Tapolcai Életrajzi Lexikon

Pedagógiai képesítést számtan – természettudományok tanítására szerzett. Az 1910/20-as években Kővárgarán, majd Szatmárnémetiben és Szatmárudvariban tanított. 1939-ben a háborús viszonyok sújtotta Ungvárról helyezték Tapolcára a polgári fiúiskola állományába. Itt szaktárgyait tanította heti 21-22 órában. Osztályfőnök is volt. Tapasztalt pedagógus lévén, rábízták az ifjúsági és tanári könyvtárosi feladatokat és a tantestületi jegyző szerepkörével is megbízták. Egyúttal kezelte a természettudományi szertár anyagait és vezetője lett a helyi ifjúsági Vöröskereszt Egyesületnek. 1943. évi augusztus 1-i hatállyal a tankerületi Királyi Főigazgató a szolgálat érdekében a helybeli állami polgári leányiskolához helyezte át. Helyére Ujvári Vilmos került.

Irodalom: – PFI. Ért. 1939/1940. – 1943/1944. – PLI. Ért 1944/1945. –

Szülei Jakab György és Kovács Karolin módos adózó polgárok voltak Pápán. Gyermeküket a Győrben iskoláztatták. Itt érettségizett 1852-ben. Még ez évben felvették a veszprémi papi szemináriumba. 1857. január 4-én szentelték pappá. Első állomáshelye Zalapetend volt, majd még ugyanezen évben Tüskevárott lett káplán. 1860-tól Pápateszéren segédlelkész, és még ez év július 31.-től Szűcsön káplán. 1861. május 15-én és június 22-23.-án tett zsinati vizsgát. 1861. szeptember 8.-tól már sümegi káplán. 1869-ben visszakerül a tapolcai járásba, ahol adminisztrátor lett Balatoncsicsón. Ugyanitt 1870-től plébános lett. 1878-1898 között a füredi kerület esperese. Egyháza harcos, hitvédő tisztségviselője. Politikai nézeteire Istóczy Győző volt nagy hatással. Nyíltan elítéli a zsidók feltétlen emancipációját kimondó 1867. XVII. t.c.-t. Vadnay Andorral együtt kezdeményezője volt az 1882-évi un. „tapolczai kérvénynek” és ezzel egyik előharcosává vált a 19. század-végi antiszemita mozgalmaknak.

Irodalom: – Pfeiffer –

Csurgón végzett tanítóképzőt. 1932-ben Szegeden a Tanárképző Főiskolán Magyar-történelem szakon diplomázott. Ezután egy évig önkéntesként Kecskeméten szolgált az I/II. huszárosztályban. 1933-ban tartalékos tiszti tanfolyamot végzett. 1934-től helyettesítő tanár Keszthelyen a polgári iskolában. Innen a barcsi polgári iskolába került. 1940-ben megbízták Németbólyban az első magyar nyelvű polgári iskola kialakításával, amelynek igazgatója lett. A háborúban huszárfőhadnagyként küzdő Jakabost a VKM rendeletével 15 év pedagógiai gyakorlattal a háta mögött e beosztásából átmenetileg a lesencetomaji iskolába irányították, majd 1946. szeptember 30-án helyezték a tapolcai fiúpolgári állományába. A magyar – történelem szakpárosítással képesített tanár éneket és un „mindennapi kérdések” c. tantárgyat oktatta. Emellett a tanári könyvtár őre volt és intézte az iskola adminisztrációjának ügyeit. Mindenekelőtt rendezte a háborús károkat szenvedett iskola irattárát Tapolcai pályafutása a fordulat évéig tartott, amikor feleségével együtt Keszthelyre helyezték át. Előbb tanárként, majd 1957-ig helyettes igazgatóként dolgozott. Emellett vezette a Dolgozók Esti Iskoláját. Elindította a veszprémi 306. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet keszthelyi tagozatának szervezését. 1968-ban avatták fel az önállósult iskolát, a jelenlegi Asbóth Sándor Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola elődjét. A Városi Tanács Választási Bizottsága elnökeként részt vett a város közéletében. 79.-ik évében ott halt meg. 

Irodalom: – KÉL – Bene János – Szabó Péter: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar. 1938-1945. Bp. 2006. 682 p. – PFI. Ért. 1946/1947. –

1946 nyarán költöztek Tapolcára a Polgári Leányiskolába, ahova rendes tanárként osztották be. Ekkor már 18 tanítással eltöltött év volt mögötte. Földrajzot, testnevelést, háztartástant, rajzot és az un. szabad-beszélgetés tárgyakat tanította. Emellett osztályfőnök volt és az iskolai sportkör vezetője. Az 1948/49-es tanévben férjével együtt Keszthelyre, az általános iskolához helyezték át. „Jó kartársat és tanerőt vesztettünk benne. Távozását fájlaljuk.” – írták róla kartársai.

Irodalom: – PLI. Ért. 1946/1947. – 1947/1948. –

Édesapja szolgálaton kívüli huszárkapitány, földbirtokos. Édesanyja Eözbeghi Nagy Emília. Középiskoláit Győrött a bencés gimnáziumban végezte el. Jogi tanulmányai végeztével 1895-től a győri törvényszéken fogalmazóként dolgozott, majd a bírói vizsga letétele után ugyanott albíróként folytatta a jogi pályát. Mivel anyanyelvi szinten beszélt németül, a németajkú kisebbség miatt Nagymartonba nevezték ki helyettesítésre. Később, 1918.-tól a nagymartoni járásbíróság elnöke lett. Itt nősült, felesége Apáthy Anna. Három gyermeke közül kettő ott született. A trianoni békeszerződés után magyarságtudata miatt – és mivel rokonsága és földbirtoka Magyarországon volt – bár az osztrák állam felszólította, hogy maradjon Nagymartonban beosztásában, – hazatelepedett. Itt 1922. július 14.-től a tapolcai járásbíróság vezetésével bízták meg. E beosztásában is sikeresen működött. Jogérzékére jellemző, hogy több évtizedes munkássága alatt a feljebbviteli bíróságok minden ítéletét jóváhagyták. Harmadik gyermeke, Emil már itt Tapolcán született 1922.-ben. Cikkei és versei több helyen, így pl. a Magyar vadászújságban és a Tapolcai Ujságban megjelentek, többnyire Dunántúli álnéven. Súlyos betegségére való tekintettel 1927-ben nyugdíjba vonult és Veszprémbe költözött. Ott halt meg 60 éves korában. Sírja Veszprémben van.

Bécsben a Pazmaneum esztergomi növendéke 1672-77-ig. 1676. április 6-án a bécsi Szent István dómban lett szerpap, majd 1677.április 3-án áldozópap. 1677-ben plébános lett Szentbékállán. 1685-ben Tapolcára helyezték plébánosnak és még ez évben elnyerte a hántai préposti javadalmat is. 1690-től veszprémi kanonok lett. 1693-tól őrkanonok, majd olvasókanonok. 1704. május 31-én áldozata lett az un. Heister császári tábornagy vezette csapatok pusztításnak, amikor a Rákóczi eszméjének pártolásával vádolt veszprémieket legyilkolták, s a várost a székesegyházzal együtt kirabolták és felgyújtották.

Irodalom: Pfeiffer

Jani Károly kántortanító testvére. Kályhás és asztalos mesterséget tanult. 1918-ban Piliscsabán belépett a szaléziánusok szerzetes rendjébe. Szobon és Pásztoriban dolgozott. Tapolcáról sohasem feledkezett meg. Időről időre jelentős adományokkal támogatta a tapolcai szegényeket, továbbá a kórházat, a Kath. kört, a Mária Társulatot. 1955-ben Nagyváradra települt át, majd a Zimándon lett a plébánia mindenese. Itt halt meg 87 évesen.

Irodalom: – MKAL – Nyilvános köszönet. = TL., 1917. augusztus 12. – Közbirtokosság gyűlése. = TU., 1923. szeptember – Adományozás. = TU., 1926. április 2. –

Szülei Jani Károly kántortanító és Szabó Margit. 1952-ben végzett a Pázmámy Péter Tudományegyetem Orvosi Karán. Pályáját a balatonfüredi kórházban kezdte, majd 1958-ól a parádfürdői kórházban dolgozott. Megnősült, felesége Braunstein Mária diétásnővér 1960-tól a Salgótarjáni Megyei Kórház alorvosa. 1962-től a kapolcsi körzet, majd 1964-től 1991-ig a révfülöpi körzet orvosa. 1991-től nyugdíjaként a balatonfüredi SZOT szanatórium orvosa. Az 1990-es évek végétől helyettesítőként Tapolcán a háziorvosi körzeteknél dolgozott. Csendes, visszahúzódó személyiségét a pontos lelkiismeretes munka jellemezte. Élete végéig aktív tagja volt a Batsányi Kórusnak.

Irodalom: – VKÉL – VMÉL –

Jani János és Tóth Mária gyermeke. A polgári iskola osztályait Tapolcán végezte. Itt németet és latint is tanult. Utána Pápai Állami Tanítóképzőbe iratkozott be. 1907-ben kapta meg oklevelét. 1907-ben Lesencenémetfaluban lett kántortanító Itt 13 évig volt. Végigszolgálta a világháborús éveket, a cs. és kir. 48. gyalogezred önkéntes őrvezetőjeként harcolt. Benyomásaiból érzékletes tudósításokat küldött a Tapolczai Lapok olvasói számára. A háború után családot alapított. 1920-tól Nemesvitán kántortanítóskodott. Munkájával nagy tiszteletet vívott ki a településen. „… nemcsak tanítója, hanem mondhatnánk apostola is volt községének.” 1944 márciusában a megyéspüspök itt igazgató-tanítóvá nevezte ki. 1947-ben ment nyugdíjba. Néhány év kivételével 1960-ig kántorizált. Életének utolsó szakaszát Tapolcán töltötte. Sírja a tapolcai temetőben van. 

Iskoláit Balatonfüreden és Kőszegen végezte. Több évig volt állás nélkül, majd Szigligeten lett óraadó. 1935-től Szentgyörgyváron tanított. Emellett kántorizált is. Még nem volt húsz éves, amikor első versei megjelentek a Tapolczai Lapokban. Később főképpen a Tapolcai Ujság, majd a Tapolca és Vidéke hozta többnyire melankolikus hangulatú, de fejlett formaérzékre valló verseit. Az említetteken kívül az Igazság, Katolikus Tudósító, Keszthely és Vidéke, Népújság és a Veszprémi Hírlap is szívesen közölte költeményeit, amelyek saját neve mellett sokszor Bánhegyi Zoltán írói név alatt jelentek meg. 

Dálnoki Miklós Gergely tanítóképző-intézeti tanár fogadott fia volt. A középiskoláit Budapesten végezte el majd beiratkozott Keszthelyen a gazdasági akadémiára. Annak elvégzése után közgazdasági egyetemre járt Budapesten. Ugyanitt végezte el a szőlészeti felsőbb tanfolyamot is. Az első világháborúban az orosz és az olasz frontokon harcolt. Tartalékos hadnagyként szerelt le. 1922-ben Egerben a szőlészeti és borászati szakiskolában kezdte meg szakmai pályafutását. Borászati és szőlészeti segédfelügyelőként több cikke jelent meg a helyi lapban. Rövidesen Tarcalra majd Kecskemétre helyezték hasonló beosztásokba. A kecskeméti vincellériskola helyettes igazgatói állásából, 1931-ben jött Tapolcára kertészeti, szőlészeti és borászati felügyelőnek. Itt Katona Zsigmondot váltotta fel. E munkáját nagy odaadással és a gazdákkal kialakított jó együttműködésben végezte. Szakmájában tovább képezte magát. 1928-ban és 1934-ben ösztöndíjjal Németországban tanulmányozta a szőlészet-borászat újabb módszereit. Többször előléptették. A nagy múltú szőlészeti-borászati felügyelőséget 1935 nyarán Tapolcáról Nagykanizsára helyezték. Ennek vezetésével is őt bízták meg, így elköltözött Tapolcáról. 1936 júliusától már a tarcali intézmény vezetőjeként dolgozott. 1942-ben a soproni szőlészeti-borászati szakiskola igazgatója lett. 1947-ben országos szőlészeti és borászati felügyelőnek nevezték ki. 

Műveiből: – A szőlő trágyázásáról. = TU., 1931. szeptember 27. – A szőlő fedéséről. = TU., 1931. november 8. – A peronoszpóra és az első permetezés fontossága. = TU., 1932. május 22. – 

Irodalom: – Z.vm.ism. – Áthelyezés. = TU., 1931. január 11. – Hivatalátadás. = TL. 1931. január 31. – Hivatalátadás. = TU., 1931. február 8. – Tanulmányi ösztöndíj. = TU., 1934. június 3. – Előléptetések. = TU., 1934. augusztus 5. – A szőlészeti és borászati felügyelőség székhelyét Tapolcáról Nagykanizsára helyezték. = TU., 1935. június 28. – Halálozás. = TL., 1936. március 7. – Áthelyezések. = TL. 1936. július 18. – Kinevezés. = TL., 1942. január 17. –

Az 1971-től igazgatta Tapolcán a Városgazdálkodási Üzemet, amely az ő irányításával érte el termelési, szolgáltatási volumenének maximumát. Különböző irányító testületek meghívott, kooptált vagy választott tagjaként, Tapolca életében kulcsfontosságú 1970-1980-as években részt vett a városfejlesztést érintő legfontosabb döntések szakmai előkészítésében. Egykori munkatársai kiemelték kitűnő szakmai tudását, kapcsolatteremtési, szervezési, vezetési készségeit. Gyors észjárása és megfontoltsága jól kiegészítették egymást. A tapolcai új temetőben nyugszik. 

Szülei Janzsó Ferenc és Hertelendy Irén. Alap és középiskoláit szülővárosában végezte el. 1914-ben, mint végzett joghallgatót a győri kir. ítélőtábla elnöke joggyakornokká nevezte ki. 1918-ban Szombathelyen törvényszéki jegyző, akit 1920-ban önálló működési körrel ruháztak fel. Rövidesen Zalaegerszegen lett beosztott járásbíró. 1921-ben Egerszegen feleségül vette Talabér Erzsébetet. 1928-ban Zalaszentgrótra helyezték. Tapolcára helyezése előtt már volt alkalma ismerkedni az itteni viszonyokkal. 1922 októberében az ő tanácsvezetésével tárgyalták az 1919. novemberi diszeli zsidópogrom vádlottjainak ügyét. Jakubovich Kornél elhelyezése után 1927-ben, viszonylag rövid ideig ö látta el a tapolcai járásbíróság irányítását. „Járásbíróságunk eddigi ideiglenes vezetője dr. Janzsó Ferenc zalaegerszegi törvényszéki bíró volt, akit kedves úri modoráért csakhamar megszerettünk és sokáig nem is felejtünk el.” 1927 májusától utóda dr. Zrínyi Miklós lett. Janzsó Ferencet 1929-ben a zalaszentgróti járásbíróság élére helyezték. Ezt a hivatalt 1936-ig látta el. Kötelességtudó, már-már „munkamániás” hivatalnok volt. 1930-ban nagyfokú idegkimerültsége miatt egy ideig a keszthelyi szanatóriumban ápolták. 1936-ban nyugdíjba vonult. Későbbi életútja nem ismert. 

Irodalom: – Horváth Zsolt: Jogszolgáltatás Zala megyében a polgári korban. Zalaegerszeg, 1999. – Együttélés – Az új járásbírósági elnök eskütétele. = TU., 1927. április 22. – Hivatalos rész = Budapesti Közlöny, 1929. július 12. – Munka a kimerülésig. = TU., 1930. január 26. – Nyugdíjba léptek = Igazságügyi Közlöny, 1936. április 30. –

Szülei Járányi Lajos és Hellmich Mária.1928-ban érettségizett a Ciszterci rend pécsi nagy katolikus gimnáziumában. Az orvostudományi egyetemet Pécsen végezte el. Először az egyetem sebészeti klinikáján díjtalan gyakornok. 1939-től sebész alorvos Pásztón. 1940-től az OTI Uzsoki utcai kórházában műtőorvos, majd a Bp. Tűzoltó utcai Fehér Kereszt Gyermekkorházának orvosa. 1940-1943-ig katonai szolgálatot teljesít, ahol katonaorvosként tevékenykedik. Orvos főhadnagyként került a tapolcai kórházba, hogy segítse a frontról ideirányított sebesült katonák mielőbbi gyógyulását. Feleségével, a pásztói Szentmariay Margittal még 1940. október 26-án keltek egybe Budapesten. Gyermekeik, 1943-ban Csilla, majd 1944. november 10-én Éva Mária nevű leányuk már Tapolcán született. A háborús viszonyok ellenére próbált bekapcsolódni a helyi közéletbe, mindenekelőtt a sportkör segítőjeként. 1944-ben megbízták a tapolcai repülőteret építő munkaszolgálatos század orvosi teendőivel. „Mindenes sebészként” sok műtétet végzett, óriási gyakorlatot szerzett a tapolcai kórházban. Az 1950-60-as években már az egri kórház főorvosa, majd igazgatója. Nyugdíjas éveit is Egerben töltötte. Többször visszalátogatott tapolcai ismerőseihez. 81 évesen hunyt el.

Irodalom: – Június 10: a TSC alakuló közgyűlése. – Gyászhír = Hírlap, 1990. november 22. –

Szülei Jaszovszky Lajos és Góczán Julianna. Elemi iskoláit szülővárosában végezte, majd családi kapcsolatok révén Diszelbe került, hogy ott kitanulja a molnárságot. Az inas- és segédévek után szakképzettséget szerzett. Családot alapított Andi Juliannával. Ezután önállósította magát Sárosdon volt malomtulajdonos, majd Jánosházán az ottani gőzmalom társtulajdonosa lett. Az üzemet később a villamossági rt. vette át, melynek igazgatói tisztét ő látta el. 1921-ben megpályázta és megkapta a tapolcai püspöki malmok bérletét. Ez magában foglalta a tapolcai alsó és felső malom működtetését is. E feladatot haláláig végezte, amikor fia vette át a malmok bérletét. Tagja volt a megyei törvényhatósági bizottságnak. Súlyosbodó érelmeszesedése következtében életének 73 évében hunyt el. Tapolcán temették. A régi köztemetőben nyugszik. 

Irodalom: – Békássy – Halálozás. = TU., 1927. április 15. –

A tehetős molnárcsaládból származó ifjú Budapesten egyetemi végzettséggel gyógyszerészi oklevelet szerzett, majd apja kérésére molnáripari szakvizsgát tett. Tanulmányainak befejezése után Kispesten dolgozott, majd 1915-ben bevonult hadiszolgálatra és csak 1918-ban szerelt le tartalékos hadnagyi rangban. Vitézségéért több kitüntetést kapott. 1921-ben került Tapolcára, ahol 1924-ig mint gyógyszertárgondnok, mit az un. Glázer gyógyszertár vezetője működött, majd 1927-ben édesapja halála után átvette a malom bérletét, amelyhez hozzátartozott az úgynevezett püspökségi alsó- és felső malom is. Ezt vezette és közben elvégeztette a malmok korszerűsítését is. Tagja volt a Tapolcai Kaszinónak. 1931-ig Tapolcán lakott, ekkor eltávozott a városból. 74 évesen hunyt el. A Farkasréti temetőben nyugszik. 

Irodalom: Békássy – DCL – Háborús emlékéremmel kitüntetettek. = TU., 1930. szeptember 14. – Távozók után. = TL., 1831. május 9. – Gyászjelentés –

Iskoláinak elvégzése után pedagógiai pályafutásának első állomása a zalaszentgróti magán polgári leányiskola volt. Itt 1935-1937 között dolgozott. Innen helyezték Tapolcára a polgári fiúiskolához, ahol a soproni gimnáziumhoz távozott Gőgös Ferenc feladatait vette át. A kiváló felkészültségű tanárnő rendes tárgyainak (magyar nyelv, történelem, torna) tanítása mellett engedélyt kér a gyorsírásnak rendkívüli tárgyként való tanítására is. Ezt a Szombathelyi Tankerületi királyi Főigazgatóság engedélyezi neki. Munkája nem teljesedhetett ki, mert az 1938/1939-es tanév elején áthelyezték a nagykanizsai polgári iskolához. Innen később a kőszegi polgári leányiskolához helyezték. Tudós tanár férje Pécs Gyula kollégája volt a kőszegi tanítóképző intézetben. Az 1940-es évek végén főiskolai titkár volt a Pécsi Tanárképző Főiskolán. Egy ideig a Tanulmányi Osztályt is vezette. 1990-ben ment nyugdíjba. 

Munkáiból: A polgári iskola, mint az élet iskolája. = Zalaszentgrót PLI.Ért. 1935/1936. – Az alkohol elleni küzdelem. = PFI.Ért. 1937/1938. – A fülemile. Arany János költeménye. Három színben dramatizálva. Bp. 1939. – postagalamb-tenyésztés a polgári iskolában. = OPITK 1941. –

Irodalom: Deák – Gulyás – Áthelyezések. = TU., 1938. május 8. –

Tekintélyes, a közügyek iránt érdeklődő, hatásosan érvelő gazdaember volt. Ezért történhetett, hogy két alkalommal is megválasztották Tapolca mezőváros bírójának. Bogdán Ferenc bíró leköszönése után, először még fiatalon, 1834-ben választották meg Tapolca első emberének. Később, már tapasztalt emberként 1861-1862-ben töltötte be a bírói tisztet. 74 évesen Tapolcán szélütés következtében hunyt el, de sírját már nem találjuk a tapolcai temetőben.

Alapiskoláit szülővárosában végezte, középiskolába Miskolcon járt. 1952-ben érettségizett. Itt, az egyetemen kapott bányaművelő mérnöki oklevelet 1957-ben. 1975-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett ipari közgazdász-mérnöki diplomát. 1957-58-ban a Bányászati Aknamélyítő Tröszt borsodi körzeténél, mint aknász, majd Alberttelepen üzemvezető-helyettesi beosztásban dolgozott. Közben az 1958-59-es tanévben a Miskolci Bányaipari technikumban bányamérést tanított. 1959 szeptemberében a Borsodi Szénbányászati Tröszt ormosbányai üzeméhez került beosztott bányamérnöknek. 1961-ben Feketevölgy II.-es akna aknafőmérnökévé nevezték ki. 1965-ben a Bakonyi Bauxitbánya Vállalathoz került. Az 1965-69-es években Malomvölgy és Darvastó kísérleti üzemek, majd Halimba II. Bányaüzem üzemvezetője volt. 1969-től a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat központjában kiemelt mérnöki munkakört kapott. 1971-től 1993. augusztus 30-ig – a nyugdíjazásáig – a terv-statisztikai osztály vezetője volt. Részese volt a bauxitbányászat 1987-ig töretlen fejlődésének, majd 1988-tól a termelés tervszerű visszafejlesztésének. Szakmai és társadalmi tevékenységét több díjjal és kitüntetéssel ismerték el.

Polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. A tapolcai polgári fiúiskolában, helyettes tanárként heti 19 órában tanított magyar nyelvet, földrajzot és történelmet, ill. oktatta a szabadságolt Vastagh János tárgyait. 1908-ban Korponára, az ottani áll. polgári iskolába helyezték át. 1910-ben a mohácsi áll. polgári iskolához osztották be. Innen 1912-ben az újvidéki áll. polgári fiúiskolához helyezték. 

Szülei Jónás Albert és Bodnár Irma. Az egyetem elvégzése és az ügyvédi vizsga letétele után évekig Budafokon volt ügyvéd, majd magántisztviselőként dolgozott. 1929-ben nősült, felesége Kóka Rozália lett. Első világháborús hadirokkantként 1936-ban, egy pénzügyminiszteri rendelet nyomán Hetesi Istvánnal együtt kezelésre átvehette az Éderer Nándorné halálával gazdátlanná vált nagytrafikot, vagy amint akkor hívták: nagytőzsdét. Ez a Cséby-házban működött. Lakása a Batsányi utcában volt. Vállalkozása jól ment. Virilis jogán 1940-től tagja volt a tapolcai képviselőtestületnek, ahol jó hasznát vették jogi ismereteinek. Az 1945. július 18-án megválasztott községi önkormányzat kórház-bizottságába és igazoló választmányába a Demokrata Párt képviseletében jelölték és választották meg. Az Igazoló Bizottságban az elnöki tisztet látta el. Kortársai kiemelték józan ítélőképességét, részrehajlástól mentes tárgyilagos döntéseit. Élete utolsó éveiben Mindszentkállán lakott és ott gazdálkodott.

Egyetemi tanulmányait Párizsban, Zürichben, Manchesterben és Genfben végezte. 1895-től négy éven át a genfi egyetem tanársegédje, majd tanára. Ugyanitt doktorált kémiából. 1898-tól a budapesti egyetemen földrengéstani, matematikai és csillagászati tanulmányokat végzett. 1906-tól 1913-ig a Földrengés Számoló Intézet vezetője volt. Az I. világháború idején meteorológusként működött. 1920-tól a Közgazdasági Egyetemen oktatott. 1928-ban matematikai munkásságáért Kőnig Gyula-jutalommal tüntették ki. Munkásságának fő területe a valószínűségszámítás és a matematikai statisztika. Ezen túl a meteorológia, geofizika és kémia területén is jelentőset alkotott. 1947-ben a MTA levelező tagja, 1956-ban Kossuth-díjas lett. Szabad idejében szívesen foglalkozott turisztikával és barlangkutatással. Így került kapcsolatba Tapolcával is. A Kárpát Egyesület titkáraként és a Barlangkutató Bizottság alelnökeként id. Lóczy Lajos közvetítésével elsők között kapott hírt a tapolcai barlang felfedezéséről. 1903. március 8-án testvérével a kiváló vegyész-orvos dr. Jordán Viktorral együtt autóval Tapolcára érkeztek majd „tudományszomjtól felcsigázva indultak a közönség nagy érdeklődése mellett földalatti útjokra.” Barlangi felfedező túrájuk öt óra hosszat tartott. Az itt tapasztaltakra később többször hivatkozott. 1904-ben újra járt a barlangban és térképvázlatokat készített róla. A barlangászok jelentős kutatóként tartják ma is számon. 

Tapolca legrégebbről név szerint ismert bírója. 1906-ban a mai Deák F. u.7.sz. ház helyén, annak elődjeként emelt Lessner-ház építésekor talált, a helyiség címerével ékesített ezüst pecsétnyomó peremén: „TAPOLCZAI BIRO JOSA GÁSPÁR 1609” felirat futott körbe. Ennek léte bizonyíték a település rangjára és arra, hogy a török hódoltság idején is volt Tapolcán közigazgatás. A pecsétnyomó előbb Frisch László műgyűjtő szállodáshoz, majd Keszthelyre a Balatoni Múzeum gyűjteményébe került, de sajnos a II. világháború alatt, egy bombatámadásnál elpusztult. Jósa Gáspár életének tényei a viharos múlt homályába vesztek. Az 1600-as évek első felében Tapolca a végvári vonalba ékelődve próbált létezni. A források a település elnéptelenedését is többször említik. A hadjáratok és török támadások idején a lecsökkent lakosság valójában elrejtőzött a környező erdőségekben, de legfőképpen a mocsarakkal körülvett Szent György-hegy rejtekhelyein próbálták átvészelni a kritikus időszakokat. A Jósa család leszármazottai a 19. század végén még éltek Tapolcán. 

Iskoláit Bp-en végezte. Felsőkereskedelmiben érettségizett 1929-ben. A Légügyi Hivtalnál majd a Honvédség I. Hadtest Hadbiztosságának Számvevőségi Alosztályán és a Pécsi IV. Hadtest Hadbiztosságánál dolgozott számviteli munkakörökben. 1941-től a Honvédelmi Minisztérium Nyugdíjszámfejtőségére rendelték később a HM Gazdasági Osztály árrevizora volt. Időközben Számvevőségi Főtisztviselőként, gazdasági századosi rangot kapott. 1945 tavaszán a HM kitelepítésekor Ausztriában került hadifogságba. Majd ez év őszén családjával együtt hazatért. A HM Bizottsága “igazolta” és rendfokozatának megtartása mellett nyugállományba helyezte. 1945 őszétől nyugdíjazásáig végig az alumíniumiparban dolgozott. 1945-46-ban a budapesti központban számlaellenőr, 1946-56-ig a Gánti Bauxitbányánál irodavezető, 1950-tő főkönyvelő. 1956-ban áthelyezték a Nyirádi Bauxitbányához majd a jogutód Bakonyi Bauxitbánya Vállalatnál főkönyvelőként ill. gazdasági igazgatóként végezte munkáját egészen 1971-évi nyugdíjazásáig. Gazdasági munkáját minden poszton kiválóan végezte és ezért több kitüntetést is kapott. Pl. az 1955-év bányásznapon megkapta a Munka Vörös Zászló Érdemrendet, 1970-ben pedig a Munka Érdemrend arany fokozatát. A vállalat központjának Tapolcára helyezésekor lett tapolcai városlakó és ettől kezdve részt vett a helyi közéletben. Szervezeti keretet ehhez főként a Hazafias Népfront ill. a MTESZ jelentett. Több előadást tartott és jelentős rendezvények előkészítésében munkálkodott. Szakértelmét a Városi Tanács Városfejlesztési és Kommunális Bizottsága tevékenységében a város érdekében is kamatoztatta. Hasznos hobbyja volt a fotózás. Legendás dia- ill. fotógyűjteménye sok értéket mentett át az utókorra. Jellegzetes alakja volt városunknak. Gazdag életet élt, méltó arra, hogy emlékét az utódok megőrizzék. 

Irodalom: – Andrássy Antal: Ahol a vörös út vezet… [Tapolca, 1973.] – Hetvenedik születésnapja alkalmával köszöntjük Jóska H. Gyulát = Bauxit, 1981. március –

Az általános iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte. A pápai Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett. Ezután felvették a Győri Tanítóképző Főiskolára és itt 1971. június 21-én okleveles tanítóvá avatták. Pedagóguspályáját Döbröntén kezdte. 1872. augusztus 1-től 1983. augusztus 15-ig a Monostorapáti Általános Iskola nevelőtestületének tagja volt. 1983. augusztus 16-tól 1988. március 11-ig – haláláig – a tapolcai 3. sz. Általános Iskola megbecsült tanítója volt. Tantárgycsoportos oktatás keretében 3.-4. évfolyamokon matematikát, környezetismeretet, technikát, testnevelést és orosz nyelvet tanított. Óráira nagyon lelkiismeretesen készült. Bátran alkalmazta a legújabb szakirodalomból megismert eljárásokat, de nem hiányoztak óravezetéséből az egyéni ötletek sem. Segítette a tehetséges tanulók képességeinek kibontakoztatását és nagy gondot fordított a gyengébb képességűek felzárkóztatására differenciált csoportfoglalkozással, korrepetálással. Sokat tett az oktatás tárgyi feltételeinek javításáért. Szabadidejében is diákokkal foglalkozott. Kirándulásokat, túrákat, táborokat szervezett. Tanítványai kiváló eredményeket értek el a városi, megyei tanulmányi, kulturális és sportversenyeken. Súlyos betegsége miatt óriási erőfeszítések árán is eredményesen végezte oktató munkáját. Felesége Taál Mária tanárnő, igazgatóhelyettes, egy kislányuk született. Nagyon fiatalon, 39 évesen távozott. A tapolcai új köztemetőben pihen.

Felső-kereskedelmi iskolát végzett. A budapesti Hangyaközpont fő-ellenőre volt, amikor 1921-ben felkérték a tapolcai „Hangya” ügyvezetési feladataira. Ekkor családostól Tapolcára költözött és nagy ambícióval látott hozzá a háborús években, majd a helyi kommün idején szétzilálódott kereskedelem szövetkezeti alapon történő ujjászervezéséhez, új alapokra helyezéséhez. Felesége, Huss Margit kalapszalont nyitott a városban. Itt született Béla fiuk 1922. június 4.-én. A szövetkezeti gondolat elkötelezett híveként, némi politikai hátszéllel, sok munkával, néhány év alatt jelentős tőkeerővel rendelkező kiterjedt vállalkozást hozott létre. 1924-től, mint virilis képviselő segítette a tapolcai képviselőtestület munkáját. Öt évig működött a városban. Ekkor, tisztségét átadva visszament a fővárosba, ahol továbbra is a kereskedelmi területen dolgozott. 71 évet élt. Sírja a Farkasréti temetőben van. 

Műveiből: – Tisztviselők, menekültek és munkanélküli munkások helyzetének javítása. = TU., 1920. március 7. – A keresztény ifjúság elhelyezkedése a kereskedelemben. = TU., 1920. szeptember 5. – Búcsúzó. = TU., 1925. június 28. – 

Irodalom: – J. B. = TU., 1921. január 30. –

A korán árván maradt fiúnak nehéz gyermekkora volt Érettségi után középiskolai tanári oklevelet szerzett, majd 1912-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen doktorált. Rövidesen az Erzsébet Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola Ásványtan-Vegytan Tanszék vezetője lett. 1932-ben a minisztériumban vállat állást majd 1936-ban a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági Karának Gazdasággeológiai Tanszékén lett egyetemi tanár. Ez időben mélyült el barátsága tanszékvezetőjével, a Földtani Intézet akkori igazgatójával Lóczy Lajossal, kinek rövidesen tudományos titkára lett. 1950-től csaknem a haláláig a Magyar Állami Földtani Intézet tevékeny munkatársa volt. Életművének kiemelt területe volt a hazai bazaltok minden részletre kiterjedő alapos vizsgálata. Először az északnyugati országrészek bazalttelepit vizsgálta, majd a Dunántúlra terelődött a figyelme. Sok időt töltött a Tapolca környéki hegyek között. Először a Tapolca környéki bazalttufa előfordulásokat írta le. 1950-től a Tapolca környéki bazaltbányák beindítását, korszerűsítését ösztönözte több jelentésében, tanulmányában. Új kutatásokat javasolt elsősorban a Balatontól távolabb eső bazalthegyeken. Felismerte és javasolta, hogy a Tapolcai medence világhírű táját természetvédelmi területté kell nyilvánítani. Nagyrészben neki köszönhető, hogy a Badacsony és Gulács bazaltbányászatát hosszú harc után áttelepítették és 1960-ban a hegyeket védett területekké nyilvánították. nyilvánították. Az ő munkásága nyomán ismerjük a környékbeli hegyek földtani értékelését, a vulkános strukturális felépítését, kőzettani jellegét. Közel félszáz tanulmánya e táj geológiai enciklopédiájának lényegét adja. A nagy geológus generáció utolsó tagjaként 90 éves korában távozott el. Kívánsága szerint a monori temetőben szülei sírjában helyezték örök nyugalomra. 

A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen 1965-ben szerzett bányamérnöki oklevelet. Ezután azonnal munkába állt a Bakonyi bauxitbánya Vállalatnál. Egész élete, szakmai tevékenysége a bauxitbányászathoz kötődik. 32 évig folyamatosan dolgozott a bauxitbányászat fejlesztésén, beruházásainak megvalósításán. Munkáját a nyirádi bányaüzemben kezdte a műszaki csoportnál, melynek 1974-től a vezetője lett. Bekapcsolódott a bányanyitási munkákba, napi feladatainak ellátása mellett beruházási terveket készített. 1975-től az induló Deáki-I. bányaüzem aknavezetője volt, innen 1976-ban a vállalati központba helyezték át műszaki gazdaságim tanácsadónak. Ezután a beruházási főosztályon helyettesként, majd 1982-től főosztályvezetőként irányította a fejlődő bauxitbányászat állami nagyberuházásait, később saját beruházásait; köztük a nyirádi bányák fejlesztését (Iza, Deáki, Csabpuszta), a Halimba-III. bánya rekonstrukcióját és a két bauxitbánya vállalat összevonása után a fenyőfői beruházásokat. Részt vett a nagyarányú tapolcai lakásépítési és infrastruktúra fejlesztési program kidolgozásában és irányításában. 1993-94-ben főmérnök, majd műszaki igazgató volt. 1995-96-ban a műszaki és biztonságtechnikai osztályt vezette. Munkaviszonya 1997. április végén szűnt meg. Munkájában igényes, teljesítmény-centrikus, kiváló szervezőképességű szakember volt. Munkájáért több szakmai kitüntetést kapott. Míg tehette, nagy kedvvel és szakértelemmel művelte Szent György-hegyi szőlőjét. 63 évesen hunyt el. A tapolcai új köztemetőben nyugszik. 

Műveiből: – Fejlesztési főmérnökség. = Bauxit, 1993. 1. sz. – 

Irodalom: – J. L. (1942–2005) = BKL – B. 2006. 1. sz. –

Apja Jung János. Baranya megyéből került a fővárosba, ahol több kereskedésben segédként dolgozott. Fiatal emberként érkezett Tapolcára, ahol kereskedősegédként dolgozott. 1912-ben megnősült és a Deák Ferenc u. 12. sz. volt Lenkei házban (ma Centrum Patika) megnyitotta „ … a mai kor igényeinek minden tekintetben megfelelő vas, szerszám, gazdasági gép, konyha-felszerelési cikkek, fűszer és festékáru üzletet…” Boltja volt a Pfaff varrógépek főraktára és egyedüli elárusítója Tapolcán. A világháború idején az ő üzletét is kijelölték hivatalos vas- és fémbeváltó helynek. Az 1919-ben megalakított kereskedők szakszervezetének alelnökévé választották. A háború utáni vérhas-járvány következtében hunyt el. Sírja a régi köztemetőben van. „Az ambiciózus fiatalember halálával nemcsak városunk társadalmát, de a magyar kereskedelmet is nagy veszteség érte.” Üzletét felesége vezette tovább, majd később fia vette át. Sírja a régi köztemetőben van.

Kővágóörsről került az 1847-ben megnyílt tapolcai zsidó iskolába, ahol a magyar nyelvű tárgyakat tanította. Az 1848 évi zsidóösszeírásban ekkor 26 évesnek írták le. Az 1860-as évek végén válhatott meg tapolcai állásától. „Jung nagy műveltségű ember volt és szorgalmas tanítói működése közben elsajátította az orvosi tudományokat, chirurgus lett, és mint ilyen halt meg néhány évvel ezelőtt Zalabérben.” – írták róla személyes ismeretség alapján.

Irodalom: – Iskolánk története. In. A tapolczai izraelita elemi iskola értesítője az 1899-1900-ik tanévről. – Tóth: TVZST –

Egy éves volt, amikor apja Jung Ádám kereskedő az első világháború utáni vérhas-járvány áldozata lett. Özvegy édesanyja nevelte, és közben vezette a családi vas- és gépkereskedést. Itt tanulta ki a kereskedőszakmát és fokozatosan vette át az üzlet irányítását. Édesanyja 1943-ban bekövetkezett halálától a cég kizárólagos tulajdonosa lett. Fő profilja az épület és bútorvasalások, háztartási cikkek árusítása volt, de az építkezési anyagok „legolcsóbb beszerzési forrása”-ként is hirdette magát. 1945-ben az FKGP képviseletében a tapolcai községi Nemzeti Bizottság egyik kezdeményezője volt. 1947 nyarán Keszler Aladár utódaként a helyi Kisgazda Párt képviselőnek küldte a képviselőtestületbe. 54 évesen halt meg. Szülei mellé temették.

Irodalom: – Szaknévsor – Veress D. Csaba: Adalékok Tapolca történetéhez. (1944–1956.) Tapolca, 1989. –