Tapolcai Életrajzi Lexikon

Szülei Udvardi Lázár tanár és Kovács Emma tanítónő. Szülővárosában Rudnay Gyulától tanult festeni, majd a Képzőművészeti Főiskolára járt, ahol Bernáth Aurél, Fónyi Géza és Domanovszky Endre tanítványaként végzett. 1953-tól 1958-ig a Bp.-i Vendel utcai Tanítóképző rajztanára. 1959-től él Badacsonytomajon. Itt elbűvölte a Balaton és vidékének változatos szépsége, barátságot ápolt az itteni emberekkel. 1960-1963 között Derkovits-ösztöndíjas. Fokozatosan újította meg tanult alkotó módszereit, technikáját. Az 1980-as évektől fokozatosan a bibliai témák felé fordult. Számos oltárképet alkotott, szakrális témájú képeket festett. Az 1960-as évektől rendszeresen vett részt önálló kiállításokon, hazai és külföldi tárlatokon. Pl. Bp. Ernst Múzeum, Vigadó, Csók Galéria, Budavári Palota, Műcsarnok, Keszthely, Bécs, Tihany, Szeged, Balatonfüred, Boston, Köln stb. Művészetét jelentős díjakkal ismerték el. Pl. SZOT-díj, Egry József díj, Munkácsy Mihály-díj, Magyar Művészetért-díj, a Szent Fortunátus Lovagrend Művészeti Nagydíja Mainz. 1999-ben lett Kossuth-díjas. Számtalan barátja, ismerőse és tisztelője élt és él városunkban. Tapolcán is több műve megtalálható köz- és magángyűjteményekben egyaránt. Ezek közül talán legjelentősebb a Bauxit Művelődési Központ számára 1979-ben festett nagyméretű alkotása: Az idő Tapolca felett. Az ő Madonna-képe díszíti a tóparti Szentkutat is, amelyet önzetlenül adományozott a Tapolcai Városszépítő Egyesületnek. Előbb férjével, Tamás Istvánnal jártak rendszeresen Badacsonyból Tapolcára, majd annak halála után már csak egyedül, de elég rendszeresen jött ide. A bajai Rókus temetőben nyugszik. 

Szülei Ugróczky Antal főkalauz és Tóth Mária. Az elemi népiskola elvégzése után 1922-ben a tapolcai polgári fiúiskolába íratták. Ennek befejezése után egy ideig a postán dolgozott, majd a MÁV-nál helyezkedett el. A jó mozgású, erős testi felépítésű fiú 1928-tól rendszeresen látogatta a Ligeti (Lőwinger) Kálmán vezette tapolcai ökölvívó szakosztály edzéseit. Szorgalma, kitartása nyomán rövidesen a tapolcai ökölvívó gárda egyik erősségévé vált. 1931. tavaszán Budapestre hívták versenyezni. Fővárosi klubok szerették volna leigazolni. Még ez év nyarán a Magyar Ökölvívó Szövetség besorozta az olimpiai keretbe és meghívta az augusztusi felkészítő edzőtáborba. 1932. február 1-én Pécsett középsúlyban Dél-Magyarország bajnoka lett. Néhány évig rendszeresen versenyzett, mérkőzéseinek túlnyomó többségét győzelemmel fejezte be. Sajnos a vasúti szerelőműhelyben nehéz fizikai munkát végző fiú, megélhetési gondjai miatt 1934-ben kénytelen volt átmenetileg abbahagyni a versenyzést. Két év múlva újra edzésbe állt, ekkor Szombathely sportegyesülete igazolta le. Részleges sikerek után azonban itt helyét már nem találta meg és hazatért Tapolcára. 1936-ban még sikeres versenyévadot zárt, de rendetlenkedő szíve figyelmeztette, hogy tartózkodnia kell a nagy fizikai megterhelésektől. Bekapcsolódott a település kulturális életbe is. 1930.-ban pl. a Hotel Imperial előadásában szerepelt. Elsősorban a VOGE műkedvelő csoportjaiban fejtette ki aktivitását. 1938.-ban pl. a Húshagyókedd c. színmű egyik főszerepét játszotta el sikeresen. Munkahelyén keményen dolgozott és tanult. Az 1940-es évek elejétől már mozdonyvezetőként dolgozott. 1945. szeptember 30-án feleségül vette Limpár Margit tisztviselőt. Növekvő családjának ellátása, felelős munkája, idejének javarészét lekötötte. A sportra már nem jutott ideje. Nyolcvan évet élt. Sírja a régi köztemetőben található.

Szülei Uhlrich Ferenc és Steiner Franciska. 1880-as évektől működött önállóan, mint „templom-, díszlet-, szobafestő és mázoló.”. Az egyik első iparos volt, aki munkáját újsághirdetésekben is felajánlotta a lakosságnak. „Elvállal a legkiválóbb rajztechnikai rajzok szerint (tiszta stylű) a most divatos Secessziós, Angol, Rococo, Barokk, Renaiszance és Góth stylű, szolid színezetű szoba-, terem- és templom-festészetet és czím-írást. Mázoló és fényező munkákat, mindennemű fa utánzatot és márványozást, aranyozást és tapétázást, valamint minden szakba vágó javításokat a legjutányosabb szolid és pontos kiszolgálás mellett. 22 éve a legelsőrendű bel- és külföldi minta- és festék-gyárakkal állok összeköttetésben és így munkáim mindig a legújabb divatnak és bármely bútor szerint színezhetők, festékeim valódiak és színtartók, nedves falakra is jótállás mellett alkalmaztatnak.” Sokat dolgozott a Tapolca környéki községekben is. Fiatalabb éveit, szorgalmas munkája mellett a fokozott közéleti aktivitás jellemezte. A századforduló előtti öntevékeny mozgalmaknak aktív részese volt. Munkáját, szakértelmét az egyleti helyiségek önkéntes kifestésével, az előadott színművek díszleteinek elkészítésével önzetlenül bocsátotta a közösség rendelkezésére. Gyakran maga is beállt a szereplők közé. A század első évtizedében a községi helypénzek beszedője volt. Családjáról mindig gondoskodott, de idős korára a gazdasági válság okozta helyzetben már tehetetlen volt. A kiérdemesült, és öregkorára teljesen siketté lett festőmesternek „… a becsületes munkában eltöltött hosszú élet után gondokkal terhelt öregség jutott. Gondok gyötörték családjának adósságai miatt – keletkezésének nem ő volt az oka, – gondok gyötörték a gyenge üzletmenetel miatt és végül – amikor már nem volt pardon, és nem volt méltányosság a bank részéről, amikor a vagyon érékesítésének lehető végét is kivették a család kezéből és dobra került a szeretett szőlő, ház – a halálba menekült az élet vergődéséből az öreg Ulrich bácsi.” Vörösmarty utcai lakásán felakasztotta magát. 78 éves volt. A régi köztemetőben talált végső nyugalmat.

Tapolcára 1901-ben jött a polgári fiúiskolához nyugalomba vonult Keszler Gyula helyére. A természettudományos tárgyakat tanította újszerűen, fiatalos lendülettel. Redl Gusztáv vette a szárnyai alá, barátsága sokat jelentett a fiatal tanárnak. Már ekkor olvasója és előfizetője volt az Uránia c. népszerű tudományos folyóiratnak, de a tekintélyes tanártárs baráti tanácsára és ajánlásával 1902-től belépett a Magyar Természettudományi Társulat tagjai közé és előfizetője lett a Természettudományi Közlönynek. Szintén Redl Gusztáv ajánlásával felvették a Tapolcai Casinó Egyesületbe, ahol 1904-től könyvtárossá választották. Kezdte otthonosan érezni magát Tapolcán, de 1904. augusztusától áthelyezték Hatvanba az ottani állami polgári iskolához. Innen 1913. júliusában tovább-helyezték Szolnokra az állami polgári fiúiskolához. Életének későbbi alakulását nem ismerjük.

Apja, Ujvári Imre tanító volt. Az elemi iskolát szülőhelyén, a gimnáziumot Sümegen végezte. 1925-ben érettségizett és beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem tanárképző karára, ahol 1933. október 23-án kapta meg középiskolai tanári oklevelét. Természettan és vegytan szakos tanáraként nem kapott állást. Évekig alkalmi munkákból élt. 1938-ban Hangya körzetvezetői átképző szaktanfolyamon szerzett újabb oklevelet és a nagyvázsonyi Hangya vezetője lett. 1941-ben a gyomai polgári iskolában kapott helyettes tanári állást. A háborús gazdasági viszonyokra tekintettel 1941-42-ben kísérletezett az eperfaháncs-gyapot gazdaságos előállításával. Erre szabadalmat is szerzett, de az üzemi előállítás már nem kezdődött meg. 1943. augusztus 1.-től, saját kérésére áthelyezték a tapolcai állami polgári fiú-iskolához. Itt számtant, természettant, vegytant tanított és mezőgazdasági gyakorlatot vezetett. A természettudományi szertár őre és egyben a gazdasági kert vezetője volt. 1946-ban áthelyezték a polgári leányiskolába. 1947. augusztus 17-én itt nősült, felesége Németh Irén Margit lett. 1950-51-es tanévben Pápán gimnáziumi tanár. A Tapolcán szervezett gimnázium indulásakor visszajött és ettől kezdve Tapolcán a gimnáziumban tanított. Itt 1959-1963 között igazgatóhelyettesként is dolgozott. 1970. május 1.-én vonult nyugdíjba. 73 évesen halt meg. Sírja a tapolcai temetőben van.