Tapolcai Életrajzi Lexikon

Középiskolai tanulmányait a csurgói gimnáziumban végezte, majd katonai akadémiára ment. 1974-ben kiváló eredménnyel végzett a Kossuth Lajos Katonai Főiskola harckocsizó szakán ezért főhadnagyként avatták tiszté. Első állomáshelye Nagyatád volt, ahol előbb szakaszparancsnok, majd egy év múlva századparancsnoki beosztást töltött be. 1976-ban Lentibe került harckocsizó zászlóaljparancsnoki beosztásba. 1979-től 1982-ig a moszkvai páncélos parancsnoki akadémián végezte tanulmányait. 1982-ben Nagyatádra helyezték vissza harckocsizó ezredparancsnok helyettesnek. 1985-től az ezred parancsnoka lett. 1987-ben a nagyatádi gépesített lövészezred parancsnokává nevezték ki, majd még abban az évben a megalakított gépesített lövészdandár parancsnoka lett. 1987-ben helyezték Tapolcára, ahol kezdetben a harckocsi dandár parancsnokhelyettese, majd 1990-ben parancsnoka lett. A kiképző dandár megalakításakor 1995-ben szintén dandárparancsnoki beosztást kapott. A megalakult Dunántúli Kiképző Központnak 1997-ben lett a parancsnoka. 2001.február 1-től pedig a szervezeti változások után megalakult Tapolcai Kiképző Központ parancsnokaként teljesített szolgálatot. Katonai pályafutása során számtalan alkalommal részesült dicséretben, jutalomban, kitüntetésben. Kitüntetései közül kiemelkedik az 1995. augusztus 20-án adományozott Magyar Körtársasági Érdemrend Tisztikeresztje. Pályafutása alatt őrnaggyá és alezredessé soron kívül lépett elő, ezredessé pedig 1990. október 23-án nevezték ki. 1990-től nyugdíjba vonulásáig Tapolca város helyőrségparancsnoka volt. Elhivatott, sokat dolgozó, következetes katonaemberként minden feladata teljesítése során helyt állt. A honvédelem teljes átszervezésének folyamatában 2001-ben vonult nyugdíjba. Kevés szabadidejében, majd nyugdíjas éveiben gyümölcs és szőlőműveléssel foglalkozott. Fiatalon, 57-évesen állt meg a szíve. Szülőfalujának temetőjében nyugszik. 2010. júniusában Nagyatádon felavatott haditechnikai parkot róla nevezték el. 

Irodalom: – VKÉL – Dísztőrt kapott = Napló, 2001. december 18. –

A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki oklevelének megszerzése után 1959-ben mindjárt Tapolcára jött dolgozni. Először a Tapolcai Járási Tanács Műszaki osztályán dolgozott, ezt évekig vezette, majd Tapolca várossá alakulásának idejétől, 1966. április 1-től a Városi Tanács állományába került, mint műszaki, ill. építési osztályvezető. Keszthelyi házában lakott, onnan járt át Tapolcára dolgozni. A Bauxitbánya Vállalat központjának Tapolcára településével, a gyors ütemű városfejlődés építéshatósági ügyeit teljes jogkörrel látta el. A tanács és a bányavállalat tervcsoportjaival szorosan együttműködve végezte a szanálásokkal, közműépítkezésekkel összefüggő hatósági munkákat. Az ő működése idején nyerte el közel végleges képét a város közterületei csomópontjainak jelentékeny része, pl. a Köztársaság tér, a Hősök tere, stb. és indult el a Keleti Városrész tervezése. Érvelt, küzdött, esetenként bábáskodott a középítkezések (pl. autóbusz pályaudvar, városi könyvtár, stb.) és más beruházások (Hotel Gabriella, irodaházak, lakóépületek, stb.) funkcionális, esztétikai, stb. érdekeinek érvényesítéséért. A nagy volumenű beruházások időszakában általában sikerrel harcolt a városka történelmi településszerkezetének megőrzéséért, a Főtér és a főutcák évszázados, meghatározó épületeinek lehető érintetlenül hagyásáért. Az ő nevéhez fűződik a Nagy- és Kistó környékének átfogó rendezése, a támfalszerkezetek, mederhatároló kőfalak tervezése. Működésének idején, Tapolcán viszonylag kevés műemlék-jellegű, vagy városképi jelentőségű épület esett a szanálások, ill. a nagy építési hullámok áldozatául. A háború után ő készítette az első, szakmailag értékelhető városrendezési tanulmányokat. Tapolcán nősült, felesége Máté Ilona építész-technikus lett. Ezután rövidesen (1972) Debrecenbe költözött. Ott a város főépítészének nevezték ki. Nyugdíjasként Debrecenben élt. 78 évesen hunyt el. Hamvait a debreceni köztemetőbe helyezték. 

Írásaiból: – Dolgozatok Tapolca város fejlesztéséhez. Kézirat. 31, 33, 39 p. Tapolca, 1970. – Tömbszemlélet vagy telekszemlélet a városközpont rekonstrukciójának végrehajtásánál? = Városépítés, 1973. 2. sz. 18-19 p. – Új koncepciók Debrecen városrendezésében és városképének alakításában = Városépítés, 1980. 5. sz. 15-18 p. – Debrecen városépítési koncepciója. Debrecen, 1983. 57 p. – A debreceni településfejlődés esztétikai kérdéseiről 1961 – 1985. [Kézirat] Debrecen, 1987. 41 p. – Debrecen általános rendezési tervéről = Városépítés, 1987, 1. sz. 15-29. p. – Elvek és módszerek az urbanisztikában. Debrecen, é. n. 122 p. – 

Irodalom: – Gyászhír – Források: egykori munkatársainak, Kiss Géza építészmérnök, Szalai Imre erdészmérnök, valamint Szabadics József és Domján József építész-technikus szóbeli visszaemlékezései.

Torontál vármegyében született. Jogi tanulmányait Budapesten végezte el, majd ügyvéd lett Temesváron. Itt tiszti ügyésznek választották. 1914-ben Temesvár főjegyzője lett. A világháborúban hosszabb ideig teljesített szolgálatot. Miután a románok megszállták Temesvárt, tarthatatlanná vált helyzete, így Budapestre menekült, ahol a Közélelmezési Minisztérium tisztviselője lett. 1922-24-ben a makói kerület lakásügyi biztosa majd 1934-ig Kecskeméten a Duna-Tisza közi Mezőgazdasági Hitelszövetkezet ügyvezető igazgatója. 1934-ben az akkor még egyesített Esztergom-Komárom vármegye főispánjának nevezték ki, ideiglenesen pedig a győri főispánsággal is megbízták. Ez utóbbi tisztséget 1936 novemberéig viselte. A felvidék visszacsatolása után az ismét önállósított Esztergom vármegye főispánja lett. 1939 novemberében igazságügyi miniszternek nevezték ki és e funkcióban egészen 1944. március 22-ig dolgozott. 1944.április-decemberben az Országos Központi Hitelszövetkezet igazgatóságának elnöke. Darányi Kálmán halála után, 1939-ben a Magyar Élet Pártja listáján a Tapolca-balatonfüredi kerületben választották országgyűlési képviselővé. Korabeli vélemények szerint eredményesen fáradozott választókerülete és általában a Balatonvidék fejlesztése érdekében. Sokszor járt Tapolcán a kórházban, a tavasbarlangban, a sportpályán és pl. tiszteletét tette Marton László szüleinél is. 

Középiskoláit szülővárosában, a filozófiát és a teológiát a pesti egyetemen tanulta. 1829-ben szentelték pappá, majd Bécsben tanult, ahol 1830-ban doktorrá avatták. 1831-1840 között a szentírástudomány és a keleti nyelvek tanára emellett püspöki segédkönyvtáros Pécsen. 1840-1845 között a pesti egyetem hitszónoka és hittan tanára. 1845-től pécsi kanonok, majd szemináriumi rektor. A veszprémi egyházmegye püspökévé 1849. november 10-én nevezték ki. E kényes időszakban bátran felvállalta a szabadságharcban résztvett papok mentését. Valóságos királyi belső titkos tanácsos, pápai trónálló. A Főrendiház tagjaként Deák Ferenc felirati javaslatát támogatta. 1857. szeptember 14-én a Badacsony ormán felszentelte az általa állíttatott és később róla elnevezett hatalmas kőkeresztet. 1864-ben Badacsonylábdiban felépítteti a hatalmas püspöki pincét, a későbbi Állami Pince hátsó, boltíves részét, amelynek fontos szerepe volt a korszerű szőlészeti-borászati módszerek meghonosításában és elterjesztésében. 1867. június 8-án megkoronázta Erzsébet királynét. Jelentős egyházszervezési tevékenységet fejtett ki de a betegápolás és a nőnevelés területén végzet munkája tette nevét halhatatlanná. Tanítás céljából 1872-ben Irgalmas Nővéreket telepített Tapolcára. Ennek során jelentős összeggel támogatta a zárda felépítését. Sok gondot fordított a szőlőművelés fejlesztésére. Rendkívül művelt ember és kiváló szónok volt. Beutazta Európát és tapasztalatairól érdekes útinaplót vezetett. Szaktudományában jelentős műveket alkotott. Hamvai 1991-óta a veszprémi Szent Mihály Székesegyházban pihennek. Veszprémben teret és pedagógiai díjat neveztek el róla. 

Műveiből: – Hermeneuticae Bubliae generalis… (Quinque Ecclesiis ) Pécs, 1834. – A kath. Anyaszentegyház szertartásai. Veszprém, 1851. – 

Irodalom: – MÉL II. – MIL – Pfeiffer – PL.(1997) – UMIL – VÉL – Takács Lajos: R.J. veszprémi püspök élete és munkássága. Veszprém, 1987. – T.J.: Gyenge testében erős lélek lakozott. Emlékezés R.J.-ra. = MPK. 1992. 3-4 sz. – Molnár Jánosné: Ezeréves a magyar iskola. R.J. iskolaalapításai. = Napló, 1996. szeptember 28. – Kalmár László: 150 éves a badacsonyi Ranolder-kereszt. Badacsonytördemic, 2007. –

Apja a régi nemesi családból származó Ráth Károly, a főváros egyesítésekor, 1873-tól Budapest első főpolgármestere volt. Anyja Hupf Mária. Neveltetését, ifjúságát ez határozta meg. Közigazgatási pályára készült, első munkahelyén fővárosi tanácsjegyzőként dolgozott. Később átlépett a MÁV kötelékébe. Nagy utazó volt. MÁV titkári beosztásban, a vasút kedvezményeivel élve beutazta egész Európát. 1911. március 28-án feleségül vette a 42 éves Nagy Irén Leona Eugéniát, szepezdi nagybirtokost. 1920-ban került Tapolcára, és itt részt vett a városka társadalmi életében. Aktív tagja volt a kaszinónak. Életművészként tartották számon kortársai. „Mintha ő maga is regényhős lett volna, úgy élt közöttünk. A múlt szépségeit regélve, a ma bajait könnyen véve, legyőzhetetlen optimizmussal a jövő iránt.” Társelnöke volt az 1932-ben megalakult Magyar Turista Egyesület Balatoni osztályának. Különösen a sportélet szervezésében, önzetlen vezetésében tűnt ki. 1932 karácsonyán a TIAC elnökévé választották. Első feleségétől 1922-ben elvált, de 1924. augusztusában 59 évesen újranősült. Ekkor a vörsi születésű özvegyet, Rechnitzer Máriát vette el. Megalakulásától fogva részvényese volt a Balatonvidéki Villamosművek Részvénytársaságnak. Utolsó éveit főként tapolcai, Kossuth L. utcai lakásában és balatonszepezdi villájában töltötte. 79 évesen halt meg. A tapolcai régi temetőben nyugszik. 

Irodalom: – Megalakult a Magyar Turista Egyesület Balatoni osztálya. = TU., 1932. május 8. – Halálozás. = TU., 1935. augusztus 11. – Halálozások. = TV., 1942. május 2. – R.A.+ = TL.,1942. május 2. – Halálozások. = Pesti Hírlap, 1942. április 29. – Gyászjelentés –

Szülei Nagy Pál jelentős szőlő, szántó és erdőterületeken gazdálkodó ágostai evangélikus hitű nagybirtokos és Horváth Eugénia. A korabeli úrilányok számára kötelező nevelési fokozatokon túljutva szülei beavatták a gazdálkodási folyamatokba is. Ehhez nemcsak kedvet érzett, de tehetséget és gyakorlatiasságot is tanúsított. Szülei halála után jelentős Balaton-felvidéki birtokain talpraesetten gazdálkodott. Jankó János 1892-ben Szepezd legjelentősebb birtokosaként említi. 1909-ben Virius Vinczével közösen megalakították a Szepezdi Szépítő Egyesületet. Eközben joggal vívta ki környezete megbecsülését. 42 éves volt, amikor 1911. március 28-án, Budapesten házasságot kötött Ráth Aladárral a MÁV tapolcai hivatalnokával, Budapest első főpolgármesterének Ráth Károlynak 49 éves fiával. A frigy fokozatosan megromlott, elsősorban a férj dzsentroid életfelfogása, költekező életmódja miatt. Az egyre tarthatatlanabbá vált helyzetet oldotta meg 1922-évi válás. Új házasságot már nem kötött. Egyedül gazdálkodott, miközben birtokai egy-részét eladta, ill. építési telkekként hasznosította. Jövedelmének jelentős részét évről-évre jótékony célokra fordította. Ebből többször jutott a tapolcai szegényeknek is. 66 évet élt. Sírja a szepezdi temetőben van. 

Irodalom: – Miklós Tamás, P. : Történelmi barangolás Balatonszepezden és környékén.. In. A kultúra vonzásában: egy életút párhuzamai. Veszprém, 2013. – A kórházi képsorsolás. = TU. 1924. január – Halálozás. = TL. 1935. augusztus 3. – Halálozás. = TU, 1935. augusztus 11. –

Szülei Ráth Lipót és Kovács Karolin. A Pauli Szent Vincéről elnevezett irgalmas-rend jól képzett szerzetesnőjét 1927-ben helyezték Tapolcára az Erzsébet kórházhoz három, majd további háromévi házfőnöki megbízatással. A hat év lejártával kivételesen még egyszer meghosszabbították tapolcai szolgálatát. 1936-ban azonban már nem tehettek kivételt. Minthogy Róma rendelkezése folytán a Rend egyetlen esetben sem tehet kivételt, őt is áthelyezték az eddigihez hasonló küldetéssel. „Az itt töltött kilenc év alatt ezrek fordultak meg kórházunkban, akik testi szenvedéseikre keresték az enyhülést. De a betegek nemcsak a gyengéd ápolást kapták meg az ő vezetésével, hanem lelki vívódásuk óráiban mindig részük volt a főnöknő vigasztaló és megnyugtató kedves szavaiban is. … Rendi és hivatásbeli felettesei a legkiválóbb főápolót és a leggondosabb házvezetőt ismerték meg benne, a hozzá beosztott irgalmas-nővérek a legodaadóbb gondviselőt, és pártfogó figyelme mindig kiterjedt a világi személyzetre is. Vasárnap pedig elbúcsúzik a szeretett főnöknő rendtársaitól, a kórház vezetőségétől, a világi személyzettől, a betegektől, a háztól, amelyhez jó és rossz fordulatokban egyforma hűséggel és szilárdsággal ragaszkodott; búcsút vesz a kis kápolnától, ahol nehéz óráiban Istenének támogatását kérte, a virágos kerttől, melyet annyira szeretett. Azután megy oda, ahova fogadalmának parancsszava a lemondás alázatával vezérli s ahova innen a megérdemelt megbecsülés és hála kísérik.” Újpestre a Károlyi-féle alapítványi közkórház főnöknőjeként folytatta munkáját. Utódja Szerecz Rozamunda lett. 

Irodalom: – DCL – Tóth: Irgalmas nőérek – A kórházi főnöknő áthelyezése. = TU., 1936. július 26. – A kórházi főnöknő áthelyezése. = TL., 1936. augusztus 1. –

Apja a tördemici Rechnitzer Ignác Márkus „meszes”, anyja a zalavári születésű Kohn Betty. Szüleinek tizenharmadik gyermeke. Bátyja Rechnitzer Rezső az első tapolcai mészgyár alapító tulajdonosa. Az izraelita elemi iskola, majd a tapolcai polgári iskola elvégzése után apja őt is kereskedőnek szánta. A tanuló évek elteltével, tüzelőanyaggal kezdett kereskedni. Az I. világháború folyamán tartalékos zászlósként teljesített harctéri szolgálatot. Az 1920-as években már a vagontételekben behozott porosz kőszenet szállította a lakosságnak. Kereskedése mellett cement- és műkőüzemet létesített. Az általa gyártott és forgalmazott hídcsövek, kútgyűrűk, vályúk, burkoló lapok, kerítéselemek Tapolcán és környékén még mindig használatban vannak. Egyre több síremlék műköves munkáinak is ő volt a kivitelezője. Néhány évig banktisztviselőként is dolgozott. Felesége Ungár Olga volt. Gerő Adolf halála után 1936-ban átvette a főtéri könyvkereskedés tulajdonjogát is. Évente könyvajándékokkal segítette az iskolai könyvtárakat és jutalmazta a jól tanuló polgáristákat. Feleségével és gyermekeivel együtt lett a holokauszt áldozata.

Irodalom: – Mayer Dénes: A tapolcai zsidóság története. [Kézirat] Tapolca, 1991. – Tóth József: A tapolcai zsidóság vázlatos története. Tapolca, 1994. – DCL – Kútgyűrűk, betoncsövek… = TL., 1929. január 6. – PLI Ért. 1935/1936. –

Apja Rechnitzer Fölöp Badacsonytördemicen lakó kereskedő. Már kora gyermekkorától fogva, apja mellett felkészült az élet örökös küzdelemire. Apja korai halála miatt átvette annak üzletét. Mindennel kereskedett, amin egy kis haszna volt. Terményeket, építőanyagokat, főleg meszet, használt holmikat, stb. Felesége az alsókúti születésű Engl Johanna volt, akivel 1850. július 9-én keltek egybe. 1860 évi haláláig hat gyermekkel ajándékozta meg férjét, aki ezután rövidesen, 1861-ben újra házasodott. Most a zalavári születésű Kohn Erzsébetet vette feleségül. Tőle nyolc gyermeke született, köztük pl. a Tapolcán működő mészgyáros és kereskedő Rezső és Aladár. Gyermekei fokozatosan vették át, majd bővítették üzletkörét. Hosszú küzdelmes életet élt. Halálát 88 éves korában szélütés okozta. Megrongált sírja még fellelhető. 

Irodalom: – Györe – Tűzvész = TV. 1897. október 3. – Gyászjelentés –

Apja Rechnitzer Ignác már a századforduló előtt mésszel és más építőanyagokkal kereskedett. Rezső fia is ezzel kezdett foglalkozni, de emellett kis boltjában pálinkaméréssel egészítette ki jövedelmét. 1902-ben elvette lesenceistvándi Weisz Antal Fanny leányát. 1903-ban már a sümegi mészgyár tapolcai lerakatát működtette saját házában. Így Rezső szinte beleszületett a „mésziparba”. Alapiskoláinak elvégzése után apja mellett dolgozott és fokozatosan átvette a cég irányítását. 1913 februárjában már az ő nevéhez fűződött a Tapolcai Első Mészgyár létesítése. Ezt 1928. november 1-én a megyei cégbíróság is bejegyezte. A mész nélkülözhetetlen és igen keresett anyag volt a századforduló táján tömegessé vált építkezéseknél, valamint a szőlő- és gyümölcstermelők permetezéseinél is. Az alapanyagként szükséges mészkövet főként a várostól bérelt mészkőfejtőből szerezte be. A mészgyár mellett téglaégető körkemencét is üzemeltetett, amit az 1950-es években bontottak le. Részt vett és megsebesült az első világháborúban. Hazatérése és felépülése után ismét munkához látott. 1916. augusztus 20-án új vállalkozást jelentett be a Zala megyei Cégbíróságon, mint rum, likőr, konyak és egyéb égetett szeszes italok előállítója és elárusítója, de nincs tudomásunk ennek megvalósulásáról. 1917 decemberében kelt az alábbi képviselőtestületi hír: „Rechnitzer Rezsőnek a (város tulajdonában levő) kőfejtőt a háború tartamára a jelenlegi feltételek mellett bérbe adja, oly kikötéssel, hogy a mész kiosztásánál elsősorban a tapolcaiak szükségletét biztosítsa a permetezés idejére.” A mészkőbánya a Mogyorós domb északi peremén volt, ahonnan 1928-ban már közvetlen iparvasút-vágányon lóvontatással szállították az alapanyagot a gyár kemencéihez. (Az un. Rechnitzer-bányát az 1970-80-as években temették be a szigetelőanyag-gyár hulladékával.) A mészgyár a környék mészigényét ki tudta elégíteni, termelése szükség esetén elérte a napi két vagont. Az 1920-as évektől már a tapolcai virilisták között látjuk nevét. Sírja már nem található 

Irodalom: – ZML Cégjegyzék – Orvtámadás. = TV., 1894. december 8. – Értesítés. = TL., 1913. március 2. – DCL 1929 - R.R. = TU., 1921. április 24. – Balatoni kalauz. 1928. – Tapolca város elöljáróságától. = TU., 1928. február 10. – Tapolcza virilisei. = TL., 1933. január 1. – A testület, mely városunk sorsát intézi. = TL., 1930. december 25. – Tapolczai Első Mészgyár. = TL., 1935. március 2. –

Iskoláit Zalaegerszegen végezte, majd apja Rechnitzer József mellett gazdálkodott. 1899-ben 23 hold földet vásárolt Diszelben ahol önálló gazdálkodásba fogott. Névrokonával, Rechnizter Bertával alapított családot. 1915-ben Tapolcán házat vásárolt, és itt 1923-ig lakott. Tapolcán különféle vállalkozásokkal próbálkozott. Egyik megalapítója és hosszú időn át igazgatója volt a Tapolczai Sertéshizlalda és Húsipari Részványtársaságnak.1923-ban Nemestördemicen telepedett le, ahol 25 holdas gazdaságát vezette. Ügyeinek intézése, ismerősi, baráti köre azonban továbbra is Tapolcához kötötte. Községi képviselő lett és fontos szerepeket vállalt a helyi közéletben. 70 évesen gyilkolták meg Auschwitzban. 

Irodalom: Szeghalmy – Meghívó. = TL., 1926.április 18.

Szülei a nagy múltú nemesi família un. „Mihály-ágából” származó Rédey József és Szabó Anna. Nem tudjuk, hogy hol, mikor és milyen iskolát végzett, de a vizsgált iratokban szinte mindenütt foglalkozásának megjelölésével, sebészorvosként szerepel. Hivatalos titulusa: „Tapolczai Járási sebészorvos úr” volt. Nyilvánvalóan Tapolcán lakott, ez volt működési területének (Zala vármegye északkeleti részének) központja. 1830 és 1860 között nevét sokszor olvashatjuk a tapolcai vonatkozású levéltári iratok között. Bizonyosan itt nősült és fia József is valószínűleg Tapolcán születhetett 1843. június 20-án. Nevének említésével utoljára az 1860-as évek elején keletkezett vármegyei iratokban találkozhatunk. Ez időben hunyhatott el, vagy költözött más vidékre. Ennek azonban nyomát nem találtuk. Az első névről ismert, huzamosabb ideig Tapolcán működő sebészorvost tisztelhetjük benne. 

Irodalom: – Mészáros István: A gyógyítás szolgálatában. Sümeg, 2009. – A sümeghi Rédey család. Szerk. Miklósi Sikes Csaba. Sümeg, 1996. –

Édesapja dr. Rédiger Aladár ügyvéd a fronton esett el nem sokkal fia születése után. Hadiözvegy édesanyja szolnoki dohány-kisárudája jövedelméből nevelte fel három gyermekét. Iskoláit Szolnokon végezte. 1934-ben érettségizett. 1938-ban a budapesti egyetemen gyógyszerész oklevelet szerzett. 1938-1942 között a Gyógyszerészgyakornoki tanfolyamon laboratóriumvezető volt. 1940-ben megnősült. 1939-1944-ig a Budapesti Gyógyszerész Testület Gyógyszervizsgáló Laboratórium munkatársa. 1942-ben közegészségtanból gyógyszerészdoktori fokozatot szerzett. 1942-1946-ig hivatásos honvéd gyógyszerész, a Budapesti Honvéd Közegészségügyi Intézet kémiai osztályának vezetője. 1946-tól budapesti és váci gyógyszertárakban dolgozott. 1956-tól a Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerészeti Intézete kémiai osztályán tanársegéd. 1960-ban Tapolcára költözött, a Winkler Lajos Gyógyszertár vezetője lett és nyugdíjazásáig, 1981 októberéig itt dolgozott. Tapolcai tevékenysége során a gyógyszerellátás biztonságának megszervezése mellett sok gondot fordított a fiatal szakemberek oktatására-nevelésére. Eközben magát is folyamatosan képezte. Toxikológiai, műszeres analitikai és más tanfolyamokat végzett. Kutatásai alapján több újítást vezetett be és terjesztett el. Szakmai teljesítményeiért 1969-től, 1981-ig városi-járási főgyógyszerész ill. szaktanácsadó lett. Közéleti érdeklődésének, társadalmi aktivitásának alkalmas színtere lett a Hazafias Népfront melynek 1966-1972-ig elnöke volt. Szenvedélyes ismeretterjesztőként előadások sokaságát tartotta Tapolcán és vidéken is. Fiatal korától kezdve folyamatosan publikált a szaksajtóban. Érdeklődéssel fordult a tapolcai gyógyszerészeti hagyományok felé. Helytörténeti pályamunkáival jelentős díjakat nyert. Felkutatta és monografikusan feldolgozta Felletár Emil életét, munkásságát. Sokoldalú munkásságáért számtalan szakmai és társadalmi kitüntetést kapott, utoljára 1998-ban Tapolca Városért Kitüntetéssel ismerték el érdemeit. Utolsó éveit súlyosbodó betegsége keserítette meg. A tapolcai új köztemetőben nyugszik. 

Műveiből: – Oldás. = Gyógyszerészet, 1960. 4.sz. – Szárazanyag meghatározása infravörös hőkezeléssel. = Gyógyszerészet, 1962. 9.sz. – A szájpenész (soor) korszerű kezeléséről. = Orvosi Hetilap, 1969. 42.sz. – A tapolcai gyógyszerészet történetéből. (1834-1970) [Kézirat] Tapolca, 1970. – Az Oroszlán patikától a gyógyszertár szocialista brigádjáig. [Kézirat] Tapolca, 1974. – A huszadik brigádnapló. = VMHT Veszprém, 1983. – A Veszprém Megyei Tanács II. sz. Lesencetomaji Szociális Otthonának története. = VMHT XIV. Veszprém, 1990. – Az igazság védelmében. Dr. Felletár Emil, a magyar törvényszéki kémia megalapítójának és a toxikológia kiváló művelőjének története. Tapolca, 1987. – Növényvédelem – embervédelem. = TK., 1990. július 19. –

Apja Redl József tekintélyes polgár. Az 1848/49-es szabadságharc idején Görgey seregében tiszti beosztásokban szolgált. Édesanyja Tausz Rozália. Gusztáv fiuk elemi iskolait Tapolcán végezte. Érettségi után rövid ideig számvevő tiszt volt. 1874-ben - 21 évesen rajztanárnak választották meg a tapolcai felsőbb népiskolába. 1883. október 28-tól ugyanitt megbízott igazgató 1884. február 2-től egészen nyugdíjazásáig, 1912. szeptember 1-ig a tanintézet igazgatója, ami 1895-től az ő közbenjárására polgári iskolává szerveződött. Tanítványai igazságosságáért szerették, kollégái a kötelességteljesítés mintaképeként tisztelték. Pedagógiai és természettudományos ismereteit kitartó önképzéssel szerezte. Pedagógusként tanulói segélyegyesületet, segélykönyvtárat szervezett és megalapította az iskolai könyvtárat. Részese volt több alapítvány létrehozásának. Az Országos Polgári Iskolák Tanárainak Egyesülete megyei körének megalapítója és egyben első elnöke volt. Egyik kezdeményezője és sokáig résztvevője volt a tapolcai műkedvelő előadásoknak. Nyugdíjas éveiben a tapolcai- és balatonfüredi járás miniszteri iskola felügyelőjeként munkálkodott. Mint amatőr természettudós kutatta, gyűjtötte, preparálta és rendszerezte a környék növény- és állatvilágát, ásványait. Közgyűjteményének egy részét Lóczy Lajos kérésére átadta a Földtani Intézetnek. A Lóczy nevével fémjelzett "A Balaton Tudományos Tanulmányozásának eredményei" c. monográfia és a Természettudományi Társulat Kiadásában megjelent "Magyar Birodalom Állatvilága" c. kötetek többször hivatkoznak Redl Gusztáv gyűjtésére, az általa összeállított jegyzékekre. A Földművelésügyi Minisztérium megbízásából az ezredéves kiállításra küldött 63 db-ból álló rovargyűjteményéért, amelyben a szőlő rovarkártevőit rendszerezte. a "Közreműködők érmét" kapta. Kitartó munkával létrehozott természettudományi gyűjteményét az iskola szertárára hagyta. Az 1903-ban felfedezett Tavasbarlang egyik első kutatója. A barlangrendszer kialakulásáról először adott szakszerű magyarázatot és a továbbiakban aktívan vett részt a Barlang Társulat munkájában. Megbecsült résztvevője volt Tapolca közéletének. Képviselő-testületi tagként és a megyebizottság résztvevőjeként sok fontos döntés részese volt. Értékes munkát végzett az Építészeti és Szépítészeti Bizottmányban. Mint a Gazdasági Takarékpénztár igazgatóságának tagja részt vett a város gazdasági életében. 65 évesen távozott az élők sorából. Tapolcán temették el de sírja ma már ismeretlen. Életének, tevékenységének Tóth József által írt, a Tapolcai Füzetek sorozatában megjelent biográfia állít méltó emléket. Volt iskolája homlokzatán a Városszépítő Egyesület kezdeményezésére 1995-ben avattuk márványtábláját. Ma ez egy különálló homokkő posztamensen látható az északi homlokzat előtt. 

Irodalom: – Tóth József: Redl Gusztáv. 1853-1917. Tapolca, 1992. – Kinevezés. = TL., 1914. május 3. - Kollányi Ödön: R.G. = TL., 1917. április 1. –

Polgárcsaládban született. 1839-ben került Tapolcára. 1841-ben kötött házasságot Tausz Rozáliával és apósa Tausz József városi tanácsos majd városbíró kereskedésében dolgozott. Miután már volt katona – káplári rendfokozatig jutott – 1848-ban önkéntes őrmester lett a tapolcai nemzetőröknél. Fegyveres szolgálatot először a horvát-magyar határvidéken teljesített. Októbertől, kívánságának megfelelően a honvédség állományába került hadnagyi rendfokozatba. Előbb a fővárosban szolgál majd a Feldunai Hadtestbe vezényelték. l848 novemberétől a 13. pesti honvédzászlóalj hadnagya, 1849.február 1-től főhadnagya. Röviddel ezután Görgey Feldunai Hadseregében Danielisz ezredes segédtisztje. 1849. június 16-tól itt már hadbiztos századosként szolgált. A világosi fegyverletételnél az oroszok fogságába került, de innen sikerült megszabadulnia. Családi hagyomány szerint társaival együtt a Tapolca melletti Dabos erdejében bujdosott. A tél kezdetén kegyelmet remélve feladta magát, de lefogták és császári hadbíróság elé állították. Büntetésül lefokozták és l850. január 10-én közlegényként besorozták a 47. császári gyalogezredbe. Miután itt tizedesi rendfokozatot ért el 1855-ben 35 évesen leszerelték. Hazatérve Tapolcára a család anyagi csődjével szembesült. 1862-ben csendbiztos lett Tapolcán, 1869. január 6-án pedig a város kapitánya. Tevékenyen részt vett a kolerajárvány megfékezésében. 1875-ben útbiztos lett Tapolcán. Első parancsnoka volt a helyi tűzoltóságnak. Idős korában a város megbecsült, köztiszteletben álló polgáraként élt. 1885-ben végelgyengülésben halt meg. Tapolcán temették el, de sírja ma már nincs meg. 

Irodalom: – Tóth József: Rédl Gusztáv. Tapolca, 1992. – Bona Gábor: Kossuth Lajos kapitányai. Bp.1988. – Tóth József: Redl százados. = Napló, 1988. április 29. – Tóth József: Egy elfelejtett honvédszázados. = Bauxit, 1988.június 7. – Hangodi László1848/49. –

Apja Tausz József, jónevű, tehetős és hazafias érzelmű tapolcai vaskereskedő – 1844-től tanácsos, 1848-1849-ben bíró volt – aki 1848-ban 24000 pengőforint értékű vasárut és fűszert hitelezett a nemzetőrségnek. Leányának keresztszülei Terplán Mihály püspöki számtartó és felesége voltak. A Tausz Józsefnek a kereskedésben legfőbb segítsége, Rozália leánya iskolázott, a hagyomány szerint hat nyelven beszélő csinos leány volt. Rövid ismeretség után 19 évesen 1841. július 12-én házasságot kötött a 22 éves Redl Józseffel. Néhány évi boldog együttlét után férje, aki előzőleg rövid ideig besorozott katonaként szolgált, az első hívásra csatlakozott a nemzetőrséghez, majd önkéntes honvédnek jelentkezett, és a szabadságharc csatáiban helyt állva századosi rangig vitte. Világos után a közeli Dabos erdőben bujdosott. Felesége parasztmenyecskének öltözve vitte neki a tiszta ruhát, élelmiszert. Rövidesen tőrbe csalták és vasraverve Keszthelyre szállították. Híre jött, hogy a foglyokat kivégzik. Rédlné ekkor habozás nélkül felutazott Pestre Haynauhoz, hogy a kegyelmet eszközöljön ki férje számára. Az írást ugyan megkapta de Redl Józsefet besorozták a császári seregbe. Itt, főleg Kufsteinben 1855. október 15-i szolgált. Közben a család anyagi helyzete megromlott, nehezen éltek, ingatlanaikat eladogatták. A férj hazatérte után csendbiztos, útbiztos volt, egy ideig városkapitány és tűzoltóparancsnok. Házasságukból nyolc gyermek született, akik közül hárman érték meg a felnőtt kort. A családi nevet fia Redl Gusztáv vitte tovább. Redl Józsefné 1885. július 22-én özvegyült meg. Ezután még másfél évtizednyit élt. Idős korában sem vonult vissza teljesen a közélettől. Tudjuk, hogy 1895-ben a katolikus nőegylet választmányi tagja közé beválasztotta. 1897-ben eladta szépen gondozott Szent György-hegyi szőlőjét, majd néhány év múlva Templom-téri házát, szántóföldjét és rétekből álló maradék birtokát. A házat Szigethy Ödön vette meg, ami később óvoda, majd hajléktalanszálló célját szolgálta. 78 évesen végelgyengülésben halt meg. A férje mellé temették, de sírjuk már nincs meg. 

Irodalom: – Tóth József: Rédl Gusztáv. Tapolca, 1992. – N. Szabó Gyula: Zalaország. 7. Tapolca egykori bírájának leánya Haynaunál. Tapolcza, 1927. – Pécs Gyuláné Beszedits Margit: Régi emlékek, régi emberek. Tapolca, 1934. – Halálozás. = TV., 1901. április 7. –

Szülei Reindl József és Horváth Sára. 1900-tól aktív tagja, szakaszparancsnoka volt a Tapolcai Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek. Felesége Orbán Margit lett. Lakása és műhelye előbb a Berek utcában, majd a Viola u. 75.sz. alatt volt. Az I. világháborúban a cs. és kir. 48. gyalogezred katonájaként szolgált az orosz és olasz harctéren, ahol súlyosan megsebesült. Széles vevőkörnek dolgozott, kuncsaftjai között voltak pl. a különböző testületek egyenruhát igénylő tagjai és egyházi személyek is. 53 évesen veselob okozta halálát. Feleségével közös sírja a régi tapolcai köztemetőben van. 

Irodalom: – Ipartestületi közgyűlés. = TL., 1904. május 29. – Halálozás. = TU., 1926. január 8. –

Szülei Reindl Dezső egyenruha, papi- és polgári szabómester és Tasner Gizella szövő. A veszprémi tanítóképzőben 1957-ben kapott oklevelet. 1970-ben idegenvezetői képesítést szerzett. 1957-1958-ban Lesencetomajon gyakorló tanító. 1958-1963 között Zalahalápon tanított. 1963-tól 1972-ig Tapolcán a Kisegítő Iskolában gyógypedagógiaitanító, 1972 és 1988 között az 1. sz. Általános Iskolában tanító és napközis nevelő, 1988-1994-es években a Bárdos Lajos Általános Iskolában napközis nevelő és honismereti szakkörvezető. 1986 és 1994 között Tapolcán vezette az iskolai napközis munkaközösséget. 1968-tól 1985-ig tanácstag. 1990-től 1998-ig az önkormányzat kulturális bizottságának tagja. Huszonöt éven át a kertbarát kör vezetőségi tagja. 1971-től 1992-ig honismereti szakkört szervezett, honismereti tábort vezetett. 1968-1973-as években a HNF Tapolca Városi Bizottság titkára. 1969-70-ben az Országos Béketanács tagja. 1992-ben megalakította és évekig vezette a Török János Népfőiskolát. Írta és szerkesztette a Tapolcai Életrajzok c. kiadványsorozat több darabját. Helytörténeti írásai folyóiratokban, antológiákban jelentek meg. 1960-tól a Tapolcai Batsányi Emlékbizottság jegyzője. Maradandót alkotott azzal, hogy több mint ötven éven át fotózta Tapolcán a közélet eseményeit. Nagy elhivatottsággal végzett munkásságáért több elismerést kapott. 1994-ben a Honismereti munkáért, 1994-ben Tapolca Városért kitüntetést kapott. 2013-ban Pro Comitatu címmel díjazták. 2016-ban Tapolca díszpolgára lett. 83 évesen hunyt el Sírja a tapolcai régi temetőben van. 

Műveiből: - Ismerőim és ismerőseim. Veszprém, 2014. –

Édesapja Reindl Dezső ismert tapolcai férfiszabó volt, édesanyja Orbán Margit. A gimnáziumot és a teológiát Veszprémben végezte el.1927-ben érettségizett. Szemináriumi tanulmányai után 1932. február 14-én szentelték pappá. Első szentmiséjét a tapolcai templomban tartotta. Először Tapsonyban volt káplán, majd 1934. június 4-től Zalabéren. Ezután rövid idejű kápláni szolgálatokat teljesített a csurgói, az iharosi és az enyingi plébánián. 1938. június 16-án zsinati vizsgát tett. Káplán volt a Szent István vértanú plébánián 1942. május 16-tól, majd ideiglenes adminisztrátor Marcaliban és Törökkoppányban 1945. május 17-től. A vörös öv viselésére jogosult 1945, június 30-tól. Tábori lelkészi szolgálatot teljesített 1940. május 27-től október 7-ig, és 1941. április 5-május 7-ig, 1942. december 21-től 1943. március 1-ig, és július 9-től 1944. augusztus 12-ig. Feljegyezték, hogy a fronton feltűnő bátorságot mutatott, élete kockáztatásával mentette a harcokban megsebesült katonákat. A karádi kerület esperese 1959. augusztus 11-től, plébános Zalahalápon 1967. augusztus 4-től. Tartós betegszabadságon volt, 1973. augusztus 29-től, Budapesten az Orvos Továbbképző Intézetben kezelték, de segíteni már nem tudtak rajta. Hazahozták és a tapolcai temetőben helyezték végső nyugalomba. György Lajos plébános búcsúztatta. 2005. május 28-án, a Hősök és Áldozatok Napja alkalmából kegyeleti megemlékezést tartottak sírjánál a tapolcai régi köztemetőben. 

Irodalom: – Pfeiffer – Újmise. = TU., 1932. február 28. – Pappászentelés = TL. 1932. február 20. – Szijártó János: Nem feledik Rendl atyát = TU. 2016. október 14. 5 p. –

Szülei Reményi Aladár és Blau Berta. Kolozsváron szerzett polgári iskolai pedagógiai képesítést a magyar nyelv és irodalom, valamint a történettudományok tanítására. Később szerzett jogosultságot a német nyelv tanítására is. 1912. november 24-én Veszprémben kelt egybe a kővágóörsi Gróf Erzsébetet. Már több mint tíz éve tanított különböző erdélyi iskolákban és Fejér megyében, amikor a történelem vihara, 1918.év végén Tapolcára sodorta. Utolsó erdélyi munkahelye a szilágycsehi állami polgári iskola volt. Az 1919/1920-as tanévben a Fogl János igazgatása alatt működő állami polgári fiúiskolában kezdte meg tapolcai működését. 1922-ben áthelyezték a polgári leányiskolába. Itt szaktárgyai mellett a földrajz tanításával is megbízták. 1925-ben egy ideig az igazgatói feladatokat is ellátta. 1928 januárjában visszahelyezték a fiúiskolába, ahol nyugdíjazásáig dolgozott. Rendszerint osztályfőnök volt és az Ifjúsági Vöröskereszt Segélyegylet vezetője. Az 1920-as évek elejétől aktív tagja az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület választmányának és a Csengery Alap bizottságának, pénztárosa a tanáregyesület zalamegyei körének. Elnöke a tapolcai izraelita iskola iskolaszékének. Tanítványainak emlékezetes tanulmányi kirándulásokat szervezett és vezetett. 1930 januárjában, tanári munkássága 25 évfordulóján nagy ünneplésben részesítették. 1940-ben 35 évi munka után nyugdíjba vonult. Tanártársa szépen búcsúztatta el a Tapolcai Lapokba írt cikkében: „Mindig olyankor láttuk elemében, amikor alkalma volt másokon segíteni. Ezért most nyugalomba vonulásának napjaiban tanítványtól, szülőtől, tanártól és baráttól egyaránt sok-sok köszönet és őszinte hála száll Reményi Lajos jósággal telt lénye felé.” Nyugalmának a holokauszt hamar véget vetett. Hiába volt igaz magyar hazafi, aki „száz és száz oláh gyermeket tanított meg a magyar beszédre, magyar érzésre, emberi gondolkodásra és Isten szeretetére.” Származása, hite miatt, feleségével Gróf Erzsébettel együtt ő is gázkamrában végezte. 

Irodalom: – R. L. = TL., 1930. január 19. – Csiky Gyula: Lajos bá’ nyugdíjba megy. = TL. 1940. február 10. –

Szülei Répa Ferenc és Németh Erzsébet sáskai jobbágyok voltak. Rozi a mutatós, de szegény zsellérlány elszegődött a Diskay uraság malmába a molnármesterhez szolgálóleánynak. A malom Kisapáti határában az Eger vizén őrölte a környékbeli gazdák gabonáját. A formás, széparcú leányra szemet vetett az uraság egyik rokona, de a közeledést Rozi oly hevesen torolta meg, hogy retorziótól tartva átmenekült a közeli Ürgeliki-csárdába. Ekkor és itt találkozott vele Sobri Jóska a környék híres-hírhedt betyárvezére, aki mindjárt megszerette. Áthívta, egykor a lesencei erdőszélen megbúvó, biztonságosabbnak vélt billegei csárdába. Rozi, Sobri szeretője lett és ez hírt és rangot jelentett számára. Megnőtt a billegei csárda forgalma, szépségét megcsodálni „elmentek abba a rongyos csárdába az urak is Tapolczáról, Halápról, Badacsonyból, Keszthelyről” - írta Eötvös Károly. A románc nem tarthatott sokáig. Sobri kegyetlen csatában elvérzett a lápafői erdőben. Rozi erről nem tudva várta évekig. Amikor végre megtudta, eltűnt a csárdából, és soha többé nem látták a környéken. 1857-ben a betyár halála után húsz évvel Pakson bukkant fel Répa Rozi. Itt is csárdásné volt, az alsó–kotyolai ivót kormányozta. „Mindenki ismerte a múltját, tudták, hogy valaha a híres betyár szeretője volt, s talán épp ezért jártak ki hozzá szívesen borozgatni a paksi urak.” Már elmúlt ötven éves, de szép volt ebben az időben is, könnyen talált magához illő férfit, akivel beköltözött Paksra. „Ez okozta a vesztét. Nem sokkal később, a sötétség leple alatt, látogatója érkezett, akit elkísért a vásártérig, ott azonban a titokzatos idegen hirtelen pisztolyt rántott, s szíven lőtte Sobri Jóska hajdani szeretőjét. A gyilkost soha nem találták meg, pedig erősen keresték…” Később azt beszélték, hogy a betyár valamelyik társa volt a tettes. Sobri ugyanis megeskette legényeit, hogy vigyáznak a szépséges Rozira. Az eskü sok-sok év múltán sem vesztette el érvényét. Répa Rozi különös életét vidékünk népköltészete felkapta, a történet több változatban szájról-szájra terjedt. Eötvös Károly feldolgozása nyomán az egész ország megismerte.

Irodalom: - Eötvös Károly: Répa Rozi története. Bp. 1900. – Pere György: Sobri Jóska. Tapolca, 1983. [Kézirat] – Küllős Imola: Betyárok könyve. Bp. 1988. – Csányi László: Bejártam Tolnát-Baranyát. Bp. 1988. – Frisch József: Hegyen – völgyön. = TL., 1932. július 9. – Frisch József: Répa Rozi esete Sobri Jóskával. = TL., 1937. április – Frisch József: Répa Rozi történetének befejezése. = TL. 1937. április – Csányi László: Sobri Jóska emlékezete. = Tolna Megyei Népújság, 1987.február 17. – Tóth Joachim: Ki is volt Répa Rozi. = TVL., 1992. március 13.–

Apja: Resch Mihály kertész, anyja: Loridan Anna. Elemi Iskoláit Fehérváron és Pakson végezte, majd Fertődön a kertészeti technikumban érettségizett 1952-ben. Mezőgazdasági Akadémiát Mosonmagyaróváron és Keszthelyen végzett. Szakmérnöki diplomát később a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett. Szenvedélye volt a vadászat. Ennek érdekében a Soproni Egyetemet elvégezve „felsőfokú hivatásos vadász” lett. 1958-ban sorkatonai szolgálatra került Tapolcára. Itt ismerte meg feleségét Nagy Margit Rózát, akit 1959-ben feleségül vett. Házasságukból négy gyermek született: Mária, Margit, Mirtill, Mihály. A Gyulakeszi Termelőszövetkezetben dolgozott, majd részt vett a Balaton-felvidéki Vizi Társulat megalakításában, melynek elnöke is volt. Innen termelésirányítóként 1990-ben nyugállományba vonult és ekkor kapcsolódott be intenzíven a közéleti munkába. Az első önkormányzati választáson a Diszeli városrész önállóan választott képviselője lett. Önkormányzati képviselői munkáját több cikluson át végezte. 1994-1998-ig alpolgármester volt. A Keresztény Demokrata Párt helyi és Veszprém megyei elnöke. 2002-ben visszavonult a közéleti munkától és azóta családja körében élt 82 éves koráig, amikor elhatalmasodott betegségén már nem lehetett segíteni. Az új tapolcai temetőben nyugszik. 

Irodalom: – Szijártó János: Végső búcsú Resch Mihálytól. = TU. 2017. május 26. –

Szülei Rosenberg Adolf és Réh Róza. Gyermek és ifjúkoráról nincsenek ismereteink. Budapesten a Jogtudományi Egyetemet végezte el. Ügyvédbojtári éveit Budapesten töltötte különböző ügyvédi irodákban. 1908 decemberében vették fel az ügyvédi kamarába. Az 1910-es évek legelején budapesti ügyvédként néhány peres ügyben, hosszabb-rövidebb időre felbukkant Tapolcán is. Tény, hogy 1913-ban a Tapolcai Lapokban bejelenti távozását. Még ez évben a nagyváradi törvényszék albírója. A következő években a fővárosban dolgozik, ill. 1918-ban már a Zalaegerszegi Ügyvédi Kamara tagja, tapolcai székhellyel. 1919. március 25-én Tapolcán működik, mint a helyi Munkástanács által, a Forradalmi Törvényszékhez kinevezett vádbiztos. A helyi kommün eseményeire aligha lehetett hatása. A bukás napján, augusztus 5-én eltűnik Tapolcáról, ezért a tapolcai járás főszolgabírója körözést adott ki ellene. Ebben tapolcai ügyvédként emlegetik. Valószínűsíthető, hogy ekkor külföldre távozott. Az 1920-as évek vége-felé tisztázhatta magát, mert újra hazai bíróságon dolgozott. 1928-ban a Budapesti Királyi Ítélőtábla bírójaként működik. Az 1930-as években már a fővárosi kúria bírája. 1946-ban a Kúria jogegységi tanácsának tagja, a Tapolcáról idehelyezett dr. Zrínyi Miklóssal együtt. 1949-ben nyugdíjazták. Halálát keringési zavarok, agylágyulás és súlyos cukorbaj együttes hatása okozta. 80 évet élt. 

Irodalom: – Táboros Sándor – Marton László: Kerékjártó Kálmán élete és forradalmi tevékenysége. Mezőcsát, 1969. – Főglein Gizella: A Magyar Jogászegylet a békeszerződés jogi vonatkozásairól 1947-ben. = Jogtörténeti Szemle, 2007. 2. sz. 5-10 p. – Búcsúzó. = TL., 1913. január 5. – A tapolczai forradalmi törvényszék. = TL., 1919. – A forradalmi törvényszék = TL., 1919. – Körözvények. = ZHL., 1920. 7. sz. –

Szülei Rieger János és Gámper Róza föld- és szőlőműveléssel foglalkoztak. Jó eszű fiuk előbb kereskedő-tanonc lett Tapolcán, majd kifutófiú és vendéglői szolgaként működött. Eközben elsajátította a vendéglátás fortélyait. Az un. Rieger vendéglőt az 1880-as évek végén indította és már a századforduló előtt a település iparos és kereskedő ifjúságának kedvelt szórakozó helyévé vált. Étel és italkínálata átlagosnak számított, de közvetlen hangulatával, barátkozó természetével szerzett vendégeket, főleg az iparosok köréből. Családot 1915. január 23-án a harminc évvel fiatalabb Seregély Ilonával alakított. 60 éves korában szívbénulás okozta halálát. 

Szülei Rieger Gábor és Lovász Erzsébet a katolikus elemi iskola osztályainak elvégzése után mindjárt tanulónak adták egy női szabó mellé. Bár mestereit nem ismerjük, de szorgalmas tanuló és jó megfigyelő lehetett, mert az első világháború éveiben már sokan dolgoztattak vele. „A női ruhák híres tapolcai mestere: Rieger Jolán, akinek varrodáját messze vidék hölgyközönsége ismerte és dolgoztatott nála … „Népszerűsége az 1910-es évektől töretlen volt. Ezért rendszerint 6-7 tanulót és segédet, néha többet is foglalkoztatott és egyben átadta saját tudását és tapasztalatait. A sok munkától még családalapításra sem gondolhatott. Egyes vélemények szerint napi 14-16 órát is dolgozott, hogy kuncsaftjai ne csalódjanak benne. A megfeszített munkatempó hamar felőrölte egészségét. Szívizomelfajulása 61 éves korában végzett vele. A régi tapolcai temetőben nyugszik. 

Irodalom: – Némethné Horváth Erzsébet: Tapolcai mesterek és mesterségek. Tapolca, 2015. 346p. – Halálozás = TL., 1941. július 5. –

Minden bizonnyal Graz környéki osztrák származású nővér volt, aki fiatal korában az irgalmas rend közösségébe lépett. Rövidesen valamelyik magyarországi rendházba vezényelték, ahol a magyar nyelv elsajátításán kívül pedagógiai képzést is kapott. Biztos, hogy beosztott nővérként szolgált valamelyik vincés intézményben. Vezetői beosztást viszont Tapolcán kaphatott először az 1872-től. Több mint húszévi szolgálata nyilvánvalóvá teszi, hogy felettesei nagyon meg voltak tevékenységével elégedve. Kemény vonalas, a lányok fegyelmezését nem csak pedagógiai eszközökkel megvalósító nővér hírében állott. Valószínűleg egy ilyen, 1893-ban lejátszódó kínos eset is közrejátszott abban, hogy elhelyezték Tapolcáról. Valószínűleg már csak beosztott nővérként dolgozhatott tovább. Nevére később már nem leltünk rá. 

Irodalom: – Magyarország tiszti cím- és névtára 1886. 381 p., 1889. 405 p.; 1890. 406 p.; 1892. 427 p.; 1893. 431 p.; 1894. 441 p., 1895. 445 p. – Az apácanevelés = Sárospataki lapok 1893, május 29. 489-490 p. – Tóth: Irgalmas nővérek –

Jogvégzettséget szerzett, majd különféle településeken jegyzői, főjegyzői és polgármester-helyettesi címeket töltött be. Krikkó József távozása után, 1957. január 17. – 1958. szeptember 30. között volt a Tapolcai Járási Tanács V.B.-elnöke. Ellentmondásos működésének egyik megnyilvánulásaként szükségtelennek nevezte az írók alkotóházának működését Szigligeten. 1958. októberétől Dr. Nagy József követte a járási tanácselnöki poszton. Még az 1970-es évek közepén is Tapolcán élt. 

Irodalom: – Fejes – Keresztény magyar közéleti almanach. Szerk. Hortobágyi Jenő. 1940-1944. 4 db. –

Szülei Rimanóczy Alajos és Osvald Anna. A gimnáziumot Veszprémben végezte, 1867-ben érettségizett. Pappá szentelték 1892. június 29-én. Először káplán lett Káptalanfán, majd 1900-tól adminisztrátor Öreglakon. Kápláni szolgálatot teljesített Csatáron, Kisgörbőn és Gyulakesziben. Zsinati vizsgát tett 1903. május 13-án. 1903-tól adminisztrátor, majd 1904-től plébános Gyulakesziben. Hozzá tartozott a diszeli hívek ellátása is. 1918-től a tapolcai egyházkerület esperese. 1926-tól pápai titkos kamarás. Gyulakesziben új népiskolát és paplakot építtetett, a templomot felújíttatta. A századforduló előtti évektől az 1920-as évekig igazgatósági tagja volt a Tapolczavidéki Gazdasági Takarékpénztárnak és a pénztár Segélyező Szövetkezetének. Kedvelte a vidámságot, a jó társaságot, sok időt töltött Tapolcán a Pannonia termeiben kártyázással, kvaterkázással. 1933-ban Tapolcáról jövet, kocsijáról leszállva lábát törte. Ettől kezdve folyamatosan betegeskedett, cukorbaja egyre jobban kínozta, 68 évesen üszkösödés miatti vérmérgezésben halt meg. 

Irodalom: – Pfeiffer – Illés Mária: Gyulakeszi és Csobánc története. Gyulakeszi, 1994. – R. E. + = TU., 1937. július 4. –

Érdekes családi hátteret mondhatott magáénak. Apja Robelly Jenő híres-hírhedt vívómester, akit a magyar vívósport megalapítói között tartanak nyilván, mellesleg a nők kedvence, főállású daliás bonviván, gátlástalan házasságszédelgő és hozományvadász, Stradivárikkal kereskedő hegedűvirtuóz, az ezredforduló első évtizedének talán legérdekesebb szélhámosa. Anyja a nemes és vagyonos ősöket felvonultató tompaházi Ladányi Ilona. Ilyen háttérrel nem lehet véletlen, hogy nevelését édesanyja a veszprémi Ranolder Intézet irgalmas nővéreire bízta. Tőlük kapott szeretetet és példát egész életére. Maga is belépett a vincés nővérek közé, ahol a legkisebbek nevelésére képesítették. Több állomáshelyen dolgozott, Tapolcára az 1930-as évek végén érkezett, ahol a zárda melletti óvodában foglalkozott a kicsinyekkel. A háború vége-felé az óvodát is lebombázták. Cselekedni kellett. Az irgalmas nővérek kezdeményezésére nekiálltak az újjáépítésnek. „Tapolca katolikus népe szegény, de senki nem vonta ki magát az újjáépítés munkájából és minden támogatást megadtak az irgalmasrendi Kamilla nővérnek, akinek tettereje és buzgósága új otthont emelt a romokból a tapolcai gyermekek számára.” Az óvodában ő volt az utolsó nővér, aki csak a rend feloszlatásakor hagyta el Tapolcát. Tehetséges művészi festményeket alkotott. Ő festette, díszítette a tapolcai nővérek kápolnáját. Sok sikeres gyermekszíndarabot rendezett. Tapolcáról Budapestre távozott, ahol a Bartók Béla úton volt lakása, majd évekig színházi díszletfestőként működött. A szíve 71 éves korában állt meg. A Fehérvári és Bocskai út sarkán esett össze. 

Irodalom: – Tóth: Irgalmas nővérek – Követendő példa = Új Ember, 1947. május 25. –

Apja Rosner Mór tekintélyes kereskedő, a Lustig és Társa fűszer- és gyarmatárú nagykereskedés cégvezetője, anyja Váradi Ilona volt. A hatosztályos izr. elemi iskolát elvégezve kereskedelmi középiskolába járt. 1918-ban belügyminiszteri engedéllyel magyarosította vezetéknevét. 1932-ben a Magyarországi Kárpát Egyesület Balatoni Osztálya Tapolca titkárának választották. 1938 év elején jelentette meg a Gazdatanácsadó c praktikus gyakorlati jótanácsokat kínáló kiadványt, amit ingyen terjesztett a gazdák között. Apja halála után, 1939-ben átvette az 1859-ben alapított, majd 1880 óta prosperáló nagykereskedés ügyvezetői posztját. Nagy igyekezettel látott munkához, de tapasztalnia kellett, hogy a zsidótörvények hatására előbb korlátozták lehetőségeit, majd tulajdonától és tisztségeitől is megfosztották. 1943. május 20-án Pápán nősült. Felesége Láng Anna tanítónő lett. Életének utolsó szakasza még ismeretlen. 

Műveiből: – Gazdatanácsadó. (Szerk.) Tapolca, 1938. 160 p. – 

Irodalom: – A Magyarországi Kárpát Egyesület Balatoni Osztálya = Turistaság és alpinizmus, 1932. 8. sz. – Gazdatanácsadó. = TL., 1938. március 12. – Mélyen megrendülve = TL., 1939. január 28. –

Szülei Rohling Henrik és Bollers Ágnes. Gyermek és ifjúkoráról nem tudunk semmit. A 20. sz. elején tűnt fel környékünkön és vásárolta meg első birtokait, melyet aztán növelni is tudott. Vigánton nősült, 1914. január 17-én. Felesége Simor Mária Anna Erzsébet lett. Jelentős birtokai voltak Sáska és Taliándörögd között. Birtokközpontja Dabos-pusztán volt. A növénytermesztés mellett fokozatosan fejlesztette fel gazdaságát a jövedelmezőbb állattenyésztés irányába. Előbb szakszerűen működtetett sertéstelepéről lett ismert, majd a szarvasmarha-telepe, főként a jelentős tejhozam miatt lett a környéken híres. Szerepet vállalt az OMGE-ben, a Tapolcai Gazdakörben, a Tapolcavidéki Gazdasági Takarékpénztár igazgatóságában ill. felügyelőbizottságában. Az 1920-as években komoly érdekeltségei voltak, ill. szerepet vállalt a Tapolcai Sertéshizlalda és Húsipari Rt. igazgatóságában. Tagja volt a Tapolcai Kaszinónak. Ügyeit intézni gyakran járt Tapolcán, állandó kapcsolatot tartott a tapolcai gazdatársadalom hangadóival. Hosszú időn át tagja volt a Magyar Természettudományi Társaságnak. Az 1930-as évek végén betegeskedni kezdett és gazdasága irányításához hirdetések útján keresett szakembert. 61 évesen szívszélhűdésben halt meg. Taliándörögdön temették. 

Irodalom: – Nagy magyar compass. 51/2. (1927.) – Az OMGE 1921 évi rendes közgyűlése. = Köztelek, 1921. december 24. – Gazdasági, pénzügyi és tőzsdei kompasz. 1937-1938. 3-4.köt. – Gyakorlati gazdát = Köztelek, 1938. február 20. – Halálozás. = TL., 1940. május 11. –

Kisunyomban anyakönyvezték. Szülei Rokob Ferenc és Szám Erzsébet az 1880-as évek elején költöztek Gyulakeszibe. A Rokob család szinte minden tagja átlagon felüli vállalkozási szellemmel rendelkezett. Testvére István pl. 1912-ben a városházi kávéházat bérelte. Rokob Kálmán fiatalon ment Budapestre szerencsét próbálni és két testvére is Amerikában igyekezett meggazdagodni. Csak testvérük Rokob Gyula gyulakeszi kovácsmester maradt egy ideig a szülői házban. 1919-ben ezt is eladták. Tényleges katonai szolgálati idejét 1898-1901-ig az 1. hidász zászlóaljnál Pozsonyban szolgálta le. Tapolcán. Az első világháborúban az 5. árkász zászlóaljjal az orosz majd a román fronton szolgált. 1918 májusában megbetegedett és kórházba került. Rokob Kálmán fiatal éveiben a főváros különböző vendéglátó helyein dolgozott, többnyire pincérként. A századforduló budapesti konjunktúrája idején szerzett bevételeit kezdetben a kereskedelembe, vendéglátásba, később az új, sikeresnek ígérkező médiumba a moziba fektette be. Bárhol, bármivel foglalkozott, ami haszonnal kecsegtetett. Tudjuk pl., hogy 1907-ben Badacsonytomajon a fogyasztási szövetkezet fűszerkereskedésének üzletvezetője volt, egyúttal az Első Pécsi Faszövet- és Vászonredőny-gyár balatonmelléki képviselőjeként is üzletelt. Az 1910-es évek elején már három budapesti mozit üzemeltetett. Rövidesen Tapolcán kibérelte a korábbi Grünwald- majd Domonkos-vendéglőt és 1913-ban a városházára kérvényt adott be állandó tapolcai mozi építésére és üzemeltetésére. Kisebb huzavona után a mozi az akkori városháza udvarán (a jelenlegi helyén) felépült, és 1915-ben megnyílt az Apolló-mozgó, amely 1982-ig volt használatban. A mozi virágzott, de a nyughatatlan természetű Rokob Kálmán újabb, főként kereskedelmi vállalkozásokba fogott. 1924-25-ben pl. a badacsonylábdi Sirály vendéglőt üzemeltette. A gazdasági válság azonban tönkretette e vállalkozásokat és Rokob Kálmán a tönk szélére került. Egyre többet betegeskedett és az 1930-as évek közepétől már csak községi borellenőrként működött. 65 évesen szívizom-elfajulásban hunyt el.

Műveiből: – Panaszos levél. = TU., 1915. június 21. – 

Irodalom: – Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban. Szerk.: Jacobi Ágost. Bp.1938. – Kertész Károlyné Bárány Délibáb: Mozi Tapolcán. Tapolca, 1996. – Községi gyűlés. = TL., 1914. július 12. - Hirdetmény. = TL., 1919. február – Nyilvános köszönet. = TU., 1921. április 17. - Halálozások. = TV., 1943. január 30. –

Az Eger völgyét ölelő erdők, a természet közelében és szeretetében nőtt fel. Már ifjúkorában belekóstolt a vadászat szenvedélyébe, amely elkísérte élete végéig. Iskoláit elvégezve Tapolcán kezdett dolgozni. 1972-ben kötött házasságot és feleségével Tapolcán a Pacsirta utcában kezdték közös életüket. Mindketten szerették a növényeket és 1976-tól virágkötészeti vállalkozásba fogtak. A szakma fortélyait állandóan tanulták és 1979. októberében Tapolcán a Damjanich utcában egy kis virágboltot nyitottak. A vállalkozás jól működött és közben Monostorapátiban kertészetet alapítottak, üvegházat emeltek. A szegfű és rózsaültetvények gondozása folyamatos figyelmet, rengeteg munkát igényelt mindkettőjüktől. Közben négy gyermekük született, akiket szeretettel neveltek és fokozatosan bevontak a növények gondozásába és más nekik való munkába. 1983-ban a Hősök terén a 2-4 sz. kiürült emeletes épületet megvásárolták és annak felújítása után odaköltözve ott alakították ki vállalkozásuk központját, ott nyitottak új virágboltot, majd 1992-ben megindították a teljes körű temetkezési szolgáltatást nyújtó vállalkozást. Szorgalmas, korrekt, hozzáértő munkájával megbecsülést vívott ki a tapolcai vállalkozók között. Élete ott ért véget, ahonnan elindult. 69 évet élt.

Zemplén vármegyei eredetű nemesi család sarja. A Szepességben született. Fiatalabb éveiben Alsó-Hrabóczi birtokán gazdálkodott. Később uradalmi ispán volt Lébényszentmiklóson. A halápi Bogyay István-féle uradalmat 1903-ban vette meg. 1911-ben a legtöbb adót fizetők közé került a tapolcai járásban. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület aktív tagja volt. Amíg egészsége engedte kedvvel és eredményesen gazdálkodott halápí birtokán. Hosszantartó betegsége 77. életévében vetett véget szenvedéseinek. A zalahalápi temetőben nyugszik. Birtokát unokaöccse Pál vitte tovább. 

Irodalom: – Gazdát cserélt birtok. = TL., 1903. február 1. – Kik fizetnek járásunkból legtöbb adót? = TL. 1906. november 25. – A vármegye virilistái. = TL. 1908. december 18. – A legtöbb adót fizető = TL., 1911. február 12. – R. A. + = TL., 1911. augusztus 27. – Gyászjelentés, 1911. augusztus 24. –

Apja Rónay Pál zalahalápi földbirtokos, anyja Lendvay Anna. Gyermekkora egy részét is Halápon töltötte. Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula növendéke volt. Tanulmányai végeztével tanulmányutat tett Olaszországban, Berlinben és Párizsban. 1928-ban a Szinnyei Társaság tavaszi kiállításán dicsérő elismerést kapott. 1929-ben a Nemzeti Szalonban olajfestményeiből gyűjteményes kiállítást rendezett. A háború után néhány évig gazdálkodott a halápi birtokon, de művészi elhivatottsága végleg elszólította vidékünkről. Halápra és Tapolcára gyakran vissza-visszalátogatott. 71 évesen hunyt el, a Farkasréti temetőben nyugszik. 

Műveiből: Az esetek ismétlődnek. = TL., 1933. november 25. – Ultimátum. = TL., 1933. december 23. – Ami kimaradt a balatonfüredi vitából. = TL., 1936. szeptember 26. – 

Irodalom: R. E. festőművész sikere. = TL., 1930. január 26. – R. E. a Szőlősgazdák Egyesültének igazgatója. = TL., 1939. február 18. -

Apja Rónay Albert. Középiskoláit Kassán, a felsőbb gazdasági tanintézetet Kolozsvárott végezte. Oklevelének megszerzése után a Wenckheim-uradalom gazdatisztje lett. 1907-ben költözött Zalahalápra, ahol birtokain eredményesen gazdálkodott. Itt szeszgyárat is létesített. A környék gazdasági életének meghatározó személyisége volt. 1929 októberéig, 12 éven át elnöke volt a tapolcai járási gazdakörnek., elnöke a járási mezőgazdasági bizottságnak. Elnöke, majd felügyelő-bizottsági tagja volt a Tapolczavidéki Gazdasági Takarékpénztárnak. Tagja a megyei törvényhatósági bizottságnak. Tapolca közéletében is részt vett, okkal–móddal jótékonykodott is. Pl.1924-ben jelentős összeget adományozott az építendő protestáns templom céljaira. Idős korára közéleti aktivitása alábbhagyott. Az 1940-es évek elejétől már sokat betegeskedett, de a korabeli egészségügy nem tudott segíteni rajta. 78 évesen hunyt el. 

Műveiből: – Garanciákat kérünk. = TL., 1919. március 23. – Beszámoló. = TU., 1923. március 11. – A mezőgazdasági hitel kérdésének megoldása. – Felhívás vidékünk gazdáihoz. = TL., 1926. február 28. – Az egységbontók ellen. = TL., 1930. február 9. – 

Irodalom: – Békássy – Gazdát cserélt birtok = TL. 1903. február 1. –Jótékonyság. = TU., 1924. szeptember 28. – A földművelés és kereskedelem közös feladatai. = TL., 1926. január 3. – Gazdák a gazdakörért. = TL., 1926. január 17. – Gazdák és kereskedők értekezlete. = TL., 1926. február 28. – Az Agrárpárt zászlóbontása. = TL., 1926. június 6. – Vidékünk gazdatársadalma… = TL., 1929. október 6. – Életrekelt a Tapolcavidéki Gazdakör. = TU., 1929. október 6. – Vidékünk gazdatársadalmáért. = TL. 1931. március 7. – Vidékünk gazdatársadalma… = TL., 1931. március 14. – Újjáalakul a Tapolczavidéki Gazdakör. –

1877-től 1885-iug volt a budapesti Rabbiképző növendéke. 1884-ben avatták bölcsészdoktorrá Budapesten, 1886-ban pedig rabbivá. Még ez évben megválasztották a tapolcai izraelita egyházközség élére. 1886. június 7-én iktatták be hivatalába. Dr. Fischer Gyula lemondása után 1886-ban a felekezeti iskola iskolaszéki elnöke is lett. 1889-ben meghívták a nagykikindai főrabbi teendőinek ellátására, amit ő elfogadott. Szolgálatát ott is hívei megelégedésére végezte. Tudós pap hírében állott. Cikkei az Ungarische Wochenschriftben, az Oesterreichische Wochenschriftben és a Weltben jelentek meg. Haláláról Tapolcán is megemlékeztek. 

Műve: – Maimuni és az iszlám. Bp. 1884. – Irodalom: – ZSL – TIEI. Ért. 1899/1900. –

Apja Rosner Simon sokgyermekes szegény házaló kereskedő volt Veszprémben. Alapiskoláit is ott végezte, majd kereskedelmi tanulmányokat folytatott. Az 1880-as évektől önálló kereskedőként dolgozott. Alulról küzdötte fel magát Tapolca legjelentősebb élelmiszer kis- és nagykereskedelmi vállalkozása üzletvezetőségéig. 1898. januárjában „A Tapolczán 1859 óta fennálló Lustig József és fia czég üzlete körlevélileg jelenti, hogy Rosner Mór ezen üzletbe, mint törvényszékileg bejegyzett czégtárs lépett be.” A töke-koncentráció segítette, hogy a Lustig nevét viselő cég nagykereskedéssé válhasson és állja az egyre élesedő versenyt. 1901.június 30-án Veszprémben nősült, Váradi Ilona lett a felesége. Révfülöpön szép szőlőt művelt. Egykori háza helyén ma a „Birka-csárda” működik. Az 1910-es évek elejétől nevét a virilisták között találjuk. Ennek ellenére mindig megmaradt boltosnak, több mint fél évszázadig állt a pult mellett. Ez idő alatt kereskedő generációkat nevelt és bocsátott útra. Az 1930-as években, mint a cég senior főnöke működött. Haláláig alelnöke volt az OMKE tapolcai csoportjának. „Meghalt 71 évében egy boltos, itt Tapolczán. Rosner Mór, aki ötvennél több esztendeig állott a pult mellett. Ravatalánál az emberek százai könnyeztek. Mert a nyolcvanesztendős Lustig és fia cégnél sokan megszerették őt és százai az ifjaknak nevelődtek mellette kereskedővé. Az ötven évben a mesterük, atyai jóakarójuk ő volt. Sírva állották körül koporsóját messze vidékre elkerült tanítványok, a falvak boltosai, mind akik ismerték, szerették. Aki ötven évig dolgozik becsülettel, s jósággal él, szíves, készséges, az életben élvezi az emberek becsülését, halálában megkapja a legnagyobb földi elismerést: jóravaló ember volt. Elismerő szavak, babérkoszorúk fejezték ki ezt a megbecsülést. S a részvét igazi érzései kísérték pihenő helyére, a családi kriptába, ahol három nemzedék pihen ernyedetlen, szorgalmas földi munka jutalmaként.” A tapolcai izr. temetőben lévő családi kriptába temették. 

Irodalom: – Czégbejegyzés. = TV., 1898. január 15. – Esküvő. = TV. 1901. június 23. – Tapolcza nagyközség virilistái az 1911. évre. = TL., 1911. január 1. – Gyászjelentés – Halálozás. = TL., 1939. január 28. –

Teljes neve Róth Margit Mária Terézia. Nagyapja Lessner József (Pepi bácsi), szülei Dr. Roth Jenő ezredorvos, és Lessner Ilona. (*Tapolca, 1886.02.01.) Szülei évekig Szatmár megyében éltek. Lakhelyüket később a családfő aktuális garnizonja határozta meg. Éveket töltöttek pl. Nagyváradon. Masa gondos és sokoldalú nevelést kapott. Életének gyakran változó helyszínei ösztönzően hatottak érzelmi és értelmi fejlődésére. Már gyermekkorában több nyelvet, sokféle kultúrát, szokásrendszert ismert meg. Sokirányú érdeklődését később sem vesztette el. Gyermek és ifjúkorában minden nyáron, Tapolcán élő nagyszüleinél lakott. Ezért mindig „tapolcai lány”-ként jellemezte magát. Édesapja halála után Párizsba ment, ahol a Sorbonne-on folytatott tanulmányokat. Riporter lett, sikeres újságíró. Ekként ismerkedett meg az amerikai Putnam Mason-nal, több színház tulajdonosával, akinek lefordította „Boldog húsvét” c. színművét és rábeszélte, hogy Budapesten színházat vegyen. A budapesti Orion-mozit alakították át színházzá, ahol a darabot Roth Masa rendezte, állította színre. A főszerepeket Berky Lily és Makay Margit alakította. 1934. október 5-én Budapesten férjhez megy Rosenberg Miklós keszthelyi születésű szigorló orvoshoz. A házasság nem volt tartós, 1937-ben felbontották. Élete későbbi alakulásáról nincsenek forrásaink. 

Irodalom: – Tapolczai leány a pesti angol színház élén. = TL. 1933. április 15. –

Ősei elmagyarosodott felvidéki evangélikus szászok. Nemesi előnevüket a Gömör megyei Pongyeloktól kapták. Róth Zsigmond módos fehérvári polgár és Sztanó Mária gyermeke. Jogot tanult a budapesti egyetemen és ott is végzett. Fiatalabb éveiben – miután az ügyvédi vizsgát is letette – ügyvédként dolgozott. Később közjegyzői vizsgát tett. A háború alatt, 1917 januárjában sümegi munkahelyéről került Tapolcára közjegyzőnek. A harmincas években rendre ott találjuk Tapolca virilisei között és e jogon tagja volt a képviselőtestületnek is. A szombathelyi Közjegyzői Kamara alelnökévé választották. Tagja volt a törvényhatósági bizottságnak, 1922-től felügyelője a tapolcai evangélikus fiókegyháznak. Felügyelőbizottsági tagja a Tapolca és Vidéke Hitelszövetkezetnek. Nyilvános szereplései híven tükrözték konzervatív világnézetét. „Közéleti szereplésében tiszteli mások véleményét, a magáé mellett kitart, – meggondoltsága, szilárd elvhűsége szerezte meg számára a megbecsülést, s állította az élre.” – méltatták érdemeit kortársai. Vezető szerepet játszott a jobboldali pártok összefogásában. Fő szervezője majd elnöke lett a Keresztény Nemzeti Pártnak majd a Magyar Élet Pártja tapolcai szervezetének. 1940 szeptemberében a miniszterelnök előterjesztésére a kormányzó magyar királyi kormányfőtanácsosi címet adományozott neki. Ezután a hivatalos állami politikával szinkronban ő is radikalizálódott. Közeledett a nyilas eszmékhez, részt vett a zsidótörvények kegyetlen helyi alkalmazásában, majd a tapolcai gettó megteremtésében is. Élete tragikusan ért véget. A Tapolcán átvonuló szovjet csapatok előőrseire Kossuth utcai otthonának ablakából vadászfegyverével lövöldözött, majd öngyilkos lett. 

Irodalom: – Új közjegyző Tapolcán. = TL., 1917.január 21. – Adomány = TU., 1922. június 18. – Pártszervezkedések. = TL., 1936. május 16. – Tapolcza nagyközség… = TL., 1939. szeptember 9. – Dr. R. A. kir. közjegyző – kormányfőtanácsos. = TL., 1940. szeptember 21. – Veress D. Csaba: Adalékok Tapolca történetéhez. (1944-1956) Tapolca, 1989. – Ordas Iván: Egy család asszimilációja. = Tolna megyei Levéltári Füzetek 5. Szekszárd, 1996. 249-273. –

Rothauser Márk Léb veszprémi kereskedő és Deutsch Johanna Rozália gyermeke. Alapiskolái után textilfestő inas, majd segéd volt. Végül festőmesteri képesítést szerzett. Veszprémben textilfestőként dolgozott, majd átváltott a textilkereskedői szakmára. 1871. augusztus 14.-én Tapolcán nősült. Hoffmann Móric Keszthelyről idetelepült szappanos és Mayer Mária elsőszülött leányát, Reginát vette feleségül. Először 1919. március 1.-én Rothauser és Topf néven üzlettársával együtt alapított céget Tapolcán rövidáru és díszműáru kereskedés címén, de ez a sajátos történelmi helyzet miatt 1920. szeptember 26.-án megszűnt. Ugyanezen a napon már egyedül alapította Tapolcán, Párisi Nagy Áruház néven díszműáru kereskedését, különféle díszmű és textiláruk, szövött norinbergi kelmék forgalmazására. Ezt a Zala megyei Cégbíróság hivatalosan bejegyezte. Az áruház azonban nem válthatta be az előzetes reményeket mert néhány év múlva már Puch motorkerékpárokat és alkatrészeket árult a Rieger vendéglő melletti üzletében. Azonban a tapolcai kereskedők erős konkurenciájával nem bírt, az 1920-as évek végén visszament Veszprémbe. 

Irodalom: – Györe – ZML Cégjegyzék – Figyelem! = TL. 1926. július 18. –

Szülei Rouse Miksa és Wirr Anna. Jómódú veszprémi kereskedő szülei, iskoláinak elvégzése és a fogorvosi oklevél megszerzése után lehetővé tették számára, hogy utazzon, világot lásson. Több európai ország után az Egyesült Államokban kötött ki. Néhány év után, szülei hívására hazajött Veszprémbe. Ekkor már anglikán vallású USA állampolgár volt. Pályakezdőként vándor-fogorvosként szerzett gyakorlatot, kapcsolatokat és szakmai hírnevet. Először ideiglenes helyszíneken dolgozott, majd ahogy klientúrája nőtt, egyre több időt töltött Tapolcán. Veszprémben nősült. 1912 novemberében vette feleségül a nála tíz évvel fiatalabb veszprémi Kéz Vilmát. Tőle született Tapolcán 1913-ban Gyula, Jenő, 1916-ban Vilmos nevű fia. Utódai később Rózsa vezetéknévvel éltek. 1911 decemberében nyitotta meg városunkban első állandó fogorvosi műtermét a Harangozó-ház első emeletén. A háború után elköltözött Tapolcáról és Szombathelyen rendezte be rendelőjét. Tapolcán számtalan jó ismerőse volt, ide gyakran visszajárt, 1933.-ban pl. mint Apáthy József szolgabíró házassági tanúja. Életének későbbi alakulása nem ismert. Egyes információk szerint az 1940-es években visszaköltözött az USA-ba. 

Irodalom: – Esküvők. = TL., 1912. november 17. – Fogorvosi műterem megnyitása = TL. 1911. december 10. – Dr. Rouse M. féle fogászati intézet = TL. 1911. december 24. – Harmadik magyar hadikölcsön = TL. 1915. november 21. –

Apja Rotschild Sándor zalahalápi vendéglős, anyja Graf Franciska. Tapolcán járt polgári iskolába, majd Budapesten a tanítóképzőt végezte el. Itt nyelv- és történettudományi szakokban képesítést szerzett a polgári iskolában való tanításra is. Működését Vágszereden kezdte, ahol, a községi polgári fiú- és leányiskola tanára, majd igazgatója volt hadba-vonulásáig. A háborúban a 48 k. gyalogezredben szolgált. Az olasz és orosz fronton, mint hadapród-jelölt harcolt és több kitüntetést szerzett. Az összeomlás után Imre Sándor államtitkár „szóbeli utasítása alapján” a tapolcai polgári fiúiskolában jelentkezett szolgálattételre. Zala vármegye tanfelügyelőségének 1919. február 7-i rendelete értelmében heti 11 órai elfoglaltsággal megkezdte tanári működését. A menekült igazgató-tanár váratlan érkezése zavart okozhatott az iskola életében, tantárgyait nem taníthatta, torna, mértani rajz, természetrajz tárgyak oktatását bízták rá. Ő sem találhatta a helyét és belesodródott a kommün helyi történéseibe. Belépett a szocialista, majd a kommunista pártba, ahol alelnökké választották. Delegálták a községi munkástanácsba és a művelődési osztály titkára lett. E szerepvállalásáért, amelyet nem kísért valódi tevékenység, később elmarasztalták. Az ellene indult fegyelmi eljárásban bűnösnek ítélték, mert „Rózsa Kálmán polgári fiúiskolai tanár a tapolczai munkástanácsnak tagja, a szocialista kommunista pártnak pedig alelnöke volt. Ő fogadta a Budapestről érkező agitátorokat. Mint a közművelődési tanács titkára ill. ügyvezetője állandó érintkezésben volt a budapesti népbiztossággal, a zalaegerszegi direktóriummal, s minden tekintetben egyik vezetője volt Tapolczán a kommunizmusnak.” Letartóztatása és rövid fogvatartása után az 1921. március 19-i ítélettel eltávolították a tanári pályáról. Többszöri fellebbezés után 1922. árpilis 14-én büntetését hatályon kívül helyezték és a kultuszminiszter „saját költségén a szabadszállási állami polgári fiúiskolához osztja be további szolgálattételre a megbízott tanárokat megillető illetménnyel.” Innen Kiskőrösre, majd 1923-ban Bajára helyezték. Iskoláját 1931-ben megszüntették, őt pedig nyugdíjazták. Néhány év múlva Zalaszántóra költözött. Későbbi sorsáról nincs tudomásunk.

Irodalom: – Deák – Györe – Szeghalmy – Z. vm. ism. – PFI. Ért. 1918-19. és l919-20. – Nagy Mária: Tapolca Felsőbb Népiskolájának és polgári iskoláinak története. (1868-1945) = TVMK. 2. 1991. Tapolca, 1992. – Állásvesztésre ítélt tanár. = TU., 1921. február 27. –

Budapesten az I. István Gimnáziumban érettségizett, majd nyomdász-litográfus szakmát tanult. Sorkatonai szolgálata idején jelentkezett a szolnoki Repülőtiszti Főiskolára, ahol főhadnagyként végzett. A székesfehérvári hadosztály tapolcai repülő ezredéhez helyezték. A tapolcai 23. Önálló Csatarepülő Ezred repülőgépvezetője volt IL-10 „Párduc” típusú csatarepülőgépen. Az ezredet 1956-ban megszüntették, őt pedig visszahelyezték Szolnokra. Ott alakította meg társaival az I. Szabad Repülők Ezredét. A forradalom bukása után hadbírósági eljárással leszerelték. Ekkor feleségével és leányával együtt visszajöttek Tapolcára, ahol a Városi Tanács kereskedelmi Osztályán lett ellenőr. Munka mellett elvégezte a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet. Itt 1968-ban kapott diplomát. 1965-től az akkor dinamikusan fejlődő Bakonyi Bauxitbánya Vállalatnál helyezkedett el. Dolgozott a könyvelésen és a terv- és statisztikai osztályon, majd titkárság vezetője lett. 1981-től az Általános Igazgatási és Szociálpolitikai osztályon volt osztályvezető-helyettes. Szerény és segítőkész egyénisége miatt munkatársai és a város lakosai között is közmegbecsülésnek örvendett. 1980-ban megkapta a Bányász Szolgálati Érdemérem bronz fokozatát, 1982-ben Kiváló Dolgozó kitüntetésben részesült. Hamvait a régi tapolcai temetőbe, felesége, Budavári Katalin tanárnő mellé temették. 

Irodalom: – Gyászhír = BKL-B, 2007. 5. sz. –

Budavári József MÁV motorvonat vezető, vívóedző, és Puklics Anna varrónő legkisebb gyermeke. Általános iskolai tanulmányait Tapolcán végezte. 1948-tól, 1952-ig a Székesfehérvári Állami Tanítóképzőbe járt. Az érettségi után Tapolcán az Állami Leányiskolában volt gyakorló pedagógus. Ebben az időben pedagógus ifjúsági szervezet nem működött, ezért a község valamennyi sport és kulturális eseményeinek rendezésében, mint szervező vett részt.1953-1966 közötti időszakban az 1. sz. Iskola alsó tagozatos pedagógusa volt. A zenei tagozat megalakulásakor került át a 3. sz. Általános Iskolához. 1967-től az iskolaigazgató helyettese volt. Pár év múlva lemondott, úgy érezte az ő igazi munkáját a kisdiákokkal való napi szoros kapcsolat, és az ő oktatásuk jelenti. 1952-től szakszervezeti tag, majd a 3. sz. Általános Iskola pedagógusaként, megválasztott szakszervezeti bizalmi, valamint a Városi Pedagógus Szakszervezet munkafelelőse volt 1971-ig. A napi munka mellett több szaktanfolyamon és továbbképzésen vett részt. Volt bábcsoport vezető, rajvezető és városi úttörő elnökségi tag, de női kézimunka és háztartási ismeretek oktatója is. 1955-ben férjhez ment Rózsa Kálmán honvédtiszthez, 1957-ben egy leánygyermekük született. Pályafutását Tapolcán kezdte, és 36 éven át, nyugdíjba vonulásáig, 1989-ig, a város ifjúságát nevelte, oktatta. Mindig 1-2 osztályosokat tanított. Kísérletező, alkotó típusú egyéniség volt. Nagy gondot fordított a hátrányosan induló elsősök alapkészségeinek emelésére,a korrekciós első osztályból jövők fejlesztésére, de fontosnak tartotta a jó képességű gyerekek kibontakozási lehetőségeit is. Sikeresen vett részt az egész napos oktatás bevezetésének országos kísérletében is. Megfontolt, határozott véleményű, a fiatal kollégáknak is szívesen segítő pedagógus volt. Élete, hivatástudata példát mutatott, és mutathat ma is a következő generációknak. Kitüntetései: Az oktatásügy kiváló dolgozója, Szolgálatért emlékérem, Veszprém megyéért /ezüst/ fokozat, Tapolca Városért érem tulajdonosa is. 62 évesen hunyt el. A tapolcai régi temetőben nyugszik, férje és szülei mellett.

Szülei Rövid István vasúti főtiszt és Tishler Mária Magdolna. Apja Tapolcára helyezésével 1950-ben, négyévesen került Tapolcára. Az általános iskolát és a gimnáziumi osztályokat kitűnő eredménnyel Tapolcán végezte. A Pécsi Orvostudományi egyetemen diplomázott, 1972-ben avatták doktorrá. Első munkahelye a Dunaújvárosi Kórház gyermekosztálya volt. Innen 1976-ban jött haza és vállalt munkát a tapolcai kórházban és a körzeti gyermekorvosi szakrendelőben. Férje Tirpák Gábor üzemmérnök. Két gyermeket neveltek. Csendben, feltűnés nélkül, de rendkívül megbízhatóan és eredményesen tette a dolgát. Aktív tagja volt a Magyar Gyermekorvosok Társaságának. Tapolca Város Önkormányzata 2009-ben a Tapolcai Egészségügyért és Szociális Ellátásért kitüntetéssel ismerte el áldozatos tevékenységét. 2003-ban ugyan nyugdíjba vonult, de a szakemberhiányra tekintettel szinte haláláig dolgozott. Mindvégig köztiszteletnek és szeretetnek örvendhetett a városban. A tapolcai régi temetőben nyugszik. 

Irodalom: – N. Horváth Erzsébet: Felelősnek érzem magam a rám bízott gyermekekért, nem hagyhatom itt őket. = UTU., N. Horváth Erzsébet: „A legenda akkor születik… „ = UTU, 2014. június – 100 éves tapolcai kórház –

A repülés iránti érdeklődése már kora ifjúságában megnyilvánult. A budapesti Műegyetemen tanult 1929-1934-ben. Másodéves korától tagja a Műegyetem Sportrepülő egyesületének. 1930-1935 között tervező, majd műhelyvezető.1935-1936-ban az egyetem tanársegédje. 1930-1937 között a Magyar Aero Szövetség műszaki szakértője, berepülő pilótája. 1936-1949 között az esztergomi Aero-Ever Kft. alapítója, vezető tervezője. 1949-1951-ben az Országos Magyar Repülő Egyesület központi repülőszerkesztés vezetője. 1951-1955-ben a Székesfehérvári Repülőgépjavító Állami Vállalat műszaki majd termelési osztályvezetője. 1950-1954 között a Budapesti Műszaki Egyetem meghívott előadója, konzulense. 1953-1954-ben a székesfehérvári Gépészeti technikum előadója.1955-1956-ban a dunakeszi Repülőgép-kísérleti Üzem tervezője. 1956-1957-ben légügyi főosztályvezető, műszaki osztályvezető-helyettes. 1958-1961-ben az esztergomi Sportárutermelő Vállalat szerkesztésvezetője. 1961-1967-ben a KPM légügyi főosztályán osztályvezető helyettes. 1967-1971-ig a MALÉV műszaki tanácsadója. 1951-től a Gépipari Tudományos Egyesület vezetőségi tagja, 1961-től a Járművek c. folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. 1936-1991 között 32 különböző típusú vitorlázó és motoros sportrepülőgépet tervezett. Sok külföldi és belföldi szakmai elismerést és kitüntetést kapott, 1967-ben Kossuth-díjas lett. Repülés iránti elhivatottságának köszönhetjük, hogy 1933-ban Tapolcán is ő honosította meg a sportrepülést. Többször járt Tapolcán, előadásokat, bemutatókat tartott. Vitorlázásra alkalmas terepnek ő jelölte ki a Haláp-hegy mögötti Cseket dombos vidékét. Bátorító segítsége nyomán még ez év november 18-án megalakult a Tapolcai Vitorlázó Repülő Egyesület.

Irodalom: – MNKK 1996. – Vitorlázó-repülő egyesület alakul Tapolczán. = TL., 1933. július 15. – Rubik Ernő mérnök előadása a tapolczai vitorlázó repülésről. = TL. 1933. július 22. – TL. 1933. szeptember 23. – TU. 1933. szeptember 24. – Simon V. László: A szárnyas Rubik. Bp. Sportpropaganda K. 1987. – R. E. = TL., 2001. október 5. –

Családi hátteréről, gyermekkoráról alig vannak ismereteink. Érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarának angol-magyar szakára iratkozott be. Két év után otthagyta a neves intézményt, mert költő akart lenni. Versei a Magyarokban, a Sorsunkban és az Újholdban jelentek meg. Az Újhold köréhez csatlakozott, majd az 1950-es évektől regényeket kezdett írni. Közben dolgozott korrektorként, kiadói lektorként. Munkatársa volt a Családi Lapnak, rovatvezetője a Központi Sajtószolgálatnak. Olvasószerkesztője volt az Interpress Könyvkiadónak, szerkesztette a korában közkedvelt Rakéta Regénytár sorozatát. Első regényei nem tűnnek ki a korszak sematikus irodalmából. Művészetének kibontakozása a Csirkejátékkal kezdődik. Számos kortársa, köztük Pilinszky János és Szentkuthy Miklós ígéretes tehetségnek tartotta és az utóbbi években Esterházy Péter is többször felhívta rá a figyelmet. A Csirkejáték 2004-es harmadik kiadását követően a regényt németül 2009-ben jelentette meg a Rowohlt kiadó. A könyv Németországban az év egyik irodalmi sikere volt, a kritika Alain Fournier és F. Scott Fitzgerald műveinek jelentőségéhez hasonlította. 2010-ben újra kiadták a Római Egyes c. regényét, amelyet az író még kézbe vehetett, de a mű szeptemberre tervezett német kiadását már nem érhette meg. Élete során sokszor volt az Irodalmi Alkotóház vendége Szigligeten. Tapolcán is gyakran járva megtetszett neki a város és az 1990-es évek elején itt telepedett le. Lakást vásárolt a Batsányi utcában, jellegzetes hátizsákos, garabonciás alakja beépült a városképbe. Sok helyi ismerőse volt, de a tapolcai és a tágabb közélet kicsinyes világától távol tartotta magát. Kerülte a szekértáborokat, társtalan volt és az irodalmi közélet sem tartotta igazán számon. Családja nem volt, magányosan és egyre betegebben élt. 83 évesen tapolcai lakásában hunyt el. A Magvető Kiadó saját halottjának tekintette. Hamvait Szigligeten, az Alkotóház parkjában szórták szét. Irodalomértői körökben írói értékeit egyre hangsúlyosabban emlegetik. 

Műveiből: – Földobott kő. Bp. 1952. Szépirodalmi K. – Partizánok a szigeten. Bp. 1953. Szépirodalmi K. – Szétvert porták. Bp. 1956. Szépirodalmi K. – Csirkejáték. Bp. 1963. Magvető. – Mulatság a farkasveremben. Bp. 1973. Magvető – Római Egyes Bp. 1985. Magvető. – 

Irodalom: – KMÍB – KMÍK – MIÉ – MIL – MNKK – UMÍL – Földényi F. László: Rubin Szilárd és akiknek nem kell. = ÉS. 2010. április 23. – Esterházy Péter: Magyar avagy Rubin Szilárd külföldi sikere. = ÉS. 2009.. 16 sz. – Németh István Péter: Az élet olyan, mint egy regény. Rubin Szilárd a tapolcai költő szemével. = Napló, 2010. április 23. – Glózik Gábor: Egy felfedezésre váró magyar író. =Alexandra, Komment. 2010. december 28. –

Katonai pályafutását 1949-ben a Honvéd „Dózsa” Gyalogos Tiszti iskolán kezdte, majd Tapolcára a 38. gépesített lövészezredhez került kinevezésre. 1955-ben végezte el a Zrínyi Miklós katonai Akadémiát. 1958-1960 között részt vett a rétsági első harckocsiezred megalakításában. 1960-tól, 1963-ig a tapolcai 25. Lövészezred törzsfőnöke. A lövészezred 1963-tól átalakult harckocsiezreddé és ide kinevezték törzsfőnöknek. Így a rétsági alakulat megalakításában szerzett tapasztalatai alapján a tapolcai 8. Harckocsiezred megalakításában is tevékeny szerepet vállalt. 1975-ben kinevezték a Győr-Moson megyei Területvédelmi és Hadkiegészítő parancsnokságra, ahol 1977-évi haláláig teljesített szolgálatot. Nős volt, egy fiú és egy leánygyermeket nevelt.

Apja Ruff János uradalmi tiszttartó volt Pozsony mellett. Anyja Persa Klementina. Gyermek és ifjúkoráról nincsenek ismereteink. 1903. januártól „A m. kir. igazságügy miniszter az itteni kir. járásbíróságnál üresedésben volt albírói állásra dr. Ruff Jenőt nevezte ki. Az új albíró azelőtt a budapesti kir. büntetőtörvényszék jegyzője volt.” olvashatták a városka hetilapjának előfizetői. Reszortja a bűnügyekben való eljárás volt. 1923-ban nyugdíjba vonult és sümegi úti házában magánügyvédi irodát nyitott. Mértéktartó módon ugyan de bekapcsolódott a közéleti mozgalmakba. 1929-től világi elnöke volt a tapolcai katolikus körnek és első világi elnöke a Tapolcai Nagyboldogasszony Egyházközségnek. 1928-ban megyei megbízást kapott a tapolcai népművelési ügyek felügyeletére. Nagy természetkedvelő volt, tagja a Balatoni Társaságnak, 1932. májusában a Magyar Turista Egyesület Balatoni Osztálya társelnöke lett. 1935-évi választások előtt a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt (KGSZP) társelnöke lett. 1939-ben, majd 1943-ban is bekerült a község képviselőtestületébe, ahol jogi ismereteinek jó hasznát vették. Felesége, Karay Margit a Katholikus Nőegylet elnökeként jelentős jótékonysági munkát végzett. A háború után delegálták a Tapolcai Igazoló Bizottság tagjai közé, ahol jó hasznát vették jogi tudásának. Ekkor már sokat betegeskedett, visszavonultan élt. 76. évesen hunyt el. Sírja a tapolcai köztemetőben van. 

Irodalom: – DCL – Kinevezés. = TL., 1903. január 11. – A járásbíróság új beosztása. = TL., 1903. január 11. – Halálozás. = TL., 1906. szeptember 2. – Előléptetés a kir. Járásbíróságnál. = TL., 1917. augusztus 26. – BÉ.1921. – Dr. R. J. = TU., 1923. március 4. – Megbízás. = TU., 1928. február 10. – Megalakult a Magyar Turista Egyesület Balatoni Osztálya. = TU., 1932. május 8. – A KGSZP szervezete. = TU., 1935. március 17. – Tapolcza nagyközség… = TL., 1939. szeptember 2. –

Apja balatonberényi dr. Karay Lajos, író, költő királyi kúriai tanácselnök volt. Férjével, dr. Ruff Jenő járásbíróval együtt 1903-ban érkezett Tapolcára. 1911-től a Kórházegyesületben dolgozott, a választmány aktív tagja volt. Tapolcai lakásuk mindvégig a Sümegi u. 4. sz. alatt volt. Egyre nagyobb szerepet vállalt a Kath. nőegylet munkájából és Palotay Ferencné távozásával 1926-tól őt választották meg az elnöki posztra. Itt bontakozott ki igazán szervező, közösség-összetartó képessége. „Amikor a mai kor embereit a rideg önzés uralja és vezeti, jól esik látnunk 200 tagból álló női sereget, amely dr. Ruff Jenőné elnöklete alatt örömmel és eredménnyel szolgálja Tapolcán a szegényügyet. ... Az éhezőknek ételt ad, a mezteleneket ruházza, a szűkölködőket segíti, a fázókat melengeti, a könnyeket törölgeti.” Eredményes munkájáért elismeréssel adózott a veszprémi megyéspüspök is. Férjét húsz évvel túlélte. A háború után teljes visszavonultságban élt. A régi tapolcai temetőben nyugszik. 

Irodalom: – Tapolcai Kath. Nőegylet. = TU. 1926. július 9. – Kath. nőegyleti közgyűlés. = TU. 1927. február 25. – Tapolcai Kath. Nőegylet. = TU., 1928. május 11. – Nagy gyász = TU., 1932. május 29. – Katolikus nőegyletünk munkában. = TU., 1934. február 11. – Kath. Nőegylet közgyűlése = TU. 1934. december 2. – A Kat. Nőegylet teadélutánja. = TL. 1935. december 14. –

Tapolcai takácsiparos család sarjaként született. Maga is ezt a szakmát sajátította el a tapolcai takácscéh keretében. Nevét először az 1848 májusi tapolcai nemzetőr lajstromban olvashatjuk, ahol két bátyjával együtt nemzetőr közvitézi beosztásba kerültek a városi századon belül. Az önkéntes hadiszolgálatra jelentkező 22 éves ifjú nemsokára a délvidék védelmében vehetett részt. A szabadságharc kitörését követően ott lehetett a Jellasics elleni küzdelmekben, így a pákozdi csatában is. Néhány hónap nemzetőri szolgálat után a honvédsereg tagjaként, sorozott közhuszárként vett részt a szabadságharcban. A szabadságharc végén már huszár-tizedesi rendfokozatot viselt. 1849 nyarán a Vág-menti harcokban vett részt és az ütközetek valamelyikében megsebesült. A megtorlások szerencsére nem érintették, sebesüléséből felépült, és hazajött Tapolcára, ahol a takács-céh keretében még hosszú ideig folytatta tanult iparát. 

Irodalom: – Hangodi1848/49. –

Általános iskoláit szülőhelyén, középiskolai tanulmányait Zalaegerszegen a Pénzügyi Számviteli Szakközépiskolában végezte. Érettségi után 1973-ban mindjárt a veszprémi Naplóhoz került újságíró-gyakornoknak. Ez idő alatt rendszeresen publikált az újságban, de más lapokban is. Mivel a szerkesztőség eredeti elképzelése – kisvárosi mutációk kialakítása – nem sikerült, 1975-ben Tapolcára került a Bakonyi Bauxitbánya üzemi lapjához a Bauxit-hoz. Még ez évben részt vett a „Riporter kerestetik…” vetélkedőn, ahol a televízió nyilvánossága előtt folyó elődöntőig jutott. 1977-ben felvették a MUOSZ Újságíró Iskolájába, de egyéb elfoglaltságai miatt (férjhez ment, gyermekei születtek stb.) csak 1980-ban kezdte meg a tanulmányait Budapesten. Kanizsai Lászlóné Rumpler Mária belpolitikai szakon szerzett diplomát 1982-ben. 1977-1984 között a MUOSZ ideiglenes tagja, 1984-től rendes tagja volt. Közben közép- és felsőfokú munkaügyi tanfolyamot is végzett. A Bakonyi Bauxitbánya Vállalat munkaügyi előadója lett. 1990-ben őt kérték fel az akkor induló városi lap, a Tapolcai Körkép felelős szerkesztőjének. Nagy kedvvel látott munkához, a változatosan szerkesztett, jól megírt újságot kedvelték olvasói, de a pártharcok kereszttűzébe kerülve 1991 májusában a lap támogatását megvonták, így megjelenése lehetetlenné vált. 1993 márciusától a Monostorapáti községi lap az Apáti Krónika szerkesztését végezte és közben a falumúzeumban is tevékenykedett. 1993-ban újra Tapolcára pályázott a helyi televízió és az ismét megjelenő újság közös szerkesztői feladatainak ellátására. Sikertelenül. Az újrakezdésben korai tragikus halála akadályozta meg. Hamvai a tapolcai régi temetőben nyugszanak. 

Irodalom: – Ki kicsoda a hírközlésben? Szekszárd, 1994. – Kertész Károly: R.M. 1954-1993. Egy újságíró halálára. = TU., 1993. december 10. – R.M. 1954-1993. = Napló, 1993. december 11. –

Középiskoláit szülőhelyén kezdte, majd Kassán és Pesten végezte. Papnövendék lett és elvégezte a teológiát. Ezután gróf Széchenyi Pál, majd báró Sennyey Pál fiainak nevelője lett. 1878 júniusában a budapesti egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Lemondott a papi pályáról és Zemplén vármegye segéd-tanfelügyelője lett. 1884 júliusától Zala megye királyi tanfelügyelőjének nevezték ki. Tapolca oktatásügye rendkívül sokat köszönhet neki. Sokszor itt járva segített kialakítani azt a struktúrát, amely sokáig eredményesen szolgálta az ifjú nemzedékek alapképzését. Tevékenysége az oktatás minden szintjére és formájára kiterjedt, de legtöbbet talán a polgári iskolák köszönhetnek neki. Kétszer is eredményesen közvetített a tapolcai polgári iskolák állami kezelésbe vétele ügyében. Nagy tekintélye volt Zala megye egész területén. Halálát Tapolca társadalma is meggyászolta. 

Műveiből: – A XIX. Századbeli franczia spiritualismus aesthetikai munkássága. Bp. 1871. – Schoppenhauer aesthetikája. Bp. 1881. – Zala vármegye népoktatása. Nagykanizsa, 1895. /Klny. A Mo. vármegyéi és városai c. monographiából. / – Tapolcza város iskolaszékéhez. = TV., 1892. március 6. – Az ifjúsági egyesületek szervezése. = TV. 1902. december 7. –

Irodalom: – Pallas – Szinnyei – ZÉL – ZÉM – Tapolcza város községi iskolaszéke… = TV., 1892. február 21. – Tíz éve... = TV., 1894. július 14. – Személyi hír. = TV., 1899. július 23. – Egy tanító ünneplése. = TV., 1901. február 17. – Tanfelügyelői látogatás. = TV-., 1902. május 25. – Halálozás. = TL., 1912. november 24. –