája, Bp. 1891.

Szülei Neumann Albert kereskedő és Kónitz Amália. Az 1880-as évek elején érkezett Tapolcára, ahol mindjárt borkereskedelemmel kezdett foglalkozni. Itt megismerkedett Pollák Mariskával, Pollák Adolf tekintélyes bor-nagykereskedő leányával, akit 1900-ban eljegyzett, majd 1901-ben feleségül vett. Háza és vállalkozásának telephelye a Csányi László utcában volt. Kezdetben szőlőbirtoka nem volt, de a Balaton-felvidéki kistermelők borfeleslegének felvásárlásával és főleg a Nyugat-Dunántúli kocsmárosok felé történő értékesítésével szép haszonra tett szert. Jó ki tudta használni a filoxéravész idején keletkezett átmeneti borhiányból adódó helyzetet is. Közvetítő kereskedelem keretei közül vállalkozása néhány év alatt kinőtt és 1898-ban megalapította bor-nagykereskedelmi cégét. A századfordulótól már rendszeresen a virilisták közé tartozott. Ügyes, korrekt gazdálkodásával nagy tekintélyre tett szert a környék kereskedői között. Vállalkozása sok szállal kapcsolódott a Pollák Adolf-féle céghez. 1901. február 28-án, pl. Pollák & Neményi névvel jelzett bőrkereskedelmi vállalkozását jegyezte be a megyei cégbíróság, amely 1928 évi megszűnéséig jelentős forgalmat produkált. 1911. december 31-én az O.M.K.E. tapolcai körzete elnökévé választották. Ezt a tisztséget, többszöri újjáválasztással 27 évig közmegelégedésre látta el. 1913 decemberétől a szervezet központi igazgatóságának is tagja lett. Részvényese és igazgatósági tagja volt a Tapolczai Takarékpénztárral Egyesített Kölcsönös Segélyző Szövetkezetnek és a Tapolczai Jéggyár Rt.-nek. 1915-ben és 1917-ben elöljáróvá választották Tapolcán. Tagja volt Zala vármegye törvényhatóságának és Tapolca képviselőtestületének. Pl. 1924 decemberében a községi villanybizottságba és a számvizsgáló bizottságba is beválasztották. Az adófelszólamló bizottság választott tagjaként egyszerre képviselte a gazdák és a kereskedők érdekeit. Sokat fáradozott a tapolcai Tavasbarlang fejlesztése érdekében. 1919-ben megyebizottsági taggá is megválasztották. 71 évesen orbánc és vérmérgezés okozta halálát. Az izr. temetőben nyugszik. 

Irodalom: – ZML Cégjegyzék – Eljegyzés. = TV., 1900. december 16. – Az Országos Kereskedelmi Egyesülés. = TL., 1910. március 13. – Tapolcza nagyközség virilistái. = TL., 1911. január 1. – Az O.M.K.E. = TL., 1912. január 7. – Az O.M.K.E. közgyűlése. = TL., 1912. szeptember 15. – Községi tisztújítás Tapolczán. = TL., 1917. július 8. – Az OMKE = TL., 1913. december 14. – Ezüstlakodalom. = TL., 1926. január 24. – Gazdák és kereskedők értekezlete az adó miatt. = TL., 1926. február 28. – Kereskedőink nagy gyűlése. = TL., 1926. március 14. – Húsvét másnapján lejár a barlang-szerződés. = TL., 1936. április 10. – Köszönet. = TL., 1938. május 14. – Az O.M.K.E közgyűlése. = TL., 1938. május 21. – Megyebizottsági tagválasztás Tapolczán. = TL., 1919. január 16. –

Szülei Gauland Márton gazdasági igazgató és Neuwelt Rózsa nagy gondot fordítottak gyermekeik nevelésére, iskoláztatására. Mindig kitűnő tanuló volt, ezért un. „X”-es származása ellenére elsőre felvették az orvosi egyetemre. Az egyetemi évek alatt ismerkedett meg a tapolcai születésű Nemes Gyulával az állatorvostudományi egyetem hallgatójával. 1962. szeptemberében kapta meg diplomáját. Végzésük után összeházasodtak. Közös életüket Tapolcán kezdték meg. Itt körzeti gyermekorvosként működött a körzete nagy megelégedésére. Közben sorra születtek fiai: Áron, Bálint és Máté. Hivatásának végzése és családja gondozása mellett jutott ideje és energiája Tapolca közéletébe bekapcsolódni. Erre a ’70-es években főleg a Hazafias Népfrontban nyílott lehetőség. Különféle közösségek, klubok résztvevőinek sok előadást, foglalkozást tartott, főként az egészségmegőrzés témaköreiben. Hosszú ideig sikeresen vezette a népfront égisze alatt működő Városi Nőklubot. Gyermekeik iskoláztatására gondolva az 1980-as években Tapolcáról Dunakeszibe költöztek, ahol szintén gyermekorvosi körzetet kapott. Mindig azért a közösségért dolgozott, ahol éppen élt. Így nem meglepő, hogy a rendszerváltozás után Dunakesziben önkormányzati képviselőnek választották. Ezt a feladatot 1990-től 1998-ig látta el. Aktív tagja maradt az orvostársadalomnak is, rendszeresen részt vett szűkebb szakmája tudományos konferenciáin. Mindeközben szervezője volt az öttagú család életének és gondoskodott édesanyjáról is aki romló egészségi állapota miatt 1997-ben hozzájuk költözött Dunakeszire. Felnőtt életének mindig fontos része volt a nagycsaládosokkal való törődés. Ezért a folyamatos munkájáért 1999-ben Hűség Díjat vehetett át. 78 évet élt. 

Irodalom: – Nemes Sára: Családom története. Kézirat. 32 p. –

Apja Nemes Sándor mézesbábos mester, anyja Darvalics Mária volt. Az otthoni műhelyben ismerkedett meg a mézesbábos mesterség és a gyertyaöntés fogásaival. A katolikus elemi iskola elvégzése után apja mellett tanult és segédkezett. Sikeres vizsgát tett mindkét mesterségből. Apja betegeskedése, majd 1962 évi halála után feleségével együtt önállóan űzte az ipart. A kereslet változásának megfelelően a mézes tésztafélék készítését fokozatosan csökkentették, majd meg is szüntették. A gyertyaöntés egyre inkább a templomi gyertyák készítése felé tolódott el. A plébániák által rendelt méretekben készítették gyertyáikat, de a nagyobb falusi búcsúkat is felkeresték termékeikkel. A gyertyák alapanyaga, a nagymértékben megdrágult méhviasz helyett egyre inkább a paraffin lett. A kézműves mesterség egyre szerényebb jövedelmet hozott, és az 1980-as évektől csak kiegészítő szerepe lett. Nemes József a szigetelőanyag-gyár raktárában vállalt munkát. Ebben az időben rajta kívül, a Dunántúlon csak Szombathelyen készítettek gyertyát ezzel a hagyományos technológiával. 1980. novemberében a Magyar Rádió: Kihaló mesterségek sorozatában bemutatta a műhelyben folyó munkát. Halála után özvegye vette át a gyertyaöntő-ipar folytatását. 

Irodalom: – Gyarmati József: A gyertyaöntő. = Napló, 1984. január 18. – Tapolcai arckép: a gyertyaöntő. = TVL., 1992. július 17. – Dancs István: A (gyertya)fény követe. = Új TU. 2006. december –

Nemes József és Buzás Mária gyermeke. A szakmai ismereteket Hévizen sajátította el. 1911-ben nyitotta üzletét Tapolcán. Rövidesen tájékoztatta erről az újságolvasókat. „Van szerencsém Tapolcza és vidéke nagyérdemű közönségét értesíteni, hogy Tapolczán, Deák Ferenc-utca 13 számú házban (a Marton-féle fakeresk. mellett a mai kor igényeinek megfelelő úri borbély- és fodrász üzletet nyitottam. Elfogadok mindennemű hajmunkák, parókák, loknik, copfok, frizettek, frufruk elkészítését, ondolálást és manikürozást, amit kívánatra háznál is végzek. Üzletemben állandóan raktáron tartom a legfinomabb pipere cikkeket. Szíves pártfogást kér Nemes Lajos.” 1912-ben Szabadkán nősült, ahol Gyetvay Katalint vette el. Műhelyét többször változtatta. Az első világháborúban gyalogos közkatonaként vett részt. Az 1910-es évek végén „… hygienikus úri és hölgy fodrászterme Tapolca Kovács étteremmel szemben” volt. Később a Dienes szálló mellett nyitotta meg üzletét. 1929-ben műhelyét modernizálta és a postahivatal szomszédságában lévő Schwarcz Herman-féle házba helyezte át. Szakmáját fiai folytatták. 70 évesen tüdőgyulladásban hunyt el. A régi köztemetőben nyugszik. 

Irodalom: – Frizurát, hajfestést = TL. 1912. január 10. – Értesítés! = TL., 1929. április 21. –

Szülei Nemes József és Buzás Mária. Az elemi iskola elvégzése után Pozsonyban tanulta ki a mézeskalácsos mesterség fogásait. Az inasévek letöltése után Kiskomáromban dolgozott segédként. Ezután Pécsen, Pozsonyban és Locsmándon dolgozott nagyobb műhelyekben. 1919-ben jött vissza Tapolcára és itt önálló, bár még ideiglenes műhelyt nyitott. Ehhez megvásárolta a korábban elhunyt Buzás Dávid tapolcai mézesbábos felszerelését, aki 1893-1915 között működött. Ekkor megnősült, felesége Darvalics Mária lett. 1922-ben a Tapolcán rendezett vándorkiállításon bemutatott termékeiért díszoklevéllel tüntették ki. 1925-ben épült fel a Kossuth L. u. 43. sz. ház, amely műhelyének is végleges helyet adott. Itt mindkét fia kitanulta a mézesbábos valamint gyertyaöntő szakmát és vizsgáztak is belőle. Végül József fia folytatta az ipart. A háznál is folyt árusítás, de termékeiket főleg vásárokon, hetipiacokon, falusi búcsúkban árulták. A végterméktől függően többféle recepturával dolgoztak. Sokféle mintát, formát használtak az igényekhez igazodva. Igen kedveltek voltak a karácsonyfadísznek is használható, gazdagon díszített bábok, és a kilóra is kapható puszedlik. Az alapanyagot méhészektől vásárolták fel nagy tételben. A mézet a tésztafélékhez, a viaszt a gyertyakészítéshez használták fel. A mézes tésztafélék készítése mellett, egyre bővülő arányban hagyományos gyertyaöntéssel is foglalkozott. 

Irodalom: Söveg Edit: Mézesbábosság Tapolcán. [Kézirat] 1963. – Gyarmati József: A gyertyaöntő. = Napló, 1984. január 18. –

Édesapja kántortanító volt, akinek példája fia életelvévé is vált. A keszthelyi premontreieknél érettségizett 1949-ben, majd a pápai tanítóképzőt végezte el. Ezután 1955-ben Budapesten, az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar-francia szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Első és egyetlen munkahelye a tapolcai Batsányi János Gimnázium volt. Itt választott szaktárgyait tanította nagy igyekezettel és szakmai alázattal. Jó tanárként ismerték, pedagógiai alapelve a tanítványok tisztelete és szeretete, valamint a tárgyilagos anyagismeret volt. Kiegyensúlyozott, nyugodt személyisége jó hatással volt a tanártársakra is. Nagyon nehéz években, 1959-től 1965-ig az iskola igazgatója volt. Ettől kezdve ugyanitt tanár és a megyei hatókörrel magyar-francia szakos középiskolai szakfelügyelő. 1971-től 1990-ben történő nyugdíjazásáig a középiskolai kollégium főhivatású nevelője, egyúttal a középiskola francia nyelvi oktatója. Egész életét a francia és magyar kultúra bűvöletében élte. Többször járt tanulmányúton Franciaországban. Élete végéig nagy kedvvel foglalkozott a francia költők verseinek fordításával. Az 1958-ban megalakult Batsányi Emlékbizottság egyik alapítója és aktivistája volt. Jelentős szerepet játszott a Batsányi kultusz fellendítésében. Publikációi és közszereplései is zömmel e körben zajlottak. Gyógyíthatatlan betegsége 74 évesen vitte sírba. Szerető családja, rokonai, nagyszámú barátja és ismerőse, sok egykori tanítványa a káptalantóti temetőben búcsúzott tőle. 

Műveiből: – Batsányi sírjánál. In. Tapolcai füzetek 6. Tapolca, 1988. – Batsányi emléktáblájánál. = Napló, 1993. május – 

Irodalom: – VMKÉL – VMÉL – BJG.Ért. – Kertész Károly: N. Á. = Új Tapolcai Újság, 2004. július –

Édesapja Tóth Sándor tapolcai kéményseprőmester, édesanyja Bíró Rozália. Németh Árpád tanár felesége. Gyermekei István Péter és Judit. Testvérbátyja a tragikus sorsú Tóth István. Tóth Sándor (T. Tóth Sándor orvos, költő, festőművész testvéröccse volt. 1950-ben kezdett dolgozni szülővárosában. Kezdetben irodavezető a Tanács Oktatási és Népművelési Osztályán, később előadó. Iskolai végzettsége tanárképző főiskola. Pécsett szerezte diplomáját magyar-történelem szakon. 1957-től a Tapolcai Járási Könyvtár módszertani könyvtárosa, majd az intézmény igazgatója. 1967-től az 1987-évi nyugdíjba vonulásáig több iskolában dolgozott. Tanított a környékbeli falvakban, majd Tapolca 2. sz. általános iskolájában. Utoljára a Bárdos Lajos Általános Iskolában volt a magyar irodalom tanára, itt 16 esztendőt dolgozott. Oktatói munkája során nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy tanítványaiból olvasó emberek váljanak. Könyvtárosként és tanárként egyaránt sokat és értően foglalkozott Batsányi János életművével és megszerettetésével. Diplomamunkáját is e témából írta. Hobbyja a kortárs magyar irodalom figyelemmel kísérése, és a zenehallgatás volt. Németh Árpádné T. Tóth Judit néven verseket is publikált. 

Műveiből: – Mementó. Egry József Anyám című szobrára. Bakony-balatoni Kalendárium. Veszprém, 2000. 263-264 p. – Hányódás ünnepek előtt. Sokunk karácsonya című antológia. Budapest, Napút Könyvkiadó 2015. 107-108 p. –

Irodalom: – VMÉL –

Szülei a vadasfalvi és zsidi nemesi előnevet viselő Németh Péter és Holczer Terézia. A tapolcai népiskola elvégzése után gimnáziumot végzett, majd gazdasági tanulmányokat folytatott. Esterházy Pál gróf lesenceistvándi uradalmának lett ispánja. Itt családot alapított, felesége Mentler Erzsébet. Több mint harminc évet töltött itt. 1898 év végén nyugdíjba vonult. Ekkor a Balatonmelléki Takarékpénztár elhunyt pénztárosa, Dávid János helyébe megválasztották. Közben Szent György-hegyi szőlőjében gazdálkodott és nevelte három fiát. Egy időben ellátta a kaszinó könyvtárosi teendőit. Életének tragédiája, hogy fiainak korai halálát meg kellett érnie. 61 évet élt.

Irodalom: – Pécs Gyuláné: Régi emlékek, régi emberek. Tapolca, 1935. – Nyílt-tér. = TV., 1895. január 19. – Nyugdíjazás. = TV., 1899. január 15. – A Balatonmelléki Takarékpénztár Rt. = TV., 1899, március 5. – Halálozás. = TL., 1903. március 29. – Halálozás. = TL., 1908. november 1. –

Az első világháborút honvédtisztként harcolta végig. Az összeomlás után egy ideig a „rongyos gárda” kötelékében küzdött az elvesztett területekért. 1921-ben került a tapolcai adóhivatalba, ahol megbízható munkájával szépen haladt előre a rangsorban. Itt nősült meg, felesége Pénzes Adél polgári iskolai tanárnő volt. Egyetlen gyermekük 32-ben meghalt. 1935-ben főtiszti rangra emelték, 1937 májusában sikeres adófőnöki vizsgát tett, 1941-ben állampénztári tanácsos címet kapott, majd 1942. május 1-től kinevezték a balatonfüredi adóhivatal főnökének. Betegsége azonban megakadályozta abban, hogy ottani feladatát ténylegesen ellássa. Művelt életvidám ember volt, akinek sorsát beárnyékolta gyermeke halála és saját betegsége. Kitűnően hegedült, alapító tagja volt a tapolcai Filharmonikus Zenekarnak. Részt vett a tapolcai kaszinó újjászervezésében. Itt több tisztséget is betöltött. Hosszú ideig volt a kaszinó könyvtárosa. Budapesten műtétbe halt bele. Tapolcán temették. 

Irodalom: Halálozás. = TL., 1932. október 15. – Kinevezések. = TU., 1935. július 14. – Sikeres vizsga. = T., 1937. május 7. – Kinevezések. = TL., 1940. január 13. – Új adóhivatali főnökök. = TL., 1942. május 30. – N. E. + = TL., 1942. július 4.

Gyermekkoráról nem maradtak fenn írott emlékezések. Nyilván a betűvetés és más elemi ismeretek elsajátítása után inas lett valamelyik kőműves-mester mellett. Az inasévek elteltével segéd lett majd sikeresen letette a mestervizsgát. Hamar megindította saját vállalkozását, amely Tapolcán családi házak sorát építette fel. Rendszerint két-három segéddel, ugyanennyi inassal és további néhány kisegítő munkással dolgozott. Így volt ez 1903. januárjában is, amikor Tóth Pál pékmester Kisfaludy utcai házának építését vállalta el. A téli időjárásra tekintettel munkásaival kutat ásatott a telken, hogy az építkezés és később a ház lakóinak vízigényét is kielégíthesse. „Az ő munkásai, amint a kútásás közben lefelé haladtak, elébb kisebb üregeket találtak, majd robbantás után csákányütésre beomlott a kútfenék egyik szöglete és egy sötét tátongó nyílás mutatkozott. A munkás, mint ilyenkor szokás, szólt mesterének, aki aztán vizsgálni kezdte: mire is akadtak? Vak sötétségben sejtelmes csend honolt, és amikor Németh Ferenc kissé beljebb csúszott, azt állapította meg, hogy a kőomlások mögött párás levegőjű nagy üreg van. A különös leletnek egyszerre híre ment a községben és a geológiával foglalkozó Redl Gusztáv polgári iskolai igazgató figyelmét is felkeltette. Keszler Aladár építőmester pedig elsőnek vállalkozott arra, hogy mélyebben behatoljon az ismeretlen helyre.” – szólt az első híradás. A következő évtizedekben még sokan vitatkoztak azon, hogy kit illet a barlang felfedezésének dicsősége, hogy „… kiknek a neve érdemes arra, hogy emléktáblára kerüljön, melyet Németh Ferenc leánya: Hajduczky Lászlóné budapesti lakos olyan szokatlan módon reklamált, perbe szállva a rádióval, hatóságokkal és újságokkal.” A család kérése végül teljesült és az egykor ásott kút falán emléktábla hirdeti Németh Ferenc nevét. A jeles kőműves-mester Moór Máriával kötött házasságából három leánygyermek született. Fiatalon, 49 életévében bekövetkezett halálát bélcsavarodás okozta. Tapolcán temették, de sírja már nem lelhető fel. 

Irodalom: – Tóth József: Tapolca barlangjai. I. Tapolca, 2003. – Bujkáló folyó Tapolcza alatt. = TL. 1903. február 15.; 22. – Balatoni Kurir, 1937. augusztus –

Apja Németh György községi altiszt, majd rendőr volt Tapolcán. Korán árvaságra jutott, édesanyja nevelte igen nehéz körülmények között. Az elemi és polgári iskolát itt végezte, majd cipészinasnak adták. Az inasévek után segédként dolgozott. Éveken át a helyi kommunista párt második vonalához tartozott, de a fordulat éve után személye előtérbe került. Tapolca első tanácselnöke lett. E tisztséget 1950. október 22.-től, 1951. április 20-ig töltötte be. Ekkor „iskolára küldték”. Második tanácselnöki megbízatása 1954. július 28.-tól december 31.-ig tartott. Néhány hónapos regnálásai idején érzékelhető eredmény nem fűződött nevéhez. Tanácselnöki posztján utóda Csernyi Pál lett. Ezután a cipész szövetkezet áruátvevője lett, majd a Pannónia épületében működő cipőbolt vezetőjeként dolgozott. Innen ment nyugdíjba. Két házasságából három leánya született. A régi tapolcai köztemetőben szülei mellé temették. 

Irodalom: – Fejes –

Alapiskoláit szülőfalujában végezte, a teológiát Veszprémben hallgatta. Papi esküt tett 1768 decemberében. Első szolgálati helye a kaposvári plébánia volt, amelyet hét hónapon át végzett káplánként. Innen helyezték Tapolcára, ahol két évig, mint segédlelkész szolgált. Tapolcáról Dörögdre helyezték az ott megüresedett plébánosi teendők ellátására. 6 év és hat hónap szolgálata után 1777. augusztus 16-tól Zalatárnok plébánosaként működött. Itt ötévi tevékenysége után elhalálozott. Zalatárnok temetőjében nyugszik. 

Irodalom: – Pfeiffer –

A győri járásbírósági titkárt 1935. júliusában helyezték Tapolcára és kinevezték járásbírónak. Felesége Kovács Júlia volt. Tapolcán 1937. január 29-én született Julianna leánya. Azonban gyermekágyi lázban felesége, majd kislánya is elhalálozott. A veszteséget nehezen viselte, de nem törte meg. Nagy munkabírású, népszerű ember volt Tapolcán. Az egész város sajnálta, amikor 1938-ban visszahelyezték a győri ítélőtáblához. Később, 1943 júliusában akkor a győri ítélőtáblánál dolgozó elnöki titkárt az ítélőtábla bírójává nevezték ki. 

Irodalom: – Változás a járásbíróságon. = TL., 1935. július 13. – Új járásbíró. = TU., 1935. július 21. – Dr. Németh János járásbírót áthelyezték., = TU.,1938. július 10. – Bírósági kinevezések. = TV., 1943. július 10. –

Általános iskoláit Nemesgulácson, a gimnáziumi tanulmányait Tapolcán végezte. 1957-ben érettségizett. A kisapáti községi tanácsnál helyezkedett el, ahol a betanulás után 1959-1963-ig a vb titkári feladatokat végezte. Közben 1960-ban Veszprémben elvégezte az Államigazgatási Iskolát, majd 1962-1964-ig a szombathelyi Tanácsakadémiát. 1964-től 1967-ig az ELTE jogi karát végezte el Budapesten. 1963-tól 1983-ig a tapolcai járási tanácson, és a járási hivatalban dolgozott, előbb főelőadóként, majd igazgatási osztályvezetőként, végül 1980-tól elnökhelyettesként. 1984-től, rokkant nyugdíjazásáig, 1994-ig a Járási Földhivatal vezetője volt Tapolcán. Közben több társadalmi tisztséget is ellátott. Dolgozott a Magyar Honvédelmi Szövetségben és a Közalkalmazottak Szakszervezete Veszprém Megyei Titkársága munkaszervezési bizottságában. Hosszú éveken át jogi előadásokat tartott járásszerte a TIT keretében. Lelkiismeretes munkáját többször ismerték el kitüntetésekkel. A Földhivatal vezetőjeként óriási teherként nehezedett rá a rendszerváltozás körüli birtokátrendeződések korrekt intézése. Ez időben méltatlan támadások is érték. Szervezetét súlyos sorvasztó kór támadta meg, amely előbb rokkantosításához, majd halálához vezetett. 65 évet élt. A tapolcai régi köztemetőben nyugszik.

Általános iskolai tanulmányait Révfülöpön végezte. Érettségit a keszthelyi Vajda János Gimnáziumban tett, majd óvónői oklevelet Sopronban az Óvónőképző Intézetben szerzett. Pályafutását a nemesgulácsi napközi otthonos óvodában kezdte. 1969-ben került Tapolcára az újonnan megnyíló Alkotmány utcai (akkor un. 4. sz.) napközi otthonos óvodába. 1971-ben a 2. sz. óvoda vezetőjévé nevezték ki, ahol 25 évig – 1996-ig – dolgozott. Óvónői munkájának kezdeti időszaka egybeesett az óvodai nevelés elméletének, módszertanának ugrásszerű fejlődésével. Így a munka és állandó tanulás egybefonódott. 1973-1991-ig folyamatosan részt vett a szakmai továbbképzéseken. 1977-ben pl. „C” kategóriás működési engedélyt kapott a bábjáték oktatására. Szakmai aktivitását munkaközösség-vezetőként is kiélhette 1967-69-ig a Tapolca járás óvónői, 1980-91-ig a Tapolca város és körzete óvodavezetői körében. Részt vett több óvodai kísérleti programban és díjakat nyert a különféle szakmai pályázatokon. Tapasztalatairól főképpen a Megyei Pedagógiai Híradóban ill. a Megyei Pedagógiai Körképben tette közzé. 1980-tól a Pedagógus Szakszervezet Körzeti Bizottságának titkára, majd kultúrfelelőse volt. Tagja volt a Városi Szakmaközi Bizottságnak. 1967-től haláláig tagja volt a Magyar Pedagógiai Társaságnak. Alapító tagja a Megyei Neveléstörténeti Társaságnak, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesületnek. Ez utóbbi szervezet helyi Területi Köre elnökeként is dolgozott. Az Egry József Múzeumbaráti Kör egyik alapító tagja volt. 1991-től népi ülnöki megbízatást is teljesített. Munkáját több kitüntetéssel ismerték el. A Kiváló Pedagógus kitüntetést 1987-ben vette át a Parlamentben. 1996-ban korengedményes nyugdíjba vonult, de pihenésre nem jutott elég ideje. A folyamatos megfeszített munka 60 éves korára felőröltre egészségét. A régi tapolcai temetőben nyugszik. 

Irodalom: – Kertész Károly: Elvira óvónéni elment… = Új Tapolcai Újság, 2003. június. 3 p. – Műveiből: – A mi Télapónk. = MPH., 1973. 1. sz. – A bábjáték szerepe és jelentősége az óvodában. = MPH., 1975. 5. sz. – Egy óvodai jubileum ürügyén. = MPH., 1980. 6. sz. – Óvónői szemmel. = MPK., 1987. 2. sz. - Pedagógus-életmód Tapolcán és vonzáskörzetében. = Köznevelés, 1989. 5. sz. – Óvodai múltunkból. = MPK., 1992. 1. sz. –

A gimnáziumot szülőhelyén végezte. 1910-ben érettségizett. A szemináriumot Veszprémben hallgatta, majd pappá szentelték 1914. június 30-án. Káplán lett Iharosban 1914-től, Várpalotán 1915. július 1-től, Hahóton 1916-tól. 1917. július 5-től Ley József segítségére Tapolcára helyezték segédlelkésznek. Itt a polgári iskolások latin tanításában jeleskedett. Fél évi tapolcai szolgálat után azonban belépett a jezsuita rendbe és eltávozott. Későbbi sorsáról semmit sem tudunk. 

Irodalom: – Pfeiffer – PFI Ért.1917/1918. – Új káplán Tapolczán. = TL., 1917. december 30. –

Szülei Németh Péter és Illés Teréz. A gimnáziumot Csurgón, teológiai tanulmányait Debrecenben végezte, ahol 1912-ben avatták lelkésszé. 1917-ben lett parochus lelkész. Somogyszobi lelkészi hivatalát 1927 őszén váltotta fel a keszthelyi lelkipásztori állással. Ezzel egyben átvette a Tapolca és Vidéke Fiókegyház irányítását, lelki gondozását is. E tisztében az Amerikába távozó Csontos Bélát váltotta fel. Tapolca nem volt ismeretlen számára. 1919. április 24-én itt kelt egybe Zyzda Máriával, Zyzda Zsigmond tapolcai adóhivatalnok leányával, aki hűséges társa lett. A reformátusok hitéletének irányítása mellett az ő feladata volt, hogy a tapolcai evangélikusokkal összefogva felépítsék a protestáns templomot. 1935. szeptember 15-én történt meg az ünnepélyes alapkőletétel. A Szeghalmi Bálint tervei alapján, Bricht Jenő kivitelezésében felépült erdélyi stílusú templom ünnepélyes felszentelésére 1936. október 4-én került sor. Tapolcai lelkészi szolgálatának tíz éves évfordulóján 1937. október 3-án méltó ünneplésben részesítették. A Keszthelyen lakó és onnan átjáró lelkész munkájához csak a háború után kapott segítséget az Erdélyből menekült Török Lajos személyében, aki kezdetben beosztott lelkészként gondozta a tapolcai gyülekezetet. 1927-1945 között ő látta el a református hitoktatás feladatait is. Hosszú szolgálatának 1956. január 1-én bekövetkezett nyugdíjba vonulása vetett véget. Az idős nyugdíjas lelkész hitet téve tapolcai kötődése mellett, 1973-ban még kifizette a harang villamosításának költségeit. Három évvel később Keszthelyen elhunyt. 

Műveiből: – Tükörcserepek. (Csurgói könyvtár) Kaposvár, 1939. – Badacsonyi keresztelő. = TL., 1939. augusztus 20. – 

Irodalom: – Lelkészválasztás. = TU., 1927. szeptember 2. – Reformációi emlékünnep. = TL., 1933. október 28. – N. K. ref. Lelkipásztor újabb egyházi tisztsége. = TL., 1935. november 23. – Templomszentelés. = TL., 1936. október 10. – PLI. Ért és PFI. Ért 1927/28. – 1943/44. – N. K. könyve. = TL., 1939. augusztus 19. – Hangodi László: A protestantizmus története Tapolcán. Tapolca, 1996. –

Édesapja cipészként dolgozott Tapolcán. Már óvodás korában orvos akart lenni. Példaképe az édesapját gyógyító dr. Winkler Károly volt. Tapolcai iskolái után Pécsen az orvostudományi egyemen tanult és végzett. Már ott a sebészet felé tájékozódott. Szekszárdra, a Tolna megyei kórházba kérte magát, ahol Dr. Kelemen Endre híres sebész főorvos tanítványaként fejlődött választott hivatásában. Proktológusi, szív- és érsebészeti munkásságának híre elterjedt megye, majd országszerte. Érdeklődése az akkor újdonságszámba menő lézertechnika orvosi alkalmazása felé fordult. Szekszárdon létrehozott egy Lézer Ambulanciát, ahol 1996-óta sikerrel gyógyította az érrendszeri megbetegedésben szenvedő betegeket. Több mint húsz éven át foglalkozott lézer sebészettel, melynek keretében számos egyedi műtéti eljárást dolgozott ki. Az elmúlt évtizedekben jelentős számú tapolcai beteget is gyógyított, de tevékenységét országosan és határainkon túl is elismerték. Sok szálon kötődött Tapolcához, lehetőségeihez mérten igyekezett segíteni az itt élőknek és szülővárosának. Rendszeresen hazalátogatott. A hétvégeken rendre találkozni lehetett vele Tapolcán. Munkáját 2009-ben a Magyar Tudományos Akadémia épületében tartott ünnepségen „Az év orvosa 2009 ASTELLAS” díjjal ismerték el. Közel negyven éves pályafutása során orvosi és tudományos tevékenységével hírnevet, elismerést szerzett városunknak is. Ezért a lézersebészeti eljárások területén végzett, több évtizedes lelkiismeretes és odaadó munkája elismeréséül Tapolca város önkormányzata Tapolca város tiszteletbeli polgára kitüntető címet adományozott részére, amelyet 2014. március 31-én a város napján nyújtott át neki. Rövid lefolyású súlyos betegségben hunyt el 65 éves korában. Sírja Szekszárdon van. Még sokan emlékeznek rá Tapolcán, a helyi tv-ben adott interjújára, lokálpatrióta vallomására. „Szívemben soha nem mentem el Tapolcáról. Én mindig is tapolcai szívű maradok, aki hétköznapjait Szekszárdon, az ünnepeket a Badacsony lábánál és szülővárosában, Tapolcán tölti.” 

Irodalom: – Ha újra kellene kezdenie, Németh Lajos akkor is sebész lenne. = Tolnai Népújság, 2010. február 18. – V. Horváth Mária: „Egyszerűen ilyen vagyok. = Szekszárdi Vasárnap, 2010. február 21. – N. Horváth Erzsébet: Útra kelt egy ember… = TU., 2016. október 14. 6 p. –

Édesapja községi altiszt, majd rendőr volt Tapolcán. Öt évesen félárva lett, édesanyja nehéz munkával nevelte fel testvéreivel együtt. Az elemi iskola elvégzése után napszámosként tanoncként, kifutó fiúként járult hozzá a népes család ellátásához. Közben esti iskolán tanult és először nyomdásztanuló, majd segéd lett, később gépmesterként dolgozott Nagy Károly tapolcai nyomdájában. Az államosítással a két tapolcai nyomdát összeolvasztották, ekkor átkerült a volt László nyomdából lett Állami Nyomdába. Innen munkáskáderként kiemelték és bátyja – Németh Gábor – után 1951. május 1-től szeptember 22-ig Tapolca második tanácselnöke lett. E rövid időszak alatt megszervezte az első tapolcai mentőállomást. Egy fél évi hivatali regnálás után beiratkozott a közgazdaságtudományi egyetemre. Ezt is, mint minden iskoláját jeles eredménnyel elvégezve a Budapesti Orvostudományi Egyetemre került politikai gazdaságtant oktatni. Ebben az időben tette le doktori szigorlatait. Néhány évi oktatói gyakorlat után az orvostanhallgatók kollégiumának igazgatója lett. Itt valóságos szellemi műhely alakult ki körülötte. Munkáját mindvégig nagy következetességgel, az intézmény és a rábízott tanulók iránti felelősséggel végezte. Gyakran járt Tapolcán, ismerősivel sűrűn találkozott és levelezett. Családot alapított és tervezgette, hogy nyugdíjas éveiben visszaköltözik Tapolcára. A kilencvenes években egészsége fokozatosan megromlott, érszűkület kínozta, majd végül 79 évesen halálát okozta. Tapolcán a régi temetőben nyugszik. 

Irodalom: – Fejes Imre: Veszprém megye közigazgatási beosztásai és tanácsi vezetői. Veszprém, 1982. – Sáry: Gyula Egy igaz ember. = Új TU., 2003. április. – Reindl Erzsébet: Dr. N. L. /Tapolcai életrajzok/ Tapolca, 2003. –

A történet- és nyelvtudományi szakcsoport tárgyaira képesített helyettes óradíjas tanárnőt 1927. márciusától a várpalotai polgári fiúiskolából helyezték Tapolcára a polgári fiúiskolába. A német nyelvet az iskola valamennyi osztályában tanította, míg a történelmet és az éneket csak a felsőbb osztályokban. Esetenként földrajzot, magyart, kézimunkát és gazdaságtant is tanított. Kezelte az ifjúsági, könyvtárt és tanártestületi jegyzőként is működött. Tagja volt az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesületnek. 1929-ben férjhez ment Németh Endréhez a tapolcai adóhivatal tisztjéhez. 1935-től a tanári könyvtár őre volt és a sportkör vezető tanára. 12 évi tapolcai munkálkodás után 1940-ben saját kérésére Balatonfüredre helyezték. Ott a Darányi Ignác állami polgári fiú-és leányiskola tanáraként szépírás, magyar, történelem és német nyelvet tanított. Kezelte az ifjúsági könyvtárt is. 

Irodalom: – PFI. Ért. 1926/1927. – 1940/1941. - Kinevezés. = TU., 1933. március 5. –

Itt született, de tanulmányainak folytatása végett gyermekkorában már korán elkerült Tapolcáról. Több jesivát is megjárhatott, Majd rabbiképzőt elvégezve a nagyvázsonyi hitközség élére került. Itteni működése alapján hívták haza szülőhelyére. Tapolca harmadik ismert rabbija Mojseles rabbit követően Nagyvázsonyból került Tapolcára. Feljegyezték róla, hogy nagy hazafi volt és már az 1840-es évek elején magyar nyelven prédikált. 1848-ban több tapolcai zsidó önkéntessel együtt Neuhaus Ábrahám is jelentkezett honvédségi szolgálatra. Közkatonaként un. „zsidó gárdistaként” kezdte szolgálatát, majd a zsidó honvédek tábori lelkésze lett. A szabadságharc bukása után visszatért Tapolcára, ahol kerületi rabbiként, elismert közéleti személyiségként élt és dolgozott. Az 1872-ban alakult felsőbb népiskola vizsgáló bizottságának és iskolaszékének tagja volt. Számon tartották, hogy adományával ő is hozzájárult a Magyar Tudományos Akadémia épületének költségeihez. Felesége Neuhaus Klára volt. 32 évi Tapolcai szolgálat után 79. évesen gyomorrákban hunyt el. A tapolcai izraelita temetőbe temették, de sírja már nincs meg. 

Műveiből: – Vidéki levelek. = Néptanítók Lapja, 1873. 10. sz. – 

Irodalom: – Györe – VÉL – ZSL – Hangodi1848/49. –

Szüleit nem ismerjük. Monostorapátiban nevelkedett és életének nagyobbik részében ott is élt. Néhány évig Tapolcán és Kisapátiban is lakott. Feleségét Márkus Katalint Kisapátiból választotta, esküvőjük 1847. július 14.-én volt. A szabadságharc idején a nemzetőröknél szolgált és épségben leszerelt. Az 1850-es években hét gyermeke született. Általában kereskedéssel foglalkozott, de népes családjának eltartása végett többféle vállalkozásba is belefogott. Így került a tapolcai téglagyárba. A település által építtetett és tulajdonolt un. „községi téglaházat” 1879-ben három évre bérbe vette és működtette. A szerződésben kikötött karbantartási és fejlesztési munkálatokat – a képviselőtestület által kiküldött „vizsgálók” szerint elmulasztotta vagy hiányosan teljesítette. Ezért kártérítést helyeztek kilátásba és szerződését nem hosszabbították meg. 62 éves korában tüdőlob okozta halálát. Monostorapátiban temették. 

Irodalom: – Györe –

Szülei Holba Antal kádár és Cser Julianna. Alapiskoláit Tapolcán végezte. Itt járta ki a leánypolgári iskola osztályait is. Ezután Budapestre került. 1924 – 1926 között a Magyar Nemzeti Bank devizaosztályán dolgozott hivatalnokként. 1932 nyarán ment férjhez neviczei Neviczky Józsefhez, akitől egy kislánya született. Férjét, aki korábban műszaki hivatalnok, majd Szálasi Ferenc segédtisztje volt, és egy-időben vele együtt volt internálva, 1939-ben a kőszegi posztóüzem parancsnokának nevezték ki. Ő is Kőszegen tartózkodott egészen férje haláláig 1940-ig. Ezután hazajött Tapolcára, ill. alkalmanként Budapest Fehérvári úti lakásán élt. Mozi kiutalást Zala megye nyilas alispánjának közbenjárására, mint hadiözvegy kapott. Gyakorlata, ismeretei nem voltak a mozi üzemeltetéséhez ezért az ellenőrzések nyomán sok szabálytalanságra, sőt visszaélésre derült fény. Ezeket a megyeházán tisztségben lévő elvbarátai, helyben pedig Lakadát József, Tapolca és körzetének nyilas vezetője nyomására elsimították. Mozis tevékenységét minden oldalról kritikák érték. Hungarista érzelmeinek tükröződéseként a mozi nevét Hungária mozira változtatta. Maga is kapcsolatot tartott Szálasi Ferenccel és erre ügyei intézésénél gyakran hivatkozott. Hatalmát demonstrálta akkor is, amikor Fehér János szolgabírót tisztségéből leváltatta, ill. áthelyeztette. Rejtőzködő életének néhány jellemző részletét az 1947-1949 között zajló népellenes bűncselekményekre hivatkozó népbírósági perének anyagaiból tudhatjuk. Hosszan elhúzódó perének tárgyalásai 1947-ben Zalaegerszegen kezdődtek, 1948-ba Szombathelyen folytatódtak. A nyilvános főtárgyalás 1949. június 23.-án Tapolcán volt. Bűnösségét igazoltnak látták, de mivel több vádpont már nem volt egyértelműen bizonyítható, annak kisebb súlya miatt felmentették. 1946 januárjában özv. Neviczkyné ismét kérte, hogy adják át a mozit kezelésébe. Kérelmét a község képviselőtestületének minden tagja elutasította, éppen az „előbbi érában tanúsított magatartása miatt.” Családja támogatásával, kis nyugdíjából élt haláláig. Szívbetegsége 72 évesen végzett vele. 

Irodalom: – Kertész Károlyné: Mozi Tapolcán. Tapolca, 1996. 103 p. – Új mozis a régi moziban = TL., 1941. augusztus 9. – Szombaton nyit a tapolcai mozi = TL., 1941.szeptember 6. – Heti krónika. „Majd jön az ukáz” = TV., 1941. november 15. – Lovagias ügy – és a tapolcai mozi = TV., 1942. május 2. –

Édesapja szegény tímármester volt. Elemi iskoláinak elvégzése után fiát Veszprémbe adta szabóinasnak. Itt a zsidó kántor felfigyelt az ifjú szép hangjára, 1861-ben énekkarába vette és megismertette a zeneművészet alapelemeivel. A következő évben katonának vitték. Kitűnő hangjára tekintettel itt is folytathatta fellépéseit. Hat évig szolgált tüzérként. Az 1866-os porosz-osztrák háború több csatájában is részt vett. Leszerelése után Tapolcára jött, az itteni zsinagógában énekelt és segített a kántornak. Ezután Bécsben a Carltheater kardalosa lett, ahol Brandl és Suppé karmesterek felfedezték a hangjában rejlő értékeket és elősegítették művészi fejlődését. Innen a győri templom kórusába vezetett útja, majd barátai tanácsára 1874-ben Budapestre a Nemzeti Színházba szerződött „karkötelezettséges magánénekesnek”. Első fellépése a Hugenottákban hatalmas közönségsikert aratott és a szakkritika is elismerte kvalitásait. Művészi pályafutása innen meredeken emelkedik. 1877-től 1884-ig a Nemzeti Színház énekművésze, 1884-tól pedig az akkor megnyílt Operaház közönségének kedvence lett. Közel száz sikeres szerepformálás fűződik nevéhez. Híresebb szerepei: Sarastro, Brogni, Falstaff, Hagen, Wotan, Hans Sachs, Petur bán, stb. A századvég egyik leghíresebb magyar énekese volt. Híres volt nagy hangterjedelméről, tiszta csengésű basszbariton hangjáról és színészi képességeiről. Külföldi vendégszereplésein is rendre sikert aratott. Többször és szívesen jött vissza Tapolcára. 1891-ben pl. a Mojzer féle nagyvendéglőben adott nagysikerű hangversenyt. 1892-es tapolcai vendégszereplésének teljes bevételét a kórház építésére ajánlotta fel. Haláláról a tapolcai lapok őszinte fájdalommal emlékeztek meg és felidézték, hogy az elhunyt művész tehetségét itt Tapolcán fedezte fel Rauschberg kántor. Emléke itt mára feledésbe merült. Várpalotán utcát neveztek el róla és emlékére kórushangversenyeket rendeznek. 

Irodalom: – BRZL – MÉL II. – MSZL – VÉL – MZSL – ZL – Hangverseny. = TV., 1891. május 31. – Hangverseny. = TV., 1891. november 8. – N. D. Tapolczán. = TV., 1891. november 15. – Czigány Károly: N. D. és a hang hatalma. = TV., 1891. november 22. – N.D. hangversenye Tapolczán. = TV., 1892. június 19. – N.D. második hangversenye Tapolczán. = TV., 1892. június 19. – N. D. = TL., 1905. szeptember 3. – N.D. = Zeneközlöny, 1905. 22. sz. – Szász Károly: Vígszínházi emlékek. Bp. 1921. – Zenei élet Várpalotán. (Szerk. : Neményi László.) Várpalota, 1988. – Huszár Pál: Emlékezés N.D. operaénekesre. = B-BK., 2005. –

Noé Gábor és Ágoston Karolina földműves szülők gyermeke, a polgári iskola I-III. osztályát Tapolcán a gimnázium IV-VIII. osztályát Veszprémben végezte el. 1907-ben érettségizett. Pappá szentelték 1911. június 29-én. Káplán lett Nágocson 1911. július 15-től, Tóthszentpálon, 1912. februártól. Itteni tartózkodása alatt oltárképet festett a niklai templom részére. Káplán Siófokon 1915. márciustól, Pápán 1918. szeptember 9-től. Adminisztrátor volt Sármelléken 1919-ben. 1919. október 15.-től Engelhardt Ferenc plébános mellett Tapolcán volt káplán. Hitoktatói munkája mellett itt belépett a Balatoni Társaságba. 1921. december 31-től adminisztrátor Lesencetomajon. 1922. május 16-án tett zsinati vizsgát. 1922. május 16-tól lett plébános Lesencetomajon. Itt elnöke volt a Hangyának és a Hitelszövetkezetnek. 1934-től a tapolcai kerület helyettes esperes tanfelügyelője. 1936-tól plébános Nemestördemicen. Itt tataroztatta és felszerelte a templomot és befejezte a kultúrház építését. Badacsonylábdi Szent Ignác kápolnát és Szigligeten a Szentháromság kápolnát is helyreállítatta. A Tapolca székhelyű kerület esperese 1938-tól. 1943-tól tb. pápai kamarási címet kapott, 1945-től tanácsadó plébános. Esperesi tisztségéről lemondott 1948. január 12-én. A fehérvári Papi Otthonban 80 évesen hunyt el. 

Irodalom: – Pfeiffer – Békássy – BÉ.1921. – Esperesi székfoglaló. = TL., 1939. május 6. –

Édesapja Novák Ferenc Mindszenten jegyző volt. Mezőgazdasághoz való vonzódását szülőfalujának, valamint nagyapjának – aki intéző volt – köszönhette. A Hódmezővásárhelyi Református Gimnáziumban érettségizett 1920-ban, majd beiratkozott a Debreceni Gazdasági Akadémiára, ahol oklevelet szerzett. Munkahelyeinek állomásai: Pallavicini őrgrófságban, mint gazdatiszt, majd Baranya megyében, Sásdon, mint gazdasági tejellenőr dolgozott. Kaposváron gazdasági felügyelő, majd Zalaegerszegen szintén gazdasági felügyelő volt. 1939. november 1-től, 1951-ben bekövetkezett haláláig a minisztérium megbízásából Tapolcán, mint járási gazdasági felügyelő dolgozott. Szervezte Tapolca és környéke aranykalászos gazdatanfolyamait, melyeket ő is vezetett. Széleskörű ismereteivel, magas fokú szaktudásával, valamint a kisváros mértékadó értelmiségével való együttműködésével kivívta környezete elismerését. Hosszan tartó súlyos betegségében fiatalon, a tapolcai kórházban – fiatal feleségét, Mann Margitot és hét kisgyermekét hátra hagyva – hunyt el. A tapolcai régi köztemetőben nyugszik. 

Irodalom: – Kinevezés. = TV, 1943. január 16. – A Gazdakör megalakulása. = TV., 1943. február 27. –

Édesapja görög katolikus kántortanító, édesanyja római katolikus tanítónő volt. A család hatodik gyermekeként született. Édesapja még kislánya megszületése előtt elhalálozott. Tanítónői és hitoktatói diplomát Kiskunfélegyházán szerzett 1926-ban. Mindszenten a népiskolában tanított. 1934-ban ment férjhez Novák József okleveles gazdatiszthez. Házasságukból hét gyermek született, öten már Tapolcán. A család 1939-ben került Tapolcára, férje gazdasági felügyelővé való kinevezésével. Darányi utcai lakásukon játszó-délutánokat szervezett a ház adottságait kihasználva, mintegy ötletet adva a későbbi állami óvoda beindítására. A kertvárosi óvoda történetében, mint óvodaalapítót tartják számon. 1951-ben megözvegyült. Férje halála után a Tapolcai Állami Leányiskolában tanított, ahonnan vallásos meggyőződése miatt eltávolították. Vallásossága miatti megpróbáltatásai 1962-ig, nyugdíjba vonulásáig tartottak. Nehéz körülmények között taníttatta hét gyermekét. Szép tónusú szoprán hangjával aktív tagja volt a Borsányi Gábor által vezetett Tapolcai Pedagógus Énekkarnak. Nyugdíjas éveiben diákokat korrepetált, templomi hitoktatást végzett. Szent Gellért püspökről színdarabot írt, amelyet hittanos gyermekek adtak elő. Idős korára tolókocsiba kényszerült, betegségét türelemmel viselte. 1996-ban az Eötvös József Tanítóképző Főiskola által kiadott arany, gyémánt, vas, ill. rubinoklevelét vehette át. 95 évesen hunyt el szerettei körében. A tapolcai új köztemetőben helyezték örök nyugalomra.

Novák Ferenc és Hoffmann Erzsébet gyermekeként látta meg a napvilágot. Szülőfalujában kezdte el iskolaéveit. Inasnak Tapolcára szegődött. Itt szabadult fel 1898.-ban. Segédéveit is Tapolcán töltötte, majd 1905.-ben a Széchenyi utcában megalapította saját üzemét, ahol öt alkalmazottal dolgozott. Műhelyét fokozatosan villanyerőre állította át. Feleségül vette Eőry Irmát. A 20. honvéd gyalogezred katonájaként harcolt az első világháborúban. Háromévi frontszolgálat és két sebesülés után hazatérhetett. Folytatta munkáját, műhelyét korszerűsítette. 79. évesen hunyt el. A régi tapolcai temetőben nyugszik.

Irodalom: – DCL – MIA 1929. –

Édesapja vármegyei hivatalnok volt Veszprémben. Iskoláit szülővárosában végezte. Érettségi után a teológiát járta ki Veszprémben. 1934. július 8-án pappá szentelték. Káplán lett Zákányban, majd 1935-től Enyingen, 1936-tól Tüskeváron, 1937-től Marcaliban. 1939-ben Tapolcára helyezték Kiss István plébános mellé. Itt közel négy évet szolgált. Templomi szolgálata mellett főleg az iskolai hitoktatásban jeleskedett, de a Katolikus Körben és a Katolikus Nőegyletben is dolgozott. Több színdarab betanításánál működött közre és gyakran maga is részt vett a produkcióban. Ő rendezte 1941. januárjában pl. a legendás hírű Földindulást. Muharay Elemér tanácsára Badacsonyban kezdett népdalt gyűjteni. Három évtized alatt mintegy 900 dallamot gyűjtött össze a Balaton környékén. Több Tapolca-környéki településről gyűjtött népi mondókákat és más néprajzi anyagokat. 1942. év elején Csurgóra helyezték, majd júniustól tábori lelkész lett. 1946. március 30-tól Zalaszántón volt káplán. „Itt az egyházi rendet elhagyta 1948-ban, felfüggesztették 1948-ban, a világi állapotba visszahelyezték 1951. ápr. 13-án. Ügye rendezést nyert 1965-ben”. 1949-1950-ben műsora ment a Magyar Rádió műsorán. Az 1950-es évektől a Magyar Néprajzi Múzeum, a MTA Népzenei Osztálya és a Népművészeti Intézet megbízásából gyűjtött a Balaton körüli településeken. Az 1960-as, 1970-es években gimnáziumi tanár volt Budapesten. 

Műveiből: – Szájhagyománygyűjtés a Balaton mentén. In. VMMK 10. Veszprém, 1971. 431-440 p. – Daloló Balaton. 88 Balaton vidéki népdal. I-II. Bp. 1974. – Balatoni népdalok. Veszprém, 1982. – Karácsonyfánk… = TV., 1939. december 23. – Künndolgozó anyák! Megszületik a nyári napközi. = TL., 1940. június 1. – 

Irodalom: – Pfeiffer – PFI. Ért. 1939/1940. – 1942/1943. - Anyák napja a Stefániában. = TL., 1939. október 7. – Hegymagasi Simon József: Bírálat a „Földindulás”-ról. = TV., 1941. január 11. – Actio Catholica. = TV., 1941. február 1.

A Nyirádi család tagjai már a 18. században Tapolcán gazdálkodtak. A földműveléssel és fuvarozással is foglalkozó szülők, Nyirádi Gábor és a Halápról származó Sötét Anna, Lajos Imre nevet adtak gyermeküknek. Természetes volt, hogy az elemi iskola után szülei foglalkozását követi. Portájuk a Nagyköz utcában volt. 1933. július 23-án Zalahalápon házasságot kötött Hoffmann Irmával. Munkája mellett kacérkodott a helyi politikával is. Egy alkalommal a helyi képviselőtestületbe is bekerült. 

Irodalom: – A képviselőtestület tisztújító értekezlete. = TU., 1936. december 27. –

1942-ben került Tapolcára és a kórházban, mint kisegítő orvos dolgozott. 1943-ben megnősült. 1946-1948 között mindkét polgári iskolában ellátta az egészségtan órák tanítását és iskolaorvosi teendőket. 1948 januárjában kórházi alorvosi kinevezést kapott. Itt nősült meg, felesége Szathmáry Piroska lett. A Balaton-felvidéki táj lenyűgözte. Megvette Winkler Károly szigligeti szőlőjét és ha csak tehette kijárt ide. A budakeszi MÁV tüdőszanatórium igazgatója lett, amelyből ő csinált korszerűen szervezett egészségügyi intézményt. Szakmai tekintélye okán részt vett több minisztériumi szakbizottság munkájában. Tapolcai betegeit mindig megkülönböztetett módon kezelte, pártfogolta. Nyugdíjas éveit szigligeti házában töltötte. Agyvérzést kapott, behozták Tapolcára, de egykori kórházában sem tudtak segíteni rajta. Budakeszin temették. 

Irodalom: – PLI. Ért. 1946/1947–1947/1948. – PFI. Ért. 1946/1947–1947/1948. – Eljegyzés. = TV., 1942. november 7. –