Tapolcai Életrajzi Lexikon

Szülei Wágner Ignác és Ruest Hedvig. Az érettségi bizonyítvány megszerzése után tanítónői képesítést szerzett. Később tanári oklevelet is kapott. Pedagógiai pályafutását 1910.-ben kezdte. Hat éven át Mohácson működött. Tapolcára 1916. szeptemberében került, ahol az elhelyezett Danderer Mária helyén a polgári leányiskola rendes tanítónője lett. Tanított magyart, történelmet, szépírást, háztartástant és tornát általában heti 20-22 órában. Kezdettől fogva osztályfőnöki tisztséget is teljesített. Éveken át volt az iskola tanítói és ifjúsági könyvtárának felelős kezelője. Határozott, jó tanerőnek ismerték el. 1918. január 31.-én Tapolcán házasságot kötött Vajda (Wachsmann) Sándor nyugalmazott bankfőtisztviselővel. 1919. január 9.-én itt született László, Sándor nevű fiuk. Mivel férje Nagykanizsán helyezkedett el, 1920.-ban követte őt, ahol a Zrínyi Ilona Polgári Leányiskola tanárnője lett. Egyúttal tanított a Zrínyi Miklós Polgári Fiúiskolában is. Rövidesen, 1924-ben megözvegyült. Minden erejét, szenvedélyét pedagógiai munkásságában kamatoztatta. 1927-ben szervezetét tuberkolózis támadta meg, amely egy éven belül véget vetett munkás életének. A nagy tiszteletnek örvendő, magányosan élő tanárnő gyászjelentését kollégái adták ki, amely szerint „A megboldogultban a testület őszinte, hű kartársát, a tanulóifjúság pedig jóságos nevelőjét vesztette el.” 42 évet élt. A nagykanizsai temetőben nyugszik. 

Irodalom: – Házasság. = TL., 1918. február 3. – PLI. Ért. 1916/1917. –1919/1920. – Halálozás = Zalai Közlöny, 1928. március 17. – Gyászjelentés ¬–

Apja Wallner József mészáros mester volt. Gyermek és ifjúkoráról nincsenek ismereteink. Iskolázott ember lehetett, hiszen hosszú időn át volt Tapolca község pénztárosa. Első értesülésünk szerint 40 éves korában már jól menő vendéglőt üzemeltetett a főtér sarki épületében. Felesége az egykori tapolcai bíró Mayer Antal Erzsébet nevű leánya volt. Megözvegyülése után 1901. február 16-tól özv. Harangozó Vincéné, Cságoly Teréz lett a felesége. Az anyakönyvbe ekkor már földbirtokosként jegyezték be. Az 1880-as évek végén megnyitott vendéglőjét különösen az iparos ifjúság kedvelte, összejöveteleit itt tartotta. A jelek szerint sokat adott arra, hogy népszerű zenekarok foglalkoztatásával, neves vendég-együttesek meghívásával jó híre, nagy vendégköre legyen. Majd minden héten táncmulatságok színhelye volt. Az 1880-as évek végétől a nagytó partjára lenyúló kerthelyiséget is üzemeltetett. Az un. Wallner-kert május elejétől szeptember végéig az egyik legkedveltebb nyári szórakozóhellyé tette. A kerthelyiség megnyitása minden évben számon-tartott, jelentős eseménye volt a városkának. Zeneestélyein a környék legjobb zenekarai mutatkoztak be. A kerthelyiségben gyakran mutatták be az iparos ifjúság önképző köre által betanult népszínműveket, jótékony célú előadásokat. A Wallner-kertben rendezett iparos rendezvények, koszorúcskák, mulatságok rendjére az ipartestület által megválasztott un. „vigalmi bizottság” felügyelt. Wallner Károly a századforduló körüli években egy ideig betöltötte az Ipartestület elnöki tisztét is. Vendéglőjében saját termésű Szent György-hegyi borait is felszolgálta, melyeknek kiválóságát, jól kezeltségét, valódi zamatvilágát millenniumi országos elismerő oklevéllel is elismertek. 68 évesen halt meg. 

Kolozsvárott a Református Kollégiumban tanult, érettségizett 1926-ban. Debrecenben a Gazdasági Akadémián erdészeti, Hohenheimben és a párizsi Sorbonne-on erdőmérnöki és vadgazdasági diplomákat szerzett. 1932-ben tért haza. 1940-ben Désen erdészetfelügyelő, majd a kolozsvári Ellenzék c. lap irodalmi szerkesztője. 1943-1944-ben katonatiszt Ukrajnában, Veress Lajos tábornok szárnysegédje. Helytállását a német Vaskereszttel kétszer is elismerték. Visszavonulás közben, 1943-1944-ben három hónapig Tapolcán élt. Erről Vorzsák Anna naplójából tájékozódhatunk. A román Néptörvényszék 1946 tavaszán háborús bűnökért és gyilkosságért távollétében halálra ítélte. A fellebbezési kérelmeket a bíróság nem fogadta be. A háború végén Németországba emigrált. 1951-től haláláig az Egyesült Államokban élt. Írói pályáját versekkel kezdte. Gyakran publikált a Pásztortűz, az Ellenzék és az Erdélyi Fiatalok c. folyóiratokban. Első igazi irodalmi sikerét A farkasverem c. regénye hozta meg 1934-ben. 1952-től haláláig az Egyesült Államokban írta hazája szeretetétől és iránta érzett vágyakozástól átitatott alkotásait. Sok kitüntetést kapott, köztük a Baumgartner-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, 1998-ban a Balassi Bálint-emlékkardot, 2003-ban a posthumusz Kossuth Díjat. Tapolcán 2006-ban a róla elnevezett könyvtár ellőtt avatták fel mellszobrát, Marton László alkotását. Élete és munkássága, régóta komoly vitákat gerjeszt és máig végletesen megosztja a közvéleményt. Műveinek többsége önálló kötetekben megjelent és hozzáférhető hazánkban. 2011-ben indult meg műveinek 60 kötetes díszkiadása. 

Szülei Weiler Dávid noszlopi kereskedő és Krauss Henriett. A kereskedő szakmát szülei mellett tanulta ki, és gyakorolta. Mindennel próbálkoztak, de elsősorban használtcikk-kereskedőként tartották őket számon. 1835-ben nősült Noszlopon. Feleségül egy elvált pápai leányt Perl Annát választotta, aki négy leányt és három fiúgyermeket szült neki. Az 1850-es években érkezett Tapolcára. Kereskedése mellett itt gazdálkodni is kezdett. Kisebb szőlőt is vásárolt. Tapolca akkor legöregebb embereként 88 éves korában végelgyengülésben halt meg. Sírja még fellelhető a tapolcai izraelita temetőben. 

Weiler Antal és Perl Anna elsőszülött fia. A tapolcai izr. népiskola elvégzése után kereskedőnek tanult. A segédévek után megnyitotta saját vegyeskereskedését és családot alapított. Felesége Krausz Matild gyermekszülés során halt meg. Második feleségét, Schőnfeld Herminát 1887-ben Veszprémből hozta, aki négy gyermekkel ajándékozta meg. Kereskedői munkája mellett nagy kedvvel művelte szőlőbirtokát is. Jelentős vagyont nem gyűjtött. Puritán életvitelt követett családjával. Még negyvenes éveiben kezdett betegeskedni. Hosszas szenvedés után 59 évesen agylágyulásban hunyt el. Az izraelita temetőben nyugszik.

Apja Weiler Antal Noszlopról Tapolcára bevándorolt kereskedő, anyja Perl Anna. Az izr. elemi népiskola elvégzése után apja üzletében tanulta a kereskedelmi ismereteket, majd fokozatosan átvette annak irányítását. Felesége Laufer Hermin. Nem tartozott a rámenős kereskedők közé, borkereskedelemből való részesedése viszonylag csekély volt. Saját szőlőbirtoka és nyaralója Badacsonyban volt. Megfontolt ember volt, kerülte a felesleges kockázatokat. 1919-ben rosszkor volt rossz helyen. Halála a tanácsrendszer leverését követő tapolcai zsidópogrom első rohama során következett be. Az anyakönyvi bejegyzés tanúsága szerint a halál oka agyonlövés volt. Ezt megelőzően azonban, a névről nem ismert, gyilkosai a helyi lakosok asszisztálásával kegyetlenül megkínozták, bántalmazták. 57 éves áldozatuk személyét véletlenszerűen választhatták ki, egyetlen bűne zsidó volta lehetett.

Szülei Weiss Lipót szentantalfai kereskedő és Ungár Katalin hét gyermeke közül másodiknak született. Az elemi iskolái befejeztével szülei a veszprémi tímárcéhbe adták inasnak. Itt sajátította el a különféle finombőrök készítésének fogásait. Később Tatán, Komáromban és más városokban volt segéd. Szülőfalujából választott feleséget, Spitzer Rozáliát. Esküvőjük 1862. augusztus 12-én volt. A következő évben újra Veszprémben próbált szerencsét. 1865 szeptemberében ott született fiuk a Móricz nevet kapta. Az 1870-es évek elején jött Tapolcára és itt tímárműhelyt nyitott. Vállalkozása nem lett igazán sikeres, legfeljebb néhány évig működhetett, későbbi sorsa ismeretlen. Az 1880-1890-es években már semmi nyoma Tapolcán. Sírját sem találni. 

Irodalom: – Györe –

Weisz Albert és Pollák Rozália gyermeke. A tapolcai izraelita elemi iskola elvégzése után szülei kereskedőinasnak adták. Az 1910-es években önállósította magát, tüzelővel kezdett kereskedni. Bár tőkeerőben elmaradt versenytársaitól a Schwarz és Keszler cégtől, ügyes szervezéssel, alacsonyabb áraival piacon tudott maradni. Vagontételekben hozatott porosz szenet, amit a vasútállomásról mindjárt a megrendelőknek szállított ki. Tűzifa megrendeléseit közvetlenül az erdészetről szállította, így nem terhelte raktározási költség. Széna- és szalmakereskedéssel is foglalkozott. Sokoldalúságára jellemző, hogy 1918. április 13-án, vállalkozását, mint borkereskedő, borbizományos, sörkereskedő tevékenységi körökkel is bővítette és a megyei cégbíróságon 1936. február 3-án bejegyeztette. Az 1920-as évek végén gyümölcsfa oltványokkal is kereskedett. Az 1920-as évek közepén virilistaként bekerült a képviselőtestületbe. Minden helyzetben korrekt, szolgálatkész kereskedőként tartották számon. Felesége Lőwy Hermina volt, aki a holokauszt mártírja lett. Érelmeszesedés következtében 62 éves korában halt meg.

Apja Weisz Lipót nagyvázsonyi, majd vászolyi kereskedő volt. Dávid fia mellette tanulta ki a szakmát. Később Mencshelyen lett önálló üzlete. Az 1880-as évek elején Tapolcán nyitott boltot. Végtelenül szerény, szorgalmas, munkájának élő, másokon is segíteni akaró, istenfélő embernek ismerték. Feleségét, Oblatt Franciskát korán, gyermekének világrahozatala közben még 1888-ban elvesztette, élő gyermekei sem voltak és idős korára a magány érzése hatalmasodott el rajta. Ehhez társult súlyos, kínzó fájdalommal járó betegsége, ami öngyilkosságba kergette. Sírja az izraelita temetőben még fellelhető.

Weisz Zsigmond kővágóörsi kereskedő gyermeke. 1905. februárjában jelentette be a tapolcai iparhatóságnál, hogy papírkereskedést és nyomdát kíván alapítani. Az engedélyt március 1-én meg is kapta. Még ez év decemberében könyvkötő műhely létesítésére is kért és kapott engedélyt. Egyúttal kikötötték, hogy iparát csak üzletvezető alkalmazása mellett gyakorolhatja és tanoncokat nem szabadíthat fel. Innen tudhatjuk, hogy sem nyomdász, sem könyvkötő szakképzettséggel nem rendelkezett. Egyszerű üzeme lehetett, mert csak egy segéddel dolgozott. Nyilván a kevés megrendelés miatt a nyomda nem eléggé jövedelmezett. Sajnos csupán két nyomdaterméke, a tapolcai Malomtavat és a Harangozó házat ábrázoló képeslap maradt ránk. Valószínűsíthető, hogy főleg papírkereskedése, esetleg könyvkötő műhelye s nem nyomdája jelentette számára a fő jövedelemforrást. 1906-ban alapított családot. Braun Ilonkát vette el Keszthelyről. 1908 év elején panaszos hangú beadvánnyal fordult a képviselőtestülethez, hivatalos megrendeléseket kérve. A március 8-án tartott testületi ülésen a főjegyző javaslatára megszavazták, hogy ezután Weisz Józsefnek is juttatnak községi munkát. Ez sem segíthetett már rajta, mert a nyomdász-egylet statisztikai adatai szerint a nyomda csak 1909-ig működött, amely ezután feltehetően Breuer Mihály tulajdonába került. Borügynökként 1921. június 12-én jegyezte be a Zala megyei Cégbíróság. Kereskedőként már jobban boldogult, viszonyai konszolidálódtak, de feleségével Braun Ilonával együtt Auschwitzban elpusztították.

Liberális politikus, a dualizmus korának legismertebb pénzügyi szakembere. Jogot végzett Budapesten, majd pénzügyminisztériumi tisztviselő lett. 1882-től miniszteri osztálytanácsos, 1886-tól államtitkárként a pénzügyek tényleges irányítója. 1889-1892 között pénzügyminiszter Tisza Kálmán és Szapáry Gyula kormányában. Nevéhez fűződik a dualista állam adórendszerének, pénzügyigazgatásának újjászervezése, a jövedéki termékekről, az államadósságok konverziójáról szóló törvények megalkotása. 1892. november 17-től 1895. január 14-ig Magyarország első polgári származású kormányfője. Megteremtette az államháztartás teljes egyensúlyát és megszervezte az aranyvalutára való áttérést. Megalkotta az egyház és állam szétválasztását megvalósító törvényeket. 1896-tól 1906-ig a Közigazgatási Bíróság elnöke, és az Országos Kaszinó igazgatója. 1906. április 8 -1910. január 17-ig az un. koalíciós válságkormány miniszterelnöke. Harmadik miniszterelnöksége alatt 1917. augusztus 20 - 1918. október 28 között már nem tudta megakadályozni a monarchia felbomlását. Tapolca város és a Balaton-parti települések vezetői úgy vélték, hogy Kossuth Ferenccel és Darányi Ignáccal együtt sokat segített a balatonmelléki vasút létrehozásában. Ley József prépost-plébános 1907. március 15-én indítványozta, hogy a „zseniális” Wekerle Sándort válasszák meg díszpolgárnak. A díszes kivitelű okiratot április 17-én népes küldöttség vitte fel és adta át az országház delegációs termében a kormányfőnek. 

Apja Wellner Lajos veszprémi fogász. Foglalkozását Gyula fia folytatta, aki alap- és középiskoláinak elvégzése után Budapesten fogorvosnak tanult. 1900-ban megnősült, felesége Schnapek Sarolta lett. Képesítő oklevelének megszerzése után megélhetését csak a vidéket járva, vándorfogászként tudta biztosítani. Tapolcán először az Eibeschütz-szállóban rendezte be „fogászati műtermét”. Általában kéthetente rendelt Tapolcán 3-3 napot. Később csökkentette rendelési idejét és havonta csak egyszer fogadta pácienseit. A háború utáni években rendszerint a Pannónia-szállóban rendelt. Néhány évig Pápán is „állandó műtermet” tartott fenn. Az 1930-as években már elmaradt Tapolcáról.

Apja Weltner Jakab jómódú keszthelyi kereskedő, anyja Schleifer Lujza. Keszthelyen járt iskolába. Kezdetben apja mellett dolgozott. Nemesgulácsi birtokait 1873.-ban vásárolta. Növénytermelésen, szőlészeten kívül jelentős állattenyészete is volt. Különösen lovaira volt büszke. Az általa birtokolt hegyoldalban kezdődött a gulács-hegyi kőbányászkodás. Egyik alapítója volt Tapolcán a Balatonmelléki Takarékpénztár Rt.-nek és tagja az igazgatótanácsának. Zala megye törvényhatósági bizottságában is dolgozott. Éveken át tagja volt a gulácsi képviselőtestületnek. E minőségében, de adományaival is segítette a község fejlődését. Első feleségétől, Berger Emiliától 1886.-ban elvált. Második feleségétől, Hoffmann Reginától öt gyermeke született. Gyomorbajára Bécsben keresett gyógyulást. A sikeresnek vélt műtét után azonban másnap, 54 éves korában meghalt. A keszthelyi izraelita sírkertben lévő családi sírboltba temették. „Őszinte sajnálatot ébresztett szerte a vidéken a jó úr elhunyta, mert tetőtől-talpig becsületes és jószívű ember volt, ki sohasem zárkózott el azoktól, kik ügyeikben hozzá fordultak.” Halála után gazdaságát fia, (Andor) András Ferenc kezelte.

Irodalom: – Györe – ZÉM – Békássy – Halálozás. = TV. 1901. június 16. –

Apja Weltner Adolf teremtette meg és tette jelentőssé a családi gazdaságot. Sopronban végzett középiskolát, majd Keszthelyen a gazdasági akadémiát. Apja 1901-évi halálát követően átvette a 620 holdas birtok irányítását. Az I. világháborúban a 20. honvéd gyalogezred tartalékos főhadnagyaként harcolt, kétszer megsebesült és magas kitüntetéseket kapott. 1930. január 1.-től lett tulajdonosa a gulácsi kőbányának, ahol 70-75 embert foglalkoztatott. Szerepeket vállalt a vármegyei, járási és helyi közéletben. Pl. megyebizottsági tag, a vármegyei gazdasági egylet tagja, a mezőgazdasági bizottság tagja, a Hangya igazgatósági tagja, képviselőtestületi tag, stb. Tapolcán nősült 1919. augusztus 20-án. Felesége Berger Manó borkereskedő Terézia leánya lett. Itt született 1923-ban leánya, Anna, Verona. Családi viszonyai mellett üzleti kapcsolatai is Tapolcához kötötték. Tagja, ill. felügyelő-bizottsági tisztségviselője volt a Tapolczai Sertéshizlalda és Húsipari Rt.-nek. Érzékelve az antiszemitizmus erősödését, feleségével együtt áttért a református vallásra és 1936-ban nevét „Vinczére” magyarosította. A háborús éveket Budapesten vészelte át. Ott hunyt el 80 évesen. Feleségével együtt a rákoskeresztúri új köztemetőben nyugszik.

Irodalom: – Györe – Békássy – Katonai kitüntetés. = TL. 1916. január 30. – Lótenyésztő gazdák = TL. 1925. december 27. – Meghívó = TL. 1926. április 18. – Üzemben a gulácsi bánya. = TL. 1926. április 25. – Gulács-hegy turista-út avatása = TU. 1934. július 29. – Névmagyarosítás. = BK. 1936. április 15. – Gyászjelentés –

Apja Weiler Mór tekintélyes gazdálkodó, anyja Gottlieb Irén. Alsó és középiskoláit Tapolcán és Győrben végezte. Főiskolát Grazban járta ki. 1890-ben szerezte meg gazdaoklevelét. Korán, szintre gyermekkorában kezdett gazdálkodni. Tevékeny szerepet vállalt a szőlők felújításának programjában. Elnöke volt a Tapolcavidéki Szőlősgazdák Szövetkezetének, ill. a Badacsonyvidéki Szőlősgazdák Szövetkezetének. Beleásta magát a mezőgazdasági, főleg a szőlészeti szakirodalomba. Számos szakcikke jelent meg a Köztelekben és más szaklapokban, de természetesen írt a Tapolczai Lapokba is. Energikusan harcolt a bortörvény mellett. Hosszú ideig felügyelőbizottsági tagja volt a Tapolczai Takarékpénztár Rt.-nek, és a Tapolcai Villamossági Rt.-nek. Keresztülvitte a Tapolca-patak újbóli szabályozását, amely Raposka, Hegymagas és Szigliget községek gazdasági érdekeit szolgálta. Vezető tagja volt a legtöbb gazdasági érdekvédő testületnek. Sokat tevékenykedett a tapolcai kulturális intézményekért. Hosszú ideig volt a kaszinó könyvtárosa. Kiváló játékosa és alapító társelnöke az 1933-ban megalakult Tapolczai Sakkörnek. Tagja volt a vármegyei törvényhatósági bizottságnak. Saját Szent György-hegyi birtokán mintaszerű gazdálkodást folytatott. Bérlője volt Tisza István gróf geszti uradalmának. Feleségét Schwarcz Bertát Veszprémből hozta. Aktív életet élt. Az auschwitzi krematórium 70 évesen nyelte el feleségével együtt. 

Szülei Winkler Ferenc és Elbert Zsófia. Fiatalabb éveiben pályafelvigyázóként a vasút szolgálatában állott, ahonnan 1912. január 17-én, gazdagon megnősülve nyugdíjba ment és gazdálkodással foglalkozott. A Szent György-hegy raposkai lankáin szép szőlőt művelt, 1921-ben betársult a Keszler-féle ecetgyárba, részesedése volt a Balatonmelléki gyümölcsértékesítő és központi szeszfőző szövetkezetben. 1924-ben szeszkereskedelmi vállalkozást indított, bankérdekeltségeket szerzett, a Tapolcavidéki Takarékpénztár Rt. felügyelőbizottságának volt tagja, szépen gyarapodott napról-napra. „Nem vette fel a hirtelen gazdagodó ember allűrjeit, ugyanaz a közvetlen modorú, szimpatikus, mindenkivel szemben figyelmes és udvarias ember maradt, mint azelőtt volt. Jól éltek, de nem hivalkodtak… Esete tipikus megismétlődése a soknak: szegény emberből hirtelen lett gazdag ember az újabb szegénység helyett a bűnt választja.” 1927.-ben kibérelte dr. Simon Elemér Sopron megyei főispán répceszemerei szép birtokát, ahol gazdálkodni kezdett. Két év rossz időjárása, termése, néhány gazdálkodási hibával tetézve elég volt ahhoz, hogy a szép vagyon, és a felvett kölcsönök mind semmivé váljanak. Helyzete tarthatatlanná vált. Titokban pénzé tette mindenét, eladogatta tapolcai és Sopron megyei érdekeltségeit, és mielőtt még végleg eltűnt volna, a főispántól még jelentős kölcsönt is kicsalt. A korabeli híradások szerint útjukat Törökország felé vették… További sorsa máig homályban van. 

Szülei Winkler Károly és Fodor Gabriella. A gimnázium osztályait Zalaegerszegen végezte. Érettségi után 1919-ben a budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karára iratkozott be. Itt 1925-ben kapott diplomát. A következő években különféle kórházakban szerez gyakorlatot és közben sebészeti szakvizsgát tesz. Az 1930-as évek közepén érkezett Tapolcára és itt a dr. Szívós (Steiner) Lajos vezette sebészeti osztályon dolgozott 1939. év februárjában Dr. Szívós Lajos lemondott állásáról. Az alispán, eddigi jó munkája alapján Dr. Winkler Károly sebész szakorvost nevezte ki a tapolcai Erzsébet Kórház sebész főorvosának. Rövidesen be kellett vonulnia és a frontkórházakban teljesített szolgálatot. Szovjet hadifogságba esett, ahonnan 1946-ban sikerült hazakerülnie. Rögtön elfoglalta sebész főorvosi beosztását a tapolcai kórházban. Egyúttal helyettes igazgatói megbízást kapott. Közben Dr. Péczely Béla igazgató főorvost politikai szerepvállalásaiért az igazoló bizottság elmarasztalta és emiatt „B-listára” helyezték. Helyére Dr. Winkler Károlyt nevezték ki igazgató főorvosnak. 1956. őszén – noha beválasztották a kórháznál megalakult forradalmi bizottságba – vezetői beosztásában meghagyták. Végtelenül szerény, hivatásának élő, csendesen, de kitartóan dolgozó humanista orvos volt. későn, 1966-ban nősült, felesége Jaklics Margit lett. Tapolcai működése a tapolcai kórház rendkívül kritikus időszakára esett, de emberként, vezetőként és orvosként egyaránt becsülettel helyt állt. 69 évesen halt meg. A tapolcai temetőben nyugszik. Emlékére 1998-ban a kórház folyosóján avatták fel a Tóth József által készített portré-domborműves emléktábláját.

Római katolikus vallású szülők gyermekeként született. Apja Wittman József, anyja Darányi Magdolna volt. Szabónak tanult. Tanonc- és segédéveit nem Tapolcán töltötte, így az 1848-ban húszéves Wittman nem szerepelhetett a májusban készült nemzetőri összeírásban. Nem tudjuk, hol és mikor lett tagja a honvédségnek, és szolgálati előmenetelére sincsenek adataink. Alulról indulhatott, de a szabadságharc bukásakor már honvéd főhadnagy volt. A császári és királyi hadbíróság kényszersorozással büntette. 1850. januártól az 5. (Radetzky) huszárezred közhuszárjaként folytatta kényszerű szolgálatát nyolc éven át. 1858-ban szerelt le. Már nem jött vissza Tapolcára. Vas megyében kezdett új életet. 1867-ben Rábahídvéd községben élt, ahol építőmesterként dolgozott. Tagja volt a Vas megyei honvédegyletnek. 1880-ban ötvenkét éves korában hunyt el Zalaegerszegen.

Apja Wolf Joel több hitsorsosához hasonlóan Beledről költözött Tapolcára. Samu fia már itt járt iskolába. Fiatal éveit nem ismerjük, de 34 évesen, 1873. szeptember 15.-én egybekelt Frisch Rozáliával, Frisch Henrik Ármin módos gazdálkodó, elsőszülött leányával. Rövidesen megnyitotta Tapolca főterének sarkán a róla elnevezett kávéházat, amelyet haláláig működtetett. Itt a kávéház mellett jó konyhájú étterem is működött. 1895-ben külön fényes dísztermet alakítottak ki az „úri közönség” társas összejöveteleinek céljaira. A Wolf kávéház termeiben tartották a tapolcai bálok, jótékonysági rendezvények jó részét, de alkalmanként helyet adott, pl. fogászati rendeléseknek is. Halk-szavú, mindenkihez alkalmazkodni tudó, szolgálatkész, köztiszteletben álló polgár volt. 1892. május 1.-én Tapolca város képviselőtestületi ülésén megtárgyalták azt a kérését, hogy a vasút melletti téren „sermérési jogot” adjon neki a város. 62 évesen halt meg. Utódai nem voltak, ezért a szállót és vendéglőt Eibeschütz Adolf vette át. Sírja a tapolcai izr. temetőben még megtalálható.

Apja Wolf Gyula Beleden volt kereskedő. A szakmát először a családban, nála tanulta. 1850-ben mint kereskedősegéd kapott Tapolcán letelepedési engedélyt. Mint a zsidó kereskedő családok többségében, ő is kereskedőinasként kitanulta a szakmát, majd évek alatt szorgalmas munkával gyűjtött kis tőkéjével szatócsboltot nyitott Tapolcán. 1867-ben megnősült, elvette az akkor már tehetős Frisch családból származó Rozáliát. Hat gyermeke született. Lina lányát később dr. Varjas Gábor orvos vette feleségül. Boltját sikeresen vezette, bővítette. Szőlőt, szántóföldet vásárolt és ezek jövedelmével egészítette ki a népes család megélhetési lehetőségeit. A Zala Megyei Cégbíróság adatai szerint vállalkozását 1876. július 10-én vegyes-kereskedelemmel foglalkozó társas céggé alakította, majd ezt 1887-ben közkereseti társasággá módosította. 1893-ban felkerült a Tapolcán legtöbb adót fizetők listájára. Igaz, hogy csak a lista legvégére. 1898-ban Wolf Sándor és fia név alatt, rőfös és divatáru kereskedelem tevékenységi körrel vette nyilvántartásba a megyei cégbíróság. Kortársai „csendes, békés természetű, minden ízében becsületes emberként” jellemezték. Életének 66-ik évében szívszélhűdés végzett vele. Sírköve még áll a tapolcai zsidótemetőben. Üzletét Gyula fia vitte tovább.

1941-ben Barna Emil tapolcai villanyszerelő mesternél tanult. 1950-ben, 1952-ben a Tapolcai Kereskedelmi Szakmunkásképzőben bolti eladó, boltvezető, ellenőri vizsgát tett. 1963-ban a Budapesti kereskedelmi és Vendéglátói Felsőfokú Szakiskolában szerzett oklevelet. 1941-től 1944-ig segéd Barna Emil villanyszerelő mesternél. 1945-1949 közötti években magánkereskedő társtulajdonos Tapolcán. 1949-1950-ben raktáros a Badacsonytomaji Kőbánya Vállalatnál. 1950-től 1958-ig Tapolca és környéke Kiskereskedelmi Vállalatnál boltvezető, áruforgalmi osztályvezető. 1958-1960-ban Pápa és Környéke Kiskereskedelmi Vállalatnál áruforgalmi vezető. 1961-től 1968-ig a Veditex Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat igazgató-helyettese. 1968-1983 között a Pannonker Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál áruház-igazgató Veszprémben. Tanácstag volt Tapolcán és Veszprémben. Országos ruházati és élelmiszerkereskedelmi szakértő. A veszprémi Egyetem-utcai (ma Tempo) áruház vezetőjeként munkásságával a szupermarket kereskedelem egyik első képviselőjének számított. Az áruházát a vásárlóközönség azóta is Wollák ÁBC-ként emlegeti. 67 évesen hunyt el. Az új veszprémi köztemetőben nyugszik.

Szülei Wollák Vilmos és Korein Ilona. Alsóbb iskoláit Tapolcán végezte. Kereskedőnek tanult, de még nincs húsz éves, amikor elhurcolták. 1944. március – 1945. május között megjárta és túlélte a buchenwaldi, dachaui és ohrdrufi koncentrációs táborokat. Hazatérve, 1946-ban megnősült, majd ismét kereskedelemmel foglalkozott. 1949-ben üzletét államosítják. Alapító tagja volt az ekkor induló FÜSZÉRT vállalatnak. 1950. augusztus 1-től a Veszprém Megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat (majd a jogutód PANNONKER) alkalmazásában a tapolcai kirendeltség vezetőjeként ill. boltigazgatóként dolgozott. Munka közben Veszprémben elvégezte a közgazdasági technikumot, majd Budapesten a kereskedelmi- és vendéglátóipari főiskolát. Munkáját több kitüntetéssel ismerték el. Utolsó munkahelyén a Deák F. utcai un. „Wollák-ABC” falán 1989-ben felavatott emléktábla örökíti meg szakmai és közéleti tevékenységét.

A gimnáziumi érettségi megszerzése után 1939. február 12.-én kezdte vasúti pályafutását. Először Badacsonytomajon és Pécsváradon szolgált, majd 1941. szeptember 10.-től Sajómagyaroson, 1941. november 30.-tól a Nagyvárad – Érmihályfalvai vonal Székelyhíd állomásán dolgozott, ahonnan 1944. október 11.-én Tapolcára menekült, és itt szolgálattételre jelentkezett. 1944-1945.-ben itt dolgozott főtiszti beosztásban, gyakran ügyeletesként. 1946. október 12.-től Polgárdi-Ipartelepek állomásfőnöke. 1950. május 16.-tól Tapolcán a Vonalfőnökségen dolgozott. Egyéb szakmai teendői mellett ekkor légóparancsnok, ill. az állomás polgárvédelmi parancsnoka. 1951. március 1.-től az Igazgatóság I. osztályában, 1953. július 1.-től Tapolcán dolgozott. 1955-ben kiváló munkájáért Munka Érdemrend kitüntetést kapott. A vasutasok képviseletében beválasztották a Tapolcai Járási Forradalmi Tanácsba, amelynek delegáltjaként részt vett a Győri Nemzeti Tanács gyűlésén. Ezt később súlyos bűnéül rótták fel. 1957. március 4.-én este házkutatás után a karhatalom letartóztatta. 1958. április 23.-án a B.II.68/1958. sz. ítélettel a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel miatt, mint a „győri ellenkormány kijelölt közlekedési miniszterét” 2 év börtönre és vagyona 1/2 részének elkobzására ítélte a bíróság és a közügyek gyakorlásától 3 évre eltiltotta. A Katonai Kollégium Külön Tanácsa 1958. VIII.11.-én KI.544/1958. sz. ítéletével börtönbüntetését 5 évre emelte. Állampusztáról 1960. április 2.-án szabadult. A MÁV 1958. augusztus 11-én elbocsátotta, majd 1990. október 4-én rehabilitálta és rendfokozatát is visszaállította. 1991. november 1.-én a Magyar Köztársaság Elnöke 1956-os emlékérmet adományozott neki az 1956. októberi forradalom és szabadságharc idején, a nemzet szolgálatában és a haza szabadságának védelmében szerzett érdemeinek elismeréséért. 1994. október 23.-án a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége a Hazáért Érdemkeresztet adományozta neki. Nyitott szellemű közéleti ember volt. Ezt bizonyítják a Tapolcai Körképben megjelent írásai is. Sokat segített feleségének a tördemici könyvtárban. 84 évet élt. Sírja a Badacsonytördemici temetőben van.

Édesapja kántortanító volt Ajkán. Az elemi iskolát szülőhelyén végezte, a gimnáziumot Szent Orsolya-rendi katolikus intézményben, Sopronban végezte. Ott érettségizett, majd 1935-ben ott szerzett tanítónői oklevelet is. Ez magyar és német tannyelvű oktatásra jogosította fel. Első munkahelye 1938-ban a badacsonyi kőbánya, ahol bérelszámolóként dolgozott. 1939 és 1950 között több településen tanított, köztük Bakonypölöske, Mezőkeresztes, Érvasad, Érkenéz, Székelyhíd, Badacsonytomaj, Polgárdi községekben és 1945-1946-ban Tapolcán. 1950-től 1977-ig egyfolytában Badacsonytördemicen tanított. 1941 novemberében kelt egybe Wollmuth Frigyes MÁV tiszttel, akitől négy gyermeke született. Férje 1956-os szerepvállalása utáni börtönbüntetés évei alatt, munkája mellett, hosszú ideig, nehéz körülmények között egyedül nevelte négy gyermekét. A bátran kísérletező, újító, alkotó pedagógusok közé tartozott. Eredményesen vett részt szakmai pályázatokon. Sokat foglalkozott olvasászavarokkal küszködő gyermekekkel, e témában számtalan cikke jelent meg a pedagógiai és könyvtári szaklapokban. Ezek egyrésze kötetben is megjelent 1974-ben. A diszlexiás gyermekeknek nyáron a könyvtárban biztosított fejlődési lehetőséget. Évtizedekig Badacsonytördemic kulturális közéletének irányítója, a község mindentudó könyvtárosa, nyelvtanár, kirándulások, színházi előadások szervezője. Színjátszókört vezetett, előadásokat tartott. Fontos írásai jelentek meg a Könyvtárosban, a Nők Lapjában, a Köznevelésben és más folyóiratokban. 1977-ben vonult nyugdíjba, de még 69 évesen is tanítást vállalt a Tapolca-Diszeli Kisegítő Iskolában. Tanítói, könyvtárosi munkájáért többször kitüntették. Műve: – Tapasztalataim az olvasástanítás köréből. Veszprém, 1974. (Veszprém megyei pedagógiai kiskönyvtár, 8.) –

Irodalom: Wollmuth Frigyesné = Köznevelés, 1969. 13. sz. ; Tanító, 1970. 2. sz. –